| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Milyen várakozás, reménység éltet bennünket?

Rómabeliekhez írott levél 8. fejezet 18-25. vers

„¹⁸Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.

¹⁹Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.

²⁰A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, ²¹hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.

²²Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.

²³De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.

²⁴Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?

²⁵Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.”

Hallottuk az írott Igét, lélekben elcsendesedve imádkozzunk:

Úr Jézus! Hálát adunk Neked, hogy ezen a mai napon is Eléd járulhattunk. És köszönjük Urunk, hogy gyülekezetben is megélhetjük a Veled való közösséget. Olyan jó, hogy adtál nekünk barátokat, akikkel együtt dicsérhetünk Téged, és akik szükség idején bátorítanak minket. Úr Jézus! Köszönjük, hogy reménységre hívtad el gyermekeidet. Kérünk, bocsáss meg nekünk, amikor kilátástalannak látjuk az életünket, amikor úgy érezzük, elkéstünk ígéreted beteljesítésében. Köszönjük, hogy türelemre, állhatatosságra tanítasz minket. Könyörgünk a presbiterválasztásért. Uram Te tudod, hogy kit milyen képességekkel áldottál meg, és milyen feladatra hívtál el. Kérünk Urunk, hogy Te vezesd a gyülekezet tagjait… és te áldd meg azokat is, akiket a gyülekezet vezetésére kiválasztottál.  Reménység Istene, áldd meg most az Ige hirdetőjét és hallgatóit, hogy valóban állhatatossággal tudjuk várni, amit elkészítettél nekünk… Ámen.

Krisztusom, kivüled nincs kihez járulnom,

Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom;

Nincs ily fekélyemből, ki által tisztulnom,

Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel,

Miként a vigyázó virradást vár éjjel;

Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel,

Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

226. dicséret 1. és 3. vers

Példabeszédek könyve 10. fejezet 28. vers

„Az igazak várakozása örömre fordul, de a bűnösök reménysége semmivé lesz.”

Szeretett Testvérek!

Ha megkérdeznék tőlünk, hogy mi kell az élethez, úgy gondolom, elég sok mindent fölsorolnánk, de ha a legfontosabbakat kellene fölsorolni, akkor bizonyára eléggé szűkülne a kör, hiszen talán valaki mondaná: „hát oxigén!”. Lehet, hogy más mondaná, hogy víz, táplálék… És sorolnánk még néhány, az élethez fontos, nélkülözhetetlen dolgot. Nem tudom, hogy a listán vajon hányadik helyen lenne a reménység, a vágyakozás, a várakozás. Vajon az első tízbe belekerülne-e? – vagy az anyagiak, karrier és sok minden más megelőzné. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy igen nagy szüksége van az embernek reménységre, várakozásra, vágyakozásra. És azt is jól tudjuk, hogy mivel az emberi életnek ez egy alapvető jellemzője, ezért a történelem folyamán már sokan, különbözőképpen meglovagolták, kihasználták az embernek ezt az alapvető, teremtésbeli sajátosságát. Kihasználták, visszaéltek a reménységével, a vágyakozásával, a várakozásával hatalmas ígéreteket téve – ahogy valamikor évtizedekkel ezelőtt egyik korábbi szolgálati helyünkön egy presbiter bácsi szavajárása szerint mondhatnánk (ő is valakitől tanulta anno): „Olyan szegény sosem voltam, hogy amit megígértem, meg ne ajánljam”. Igen, nagyon sokszor visszaéltek már a történelemben az emberi vágyakozásokkal, várakozásokkal, hogy megígérték, aztán majd megajánlották. De nem teljesítették, vagy nem úgy teljesítették, ahogy ígérték. És mindezek ellenére mégis szükségünk van reménységre, mégis az emberi életnek egyik legalapvetőbb sajátossága a várakozás, a vágyakozás.

Vizsgáljuk meg most egy kicsit közelebbről ezt a kérdést. Advent első vasárnapján különösképpen vizsgáljuk meg, mit is jelenthet a várakozás. Mit jelenthet a mi számunkra?

A Példabeszédek könyve 10. fejezetének 28. verséből fölolvasott egyetlen mondat: „Az igazak várakozása örömre fordul, de a bűnösök reménysége semmivé lesz”. Van két kifejezés, amit mindjárt az elején tegyünk a helyére: ‘igazak’ és ‘bűnösök’, mert hogyha ezt nem biblikus módon értjük, ha nem az ószövetségi szóhasználat szerint értjük, akkor nagyon hamis vágányra mehetnek el a gondolataink. Az ószövetségi szóhasználatban nem teljesen azt jelenti, mint amit napjainkban értenek sokan rajta. Az ószövetségi szóhasználatban az igaz, igazak, nem tökéletest jelent! Nem bűn nélkül valót jelent, hanem az Isten akaratát kereső embert jelent. Az Isten akaratát kereső, cselekedni próbáló embert jelent. Tehát nem tökéletest jelent, nem bűn nélkül valót az ószövetségi szóhasználatban, de az Istenre figyelni akaró embert jelenti.

A másik kifejezés, ami ebben az egyetlenegy mondatos megfogalmazásban – amit a Példabeszédek könyvéből olvastunk – kulcskifejezés: a bűnösök. Minden ember bűnös, nincs egyetlenegy igaz sem. És itt az igaz már másmilyen értelemben jelenik meg egy kicsit, de mégis az ószövetségi nyelvezet használja az igaz és a bűnös kifejezést és megkülönböztetést. Az Ószövetségben, amikor a bűnös kifejezéssel találkozunk, akkor ott a tudatosan Istentől elfordulót jelenti.

Tehát az igaz nem tökéletes, nem bűn nélkül való, de Istent kereső; az életébe, gondolataiba, terveibe az Istent bekalkulálót jelenti. Míg ezzel szemben a bűnös, aki tudatosan Istentől elfordult – hiszen ez! a bűn, a többi már csak a gyakorlati cselekedetekben való megnyilvánulása –, vagyis aki szándékosan más úton jár. Aki szándékosan kihagyja, tudatosan kihagyja terveiből, életéből az Istent. És hogyha így a helyén van a két kifejezés, az ‘igaz’ és a ‘bűnös’, akkor nézzük meg, hogy mit mond nagyon röviden megfogalmazva a bölcsességirodalom.

„A bűnösök reménysége semmivé lesz.” – olvastuk az előbb. Vagyis, máris a megállapításban benne van, hogy minden embernek, még az Istenre nem figyelő, az Istent tudatosan kihagyó, az Istentől szándékosan elforduló embernek is szüksége van reménységre. A várakozás, a vágyakozás, az az élet egy nagyon fontos hajtó, megtartó motorja. Még neki is, az Istent tudatosan elutasítónak is szüksége van erre a reménységre, erre a vágyakozásra, várakozásra. A bűnösök reménysége – ezt olvastuk – semmivé lesz.

„Az igazak várakozása örömre fordul.” Az igazak, az Istent keresők, az Isten akaratát kereső emberek életének is fontos jellemzője a fölolvasott bibliai mondatunk szerint a várakozás. Mégis a kettő között nagyon nagy különbséget lát és fogalmaz meg az Írás. A bűnösök várakozása, reménysége semmivé lesz, mert Isten akaratát tudatosan elutasítják. Van várakozásuk, van reménységük, szükségük van erre, de ez a várakozás, amiben ők reménykednek, az semmivé lesz. Hiszen ha nem az Úrra várunk, ha nem benne reménykedünk, akkor csinálunk magunknak bálványt. Bármit vagy bárkit isteníteni kezdünk. És Isten a bálványozásnak, az önistenítésnek véget vet. Semmivé lesz az ilyen reménység. Látnunk kellene, és komolyan kellene vennünk történelmi szinten is, minden önistenítő kísérlet, akár társadalmi, akár világrendszer méretben, akár egyén szintjén jelenik meg, az Isten semmivé teszi. Vége lesz. Össze fog omlani. És így, akik ebben reménykedtek, innen várták a megoldást, azok reménysége semmivé lesz. Hiszen aki szelet vet, az vihart arat. Aki az Istentől elfordulva próbálja felépíteni az életet, az életét, a családot, a társadalmat, akkor ne csodálkozzon rajta, hogy ez nem lesz maradandó.

A bűnösök reménysége semmivé lesz. Pedig mennyi időt, mennyi energiát belefektet az ember, hogy fölépítse a maga reménységei szerint, a maga várakozásai szerint az életet.

Aztán eszünkbe juthat Jézus megfogalmazása, hogy „ha ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékot adni a ti fiaitoknak…” Igen, az általános kegyelem világában is, vagyis az egész emberi világban a bűneset után az élethez, az élet továbbadásához szükséges jó megmaradt, de ez nem azt jelenti, hogy Isten előtt igazak és tökéletesek vagyunk. Másképp is megfogalmazhatjuk: még ezt is, házasságot és családot, még a gyermeknevelésünket is, mindent megrontott a bűn! De az élet továbbadásának alapvető funkciója megmaradt a bűneset után. Tehát még ott is, ahol tényleg a legjobbat reméljük: gyermekeink vonatkozásában, ahol a legjobbat szeretnénk, ahol nagy várakozásaink vannak! Hogyha az összes szülő eddig nem is tudta jól nevelni a gyerekét, de majd most mi! Valljuk be, majdnem mindannyian így szoktuk kezdeni. Legfeljebb nem nagyon hangoztatjuk. Könnyen és hamar pálcát törünk mások fölött, mert ők nem jól csinálták. De majd én megmutatom! Aztán rá kell jönnünk, hogy bár tudunk jó ajándékot adni, és tényleg van szülő és szülő között különbség, de azért egy bűneset utáni világban még ezt a területet is megrontotta a bűn. És ami csak emberi szándékból, bármilyen jó szándékból történik, az végül is semmivé lesz. „A bűnösök reménysége semmivé lesz” – összegez a bölcsességről valló. És ezzel szemben: „Az igazak várakozása örömre fordul” – fogalmaz.

Mit is jelenthet akkor mindez? Miért fordul az igazak várakozása örömre? Észre kell vennünk, hogy úgy a bűnösök vonatkozásában, mint az igazak, tehát az Istent tudatosan elutasítók vagy az Isten akaratát keresők, de nem tökéletes emberek világában is szükséges, nagyon fontos az élethez a reménység, a várakozás. Ha ez nem lenne, akkor az élet iszonyatossá válna. Kérdés, hogy mennyire lenne az már élet.

Az igazak várakozása örömre fordul, mert… Egyedül Isten jó – ahogy Jézus emlékeztette a hozzáfordulót – „Jó Mester, mit cselekedjem…?” Egyetlen jó van, az Isten. Ezért, akik az Istenre várakoznak, az Isten akaratát keresik, és annak teljesülését próbálják munkálni, azok várakozása örömre fordul. De a megfogalmazásban benne van, hogy nem azonnal, nem mindig csak csupa öröm, hanem örömre fordul. Az igazak várakozása örömre fordul, hiszen itt az örökkévaló Isten akaratáról van szó. De egy bűneset utáni világban a bűn is munkálkodik, a gonosz is ott van. Ezért örömre fordul. Azért fordul örömre, mert Isten ígéreteit beteljesítő. Ígéreteit beteljesítő Isten – ez nem biztos, hogy mindig azonnal fordul, nem biztos, hogy mindig, minden ígéret a mi életünkben, földi életünkben már beteljesül, de Isten ígéretét beteljesítő. És azért fordulhat az igazak várakozása örömre, mert Istennek van hatalma az ígéretét nem megajánlani, hanem megtartani, megcselekedni. És ez egy nagyon nagy különbség.

Az igazak várakozása örömre fordul, mert a bűneset utáni világ ember számára Szabadítót, Megváltót ígért az Isten, és küldött az Isten. És Istennek ez a szabadító terve, ez nemzedékeken keresztül bontakozik ki, és nemzedékek kapcsolódhatnak be ebbe a tervbe. Ezért örömre fordul, még ha benne van ugyan az is, hogy „ti gonoszt gondoltatok ellenem, de az Isten jóra gondolta fordítani” – örömre fordult. Egy bűneset utáni világban az Isten akaratát kereső ember is ugyanebben a világban él: „Nem kérem, hogy vedd ki őket e világból – könyörgött Jézus – de őrizd meg őket a gonosztól”. Ezért az igazak várakozásában is meg-megjelenik a gonosz és a gonosz hatása. Növekszik konkoly is ebben a világban. De Isten örömre fordítja ezt a reménységünket és várakozásunkat. És így érthetjük igazán Pál apostolt, hogy „akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál”. Minden javukra szolgál! Nem arról beszélt Pál apostol, hogy soha nem lesz semmi baj, nyomorúság, betegség, erőtlenség, özvegység, csalódás… hanem javukra szolgál. Az igazak várakozása örömre fordul. Pillanatnyilag lehet, hogy nem úgy látjuk, vagy nem látjuk a teljes örömöt benne, de arra fordul. És ez egy nagyon nagy különbség a másik várakozással szemben, hiszen a bűnösök reménysége semmivé lesz. Az lefelé tart. Az igazak várakozása örömre fordul, itt pedig, felfelé ível minden.

Valóban, az isteni akarat megvalósul, és az igaz, az Isten akaratát tudatosan kereső, szívből fogadó és cselekvő, bár nem tökéletes embernek így a várakozása örömre fordul.

Bibliakörön, éppen most a héten egy ilyen címmel gondolkoztunk közösen, misszióval foglalkozva: „A szekuláris reménységtől a keresztyén reménységig”. És Advent kezdetén, az egyházi év kezdetén különösképpen hangsúlyos lehet a mi számunkra, mi éltet bennünket? Csak az oxigén? Csak az, hogy megehettük a kis finom vacsorát? Az, hogy még van innivaló? Az, hogy… és sorolhatunk itt még sok mindent, ami a teremtés rendje szerint az Isten ajándéka az élethez? – vagy pedig mindezeket nem lebecsülve komolyan fölismertük, hogy az élethez nagyon szükséges a várakozás, a reménység. Félelmetes dolog és ki-ki talán élt át olyan szakaszt, amikor úgy érezte, úgy látta, hogy oda a reménység. Már nem volt várakozása, vágyakozása. Olykor hallom emberektől egy-egy súlyos beteg kapcsán: föladta. Föladta. Már nincs reménysége a meggyógyulásra, de még tragikusabb, amikor nincs reménysége az örök életre sem. Feladta. Vége! – most már valahogy minél hamarabb fejeződjön be. Igen, sok nagyszerű dolgot adott nekünk az Isten, és reménységgel nézhetjük gyermekeinket és munkálkodhatunk azon, hogy növekedhessenek, hogy ők is elinduljanak. Lehet várakozásunk és reménységünk nemzetünkkel kapcsolatosan, sok mindennel kapcsolatosan, ezeket nem szabad lebecsülni, de nagyon vigyázzunk, mi az, ami ideig való, és mi az, ami örökkévaló. Éljünk hálaadással tehát mindazzal, amit az Isten itt, ebben az ideig való világban nekünk ajándékozott, és amiben rész szerint szabad reménykednünk, sőt kell bizakodnunk. De tegyük föl magunknak a kérdést, és vizsgáljuk meg: milyen várakozás, milyen reménység éltet igazán bennünket? Vagy csak úgy átdöccenünk, átbillenünk az egyik kis reménységből a másikba? Hát az egyik nem jött be, hátha bejön a másik!? Hol van a hívő ember reménysége?

A kiindulópont mindenféleképpen az kell, hogy legyen, hogy az Úrhoz forduljunk. És az Úrhoz fordulva, az Ő akaratát keresve, az Ő ígéreteiben bízva, akár a szabadító, akár a hétköznapi életünkkel kapcsolatos ígéreteiben bízva merjünk és akarjunk élni. Várjuk nagyobb bizonyossággal hívő emberként az Isten ígéreteinek a beteljesülését! És megtapasztaljuk, hogy örömre fordul ez a várakozásunk. Áradjon a mi életünkből, ha hívő emberek vagyunk, jobban a beteljesülés öröme, hogy amit az Isten ígért, abban érdemes bízni. Az Úrra érdemes várni. Örömre fordul ez a várakozás. Ezt az örömet nagyon várja ez a világ, sóvárogva várja. Emlékezzünk a Római levélből olvasott, hallott szakaszra. Ez a világ annyira várja már, hogy legyen igazi reménysége, hiszen iszonyatosan sok a bizonytalanság – évezredekkel ezelőtt is és napjainkban is. A modern ember egyre bizonytalanabb ember! Egyre jobban bebiztosítjuk magunkat, és egyre inkább kiderül, hogy kiszolgáltatott helyzetet teremtünk magunknak.

Hogy egy nagyon egyszerű példát mondjak… 12-én többszörös csőtörés történt a parókián, és mivel úgy építették meg harminc éve a rendszert, hogy egyetlen főcsap van, az egész lakás onnan kezdve tíz napig víz nélkül volt. De nincs az udvaron kút. Sok minden nincs meg, ami megvolt, és évezredeken keresztül nem okozott gondot. Hála Istennek van egy hivatali vizesblokk, és így túléltük. Olyan kényelmesen, olyan jól bebiztosítjuk magunkat az élet legegyszerűbb szintjén is, hogy ha egyetlenegy dolog nem működik, akkor hirtelen mindent át kell szervezni, hogy túl lehessen élni.

Ez a világ, a világ fiai szintén várnak. De hogyha reménységük már többször semmivé lesz, és hogyha nekünk hívő emberként a várakozásunk már többször örömre fordult, akkor vajon ezt az örömet odaéljük eléjük, hogy észrevegyék? – hogy merjenek az ideig való reménykedések világából az Isten akaratát keresve, olyan várakozással Isten felé fordulni, amely nem szégyenít meg, amely örömre fordul. Hogyha ez az öröm erősödik meg bennünk, ha hívő emberként, ha gyülekezetként ez az öröm keresztül áradhat rajtunk, akkor ez bizonyságtétel. Minden szervezett bizonyságtételnél és missziós akciónál nagyobb bizonyságtétel! Mert a hívő életnél nincs nagyobb bizonyságtétel. A hívő élet öröménél nincs nagyobb bizonyságtétel! A bűnösök reménysége semmivé lesz. Az igazak várakozása örömre fordul. Ámen.

Légy csendes szívvel és békével

Életednek Istenében!

Ő bír örömnek bőségével,

Véle boldogulsz mindenben,

Ő kútfőd és ő fényes napod,

Ő tőle jön minden vígságod:

Légy csendes szívvel!

A segítség ha kissé késik,

De ugyan csak eljő végre,

A várakozás rosszul esik,

De majd válik üdvösségre;

Ami lassan jő, bizonyosabb,

ami késik, kívánatosabb:

Légy csendes szívvel!

270. dicséret 1. és 7. vers

Magasztalunk Istenünk a várakozás, a készülődés csodálatos érzéséért. Magasztalunk, hogy remélhetünk szebb jövőt. Dicsőítünk, hogy szabadítót ígértél és küldtél, Tőled elfordult, engedetlenségbe süllyedt teremtett világodnak. És magasztalunk Istenünk, hogy megismerhettük a testté lett Igét, a mi Urunk Jézus Krisztust. Bocsásd meg nekünk, hogy mégis megelégszünk gyakran a magunk gyártotta reménységgel, vágyakozással. Bocsásd meg, hogy hívő gőgünktől, önzésünktől, olykor többet reméltünk, mint a Te ígéreteidtől. Bocsásd meg nekünk, hogy bűnös vágyaink hajtottak olykor bennünket, és amikor keserű gyümölcsét kellett megszenvednünk, akkor képesek voltunk Téged vádolni. Dicsőítünk Urunk, hogy az igazak vágyakozása örömre fordul, hogy akik akaratodat keresik, megtapasztalhatják áldásodat, felismerhetik szabadításodat. Segíts Urunk üdvözítő ígéretedben bízva élni. Segíts reménységgel várni a hatalommal visszajövő Jézus Krisztust. És segíts addig is odaszentelt életben örömmel járni, cselekedni akaratodat, hogy így legyen a mi életünk, a mi várakozásunk és reménységünk, megélt örömünk jó bizonyságtétel. Könyörgünk így egyházunk újulásáért, hogy a reménység nagyobb örömével éljünk és szolgáljunk. Könyörgünk nemzetünkért határon innen és túl, hogy egyre többen Hozzád térve, Benned és Általad örömet, békességet találjanak. Életük új értelmet, várakozásuk új tartalmat nyerhessen. És könyörgünk azokért, akik betegségből, testi nyomorúságból, gyászból, szomorúságból várják a gyógyulást testnek és léleknek, remélik a vigasztalást. A te irgalmas szereteted karolja át őket, és indítsd őket, bennünket, hogy együtt keressünk Téged, hogy egymás hite által is vigasztalódhassunk a Te Igédből. És kérünk, adj bölcsességet most, amikor választunk, és legfőbbképpen segíts bennünket, hogy a Te ügyedért akarjunk buzgólkodni, hiszen a Te ügyedben sokaknak, sokféle szolgálata lehet és van a gyülekezetben. Így áld meg a gondnok- és presbiterválasztásunkat, az ilyen szolgálatra való megbízatást, és így áldj meg mindenkit a gyülekezet közösségében, aki reménységgel és örömmel kész szolgálni a Te akaratodat. Urunk, Istenünk, a Te Lelked buzdítson fel bennünket az örömmel végzett szolgálatra. Ámen.

 „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |