|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Híd
a túlpartról
„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön
békesség, és az emberekhez jóakarat.” Ámen.
János szerinti evangélium 1. fejezet 1-14.
vers
„1Kezdetben
volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.
2Ő
kezdetben az Istennél volt.
3Minden
általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.
4Benne
élet volt, és az élet volt az emberek világossága.
5A
világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
6Megjelent
egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János.
7Ő
tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki
higgyen általa.
8Nem
ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.
9Az
Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a
világba.
10A
világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:
11saját
világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.
12Akik
pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé
legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,
13akik
nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
14Az
Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya
egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”
Lélekben elcsendesedve imádkozzunk:
Drága Urunk! Most nem
sokára, amikor kigyúlnak a fények, a gyertya és a csillagszóró lángjai,
kigyulladnak a karácsonyfán is az égők, olyan jó arra gondolnunk, hogy
mindez Terólad beszél. Te vagy, aki magad vagy a világosság ebben a
világban.
De Urunk bocsáss meg
nekünk, bocsáss meg, mert ezek a fények oly gyakran eltávolítanak Téged,
elhomályosítják a Te jelenlétedet, és nem látunk túl az ünnepi forgatagon,
nem látunk túl a karácsonyfán, az alatta lévő ajándékokon és a finom
ételeken.
Urunk! Szeretnénk ezen az
alkalmon valóban Terád figyelni, elcsendesedni, Téged magasztalni.
Urunk! Könyörgünk azért,
hogy segíts nekünk még jobban megértenünk a karácsony csodáját,
megértenünk, hogy Te több vagy, mint egy egyszerű kisbaba ott a jászolban.
Urunk köszönjük, hogy Te magad vagy a testté lett Ige, Te vagy a
világosság, Te vagy az Út, és Te vagy az Élet. Könyörgünk azért, hogy
elevenítsen bennünket, járjon át bennünket a Te Szentlelked. Könyörgünk
azért, hogy légy itt közöttünk, áldd meg ezt az órát, áldd meg az elcsendesedésünket,
a Rád figyelésünket. Szenteld meg Urunk az ünnepünket. Legyél velünk. Küldd
a te Szentlelkedet, hogy még mélyebb közösségre juthassunk Teveled. Jézus
Krisztus a Te nevedben kérünk Téged. Ámen.
Jöjjetek Krisztust
dicsérni,
Bízó szívvel hozzá térni,
Énekekkel zengve kérni,
Krisztus népe, jöjjetek.
Bűn, pokol már búban éljen,
Ördögöt hadd ölje szégyen,
Üdvösségünk szent ölében
Már levetjük mind a bút.
Küldte Őt az Úr kegyelme
Öröklétre, győzelemre,
Hogy szívünket felemelje
Boldogságos ég felé.
Irgalommal szánva minket,
Nagy jósága ránk tekintett,
S ördögcsalta bús szívünket
Mennymagasból látni jött.
Áldott óra, boldog óra,
Nagy hitünknek meghozója,
Ajkunk zengő hálaszóra
Nyílik, édes Jézusunk.
Jászol-ölben drága Gyermek,
Ég felé vigyen kegyelmed,
Hol dícsérve énekelnek
Édes hangú angyalok.
328. dicséret
Zsidókhoz írott levél 11. fejezet 13-16. vers.
Az Írás a hit hőseit sorolva így szól:
„13Hitben haltak meg ezek mind,
anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták
és üdvözölték azokat és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a
földön.
14Mert akik így
beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek.
15És ha arra a hazára
gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni.
16Így azonban jobb
után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy
őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.”
Szeretett Testvérek!
Ha megfigyeljük a nagy
ünnepeket, a keresztyénség nagy ünnepeit, akkor egyértelműen látjuk, hogy
leginkább a karácsonyt tudja ünnepelni a világ is a maga módján, a húsvétot
már kevésbé, a pünkösddel nem tud mit kezdeni.
Miről árulkodik viszont az a tény, hogy a világ is
ünnepel?
Hiszen a keresztyénség
által befolyásolt területen mindenhol, napjainkban, ezekben az órákban
karácsonyt ünnepelnek. Karácsonyt. Összejönnek családtagok, meglátogatják
egymást, megajándékozzák egymást, és állandóan ezt halljuk, hogy a szeretet
ünnepe. Valamilyen módon megpróbálják kifejezni az emberek, megpróbáljuk
kifejezni egymás iránti szeretetünket.
Másik részről nem csupán a
csillagszórók világa, nem csupán a karácsonyi ünnep külső formái vannak
jelen, hanem azt is látnunk kell, hogy a mi világunk távlatokat vesztett
világ. Nincsenek igazán nagy programok, és az egyének, a családok életében
sincsen igazán komoly távlat. Egyre többen érzik azt, hogy nem lehet, vagy
nem tudnak, talán nem is akarnak tervezni. Távlatokat veszítettünk, a túlsó
part nagyon messzi került. Valahol messze… messzebb, mint a Duna egyik
partja a másiktól. Pedig az is néhány száz méterre van.
Ugyanakkor, hogy mégis
ünnepelnek az emberek, valamit éreznek, valamit szeretnének, szeretet után
vágyakoznak – az előbb olvasott Ige szavával szólva: jobb után vágyakoznak.
Valami jobbat szeretnének, mert érzi mindenki, a nem keresztyén ember is –
másképp nem ünnepelne karácsonyt –, hogy valahol ebben az életben nagy
szakadék keletkezett, nagy közbevettetés, nagy távolság, talán majdnem
akkora, mint a gazdag ifjú példázatában. Ahogy Ábrahám mondja: „…közöttünk
és közöttetek nagy szakadék is tátong”. Érzi a világ is, vágyódik
világunk is jobb után. Ha megnézzük a történelmet, akkor látjuk, hogy
születtek gondolatok, javaslatok, eszmék, ideológiák, vagy az egyes emberek
is próbáltak közelebb kerülni egymáshoz, „legalább egy évben egyszer
koncentráljunk a szeretetre!”.
De mennyit ér az ünneplés
üdvösséges távlatok nélkül? Üdvösséges távlatok nélkül. Annyit ér, hogy legalább
most jobban oda próbálunk figyelni egymásra? És utána? Úgy január elején
visszazökken minden a régi kerékvágásba, a régi taposómalomba kerülünk
vissza, és aztán megint csak vágyódunk, vágyódunk, vágyódunk a jobb után?
Most, amikor erről a
szakadékról beszéltem, amit érez mindenki, és szeretne valami jobbat,
valami jobb világot legalább a házasságban, legalább a családban, legalább
a rokonságban, legalább a faluban, legalább a városban, uram bocsánat
legalább a gyülekezetben; vagy szeretnénk legalább népünk életében, talán
határokon átívelve is, vagy egyenesen a nemzetek életében. Nos, hogyan
lehetséges ez? Vagy csak jobb után vágyakozunk? De a szakadék nagyon nagy.
Valahogy át kellene ívelni, valahogy át kellene hidalni ezt a szakadékot.
És most lehet, sokaknak
kicsit szokatlan lesz, de gondolkozzunk komolyan. Át lehet-e hidalni ezt a
nagy mélységet, az emberi bűn miatti mélységet és szakadékot?
Nem is olyan régen, a mi
szeretett Dunánkon – igaz, hogy pillanatnyilag a határon túli területén –,
Pozsonynál, elkészült egy új híd. Ennek az új hídnak az építési
technológiája igen sajátságos volt, de aki majd szeretné közelebbről látni,
nemsokára Dunaújvárosnál is hasonló módon fogják megépíteni a hidat. Legyen
nékünk segítség ez a hídépítési technika, ami, ha rádöbbenünk majd,
tulajdonképpen sokkal régebbi, az Úr Isten már régen kitalálta, mi csak
most kezdtünk rájönni valami hasonlóra. Nevezetesen az a furcsa dolog
történt, ami idáig természetes, hogy a parti vízben a pillért elkezdték
alapozni, egyik oldalon és a másik oldalon. Ilyet már láttunk. Aztán azzal
a furcsasággal folytatódott, hogy az egyik oldalon abbamaradt a munka. Az
egyik oldalon úgymond semmi nem történt. A másik oldalon dolgoztak. A másik
oldalon dolgoztak, és ott elkezdték kint a parton, a szárazon fölépíteni a
teljes hidat – a híd középső 230 méteres elemét. Kint a szárazon. Ilyen
őrültséget Noé óta nem igen látott a világ! Hát ő épített szárazon bárkát!
Nos, elkészült fokozatosan a szárazon a teljes híd. És akkor most mi van?
Valaki elhibázta az egészet? Valaki túl sokat ivott? Valaki nem tudta, hogy
melyik a Duna egyik és másik partja? Elkészült a híd, a híd középső nagy
darabja. Ez messziről nagyon jól látható volt, és bizonyára sokan figyelték
az építést. Figyelték, hogy mi lesz most. Hiszen ez a hatalmas darab, ez a
két focipálya hosszúságú darab ott áll a szárazon, az egyik parton,
párhuzamosan a folyóval. Mi lesz most? Mi lesz a mi oldalunkon? Hogy lesz
itt híd? Hogy lehet itt közlekedni? Hogy lehet itt majd átmenni? Bizony
messziről látszott mindez. De emberileg érthetetlen volt, vagy annak
tűnhetett. Szárazon hidat építeni? És aztán jött egy furcsa dolog. Ezt a
hatalmas monstrumot szép lassan, ott, azon a parton, amelyiken építették,
az egyik végén kezdték rátolni egy uszályszerű hordozóra. Kezdték rátolni,
és aztán szép lassan keresztbe fordítani a Duna fölött. Jött egy
uszályszerű valami (amit erre a célra készítettek nyílván), és szép lassan
fordult keresztbe a híd 230 méteres központi nagy darabja a víz fölött, a
túlsó parton már régen elkészített pillérre. Most már kezdett látszani,
hogy van valami értelme az egésznek. Van értelme annak, hogy az egyik
parton készül el a híd, és egyszer csak elérkezett az a néhány nap, amikor
keresztbe fordították a víz fölött.
Hogy kerül ez ide? A
Zsidókhoz írott levelet olvasgatva a Szentírás olvasókalauz szerint, olyan
szakaszt olvashattunk a közelmúltban, amit az előbb is hallottunk:
„Hitben haltak meg
ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak
távolról látták és üdvözölték azokat és vallást tettek arról, hogy idegenek
és jövevények a földön.”
Nézzük: „Csak távolról
látták…” Itt az Írás beszél Énókról, beszél Noéról, beszél Ábrahámról,
beszél azokról, akik az isteni szabadítóra vonatkozó ígéret beteljesülését
nem láthatták csak mintegy távolról. Csak onnan a túlsó partról
szemlélhették, hogy épül a híd. Épül, de hát hol? A túlsó parton? Hát mikor
lehet itt közlekedni? Hogy lesz itt kapcsolat közöttünk? Az Ószövetség
népe, az Ószövetség istenfélő embere csak távolról láthatta. Az isteni
ígéretek hangzottak, ezek az ígéretek itt a pillér, a pillérek a mi
oldalunkon, ahol sokáig nem történt semmi. De egyszer csak a túlsó partról
befordították a hidat, és rátették a mi oldalunkon lévő pillérre. Ez a
fantasztikus dolog, amit az előbb a kórus is csodaként énekelt meg, ez a
fantasztikus dolog János szerint ennyi: „Az Ige testté lett”. Amikor
tehát a hidat keresztbe fordították, és így ráhelyezték a mi oldalunkon már
korábban elkészült pillérre, akkor kezd értelme lenni az egésznek. Amit
csak távolról lehetett, hitben lehetett látni (hiszen a Zsidókhoz írott
levél 11. fejezete végig arról beszél, hogy hitben látták, hitben jártak,
hitben éltek, hitben haltak meg), amit csak hitben lehetett látni és
megérteni, az most nyilvánvalóvá lett. Nyilvánvalóvá lett. Értelmessé vált
a prófécia, értelmessé vált az, hogy a mi oldalunkon pillér készíttetett.
Hiszen Isten az ő üdvözítő tervét az ő oldalán készítette el. A láthatatlan
világban készítette el. A túlsó parton készítette el. És az időnek
teljességében a mi világunkba behozta: befordította az ő hatalmas üdvözítő
szeretetét.
Az előbb olvasott bibliai
szakasz azonban megjegyzi, hogy jobb után vágyakoztak. De ha ez a régi lett
volna, az atyák földje, a Mezopotámia, rég visszamehettek volna. Ha
valakinek a régmúlt iránt van nosztalgiája, visszamehet. A hívő ember nem
ilyen jog után vágyakozik. És nem is emberi illúziók és ideológiák
hitegetése szerint, hanem az Isten ígérete szerint. Mert Isten számunkra várost
készített. Nem kézzel csinálta, és ő oda utat készített. És az Újszövetség
népéhez érkezve most már magunkat is idesorolva, láthatjuk tehát, hogy az
Isten ígéretei, amelyek a mi oldalunkon elhelyezett pillérek, és mindaz,
amit az Ő oldalán elkészített, és az idő teljességében megvalósított – vagyis
amikor kibocsátotta Isten az Ő fiát, aki asszonytól lett, törvény alatt
lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa –, amikor a számunkra nem
látható valóságból vagy messzi, távolinak tűnő valóságból a mi partunkig
érkezett az Isteni szeretet útja, hídja, nos ekkor lett értelme a
próféciáknak. Ekkor lett értelme a mi oldalunkon lévő pillérnek, amikor
ráhelyeztetett a híd. Az a híd, amit nem a víz fölött raktak össze, hanem a
túlsó parton. Úgymond a szárazon, bibliai szóval a számunkra nem látható
valóság világában. És valakinek kellett vállalnia azt, hogy behozza, benne
és általa hozza be a mi világunkba, a mi partunkra a testté lett Igét. És
ezzel ennek az uszálynak befejeződött a küldetése. Ez volt a Mária küldetése.
Behozni ebbe a világba azt, amit az Isten már régen elkészített. És az
Isten odahelyezte az általa ígért próféciák pillérére, és elérkeztünk oda,
hogy van híd ember és Isten között. Az isteni kegyelem, az isteni szeretet
íveli át azt a hatalmas mélységet, amiről beszélt Ábrahám a gazdag ifjú
példázatában, hogy köztünk és
közöttetek hatalmas szakadék is tátong, amit az emberiség soha nem
tudott áthidalni, de vágyakozott, jobb után vágyakozott.
Ezért mondhatta Jézus, „Én vagyok az út az Atyához”. Én
vagyok, általam, rajtam keresztül lehet eljutni az Atyához. Milyen
csodálatos fölismerni, és milyen csodálatos örömmel ünnepelni.
De ez azt is jelenti, hogy
döntés elé kerültünk. Döntés elé. Döntenünk kell ma is. Ahogyan ott, akkor
is, sokaknak döntenie kellett annál a hídnál is, és hogyha majd hasonló
módon nálunk is ilyet építenek. Lehet-e hitetlenkedve csodálni az építés
fázisait? Lehet ezt választani. Lehet tagadni. Lehet tagadni az egészet, hogyha
valakinek utólag mesélik el: „Tudod ez a híd, ez azon a túlsó parton
készült el. Onnan fordították ide hozzánk.” Lehet majd erre azt mondani:
ezt én nem hiszem. Lehet a hidat látva, a hatalmas mélység fölött azt
mondani: nem megyek át rajta. Szép, nagyszerű, de én nem megyek át rajta.
Én nem bízok ebben. Vagy pedig lehet azt tenni, amit itt a fölolvasott Ige
mindjárt az első szavában mondott: hitben.
Lehet hittel elindulni. Lehet elindulni és átjutni. Átjutni a mélység
fölött, az emberi bűn mélysége fölött. Átjutni a szakadék fölött. Lehet
megbékülni Istennel. Lehet a bűnös embernek visszatalálnia az Úrhoz.
Tegyük föl újra akkor a
kérdést: mennyit ér az innenső parti csodálatos ünneplésünk? Mennyit ér
mindez, ha megvan az ünnep fénye, ha megvan a csillagszórója, talán még
tűzijáték is – mint a híd avatásakor is volt –, mennyit ér mindez családi
körben, akár még templomban is, hogyha csak vágyakozás marad, ha nem
indulunk el. És lehet ünneplésünkkel is vallást tenni arról, hogy jobb után
vágyakozunk. Lehet ünneplésünkkel vallást tenni arról, hogy jobb után vágyakozunk,
de nemcsak vágyakozunk, hanem azt a jobbat, az Istenhez vezető utat, aki
maga Jézus Krisztus, lehet Őt elfogadni, lehet elindulni Őt követve, és
lehet így békességet találni Istennel. Ez a mi lehetőségünk. És ez az a
sokkal több, amit mi tehetünk, hogy így valljuk meg a mi hitünket.
Megvalljuk hitünket, és esztendőről-esztendőre nem csupán a családi
közösségben egymás szeretetét ünnepeljük, hanem először és mindenek fölött,
hogy Valaki hozzánk hajolt, és Valaki áthidalta az emberi bűn mérhetetlen
nagy szakadékát, és utat, hidat készített, és Ő jött hozzánk, az Ő
oldaláról hajolt, fordult mihozzánk. Lehet nekünk hitben elindulni ezen az
úton. Lehet nekünk hittel járni ezen az úton. Lehet nekünk így menni, így
haladni a Krisztust követve. És így egészen más távlatot kap az élet, egészen
másfajta távlatot, minthogyha csupán jobb után vágyakozunk, ami ott van
minden emberi szívben. Távlatot kaphat az élet, amikor eljuthatunk oda, az
Ige szavával szólva: „Így azonban
jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten,
hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.”
Szeretett Testvérek!
Ragyogjon föl nekünk ez a csoda újra, éljük át ezt a csodát, hogy amit mi
nem tudtunk, azt az Isten meg tudta és megtette: hogy onnan, az Ő oldaláról utat készített nekünk.
Az igehirdetésnek éppen
ezért ma ezt a címet adtam: Híd a
túlpartról. Ez az isteni szeretet. Hidat, utat készített Isten
önmagához nekünk, és így van értelme munkánknak, ifjúságunknak, így van
értelme családunknak és öregségünknek, így van értelme mindennek itt, ebben
a világban. Merítsünk így erőt, újuljunk meg reménységünkben, és járjunk
ezen az úton, az Isten felénk nyújtott szeretetének útján.
Teremtő Istenünk!
A Tőled elfordult világunk
is éhezi a szeretetet. Valami jobb után vágyódik mindannyiunk, különösen
ezekben a napokban. Jövevényként élve, a mennyei, a Veled való zavartalan
békességet, közösséget óhajtja a lelkünk. Engedetlenségünk miatt nagy
szakadék keletkezett Közted és közöttünk. Már oly sokszor próbáltuk ezt
áthidalni saját bölcsességünkkel, vallásoskodásunkkal, erőnkkel, de igazán
sohasem sikerült nekünk. Magasztalunk, hogy megmentő, üdvözítő tervedet, ígéreteid
szerint fokozatosan megvalósítottad, behoztad Jézusban ebbe a világba, hogy
Jézus által utat, hidat készítettél magadhoz. Dicsőítünk ezért az
érthetetlen kegyelemért és szeretetért. Téged dicsőítünk, hogy a mi lelkünk
valami jobb után vágyódva nem kell, hogy csalódjon. Segíts Urunk, hogy
hitben fölismerjük és elfogadjuk ezt az értelmet meghaladó csodát, de
hozzánk hajló szeretetet. Segíts Urunk Krisztus-követőként élni ebben a
világban mennyei elhívásunk szerint, mint akik látjuk a láthatatlant.
Segíts, hogy a valami jobb után vágyódó világunkba tovább adhassuk a Tőled
kapott szeretetet, békességet, örömet családunkban, környezetünkben, hogy
minél többen elinduljanak feléd azon az úton, azon az élő, egyetlen úton,
melyet Jézus Krisztusban fordítottál felénk.
Urunk! Áldd meg a mi ünnepi
elcsendesedésünket, áldd meg családi találkozásainkat, szenteld meg
életünket, hogy Téged magasztaljunk, Téged dicsőítsünk a Krisztus-követésben
járva. Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|