| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

 

Híd a túlpartról

 

 

 

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Ámen.

 

János szerinti evangélium 1. fejezet 1-14. vers

 

1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

2Ő kezdetben az Istennél volt.

3Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

4Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

5A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

6Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János.

7Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.

8Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.

9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.

10A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt:

11saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.

12Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,

13akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

14Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”

 

 

Lélekben elcsendesedve imádkozzunk:

 

Drága Urunk! Most nem sokára, amikor kigyúlnak a fények, a gyertya és a csillagszóró lángjai, kigyulladnak a karácsonyfán is az égők, olyan jó arra gondolnunk, hogy mindez Terólad beszél. Te vagy, aki magad vagy a világosság ebben a világban.

De Urunk bocsáss meg nekünk, bocsáss meg, mert ezek a fények oly gyakran eltávolítanak Téged, elhomályosítják a Te jelenlétedet, és nem látunk túl az ünnepi forgatagon, nem látunk túl a karácsonyfán, az alatta lévő ajándékokon és a finom ételeken.

Urunk! Szeretnénk ezen az alkalmon valóban Terád figyelni, elcsendesedni, Téged magasztalni.

Urunk! Könyörgünk azért, hogy segíts nekünk még jobban megértenünk a karácsony csodáját, megértenünk, hogy Te több vagy, mint egy egyszerű kisbaba ott a jászolban. Urunk köszönjük, hogy Te magad vagy a testté lett Ige, Te vagy a világosság, Te vagy az Út, és Te vagy az Élet. Könyörgünk azért, hogy elevenítsen bennünket, járjon át bennünket a Te Szentlelked. Könyörgünk azért, hogy légy itt közöttünk, áldd meg ezt az órát, áldd meg az elcsendesedésünket, a Rád figyelésünket. Szenteld meg Urunk az ünnepünket. Legyél velünk. Küldd a te Szentlelkedet, hogy még mélyebb közösségre juthassunk Teveled. Jézus Krisztus a Te nevedben kérünk Téged. Ámen.

 

Jöjjetek Krisztust dicsérni,

Bízó szívvel hozzá térni,

Énekekkel zengve kérni,

Krisztus népe, jöjjetek.

 

Bűn, pokol már búban éljen,

Ördögöt hadd ölje szégyen,

Üdvösségünk szent ölében

Már levetjük mind a bút.

 

Küldte Őt az Úr kegyelme

Öröklétre, győzelemre,

Hogy szívünket felemelje

Boldogságos ég felé.

 

Irgalommal szánva minket,

Nagy jósága ránk tekintett,

S ördögcsalta bús szívünket

Mennymagasból látni jött.

 

Áldott óra, boldog óra,

Nagy hitünknek meghozója,

Ajkunk zengő hálaszóra

Nyílik, édes Jézusunk.

 

Jászol-ölben drága Gyermek,

Ég felé vigyen kegyelmed,

Hol dícsérve énekelnek

Édes hangú angyalok.

 

328. dicséret

 

 

Zsidókhoz írott levél 11. fejezet 13-16. vers.

 

Az Írás a hit hőseit sorolva így szól:

 

13Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön.

14Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek.

15És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni.

16Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.”

 

 

 

Szeretett Testvérek!

 

Ha megfigyeljük a nagy ünnepeket, a keresztyénség nagy ünnepeit, akkor egyértelműen látjuk, hogy leginkább a karácsonyt tudja ünnepelni a világ is a maga módján, a húsvétot már kevésbé, a pünkösddel nem tud mit kezdeni.

Miről árulkodik viszont az a tény, hogy a világ is ünnepel?

Hiszen a keresztyénség által befolyásolt területen mindenhol, napjainkban, ezekben az órákban karácsonyt ünnepelnek. Karácsonyt. Összejönnek családtagok, meglátogatják egymást, megajándékozzák egymást, és állandóan ezt halljuk, hogy a szeretet ünnepe. Valamilyen módon megpróbálják kifejezni az emberek, megpróbáljuk kifejezni egymás iránti szeretetünket.

Másik részről nem csupán a csillagszórók világa, nem csupán a karácsonyi ünnep külső formái vannak jelen, hanem azt is látnunk kell, hogy a mi világunk távlatokat vesztett világ. Nincsenek igazán nagy programok, és az egyének, a családok életében sincsen igazán komoly távlat. Egyre többen érzik azt, hogy nem lehet, vagy nem tudnak, talán nem is akarnak tervezni. Távlatokat veszítettünk, a túlsó part nagyon messzi került. Valahol messze… messzebb, mint a Duna egyik partja a másiktól. Pedig az is néhány száz méterre van.

Ugyanakkor, hogy mégis ünnepelnek az emberek, valamit éreznek, valamit szeretnének, szeretet után vágyakoznak – az előbb olvasott Ige szavával szólva: jobb után vágyakoznak. Valami jobbat szeretnének, mert érzi mindenki, a nem keresztyén ember is – másképp nem ünnepelne karácsonyt –, hogy valahol ebben az életben nagy szakadék keletkezett, nagy közbevettetés, nagy távolság, talán majdnem akkora, mint a gazdag ifjú példázatában. Ahogy Ábrahám mondja: „…közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong”. Érzi a világ is, vágyódik világunk is jobb után. Ha megnézzük a történelmet, akkor látjuk, hogy születtek gondolatok, javaslatok, eszmék, ideológiák, vagy az egyes emberek is próbáltak közelebb kerülni egymáshoz, „legalább egy évben egyszer koncentráljunk a szeretetre!”.

 

De mennyit ér az ünneplés üdvösséges távlatok nélkül? Üdvösséges távlatok nélkül. Annyit ér, hogy legalább most jobban oda próbálunk figyelni egymásra? És utána? Úgy január elején visszazökken minden a régi kerékvágásba, a régi taposómalomba kerülünk vissza, és aztán megint csak vágyódunk, vágyódunk, vágyódunk a jobb után?

 

Most, amikor erről a szakadékról beszéltem, amit érez mindenki, és szeretne valami jobbat, valami jobb világot legalább a házasságban, legalább a családban, legalább a rokonságban, legalább a faluban, legalább a városban, uram bocsánat legalább a gyülekezetben; vagy szeretnénk legalább népünk életében, talán határokon átívelve is, vagy egyenesen a nemzetek életében. Nos, hogyan lehetséges ez? Vagy csak jobb után vágyakozunk? De a szakadék nagyon nagy. Valahogy át kellene ívelni, valahogy át kellene hidalni ezt a szakadékot.

 

És most lehet, sokaknak kicsit szokatlan lesz, de gondolkozzunk komolyan. Át lehet-e hidalni ezt a nagy mélységet, az emberi bűn miatti mélységet és szakadékot?

 

Nem is olyan régen, a mi szeretett Dunánkon – igaz, hogy pillanatnyilag a határon túli területén –, Pozsonynál, elkészült egy új híd. Ennek az új hídnak az építési technológiája igen sajátságos volt, de aki majd szeretné közelebbről látni, nemsokára Dunaújvárosnál is hasonló módon fogják megépíteni a hidat. Legyen nékünk segítség ez a hídépítési technika, ami, ha rádöbbenünk majd, tulajdonképpen sokkal régebbi, az Úr Isten már régen kitalálta, mi csak most kezdtünk rájönni valami hasonlóra. Nevezetesen az a furcsa dolog történt, ami idáig természetes, hogy a parti vízben a pillért elkezdték alapozni, egyik oldalon és a másik oldalon. Ilyet már láttunk. Aztán azzal a furcsasággal folytatódott, hogy az egyik oldalon abbamaradt a munka. Az egyik oldalon úgymond semmi nem történt. A másik oldalon dolgoztak. A másik oldalon dolgoztak, és ott elkezdték kint a parton, a szárazon fölépíteni a teljes hidat – a híd középső 230 méteres elemét. Kint a szárazon. Ilyen őrültséget Noé óta nem igen látott a világ! Hát ő épített szárazon bárkát! Nos, elkészült fokozatosan a szárazon a teljes híd. És akkor most mi van? Valaki elhibázta az egészet? Valaki túl sokat ivott? Valaki nem tudta, hogy melyik a Duna egyik és másik partja? Elkészült a híd, a híd középső nagy darabja. Ez messziről nagyon jól látható volt, és bizonyára sokan figyelték az építést. Figyelték, hogy mi lesz most. Hiszen ez a hatalmas darab, ez a két focipálya hosszúságú darab ott áll a szárazon, az egyik parton, párhuzamosan a folyóval. Mi lesz most? Mi lesz a mi oldalunkon? Hogy lesz itt híd? Hogy lehet itt közlekedni? Hogy lehet itt majd átmenni? Bizony messziről látszott mindez. De emberileg érthetetlen volt, vagy annak tűnhetett. Szárazon hidat építeni? És aztán jött egy furcsa dolog. Ezt a hatalmas monstrumot szép lassan, ott, azon a parton, amelyiken építették, az egyik végén kezdték rátolni egy uszályszerű hordozóra. Kezdték rátolni, és aztán szép lassan keresztbe fordítani a Duna fölött. Jött egy uszályszerű valami (amit erre a célra készítettek nyílván), és szép lassan fordult keresztbe a híd 230 méteres központi nagy darabja a víz fölött, a túlsó parton már régen elkészített pillérre. Most már kezdett látszani, hogy van valami értelme az egésznek. Van értelme annak, hogy az egyik parton készül el a híd, és egyszer csak elérkezett az a néhány nap, amikor keresztbe fordították a víz fölött.

 

Hogy kerül ez ide? A Zsidókhoz írott levelet olvasgatva a Szentírás olvasókalauz szerint, olyan szakaszt olvashattunk a közelmúltban, amit az előbb is hallottunk:

„Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön.”

Nézzük: „Csak távolról látták…” Itt az Írás beszél Énókról, beszél Noéról, beszél Ábrahámról, beszél azokról, akik az isteni szabadítóra vonatkozó ígéret beteljesülését nem láthatták csak mintegy távolról. Csak onnan a túlsó partról szemlélhették, hogy épül a híd. Épül, de hát hol? A túlsó parton? Hát mikor lehet itt közlekedni? Hogy lesz itt kapcsolat közöttünk? Az Ószövetség népe, az Ószövetség istenfélő embere csak távolról láthatta. Az isteni ígéretek hangzottak, ezek az ígéretek itt a pillér, a pillérek a mi oldalunkon, ahol sokáig nem történt semmi. De egyszer csak a túlsó partról befordították a hidat, és rátették a mi oldalunkon lévő pillérre. Ez a fantasztikus dolog, amit az előbb a kórus is csodaként énekelt meg, ez a fantasztikus dolog János szerint ennyi: „Az Ige testté lett”. Amikor tehát a hidat keresztbe fordították, és így ráhelyezték a mi oldalunkon már korábban elkészült pillérre, akkor kezd értelme lenni az egésznek. Amit csak távolról lehetett, hitben lehetett látni (hiszen a Zsidókhoz írott levél 11. fejezete végig arról beszél, hogy hitben látták, hitben jártak, hitben éltek, hitben haltak meg), amit csak hitben lehetett látni és megérteni, az most nyilvánvalóvá lett. Nyilvánvalóvá lett. Értelmessé vált a prófécia, értelmessé vált az, hogy a mi oldalunkon pillér készíttetett. Hiszen Isten az ő üdvözítő tervét az ő oldalán készítette el. A láthatatlan világban készítette el. A túlsó parton készítette el. És az időnek teljességében a mi világunkba behozta: befordította az ő hatalmas üdvözítő szeretetét.

 

Az előbb olvasott bibliai szakasz azonban megjegyzi, hogy jobb után vágyakoztak. De ha ez a régi lett volna, az atyák földje, a Mezopotámia, rég visszamehettek volna. Ha valakinek a régmúlt iránt van nosztalgiája, visszamehet. A hívő ember nem ilyen jog után vágyakozik. És nem is emberi illúziók és ideológiák hitegetése szerint, hanem az Isten ígérete szerint. Mert Isten számunkra várost készített. Nem kézzel csinálta, és ő oda utat készített. És az Újszövetség népéhez érkezve most már magunkat is idesorolva, láthatjuk tehát, hogy az Isten ígéretei, amelyek a mi oldalunkon elhelyezett pillérek, és mindaz, amit az Ő oldalán elkészített, és az idő teljességében megvalósított – vagyis amikor kibocsátotta Isten az Ő fiát, aki asszonytól lett, törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa –, amikor a számunkra nem látható valóságból vagy messzi, távolinak tűnő valóságból a mi partunkig érkezett az Isteni szeretet útja, hídja, nos ekkor lett értelme a próféciáknak. Ekkor lett értelme a mi oldalunkon lévő pillérnek, amikor ráhelyeztetett a híd. Az a híd, amit nem a víz fölött raktak össze, hanem a túlsó parton. Úgymond a szárazon, bibliai szóval a számunkra nem látható valóság világában. És valakinek kellett vállalnia azt, hogy behozza, benne és általa hozza be a mi világunkba, a mi partunkra a testté lett Igét. És ezzel ennek az uszálynak befejeződött a küldetése. Ez volt a Mária küldetése. Behozni ebbe a világba azt, amit az Isten már régen elkészített. És az Isten odahelyezte az általa ígért próféciák pillérére, és elérkeztünk oda, hogy van híd ember és Isten között. Az isteni kegyelem, az isteni szeretet íveli át azt a hatalmas mélységet, amiről beszélt Ábrahám a gazdag ifjú példázatában, hogy köztünk és közöttetek hatalmas szakadék is tátong, amit az emberiség soha nem tudott áthidalni, de vágyakozott, jobb után vágyakozott.

Ezért mondhatta Jézus, „Én vagyok az út az Atyához”. Én vagyok, általam, rajtam keresztül lehet eljutni az Atyához. Milyen csodálatos fölismerni, és milyen csodálatos örömmel ünnepelni.

 

De ez azt is jelenti, hogy döntés elé kerültünk. Döntés elé. Döntenünk kell ma is. Ahogyan ott, akkor is, sokaknak döntenie kellett annál a hídnál is, és hogyha majd hasonló módon nálunk is ilyet építenek. Lehet-e hitetlenkedve csodálni az építés fázisait? Lehet ezt választani. Lehet tagadni. Lehet tagadni az egészet, hogyha valakinek utólag mesélik el: „Tudod ez a híd, ez azon a túlsó parton készült el. Onnan fordították ide hozzánk.” Lehet majd erre azt mondani: ezt én nem hiszem. Lehet a hidat látva, a hatalmas mélység fölött azt mondani: nem megyek át rajta. Szép, nagyszerű, de én nem megyek át rajta. Én nem bízok ebben. Vagy pedig lehet azt tenni, amit itt a fölolvasott Ige mindjárt az első szavában mondott: hitben. Lehet hittel elindulni. Lehet elindulni és átjutni. Átjutni a mélység fölött, az emberi bűn mélysége fölött. Átjutni a szakadék fölött. Lehet megbékülni Istennel. Lehet a bűnös embernek visszatalálnia az Úrhoz.

 

Tegyük föl újra akkor a kérdést: mennyit ér az innenső parti csodálatos ünneplésünk? Mennyit ér mindez, ha megvan az ünnep fénye, ha megvan a csillagszórója, talán még tűzijáték is – mint a híd avatásakor is volt –, mennyit ér mindez családi körben, akár még templomban is, hogyha csak vágyakozás marad, ha nem indulunk el. És lehet ünneplésünkkel is vallást tenni arról, hogy jobb után vágyakozunk. Lehet ünneplésünkkel vallást tenni arról, hogy jobb után vágyakozunk, de nemcsak vágyakozunk, hanem azt a jobbat, az Istenhez vezető utat, aki maga Jézus Krisztus, lehet Őt elfogadni, lehet elindulni Őt követve, és lehet így békességet találni Istennel. Ez a mi lehetőségünk. És ez az a sokkal több, amit mi tehetünk, hogy így valljuk meg a mi hitünket. Megvalljuk hitünket, és esztendőről-esztendőre nem csupán a családi közösségben egymás szeretetét ünnepeljük, hanem először és mindenek fölött, hogy Valaki hozzánk hajolt, és Valaki áthidalta az emberi bűn mérhetetlen nagy szakadékát, és utat, hidat készített, és Ő jött hozzánk, az Ő oldaláról hajolt, fordult mihozzánk. Lehet nekünk hitben elindulni ezen az úton. Lehet nekünk hittel járni ezen az úton. Lehet nekünk így menni, így haladni a Krisztust követve. És így egészen más távlatot kap az élet, egészen másfajta távlatot, minthogyha csupán jobb után vágyakozunk, ami ott van minden emberi szívben. Távlatot kaphat az élet, amikor eljuthatunk oda, az Ige szavával szólva: „Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.”

 

Szeretett Testvérek! Ragyogjon föl nekünk ez a csoda újra, éljük át ezt a csodát, hogy amit mi nem tudtunk, azt az Isten meg tudta és megtette: hogy onnan, az Ő oldaláról utat készített nekünk.

 

Az igehirdetésnek éppen ezért ma ezt a címet adtam: Híd a túlpartról. Ez az isteni szeretet. Hidat, utat készített Isten önmagához nekünk, és így van értelme munkánknak, ifjúságunknak, így van értelme családunknak és öregségünknek, így van értelme mindennek itt, ebben a világban. Merítsünk így erőt, újuljunk meg reménységünkben, és járjunk ezen az úton, az Isten felénk nyújtott szeretetének útján.

 

 

Teremtő Istenünk!

A Tőled elfordult világunk is éhezi a szeretetet. Valami jobb után vágyódik mindannyiunk, különösen ezekben a napokban. Jövevényként élve, a mennyei, a Veled való zavartalan békességet, közösséget óhajtja a lelkünk. Engedetlenségünk miatt nagy szakadék keletkezett Közted és közöttünk. Már oly sokszor próbáltuk ezt áthidalni saját bölcsességünkkel, vallásoskodásunkkal, erőnkkel, de igazán sohasem sikerült nekünk. Magasztalunk, hogy megmentő, üdvözítő tervedet, ígéreteid szerint fokozatosan megvalósítottad, behoztad Jézusban ebbe a világba, hogy Jézus által utat, hidat készítettél magadhoz. Dicsőítünk ezért az érthetetlen kegyelemért és szeretetért. Téged dicsőítünk, hogy a mi lelkünk valami jobb után vágyódva nem kell, hogy csalódjon. Segíts Urunk, hogy hitben fölismerjük és elfogadjuk ezt az értelmet meghaladó csodát, de hozzánk hajló szeretetet. Segíts Urunk Krisztus-követőként élni ebben a világban mennyei elhívásunk szerint, mint akik látjuk a láthatatlant. Segíts, hogy a valami jobb után vágyódó világunkba tovább adhassuk a Tőled kapott szeretetet, békességet, örömet családunkban, környezetünkben, hogy minél többen elinduljanak feléd azon az úton, azon az élő, egyetlen úton, melyet Jézus Krisztusban fordítottál felénk.

Urunk! Áldd meg a mi ünnepi elcsendesedésünket, áldd meg családi találkozásainkat, szenteld meg életünket, hogy Téged magasztaljunk, Téged dicsőítsünk a Krisztus-követésben járva. Ámen.

 

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |