| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Milyen az Isten-ismeretem?

Mózes 5. könyve 30. fejezet 15-20. vers

„¹⁵Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is.

¹⁶Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd Istenedet, az URat, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és döntéseit, és akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened, az ÚR azon a földön, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd.

¹⁷De ha elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem eltántorodsz, más istenek előtt borulsz le, és azokat tiszteled, ¹⁸kijelentem nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek. Nem éltek hosszú ideig azon a földön, ahova most átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek oda, és birtokba vegyétek.

¹⁹Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!

²⁰Szeresd az URat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az ÚR esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.”

Óh Atya Isten irgalmas nagy Úr,

Bűnbánó szívvel ím eléd borul,

Hű néped áldva felséges neved,

Hogy esdve kérje nagy kegyelmedet.

Nagy jóságodra méltók nem vagyunk,

Rossz útra térve gyakran elhagyunk,

Áhítjuk mégis szent igéd szavát,

Megtérő gyermekid fogadd be hát."

168. dicséret 1. és 3. vers

Lukács szerinti evangélium 10 fejezet 21. vers

„Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: »Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak.«”

Szeretett Testvérek!

Úgy gondolom, hogy Lukács evangéliumát olvasva igen megdöbbentő ez a mondat; megdöbbentő ez a mondat kétszeresen is, tartalma miatt és mert legfőbbképpen, hogy Jézus mondta: „Magasztallak Atyám, menny és föld ura, hogy elrejtetted… és felfedted…”. Elrejtetted? Mert azért még, hogy felfedted a kicsinyek előtt, azért még úgy gondoljuk magasztalható és illendő, hogy magasztaljuk az Urat. De mi az, hogy elrejtetted? És mi az, hogy Jézus ezért magasztalja az Istent? Magasztalja az Istent azért, hogy „elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől és felfedted a gyermekeknek?” Hát nem az az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön? Nem az az Isten akarata, hogy megtérjen és üdvözüljön minden ember? De igen.

Figyeljük meg, hogy Lukács hova helyezi el, milyen szövegösszefüggésbe. Előtte a 10. fejezetben a hetvenkét tanítvány kiküldéséről olvasunk, valamint, hogy visszajönnek küldetésükből. A küldetésük tartalma ugye az volt, hogy hirdessétek, hogy „elközelített az Isten országa”, valamint „gyógyítsatok”. Ehhez kaptak hatalmat, erőt. És most jönnek vissza a tanítványok, nem a tizenkettes, hanem a hetvenkettes kör, a nagyobb tanítványi kör, és így jegyzi fel Lukács: „¹⁷Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: »Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk…«”. Egyik részről ez a szövegösszefüggés. Ezek után helyezi el Lukács Jézusnak előbb olvasott mondatát: „Magasztallak, Atyám, mennynek és földnek ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek.”

Másik részről a szövegösszefüggésben ott van az is, hogy ahogy elküldte a tanítványokat, ezt a népesebb kört, utána ilyeneket olvashatunk: „Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákban és hamuban ülve régen megtértek volna. De Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítéletkor, mint nektek. Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz levettetni!” Ez is ott van a fölolvasott rövid részletünk előtt.

Egyik oldalról tehát ott van a kiküldött hetvenkét tanítvány beszámolója, ott van, hogy íme eredményes a misszió. Eredményes a misszió, hiszen „még az ördögök is engedtek a te nevedre” – mondják a tanítványok. Másik oldalról Jézus tisztában van azzal is, hogy eredménytelen is. Egyszerre eredményes és egyszerre eredménytelen az evangélium hirdetése. És ezért beszél itt arról, hogy „Jaj neked…!”. A “jaj mondások” is itt vannak: Jaj neked Korazin, Bétsaida, Kapernaum! Jaj nektek, akik hallottátok már, ismeritek már, mondjuk az ószövetségi kijelentést; ismeritek már, amit az atyákon keresztül az Isten mondott és ígért, és nem nagyon akartok megtérni! De ha Izrael határán kívül, mondjuk Tíruszban, Szidónban történtek volna ezek a messiási jelek, ők megtértek volna hamuban, zsákban. Itt az ószövetségi kifejezések jelennek meg. Ahogy Ninive megtért, mire végül elment oda Jónás.

Nos, ez a szövegösszefüggés, amiből olvastam az előbb a 21. verset… És, hogyha a szövegösszefüggést, a történeti összefüggést is látjuk, ahova Lukács elhelyezi Jézusnak ezt a mennyei Atyát magasztaló mondatát, akkor már nagyjából jó vágányon vagyunk ahhoz, hogy helyesen értsük meg, mert egyébként megakadunk. Rendben van, hogy Uram kijelentetted, felfedted, de mi az, hogy elrejtetted? És mi az, hogy ezért magasztalod az Atyát? Hát nem azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse, megtartsa, ami elveszett? De igen. Mégis egyszerre jelen van az eredmény és az eredménytelenség, egyszerre jelen van a megtérés és a megkeményedés. Már akkor is jelen volt, azóta is, napjainkban is, és ezt együtt kell látni. Nem lehetünk naivak, és nem ülhetünk föl saját szép vágyainknak: „Milyen szép lenne, ha mindenki megtérne és szeretnénk egymást!” – Hát ez nagyon szépen hangzik. De nemcsak a magvető megy ki vetni, hanem valahol valaki vetett. Hát nem tiszta búzát vetettél? De igen. Akkor honnan van benne a konkoly? Ellenség tette azt.

Mi egy olyan bűneset utáni világban élünk, ahol hirdettetik az Isten Igéje, de jelen van a gonosz is, ezért ne tévesszenek meg bennünket szép vágyaink, amelyikből mindig kifelejtjük a gonosz jelenvaló hatalmát is, mert akkor fölöttébb csalódni fogunk. Jézus egyszerre látja a kettőt, és nekünk is együtt kell látnunk.

De miért beszélt így, hogy “elrejtetted… és felfedted…”? Annyit még értenünk kell az itt fölolvasott megfogalmazás szerint is: „elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől” – kik voltak ezek? A korabeli kegyesek bizonyos csoportjai tartoztak ide, akik magukat vallásilag bölcseknek, képzetteknek tartották, akik magukat értelmesnek tartották, mert ők ismerik az Isten Igéjét. De a föld népe, ahogy szószerinti fordítással mondhatnánk, az átkozott. Emlékezzünk, Jézus perében a nagytanács tagjai mondanak ilyet.  „Mennek Jézus után, ez a műveletlen, ez a vallásilag képzetlen tömeg, ez a föld népe! Nem nekik való az Isten Igéje!” – vélekedtek sokan. „De mi, akik kegyesek vagyunk, mi, akik bölcsek vagyunk, mi, akik értelmesek vagyunk… (vallási értelemben)! – Ez az egyik. Nos, ott „elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől.”

Másik oldalról: itt Lukácsnál így olvassuk, hogy „felfedted a gyermekeknek”, vagy a kicsiknek, vagy a szegényeknek, olvassuk a másik helyen. Igen, a szegényeknek, akik itt nem föltétlen gazdasági értelemben szegények (bár sokszor azok is voltak), hanem azokról van szó, meg azokat nevezik gyermekeknek a kor emberei – és Jézus innen veszi természetesen a kifejezést –, akik nem voltak vallásilag műveltek, értelmesek, képzettek, akik kevésbé ismerték az ószövetségi kijelentést, hiszen a gyermek is még keveset tud. Tehát itt nem egyszerűen biológiai életkorról van szó, hanem az adott kor kifejezéseit használja Jézus, akik gyermekek, kicsik még ismeretben, hitben.

„Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek.” Felfedted a kor azon emberei előtt, tömegei előtt, akik vallási értelemben valóban még kicsik voltak, keveset tudtak.

De nézzük meg ezt az ismeretkérdést egy kicsit, mert akkor jutunk még közelebb Jézus szavaihoz. „Ja! Ezt már hallottam valahol!” – van ilyenfajta ismeret is. Amikor valamit hallottam, az egyik fülemen bement, oda se figyeltem, majszoltam közben a vacsorát; és mondjuk ment a TV vagy a családtag valamit mondott, oda se figyeltem, nem hagyott bennem mély nyomot, nem is tartottam fontosnak, amit hallottam. Mondták – összefüggéseiben talán nem is értettem, talán el se tudom mondani pontosan, hogy miről van szó, csak valaki mondta, hallottam. Sokaknak ilyen a bibliaismerete is. Amikor valahol, valamilyen összefüggésben újra előkerül, akkor mondják: „Ja! Ezt már hallottam valahol! Ja! Mintha láttam volna a TV-ben valamilyen vallásos, bibliai filmet, mintha abban lett volna szó erről az emberről vagy arról a történetről… Ja! Igen, mintha ezt már mondta volna valaki!” Valakinek ennyi az ismeret. Egyszer valahol… mégis… mintha… én hallottam volna már ilyet, de nem tartottam fontosnak, nem figyeltem oda, nem jártam utána, és tulajdonképpen semmi hasznom nincs belőle.

Aztán van olyan szintű ismeret is, ahol reménység szerint majd bekövetkezik: „Aha! Na most már értem!” Bibliai vonatkozásban is nagyon sok embernél jó, ha már ez bekövetkezett, hogy “most már értem!”. Tudniillik: „Eddig ismertem részleteket, el tudtam mesélni történeteket… nem mindig pontosan, de nagyjából el tudtam mondani, hogy a Bibliában ilyen meg olyan történetek vannak. Igaz, hogy magukat a történeteket se teljesen értettem, de legalább elmesélni el tudtam. Olykor még tetszettek is ezek nekem. Néha, ha nagyon ráértem, elővettem és elolvastam, de nem értettem összefüggéseiben. Tudtam ezt a történetet… hallottam Jézus születéséről… Arról a Jónásról is valamit hallottam – ugye az az…? Na idáig még csak tudjuk, de hogy hogyan lehet összerakni a törvényt és a kegyelmet, hogy hogyan kapcsolódik egymáshoz az ószövetségi kijelentés és az újszövetségi kijelentés, ezt nem értettem.”

Valahogy úgy, mint az a bizonyos etióp főember, vagy szerecsen komornyik, aki utána jár, hosszú utat megtesz, beszerzi a Bibliát – ahogy ma mondanánk, hiszen Ézsaiás tekercse már van –, azt olvasgatja hazafelé menet ezen a hosszú úton, és amikor megkérdezi tőle Fülöp, hogy „érted is, amit olvasol?”, akkor nem restelli bevallani, hogy nem. Például: kiről mondja ezt a próféta? Magáról, másról? Vagy: „mint bárány, melyet mészárszékre visznek”? És akkor elfogadja, hogy Fülöp, ott, társuljon mellé az úton és kezdje elmagyarázni. És kezdve az Ószövetségtől, a prófétáktól, elmagyarázta, megérttette vele az Isten Igéjének összefüggéseit. Végre valaki megmagyarázta!

Vagy emlékezzünk egy másik történetre, szintén a Cselekedetek könyvéből, amikor Péter bizonyos látomáson keresztül, a mindenféle tisztátalan állatokon, a lepedőben… És mindazok után, ami történt a pogányok közötti misszióban jut el oda, hogy kimondja: „Most látom, most már értem, hogy nem személyválogató az Isten. Eddig is voltak elképzeléseim az Istenről, nagyon sok mindent tanultam én. Hiszen Jézus tanítványa is voltam. De most már értem!” Sok részismeret, és végre bekövetkezik az, hogy „aha!”. „Most már értem ezt is, ezt is, és ezt is… Most már fel tudom fűzni az Isten üdvözítő tervének fonalára a sokféle általam ismert és szeretett bibliai részletet. Végre valaki megmagyarázta!” Igen, jó dolog, ha már legalább idáig eljutottunk. Jó dolog, hogyha ez a készség, nyitottság megvan bennünk, hogy ezt a fajta segítséget elfogadjuk. Jó dolog, ha ott van bennünk a vágy, hogy keressük, hogy értsük is, hogy „értsem” – és majd a következő pontban utalok rá – „szeressem elrendelt utamat” – ahogy az előbb énekeltük. Mert hogyan szeretem én az Isten útját, ha nem értem? Vannak ilyen emberek is, akik magukat istenfélőnek tartják, de nem értik Istent. Azt sem, amit kijelentett. Mert mi sem értünk mindent, hiszen tükör által homályosan látunk. De amit kijelentett, azt azért jelentette ki, hogy értsük is. De nem egyszerűen csak arról van szó, hogy „Aha! Végre megvilágosodott! Végre értem már legalább ezt a néhány részt!” – hanem, hogy mit fogok vele csinálni? Mert mire megyek, ha ugyan most már értem – nemcsak: jaj már valahol hallottam! Hanem végre értem! –, de magamra nézve elutasítom.

Emlékezzünk, hogy amikor Jézus Keresztelő Jánosról beszél… ott az a bizonyos szakasz a Lukács evangéliuma 7. fejezetében, ahol többek között ezt mondja, hogy embertől, asszonytól születettek között nincs nagyobb nála [Lukács 7:28]; és akkor ilyet olvashatunk, Jézus ilyeneket mondott: „Miután meghallgatta őt – tudniillik Keresztelő Jánost – az egész nép, még a vámszedők is igazat adtak Istennek azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztsége által…”. A farizeusok és törvénytudók – vagyis a mai Igénk szerint a bölcsek és értelmesek – tehát „…a farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten akaratát, és nem keresztelkedtek meg általa” – mert magukat nem tartották bűnösnek. „Nekünk nincs mit lemosni, nincs mitől tisztulni; mi vagyunk az értelmesek, a bölcsek, a kegyesek, a templomosok. Hát a föld népe… meg ilyen vámszedők… meg ezek… hát van nekik mit lemosni!”

Mi hasznom van abból, ha ugyan már megértettem, de magamra nézve elutasítom; ha magamra nézve nem tartom fontosnak a megértett isteni Igét, akaratot. Az ilyen típusú ember sértve érzi magát, amikor megtérésre hívó szót hall, amikor Isten bűnbocsátó kegyelméről van szó: „Hát én derék és becsületes ember vagyok, tiszteletes úr, ne nekem mondja! Hát látja, mennyi ember szaladgál! Meg tudnék én a családból is sok mindenkit sorolni. Na annak mondhatná! Nekem ez nem kell. Értem én, amit tetszik mondani, de nekem ez nem kell! Én jó ember vagyok.”

Mi hasznom akkor a megértett Igéből? Nem bezárultak a szemeim? Nem arról van szó, hogy mégis elrejtetett az Isten kegyelmes szeretetének jó híre? Ahogy Jézus mondja: mert becsukják a szemüket, hogy ne lássanak, bedugják a fülüket, hogy ne kelljen meghallani az Isten nekik szóló üzenetét – és így elrejtetik. Elrejtetik a nyilvánvaló Ige számukra. Elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől. Így kevés hasznom lesz. Értelmi szinten van már hasznom, mert legalább értem. De az ítélet is lesz rajtam, hogy nem élem, és nem élek az Isten kegyelméből. „Elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, de felfedted a gyermekeknek” –  ahogy itt olvassuk.

Nézzük meg akkor a harmadik fajta fokozatát az ismeretnek, amikor az Isten-ismerettől a Vele való közösségig jut el az ember. Itt kezdődne a keresztyénség. Itt kezdődik a Krisztus-követés, amikor az ismerettől a közösségig. Vagyis, nemcsak valami rémlik: „Tényleg! Én valamikor… amikor gyerek voltam!”.

A közelmúltban találkoztam valakivel, akivel 15 éve nem találkoztam. Egy fiatalember, és annyit mondott 15-16 évvel ezelőtt – még a korábbi szolgálati helyünkön az utolsó konfirmandus csoportunkba járt néhány hétig –, de annyit mondott, amikor találkoztunk egy bizonyos helyen… Megkérdezte, hogy megismerem? Mondom: igen. Emlékszek még! – mondja a fiatalember –, hogy ezt az éneket tanultuk az első hetekben, amikor még jártam: „Most, most, még ifjú korodban, add át Jézusnak szíved…”. Ennyi megmaradt. Ez jó dolog. Csak jutna tovább is. Az Isten-ismerettől a Vele való közösségig eljutni. Felfedted a gyermekeknek, a kicsiknek, az úgymond vallási bölcsek és értelmesek által kicsiknek nézett, lelki szegényeknek nézett, a föld népének nézett emberek előtt, akik immár nemcsak megértették az Isten üdvözítő tervét, hogy a bűnös emberért elküldte az egyszülött Fiút, fölkínálta a bűnbocsátó kegyelmet, és lehet élni ebből a kegyelemből, hanem el is fogadták ezt a kegyelmet. Jézus így mondja ott Keresztelő János munkásságával kapcsolatosan, hogy a vámszedők, a bűnösök igazat adtak Istennek, hogy tudniillik megtérésre van szükségük, tisztulásra van szükségük és megkeresztelkedtek. De a nép korabeli, bölcs, értelmes vallásosai elutasították: „Hát azért ennyire nem fogjuk magunkat megalázni, nem fogjuk beismerni itt mások előtt, hogy hát azért nekünk is vannak vétkeink!” És nem keresztelkedtek meg. Elutasították János előkészítő, a Messiás fogadására felkészítő szolgálatát. Nem vállaltak közösséget, nem készültek közösségre a megérkező Messiással. Vagyis igazán az a jó, ha nemcsak valami rémlik, mintha valamit tizenöt, húsz, negyven éve hallottam, olvastam volna valahol. Nem elég az, de fontos lépés, ha eljutok odáig, hogy most már értem; hanem igazán akkor van hasznom belőle, ha magamra nézve elfogadom az Isten megértett üdvözítő akaratát. Ha elfogadom, akkor kerülök életközösségbe az Úrral.

Szeretett Testvérek! Jézusnak megdöbbentő a mondata tömény megfogalmazásban. Nem egyszerűen megállapító mondat, hanem az Atyát magasztaló mondat. Az Atyát magasztalja, és látszólag olyan furcsa: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak.”.

Tegyük föl magunknak a kérdést: milyen a saját Isten-ismeretünk? Milyen az én Isten-ismeretem? Hol tartok én ismeretben, hitben, közösségben?

Ott: „Hogy hallottam?” Meg „olykor, ha ráérek szívesen is hallom, ma is…”? Vagy ott, hogy „Aha! Na, most már néhány részét értem is az Isten üdvözítő tervének!” Vagy pedig ott, hogy a megértett üdvözítő kegyelmet elfogadva, abból élek? Hol tartunk most? Ezeket természetesen – ezeket az úgymond lépcsőfokokat – nem szabad egymás ellen kijátszani, de mégis valahol haladnom kellene előrébb, hogy az elméleti Isten-ismerettől a gyakorlati keresztyénségig eljussak. Eljussak az Istennel és népével való közösségbe. Hiszen ne feledjük el, ilyen összefüggésekben mondta Jézus, hogy elsőből utolsók lehetnek, akik ilyen vallásilag bölcseknek, értelmeseknek gondolták magukat, meg nagyon tisztának és rendesnek, akik úgy néztek ki, hogy elől vannak, hogy vezetik a népet, de elutasították ezt a kegyelmet, amely Krisztusban megjelent, utolsókká lettek. És akik emberi megítélés szerint utolsók voltak, „hiszen ezek nem is értik, nem is érthetik” – mondták az akkori vezetők –, azok megértették. Jézus megdöbbentő, sokakat felháborító mondata, hogy „megelőznek titeket a paráznák, a vámszedők, a bűnösök az Isten országában”, erre vonatkozik. A szegényeknek, a kicsiknek, az ismeretben szegényeknek kijelentette, és azok nagy része örömmel fogadta.

Magasztalja Istent Jézus. Magasztalja, hiszen itt arról van szó, hogy mindenki megismerhette volna, de némelyek nem akarták elfogadni, így elrejtetett most már számukra, ítéletté lesz számukra, mások pedig örömmel, nyitott szívvel fogadták ezt a kegyelmi jó hírt.

Mózes 5. könyvéből hallottuk az előbb az Igét, ahol többek között a fölszólítás már-már a törvény világában, már az Ószövetség századaiban így hangzott: „Szeresd az Urat, hallgass szavára, ragaszkodj hozzá, mert Ő a te életed, és életed hosszúsága”. Hallgass szavára, ismerd meg, szeresd, ragaszkodj, legyél közösségben vele. Nem egyszerűen csak valamit tudogatok, valamit hallottam, meg olykor szívesen hallom, hiszen ebből kevés hasznom lesz. Jézus tulajdonképpen azért magasztalja a mennyei Atyát, hogy a Krisztusban fölkínált kegyelem mindenki számára elérhető kegyelem. Azok számára is, akik számára a korabeli kegyesek úgy gondolták: „Ezek úgysem értik meg! Hát ez egy primitív tömeg!” És kiderül, hogy akik azt hitték, nem értették, és nem fogadták el, akikről meg mások gondolták, hogy nem értik, azok megértették és elfogadták. Igen. Az Isten nem személyválogató. Jézus azt mondja: nem azért jöttem, hogy ítéljek, de azok az Igék, amelyeket mondtam, azok ítéletté lehetnek rajtatok.

Szeretett Testvérek! Jézus magasztaló szava, hogy mindenki felé fölkínálja a mennyei Atya az Ő kegyelmét, ragadjon meg bennünket is, mert ez az út mindenkinek járható lenne. Járható lenne annak is – mondjuk így mai nyelven –, aki kapott gyermekségétől fogva komoly vallási neveltetést. Járható a sok évtizede templomba járóknak, nekünk is, és járható annak is, aki most kezdi ismerni az Isten Igéjét. Járható út mindenkinek. Az Isten részéről járható. A mi részünkről következhet be, hogy megkeményedik a szívünk, és akkor elrejtetik, nem látjuk, nem értjük, nem fogadjuk magunkra nézve, vagy megnyílik a mi életünk és életté lesz számunkra.

„Hallgass szavára, szeresd, ragaszkodj hozzá, mert ő a te életed.” Ámen.

Jézusom, ki árva lelkem,

Megváltottad véreddel,

Kárhozattól óvtál engem,

Bűnös szívem ó vedd el!

Add, hogy néked megháláljam,

Hogy nem hagytál a halálban,

S megmutattad: bármit adj,

Én oltalmam csak te vagy.

Jézus, benned bízva-bízom,

Elpusztulnom ó ne hagyj!

Te ki bűnön, poklon, síron,

Egyedüli győztes vagy:

Gyönge hitben biztass engem,

Készíts arra, hogy én lelkem,

Láthat majd fenn, ó, Uram,

Mindörökké boldogan.

295. dicséret

Örökkévaló Isten!

Teremtett világod hatalmadról beszél. Prófétáid által szabadítót ígértél, és az eljött Jézusban, beteljesítetted ígéreteidet. Jézus által kegyelmet kínáltál mindenkinek. Bocsásd meg, hogy megelégszünk bibliai foszlányok gyenge ismeretével. Bocsásd meg Istenünk, hogy megelégszünk üdvterved értelmi megismerésével, de közben kegyelmedet elutasítjuk. Segíts Urunk bűnismeretre, bűnbánatra és megtérésre. Segíts, hogy Krisztust követve megújult életben járjunk. Segíts, hogy ne csak tudjuk, értsük, hanem éljük megváltó kegyelmed. Segíts, hogy ne csak értsük, hanem szeressük elrendelt utunkat.

Urunk, Istenünk! Segíts, hogy megújult életünk Téged magasztaljon, hogy békességet, örömet talált életünk másoknak is áldás forrásává lehessen. Könyörgünk légy irgalmas türelmes nemzetünkhöz, hogy engedelmes szolgálatunk által lelki ébredés újítsa meg népünket. Könyörgünk az életkorban gyermekekért és fiatalokért, a közöttük végzett lelki munkáért, és könyörgünk az ismeretben gyermekekért, legyenek azok ugyan felnőttek. Könyörgünk azokért, akikhez eddig nem, vagy alig juthatott el a Te Igéd. Urunk, használd föl életünket is, hogy eljuthasson hozzájuk irgalmas szereteted örömhíre. Könyörgünk így a kereső, érdeklődő barátainkért, hogy az egyház külsőségei, hogy a mi hibáink ne takarhassák el a Te kegyelmes szeretetedet, hanem ez a szeretet megragadhassa őket és megismerhessék a Te utadat. Könyörgünk betegekért és gyászolókért, a próbák, nyomorúságok útján járókért, hogy a mélységekből Hozzád fohászkodhassanak. És kérünk Urunk, Istenünk, hogy minden felekezet megújulva a hitben és engedelmességben legyen ennek a népnek megújítására. Jézus Krisztusért hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |