| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Kik tartoznak Jézushoz?

Lukács szerinti evangélium 24. fejezet 36-48. vers

„³⁶Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: »Békesség nektek!«

³⁷Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.

³⁸Ő azonban így szólt hozzájuk: »Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?

³⁹Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.«

⁴⁰És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

⁴¹Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: »Van-e itt valami ennivalótok?«

⁴²Erre adtak neki egy darab sült halat.

⁴³Elvette és szemük láttára megette.

⁴⁴Majd így szólt hozzájuk: »Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.«

⁴⁵Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, ⁴⁶és így szólt nekik: »Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, ⁴⁷és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.

⁴⁸Ti vagytok erre a tanúk.«”

Imádkozzunk

Dicsőítünk Téged mennyei Atyánk szerető gondoskodásodért. Köszönjük, hogy már a világ kezdetétől fogva készen van a terved a megmentésünkre. Hálát adunk Neked Jézus Krisztus, hogy értünk emberi testet öltöttél, és elhordoztad bűneinket. Hálát adunk, hogy megváltást szereztél nekünk. Magasztalunk Téged Szentlélek Isten, köszönjük, hogy velünk vagy minden nap, minden percben. Köszönjük, hogy segítesz bennünket a mindennapi megpróbáltatások során. Urunk Istenünk! Olyan kicsi az ember, s olyan nagy a Te jóságod. Urunk, te látod gyarlóságainkat. Bocsásd meg nekünk a kishitűségünket, bocsásd meg, hogy a világ forgatagában nem mindig hallottuk meg a Te szavadat, amikor a saját indulataink szerint cselekedtünk. Bocsásd meg, hogy oly sokszor saját elképzelésünket akartuk kierőszakolni. Bocsásd meg nekünk Urunk, hogy a tervedet, akaratodat nem ismerve kétség, aggodalmaskodás, csüggedés vett erőt rajtunk, amikor nehézségek, betegség, gyász került az életünkbe. Kérjük Urunk, Te adj gyógyulást, Tőled jöjjön vigasztalás. Te légy támasza és bátorítója minden megfáradt embernek, Te adj irányíttatást a keresőknek a Hozzád vezető úton. És kérünk Téged Urunk, hogy tégy bennünket munkásaiddá ezekben a szolgálatokban. Tisztítsd meg a szívünket, hogy meghalljuk a szolgálatra hívó szavadat, hogy a Te akaratodat cselekedjük, a Te dicsőségedre éljünk Uram. Kérünk Téged, Te adj bölcsességet és szeretetet az evangélium hirdetéséhez, hogy minél több ember meghallja és megtapasztalja, hogy Jézus a mi Megváltónk. Ámen.

Szűkölködünk

Nagy mértékben,

Segedelem nélkül,

Reménykedünk,

Örök Isten,

Te légy segítségül:

Dicsérhessünk és lehessünk

Jézus szava hallgatói,

Igaz megtartói.

172. dicséret

Lukács szerinti evangélium 8. fejezet 19-21. vers

„¹⁹Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt.

²⁰Ezért tudtára adták neki: »Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének.«

²¹Ő azonban így válaszolt: »Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.«”

Szeretett Testvérek!

Ott van, úgy gondolom, mindannyiunk szívében egyfajta missziós vágy, egyfajta vágy a szolgálatra, bizonyságtételre. De másik oldalról ott van valamifajta bizonytalanság is. Szép a vágy, az elképzelés, de vajon miért vagyunk bizonytalanok? Próbáljuk megvizsgálni és próbáljunk ebből a bizonytalanságból bizonyosságra jutni.

Tegyük fel tehát akkor először a kérdést, hogy miért jöttek Jézushoz az emberek? Mert ha csak innen indulunk el, akkor juthatunk el oda, hogy legyen látásunk, legyen bizonyosságunk szolgálatunk vonatkozásában. Hiszen a most olvasott rövid bibliai szakaszban is arról hallhattunk, hogy „nagy sokaság miatt” nem tudtak közel jutni Jézushoz Mária, illetve testvérei.

Nos, miért jöttek Jézushoz az emberek? Hogyha most megpróbáljuk összegyűjteni a Szentírásból, az evangéliumi beszámolókból, akkor néhány tipikus mozgatórugót fölismerhetünk. Nagyon sokan jöttek annak idején, és néha napjainkban is jönnek kíváncsiságból. Abban az időben föltétlenül sok emberben ott volt ez a kíváncsiság, hiszen Jézus jeleket tett, csodákat tett, és ennek terjedt a híre, és mentek az emberek. Mentek, mert Jézus körül sokan vannak. És tudjuk, hogy ahol sokan vannak, annak van egyfajta tömegvonzása: „Menjünk már oda, nézzük meg, miért vannak sokan?”. Ahogyan elmennek sokan most is a vásárba – nincs semmi különösebb szándék, de elmegyünk, megnézzük. Sokan mentek így Jézushoz is: „Lássuk!”.

Aztán voltak, akik konkrét céllal mentek vagy vittek valakit, nevezetesen éppen betegségből szerettek volna gyógyulni, vagy hozzátartozójukat szerették volna gyógyíttatni, mert azt hallották, hogy Jézus körül „a bénák járnak, a vakok látnak, betegek gyógyulnak”.

De voltak olyanok is, abban az időben is, akik ellenőrizni mentek: a korabeli vallásos vezetők vagy éppen azok küldöttei. „Milyen hatalommal cselekszed ezeket?” – kérdezték Jézustól. „Mutass nekünk jelt” – mondták máskor –, hogy higgyünk benne. A történelem folyamán sokszor volt már ilyen, hogy emberek azért jöttek, hogy úgymond ellenőrizzék. A korábbi évtizedekben is voltak emberek, akik pártmegbízatásként jártak templomba – az 50-es, 60-as években –, figyelni miről van ott szó és azután jelentést tenni. Ezt mindannyian tudtuk, hogy így van. Ott voltak, de ilyen indítékból: ellenőrizni.

Egykori főnököm mesélte el, hogy amikor ő volt segédlelkész – ugyanazon a helyen egyébként, és ez még valahol az 50-es évek tájéka volt –, a településen az egykori papi kocsis volt a tanácselnök. Az én főnököm, mint segédlelkész került sorra igehirdetési szolgálattal, az Isten országáról szóló bibliai szakaszt olvasta, arról beszélt. És csörgött a telefon másnap. A volt kocsis üzent: „A pap elvtárs jelenjen meg a tanácsházán!”. És jött a felelősségre vonás: „Hallom, hogy a maga segédlelkésze nincs megelégedve a rendszerrel, valami új országról, az Isten országáról prédikált” – jelentették a megbízott emberek. És a főnök, aki már bottal járt akkor, az asztalon végigcsapva ennyit mondott: „Amit a segédlelkészem mondott, én mondtam! Isten áldjon!”

Igen, mindig voltak ilyenek. Az evangélium is beszámol róla, elmentek megbízatásból emberek – a tömegben ilyenek is voltak – ellenőrizni. De ott voltak sokan őszinte vágyakozásból. Őszintén kereső lélekkel és szívvel. És azóta is sokan jönnek őszintén, keresve, keresve az élet értelmét, életük újulását.

Emlékezzünk Zákeusra, aki fővámszedő volt, nem restellte fölmászni egy fa ágára (alacsony ember lévén), hogy a tömegtől legalább láthassa! az arra elmenő Jézust. De a kíváncsiságánál több volt, ezt a történet végéből tudjuk, hiszen megváltozott Jézussal való találkozása után.

Vagy gondoljunk arra, amikor együtt vannak egy farizeus házában étkezésnél, és megjelenik valaki, akit nagyon bűnös asszonynak tartottak a település lakói, és könnyeivel öntözte Jézus lábát. Igen, jöttek emberek, akik szerettek volna gyógyulni, tisztulni, megtérni. És ma is vannak, akik ilyen őszinte vágyakozással jönnek.

A fölolvasott történetünkben pedig arról olvasunk, hogy jöttek a rokonok. Jött Mária és jöttek Jézus testvérei. De a sokaságtól nem tudtak bejutni a házba, ahol Jézus volt, így hát jött az üzenet szájról-szájra: itt van anyád, itt vannak a testvéreid. És ekkor mondja Jézus: „Az én anyám és az én testvéreim azok, akik az Isten Igéjét hallgatják és megcselekszik”. Vegyük észre, Jézus a teremtési rend szerinti családi köteléket nem tagadja meg, de valami többről, valami újról, valami radikálisan újról kezdett beszélni. Azok tartoznak igazán hozzám, akik az Isten Igéjét hallgatják és megtartják.

Tegyük föl a következő kérdést most már, a “Miért jöttek Jézushoz az emberek?” kérdés után: Miért jött Jézus? Mit akart Jézus? Mi volt az ő küldetése, amikor testben e világra érkezett? Fontos ezt is tisztázni, hogy utána szembenézzünk önmagunkkal: és mi hogy gondolkozunk? Mi, mit akarunk hívő emberként? Nézzük tehát a második kérdést: miért jött Jézus, mit akart? Egy bűneset utáni világban Jézus egy radikálisan új kapcsolatról beszél. Egy bűneset utáni világban… – és a bűneset a családi kapcsolatainkat is megrontotta, mindent megrontott. Nos, egy bűneset utáni világban Jézus valami új családról beszél, nem megtagadva a biológiai családot, de valami radikálisan újról beszél, amit az Isten akar elkezdeni ebben a világban.

Miért jött Jézus? Rendkívül fontos: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett”. Maga Jézus fogalmazza meg saját maga küldetését. Vagy: „Úgy szerette Isten e világot… – és tudnánk folytatni a mondatot –, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. A most fölolvasott újszövetségi szakaszban Jézus így fogalmazta meg, azok tartoznak hozzám, „akik az Isten Igéjét hallgatják és megtartják”. Sokan vannak itt, de nem mindenki tartozik hozzám. Sokan voltak a történelem folyamán és vannak ma is, akik valahol ott közel mozognak, de nem tartoznak Jézushoz.

Miért jött Jézus? Azért jött, hogy bennünket az Isten szavához való helyes hozzáállásra hívjon, tanítson, vezessen. Azért jött, hogy meghalljuk és megvalósítsuk az Isten Igéjét. És akkor észre kell vennünk, ez a Jézus azért is jött, hogy a tanítványait, a Krisztus-követőket elküldje. És a Lukács evangéliuma utolsó fejezetében a föltámadott Úr már így szólt a tanítványokhoz: „Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban” – vagyis az egész Ószövetségben – „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt nekik: »Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk«”. Tanúk vagytok! – mondja Jézus. Minden Krisztus-követő ember, erről az isteni megváltó szeretetről tanú. Még ha nem is így nevezzük magunkat, de mégis Krisztus tanúinak kell lennünk. Ezért jött Jézus, hogy az általa megszólított és megragadott embereket, a Krisztus-követő embereket elküldje ebbe a világba, hogy tanúk legyünk erről a megmentő isteni szeretetről.

S akkor most már tegyük föl a harmadik kérdést, ami már ránk vonatkozik. Az első általában az emberekre: miért jöttek, jönnek Jézushoz? A második: Jézus miért jött, és mire küldött?

A harmadik kérdés ránk vonatkozik: mi hogyan gondolkozunk? Mert ahogy gondolkozunk, többé-kevésbé úgy fogunk cselekedni. Mi hogyan gondolkozunk? Vajon csak az egyházat akarjuk megmenteni, megtartani? Mert nagyon megtépázták a történelem utóbbi évtizedeiben? Nagyon szép a gondolat, de valahol sántít. Valami lényeges dolog hiányzik. Vajon formális vallásosságot szeretnénk erősíteni az emberekben? „Azért illendő egy derék, becsületes embernek néha templomba menni” – talán ennyi? Szép, de valami, pontosan a lényeg hiányzik. Vajon a névleges egyháztagok számát szeretnénk gyarapítani, hogy a gyülekezet választói névjegyzékébe minél több nevet beírhassunk? Nagyon szép, csak félek, hogy megint a lényeg veszett el.

Wass Albert egyik regényében így kérdezi az egyik szereplő a másikat:

– Mondja Grana úr! Hisz maga tulajdonképpen Istenben?

– Én egész életemben jó egyháztag voltam. Pontosan fizettem az egyházi adómat és a járulékokat is; és perselypénzt is adtam. És amikor a templomot újra kellett fedni…

– Én nem azt kérdeztem, hogy jó egyháztag volt-e? Hanem, hogy hisz-é Istenben?

Milyen nagy különbség! A kérdés arra vonatkozott, hogy hogy állsz az Úr Istennel? A válasz szép volt, de mellébeszélés volt. Az egyházzal való valamilyen kapcsolatomat kezdem sorolgatni. Jó, ha van a kettő között valami kapcsolat, az Úr Isten meg a népe, földi vonatkozásban egyházként megjelenő népe között, de az egyház iránti valamilyen kapcsolatunk nem pótolja a Krisztus-követést. Az nem teljesen azonos. Nem elég az, hogy az egyházfenntartói járulékot befizettem. Ez nem azonos a Krisztus-követéssel. Elmentem, be is fizettem, de nem biztos, hogy ettől még Krisztus-követő vagyok. Viszont ha Krisztus-követő vagyok, akkor kell, hogy tartozzak az Isten népéhez, kell, hogy tartozzak az ott élő gyülekezethez. Jézus körül nagyon sokan ott voltak, némelyek vérségi alapon is hozzátartoztak, Jézus mégis arról beszélt, hogy igazán az az ő anyja, az az ő testvére, aki az Isten akaratát hallja és cselekszi. Vagyis a mennyei Atyában tartozunk egymáshoz. Ez az az igazi új közösség, amiről Jézus beszél, amiért jött.

Vajon mit szeretnénk mi? Hogyan gondolkozunk mi? Mert missziós bizonytalanságunknak sokszor itt van a gyökere, hogy valamit a következményekből szeretnénk megcsináltatni emberekkel: „Figyelj gyermekem! Jó lenne azért, ha az unokámat megkeresztelnétek!” – Ez nagyon szép. De ha a gyermekem se Krisztus-követő, akkor mit ért ő abból, és miért fogja megkereszteltetni a gyermekét. Azért, mert ez a rend? Mert engem is, meg apámat, meg nagyapámat is… meg a nagymamának így a kedvében járunk? Jézus nem ezért jött, hogy mi egymás kedvébe járhassunk néhány ilyen gesztussal. Jézus nem ezt bízta a tanítványokra, hanem hirdessétek a “megtérést és a bűnök bocsánatát”. Jézus nem azért adta keresztre önmagát, hogy minekünk lehessen egyházfenntartói járulékot fizetnünk, és ezzel megnyugtatni magunkat (netalán másokat), hogy te már rendes, becsületes, tisztességes keresztyénember vagy.

Hogyan gondolkozunk mi? Vajon úgy, mint ez a Grana Úr? – aki összekeverte az Úr Istenhez való személyes, biztos, engedelmes kapcsolatát némi, egyébként nemes és jó, de csak következménydologgal: „Adok én valamit az egyháznak, csak ne kelljen ezt a Krisztust követni” – hadd nyugtassam meg a lelkemet azzal, hogy én precízen, pontosan, az előírás szerint teszem.

Gyülekezetünkben az a gyakorlat – ha itt most példaként Wass Albert regényéből éppen az egyházfenntartói járulékot említi ez a Grana úr –, hogy amikor megkérdezik – mert meg szokták kérdezni tőlünk is: Tessék mondani mennyit kell fizetni? Én nem egyszer azt mondom erre: nem kell. Ha kell-ve fizet, akkor köszönjük szépen, nem kell. De mondjam meg, hogy mennyit? A válasz annyi: mindenkinek a szívére és a pénztárcájára van bízva. Először az Úr Istennel rendezd a dolgodat, és akkor nem kell valamit teljesíteni, hanem hálaáldozatot hozok. A kettő nem azonos. Az egyik valami törvényes rend letudása, a másik pedig a Krisztus-követő élet, örvendező élet hálából fakadó jócselekedete. Akkor nem úgy érzem, hogy ezt is le kell tudni, hanem azon gondolkozok, hogy anyagiakkal is hogyan tudom segíteni az evangélium terjedését?

Jöttek Jézushoz sokan, Mária és testvérei oda se jutottak, és Jézus megtartva a teremtési rend, a család nagyon fontos földi szerepét, tisztázta: emberek ne keverjük össze a két dolgot. Az én küldetésem az, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Ha ez családtag, neki is meg kell térnie, hogy éljen.

Hogyan gondolkozunk, és hogyan cselekszünk? Vajon nem azért vannak missziós bizonytalanságaink, mert így összemosódnak bennünk is, összekeverednek a megkülönböztetendő dolgok? A következmény a lényeg helyére tolakszik be? A megtérés helyére akar betolakodni valami más? Mert nem egyszer – az egyébként szükséges – hasznos kultúrprogramokat könnyű összekeverni a Krisztus-követéssel. Vagy egy nagyszerű kirándulást, amit az egyház szervezett, ne keverjük össze, ne engedjük, hogy összekeveredjen az emberekben, ez még nem Krisztus-követés. Nagyszerű kirándulást a világ is tud szervezni, akár nemzetünk ügyében, akár más céllal. Lehetőség viszont arra, hogy egy lépést valaki közelebb tegyen. De nem ez a cél. Ige nélkül, az Isten Igéje nélkül, annak meghallása és megcselekvése nélkül nem lesz megtérés, legfeljebb külső, formális jelenlét. És aztán csodálkozunk, hogy el is tűnik, elmegy. Amikor jön az életnek ilyen-olyan szele, akkor, mint az a bizonyos mag, amelyik nem gyökerezett meg, semmivé lesz. Mert nem eresztette mélyre a gyökereit, ugyan kicsirázott, kibújt, és a szárazság elvitte. Hogyan gondolkozunk mi? Mert azt üzenjük a többieknek is. Azt üzenjük gyülekezeti tagként is.

Emberekkel beszélgetve, vagy emberek velem beszélgetve, jó néhányszor belefutottunk már abba a szituációba, amikor az illető nem tudta, hogy hivatásunkat nézve lelkészek vagyunk. Amikor ez kiderül, akkor azonnal átváltanak az emberek, és elkezdik bizonygatni, hogy az ő nagyapjuk milyen derék, becsületes református volt – ami nagyon szép dolog. De hát ez takaró! – mert arról nincs mit mondani, hogy ők kicsodák.

Vagy nem egyszer hallottam már családokkal beszélgetve, amikor szóba került a lelki élet: „Jaj, tetszik tudni nyaraláskor, amikor elmegyünk, akkor mindig meg szoktuk nézni a műemléktemplomokat!” Mondom, nagyon örülök, nagyon szép és nagyon jó, de ez nem Krisztus-követés. Jézus nem arról beszélt, hogy azért jöttem, hogy idegenvezető legyek a Jeruzsálemi templomban. Nem minthogyha az idegenvezetés megvetendő dolog lenne. Csak az más.

Jézus, amikor ott van Mária, és ott van a biológiai testvérek közül néhány, akkor arról beszél, hogy mi az Istenben kell, hogy testvérek legyünk. Ez az igazi, mert ez örök életre szól. A mi családi kapcsolataink erre az életre szólnak. Ott nem házasodnak és nem mennek férjhez – mondja Jézus – ez erre az életre szól, és itt fontos ajándéka az Istennek. De ne keverjük össze, mert ha mi magunk is összekeverjük, akkor ezt üzenjük az embereknek, és ők még jobban összekeverik, még jobban zavarban lesznek, és eljutnak oda, mint a Grana úr a Wass Albert regényében, hogy amikor azt kérdezik tőle, hogy „Hisz maga tulajdonképpen Istenben?”, akkor elkezd arról beszélni, hogy az egyháznak néha szoktam pénzt adni.

Néhány tanulságot végül fogalmazzunk meg. Éppen azért, hogy ne legyen bizonytalan a bizonyságtételünk. Mert hogyha bizonytalan a kürt zengése, ki fog harcba indulni? Ha bizonytalan katonáéknál a harcba hívó szó, akkor néznek egymásra a katonák: Te, ez most mi akar lenni? Mert olyan mintha… de mégsem az. Most mit csináljunk?

Vajon nem azért maradnak emberek távol az Úrtól, azért indulnak el nehezen, mert mi sem vagyunk tisztában pontosan, hogy mi a küldetésünk. Mi az elsőszámú, és mi az, ami egyébként szép, hasznos, de nem a Krisztus-követéshez lényegileg tartozó.

Először is, és tulajdonképpen ezzel össze is lehetne foglalni, az Úr akarata szerint cselekedjünk. Hogy hogyan lesz bizonyságtevővé az életünk, erről az Ige tanít bennünket. Ezt nem nekünk kell kitalálni! Erre tanít az Ige. Engedelmeskednünk kellene. Nagyon fontos, tudnunk kell, hogy az embereknek persze, hogy fontos a kulturális érték, és sok minden fontos része az életünknek, de az embereknek igazán új életre van szüksége. Mert a világ is tud szép, kulturális értékeket adni. Nem baj, ha az egyház is tud, de az még nem az Isten iránti engedelmesség. Az embereknek pedig szükségük van az Isten fiaira. Sóvárogva várják, de az Isten fiait. Sóvárogva várják azokat, akik valóban Krisztus követői – nem pedig az egyházfenntartói járulékot akarják tőlük bezsebelni.

Fontos tanulság: az embereknek megtérésre, bűnbocsánatra van szükségük; rendezetlen dolgaikat Istennel, önmagukkal és egymással rendezniük kell. Ez a bajok gyökere.

És mire kaptunk küldetést? Menjetek – mondta tanítványainak Jézus – és hirdessétek a megtérést, a bűnök bocsánatát. Hát erre szól a küldetésünk! Arra szól, amit egyedül az egyház népe tudna ennek a világnak adni, senki más. Sok más nagyszerű dolgot tud adni a világ, de az új életre hívó evangéliumot, a megtérés és a bűnbocsánat nagyszerű örömhírét egyedül az tudja vinni, aki maga is átélte ezt, aki a Krisztustól vette ezt a küldetést. Hát ez volna a küldetésünk. Ha ez bennünk tiszta, ha ez bennünk világos, ha ez bennünk egyértelmű, akkor nem szabad, hogy bizonytalan legyen a kürtzengés.

Mi az, ami a tanulságok között még nagyon fontos? Fontos, hogy az emberek észre vegyék, nem a mi elvárásainkkal van dolguk, hanem az Úr Istennek van számukra mondanivalója. Nem azonos a kettő.

Nem egyszer találkoztam már ilyen kérdéssel, véleménnyel néhány évtizedes lelkészi szolgálatom alatt, amikor valaki hozta az adományát, és akkor azt kérdezte: „a Tiszteletes Úr meg van elégedve?”. Mondom, lehet, hogy én meg vagyok, vagy nem vagyok, de ez itt most teljesen lényegtelen. Az Úr Istent kérdezze meg, hogy az Úr Istennel rendben van-e az élete! Mert majd annak lesz következménye a többi. Vagyis ne a mi elvárásainkat, ne az egyház elvárását, az egyház szabályait, az egyház életének a szokásait állítsuk oda az emberek elé, mint követelményt, nem erre küldettünk. Azok fontos segítők lehetnek. Mi arra küldettünk, hogy a megtérést és a bűnbocsánatot hirdessük, melyet Krisztusban hozott és adott az Isten nekünk. Tehát, egyértelmű legyen az emberek számára, hogy nem nekünk kell, hogy megfeleljenek, letudva néhány általunk támasztott követelményt, hanem az Istenre kell hallgatni, és az Ő szavát kell megtartani. Ha Isten Igéjét hallgatják és megtartják – mondja Jézus – akkor tartoznak hozzám. És ezt figyeljük meg, milyen kiélezett helyzetben mondta – bár Lukács evangéliuma nagyon finoman adja vissza az eseményt. A másik evangéliumban élesebben meg van fogalmazva. Amikor ott szintén mondják, hogy itt van anyád, és itt vannak testvéreid, akkor Jézus föltesz egy viszontkérdést: „Ki az én anyám, kik az én testvéreim?” [Mt 12:48] és ezután mondja – Lukács ezt a kérdést ki is hagyja, csak a választ közli: „Az én anyám és az én testvéreim azok, akik hallgatják az Isten Igéjét és megtartják”. Ki tartozik igazán az Úrhoz? Nem az, aki be van írva az egyháztagok névsorába! Kívánatos lenne, hogy az mind odatartozzon. Az tartozik az Úrhoz, aki hallja és megtartja. Ha viszont halljuk és megtartjuk az Úr szavát, akkor nekünk a pásztor nyájához kell tartoznunk! – de ez már következmény. Ha Jézus a mi pásztorunk, ha ezt sokan valljuk, akkor mi testvérek vagyunk; mi egy nyáj tagjai vagyunk, és valahol egy helyre telepedett gyülekezetben megéljük ezt a közösségünket. De ne a közösségünk szabályait állítsuk az emberek elé, hogy annak feleljenek meg; hanem azt, amit Jézus mondott – mert erre van felhatalmazásunk –, hogy „aki hallja és megtartja az Isten beszédét”.

A mostani igehirdetésnek ennyi címet adtam: Kik tartoznak Jézushoz? Akik hallják és megtartják az Isten szavát. Ámen.

Hát vajjon hogy lehetne,

Ó Jézus, egy drága kincs,

Hogy lelkem ne szeretne,

Holott nálad főbb jó nincs,

Csak te vagy a valóság,

Út, élet és igazság.

Szeretlek is bizonnyal,

Lelkem hozzád kiterjed,

Bár halnék meg azonnal,

Ha szívem rád nem gerjed:

Mert halál és ítélet

Nálad nélkül az élet.

Szívem vallástételét

Jó lelkiismerettel

Megtartom, s adom jelét

Kegyes és szent élettel,

Hogy életem folyása

Légyen másnak lámpása.

449. dicséret 4-6. vers

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk, hogy Jézust értünk küldted, megbocsátottad tévelygéseinket, hogy életünk a Te kegyelmedből megújulhatott.

Magasztalunk, hogy Igéd és Lelked által egy népet hívtál ki, és hogy mi ennek a népnek tagjaivá lehettünk.

Bocsásd meg Urunk, amikor ugyan jó szándékból, de csak vallásos formában az egyházhoz való névleges tartozásra hívtunk és tanítottunk embereket, amikor így eltakartuk a lényeget, a Te kegyelmedet, pedig az embereknek arra lett volna igazán szükségük. Segíts hogy kegyelmedből megújult életünk megtérést, bűnbocsánatot hirdessen. Segíts, hogy élő, Neked engedelmes gyülekezetként éljünk nemzetünk javára is. Segíts, hogy őseink hitének, áldozatának jobb példái serkentsenek minket is hűségesebb szolgálatra.

Könyörgünk Urunk, hogy evangélium szerint gondolkozva készülhessünk a gondnok és presbiterválasztásra is, hogy ne a mi emberi, olykor már-már világi mércénk, hanem a Te Igéd legyen az útmutató. És kérünk minden erőtlenért, akik az élet nyomorúságában vannak, betegség, gyász miatt, vagy más családi gond miatt. Segítsd őket és segíts bennünket, hogy ne csupán egymás iránti részvétet tudjunk nyilvánítani, hanem Rád, az élet fejedelmére mutassunk.

Könyörgünk gyülekezetünk minden csoportjáért, hogy áldásos és közösséget építő legyen, Rólad szóló minden foglalkozásunk.

És kérünk Urunk, Istenünk, szenteld meg életünket, hogy egyházunk megújulásért, Ige szerinti szolgálatáért jobban odaszánjuk magunkat, hogy Hozzád tartozzunk hallva és cselekedve akaratodat, és így hívjunk másokat is Tehozzád, hirdetve a megtérést, a bűnbocsánatot. Adj megújuló életet, megszentelt gyülekezetet és megtéréseket. Ámen.

„A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké.” [Zsid. 13:20,21] Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |