| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Diadalmaskodik a szeretet az ítéleten

János evangéliuma 8. fejezet 1-11. vers

„¹Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére.

²De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket.

³Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, ⁴és így szóltak Jézushoz: »Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték.

⁵Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?«

⁶Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre.

⁷Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: »Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.«

⁸És lehajolva tovább írt a földre.

⁹Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen.

¹⁰Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: »Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?«

¹¹Ő így felelt: »Senki, Uram.« Jézus pedig ezt mondta neki: »Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!«”

Imádkozzunk

Szent vagy, szent vagy, szent vagy Mindenható Isten! És eljöttünk most vágyakozó szívvel a Te hajlékodba, hogy együtt álljunk meg színed előtt. De amikor arra gondolunk, hogy Te szent vagy, akkor bizony csak önvizsgálattal állhatunk meg. Hiszen a mi életünk nem volt mindig Néked tetsző az elmúlt héten sem. Noha Te gondot viseltél ránk, noha megáldottad kezünk munkáit, noha örvendezhettünk szeretteinknek, noha felhoztad napodat, napjainkhoz napokat toldva, lehetőségekkel ajándékoztál meg a hitre, szeretetre, szolgálatra, engedelmességre. Urunk! Előtted alázattal állunk meg, és magunkat megvizsgálva, mert a Te szentséged fényében és világosságában még inkább látjuk a magunk életének vétkeit. Kérünk, bocsásd meg ezeket. Bocsásd meg, amelyeket fölismertünk a Te szentséged világosságában, amelyek ránk nehezedtek. Kérünk, bocsáss meg a Krisztusért, és segíts bennünket, hogy tudjunk úgy állni, úgy együtt lenni, mint akik Tőled bocsánatot nyert bűnösök vagyunk, de kegyelmet kapva egymás felé is kegyelmes szívvel tudjunk fordulni. Szentlelkedet kérjük, hívjuk, hogy töltse be szívünket és életünket. Kérünk és hívunk Szentlélek Isten, hogy áldd meg, hogy szenteld meg ezt az órát, a mi életünket, hogy megtisztulva, felfrissülve, kegyelmi jó cselekvésre felbuzdulva tudjunk majd a mi hajlékainkba térni. A Te áldásodat kérjük Urunk, hiszen Te vagy az irgalmas, türelmed nagy. Kérünk, bocsáss meg, újíts meg, szentelj meg minket. Ámen.

Ne vess el engem szent színed elől,

És ne vedd el szent lelkedet éntőlem,

Sőt szerezz teljes örömet énbennem,

Tégy bizonyossá engedelmedről!

Indíts szívemben nagy vígasságot,

És engem vidám lélekkel erősíts,

Értsem örömmel nagy irgalmadat,

Kegyelmességgel engemet bátoríts!

51. zsoltár 6. vers

Máté evangéliuma 7. fejezet 1-6. vers

„¹Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!

²Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.

³Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?

⁴Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda.

⁵Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.

⁶„Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.”

Egy kis történetet olvasok. Néhányan hallották már tőlem, de szerintem segíteni fog jól érteni az Igét.

A favágó szeme

A favágó nem találta kedvenc fejszéjét. Átkutatta az egész házat, jól felforgatott mindent, de mégsem találta meg. Minden hiába. A fejsze eltűnt. Arra gondolt, hogy talán valaki ellopta.

Erre gondolva kikönyökölt az ablakba. A szomszéd fia éppen akkor ment el az ablak előtt.

– Pontosan olyan a járása, mint egy tolvajé! – gondolta a favágó.

– A szeme is olyan, mint egy tolvajé… és még más is: a haja is olyan, mint a tolvajé.

Pár nappal később a favágó megtalálta a fejszét az ágy alatt, ahová szokásától eltérően bedobta az erdei szerszámot.

Boldog volt és mit tehetett mást, ismét kikönyökölt az ablakba. A szomszéd legény épp arra ment.

Nem is olyan a járása, mint egy tolvajnak – gondolta magában. – Sőt, még a szeme is rendes emberről tanúskodik. Hát még a haja…!

Ez a történet árulkodik a favágóról. Ő a rendetlen, de másban keresi a hibát. Előítéletei vannak, gyorsan ítél és alaptalanul. És felületesen. És rosszindulatúan. És hányszor történik ez meg akár szomszédok között, talán ablakból figyelve a másikat, talán felületesen ismerve a másikat, de sajnos megtörténik, még ismerősök között is.

A felolvasott igeszakasz alapján előttem egy karikatúra jelent meg, és tulajdonképpen ebbe behelyettesíthetjük magunkat, én, egy gerendával a szemem előtt egyensúlyozgatva látom a másikat valamelyest, és meg akarom nézni a szemét, és kivenni onnan egy szálkát.

Hogyha belegondolunk, akkor nem is látok jól, aztán nagyon kényelmetlen ott az a gerenda, a kezem, anélkül, hogy igazán jól be tudná magát célozni, valamit csinál, valószínű inkább elront, mint javít.

Karikatúra, kritika, önkritika kell, hogy előttünk most megjelenjen. Jézus direkt használ ilyen erős képeket, hogy vegyük észre magunkat. És bevallom, amikor olvastam ezt az Igét pénteken, akkor nekem is az önkritika kellett, hogy először jöjjön, és beláttam azt, hogy sokszor én is így ítélkezek. És figyeljük meg a mi életünket, saját életünket is, hogy a legtöbb vagdalkozás, a legtöbb igazságtalan ítélkezés akkor történik, amikor bennünk nincs rend. Amikor nincs rendben az életünk.

Ítélkezhetünk? A felolvasott szakasz legelején az van, hogy „ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek”. A végén viszont van egy ilyen, hogy kiveheted azt a szálkát – de mikor? Hát először a saját szemedből a gerendát, és csak utána a másik szeméből a szálkát. Először is önmagamba kell néznem, felismerni a saját hibáimat, saját korlátaimat, meglátni mindazt, ami előítéletként odatornyosul elém, ezért tudok a másiknak olyan jól beolvasni. Aztán meg kell látnom az álarcaimat is, hiszen itt a képmutatásról is szó van. Meg kell látnom, hogy mikor bújok én-magam, talán egy jóságálarc mögé, talán egy tökéletesség álarc mögé, hogy észrevegyem a másiknak a hibáit. Jézus itt korának képmutatói, farizeusai bűnére mutat rá, akik szeretetlenül keresték, hogy hol is találnak megítélni valót.

A farizeusok önmagukkal szemben is könyörtelenek voltak, hát még másokkal szemben. És megfigyelhetjük, hogy aki magával szemben igazságtalan, az a másikkal szemben még inkább az.

Aztán van egy ilyenfajta gondolkozás is, “ha nekem rossz, akkor másnak se legyen jó!”. Hogyha bennem nincs rend, akkor másnál is próbáljak rendetlenséget teremteni. És aki magával nincs rendben belülről, az bizony sokakkal, olykor mindenkivel perben áll. Igen, a bűn, az ítélkezés megkeresi magának a tisztátalant, megkeresi magának azt a gyenge pontot, amin aztán örülhet, amit kihasználhat, amit sárba taposhat.

A hosszabb igeszakasz – amit fölolvastunk – a bűnös nőről szólt. De figyelhetjük azokat, akik odacibálták ezt az asszonyt Jézus elé, majdhogynem a kárörömmel: “Na végre találtunk valakit! Tetten értünk valakit! És most kiélhetjük az ítélkezésünket, itt van, kitölthetjük a mi bosszúnkat, van kit vádolni, van kit hibáztatni, van kin megmutatni, hogy én különb vagyok, mint a másik.” Még Jézust is kedvük van próbára tenni. És azt olvassuk, hogy Őt is megpróbálják ezzel, hogy legyen mivel vádolni Őt majd mások előtt. Igen, a bűn, az ítélkezés megkeresi a maga számára a tisztátalant, megkeresi a maga számára, hogy kihasználja és sárba tapossa azt.

És most itt nagyon jól látjuk, hogy mit tesz ezzel szemben a szeretet. A szeretet is meglátja a tisztátalant, a szeretet is észreveszi, de nem azért, hogy sárba tapossa, hanem azért, hogy felemelje. A szeretet mentséget keres, a bűn pedig kifogásokat talál.

Mit tesz a szeretet? Mit tesz Jézus? Leguggol, a porba ír, és amikor újra faggatják, hogy mit csináljanak ezzel a bűnös nővel, akkor Jézus annyit mond: „az vesse rá az első követ, aki nem bűnös”. És újra leguggol, és újra ír a porba. És közben azok, akik eddig ítélkeztek és vádoltak, elszivárognak onnan, szép sorban elhagyják a helyet. Talán észrevették a gerendát a szemükben? Nem biztos. De azt valószínű felfogták, hogy nincs joguk ítélkezni, hiszen ők is bűnösök. Nem vethetik rá az első követ, és nem vethetik rá a többit. Pedig arra voltak felkészülve, hogy ott fognak együtt örülni annak, hogy ítéletet tarthattak valaki fölött. És most elszivárognak onnan. Jézus felegyenesedik és megkérdezi az asszonyt: „Hol vannak a te vádlóid? Senki sem ítélt el téged?”. És ez az asszony azt kell, hogy mondja, hogy „Senki, Uram.” Pedig eddig ott voltak körülötte, és most itt nincs senki. Jézus azt mondja: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”

Jézus felemeli ezt az asszonyt. Az ítélkezés lesújtana rá, sárba tiporná. Jézus felemeli ezt az asszonyt. A szeretet az, ami így tud viselkedni az ítélkezésen túl, az ítélkezés ellenére. És a szeretet meg kell, hogy tanítsa helyes önismeretre a farizeusokat, a képmutatókat is. Nem tudjuk, hogy mi történik bennük ezek után, de megtanítja azt is, aki most az ítélet alól megmenekült, aki felszabadult az ítélettől. Megláttatni, hogy Istennek van hatalma bűnöket bocsátani, felemelni, ítélet alól felmenteni.

Pál apostol azt mondja, hogy „menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, a ki ítélsz: mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, aki ítélsz.” (Róma 2:1) Igen, „Az vesse rá az első követ, aki nem bűnös”. Vagyis az önigazságomból ki kell, hogy mozdítson a szeretet, ki kell, hogy mozdítson abból a tudatból, hogy én azért különb vagyok, én azért más vagyok, és ráébreszt az én szeretetlenségemre, ráébreszt sokszor a könyörtelenségre, ráébreszt a szeretetlen ítélkezés jogtalanságára.

Jób könyvét olvastuk az elmúlt hetekben, és ott is azt látjuk, hogy a Jób barátai igaztalanul vádolják Jóbot, valahol nem értik meg, hogy mi történik belül. És mindig ez a baj a mi vádjainkkal, a mi ítélethozatalunkkal, hogy nem értjük, hogy mi van a másikban, és így könnyű elítélni, és így természetes, hogy elítéljük a másikat.

Egy másik vonatkozást is szeretnék említeni, hiszen ez az Ige arra is tanít, hogy ez a gerenda nem kell, hogy mindig ott legyen az életünkben. Ne hagyjam, hogy ez a gerenda tönkre tegye az egész életemet, megsavanyítsa az életemet, az örömömet. Isten felszabadíthat a gerendák alól. És ez az a legfontosabb, amit meg kell engednünk a mi Urunknak, hogy önmagunkkal szemben kérjük az ítéletet, a műtétet, a felszabadítást, alázatban felismerni, hogy Isten az, aki egyedül megszabadíthat.

Talán voltunk már olyan helyzetben, amikor hallottuk, hogy Isten felszabadít, Isten megbocsát, és mégsem igazán hittük el, és tovább vádolt a mi szívünk, és tovább húzott lefelé a mi sok bűnűnk és terhünk. És erre mondja János evangélista az apostoli leveleiben, ha a szíved elítél, ha a szíved vádol téged, akkor vedd észre, hogy „bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél”. Nagyobb az Isten és meg tud szabadítani. Hogyha benne maradunk abban a gondolkozásban, abban az érzésben, hogy még mindig vádol a szívem, még mindig ott van a teher az életemben, akkor ez megakadályoz az örömmel és szeretettel végzett szolgálatban is. Engedjük, hogy Isten kivegye a gerendát a szemünkből, elvegye a mi terheinket.

Isten ítélete olykor összetör bennünket, de nem azért, hogy ott hagyjon az összetörettetésben, hanem, hogy felemeljen.

Dávid királyhoz, amikor bemegy Nátán próféta – nem a kárörömmel megy oda a próféta, hogy “na most majd én megmondom neki, hogy mi is a baj az életében”, hanem azért, hogy felemelje, hogy megmutassa az Isten szabadító szeretetét Dávidnak: „Te vagy az az ember” – mondja neki, és ez valóban összetör, ez a felismerés összetör minket is, de ugyanakkor fel is emelhet. És ezért énekeltük az előbb az 51. zsoltárt, amiben azt kéri a király: „Tiszta szívet teremts bennem, és az erős lelket újítsd meg bennem”. Vagyis: vedd el a terhemet, vedd el a gerendát, vedd el azt, ami vádol engem, és ugyanakkor újíts meg.

A keresztyének öröme lehet az, hogy aki minket vádol, az ugyanaz az Úr, aki felemel, aki örömet adhat, aki szabadulást ad. Pál így írja a rómabelieknek: „Ki vádolhatná Isten választottait? Isten, aki megigazít.” – Aki nemcsak vádol, hanem felemel, megigazít. „Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?” Aki nem gyönyörködik a meghaló halálában, aki nem gyönyörködik a bűnös büntetésében, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. (Ez 18:23)

És az utolsó mondat itt az Igénkben azt mondja: „…hogy kivehesd atyád fia szeméből a szálkát.” Ez már nem a megítélés, ez nem az elítélés, hanem a helyreigazítás, a helyreállítás lehet. Egyikünk sem mondhatja, hogy sohasem ítélkeztem. Egyikünk sem mondhatja, hogy sohasem alkottam ítéletet. De vajon ezt kívánja tőlünk Isten, hogy ne lássuk a jót, és a rosszat, a kettő közötti különbséget? Nem. Ne ítéld el a te testvéredet! Ne úgy ítéld meg a te testvéredet, szeretetlenül. És, hogyha önmagunkkal harmóniában és békességben vagyunk, akkor valóban nem szorulunk rá arra, hogy a másiknak is rosszat akarjunk, a másikat is megítéljük.

Jézus azonban nem azt kívánja, hogy az Ő követői ne lássák a különbséget a jó és rossz között. Hiszen amiből olvastam, a Hegyi beszéd is ezt próbálja előttünk felmutatni, hogy mi az a jó, és mi az, ami nem Isten szerint való. Képesek legyünk megítélni, hogy mi a jó és mi a rossz. Ez a feladatunk is, de elítélni valakit valamiért, ez már nem a mi tisztünk.

Pál így mondja egy másik helyen: „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik.” (Róma 14:4) A mi tulajdon urunknak hagyjuk meg az ítélet végzését.

Isten nem vakságot kíván tőlünk. Nem azt kívánja, hogy ne vegyük észre, hogyha valami gond van a másik ember életében, de nem valaki ellen kell ítélkeznünk, hanem valaki érdekében kell nekünk figyelmeztetnünk a másikat.

Aranyszájú Szent János amikor egy bűnös emberrel kapcsolatban kérdezték, ezt mondta: „Igazítsd meg őt, de ne ellenségesen. Ne úgy, mintha büntetést követelő ellenség, hanem mintha gyógyírt kínáló orvos lennél.” Mint aki aggódik a másik felépüléséért. Mint aki aggódik a másik lelki épségéért. Nem szeretetlenül, nem előítéletekkel, nem rosszindulattal, hanem segítőkészséggel.

És az önmagával rendben lévő ember megláthatja a hibákat a másik életében, és megpróbálhatja azt szeretettel kivenni, de nem mindegy, hogy hogyan. Biztos tapasztaltuk már, hogy talán ugyanaz a mondat, hogyha valaki indulatból (pláne rosszindulatból) mondja, nem éri el azt a hatást, minthogyha a helyén, a maga idejében és szépen történik. Nem mindegy, hogy könyörtelenül a másik szemébe vágom a hibáit, beolvasok neki, vagy pedig megpróbálom az alkalmas időben, a megfelelő módon elmondani. Erre is vonatkozik, amit így ír az Ige, hogy olyan lehet, akár ez a fajta figyelmeztetés, mint aranyalma ezüst tányéron. Igen, a jó szándékú bírálat lehet az Isten nevelő akarata a mi számunkra, hiszen adja nekünk ma az utasítást, hogy ti lelkiek igazítsátok helyre a többieket, a testieket. Igen, szükségünk is van rá mindannyiunknak, hogy a lelkiek igazítsák helyre mindazt, amit Istentől megláttak, és valóban jóvá akarják tenni. Miért? Mert nem mindegy, hogy miért akarok segíteni. Segíteni akarok, vagy az önmagam nagyságát akarom bemutatni. Igen, Isten itt Jézus Krisztusban különösképpen megmutatta, hogy az irgalmával jön közel hozzánk. Látom-e azt az irgalmat, ami velem történt? Látom-e azt az irgalmat, amivel a gerendám kikerült a szememből? És látom-e a másik embert is ebben az irgalomban, ahogy Isten helyre akarja állítani. Ha igen, akkor már nem az ítélkezés a legfontosabb, akkor már nem ez a vágyam, hanem az Isten irgalmának és a szeretetének a közlése. És aki így rendben van, az már egészen másként fog szólni.

Jakab apostol csodálatos Igéjével fejezem be: „Az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot, és diadalmaskodik az irgalmasság az ítéleten.” Így van-e a mi életünkben? Hogy diadalmaskodik a szeretet, az irgalmasság az ítélkezésen, mert az Úrnál ez a rend. Ámen.

Szelíd szemed, Úr Jézus,

Jól látja minden vétkemet,

Személyemet ne vesse meg,

Szelíd szemed, Úr Jézus.

Szelíd szemed, Úr Jézus,

Tekintsem rám, ha roskadok,

Adjon békét, bocsánatot,

Szelíd szemed, Úr Jézus.

Szelíd szemed, Úr Jézus,

Tudom, hogy vádat is emel:

Vétkeztem én, ítéljen el

Szelíd szemed, Úr Jézus.

Szelíd szemed, Úr Jézus.

Elítél bár, lásd, én megint

Csak várom, hogy majd rám tekint

Szelíd szemed, Úr Jézus.

465. dicséret

Imádkozzunk

Szelíd szemed, Úr Jézus! Elítél, vádol, de olyan jó tudnunk, hogy Te, aki vádolsz, ugyanakkor meghaltál a mi bűneinkért. Köszönjük, hogy Te vagy a mi bíránk is. Köszönjük, hogy a Te ítéletedben bízhatunk, hiszen Te bocsánatot akarsz adni nekünk, bocsánatot adsz nekünk. Köszönjük, hogy felemelsz minket. Jó tudnunk, hogy Te az irgalomban gyönyörködsz, és a megtérő bűnösben van örömöd. Urunk megvalljuk, sokszor terhelt már bennünket a szemünkben levő gerenda, a képmutatásunk, előítéleteink, szeretetlenségünk. Kérünk Téged, hogy szabadíts meg ezektől minket. Bocsáss meg, amikor éppen amiatt voltunk ingerültek és ítélkezők, mert bennünk nem volt rend, nem éreztük a Te szabadításod örömét, és ezért másokat is bántottunk. És kérjük, hogy irgalmadból segíts rajtunk. Segíts minket, hogy tisztuljon a mi életünk. Szentlelkeddel indíts minket egymás elfogadására a szeretetben, hogy tudjuk egymást elhordozni, szeretni. Add, hogy valóban megítélhessük, hogy mi a jó, és mi a rossz, és ugyanakkor ne váljunk szeretetlen ítélkezőkké. Segíts erre minket családunkban a különböző generációk tagjaiként, segíts szomszédi, baráti közösségben, hogy ne az ítélkezés lelkületével, mégis merjük helyreigazítani egymást. Különösképpen kérjük, a hitben testvérek között add meg, hogy valóban lelki módon tudjuk egymást helyreigazítani, és úgy, hogy Tőled kapjuk ezt.

És most kérünk egyházunk egészéért, vezetőiért, és most különösképpen a különböző keresztyén felekezetekért. Urunk add, hogy ne az ítélkezés legyen bennünk, a közösségekben, hanem teremts egységet valóban a hitben, az Úr Jézus Krisztusban.

Köszönjük Neked a Te irgalmadat, és kérünk téged Urunk, segíts minket is, hogy valóban diadalmaskodhasson az irgalom, az ítélkezés és a szeretetlenség felett. Ámen.

„És az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad meg fogja őrizni a mi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |