| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Isten szerinti gazdagság

Prédikátor könyve második fejezet 18-26. vers

„¹⁸Meggyűlöltem mindazt, amit fáradsággal szereztem, míg fáradoztam a nap alatt, mert más emberre kell hagynom, aki utánam következik.

¹⁹Ki tudja, hogy bölcs lesz-e, vagy ostoba? És mégis rendelkezni fog mindazzal, amit fáradsággal szereztem, míg bölcsen fáradoztam a nap alatt. Ez is hiábavalóság!

²⁰Odáig jutottam, hogy már kétségbeestem minden szerzeményem miatt, amiért fáradoztam a nap alatt.

²¹Mert van olyan ember, aki bölcsességgel, tudással és rátermettséggel fáradozott, és olyan emberre kell hagynia vagyonát, aki nem dolgozott érte. Ez is hiábavalóság és nagyon rossz dolog.

²²Mert mi jut az embernek mindabból, amit fáradsággal és teljes odaadással szerzett a nap alatt, ²³hiszen mindennap fájdalom és bosszúság gyötri, és még éjjel sincs nyugta szívének?! Ez is hiábavalóság!

²⁴Nincs hát jobb dolog, mint ha az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. De beláttam, hogy Isten kezéből jön ez is.

²⁵Mert ugyan ki ehetik, és ki lehet vígan nála nélkül?

²⁶Mert annak az embernek, akit Ő jónak talál, bölcsességet, tudást és örömöt ad. A bűnöst pedig azzal veri meg, hogy gyűjtsön és halmozzon, azután annak hagyja, akit Isten jónak talál. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés.”

Imádkozzunk!

Szerető Istenünk! Úgy gondoljuk, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék Tőled származik. Köszönjük Neked az életünket. Köszönjük, hogy Te erőt és egészséget adsz nekünk. Köszönjük, hogy erőt adsz a mindennapi munkánk végzéséhez. Urunk, sokszor elegünk van az egészből, mert úgy érezzük, hogy sokkal több a ráfordított erő, mint a gyümölcs. Sokkal több az, amit beleadtunk, mint ami hasznot látunk belőle. Urunk, néha talán meggyűlöljük azt, amit csinálunk, mert elegünk van belőle. Sokszor azt gondoljuk, hogy minden hiábavaló. Köszönjük Neked, hogy adsz alkalmat a pihenésre, mert szükségünk van arra, hogy időnként megálljunk és pihenjünk. S ilyenkor ne a mindennapi gondokra, hanem a munkánkra figyeljünk oda, mert a lelkünknek is szüksége van arra, hogy felüdüljön, ugyanúgy, mint a testünknek. Köszönjük, hogy most itt lehetünk, és arra kérünk, hogy segíts letenni a gondokat, a terheket eléd, mert azért jöttünk most, hogy Veled legyünk. Azért vagyunk itt, hogy Rád figyeljünk, és felüdüljön a lelkünk a Te közeledben. Segíts nekünk, hogy lehessünk egyek, mert együtt szeretnénk most imádni Téged, szeretnénk jönni Hozzád, és hallani a Te szavadat. Kérünk, tölts fel minket a nyugalom napján, segíts nekünk megszentelni ezt a napot. S adj erőt, hogy tovább tudjunk lépni, s áldd meg a mi munkánkat mindenkor. Áldd meg azokat, akik utánunk jönnek, hogy ne legyen hiábavaló az, amit csinálunk, taníts minket nevelni a kisebbeket, taníts minket, hogy tudjunk jó példával járni előttük. Kérünk, hogy segíts meg minket végig a Te Szentlelkeddel, és hallgass meg minket az Úr Jézus Krisztus nevéért. Ámen.

Légyek benned, te énbennem,

Jézus engedj, hozzád mennem,

Ha te is hozzám jöttél:

Adjad: légyek a te híved,

Essék meg rajtam hű szíved,

Ha kegyelmedbe vettél.

Mert nincs más kincs,

Mely hívekkel, bús szívekkel jót tehetne,

Boldogságot szerezhetne.

325. dicséret 5. vers

Lukács szerinti evangélium 12. fejezet 13-21. vers

„¹³Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: »Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!«

¹⁴De ő így válaszolt: »Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?«

¹⁵Azután ezt mondta nekik: »Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.«

¹⁶Aztán példázatot mondott nekik: »Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje,

¹⁷ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet.

¹⁸Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat,

¹⁹és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!

²⁰Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?

²¹Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.”

Szeretett Testvérek!

Állandó kérdés az egyház történetében, a keresztyénség történetében, és állandó kérdés az emberiség történetében, hogy hogyan viszonyuljunk az anyagi javakhoz. Van, aki azt mondja, a vagyon boldoggá tesz, de olyanokkal is lehet találkozni, akik az ellenkezőjét mondják, hogy az anyagiak megrontják az életet. Van, aki azt mondja, hogy a vagyon az csak eszköz, más valaki talán egyenesen azt, hogy az élet célja.

A fölolvasott bibliai szakasz – úgy gondolom – mindannyiunk számára nagyon is ismerős. Vegyük észre először is, hogy egy bölcs tervezés hiányosságait hallhattuk. Bő termés, mely Isten áldása, gondoskodni kell az elhelyezésről. Gondoskodik. A példázatbeli emberünk valóban gondoskodik. Nagyobb csűröket épít, hogy biztonságba helyezhesse a bő termést. Idáig bölcsnek látszik a tervezés. Azonban mégis úgy fogalmaztam meg, hogy egy bölcs tervezés hiányosságai állnak előttünk. Hiszen a példázatbeli emberünk csak magának gyűjtött. Nem számol Istennel, nem számol a felebaráttal, nem számol halállal, csak azzal, hogy bő termés van, s ezt magamnak be kell spájzolni. Ezért fogalmazhatjuk meg, hogy egyik részről bölcs tervezés volt, másik részről hiányos ez a tervezés. Merthogy jön egy nagy meglepetés! Neki nagy meglepetés, az így gondolkozó embernek, hogy én lelkem egyél, igyál, vigadozzál, mert sok javad van sok évre eltéve, az ilyen embernek nagy meglepetés, hogy az életéből kirekesztett Isten beleszól az életébe. Bizony nagy meglepetés, amikor mi valakivel nem számolunk, leírtuk, számunkra nincs, és egyszer csak megszólal. Egyszer csak kiderül, hogy van, mégpedig Istenről kiderül, hogy nagyobb. A nagy meglepetés, ami a példázatbeli emberünket éri – aki nem számol Istennel és emberrel, csak önmagával és a vagyonával –, hogy Isten beleszól. Mégpedig nagyon keményen, amikor azt mondja, hogy ember ma éjjel elkérik a te lelkedet. Jézus nem így mondja, hogy ember, hanem azt mondja: bolond. Ma éjjel elkérik a lelkedet, és amit gyűjtöttél, kiéi lesznek? Kire marad? Emlékezzünk, a prédikátor már sok-sok évszázaddal a jézusi példázat előtt megfogalmazta, milyen gyötrelmes az, amikor az ember sokat dolgozik, küzd, és aztán itt kell hagynia mindent, amikor néha kiderül, hogy kikre kell hagynia. A nagy meglepetés, hogy az az ember, aki egyik részről bölcsen tervezve nagyobb csűröket épít, hogy el tudja helyezni a sok gabonát – de önmagának tudja elhelyezni a sok gabonát –, kiderül, hogy amit eltervezett következményként, hogy „sok javad van sok esztendőre eltéve, ezért helyezd magad kényelembe, egyél, igyál, vigadozzál”, ez lehetetlen. Egyszerűen lehetetlen. Hiába tervezett el mindent szépen, de mert hiányos volt a tervezés, ezért most kiderül, szembesülnie kell vele, hogy terve lehetetlenné válik, hogyha az Isten beleszól. Terve lehetetlenné válik, hiszen mindent, amit szereztünk itt fogunk hagyni, és nem tudjuk mikor. De előbb vagy utóbb biztos, hogy mindannyian itt kell, hogy hagyjuk, amit szereztünk. És amit szereztünk, kiéi lesznek? – kérdezi Jézus. Kié lesz mindaz, amit felhalmoztál, ha csak magadnak gyűjtesz?

Aztán vegyük észre azt is a példázatból, hogy itt egy megszegényítő gazdagságról van szó. Egy újabb belső feszültség van: megszegényítő gazdagság. Mi a javakról, a javak sokaságáról azt mondjuk, hogy gazdag. Jézus pedig beszél arról, hogy igen, de lehet, hogy miközben egyik részről gazdagodok, másik részről megszegényedek.

Ezért fogalmaztam így a következő gondolati egységet, hogy megszegényítő gazdagság áll előttünk. Mert veszélyes a kapzsi gyűjtés, birtoklás rabjává lenni. Mert egyszer azzá lesz az ember. Aki számára a vagyon az életcél, az, tulajdonképpen rabjává lett annak, ami nem ezért adatott. Vagyis megszegényedett. Amikor bezárul az élet, amikor már csak ezzel az eggyel tudok foglalkozni és akarok foglalkozni, akkor tulajdonképpen szépen szegényedek. Mégpedig igen nagy tempóban szegényedek. Ugyan az emberek részéről, egyik oldalról irigylésre méltónak gondolnak sokan, de ez általában itt már csak a látszat, nagyon jól mutató látszat, minthogyha az ilyen ember sok mindent megengedhetne magának. Egyél, igyál, helyezd magad kényelembe, vigadozzál… nincs benne az, hogy dolgozzál, meg küzdjél. Úgy néz ki, mintha sok mindent megengedhetne magának, mégis eközben egyre szegényebb lesz. Szegényebb lesz, mert állandósul az elvesztés miatti aggodalma. Hiszen rendben van, hogy megvannak a nagyobb csűrök, rendben van, hogy mindent megtettem, hogy magamnak megtartsam sokáig mindazt, amit áldásként kaptam, de állandósul ez az aggodalom, hogy mi lesz, ha jön egy forgószél, és mi lesz, ha az infláció, és mi lesz, ha… és mi lesz, hogyha a tolvajok ellopják, kiássák? Vagyis miközben több lett, aközben egyre kevesebbem lesz. Amikor az ember életét a megszerzett anyagi javak megtartása tölti be, vagy tölti ki, akkor kezd beszűkülni az élet.

Aztán azt is észre kell vennünk, hogy a megszegényítő gazdagság azt is jelentheti, hogy nagyon könnyen megronthatja kapcsolatainkat. Amikor céllá magasztosul mindaz, amit kezünk munkájaként áldásként kaptunk, nem kell ehhez sok-sok milliárdnak lenni, lehet nagyon kevés is ez az anyagi. Nem a mennyiségétől függ itt igazán, hanem a mi lelki hozzáállásunktól. Könnyen megronthatja a kapcsolatainkat, ha kapzsi módon csak magamnak gyűjtve akarok hozzáállni, viszonyulni ehhez a több vagy kevesebb nekem adott értékhez. Megronthatja kapcsolatainkat – ahogy a példázatbeli emberünknél is megrontotta – mert teljesen kizárta az Úr Istent a képből, és teljesen kizárta a felebarátot is a képből. Csak ő maga maradt. Én lelkem egyél, igyál, nekem van sok javam eltéve, én döntöttem jól, nagyobb csűrt építettem, biztos helyre el van raktározva minden, ez sok esztendőre nekem elég lesz. Megszegényedett, mert elvesztette az Istent, de elvesztette a felebarátot is, a másik embert is.

Ismerjük mesékből, sokféle történetből, irodalmi alkotásból, filmből azt a helyzetet, amikor van egy viszonylag jó örökségre számító hölgy, tisztes vagyonnal rendelkező hölgy (de lehet ez férfi is), és szaladnak utána emberek, és jönnek a fiatal emberek, és rettenetes nagy szerelmi udvarlást tesznek, és akkor megfogalmazódik a hölgyben: engem szeressenek, ne a vagyonomat! Megszegényítő gazdagsággá válhat. Ne a pénzem kelljen neki, hanem engem szeressen! Micsoda gyötrelem, és hány és hány nő foglalkozik ezzel a veszedelmes megszegényedéssel, és ezzel a veszedelmes kérdéssel, hogy hogyan tudom eldönteni, hogy tényleg engem szeret, vagy valójában csak a vagyonomat akarja megszerezni. Azt jobban szereti, mint engem. Mert hogyha nem lesz a vagyonom, akkor vajon fog még szeretni engem?

Megszegényítő gazdagság áll tehát előttünk, és ezt Jézus egy korabeli eseményből, ott, egy akkor történt eseményből mondja el, amikor is valaki odajön, és a sokaságból kiáltja, hogy „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” És Jézus visszakérdez: „Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?”. Megszegényítő gazdagság, amikor elvon az Istentől kapott igazi örömöktől a csak magamnak való gyűjtés. Azonban, mielőtt azt fogalmaznánk meg, vagy valaki azt hallaná ki belőle, vagy valahonnan máshonnan a történelemből ilyen mondatok rémlenének, hogy „Igen, hát a Biblia meg Jézus vagyonellenes és gazdagságellenes”, akkor gyorsan és nagyon hangsúlyosan szeretném aláhúzni, ahogy Jézus összegzi: „Így jár az, aki magának gyűjt és nem Isten szerint gazdag”. Jézus határozottan beszél arról, hogy a gazdagság az Isten áldása. Lehet és érdemes Isten szerint gazdagnak lenni, nem a magam módja szerint, mert a kettő között nagyon nagy a különbség. Jézus határozottan arról beszél, hogy lehet és legyél gazdag, de nem abban a beszűkült értelemben, ahogyan itt ez az emberünk, hogy már a testvéremmel, a vér szerinti testvéremmel is veszekszek, mert szerintem nem annyit ad az örökségből, amennyi engem illet, és ezért inkább vele sem leszek beszélő viszonyban, de szerezzem meg azt a néhány százalékot.

Isten szerint gazdag? Észre kell vennünk, hogy Jézus a mennyiségnél hangsúlyosabbként fogalmazza meg a minőséget. A gazdagság nem egyszerűen mennyiségi kérdés: mennyi forint, mennyi négyzetméter, hány hold vagy hány cég – nem egyszerűen mennyiségi kérdés. Nem mindig az a gazdag, akinek a nevén sok minden van bejegyezve a különböző hivatalokban. Az élet gazdagsága nem azonos ezzel, hanem itt valami minőségről lenne szó.

Az Isten országa összefüggéséről tanít Jézus ezekben a szakaszokban is, amit itt most Lukács evangéliumában, napjainkban olvashatunk. És a Szentírás határozottan úgy beszél az Isten országáról, mint amely feladat is és ajándék is egyszerre. Itt van is eljövendő. Ilyen kifejezéseket olvasunk. Tehát feladat és ajándék is. És az Isten országának belső rendje pedig a felebaráti szeretet lenne. Nem a négyzetméterek, nem a betétszámlák önmagukban. Az Isten országának a belső rendje, hogy közösségben vagyok Jézussal.

Nos Isten szerint gazdag? – Igen, itt a minőség nagyobb hangsúlyt kap, mint a puszta mennyiség. Isten szerint gazdagnak lenni az azt jelenti, hogy nemcsak itt, hanem az örökkévalóság összefüggésében is gazdag vagyok. Mert van olyan gazdagság, amely csak itt jegyezhető, de az örökkévalóságban semmi nincs belőle.

Isten szerint gazdagnak lenni azt is jelenti, hogy komolyan tudnom kell, és komolyan gondolnom kell vele, hogy az élet az Istené, az életet az Isten adja, az életet az Isten tartja fenn, és az életet az Isten veszi vissza. Ha ezt kifelejtem, akkor bolond gazdag leszek, ahogy az évszázad folyamán ezt a példázatot elneveztük. És mivel minden az Istené, egy időre nekünk adja, hogy sáfárkodjunk több vagy kevesebb anyagi értékkel is, szellemi értékkel, kinccsel is. Eszközként adja tehát nekünk az Isten és nem célként, nem valahol beraktározható anyagként, hanem, hogy forgassuk, hogy használjuk mindezeket.

Miért megszegényítő gazdagság volt ez a fajta gazdagság? Azért, mert ugyan magának elég sok mindent bespájzolt, de kimaradt az Isten, kimaradt a felebarát, beszűkültek emberi kapcsolatai, gyakorlatilag egyedül maradt. Egyedül maradt azzal, amihez sok és nagyszerű épületeket épített, de amelyek nem fogják az ő életét megtartani. Eszközként adja tehát az anyagi értékeket is az Isten, hogy azokkal egymás javára éljünk. Úgy is megfogalmazhatnánk tehát, hogy adakozással, hiszen ha tovább olvassuk itt a Lukács 12-t, akkor a következő szakaszban az isteni gondviselésről, majd utána pedig az igazi kincsről olvashatunk, ahol Jézus egészen ilyen sarkosan fogalmaz: „Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” [Lukács 12:33,34] Vagyis a másik ember felé jól sáfárkodva – és itt konkrétan az adakozásról is beszél Jézus –, valami olyasmit is megfogalmaz, hogy ezzel az adakozással az ember átváltoztatja mulandó javait örök kinccsé.

Tudjuk nagyon jól, földi életünkben, hogy nagyrészt minden nemzetnek van valamilyen pénze, és hiába van nekünk rengeteg forintunk, és elutazunk a világ valamely más országába, ott a legnagyobb címletű forinttal is önmagában gyakorlatilag semmit nem tudunk kezdeni. Az ott nem érték. Akkor lesz érték, ha átváltjuk az adott nemzet valutájára. Akkor már tudjuk használni ott, azt. Jézus valami hasonlóról beszél. Hogyha az egész fejezetet is végigolvassuk, hogy a másik ember felé való szolgálatunk, a ránk bízott javak mások felé való fölhasználása, másoknak való segítése tulajdonképpen annyit jelent, hogy az ember átváltoztatja múlandó javait örök kincsekké.

Isten szerint gazdagnak lenni – tehát el nem múló kincset szerezni és gyűjteni, mert akkor leszünk igazán gazdagok; ezek pedig azok a kincsek, amelyeket nem a földi keretek és a földi eszköztárak jeleznek, hanem a mennyben – ahogy Jézus fogalmazza.

Igen. Nem véletlen ám, hogy akkor Lukács az isteni gondviselésről beszél utána. Az evangéliumban a következő szakasz az az isteni gondviselés; az a szakasz, hogy „ne aggódjatok az életetekért, mit egyetek, mit igyatok, mibe ruházkodjatok”. Nem véletlen, hogy erről beszél, hiszen jobban kellene bíznunk abban, aki megáldja kezünk munkáját, termőföldünket, aki anyagi javakat is kezünkbe ad. Jobban kellene bíznunk, minthogy csupán a javakat Tőle elvenni, és azt valahogy görcsösen megmenteni egy kis időre. Igazán az a Valaki kellene, aki tudja ezeket adni akár naponta is. Ő több és nagyobb, mint amit pillanatnyilag nekünk ad. A pusztai vándorlás idején elhangzott az ígéret a zúgolódó – itt halunk éhen, miért hoztál ki minket a pusztába! – népnek, hogy lesz táplálék, de csak annyit szedjetek a mannából, egy-egy napra, amennyi arra a napra szükséges, mert hiába fogjátok bespájzolni, meg fog romlani. És nagyon sokan, iszonyatos energiával sokat gyűjtöttek és rájuk romlott. Ez azt jelenti, hogy másoknak kevesebb jutott, meg azt is jelenti, hogy abban az Úrban, aki adta és megígérte, hogy holnap is lesz, és holnapután is lesz, abban az Úrban nem bíztak. Az adományozó Úr nem kellett, csak a pillanatnyilag ideadott valami kellett. Erre mondja a példázatunkban, hogy bolond az ilyen gondolkozás. Még emberi logika szerint sem helyes gondolkozás. Bízzunk tehát jobban abban az Úrban, aki meg tudja áldani kezünk munkáját, aki a szükséges étellel, táplálékkal, anyagi javakkal el tud látni bennünket. A pillanatnyiért ne veszítsük el – még hogyha most több is van és gondoskodunk a tárolásáról –, ne veszítsük el azt, aki mindent tud adni, és mindent tud elvenni, visszavenni. Nekünk arra a nagyobb Valakire, az Úrra sokkal nagyobb szükségünk lenne. A személyes segítségnyújtás, a másik ember felé való jó sáfárkodás, amit itt most egyszerűen csak adakozásnak neveztem, az nem egyszerűen csak a személyes segítségnyújtást jelenti (ezt is jelenti), de jelenti azt is, hogy olyan társadalmi, gazdasági rendre kell törekednünk, amely jobban biztosítja az emberhez méltó életet. Mert nemcsak személyes bűnök vannak, hanem struktúrák bűnei is vannak. Társadalmi struktúrák is lehetnek bűnösek, hiszen mi csináljuk azokat is.

Isten szerint gazdagnak lenni – hogyha komolyan merjük venni az előbbieket, akkor érkezhetünk el oda, hogy ez a hit felszabadít, megelégedetté tesz, örvendezővé tesz, közösségben tart bennünket egymással és az Úrral. És ez több, mint amit pillanatnyilag kezünkbe ad az Isten. Törekedjünk tehát Isten szerinti gazdagságra. Törekedjünk erre a gazdagságra, hogy elfogadva az Ő kegyelmét, cselekedjük a jót, és felhasználjuk mindazt, amit ránk bízott itt egy időre, egymás javára is, mert ekkor változtatjuk át múlandó javainkat örök kincsekké.

Add meg nékünk kenyerünket

naponként, eledelünket:

Viselj gondot életünkről,

E mi halandó testünkről:

Szolgáltass jó egészséget,

Termő időt, békességet.

Szállíts áldást munkáinkra.

Minden marhánk- s jószágunkra:

Javaiddal pedig nékünk

Add mértékletesen élnünk,

Rád nézve háládatosan,

Mások iránt irgalmasan.

483. dicséret 10 és 11. vers

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk, hogy egy csodálatos gazdagsággal megteremtett világba helyeztél el bennünket, ránk bíztad ezeket az értékeket, és szeretnéd, hogy mi jó sáfárai legyünk mindezeknek. Bocsásd meg gyakori önzésünket, kapzsiságunkat, bocsásd meg, hogy az anyagikat gyakran bálványoztuk. Bocsásd meg, hogy gyakran csak magunknak akartunk mindent megtartani, és így még Tőled is függetleníteni akartuk életünket. Bocsásd meg, hogy önzésünk által elvakulva gyakran rossz döntéseket hoztunk. Segíts Urunk helyesen élni a ránk bízott világ értékeivel, segíts, hogy kezünk munkájának eredményeivel, mint Tőled kapott javakkal egymást segítve jól élhessünk. Segíts, hogy örökkévaló kincsekkel akarjunk gazdagok lenni már e jelenvaló világban is. Taníts bennünket, hogy bűnbocsátó kegyelmed, üdvözítő szereteted legyen életünk igazi kincse, és így felszabadult szívvel éljünk, szolgáljunk e világban egymás javára, és dicsőítsük Nevedet. Segíts Urunk, hogy népünk szabadságáért küzdő és áldozatot hozó honfitársaink jó példáját követve mi is naponként fáradozzunk nemzetünk lelki, erkölcsi, hitbeli megújulásáért. És könyörgünk azokért is, akik nem a napi munkákban, hanem éppen az élet más próbáiban vannak megterhelve: a megszomorodott szívűekért, a gyászolókért, a testi erőtlenségben járókért, betegekért vagy éppen betegeket gondozókért. Segíts Urunk, hogy ezekből a mélységekből is még inkább Hozzád forduljanak és forduljunk mindannyian. Segíts Urunk, hogy amit Tőled kaptunk, azt egymás javára fölhasználva valóban Téged dicsőítsen életünk. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |