| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Ma teljesedett be…”

János evangéliuma 1. rész 9-18. versig

„⁹Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. ¹⁰A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: ¹¹saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.

¹²Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, ¹³akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

¹⁴Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

¹⁵János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: »Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.«

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.

¹⁷Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.

¹⁸Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.”

Imádkozzunk

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk!

Köszönjük, hogy eléd vihetjük hálaadásunkat, vallhatjuk, hogy egyedül Téged illet minden dicsőség és dicséretmondás. Köszönjük, hogy megtartottad életünket, erre a mai napra is, és újra itt állhatunk előtted. Hálás a szívünk azért, hogy mi kereshetünk Téged, és Te kész vagy fogadni bennünket. Köszönjük, hogy ott van a reménység szívünkben, hogy Veled találkozhatunk. Segíts tovább bennünket a hit útján járni, segíts, hogy tudjunk Benned bízni és tudjunk tisztelni Téged Urunk, ahogy illik. Kérünk, hadd kerüljön most a Te világosságodba a mi életünk, a legtitkosabb gondolataink, bűneink, szándékaink. Kérünk jöjjön elénk Igédben az, hogy ne hiába legyünk itt, és ne ítéletté váljon számunkra az Ige. Áldd meg az Ige hirdetőjét, és add, hogy legyünk az Ige befogadói és engedelmes megtartói. Add meg számunkra, hogy mindig tudjuk a jót jól cselekedni, és legyen foganatos köztünk, hogy vezetsz minket... Ámen.

Mennyei ige, jelenél,

Örök Atyától kijövél,

Testet magadra felvevél

S abban minket idvezítél.

Te vagy Atyánknak Igéje,

Kit Ádámnak megígére,

És Ábrahámnak hirdete,

Dávidnak is megjelente.

Világosítsd meg elménket,

Szenteld meg a mi szívünket,

Hogy ismerhessünk tégedet,

Útálhassuk bűneinket.

309. dicséret 1-3. vers

Lukács evangéliuma 4. rész 14-22; 28-30. vers

„¹⁴Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken.

¹⁵Tanított a zsinagógákban, és dicsőítette mindenki.

¹⁶Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni.

¹⁷Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva:

¹⁸»Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, ¹⁹és hirdessem az Úr kedves esztendejét.«

²⁰Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta fügött;

²¹ő pedig szólni kezdett hozzájuk: »Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.«

²²Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: »Nemde a József fia ez?«

²⁸Amikor ezt hallották, a zsinagógában mindenki megtelt haraggal, ²⁹felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák;

³⁰de Jézus átment köztük, és eltávozott.”

Szeretett Testvérek!

Az elmúlt szombaton abban a faluban is jártunk a gyülekezeti kirándulás során, ahol felnevelkedtem. Nem először a harminc egynéhány év óta, de most újra átéltem, hogy minden olyan nagyon kicsinek tűnt. Hogy egy kis mosoly is legyen az arcokon: mondtam az ott lévő testvéreknek, hogy most nézzenek jobbra, és ott lesz az iskolám egy nagy dombon. És amikor mellé értünk, hát az iskola majdnem színelt a busszal, mert nekem az a nagy domb úgy volt az emlékezetemben, hogy milyen sokat kellett fölmenni. Az iskola ott volt, csak a domb volt kicsi.

Aztán amikor beértünk a falumba, és ott a kicsi, valóban kicsi fehér templomunkba bementünk, beültem abba a padba, amiben azelőtt is szokásunk volt ülni, és azon gondolkoztam, hogy most felnőttként elférnénk-e a testvéreimmel együtt azon a helyen, ahol gyermekként ültünk. Igen. Egész másképp tűnt minden, olyan kicsi lett, olyan kicsinek tűnt. Kicsi is. Többen megállapították, hogy igen kicsi hely, hiszen ha csak annyit mondok, hogy ma a faluban kevesebben laknak, mint amennyien mi táborozni voltunk… talán kevesebben, mint amennyien most itt vagyunk. Igen, azóta nagyon sok embert megismerhettem, nagyon sok helyen járhattam, nagyon sok minden kinyílt előttem. Az a kis bezártság, ami annak idején tényleg megvolt… – mert ráadásul ez a falu úgy fekszik, hogy csak egy oldalról lehet bemenni, egy zsákfalunak is mondhatnánk, és hát több óráig tartott akár Debrecenből is odáig eljutni. Igen, valóban kicsinek tűnt, és egészen másnak tűnt. Néhány ismerőssel találkoztunk csak, és ezek a néhányak nem úgy tartottak engem számon, hogy lelkésznő, hanem úgy tartottak engem számon, mint egy családnak az egyik gyermeke, Juditka. Egészen másképpen néztek rám abban a faluban, ahol felnevelkedtem.

Ez jutott eszembe, amikor a mai napi Igét elolvastam, és nagyon jó, hogy ilyen közel van a kettő egymáshoz, tényleg aktuálisnak éreztem.

Jézus visszamegy abba a városba, ahol felnevelkedett. Én fiatalon eljöttem abból a faluból, 18 évesen. Jézus ott lett felnőtt férfivá, és még felnőtt férfiként is élt abban a városban, Názáretben. De tudjuk, hogy Názáret sem volt akkor, az akkori korban egy olyan nagyon jelentős város. Voltak, akik egyenesen lenézték ezt a várost. Még Jézus egyik tanítványa is, amikor hívják Jézushoz, és mondják, hogy Názáretből jön a Mester, akkor azt mondta, hogy „Názáretből származhat valami jó?”– abból a jelentéktelen helyből? Igen, Jézus Krisztus ebbe a jelentéktelen városba ment, ott nőtt fel. És elgondolkodtató az, hogy a nagyból a kicsibe visszamenve, milyen kicsinek tűnik minden, talán szorosnak tűnik minden. És Jézus, akié minden hatalom mennyen és földön, eljött erre a kicsi földre, eljött a megvetett városba is; benne, a betlehemi jászolban, ott is a szűkösséget kellett, hogy megélje születésekor, de felnevelkedni is Názáretben, nem a fővárosban, talán egy jelentéktelen helyen. Eszembe jutott egy nagyon szép ének, amit talán többen ismernek:

„Miért, hogy Ő, kit angyalének dicsért, Költötte ránk szerelme kincseit? Vagy mint a pásztor: elveszett után járt, Elmémmel fel nem foghatom, miért? De azt tudom, hogy Máriától származott; Hogy Betlehemben jászolágya volt; Hogy Názáretben élt és ott volt otthona. Ím, így jött el Ő, a világ Megváltója.”

Azt hallottuk János evangéliumából, az Ige testté lett, és itt él közöttünk. És most különösen azt látjuk, hogy a testté lett Ige ott van az övéi között Názáretben, ahol felnevelkedett. Valószínű ott a zsinagógában voltak olyanok, akikkel gyermekkorában együtt nőtt fel. Valószínű voltak olyanok, akik már akkor is tanítgatták Őt, és voltak olyanok, akiket pedig már Ő igazíthatott útba. Igen, „az Ige testté lett, közöttünk lakott”. A názáretieknek különösen érezniük kellett, de valószínűleg nem ismerték föl, hogy ki lakik közöttük. Ki az, akit így mond az Ige, hogy „láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal”. Valószínű Názáretben nem látták az Ő dicsőségét, nem látták az Ő kegyelmét és az Ő igazságát igazán. És az jutott eszembe, hogy Jézus egész földi élete valahol ilyen szorosságban, szenvedésben telt el. Hiszen akié minden mennyen és földön, kénytelen volt egy kis szűk városban, egy szűk helyen élni az életét, és nemcsak a kereszt, hanem az egész földi élete az értünk való szenvedésbe beletartozik. Miért? Nem érthetem sokszor, hogy miért hagyta ott a menny dicsőségét.

Egyszer a tanítványoknak azt mondja az értetlenkedésükre, hogy „meddig szenvedlek még titeket?” Ez is rámutat arra, hogy bizony szenvedett ő sokszor az értetlenségen, sokszor a meg nem értettségen is. És itt Názáretben valószínű úgy kezelték Őt, mint egyet a felnőtt férfiak közül. Hiszen bemegy szokása szerint a zsinagógába – azt olvassuk – igen sokszor lehetett ott, igen sokszor olvashatott, és most nem ismerik föl, hogy ez egy különleges lehetőség, egy különleges alkalom. Felolvasást tart, bárki olvashatott a zsinagógában a felnőtt férfiak közül, ezt tudjuk, és Jézus is, tehát így egynek van számítva az ott levő férfiak közül. Ő maga kéri a tekercset, és Ő maga választja ki azt a részt, amit föl szeretne olvasni Ézsaiás próféta könyvéből. Nem véletlen. Ézsaiásnak ezek az Igéi a Messiásról szólnak keménységben. A Messiásról szólnak, előrevetítve mindazt, amit az Úr felkentje fog tenni a népek között. De amikor Jézus elolvasta ezt az Igét, akkor sokan úgy gondolják, hogy „volt ez már máskor is soron”. Mások is olvasták már föl ezt az Igét, és nem értik azt a mondatot, amikor Jézus hozzáfűzi: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára”. Talán az ismertség, talán ez a beszűkítés, hogy Jézus, aki itt él közöttünk, most nem tud nekünk olyat mondani, amiben kitágítaná a mi gondolkozásunkat. De Jézus mellett valószínű tudatos, hogy az Ő programbeszédét, a messiási Igék magára vonatkoztatását éppen Názáretben mondja el. Az övéi közé jött – mondja János – és mit kezdenek vele az övéi? Talán a szokásos istentiszteletet várták, talán azt, hogy majd mond nagyon okosakat, bölcseket, magyarázatot az Igéhez, de hihetetlen számunkra az a nyitás, az a kitágítása az Igének, amit Jézus magára vonatkoztat, hogy „ma teljesedett be a ti fületek hallatára”. „Az Úr Lelke van énrajtam” – és tudjuk, hogy az Úr Lelke nyugodott a prófétákon is, az Úr Lelke ott volt az Ószövetségben is, de most sokkal nagyobb módon van jelen. „Felkent engem… Messiás vagyok” – mondja az Úr Jézus.

Valaki, egy nagyon őszinte asszony, a samáriai asszony elmondja Jézusnak, hogy „én tudom, hogy fog jönni Messiás”. Jézus erre a nagyon őszinte megállapításra azt mondja: „én vagyok az, aki veled beszélek”. Van, amikor Jézus kijelenti magát: tudd meg, hogy én vagyok az, akit Isten fölkent, én vagyok a felhatalmazott mindarra, amit Isten eltervezett a világ megváltására. Kijelenti, hogy „mindent nékem adott át az én Atyám”. Vagy azt, amit még inkább ismerünk, hogy „nékem adatott minden hatalom mennyen és földön”. Igen, a samáriai asszonynak nagyon kereken, nagyon egészen elmondja, „én vagyok az, aki veled beszélek”. De itt van a názáretiek előtt is: „az Úr Lelke van énrajtam, mert felkent engem”. Vagyis vegyétek tudomásul, hogy ma ez valósággá lett, beteljesedett.

Voltak, akik felismerték Jézusban a felkentet, a Messiást. Emlékezzünk csak Simeonra, aki a pici gyerekben, a kis Jézusban felismeri a világ üdvözítőjét, azt mondja, hogy „most már elbocsáthatod a Te szolgádat békével, mert látták az én szemeim a Te üdvösségedet”. Majd Keresztelő János is némi kételkedés után, de ki meri mondani, hogy „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit”. Aztán egyszer üzen Jézushoz, hogy „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” És akkor Jézus majdnem hasonló szavakkal, mondatokkal bizonyítja: „a vakok járnak, a sánták járnak, az okosok tisztulnak, s a szegényeknek az evangélium hirdettetik”. Igen, tedd föl a kérdést, hogy ki a Messiás? De aztán fogadd el a választ.

A názáretiek itt hallják egy az egyben Jézus programját, Jézus életbeszédét, de nem igazán ismerték fel. Valahogy beszűkítette őket, hogy Jézust még mindig “Kisjézus”-nak látják, vagy akár egynek a názáreti férfiak közül. De én azt hiszem, hogy ma is van ilyen beszűkítő gondolkozás, nekünk is. Sokan mondták már, hogy Jézus is ember volt. Persze, ember volt. De ha beszűkítem csak ember voltába, akkor nem látom meg, hogy az Atya Isten küldte Őt, és valóságos Isten is.

Igen, ma is nagyon sok ember, talán így beszűkít, hogy „hát a Bibliát is emberek írták!” és nem látják meg az isteni ihletettséget, nem látják meg a Lélek erejét mögötte, benne. A názáretieknek az a mostani beszűkítésük, hogy Jézusban József fiát látják. Nem látják meg az Isten kegyelmének a nagyságát. Azt hiszik, hogy újra csak a megszokott ígéretként és reménységként ott levő Ige van előttük, és nem látják meg Jézust. Az írástudók nagyon jól ismerték a prófétai könyveket. Mindent egy bizonyos szintig, de nem tudnak kilépni abból, nem tudnak továbblépni abból. És minket is gyakran fogva tartanak ezek a határaink, korlátaink, hogy eddig éltem, eddig fel tudom fogni, és akkor kell, hogy kérjük az Isten Lelkének a megvilágosító erejét, a pünkösdi Lelket, hogy valóban megértsük az Atya akaratát.

Azt mondja Jézus, hogy engem az Atya kent fel arra, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek. És ez nem egyenlő azzal, hogy szociális gondoskodást végezzek a szegények között. Sokan ezt várták Jézustól, sokan azt várták, hogy „na majd a gazdagok adják oda a fölöslegüket a szegényeknek”, és ez legyen az alapja a Jézus, illetve a Messiás küldetésének. Ma is nagyon sokan csak eddig látnak. Igen, ha keresztyén vagy, ha hívő vagy, akkor segíts, és semmi mást nem kívánnak. Pedig Jézus többet akar, többet tud adni a szegényeknek. Ahhoz, hogy ezt jól értsük, ahhoz el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen is volt a szegények helyzete akkor… hogy az éhezők, a munkanélküliek, a rabszolgák, a szolgává lett eladósodott emberek, vagy a munkaerő piacon lévő emberek tulajdonképpen egy gyűjtőfogalomban voltak majdnem hogy személytelenül. Majdnem hogy név nélkül – bocsánat a kifejezésért – darab. Darab a szolgákból – sokszor. Igen, egy szerénytelenné vált réteg, akik hát olykor jók, olykor nem kellenek nekünk. Számukra az az igazi evangélium, hogy Jézus azt mondja, hogy „jöjjetek ti is, jöhettek ti is, és számon tartom a ti életeteket is, azért jöttem erre a világra, hogy mindenki meghallhassa az evangéliumot”. Isten gyermeke lehet mindenki, aki befogadja az Úr Jézust a szívébe.

Néhány hete hallottuk: a kerítés mellől is jöhettek a királyi menyegzőbe, a király asztalához. És ez máris felemel egy koldust, máris felemel egy szegényt, máris felemel egy olyan embert, aki úgy érzi, hogy nem tartják semmire. Mert nekünk van nevünk, de sokakban van sajnos olyan érzés, hogy „én kisebb vagyok, én gyengébb vagyok, engem nem figyel senki”. A hit legyőzheti akár még ezt az érzésünket is. Jézus alanynak, személynek lát bennünket, nem egy személytelen tömegnek. És így igaz az, hogy lelki szegényekké válhatunk, boldogok lehetünk, mert Jézusnál fontosak vagyunk. „Övék a mennyek országa” – ígéri Jézus –, nyitva van a mennyek országa a megvetettek, a letaposottak előtt is. És ez több mint egy szociális intézkedés. Utána követhetné akár az is, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy evangélium, örömhír, hogy Jézus Krisztus érted is jött, értem is jött ebbe a világba.

„Szabadulást hirdessek a foglyoknak…” – mondja Jézus. Már Ézsaiás próféta korában is nagyon égető volt az a kérdés, hogy Izrael nem volt független, de most Jézus korában megint csak függőségben van politikai értelemben, és ebből érthető, hogy nagyon sokan politikai Messiást vártak, aki majd felszabadít bennünket a minket nyúzó hatalom alól, az elnyomás alól. De Jézus itt is többet akar, itt is többet tud tenni. Ez jelentette volna esetleg annak a népnek a függetlenségét, de tudjuk, hogy nagyon sokszor nem attól függ a mi életünk, hogy hogyan is élünk politikailag, hanem attól, hogy személyesen a mi lelkünk, hogy van. Amikor más dolgok bilincsbe vernek, amikor a mi bűneink lehúznak, akkor sokszor mellékes, hogy milyen is a külső körülmény. Jézus ott akarja kezdeni a mi életünkben személyesen a felszabadítást, a megszabadítást a bűneink alól, és sokkal több lesz az, hogy Ő a világ Királya, és az egész világ bűneiért jött, hogy azokat elvegye.

„Vakoknak szemük megnyílását” – mondja Jézus. Sok vakot gyógyított meg Jézus testiképpen, de még többet lelkiképpen. Sok vakot gyógyított meg, és ezekben a gyógyításokban tudjuk, hogy nem mindig csak a testi szabadulás volt a fontos, hanem ugyanakkor „a te hited megtartott téged, eredj el, és többé ne vétkezzél”. És hasonló felszabadító Igék hangzottak el, és ez a gyógyulás több minthogyha valaki lát, minthogyha valakinek vannak szemei. Igen, a vakság betegség, és ilyen értelemben egyfajta beszűkülést jelenthet, de ugyanakkor a gyógyítás, a vakságból való gyógyítás új látást, egy új ismeretet, egy új gondolkozást is adhat az embernek. Valaki úgy fogalmaz, hogy a gyógyítás, akár a halálos betegségből való gyógyítás, mintha egy feltámadás lenne az új életre. De ugyanígy, ha halottak voltunk bűneink miatt, Isten megelevenít bennünket a kegyelem miatt.

Igen, a beszűkült látás sokszor nem ismeri fel a Megváltót. Ott az emmausi úton, ahogy mennek a tanítványok a feltámadott Jézussal, számukra érthetetlen – mert mi már tudjuk, hogy az a feltámadott Jézus volt mellettük –, de valami akadályozta az ő látásukat, nem ismerték föl majd csak a kenyér megtöréséről. És akkor azt írja az Ige: „erre megnyílt a szemük és felismerték, hogy Ő az”.

De olyan is előfordul a Szentírásban, hogy valaki direkt vakká lesz, hogy aztán igazán láthasson. Saul… Ott a damaszkuszi úton, három napra testiképpen megvakult. Lelkileg vak volt már azelőtt is. S aztán, amikor Anániás megy hozzá, akkor azt mondja, hogy „engem az Úr küldött, hogy láss és megtelj Szentlélekkel” – testiképpen is láss, de Szentlélek által is láss és megtelj Szentlélekkel. Nagyon jól van leírva, azt írja ott az Ige, hogy „mintha pikkelyek estek volna le a szeméről”. Igen. Mi is figyeljük meg, mik azok a pikkelyek a mi szemünkön, amik miatt nem látunk. Talán ilyen beszűkítő gondolkodás miatt, mint a názáretiek, hogy „hát ez a József fia!”. Vagy sok embertársunk részéről halljuk, hogy „de hát Jézus is ember volt!”. Vagy „a Bibliát is emberek írták!”. És bizony ez máris akadály, pikkely lehet sok ember szemén, hogy igazán megismerje az Úr Jézust.

„Szabadon bocsássam a megkínzottakat, az üldözötteket, az ártatlanul szenvedőket” – és Jézus azt mondja, hogy boldogok vagytok, ha értem üldöznek titeket, ha miattam üldöznek titeket. Nem feltétlen azt jelenti, hogy megszűnik az üldöztetés. De szabadnak érzem magam még megkínozva is, még üldözötten is. Boldognak érezhetem magam, mert azt mondja az Ige: „jutalmatok bőséges lesz a mennyben”. Szabadon is bocsáthatja, vagy véget vethet akár az üldözésnek, kínzásnak, de akár abban a helyzetben is adja az Ő vigasztalását és erejét.

Jézus azt mondja: „ma teljesedett be ez, a ti fületek hallatára”. Én remélem, ezt már mi sokszor hallottuk, és remélem, hogy egyszer nagyon meghallottuk, hogy “ma beteljesedett” a mi életünkben is, hogy felismertem, hogy Jézus a Krisztus, hogy felismertem, hogy Ő az én Megváltóm és Uram. És nem kezdtünk el talán kifogásokat keresni, vagy nem kezdünk el most kifogásokat keresni, kibúvókat keresni. Az Igénk azt írja: „mindnyájan egyetértettek vele”. Egy bizonyos szintig valószínű. Elcsodálkoztak rajta, hogy a kegyelem Igéit hirdeti. Elcsodálkozhattak rajta azért is, mert tudták, hogy Ézsaiás prófétánál a kegyelem mellett az ítélet meghirdetése is ott van. Azt mondja ott a próféta, hogy „hirdetem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját”. Igen. Jézus itt addig idézi Ézsaiást, hogy a kegyelem hirdettetik, a bosszúállás most nem. Számotokra készen van a kegyelem – mondja a názáretieknek, de jaj, mert ott lesz az ítélet akkor, amikor eltávozik közülük. Jézus a kegyelmet hirdeti, az Ő jelenléte az, hogy az övéi közé jött, a kegyelmet jelenti a mi számunkra. A beszűkült gondolkozás, az eltompult akarat, s valaki így fogalmaz nagyon szépen: a bedugult lélekcsatornák miatt most nem érzik igazán Jézus kegyelmét. És aztán elterelik ezt az üzenetet maguktól. Megérinti őket egy kicsit, de aztán elterelik maguktól, kibúvót keresnek ott Názáretben. „Most még nem kéne feladni a régit, a megszokottat!” És akkor jön a mentőgondolat mindazok számára, akik nem akarják elfogadni Jézust; van egy ilyen elterelő gondolat: „nemde a József fia ez?”. „Nemde ember ez?” – nemde ugyanolyan, mint mi, vagy ugyanolyan, mint más magukat Messiásnak mondó valakik? A názáretiekben felmerül: nem az Úr felkentje számunkra, nem az Isten Fia, hanem József fia; nem az Atyától jött, hanem csak Máriától és Józseftől származott, és itt élt köztünk. Igen. Hogyha az ember valamit nem akar befogadni, és nem tud befogadni, akkor keres kibúvókat, sőt hoz ellene föl olyan dolgokat, amik aztán átcsaphatnak akár ellenséges indulatba is.

Jézus még tágítani akarta a gondolkozásukat ezután a kijelentés után, hogy “nem József fia ez?”. Elmond két ószövetségi történetet, amit most itt nem olvastam föl. A sareptai özvegynek a példáját, aki ott a próféta szavára engedelmeskedve, így éli túl az éhínséget. Úgy éli túl az éhínséget, hogy engedelmeskedik a prófétának. És elmondja Naamánnak, a szír, leprás hadvezérnek a történetét, aki megint csak – igaz először ellenkezik, hogy nem akarok én a Jordán vizében megfürödni –, de aztán mégis engedelmeskedik a prófétának és megfürdik, és megtisztul.

Igen, aki nem engedelmeskedik, az kibúvót keres. Aki nem engedelmeskedik, az ellentétes indulatba megy át Jézussal kapcsolatban is. Jézus itt kitágítani akarja a gondolkozásukat, hogy a kegyelem el van készítve a népek számára is. Én hozzátok jöttem, mert az enyéimnek akartam először meghirdetni. De megyek a népekhez is, és az egész világ bűneiért meghalok a kereszten. Ezután azt olvassuk, hogy noha egyetértettek vele bizonyos szintig, noha elcsodálkoztak rajta, hogy a kegyelem Igéit hirdeti, aztán megteltek haraggal, kiűzték a városból a szakadék széléig, hogy letaszítsák onnan.

Igen, a szűk látókörösökből, amikor nem akarom a Lélek erejét, az újat teremtő erejét, akkor átcsaphat az indulatom akár ilyen haragba, akár gyilkosságba is. Talán kicsiben közöttünk is, amikor nem akarom elfogadni az Isten akaratát, lázadok ellene.

„Az övéi közé jött. Az övéi nem fogadták be, de akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” Ezt a történetet közbefogja néhány vers az elején arról, hogy Galileában dicsőítette Jézust mindenki, és Kapernaumban pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt, és Názáretben pedig kiűzik a városból, és le akarják taszítani.

Még egy utolsó gondolat, hogy átgondoljuk, hogy hogyan is volt itt minden Názáretben. Jézust szinte szorítják ki a városból. Emberileg szűk lehetőségei vannak, sokan veszik körül. El tudjuk képzelni a feldühödött férfiakat, és azt halljuk, hogy Jézus nem hadakozik ellenük, nem kell neki seregnyi angyalt vagy hadsereget odahívni, hanem „átment köztük és eltávozott”. Azt hiszik az ott lévő emberek, hogy no majd ők tudják, hogy mi az igazság, majd ők megmutatják. Csak nem kalkulálják be a Jézus hatalmát, nem kalkulálják be, hogy sokkal erősebb és hatalmasabb, és Ő átmegy közöttük harc nélkül. Mert igenis tudomásul kell venniük, hogy „akié minden hatalom mennyen és földön”, annak most még nem árthatnak, most még nem adhatják halálra. Nem ők fogják előírni, hogy mikor teljesedik be az idő, amikor Jézus valóban életét adja a bűnösökért, a világért, hogy mikor jön el a megváltás ideje. Jézus átment közöttük, és eltávozott.

„Ma, ha az Ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a ti szíveteket.” – s ezen gondolkozva, énekeljük a 457. dicséretünk mindhárom versét:

Óh Jézus árva csendben az ajtón kívül állsz,

Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz.

Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel:

Ó szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.

Ó jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz;

Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz.

Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár!

Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!

Ó Jézus, szólsz s a szívhez a szó szelíden ér:

„Így bánsz velem? – teérted hullt testemből a vér!”

Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már.

Jőjj, Jézus, jőjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.

Jöjj Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár. Köszönjük mennyei Édesatyánk, hogy elküldötted hozzánk az egyszülött Fiadat. Elküldötted Hozzánk, a mi megváltásunkra, s köszönjük Úr Jézus, hogy nem sajnáltad odahagyni a menny dicsőségét miérettünk. Áldunk Téged a kegyelem meghirdetéséért. Áldunk Téged, hogy elkészítetted a számunkra a kereszt által. Segíts Szentlelkeddel, hogy mi teljesen befogadjunk Téged, hogy éljünk a Te kegyelmedből naponként. Segíts minket, hogy ne legyünk szűklátókörűek, mint akik híjával vannak a szeretetnek és ismeretnek. Tedd ezt nyilvánvalóvá sokak előtt ma is, hogy a Te kegyelmed élő valóság, oda lehet menni Hozzád, hogy megszabadíts bennünket bilincseinktől, bűneinktől.

Kérünk így most szegényekért, enyhíts anyagi gondjaikon, de ugyanakkor hadd legyen övék a személyes bizonyosság, hogy Te érettük is meghaltál. Kérünk betegekért, akik talán csak testi bajaik körül forognak, enyhítsd fájdalmukat, de ugyanakkor a Te Lelked szerint is adj gyógyulást és erősödést nekik.

Kérünk gyászolókért, akik csak lefelé tudnak tekinteni, add, hogy meglássák a Te országod lehetőségét is.

Bocsásd meg a mi bűneinket, és add vissza nekünk a Te szabadításod örömét.

Kérünk Téged mindazokért, akik most katasztrófák áldozatai, testi, lelki kárvallottjai, állíts melléjük is vigasztalókat, s olyan bizonyságtevőket, akik Hozzád vezethetik őket.

Kérünk népünkért, városunkért, hogy hadd halljuk meg együtt az evangéliumot, hadd láthassunk meg Téged és cselekedjük a Te akaratodat.

Áldunk Téged Urunk, hogy mindezt elkészítetted, s nekünk pedig adj engedelmes szívet, hogy éljünk általa, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |