| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Szeressétek ellenségeiteket”

Mózes második könyve 23. fejezet 1-9. vers

¹Hazug hírt ne terjessz! Ne fogj össze a bűnössel, nehogy az erőszak mellett tanúskodj.

²Ne állj a rosszat akaró többség mellé, és ne vallj peres ügyében a többséggel tartva, nehogy elferdítsd az igazságot.

³A nincstelennek se kedvezz peres ügyében!

⁴Ha ráakadsz ellenséged eltévedt marhájára vagy szamarára, hajtsd vissza hozzá!

⁵Ha látod, hogy összeroskad terhe alatt annak a szamara, aki gyűlöl téged, ne hagyd magára, hanem segíts rajta!

⁶A szegény ember igazságát ne ferdítsd el peres ügyében!

⁷A hamis ügytől maradj távol, az ártatlant és igazat ne öld meg, mert én nem adok igazat a bűnösnek!

⁸Vesztegetésre szánt ajándékot ne fogadj el, mert az ilyen ajándék vakká teszi a világosan látókat, és az igaz beszédet is elcsavarja.

⁹Ne sanyargasd a jövevényt, hiszen ti ismeritek a jövevény életét, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.

Imádkozzunk

Szentséges Istenünk, gondviselő mennyei Édesatyánk, aki teremtetted ezt a világot, és naponta ránk árasztod kegyelmed gazdagságát és szereteted ragyogását. Bűnbánó szívvel állunk meg Teelőtted, mert érezzük a mi életünknek sok-sok nyomorúságát, az emberi élet sok-sok terhét, amelyeket szeretnénk lerakni most Előtted, és kérni a bűnbocsánatot. Kérni a Te erődet, Lelked vezetését, hogy emeld fel tekintetünket a tengeri mélységekből a Te isteni csodáidnak meglátására. Áldd meg ezt a gyülekezetet. Áldd meg az ünneplőket. Áldd meg azokat, akik terheket hordoznak az életben, és Lelked erejével formálj egy Neked tetsző közösséggé, hogy Téged dicsőítsünk egész életünkben, ne csak az istentiszteletek óráin, hanem életünk minden napján. Kérünk Téged Atyánk Istenünk, hogy készítsd szívünket az Ige meghallására, hogy az Igének ne csak hallgatói, de megtartói legyünk a Te dicsőségedre. Így kérünk Téged szent Atyánk, hallgasd meg a mi imádságunkat, ne a mi érdemünkért, hanem szent Fiadért, a mi megváltó Jézusunkért. Ámen.

Jövel teremtő Szentlélek,

És híveiddel légy vélek,

Szent ajándékiddal szívek

Újuljon és teljesedjék.

Gerjessz világot elménkben,

Önts szeretetet szívünkben,

Erősíts minket hitünkben

És nagy erőtlenségünkben.

373. dicséret 1. és 4. vers

Lukács evangéliuma 6. fejezet 27-36. vers

²⁷»Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; ²⁸áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.

²⁹Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg.

³⁰Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza.

³¹És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.

³²Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.

³³És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik.

³⁴És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.

³⁵Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

³⁶Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.«

Mindenki szeretetre vágyik, de mégsem ez vesz körül bennünket. Ha körülnézünk a világban, akkor nagyon sokszor az ellenkezőjével találkozunk. Éppen ezért nagyon sok embertől lehet hallani keserű panaszokat, lehet hallani keserű zúgolódást. Valakinek, akivel időnként, mikor találkozunk és elkezdünk beszélgetni, második vagy a harmadik mondata már ez: „Ez a mocskos világ!”. Igen. Elég sok szenny van benne, de ebben a világban mi is benne vagyunk. Mindenki szeretetre vágyik, és azt tapasztaljuk, hogy a közös érdek és a közös nézet szerint van is néha némi szolidaritás emberek között. De ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy akikkel ütközik a nézetünk, akivel nem azonos állásponton vagyunk, nem azonos véleményen, attól egyre távolabb fogunk kerülni, és elég hamar bekövetkezhet az a szituáció, hogy már-már gyűlölni kezdjük. Nos, akkor mit tehetünk? Mert ha az embereket megkérdezzük, akkor természetes, hogy szeretetre vágyunk. Bizonyára mondanánk a költővel: „Szeretném, ha szeretnének, s lennék valakié…” – no de ezt sokan mondják, sokan várják. De mit tehetünk?

A fölolvasott bibliai szakaszok alapján nézzünk meg három lépcsőt. Az első, amit így fogalmaznak meg sokan a világban: amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd másokkal sem. Nem rossz tanács. Tehát, amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd mással. Ez egy negatív formula. Ez egy tiltó formula. Mi az, amit ne cselekedjek, amit ne mondjak, mert különben én is ezt fogom viszontkapni. Ez alig indít a másik ember felé, sőt majdhogynem passzivitásra ösztönöz, hiszen miről szól? – Ne bántsuk egymást gyerekek! Szépen hangzik. Bár sokan eljutnának legalább idáig!

No de sokan emlékszünk – másoknak történelem –, amikor ezt hallottuk – a két korabeli világhatalom mondta –, a “békés egymás mellett élés” politikája. Persze ezt addig mondták, amíg a fegyvereik vonatkozásában éppen patthelyzet volt. Amikor egyik sem merte megkockáztatni, hogy direkt módon leteperje a másikat, mert félt attól, hogy lehet, hogy rajtaveszít.

Néha van olyan helyzet, hogy azt kell mondanunk: Bár legalább ennyi lenne, legalább ne bántanák egymást emberek, népek! De mégis az „amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd mással” – az mégis passzivitásra kényszerít, kárhoztat bennünket. Mondhatnánk azt is, hogy türelmet követel. Viszont Jézus nem a passzív ellenállást hirdeti. Bár halottam már emberektől Jézusra hivatkozva, hogy Jézus a passzív ellenállást hirdeti. Ő többet hirdet. Egy nagyszerű kulcsról beszél. Az előbb olvasott bibliai szakasz egyértelműen ezt bizonyítja.

Nézzük a következő lépcsőt. Azt megfogalmazhatjuk úgy is: amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt tegyétek velük – ez ismerős is, Jézus is mondott ilyet, de nem nagyon láttam az arcokon, hogy valakik tiltakoztak volna, hogy nem mondtam végig a mondatot. Hiszen, ha Máté evangéliumában keressük meg ezt a szakaszt, akkor ott van folytatása – nem nagyon láttam az ajkakon, hogy valaki mondta volna tovább –, csak én abbahagytam. Pedig nagyon fontos, hogy az egész mondatra odafigyeljünk. „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azt tegyétek ővelük…” – ezt szoktuk néha “aranyszabály”-nak nevezni. De Jézus így folytatja az evangéliumi beszámolóban: „…mert ezt tanítja a törvény és a próféták”. Vagyis az Ószövetségben, a mózesi törvényben ott van, hogy amit akartok, hogy veletek cselekedjenek, ti is azt tegyétek másokkal – erről beszélnek, tanítanak a próféták is már az Ószövetségben. Bár itt tartanánk! Bár ott tartanánk minél többen, hogy “szeretném, ha szeretnének”, hát akkor “szeressük egymást gyerekek”. De mégis bonyolultabb a helyzet, mert valójában ez a megfogalmazás, ez az elv, hogy „amit akartok, hogy veletek cselekedjenek, ti is azt tegyétek”, ez tulajdonképpen az adok és kapok elve – nem bunyóra gondoltam, amikor összevesznek az emberek, és jól elnáspángolják egymást, és hát az adok-kapokban aztán minden volt; hanem az a fajta számítgatás egy részleges aktivitás. Szeretni? – Jó rendben van, adok egy kis szeretetet, de csak azok felé, akiktől nagy valószínűséggel remélhetem, hogy visszakapom a szeretetet; jót teszek valakivel, csak azokkal, akiktől nagy valószínűséggel jót kaphatok vissza. Tehát adok, de annak a biztos reményében, hogy vissza is kapom ugyanezt. Itt már van egy részleges aktivitás, tudniillik a jóra. Nem egyszerűen csak ne bántsuk egymást, hanem valami jót próbáljunk adni.

Egy ókori író, aki a Krisztus utáni I. században élt, egy epigrammaköltő, egész pontosan Martianus írja egyik helyen: „Vágysz szeretetre? Szeress!” Igen, nagyon ismerős a hétköznapi életből ez a gyakorlat. Jó néhány épület, jó néhány ház épült fel úgy, amit úgy szoktak mondani, hogy kalákában; összefog a sógorság, a rokonság, néhány jó barát és jó szomszéd: elmegyek segíteni neki, mert építi a házát. S ez egy szép dolog. De ugye nagyon jól tudjuk, hogy ha majd én fogok építkezni, és ő nem jön vissza segíteni, akkor kezdődik a balhé. Mert ám be fogok majd olvasni neki, hogy én adtam segítséget: én elmentem és dolgoztam nálad, és én otthon ezt keményen felírtam, hogy mennyit dolgoztam nálad! – no mikor kapom vissza? Ezt neveztem: adok-kapok elvnek. Bár néha itt tartanánk legalább! Néha itt tartana a világunk, hogy valamelyest legalább ez működne. Ez a – még a meséből is ismerjük – “jó tettért jót várj”: „de jó, hogy így szólítottál…, de jó, hogy segítettél…, na kérhetsz hármat, és én is visszasegítek, a kívánságodat teljesítem”. Hát ez. Ez az elv. De már ezt is határozottan kellett, hogy az Ószövetség népének is parancsolja az Úr. Mert ez nem olyan természetesen jön belőlünk. Már ezt is parancsba kellett adni. De Jézus arról beszél, hogy ha ezt megtesszük, ha adunk valami szeretetet azoknak, akiktől nagy valószínűséggel vissza is fogjuk kapni, akkor tulajdonképpen ugyanannyit tettünk csupán, mint a bűnösök, mint a pogányok. Ők is szokták egymást kisegíteni, ebben a bizonyos szűk körben. Vagyis ez egy jó üzleti gondolkozás, egy kis befektetés: „Elmegyek én, segítek a komának, dolgozok egy-két napot az építkezésén, aztán majd kerülök én is olyan helyzetbe, amikor az ingyen munkaerő és segítség jó lesz nekem; no akkor el is várom, hogy visszaadja a segítséget”. Nem baj, ha fölépülnek így házak, de Jézus többről beszél. Jézus sokkal többről beszél, hiszen itt ez az elv tulajdonképpen semmi más, mint hogy ki-ki megtalálja a maga számítását. Ami jár nekem, azt megkapom, mert befektettem, munkáltattam, segítséget adtam, jót tettem vele, majd visszakapom ugyanezt, amikor nekem lesz erre nagy szükségem.

Nézzük a harmadik lépcsőt. Ez az, amit röviden így ismerünk: szeresd ellenségedet! No itt szoktak elakadni az emberek. És valljuk be, hogy sokszor hívő emberként mi is kudarcot vallunk. Mi is elakadunk. Szeresd ellenségedet! „No, Uram Jézus, ez már azért kicsit magas követelmény. Hát azért ezt csak nem várod el tőlem?” Pedig Jézus azt mondta az előző két lépcsőről: ezt a világ fiai is csinálják. – Hát akkor ti mitől vagytok hívő emberek? Igen, valahol ott kezdődne, hogy szeresd ellenségedet: vagyis azt is, akiről emberi számítás szerint azt gondolod, hogy nem fogsz jót visszakapni tőle; nagyon minimális az esélye ennek. Szeresd ellenségedet, tegyél jót azzal, akitől nem remélheted. Vagy azért mert nem tudja, vagy esetleg nem is akarja most még visszaadni. Ez már a pozitív formula. Itt már nem arról van szó egyszerűen, hogy ne bántsuk egymást, hogy annyira legyünk jók, hogy legalább ne bántsuk egymást – ez a békés egymás mellett élés politikája. Fölhúzzuk a nagy műszaki határzárt, és aztán innen-oda, onnan-ide alig lehet menni, így aztán jól megvagyunk egymás mellett, amíg valamelyikünk meg nem erősödik ahhoz, hogy ráerőszakolja akaratát, hatalmát a másikra.

Szeresd ellenségedet – ez már pozitív formula. Ez már egymás felé indít, ez már aktivizál bennünket. Ez nem passzivitás a rosszal szemben, hogy legalább én nem teszek annyi rosszat; hanem jóra aktivizál bennünket. Ez már elindít egymás felé. De nem csupán azok felé, akiktől tudom, hogy vissza is kaphatom ugyanezt a jót, segítséget, hanem mindenki felé. A legnagyobb aktivitásra ösztönöz Jézus, amikor azt mondja követőinek: „szeressétek ellenségeiteket”. És valójában az emberi közösség, a megromlott közösség, a bűneset utáni világ megromlott közösségeinek (legyen ez házasság, család, rokonság, szomszédság, faluközösség, gyülekezet, nemzet, népek közötti kapcsolat) helyreállítására és fenntartására ez az egyetlen járható út. Ez az egyetlen eredményes út. Azzal nem lehet helyreállítani a megromlott közösséget, hogy azután nem szólunk egymáshoz, nehogy megint csak rosszat mondjunk, és megint megbántsuk egymást. Így konzerváljuk a haragot, meg hogy nem beszélünk egymással. És még az is kevés, hogy én jó szót szeretnék, én szeretetet szeretnék, ezt várom el a másiktól. Hát nagy válogatás után kettőnek megadom, mert ő majd visszaadja nekem. Jézus azt mondja, hogy mindenkivel, sőt nagyon radikálisan az ellenségre teszi a hangsúlyt, akire úgy nézek, vagy aki valamiért nekem ellenségem. Induljak el felé, mert a megromlott kapcsolat helyreállítása csak így lehetséges, és az emberi közösségben a kapcsolat egészséges fenntartása is csak úgy lehetséges. Vagyis minden romboló gyűlöletre csak építő szeretettel szabad válaszolni. Az előző két lépcső kevés, legfeljebb konzerválja a rossz állapotot, a feszültséget, a haragot, de az ellenségeskedés megváltoztatása, legyőzése csak építő szeretettel lehet. És itt Jézus határozottan megfogalmazza, hogy érzésben, szóban és tettben, mert mindegyik fontos. Mindenhol meg kell, hogy nyilvánuljon ez a fajta szeretet. Vagyis a gonoszságot gonoszsággal nem lehet legyőzni, még megállítani sem lehet. Aki kardot ránt, kard által esik el. Ebben a világban mi sokszor gondoljuk, hogy az emberi gonoszságot majd erőszakkal megállítjuk. Még megállítani se nagyon tudjuk, nemhogy megváltoztatni. Igen, a rosszat mivel kell meggyőznünk? Az Ige azt mondja: jóval győzd meg.

Azzal kezdtem az elején, hogy mindenki szeretetre vágyik. És valahogy mégsem ez uralkodik a világban. Emiatt rengeteg ember panaszkodik. Nemcsak az az ember, akit idéztem az előbb, hogy akárhányszor találkozok vele, második vagy a harmadik mondatánál mindig elkezdi mondani, hogy „Ez a mocskos világ!”. „Hát szörnyű milyen ez a világ!”. Hanem gondolhatunk másvalakire, meg egy harmadik meg egy tizedik valakire, aki azon kesereg, hogy „szörnyű ez a világ”, ezért „bebújok a kis csigaházamba; jó, én se bántok senkit, de most már engem se bántsanak” – de így ott marad a maga sértettségében, a maga keserűségében. Még esélyt sem ad arra, hogy gyógyulhasson, mert elzárkózik, bezárkózik, visszabújik, mint a csiga a házába. Jézus viszont arról beszél, hogy mégis útját kell állni a gonosznak. Noha a gonoszt gonosszal nem tudjuk legyőzni. Nem ez az útja. Nem azt mondja Jézus: akkor csak passzívak legyetek; hát akkor egy kis passzív ellenállás. Sokkal többről beszél. A gonosznak útját kell állni, a jézusi szeretetből merített jócselekedetekkel. A szeretettel lehet legyőzni. Vagyis a jézusi etikát megfogalmazhatjuk úgy is, hogy ez az embertársat kereső szeretet. Nem a szeretetet váró emberi indulat.

Szeretném, ha szeretnének. Jó, de ki fog itt szeretni? – Ha mindannyian ezen az állásponton vagyunk, hogy szeretném, ha szeretnének engem – Szeretném, ha megértenének engem – Szeretném, ha türelmesek lennének velem – Szeretném, ha nekem segítenének. Nagyon sokan vannak, akik ezen az állásponton vannak: élnek és csodálkoznak, hogy így egymás felé nem tudnak elindulni, és akkor nincs, aki szeresse, nincs embere – panaszolta annak idején is, ama bizonyos beteg. Nem Isten nincs! A sok évtizede betegségben lévő nyomorult ember ott a bibliai történetben nem az Isten ellen lázad, azt mondja: emberem nincs, aki nyomorultként odavigyen, ahol a gyógyerő jön, amikor a víz megmozdul. Jézus etikája tehát az embertársat kereső szeretet, és azt mondja, hogy ez a ti utatok, ez a tanítvány útja, ez az Isten népének az útja. Merthogy a krisztuskövetőknek is ebben a világban kell élni. Nem elég tehát panaszkodni, hogy szörnyű milyen ez a világ, meg néha sopánkodni, meg néha csak ítélkezni. „Atyám nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem azt, hogy őrizd meg a gonosztól” – könyörgött Jézus tanítványaiért és azokért, akik az ő szavaira hallgatnak, vagyis többek között miérettünk is.

A zsoltárossal ugyan mi is mondhatnánk, hogy ha énnékem szárnyam lett volna, én innen rég elrepültem volna. Csak az Úr Isten nekünk nem adott szárnyat, csak a madaraknak. És akkor most mi lesz? Akkor most mit fogunk csinálni? A krisztuskövetőknek is ebben a világban kell élni, amit nevezhet valaki mocskosnak, nevezhet másképpen, ki-ki hogy szokta titulálni. De akkor csak kesergünk? Háborgunk? Ujjal mutogatunk? Végül bezárkózunk? Vagy mi lesz?

Szembe kell néznünk egy nagyon-nagyon fontos kérdéssel, mert Jézus is valami nagyon fontos nézőpontváltást szeretne elérni a tanítványaiban. Nevezetesen amikor Jézus az ellenség szeretetére tanít, akkor szeretne felszabadítani attól a kérdéstől, attól a kínzó, gyötrő kérdéstől és vágytól: mit kapok? Mit kapok a többiektől? Ha így közelítesz az emberekhez, ha így közelítünk az élethez, hogy én mikor kapok szeretetet, megértést, türelmet, segítséget, akkor garantáltan örökké csalódott ember leszel – és az is maradsz. Jézus figyelmünket másra irányítja. Másképp kell föltenni a kérdést. Másképp kell közelíteni az élethez. Jézus arra fordítja a figyelmünket, mit tegyek én az emberekkel? A mi természetünk azt mondja: mit kapok én? Jézus azt mondja, azon gondolkozz, mit adhatsz te! Itt kezdődik változni a világ. Legalábbis ott környezetünkben, aztán esetleg tágabb környezetünkben is.

Rosszul szoktuk föltenni sokszor hívő emberként is a kérdést, és rossz kérdésre rossz, keserű választ fogunk találni. Jézus arra tanít: jól tedd föl az élet kérdését. Tedd föl azt a kérdést, mit adhatok én egy bűneset utáni megromlott világban, hogy jobb legyen, hogy változzon mindaz, amit a bűn elrontott, benne a saját bűnöm is.

Jó. Lehet, hogy idáig eljutottunk. Akkor nézzük így az életet. No de kinek van erre energiája? Ki képes arra, hogy úgy nézze az életet, úgy közelítsek az emberekhez, hogy én mit adhatok; hogy én hol, s mikor adhatok szeretetet, türelmet, megértést, jótettet anélkül, hogy számolgatnám a strigulákat húzva, hogy „már ötöt adtam, akkor most már illendő lenne – még csak kettőt kaptam vissza –, hogy adjon már vissza többet!”. Mert különben én leállok; és tovább egy jó lépés nem lesz, egy jó szót nem fog tőlem kapni. Jézus arra hív bennünket, a kérdést úgy tedd föl – mert az életnek ez az egyetlen normális nézőpontja –, mit tehetek én, mit adhatok én? Csak akkor azonnal jön a következő kérdés: Jó, jó Uram, de miből? Honnan merítek én ehhez szeretetet? Még az ellenséget is szeretni? Uram miből? Nekem nincs ennyi szeretetem. Én nem vagyok ennyire jó – és ebben igazunk van. Akkor miből? Jézus erről is beszélt, egyértelműen megjelölte a forrást. Amit így olvastunk az utolsó mondatokban: „Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.” Miről van szó? Van egy forrás, és ez az Isten irántunk való szeretete, amely szeretet előbbvaló szeretet – ahogy ezt János írja: „Szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket.” Van egy forrás, ez az isteni szeretetforrás, hiszen amikor még bűneinkben voltunk, már akkor meghalt a Krisztus értünk, amikor mi semmi jót nem tudtunk adni az Úrnak, Ő már akkor szeretettel jött hozzánk. Van egy forrás, amit a Tékozló fiak példázatában Jézus így mond el, hogy miután rájött az önfejű ember, hogy a saját feje után nem lesz boldog, akkor egy kicsit korrigált és elment dolgozni; aztán csak rájött, hogy így sem boldog, és akkor végül visszamegy az atyai házhoz. Nagy nehezen megfogalmazza magában, „Hát ott valamit mondani kéne! Hát majd azt mondom, hogy Atyám, nem vagyok méltó, hogy fiadnak hivattassam.” Majd valamit mondok… És hogy folytatja Jézus a példázatot? Az Atya messziről észrevette (mert várta), elébe ment kitárt karokkal, magához ölelte, átkarolta, megcsókolta, és azonnal rendelkezett, hogy „tiszta ruhát és ünnepi vacsorát” – visszafogadta. És a mi emberünk még ki se tudta mondani, hogy „bocsáss meg nekem!”. No, ez az a szeretetforrás! Ha hívő ember vagyok, akkor vagy ebből élek, vagy nagyon nagy baj van a hitemmel. Ez a forrás nem merül ki. Van forrás, ahonnan meríthetünk. Vagyis nem arról van szó, hogy az énbennem lévő gyarló emberi természetem szerinti kis jót, meg szeretetet adjam tovább. Ez kevés, és ezt rettenetesen féltjük. Jézus arról beszél, hogy amit kaptál a mennyei Atyától, a magasságos fiává lehettél, az Isten gyermekévé lehettél, hát akkor ebből nem tudsz tovább adni, ebből nem jut másoknak? Vigyázz, mert megromlik, mint a manna a pusztában! Amikor arról szólt az ígéret, hogy mindennapra megkapjátok a napit, azt szedjétek össze – és akkor elkezdtek harácsolni, raktározni, és rájuk romlott. Másoknak meg nem nagyon jutott. Mert nem hitték el, hogy az Úr holnap is szeret, és holnap is gondoskodik, ad mannát. Mi gyakran így vagyunk az Istentől nekünk adott szeretettel is: Hálát adok Uram, köszönöm, mennyei Atyám köszönöm, köszönöm, de ebből másnak nem jut. Mert félek, hogy holnapra kevés marad. És itt visszaérkeztünk a hitünkhöz. Hát nem hiszem, hogy holnap is ad az Isten nekem szeretetet, kegyelmet? Mert ha nem merem tovább adni, akkor arról teszek bizonyságot, hogy nem hiszek a mennyei Atyám irántam való szeretetében. Mert ha komolyan hiszem, akkor tudom, hogy holnap megkapom megint, és lesz miből tovább adni. Még az ellenségnek is adhatok, akitől nem fogok visszakapni valószínűleg sok szeretetet és sok jót.

Van tehát forrás, és Jézus ezt a tanítványoknak mondta; Nem a világnak mondta, hogy szeressétek ellenségeiteket, mert ők nem ismerik még ezt a forrást. Jézus a tanítványoknak mondta. Beszél arról, hogy a világ fiai is segítgetik egymást. De ti ennél sokkal többre hivattattatok.

Szeretett Testvérek! Tegyük föl végül a kérdést a magunk számára: hol tartok? Hol tartok, ha ezt a három lépcsőt nézzük. Talán csak ott, hogy „Igen, hát ne bántsuk egymást!”. Tehát tisztes távolságot tartok az emberek felé, hogy nehogy véletlen szóval, tettel bántsuk egymást. Hát ez nem nagy keresztyénség!

Vagy talán ott tartok, hogy én szeretetet szeretnék kapni, türelmet szeretnék kapni, megértést szeretnék kapni, szeretném, ha szeretnének… jó, hát kiválogatom azt a néhány embert, aki felé adok egy kicsit, de nagyon jól megnézem, hogy kinek, hogy biztos vissza is kapjam majd. Ez volt ugye a mások lépcső.

Vagy pedig: szeresd ellenségedet. Nem azért, mert tőle visszakapom (egyébként néha bekövetkezik). De nem ezért. Hanem azért, mert a mennyei Atyád megbocsátott. A mennyei Atya elfogadott. Kapok felülről, és továbbadom.

Tegnap a munkatársakkal, csoportvezetőkkel a nyári tábor értékelésére kimentünk a városon kívülre egy napra, és ott, azon a portán nem ilyen városi vízvezeték van, hanem egy fúrott kút. Az épület gondnoka mondta, hogy most már kicsi ott a forgalom, nyáron sokan jönnek-mennek, a kutat rendszeresen szívják, használják, de most már kicsi ott az igény, és éppen ezért nem igazán jó már inni az a víz – ami nyáron még erre alkalmas volt, mert állandóan húzták, és ugye folyamatosan tiszta és friss volt –, célszerű, ha viszünk magunkkal vizet. Nos igen. Ha nem merem elhinni, hogy az Isten nekem adott szeretetéből adhatok tovább, mert fogok Tőle kapni, akkor ilyen beposhadó kúttá válik a hívőségünk, hogy ihatatlan lesz. Van víz, csak nem igazán jó. Van hit, össze is jövünk, énekelünk is, van valamilyen egyházszerűség, csak nem nagyon kell a világ fiainak, pedig azok sóvárogva várják az Isten fiainak megjelenését.

Hol tartok? A negatív formulától vagy az adok-kapok méricskéléstől eljutottam a pozitív formuláig, hogy ha én az Isten kegyelméből és szeretetéből élek, akkor ebből adjak tovább? Személyválogatás nélkül adjak tovább? Jézus azt mondja: szeressétek ellenségeiteket. Mi is egykor – mondja az apostol – ellenségei voltunk az Istennek. És Ő mégis szeretetével győzött meg bennünket. Akkor ebből a szeretetből adjak tovább, mint a Magasságos fia. Ámen.

Szentháromság, egy istenség,

Ki vagy mindenre elégség:

Csak tiéd minden tisztesség,

Néked adassék dicsőség.

Te teremtettél bennünket:

Bírd hát jóra életünket;

Ne nézd gyarló esetünket:

Segéld erőtlenségünket.

Hogy mi csak tiéid legyünk,

Téged szüntelen dícsérjünk:

Légyen szeretet mi bennünk,

Egymás közt egyesek légyünk.

490. dicséret 4. 5. 6. vers

Imádkozzunk

Magasztalunk örökkévaló Isten, hogy amikor mi bűneinkben, engedetlenségeinkben voltunk, te már Krisztust érettünk kiválasztottad és elküldötted. Dicsőítünk Téged Jézus Krisztus, hogy önmagadat megüresítve szolgai formát vettél föl, és kereszthalált szenvedtél, hogy nekünk bocsánatot szerezz. Téged áldunk mennyei Atyánk, ily nagy szeretetért, melyet megkaptunk Tőled kegyelemből.

Urunk Istenünk! Te akarsz a mi életünkben, a mi hitünkben, kegyességünkben új szakaszt kezdeni. Új szakaszt kezdeni, felénk áradó, feltétel nélküli nagy szereteted által. Segíts Urunk, hogy ne csak vágyakozzunk békére, igazságra, szeretetre, segíts, hogy ne csak tartózkodjunk felebarátaink megbántásától, és segíts, hogy ne csak számítgató módon adjunk némi szeretetet azoknak, akiktől úgy gondoljuk, hogy biztos visszakapjuk ugyanezt a szeretetet, hanem a Tőled való szeretetet merjük továbbadni bátran másoknak, még ellenségeinknek is. Könyörgünk Urunk Istenünk, hogy személyes életünk újuljon meg először a hitben, a szeretet jó cselekedeteiben. És könyörgünk, gyülekezeteinkben áradjon a közösségen keresztül is a Tőled kapott szeretet feltétel nélkül mindenki felé. És könyörgünk, segíts, hogy ellenségeink felé is el tudjunk indulni a szeretet jó cselekvésével.

Könyörgünk most gyülekezeti közösségünkben és szerte egész egyházunkban gondnok- és presbiterválasztásért, hogy felelős szívvel, imádságos lélekkel és aktívan készüljünk, vállalva a felelősséget, hogy ajánlunk testvéreket erre a szolgálatra. Könyörgünk Urunk, hogy mindazok, akik sokat csalódtak az életben, vagy emberekben, netalán bennünk, könyörgünk mindazokért, akik szeretetre éhesek, hogy valamit kaphassanak nem a mi kis emberi szeretetünkből, hanem a Tőled való szeretetből a mi szolgálatunk által. Könyörgünk így betegekért és gyászolókért is, hogy ilyen próbákban járva és élve a Te végtelen szeretetedet keressék, és a mi életünk pedig alkalmas legyen az ő gyógyulásuk, vigasztalásuk munkálására.

Urunk Istenünk! Könyörgünk, hogy gyülekezetünk legyen a Te szeretetedet továbbadó szolga lelkileg beteg nemzetünk gyógyulására, hogy legyen a mi életünk egyénileg és közösségileg is a Te dicsőségedre. Ámen.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |