| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az értékelés szabályai

Jób könyve 1. fejezet 1-19.

„¹Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat.

²Hét fia és három leánya született neki.

³Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél.

⁴Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak.

⁵Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.

⁶Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is.

⁷Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem.

⁸Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.

⁹A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent!

¹⁰Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön.

¹¹De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!

¹²Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az ÚR elől.

¹³Egyszer, amikor Jób fiai és leányai lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában,

¹⁴hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek.

¹⁵De a sébaiak rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.

¹⁶Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Istentől tűz hullott az égből, amely megégette, és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.

¹⁷Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.

¹⁸Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában.

¹⁹De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.”

Imádkozzunk

Örökkévaló Isten, mennyei Édesatyánk! Ezer esztendő előtted egy pillanat, ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapnak elmúlása. Ura vagy az örökkévalóságnak, és Ura vagy a pillanatnak is. Hatalmas vagy, mégis fordulhatunk Hozzád mi emberek, parányiak, akiknek egy esztendő e földi múlandóságon is hosszú idő. Fordulhatunk Hozzád kéréssel, fordulhatunk Hozzád könyörgéssel és hálával. Urunk Istenünk! Hálát adunk Neked az elmúlt esztendőért, annak minden Tőled kapott ajándékáért. Hálát adunk Neked a családokért, családjainkért, szeretteinkért, a barátokért, a munkatársakért. Hálát adunk Neked minden hozzánk érkezett jóért és minden adományért, mely Tőled származott. Hálát adunk Urunk a gyülekezetért, a gyülekezet közösségéért, és különösképpen is hálát adunk az esztendőn túlmenően azért a hat évért, amit itt a gyülekezetben szolgálattal eltölthettünk presbitertársakkal, s eltölthettem személyesen magam is. Jó visszaemlékezni erre az időre, visszaemlékezni mindarra, ami Hozzád köt, ami Rád mutat, ami Tőled származott. De bocsáss meg nekünk Uram az elkövetett hibákért, vétkeinkért, bűneinkért, amikor nem Rád figyeltünk, a kishitűségeinkért, az aggodalmaskodásainkért, a vádoló szóért, a szeretetlenségért, amikor embertársainkat, talán éppen közvetlen családtagjainkat megbántottuk, vagy hűtlenek voltunk Hozzád. Bocsásd meg Urunk, amikor nem értettük meg az akaratodat, nem értettük meg a cselekedeteidet, amelyeket láttunk és érezhettünk. Taníts, nevelj, oktass Urunk, kezdd már a mai istentiszteleten. Fordíts figyelmünket Szent Igédre, hogy ne csak halljuk, hanem megértsük, befogadjuk és megtartsuk a Te beszédedet. Áldd meg istentiszteletünket, szentelt meg az Igét, az Ige hirdetőit, áldd meg és szenteld meg a hallgatókat, hogy ne szóljon Igéd hiába. Ámen.

Jézus Krisztus, egy Mesterünk,

Mennyei szent bölcsességünk,

És nékünk bizonyos idvességünk.

Mostan néked mi könyörgünk,

Szent nevedért esedezünk:

A te Szentlelkedet adjad nékünk!

Mi szívünket megújítsa,

És sebeinket gyógyítsa:

Bűnös életünket megjobbítsa.

371. dicséret 1-3. vers

Jób könyve 8. fejezet

„¹Akkor megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:

²Meddig beszélsz ilyeneket, meddig lesz heves szél szádnak beszéde?

³Meghamisítja-e Isten a jogot, elferdíti-e a Mindenható az igazságot?

⁴Ha fiaid vétkeztek ellene, hibájukért fizetett meg nekik.

⁵Ha te az Istent keresed, és a Mindenhatóhoz könyörögsz,

⁶ha tiszta és becsületes vagy, bizonyosan őrködik fölötted, és békés otthont ad igazságodért.

⁷Bár először kicsiny voltál, végül igen naggyá leszel.

⁸Kérdezd csak meg az előző nemzedéket, jegyezd meg, amit kikutattak az atyák!

⁹Mi csak tegnapiak vagyunk, és semmit sem tudunk, életünk csak árnyék a földön.

¹⁰Majd ők megtanítanak, és megmondják neked, tőlük származnak az értelmes szavak!

¹¹Felnő-e a nád mocsár nélkül? Megnő-e a sás víz nélkül?

¹²Alig hajt ki, és ha le sem tépik, akkor is elszárad, minden fűnél előbb.

¹³Így járnak, akik elfeledkeznek Istenről, az elvetemültek reménysége elvész.

¹⁴Szétfoszlik bizakodásuk, bizodalmuk olyan, mint a pókháló.

¹⁵Ha házára támaszkodik, nem marad meg, belekapaszkodik, de nem tud megállni.

¹⁶Virul ugyan a napfényben, indája túlnő a kerítésen,

¹⁷gyökerei átbújnak a kőrakáson, megkapaszkodnak a kőhalomban is,

¹⁸de ha kiirtják helyéről, még az is megtagadja őt: Nem is láttalak!

¹⁹Csak ennyi öröm van az útján. Azután más nő a földből.

²⁰Nem veti meg Isten a feddhetetlent, és nem fogja kézen a gonosztevőket.

²¹Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással.

²²Gyűlölőidet szégyen borítja, és nem lesz sátra a bűnösöknek.”

Szeretett Testvérek!

Egy újságíró többek között ezt írta:

„Milyen volt ez az év? Jó és rossz. Gazdag és szegény. Ártó és boldogító. Rengett a föld és a tenger. Robbant a sújtólég a bányákban. Zúgó folyókba hulltak túlzsúfolt autóbuszok, taroltak tájfunok és tornádók. Pusztított szárazság és sárlavina. Árvízbe fúltak százan és ezren. Tombolt a kizsákmányolás világszerte, hisz egyre több tulajdon kerül egyre kevesebb ember kezére, és egyre több ember osztozik a szegénységgel. Merényeltek a merénylők. Gyilkoltak a háborúzók, loptak a tolvajok, tiportak a hatalmasok, szenvedtek a gyengék. Gyakran érezhettük úgy, hogy veri az Isten a világot. Hamarosan lepereg 2005. Elmúlik tőlünk e keserű pohár, s jön számunkra, nekünk, valami új, valami más. Születik, születhet valami új. S mi is újjászületünk? Újjászülethetünk? Ha lesz hozzá erőnk, kitartásunk, elszántságunk.”

Nézőpont kérdése milyen volt az esztendő. Milyen volt ez az esztendő, amelynek lassan a végén vagyunk. Amit az előbb olvastam, ezt napjainkban fogalmazták meg 2005-ről. És amit az előbb gondnoktestvérem olvasott Jób könyvéből, az pedig évezredekkel ezelőtti.

Mit is tudunk Jóbról? Mit hallottunk, illetve mit ismerünk? Istenfélő, kegyes, segítőkész, szép család, tisztességes vagyon; Ugyanakkor idegenek elvették állatait, embereit megölték, égi tűz pusztította juhait és embereit, a szélvihar döntötte össze a házat, azt a házat, amely gyermekeit maga alá temette. Gyermekei halálát kellett megélnie. Aztán (ez ma nem hangzott el), de a rosszindulatú fekélyekről is olvashatunk, ha továbbolvastuk volna a szakaszt, sőt arról is olvashatunk, hogy ezen próbák sorozatában, mintegy újabb próba lesz, hogy az, aki segítőtársként mellé rendeltetett, az nem értve mindezeket: „Még mindig bízol az Istenben? Átkozd meg az Istent és halj meg!”

Milyen volt az esztendő? Nagy volt a különbség az előbb olvasott, mai újságíró által írt évértékelés és a Jób könyvéből olvasott események között? Nem túl nagy volt a különbség, csupán kétezer egynéhány év. Aztán hol az igazság? Hiszen Jób könyve 8. fejezete, mai ószövetségi szakasz elején Bildád mindjárt az Isten igazságával kapcsolatosan mondja: „Meghamisítja-e Isten a jogot, elferdíti-e a Mindenható az igazságot?”. No de hol van itt a jog, és hol van itt az igazság, ahol kevesek uralkodhatnak, egészen pontosan kizsákmányolhatnak? Hol van ott az igazság, ahol kegyes emberekre rádőlhet a ház, mégpedig szélvihar miatt? Hol van ott az igazság, ahol egyesek elvehetik azt, ami a másoké? Hol van ott az igazság, ahol égi tűz jön, úgymond természeti csapások jönnek? Vannak miértjeink.

Ha 2005-re gondolunk, akkor bőségesen lehetnek miértjeink. Hiszen valóban itt is volt sok minden: földrengés, robbanás, katasztrófák, tájfunok, tornádók – talán több is, mint más esztendőkben. Hol az igazság? És miértjeinkre hol a válasz? Amikor valamiféleképpen emlékezünk, akarjuk, nem akarjuk, értékelünk is. Hogyan értékelhetjük életünknek, lassan lepergő, mostani esztendejét? Vajon válaszaink olykor nem sematikusak? Már-már veszélyesek?

Nézzük akkor közelebbről Jób könyvét. Jób Istennel küzd, de nem ellene, hanem érte. És ez egy nagyon nagy különbség, hogy nem az Isten ellen küzd Jób, de viaskodik, mert sok mindent ő sem ért. Viaskodik, mert a korabeli kegyes, megszokott megfogalmazások nem mindig voltak összeegyeztethetők az eseményekkel. Vagy az események az örökölt közfelfogással. És ez a Jób, aki ennyi csapáson, ennyi próbatételen keresztül ment, és ott van egyedül a maga testi nyomorúságával, cserépdarabbal vakarva sebeit, testét… Ehhez a Jóbhoz eljönnek a barátok. Először nagyon együtt érzően napokig csak csendben ülnek. De aztán jön a kioktatás! – segítség címén. Együttérzés címén. Nézzük csak a válaszokat!

Sok mindent átél Jób és családja, fölmerül a sok kérdés, nehéz feldolgozni az eseményeket. És akkor jön Elifáz, az egyik barát. A könyvben a már eddig olvasott szakaszokból látjuk, aztán tudjuk, hogy még hosszú-hosszú, nagy beszélgetések lesznek.

Nos Elifáznál látjuk azt, hogy neki van valamifajta személyes Isten-élménye. Nem tudjuk egész pontosan megfogalmazni, ő maga is elég nehezen tudja megfogalmazni, a 4. fejezetben [Jób 4:12-16] olvashattunk ilyet:

„Titokzatos szó jutott hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem, éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az emberekre.

Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat.

Szellő suhant el az arcom előtt, felborzolódott a szőr testemen.

Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok:”

Valamifajta élménye volt Elifáznak, de Elifáz sem érti meg Jóbot és elítéli: „Biztos valamilyen vétket követtek el fiaid, és azért büntette meg őket az Isten.” Mert ok nélkül nem történik semmi. És az Isten az igazságot nem ferdíti el! Az igazság pedig az Elifáz szerint: ha bűn volt, büntetés lesz! És van valami igazság ebben! De biztos, hogy ez a teljes igazság? Hogy az Isten mindig minden bűnt, ott, azonnal megtorol?

Vagy Bildád, akinek szavait olvastuk, a másik barát, szintén nem érti Jóbot. Elítéli Jóbot. Elítéli Jóbot és hivatkozik az atyák tapasztalatára: „Kérdezd csak meg az előző nemzedéket, jegyezd meg, amit kikutattak az atyák! Majd ők megtanítanak, és megmondják neked, tőlük származnak az értelmes szavak!” És akkor ő is elkezdi: „Felnő-e a nád mocsár nélkül? Megnő-e a sás víz nélkül?” Ok és okozat merev, zárt törvényszerűségei a kegyes gondolkozásban is. Bildád, aki szintén nem érti meg Jóbot, de nemcsak, hogy nem érti meg, elítéli Jóbot. És mindenféleképpen rá akarja bizonyítani, hogy „Te és gyermekeid vétkeztetek! – és ami történt, az azért történt. Az Isten megbüntetett titeket!” Nos az atyák tapasztalata, a nemzedékek sok tapasztalata valóban mond ilyet, mert igaz az is, hogy „amit vet az ember, azt aratja”. De biztos, hogy ez a teljes igazság? Biztos, hogy ez mindig vastörvényszerűséggel és következetességgel így történik? Biztos, hogy itt is ez történt? Bildád mindenféleképpen így akarja értelmezni a helyzetet. Hiszen itt tulajdonképpen nem történik más, mint egy kicsit ahhoz hasonló, mint így esztendő vége felé, amikor leülünk és megpróbáljuk átgondolni ezt az évet, megpróbáljuk értelmezni az eseményeket. Megpróbáljuk megérteni az Istent. Nos az atyák tapasztalatára hivatkozik Bildád, és ebben a tapasztalatban van részigazság. De biztos, hogy ez a teljes igazság lenne? Bildád, amit látott, és az atyák tapasztalata alapján ítélkezik. És ő nem ismeri az első fejezet előbb olvasott, úgymond mennyei szín eseményeit. Csak amit ott lát. Azt látja, hogy ennek a derék, becsületes, kegyes, istenfélő embernek, Jóbnak az életét mennyi csapás érte, valahol titkos bűnöknek kell lenni, csak mutatta ez a família a szép kegyességet – mondja Bildád a tannal, a dogmával, az atyák szavával együtt. És kizárólagosan csak így tudja elképzelni az eseményeket. Logikus, Bildád amit mond logikus. De az ismeret, ami alapján beszél, az hiányos. És ha hiányos az ismeretünk, ha csak a pillanatnyit, a láthatót látjuk, akkor bár lehet, hogy logikus, amit következtetésként levonunk, de nem biztos, hogy a teljes igazságot jelenti. És a nyomorúságban lévő Jóbot még jobban beletapossák a nyomorúságba. Még jobban. Még jobban meggyötörik. Hiszen egy ember, aki elvesztette családját, annak a fejéhez vágni, hogy „bűnösök voltak a gyerekeid, azért kaptad, azért a betegség, azért a nyomorúság!”.

Nem voltunk néha ilyen Bildádok? Amikor kegyes szövegekkel, Igékre hivatkozva, az atyákra hivatkozva, nagy vallási tanítókra hivatkozva egy részigazságot odavágtunk a másik fejéhez vigasztalás címén? Bildád a tanhoz ragaszkodik. És ebben a tanban, ebben a tételben van igazság. De vajon ennyi a teljes igazság? Vagy csak egy töredék? Bildád nem ismeri a mennyei szín eseményeit, csak a földit látva próbál logikusan gondolkozni és beszélni.

Aztán egy nagyon érdekes dolog: Bildád, amit mond, hogy „megtölti még szádat nevetéssel” az Úr, tulajdonképpen egyfajta prófécia, mert ez bekövetkezik. Ismerjük a könyvet végig, és ismerjük, hogy a könyv végén arról van szó, hogy Isten sokkal jobban megáldotta Jóbot, mint a kezdet kezdetén. Bildád igazat mond: „megtölti szádat nevetéssel” az Úr. De ahogy Bildád gondolta, nem úgy cselekszik az Úr. Bildád úgy gondolta: „bűnös vagy, ismerd be, bűnös vagy, bűnösök a gyerekeid! Térj meg, térj meg, térj meg! – majd akkor az Isten megáld. Állandóan ezt sulykolja Bildád is Elifázzal együtt, Elifáz a személyes Isten-élményére hivatkozva, Bildád a tanra hivatkozva, a sok tapasztalatra hivatkozva. És igaz lesz, az Úr megtölti Jób száját nevetéssel, vagyis jóra fordítja sorsát. De egészen másképpen, mint ahogy a kegyes barátok ezt gondolták, ahogy értékelték az eseményeket, és ahogy a megoldást látták.

Észre kell tehát vennünk, hogy Isten nem kényszeríthető. Hát ezt tudjuk! Csak éppen mi hívő emberek szoktunk néha beleesni ebbe a hibába, hogy az Úr Istent is szeretnénk belekényszeríteni a tanba, a dogmába. Istennek úgy kell cselekednie, ahogy mi gondoltuk! Úgy kell cselekedni, ahogy erről olvastunk valamit, például a Szentírásban. Vagyis rá akarjuk kényszeríteni Istenre a magunk részigazságait, a leegyszerűsített kegyes formákat és megfogalmazásokat. És ilyenkor kegyetlenül törvénnyé emeljük a töredékes ismeretünket. Mert igaz az is, hogy amit vet az ember, aratja. Igaz, hogy a bűnnek van büntetése. Igaz, hogy megbüntetem harmad és negyedíziglen, ebben is sok igazság van. De az is igaz, hogy irgalmas vagyok ezeríziglen. Csak mi le szoktunk ragadni vagy az egyik, vagy a másik részigazságnál, mi így értelmezzük a helyzetet.

Nos, amikor most visszagondolunk erre az esztendőre, jó lenne kiemelkedni, ebből a bennünket megkísértő nyomorúságból, hogy valamilyen töredékes részigazságot felemeljünk törvénnyé, már-már az Úristen fölé, hogy az Istennek is így kell cselekednie. Ő nem fog! Csak akkor mi iszonyatosan nagyot csalódunk. És azt hisszük az Úrban, pedig csak a magunk – fogalmazzunk finoman – töredékes ismeretében és kegyes gondolataiban. Isten nem kényszeríthető, a Szentírásból fölismert, megismert, általunk megfogalmazott tantételszerűen is megfogalmazott igazságokba. Isten fölötte áll ezeknek. Ettől még egyébként ezek igazak. De fölötte áll. Nem köthetjük gúzsba az Istent. Igaz, hogy a gonoszt megbünteti, de a kegyelme is működik. És mi, vagy a gonoszmegbüntetés logikájában tudunk gondolkozni, vagy a kegyelmet olyan semminek gondoljuk, hogy akkor már számonkérés sincs. Akkor felelőtlenül bármit csinálhatunk. Isten nem kényszeríthető. Mert az Úr nagyobb! Nagyobb még az adott kijelentésénél is. Vagyis nem arról van szó, hogy ellenkezőt fog cselekedni, hanem többet, nagyszerűbbet, bölcsebbet, mint amennyit mi fölismertünk belőle.

Nos, amikor visszagondolunk erre az esztendőre és ennek jó és rossz dolgaira, ártó és boldogító eseményeire, amikor értékelni próbáljuk, amikor válaszokat keresünk, mert vannak kérdéseink, akkor észre kell vennünk, hogy nehogy belecsússzunk mi is ilyen Elifáz és Bildád-féle sablonokba, amik ugyan a maguk összefüggésében részben igazak. Bildádnak viszont abban nagyon igaza van, és ezt merjük végiggondolni, nagy segítség lehet az események értelmezésében és az Úr megértésében, már amennyire mi megérthetjük Őt, amikor is Bildád azt mondja: „Mi csak tegnapiak vagyunk, semmit se tudunk…”. Mi csak tegnapiak vagyunk, rövid életűek vagyunk, semmit sem tudunk. De megdöbbentő, Bildád mégis mindent tudni akar, és mindent megmagyaráz a maga sablonjaival. Vagyis kimondja az igazságot, hogy tegnapiak vagyunk, és Istenhez képest semmit nem tudunk, mégis úgy tesz, mintha mindent tudna, mintha mindent megértene és mindent meg tudna magyarázni. Ezért irgalmatlan lesz barátjához, bár nem az akar lenni. „Mi csak tegnapiak vagyunk, és semmit sem tudunk…” Hogy is van akkor ez? Hódítsd meg a földet, ismerd meg, uralkodj! Igenis, sok ismeretet szerezhettünk, nyerhettünk. Ez az egyik része a dolognak. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy az élet kérdéseiben egy csomó mindent nem tudunk, nem értünk. És minden nemzedék, ahogy nekünk magunknak is, gyermekeinknek is, úgy unokáinknak is meg kell viaskodnia a felelet megtalálását. Ez minden nemzedéknél így van. Ebben ugyan próbáljuk az atyák tapasztalatát tovább adni, amire hivatkozik Bildád, és amiből sokat lehet tanulni, de az Isten több és nagyobb, mint amennyit összesen az eddigi nemzedékek megérthettek belőle. Nem szoríthatjuk bele abba, amit a nemzedékek megértettek. Arról nem is beszélve, hogy a születendő, felnövekvő új nemzedék egyszerre nem ért meg annyit, mint amit már sok nemzedék vagy sok évtizedet élt ember megtapasztalt.

Hogy mondja ezt Pál apostol? Olyan szépen tudjuk mondani, csak olyan kevésbé merjük komolyan magunkra alkalmazni, mert a Szeretethimnuszban nemcsak a szeretet van benne, hanem az is, hogy „rész szerint való, töredékes az ismeretünk és a prófétálásunk”. Bennünket, hívő embereket nagyon megkísért az, hogy mi már mindent értünk, és mindent megmagyarázunk, legfőbbképpen a másokat ért csapásokat és próbákat, mert biztos ott van a bűn mögötte! Ki vétkezett? Ez, vagy az ő szülei? Jézus is beszél arról, nem! Sem ez, sem a szülei. Másképp is történhetnek dolgok. Bár van igazság benne a szülő - gyermekvonatkozásban, de másképp is történhetnek.

Mi csak tegnapiak vagyunk, Istenhez képest, valóban nagyon-nagyon rész szerint és töredékes az ismeretünk. Vagyis észre kellene vennünk, hogy mi a láthatók egy részét ismerjük. De a láthatatlannal együtt lehet a láthatót értelmesen a helyére tenni.

Szeretett Testvérek!

Tulajdonképpen Jób könyvének most fölolvasott majdnem két fejezete segítsen bennünket, amikor az értékeléshez néhány szabályt, néhány tanácsot, néhány útmutatást ad, amikor megpróbáljuk végiggondolni és valamelyest értékelni a sokszor érthetetlen eseményeket, amik értek bennünket, népünket, egyházunkat, ezt a világot ebben az esztendőben. Hiszen nem mindegy, hogy hogyan kapcsolódunk be a múlt és jövő láncszemeibe. Néhány ilyet fogalmazzunk meg tehát. Fel kell ismernünk, és el kell ismernünk korlátainkat. Hívő emberként is. Sőt, hívő emberként még inkább. Ezt így szokta mondani az Írás, hogy alázat. Az Isten előtt merjünk alázatosak lenni. Fölismerve és elismerve értelmi korlátainkat, ismeretbeli korlátainkat, megértésbeli korlátainkat, ne akarjunk töredékes ismeret alapján mindent megmagyarázni, mert akkor olykor irgalmatlan szabályokat fogalmazunk meg. Vagy irgalmatlanná torzítjuk az egyébként igaz bibliai szabályt. Az értékelés néhány szabálya? – amit majd így mond Jézus az egyik tanítványnak: „Te ezt most nem érted, de meg fogod érteni”. Vagyis értelmes, logikus – majd megérted. Most fogadd el egyelőre alázatosan, hogy még nem. Talán azért, mert nem bírnád elviselni, talán más okok miatt, talán egyszerűen mert még nincs annyi információd – de majd meg fogod érteni.

Az értékelés, ennek az esztendőnek a végiggondolása vonatkozásában legyen segítség számunkra, hogy tanuljunk meg árnyaltabban gondolkozni és értékelni. A mi világunk a tömegtájékoztatás révén nagyon kísért, hogy mi is úgy kezdjünk gondolkozni, ahogy röpködnek a félmondatok és a negyed-igazságok, és ahogy megbélyegeznek emberek, csoportok, pártok és különböző érdekek egymást. Tanuljunk meg árnyaltabban gondolkozni és árnyaltabban értékelni. A dolgok mindig bonyolultabbak, minthogy egy mondatban sablonosan oda lehetne mondani. Ha jobban szeretnénk érteni, akkor mindezekből azt is meg kell tanulni, ne ítélkezzünk túl gyorsan és főleg ne kegyes sablonokkal. Mert a megdöbbentő az, hogy Bildád kegyes sablont vág Jób fejéhez. És abban a Bildád-féle megállapításban, hogy igen – amit így fogalmaz meg, hogy felnő-e a nád mocsár nélkül? –, ok és okozat, van összefüggés, hát ebben persze hogy van igazság. De ennél több és bonyolultabb a világ és az élet, és az Isten nagyobb és nagyszerűbb dolgokat cselekszik. Ne ítélkezzünk tehát túl gyorsan, és ne dobáljuk ezeket a kegyes sablonokat, mert akkor esetleg a bajban lévőnek, a gondokkal viaskodónak, a kérdésekkel küszködőnek nemhogy nem segítünk, hanem még inkább megnehezítjük. Jóbnak, aki elvesztette gyermekeit, ez nem magyarázat, ez nem a sebek begyógyítása. Ez lebunkózása, agyonverése egy szenvedő, gyötrődő, lelkileg-fizikailag gyötrődő embernek.

Az értékelés szabályaiban nagyon nagy segítséget adhat nekünk, ha Jób könyvét tanulmányozzuk, hogy fontos a tan, fontos egy részigazság, egy szabály – nagyon fontos. Fontos a személyes élmény, amit személyesen tapasztalunk meg, de a másik embernél ez másmilyen lesz. Mégis nagyon fontos. És fontos a nemzedékek tapasztalata is. Mindegyik fontos, de egyikből sem csinálhatunk kizárólagos igazságot. Mert akkor megint félreértjük az eseményeket, félreértjük az Urat, és még több bajt okozunk magunknak és másoknak. Még inkább megnehezítjük a dolgokat.

Az értékelés szabályai? Amikor egy esztendőt próbálunk végiggondolni minden örömével, gondjával, bajával együtt? – akkor nagyon fontos, hogy szemünk előtt legyen, hogy Isten nagyobb mindezeknél. Mindannál, amit kijelentett, és amit abból valamelyest megértettünk és megismertünk. Az Isten sokkal nagyobb. Merjem ezt hinni, és nem mindenáron kegyesen megérteni akarjak mindent, ha nem sikerül, akkor kicsit torzított, erőszakos, de kegyes sablonba belepréselni az eseményeket, az embereket, a gyülekezetet, az egyházat, a népet és az Isten cselekedeteit. Vagyis, kegyes sablonok helyett merjünk tusakodni az igazságért, hiszen ez a könyv többek között erre is nagy tanítás. Nagy tusakodás ez, nagy belső alázattal – Jób részéről – való küzdelem az igazságért.

Milyen volt ez az év? Sokféle választ tudunk rá adni. És amikor próbálnánk valamifajta összefüggéseket is megérteni, akkor legyen itt segítségül legalább ez a néhány megértett szabály és útmutatás a mi számunkra. Legyen segítség, amikor most, helyünkön ülve maradva egy kicsit próbáljuk átgondolni így is ezt az esztendőt, az Isten cselekedeteit, a magunkét, a bennünket körülvevő világ eseményeit. Legyünk így egy picit csendben és gondolkozzunk így egyenként.

A személyes csendesség után szóljunk együtt a 256. dicséret 6., 7., és 8. versét énekelve:

Kész már az én szívem néked énekelni,

Kész most jóvoltodért nagy hálákat adni,

És mindenek előtt téged megvallani,

A te szent nevedet örökké dicsérni.

Kelj fel azért mostan, én nagy dicsőségem,

Légy mindenben nékem kedves segítségem,

Erőtlenségemben légy én erősségem

És veszedelmemben légy oltalmam nékem.

Én felmagasztalom irgalmasságodat,

Mindenkoron vallom te igazságodat,

Mind ez egész földön hatalmasságodat:

Mindenkor hirdetem a te jóvoltodat.

Imádkozzunk

Urunk Istenünk!

Kész a mi szívünk és a mi életünk néked énekelni, nagy dicsőségedet hirdetni, hálát adni. Hálát adunk az életért, hálát adunk a nekünk adott lehetőségek sokaságáért, útmutatásodért, gondviselésedért, megváltó irgalmadért, a Krisztusban kapott új életért. Neked adunk hálát egyházunkért, gyülekezetünkért, nemzetünkért, városunkért, családunkért, kicsikért és nagyokért. És Neked adunk hálát az áldásokért, az eredményekért, életünket próbáló, formáló, csiszoló nehézségekért, küzdelmekért. Neked adunk hálát az egészségért, a Krisztus-hitért.

És bocsásd meg Urunk kishitűségünket, gyakori tétlenségünket, szeretetlenségünket, ítélkezéseinket. Bocsásd meg kegyességünk hibáit, értetlenkedésünket, szolgálatunk hiányosságait. Bocsásd meg, amikor fölismert részigazságokat teljesnek képzeltük, és így gyakran félreértettünk Téged, és másoknak is rosszul szóltunk és cselekedtünk.

De magasztalunk Urunk, Istenünk, hogy megtartó kegyelmeddel elhoztál bennünket e mai napig. Magasztalunk, hogy közben napok, hónapok és esztendők telnek aközben, amíg életünket szolgálatra készíted. Magasztalunk, hogy készítesz az örökkévalóságra, a szemtől-szembe dicsőítés csodájára. És magasztalunk Urunk, Istenünk az előttünk járt nemzedékek jó példáiért, magasztalunk Hozzád való kegyelmedért, minden áldásodért, amellyel körülvettél bennünket ez esztendőben. És leginkább azért dicsőítünk Téged, hogy Te sokkal nagyobb, sokkal nagyszerűbb, sokkal bölcsebb és még inkább kegyelmesebb vagy, mint ahogy mi ezt töredékesen, de megtapasztalhattuk ebben az esztendőben. Segíts tanulni ez esztendő sokféle eseményéből, segíts jobban érteni Téged, de leginkább jobban bízni és még inkább engedelmeskedni Teneked. Hálaadásunkban és könyörgésünkben Jézus Krisztusért hallgass meg minket. Ámen.

Istennek népe! „Áldjon meg Tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad, és könyörüljön rajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád, és adjon néked békességet.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |