| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az Úr terve marad meg örökké

Rómabeliekhez írott levél 8. fejezet 28-39. vers

„²⁸Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.

²⁹Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.

³⁰Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

³¹Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?

³²Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?

³³Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít.

³⁴Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?

³⁵Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?

³⁶Hiszen meg van írva: »Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.«

³⁷De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.

³⁸Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,

³⁹sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.”

Imádkozzunk

Drága Mennyei Édesatyánk az Úr Jézus Krisztusban!

Dicsér Téged teljes szívünk. Az ének szavával mondok Neked hálát, hogy itt a csendes reggel, hálát, hogy éjre nappal jő, hála, hogy éltünk minden gondját elhordozza Ő. Köszönjük az erőt, hogy szent házadba jöhettünk, és örül a mi szívünk. Kérünk, végy ki a szívünkből minden elterelő gondolatot, tisztítsd meg szíveinket, hogy Teneked és Tebenned örvendezhessünk gyülekezetünkkel együtt e vasárnapon. Köszönjük hűségedet, köszönjük szeretetedet Uram, örökké Úr vagy Te, megtartó, alkotó, uraknak Ura, királyoknak Királya, szentek Szentje, köszönjük, hogy szereteted megváltó terve a Te szent Fiadban lett nyilvánvalóvá előttünk. Köszönjük, hogy imameghallgató Isten vagy. Köszönjük, hogy a Te terveidet valóra váltod. Kérünk, hogy áldd meg egybegyülekezésünket, az igehirdetőt és a hallgatókat egyaránt. Beszélj a mi szíveinkkel, az Úr Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Egyedüli reményem,

Ó Isten csak te vagy,

Jövel és nézz meg engem,

Magamra ó ne hagyj.

Ne légy tőlem oly távol,

Könyörülj hű szolgádon,

Úr Isten, el ne hagyj!

Ha a nehéz időkben

Elcsügged a szívem,

Vígasztalást igédben,

Uram, te adj nekem!

Ha kétség közt hányódom

És mentségre nincs módom,

Te tarts meg, Istenem!

276. dicséret 1. és 2. vers

Zsoltárok könyve 33. fejezet

„¹Vigadjatok az ÚRban, ti igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret.

²Adjatok hálát az ÚRnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki!

³Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek!

⁴Mert az ÚR igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik.

⁵Szereti az igaz ítéletet, az ÚR szeretetével tele van a föld.

⁶Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete.

⁷Gáttal torlaszolta el a tenger vizét, mederbe zárta hullámait.

⁸Féljen az ÚRtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója,

⁹mert amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott.

¹⁰Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait.

¹¹De az ÚR terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre.

¹²Boldog az a nemzet, amelynek Istene az ÚR, az a nép, amelyet örökségül választott.

¹³Letekint a mennyből az ÚR, és lát minden embert.

¹⁴Lakóhelyéből rátekint a föld minden lakójára.

¹⁵Ő formálta mindnyájuk szívét, ismeri minden tettüket.

¹⁶Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst.

¹⁷Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg.

¹⁸De az ÚR szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak.

¹⁹Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket.

²⁰Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.

²¹Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.

²²Maradjon velünk, URam, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!”

Szeretett Testvérek!

Egy rövid idézetet fogok olvasni. Vajon mikor és hol hangzott el a következő néhány sor?

„A magyar honi reformáció örökségének hordozói, a magyar protestantizmus egyházai különös hálaadással tartoznak Istennek ezért, mert az újreformáció időszakában megértették, hogy maguk is megújulásra szorulnak. Minden egyházhoz, minden egyház keresztyénjeihez szól a felhívás: térj meg! A mi református egyházunk is úgy emlékezik az atyák korára, hogy egyben hálát ad Istennek az újreformáció ajándékaiért, a megítélő szóért, amely elmarasztal bennünket a cselekedetek ügyében, és a megújító kegyelemért, amely felkészíti egyházunk népét az emberszeretet parancsa iránti teljesebb engedelmességre. Ez az újonnan épült templom, amelynek felszentelésére ma egybegyülekeztünk, beszédes jelképe ennek az újreformációnak, és az újreformációt befogadó magyar reformátusságnak két okból is. Először: Ez a templom jele és bizonysága a Magyarországi Református Egyház és a szocialista magyar állam között fennálló jó viszonynak.”

Egy sokkal nagyobb terjedelmű szövegből olvastam föl ezt a részletet. Vajon mikor és hol hangozhatott el? Volt néhány kifejezés benne, amely igen-igen nagy segítség lehet időileg elhelyezni. Részben, mert megnevezte a magyar államot, az akkori államformát. Úgy gondolom ez már nagyjából segítség.

És előtte egy másik kérdéssel folytatom: ki az, aki hallotta már ezt, ki az, aki 30 évvel ezelőtt itt volt? – mert 30 éve hangzott el ez, 30 éve lesz holnap, hogy fölszentelték ezt a templomot, az akkori püspök igehirdetésének egy rövid részletét olvastam föl.

Nem szoktuk tenni, emelje föl a kezét, ki az, aki itt volt 30 éve, amikor ezt a templomot fölszentelték? 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, ha jól számoltam, meg jól láttam minden kezet.

Két kifejezés volt: az egyik, amelyik az akkori államformát jelölte (ez nyílván segítség lehetett elhelyezni időileg), a másik pedig az “újreformáció” kifejezés, ami nem egy közelmúltban megjelent németországi könyv címével azonos, hanem az 1970-es években a Magyarországi Református Egyház akkori vezetője által kedvelt kifejezés volt, aki újra és újra azt hangoztatta, miközben az egyházak mélyrepülésben voltak, hogy újreformáció bontakozott ki. Az újreformáció persze valóban kibontakozhat, sőt, amikor mélyrepülések kezdenek lenni a hívő ember, a hívők közössége, az egyház életében, akkor valóban szükség lenne egy újreformációra. De mégis. Az új reformációnak az a két jele, amit ő itt akkor hangoztatott, és abból az egyiket fölolvastam, a másikat hosszan taglalta – a fél prédikáció majdnem arról szólt –, nos ez: „a templom jele és bizonysága a Magyarországi Református Egyház és a szocialista magyar állam között fennálló jó viszonynak”. Ez volt úgymond az egyik bizonyíték. A másik pedig, hogy ezt az épületet, akkor ő Martin Luther King emlékének akarta szentelni. Ez lett volna a másik bizonyítéka annak, hogy mi megújultunk, hogy egyházunk életében valóban egy újulás indult el. Mert egyébként a fölolvasott részlet első néhány fejezete vagy gondolata teljesen igaz és bibliai. De a folytatása körül már néhány kérdés fölmerülhet.

Nos, amikor most 30 esztendőre, ezzel az idézettel egy picit visszatekintettünk, egész pontosan 30 évvel ezelőtti eseményekre: a templom fölszentelése alkalmával ugye nem volt még új karzat, és nem voltak bent a pótszékek a templomban. Az akkori fotók tanúsága szerint éppen tele volt, hátul, ahol még nem volt pad, ott álltak a fal mellett az emberek, hiszen körben a fal mellett sehol sem volt pad 30 évvel ezelőtt, és az akkori fotók tanúsága szerint a palástos lelkészek a keresztút első padjában is ültek, vagyis nagyon sok meghívott vendég volt.

Mindez része a mi gyülekezetünk történetének is. Ha egy kicsit visszafelé tekintünk, akkor észre kell vennünk azt is, amit a prédikátor így fogalmaz meg: „Minden érhet mindenkit”. [Préd. 9:2] Bizony öröm és szomorúság, bánat egyaránt érhet mindenkit. Az egyéni életünkben is és a közösségi életben is. Lehetnek örvendetes pillanatok, és bizony vannak olyan alkalmak, amikor könnyet hullat az ember.

Minden érhet mindenkit. Azt is érezzük és látjuk, hogy ebben a világban a bűneset óta különösképpen folyamatosan jelen van és munkálkodik a gonosz, melynek eszközeivé adtuk magunkat; hogy ebben a világban jelen van az erőszak, hogy ebben a világban jelen van a bűn, és minden érhet mindenkit, azt is, aki áldoz az Istennek, Isten-tisztelő, és azt is, aki nem áldoz az Istennek, sőt egyenesen elfordul tőle. Ebben a világban, társadalmi rendszerekben, és magában a társadalomban, és bennünk is, az egyénekben is, jelen van a gonosz. Jelen van a bűn. Ezt folyamatosan érezzük és látjuk a napi hazugságoktól kezdve a keményebb cselekedeteken át, de jelen van ebben a világban a betegség, jelen van a halál, jelen van éhínség, van szomorúság, van gyász, és mindez nem számolható ki, hogy pontosan kit, mikor, mi ér. Jelen van mindez, hiszen gyülekezetünk egykori temploma is, annak idején állami kézre került, és a gyülekezetet ide kellett átköltöztetni.

Amikor nem kiszámolható, nem igazán megtervezhető általunk a holnap és a holnapután, amikor ennyi minden hat ebben a világban, és olykor ezért tudunk örülni, máskor szomorkodunk, akkor különösképpen nagy üzenete lehet számunkra az előbb olvasott 33. zsoltárnak. A 33. zsoltár szerzője mégis felismerte az Úr hatalmát. Ez az első, ami számomra nagyon fontos volt a zsoltárból. Pedig az akkori világban is jelen volt – maga a zsoltár is elmondja – az éhínség, jelen volt a halál, jelen volt a gyász, jelen voltak a nyomorúságok, a próbatételek, és mégis felismerte az Úristen hatalmát. Fölismerte, amikor a teremtett mindenségre nézett, és így fogalmazta meg mindezt: „Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. Gáttal torlaszolta el a tenger vizét, mederbe zárta hullámait”. Igen: „amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott” – mondja a zsoltáros. Amikor mi is körülnézünk, akár egy kicsit visszafelé emlékezve – akár népünk történetére, akár egyházunk történetére, gyülekezetünk történetére, akár ki-ki saját családja történetére, vagy éppen elköltözött szeretettére emlékezik –, akkor, amikor a bűn, a múlandóság erőit is látjuk ebben a világban, jó nekünk észrevenni az Úr hatalmát is. Jó nekünk tudni, hogy az Úré a hatalom, és erről az egész teremtett mindenség beszél. A zsoltáros, másodszor, azért is észrevette az Úr hatalmát, mert a népek felé is nyilvánvaló. Mi nem így látjuk. Mi túlságosan alulnézetből szoktuk látni az éveket, évtizedeket, a történelmet, a társadalmi változásokat. A zsoltáros azonban ilyeneket mond: „Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait”. Mi, a saját emberi nézőpontunkból látjuk a világot, és mi úgy látjuk, hogy ezek a társadalmi mozgások, sokszor igazságtalanságok, ezek teszik semmivé a mi terveinket és gondolatainkat. De nekünk jó látni a zsoltároshoz hasonlóan, hogy az Isten hatalma alatt van ez az egész világ. Ő nagyobb mindenek fölött. És jó észrevenni a történelemben is, mert valóban az Úr Isten nem egyszer semmivé teszi a nemzetek tervét és meghiúsítja a népek szándékait.

Majd később a zsoltáros így fogalmazott, hogy csalódnak, akik lovakban bíznak: „Csalódik, aki lovaktól vár segítséget…”. A korabeli, a zsoltáros-korabeli haderő legkomolyabb, legütőképesebb része a lovas egység volt, a legnagyobb katonai potenciált jelentette. Csalódnak tehát, akik a legnagyobb fegyverekben, a leghatásosabb fegyverekben bíznak – mondja a zsoltáros.

Vajon mennyire vesszük mi észre, vagy csak olyan elszenvedői vagyunk, hogy Isten semmivé teszi a nemzetek tervét és meghiúsítja a népek szándékait? Bizony újra meg újra ezt is átélhettük pedig. Hiszen eszmék omlottak össze és birodalmak lettek semmivé. Hatalmas tervek, világmegváltó elképzelések voltak, hogy itt nem soká földi paradicsom lesz. Aztán már azok sincsenek, azok a hatalmak, amelyek ezt megálmodták.

Akkor mégis van nagyobb hatalom? Vajon mi látjuk-e így is az életet? Látjuk-e úgy is, hogy ki tudjuk mondani, hogy „de Istené a hatalom minden birodalom, nemzet és nép fölött”. Látjuk-e úgy is, hogy lehet templomokat elvenni és bezárni, és magtárrá alakítani, vagy esetleg ateista múzeummá, ahogy Kárpátalján. És lehet, hogy akik mindezt tették, terveikkel együtt „meghiúsulnak”, ahogy a zsoltáros fogalmaz. Látjuk mi ezt is? Vagy csak a napi gondokba beleveszünk, meg a napi ilyen-olyan hírekbe belefáradunk, és már elegünk van az egészből, és nem vesszük észre azt, amit a zsoltáros már évezredekkel ezelőtt észrevett, pedig lényegesen kevesebb földi információja volt (talán jobb is volt ez neki), mint amennyi információ nekünk van.

A zsoltáros, noha beszél az erőszakról, gonosz tervekről, halálról, bűnről, mégis látja az Isten hatalmát. És szabad nekünk most 30 évre visszagondolva is ezt látni. Meglátni azt, hogy az Isten meg tudja hiúsítani a nemzetek tervét és a népek szándékait is.

Aztán a zsoltárostól tanulhatjuk (érdemes tanulni) azt a hitvalló hangot, azt a hitvalló bizonyságtételt, ahogy szólt. „Nem a nagy erő menti meg a királyt” – mondja. Nem azoké a hatalom, akik lovakban, a legmodernebb fegyverekben bizakodva bárkit leigáznak, és sárba taposnak. Akik ezekben bíznak, csalódni fognak – mondja a zsoltáros már évezredekkel ezelőtt. „Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg.” De ezt csak akkor látjuk és merjük kimondani, ha a legnagyobbat, az Urat, Úrnak látjuk. Ha csak magunkhoz viszonyítjuk a gonoszt, ha magunkhoz viszonyítjuk az e világban jelenvaló bűnt, akkor persze, az erősebb nálunk. És akkor el lehet keseredni, bele lehet fáradni, akkor megalkuvóvá válhat az ember, nincs értelme küzdeni jóért, nincs értelme becsületesnek lenni, úgyis másoké a pillanatnyi siker. A zsoltáros azonban már évezredekkel ezelőtt fölismerte: ezek átmeneti dicsőségek, és ezekért nem érdemes törtetni, taposni, nem érdemes ezekben bízni. A zsoltáros fölismerte azt is, hogy éppen ezért nem érdemes ezeknek hódolni, mert a mindenkori hatalom mindig igényelné a mi hódolatunkat, dicshimnuszunkat. Ahogyan igényelte az előző hatalom is, hogy az “állam és egyház jó viszonya” – merthogy a cenzúrázott egyházi sajtóban is csak ilyen jelenhetett meg. Az nem jelenhetett meg, hogy valójában egyházellenes politika folyt évtizedeken keresztül.

A zsoltáros hitvalló módon tud beszélni, és mert hitvalló módon látja az eseményeket, és az eseményekben és az események fölött az Urat, akié a hatalom, ezért nem hajbókol akárki előtt. Pedig minden korban, minden hatalom igényelné, hogy előtte hajbókoljunk.

A zsoltáros, mivel látja az Úr hatalmát – pedig nagyon sok minden, mintha eltakarta volna akkor is –, látja az Úr hatalmát a teremtett mindenség fölött és a népek fölött is, ezért tudja hitvalló módon kimondani: nem e világ előtt kell hajbókolni, azok kegyeit keresni, hanem „Adjatok hálát az Úrnak… Énekeljetek neki…” – mondja a zsoltáros. Levonja az etikai következtetést is, hogy valóban, cselekedetekben sem legyünk elmaradva, ne csak hitigazságokat hangoztassunk, és higgyünk, hanem egyre inkább aszerint próbáljunk élni. Adjatok hálát, tehát, az Úrnak, és neki énekeljetek – mondja a zsoltáros. Mert az Úr mindent ismer, mert hűséggel és szeretettel cselekszik az Úr. Ezért tudja kimondani a zsoltáros: „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az ÚR”.

Sok mindenki jött már, hogy magát istenként ajánlja. De boldog csak az, akinek a mindeneket teremtő és megváltó Isten az Ura. Az az Úr, aki mindeneket formált, aki a nemzetek tervét (és nem is csak egy nemzetről szól) meg tudja hiúsítani. Pedig a zsoltáros is nagyon jól tudta, hiszen egy olyan országban élt, amelyiktől keletre (észak-keletre) mindig egy világbirodalom volt, és dél-nyugatra Egyiptom, a másik világbirodalom. Egy kis maroknyi nép közösségében élt a zsoltáríró. És mégis ki tudja mondani hitvallóan, és meg tudja indokolni, hogy miért boldog az a nemzet, akinek Istene az Úr: „a nép, amelyet örökségül választott”. Ezért jut el oda a zsoltáros: „Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk”. Pedig a zsoltáros is, magában, az énekében, zsoltárában egyértelműen és határozottan beszél az élet nyomorúságairól, bajairól, próbájáról, gyászáról, halálról, a hatalommal visszaélő hatalmaskodásáról, annyi mindenről, ami szomorúsággal kell, hogy eltöltsön bennünket. De a világ fiai látnak csak ennyit. Az istenfélő embernek látnia kell az Úr hatalmát, minden felett álló hatalmát. Immár Jézus Krisztus által, a Krisztus föltámadása által vallhatjuk, hogy a halál fölött való hatalmát is. Ha pedig ezt látjuk, akkor hitvalló módon lehet szólni és cselekedni. Egyenesnek, gerincesnek maradni akkor, amikor különböző irányból fújdogálnak a szelek, hol erről, hol arról, és mindenáron várják, hogy dicshimnuszt zengjünk nekik. Hogy elkötelezzük irántuk magunkat.

Amikor ki-ki saját örömével, vagy éppen szíve szomorúságával jött ma ide, amikor eljöttünk a reformáció ünnepén is, hogy együtt legyünk a gyülekezet közösségében, akkor egyénként és gyülekezetként is merjük megfogalmazni, amit megfogalmazni már évtizedekkel ezelőtt is megfogalmaztunk, nevezetesen: az egyház nincs társadalmi rendszerekhez kötve. Az egyház nincs társadalmi rendszerekhez, nincs pártokhoz kötve, nem lehet ezekhez kötve. Nem a nemzetek terve, hanem az Úr terve kell, hogy irányadó legyen számunkra. A nemzetek terve nagyrészt meghiúsul, az Úr terve marad meg örökre – mondja a zsoltáros. Napjainkban pedig, amikor nem egy párt várja a hűségünket, hanem esetleg több is, akkor valamit meg kell fogalmaznunk, mert sokan zavarban vannak, és nem tudnak megkülönböztetni egymáshoz kapcsolódó, de megkülönböztetendő dolgokat. Nem kell attól félnünk hívő emberként és gyülekezetként, egyházként, hogy a Szentírás alapján kimondunk bizonyos igazságokat, és esetleg a bennünket körülvevő társadalom egyik vagy másik pártja néha hasonlót mond. Az nem azt jelenti, hogy mi elköteleztük magunkat irántuk, hiszen az Isten Igéje már évezredek óta ezt mondja, a jelenlegi pártok pedig másfél évtizede léteznek. Ezt sokan összekeverik, és azonnal azt hiszik, hogy ha valahol valaki hasonlót mond a világ hatalmai közül, mint amit mi itt mondunk, akkor már mi lettünk az ő szolgái. Nem. Hiszen az Isten Igéje alapján az egyházunk is sokkal régebb óta, évszázadok óta bizonyos fontos erkölcsi, hitbeli igazságot kimond és próbál gyakorolni. Ha ehhez közel kerül valaki a jelenlegi világban, a jelenlegi politikai berendezkedésben, akkor annak örülni kell. De ez még nem azt jelenti, hogy kiszolgáltuk őket. Ne keverjük össze az irányt. Mert nagyon sokszor tapasztalom, hogy: „jaj ne szóljunk, ilyet ne mondjunk!” – akkor végül még a tisztességes jó szót sem szabad kimondanom, mert ha véletlen valaki ilyet mond a világi hatalom pártjai közül, akkor abba a gyanúba keveredtünk, hogy őket szolgáljuk ki? Hát nem erről van szó.

A zsoltároshoz hasonlóan tisztán kell látnunk. Az Úr hatalmát látó és arra figyelő ember kimondja az Isten Igéjének igazságát, és az Úr hatalmára figyelő és azt komolyan vevő egyház ki kell, hogy mondja. De, ha a világból hallunk néha ezzel hasonló gondolatokat is, akkor nem kell kétségbe esnünk, hanem hálát kell adnunk, hogy bizonyos bibliai igazság vagy érték mások számára is fontos.

A zsoltáros hitvalló módon tud tehát beszélni, és nekünk is látni kell, hogy nem szabad odakötni magunkat semmilyen evilági hatalomhoz. De lehet, hogy olykor némelyek hasonlót is mondanak, mint amit az Ige alapján nekünk hirdetnünk kell.

A 30 évvel ezelőtti idézet utolsó mondata ez volt: „Ez a templom jele és bizonysága” – miután egy sokkal-sokkal nagyobb viszont állami kézre került… „Ez a templom jele és bizonysága a Magyarországi Református Egyház és a szocialista magyar állam között fennálló jó viszonynak.” Ez addig mindig jó viszony volt, amíg mi hallgattunk. Addig mindig jó viszony volt, amíg minden úgy lett, ahogy a hatalom gondolta. De az egyháznak nem ezen kell tájékozódnia; hanem először is azon, hogy az Úr és egyháza között legyen jó viszony. Természetesen ápolnunk kell a tisztességes kapcsolatot a mindenkori hatalommal. De nekünk először és mindenek felett, ha mi keresztyénnek valljuk magunkat, az Úrral, a mi teremtő és megváltó Istenünkkel kell jó viszonyban, engedelmes kapcsolatban lennünk. És a zsoltáros tulajdonképpen ezt is nagyon egyértelműen ki tudja mondani. Vagyis szükségünk van nekünk is reformálódásra, hiszen a világnak mondott dicshimnusz, az, bálványimádás. És ezt mi az Ige szerint nem tehetjük.

Tanítson tehát bennünket a zsoltáros, hogy az Úrnak mindenek felett van hatalma. Tanítson bennünket ennek a hatalomnak a látása Isten iránti engedelmességre, hálaadásra, az Úr magasztalására, ezért kezdődik így ez a zsoltár: „Vigadjatok az ÚRban, ti igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret. Adjatok hálát az ÚRnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki! Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek!” – az Úr Istennek. Ebben ma is van mit változtatnunk, hogy valóban csak az Úrnak mondjunk hálát, őt magasztaljuk.

Lássuk tisztán mindenekfelett való hatalmát akkor is, amikor az evilági élet sokféle hatása néha elhomályosítani próbálja a látótért. És az Úrnak ez a magasztalása ad eligazítást, tart meg egyenesen bennünket. Az Úrnak ez a magasztalása ad vigaszt és reménységet személyes életünk próbáiban, gyászában is – az Úrnak, az Úr hatalmának ez a látása és magasztalása, mert, ha nem magasztaljuk, el fogjuk felejteni, és e világ tornyosul nagyhatalomként elénk. Nekünk van szükségünk arra, hogy az Urat magasztaljuk, hiszen ezáltal idézzük föl újra magunkban az Úr hatalmát és erősödünk meg, hogy folyamatosan az Urat, mint legnagyobbat lássuk, és így bizakodjunk és így legyünk engedelmesek.

Bátorítson erre a zsoltáros bennünket.

Így fogalmazta meg a zsoltáros, és a mai igehirdetés címének is ezt adtam: „Az Úr terve marad meg örökre”. Ámen.

Ha szívemet bánat járja,

Szemem keserűség árja:

Előtted való zokogásom;

Titkon ajtómat behajtva

És magánosan sóhajtva

Akkor is édes újulásom,

Mert minden könnyűvel, jajjal

Könnyebbül sorsom egy bajjal.

Ha templomban megjelenek,

Ahol összesereglenek

Felséges neved imádói:

Velük együtt fohászkodva

Úgy tetszik, mintha vigadva

Ott volnék, hol a menny lakói

A te királyi székednek

Előtte letelepednek.

480. dicséret 3. és 4. vers

Imádkozzunk

Bocsásd meg Istenünk, hogy hívő emberként is gyakran nem látjuk az emberi társadalmi bűnöktől világkormányzó bölcsességedet.

Bocsásd meg nekünk, hogy hívő emberként is gyakran nem látjuk gyászunktól, személyes veszteségeinktől mégis mindig közellévő üdvözítő szeretetedet. Ezért gyakran minket is nagyon nagy félelmek töltenek el.

Bocsásd meg Urunk mindezeket, és segíts folyamatosan figyelni Reád.

Segíts látni a te hatalmadat e világ zűrzavarában, látni e hatalmadat személyes veszteségeink idején; látni a te hatalmadat társadalmi átalakulások fölött is.

Segíts egyedül Benned bízni, hogy mindig neked engedelmeskedjünk, hogy valóban megújuljunk hitben és a jó cselekvésében, és így egyházad megújulva áldás lehessen gerincében megroppant nemzetünk megújulásához is.

Könyörgünk most betegeinkért és mindazokért, akik betegeket ápolnak, különösképpen könyörgünk emlékező, gyászoló szívekért, akik visszagondolnak az elmúlt esztendőben őket ért veszteségükre, szomorúságukra, gyászukra, azokért, akik talán egyedül is maradtak.

Segíts Urunk, hogy valóban Téged keressenek, és ne csupán a mulandóság szomorúságát lássák. Segíts Urunk, hogy tudjanak fölnézni a föltámadott Krisztusra is, reménység által vigasztalódni.

Segíts Urunk, hogy szomorúsággal vagy magányosságból a gyülekezet közösségébe, egymás közösségébe vágyakozzanak sokan, hogy Igéd által és testvéri szeretet által egymást is vigasztalhassuk.

Urunk, Istenünk, szükségünk van hitben, engedelmességben való megújulásra, szükségünk van, hogy reménységünkben megújuljunk. Láttasd velünk hatalmadat, és segíts bennünket, hogy tudjuk vallani a zsoltárossal együtt, tudjuk kérni a zsoltárossal együtt: „Maradjon velünk, URam, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!”. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |