| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

ÉRDEKLŐDÉSTŐL ELKÖTELEZETTSÉGIG 1.

Keresd a Legnagyobbat!

Rómabeliekhez írott levél 1. fejezet 18-22. vers

¹⁸Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.

¹⁹Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra.

²⁰Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, ²¹hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.

²²Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, ²³és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével.

²⁴Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét.

²⁵Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.

²⁶Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ²⁷ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.

²⁸És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.

²⁹Ezért tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, viszálykodással, álnoksággal, rosszindulattal; besúgók, ³⁰rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, ³¹kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok.

³²Ők ugyan megismerték Istennek azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek.

Imádkozzunk!

Istenünk, Urunk!

Köszönjük, hogy nem hagytál el, támogattál és tanácsoddal álltál mellettünk az előző napokban is. Köszönjük az imahét áldásait, a más gyülekezetekkel, testvérekkel való közösség lehetőségét, erejét és örömét. Kérünk, adj nekünk ebben további növekedést, Benned való egységet, ami túlmutat ezen a héten időben, és túlmutat azon, ahogyan mi közösséget tudunk vállalni másokkal. Úr Jézus! Te az Atyától azt kérted, hogy a tanítványaid egységet alkossanak, hogy meglássa a világ ezáltal eljöveteledet. Kérünk, nevelj minket egyességre, mint Atyáddal egy Te vagy. És könyörgünk Urunk, adj nekünk növekedést abban is, ahogyan felelősséget vállalunk másokért, a ránk bízottakért imádkozva és cselekedve. Köszönjük, hogy ismerhetünk. Köszönjük, hogy kijelented magad ma is Igéd és Szentlelked által. Köszönjük, hogy biztos pont lehetsz az életünkben. Köszönjük, hogy itt lehetünk együtt Veled, Előtted. Te látsz bennünket Urunk, látsz mindazokkal az adottságainkkal, melyekkel magunk és mások számára hasznos, kiegyensúlyozott, a Te dicsőségedre való életet élhetünk. Ugyanakkor látsz a gyengeségeinkkel és problémáinkkal, melyekkel nehezen küzdünk, melyek sokszor maguk alá temetnek, Téged takarnak el mások elől, a Te dicsőségedet fedik el. A világ, amelyben élünk, lényegét tekintve az évezredek alatt nem változott, hisz nélküled az igazság helyére a hazugság, az ember, az önfejűség kerül ma is. Urunk megvalljuk, mi is sokszor eltévedünk, tanácstalanok vagyunk, megtévesztenek azok, akik önmagukat, a saját gondolatukat hirdetik. De mustármaghitünkre alapozva kérünk, szólíts meg, nevelj az igaz hitben, hogy élhessünk bölcsen. Ámen.

»Imádkozzatok és buzgón kérjetek!«

Bűnös voltunkért, Uram, ó ne vess meg!

Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk,

Hallgass meg Fiad nevébe, ha kérünk.

»Keressetek buzgón és megtaláltok!« –

Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok

Erőt ne vegyen mi rajtunk, légy nékünk

Égi útunk, igazságunk, életünk!

»Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!« –

Elfáradtunk, Uram, e világ zaján;

Ó, nyisd meg az égi béke szép honát,

Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

475. dicséret 1-3. vers

Apostolok cselekedetei 17. fejezet 22-34. vers

²²Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, ²³mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.

²⁴Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, ²⁵nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.

²⁶Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, ²⁷hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem;

²⁸mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.

²⁹Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség.

³⁰A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.

³¹Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.”

³²Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: „Majd meghallgatunk erről máskor is.”

³³Pál ezután eltávozott közülük.

³⁴Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dioniziosz is, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások.

Szeretett Testvérek!

Egy olyan történetet olvastunk az előbb a Cselekedetek könyvéből, ahol a vallási piac nagy felhozataláról volt szó. A nagy felhozatal, ami megvolt régen is és napjainkban is. Akkor is voltak tárgyak, amelyeket az ember könnyen, hamar a kultusz középpontjába emel. Voltak eszmék, amelyek meghatározták az emberek gondolkozását. Voltak ideológiák, amelyeknek odaszánták magukat némelyek. És voltak vallásos elképzelések, emberi vallásos elképzelések, amelyek az ember gondolatai voltak. Vagyis, ha a régieket nézzük, ha magunkba nézünk, a mai világunkra tekintünk, egyformán azt látjuk, hogy mindenki odaszánta valaminek vagy valakinek magát. Ebben nincs lényegi változás a világban. Odaszánta mindenki valaminek vagy valakinek magát, vagy alárendelte magát valami vagy valaki parancsának, igényeinek, elvárásának.

De mit jelent ez a gyakorlatban? Ami életünk középpontjába kerül, az lesz a mi bálványunk, avagy Istenünk. Ami életünk középpontjába kerülhet, az fog parancsolni nekünk. Vagyis az időnket alapvetően annak megfelelően fogjuk majd rendezni, szervezni. Ami az életünk középpontjába kerül, annak szánjuk az életünket. Annak adjuk a képességünket, a tudásunkat. Ami az életünk középpontjába kerül, annak adjuk a javainkat, a legtöbbet arra áldozunk. Ami életünk középpontjába kerül, az fogja meghatározni a kapcsolatainkat: a kapcsolatainkban kik fontosak, kikre nem figyelünk oda, kikkel nem ápolunk kapcsolatot. Vagyis irányítani fog bennünket. Mi pedig vagy tudatos döntéssel, vagy nem annyira tudatosan, de alárendeljük magunkat, odaszánjuk magunkat, és valamilyen szinten elkötelezzük magunkat. Vagyis ilyen értelemben minden ember elkötelezett ember, mert valamifajta úgymond értékrend szerint próbál élni. A nagy kérdés az: kinek, minek érdemes odaszánni magunkat? Kinek, minek érdemes elkötelezni magunkat? Ez az igazi kérdés, és ez alól, bárhova fejlődik, bővül, gyarapodik a tudományos ismeretünk, ezen kérdés alól egyetlenegy generáció sem menekül. Mert minden újszülöttnek, minden felnövekvő fiatalnak, minden felnőttnek erre a kérdésre válaszolni kell. Nem azért, mert a lelkész azt mondta a szószéken, hanem mert az élet így működik. Életünket valami vagy valaki meghatározza.

Akkor kinek, minek érdemes odaadni magunkat, elkötelezni magunkat? A fölolvasott bibliai szakaszunk alapján persze először meg kell fogalmaznunk, hogy aki más vallását… (és a vallást most idézőjelbe teszem, mert nagyon tágan használom), aki más vallását támadja, darázsfészekben ül. De az érdeklődést fel lehet, és fel kell kelteni. És majd ilyen vonatkozásban lesz mit tanulnunk Pál apostoltól, athéni szolgálatából. Hiszen amikor Pál Athénban járt, az igen magas kultúrájú, az adott korban magas civilizációjú Athénban, akkor azt olvassuk a korábbi versekben: „háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal”. [Ap.csel 17:16] És mielőtt azt gondolnánk, hogy „Ja igen, hát a régiek csináltak istenszobrot, de hát az már a múlté!” Nem a múlté, mert a tárgyak tisztelete, kultusza, az napjainkban is megvan. És mindig meglesz. Pál lelke háborgott, mindazért, mind amiatt, amit látott. De mit csinált? Megdicséri az athénieket. Nem furcsa? Megdicséri az athéni embereket: „nagyon vallásosnak látlak titeket”. Meg is indokolja. A mi egyik nagy hibánk az szokott lenni a keresztyéni bizonyságtételben, hogy megpróbáljuk lejáratni a másikat, annak ilyen vagy olyan vallásos, vagy félig-meddig vallásos elképzelését, hogy a Krisztust naggyá tegyük. Nem kell lejáratni. A Krisztus nagy nélküle is. Rá kell mutatni majd a nagyobbra. Nos Pál megdicsérte őket. Megdicsérte: „Nagyon vallásosnak látlak titeket, hiszen mindennek gondoltatok valami istent; oltárt is készítettetek, aztán rájöttetek, hogy valami mégis sántít, sántít ez az egész vallásos elképzelés: biztos, hogy van olyan isten még, akit mi nem ismerünk, ezért biztos, ami biztos, hát az ismeretlen istennek is legyen oltára – nehogy magunkra haragítsuk! Nehogy elvigye a szerencsénket!” A modern ember is a számára ismeretlen istennek (az isten most kisbetűvel volt mondva) csinál ilyen kultuszt, nehogy elvigye a szerencséjét – tudniillik, hogyha nem tiszteli.

Nos az apostol, miután megdicséri őket, vagyis kapcsolódik ahhoz a ponthoz, ahol lehet kapcsolódni, akkor megpróbálja fölkelteni az érdeklődésüket. Megpróbálja fölkelteni és gondolkozásra késztetni őket: Az ismeretlen isten? Ti is rájöttetek, hogy kell, hogy legyen. Hogy mondják kortársaink? Hát valakinek azért kell lennie! Igen, csak kortársainknak ez a valaki nagyrészt ismeretlen isten; vagy isten, aki ismeretlen még. Valakinek kell lennie! A mai gondolkodó ember nemcsak Roden alkotása, amit a képen látunk, hanem a mai ember is; amikor körülnéz ebben a mindenségben és látja ennek célszerűségét, nagyszerűségét, törvényszerűségeit, gyönyörűségét, akkor zömében azt mondják: valakinek kell lennie, mert célszerűség, törvényszerűség, ilyen összefüggés-rendszer, ilyen egyensúly nem jön létre önmagától. Igen, valakinek kell lennie. Pál apostol ehhez a ponthoz kapcsolódott annak idején, ott így volt megfogalmazva: az általatok ismeretlen istennek nevezett Valakiről beszélek nektek. Érdekel titeket? Gondolkozzatok! Hallgassátok meg! Ahhoz a ponthoz kell kapcsolódni, ahol lehet kapcsolódni a mai emberhez. Ezt bibliakörön éppen ezekben a hetekben próbáljuk vizsgálni. És az apostol elindul abból, ami kézen fogható valóság az akkoriaknak, és nekünk is sokszor abból kell elindulni, ahol tart, amiben van a mai ember. Elindul a láthatóból, és arról kezd beszélni, hogy az a bizonyos ismeretlen isten, akiről én most beszélek nektek, az teremtette a földet, ezt a látható valóságot és a mennyet. Érdekel titeket? Akartok tudni valamit, többet arról, amiről beismeritek, hogy kellene tudni, de még nem tudhattatok.

Pál apostol miközben kimondja, hogy arról az Istenről kezdek beszélni nektek, „aki mennyet és földet teremtett, és mindent, ami abban van”, ezzel tulajdonképpen kritikát mondott: hiszen akkor minden, amit mi Istennek kikiáltottunk, az nem lehet Isten! Az csak teremtmény. De nem bántja direkt módon őket, hanem a nagyobbról kezd beszélni. Ti csináltatok magatoknak valamilyen biztos pontnak gondolt valamit – Nos van nagyobb! Van biztosabb, aki mindeneket teremtett. És mivel mindennél nagyobb (még a bálványoknál is nagyobb), az ember csinálta isteneknél is nagyobb, hát ezért „nem lakik emberkéz alkotta templomokban” – mondja az apostol. Merthogy a templomokra nem az Istennek van szüksége, hanem nekünk. Aztán azzal folytatja, hogy „Ő adta az életet és leheletet mindenkinek”. „Egy vérből teremtette az egész emberiséget.” Az apostol megpróbálja a kapcsolódási pontot megtalálva fölkelteni hallgatóinak az érdeklődését, és nem beszél arról, hogy ők miben tévelyegtek. Arról beszél, hogy hova lehetne eljutni; a többről és nagyobbról beszél. Hiszen nagyon komolyan kell vennünk, hogyha mi embereket Istenhez akarunk vezetni, akkor az iránt kell érdeklődést mutatnunk, ami nekik is fontos. Vagyis meg kell találni a kapcsolódási pontot: ami nekik is fontos. Legyen ez szomszéd vagy munkatárs, barát, legyen alkalmilag egy-egy egyházi szertartásra, istentiszteletre betévedő felebarátunk – egy alkalmi érdeklődő ember. Meg kell próbálnunk megkeresni azt a pontot, ami neki fontos, ami őt érdekli, ahonnan továbbléphetünk. Így lehet megszólítani egy-egy embert. És Pál nagyon tudatosan így cselekedett. Nekünk is tudatosabban kellene cselekednünk. Vagyis, miközben erről szólt az apostol, tulajdonképpen kimondta, hogy van segítség. Van segítség, és ma a segítséget az Isten éppen a gyülekezet által szeretné adni. A gyülekezet által, amit egy virággal, nyolc évvel ezelőtt rajzoltam le először – egy budapesti gyülekezet csendes-hetén kértek meg szolgálatra – aztán megjelent ez a Szivárvány (2000) címlapján, meg a gyülekezeti teremben is látható volt, míg a fotók ott voltak. De jóllehet az országban már jó néhány helyen használtam és ismerik, mi itt nem igazán használtuk mindezt. A gyülekezeti alkalmak vannak fölsorolva rajta… ami fontos lehet az egészben, hogy bizonyos koncentrikus körök vannak, kisebbek és nagyobbak, és majd erre visszatérünk még…

Van segítség, és ezt a segítséget rajtunk keresztül akarja adni Isten a mai embernek is a gyülekezet által. Pál apostol nem véletlenül mondja, „a tudatlanság idejét ugyan elnézte Isten”, csak most már nem vagytok tudatlanok. Jöttem, szóltam. Jöttem, hirdettem. Igen, „a tudatlanság idejét ugyan elnézte Isten, de most megtérést parancsol mindenkinek, mindenütt”. A mi feladatunk, hogy közel vigyük a számukra ismeretlen Istent. Közel vigyük azokhoz a felebarátainkhoz, akiknek megvan a maguk kis istene, annak oda is szánta magát, elkötelezte magát. A többre, a nagyobbra kell mutatnunk nekünk is. A többre, a nagyobbra. Vagyis a mindeneket teremtő, mindeneknek életet adó, mindenekre gondot viselő, mindeneket megváltó és majd megítélő Úrra. Arra az Úrra, aki egy napon ítéletet mond mindenek fölött. És tulajdonképpen itt az elkötelezés kérdéséhez érkeztünk.

Az elkötelezettség – elhagyni és ragaszkodni. Elhagyni azt, ami eddig volt a mi bálványunk, amit kimondva, kimondatlanul, de életünk középpontjába engedtünk, és ragaszkodni ahhoz a nagyobbhoz, az Úrhoz.

Ezzel a főcímmel szeretnék néhány vasárnap igetanulmányozást és igehirdetést végezni: Érdeklődéstől elkötelezettségig. Érdeklődéstől elkötelezettségig. Mert minden gyülekezet, nemcsak úgy különböző, hogy különböző tagokból áll: hogy vannak fiatalok, és még fiatalabbak meg nagyon fiatalok; nem csak úgy vagyunk különbözőek, hogy vannak hölgyek és férfiak; hogy jöttünk valahonnan, és most itt lakunk. Nem csak úgy vagyunk különbözőek, hogy másféle képzettségünk, másféle ismeretanyagunk, szaktudásunk van, hanem hitbeli igeismeretben is vannak különbségek, és nagy különbségek vannak az odaszánás, az elkötelezettség szintjén. És ezek a körök igazán ezt jelölik. És most csupán a külső körről szólok.

A fölolvasott Ige, az athéni prédikációja Pálnak, arról szól, hogy az alkalmilag érdeklődő embereket hogyan szólítsuk meg. Arról szól, hogy ha valaki közöttünk most ilyen, aki alkalmi érdeklődő, akkor szeretnénk segíteni. Szeretnénk a magunk készítette istenek világából elvezetni ahhoz az Úrhoz, aki mindeneket teremtett.

Pál prédikációja ott, Athén egyik nagy terén olyan eredménnyel járt, hogy egyesek hittek. Nem nagy tömeg. De ezek, akik krisztuskövetőkké lettek, követték Pált. Követték az apostolt, és ez azt is jelenti, hogy az elszánás vonatkozásában, az elkötelezettség vonatkozásában haladnunk kell egyre komolyabban, Ige szerint, mert vannak fokozatok. És mint gyülekezet is, minden gyülekezet ilyen értelemben is különböző tagokból áll. Az odaszánásunk, az elkötelezettségünk mélysége sem egyforma. Most Athén, vagy a mai Athén azt jelenti, hogy vannak alkalmilag érdeklődők, és az Úr szeretné megszólítani őket. S a gyülekezeti virágunkban ugyanezt, ezeket a köröket úgy látjuk, hogy… – hogyan tud segíteni a gyülekezet? Úgy, hogy a személyes bizonyságtételeken túl, azok mellett vannak olyan alkalmaink (külső kör nagy szirmaira kell gondolni), – ide sorolom a hittanosok családi istentiszteletét, a bibliaiskolát, de bizonyos értelemben a zenés áhítatot is, az iskolai hitoktatást vagy gyülekezeti újságot, de bizony az örvendező alkalmak, mondjuk az esküvő, és a szomorú alkalmak, a temetések is nagyon sokszor részben idetartoznak –, vagyis sokféle ember van ott, közöttük érdeklődők. Sokan érdeklődők. Ott, Athén terén, néhány keresztyén volt: Pál és munkatársai. És voltak érdeklődők. Az érdeklődők közül némelyek krisztuskövetőkké lettek. Némelyek pedig haboztak: „majd még meghallgatunk”, némelyek meg gúnyolódtak. Igen, ma is vannak, akik haboznak, megismerték az igazságot, de nem mernek dönteni az Úr mellett, így maradnak a régiben.

Szeretett Testvérem! Ha esetleg még inkább csak alkalmilag érdeklődő, nyitott, kereső ember vagy, akkor merd elhagyni a múlandót, ami eddig határozta meg életedet. Merd odahagyni a haszontalan, bálványként tisztelt gondolataidat, eszmédet, tárgyaidat, és merj elindulni a krisztuskövetés útján. És akik elindultunk ezen az úton, merjük magunkat odaszánni, merjük odaszánni, jobban elkötelezni magunkat, mert előttünk is bőségesen van még lehetőség a megszentelődésben. Lehet tovább haladni. Kell tovább haladni: hitben, ismeretben, nagykorúvá lenni. De ezekről majd a későbbi vasárnapokon.

Így hívunk szeretettel, és így hívjuk mindig szeretettel az alkalmi érdeklődőket, és így legyünk készek segíteni, bátorítani, szolgálni, hogy az alkalmi érdeklődőkből a számukra ismeretlen Isten ismertté válásával krisztuskövetők legyenek. Krisztuskövetők, akik elindulnak, és akik haladhatnak tovább az Isten megismerésében és a megszentelődésben. Ez a régi beszámoló, hogy ott Athénben, ahol néhány keresztyén volt, vagyis sokkal rosszabb volt a helyzet, mint ma Debrecenben!, mégis megszólal az evangélium. És egyszerre, ez a régi beszámoló kettős értelemben szólít meg: az alkalmi érdeklődőt és a már Krisztus útján járót. Az alkalmi érdeklődőt, hogy „Jöjj és dönts a Krisztus mellett!”. Ha pedig elindultunk, szánjuk oda jobban! magunkat. És erről a jobban-ról, erről majd az elkövetkező vasárnapokon szóljon az Ige és vezessen tovább bennünket. De értenünk is kell, és tudatosan élnünk is kell, nem csupán a missziónak Páli példáját, hanem gyülekezeti életünk alkalmait, lehetőségeit, mert azért vannak, hogy a bármelyik körön, a lelki, hitbeli fejlődés, az elkötelezettség bármelyik szintjén álló embert az Isten Igéje még előrébb vigye a megszentelődésben. Ámen.

Úr Jézus, idvesség fejedelme,

Én életemnek hű segedelme,

Megtérek hozzád hálaadással,

Szent neved áldom énekmondással,

Emlékezeted elrejtem szívemben,

Rólad éneklek egész életemben.

Téged is kérlek, ó áldott Lélek,

Vezess a jóban, amíglen élek,

Hogy a bűnöknek épen meghaljak,

Szent életet kövessek és valljak,

Hogy az én Uram engem megkedveljen

És végre bennem öröme beteljen.

430. dicséret 1. és 6. vers

Imádkozzunk!

Teremtő Istenünk! Tőled elfordulva, üressé vált életünk pótlékok után kapkodva bálványokat készített magának. És odaszántuk egykor magunkat hiábavalóságok szolgálatára, és magunk is hiábavalóságokká lettünk.

Magasztalunk, hogy az élet értelmét elvesztett teremtményeidet Jézusban megkerested, hogy általa megismertetted magadat velünk.

Segíts Urunk felismerni modern bálványaink hiábavalóságait, és segíts elhagyni életünket megrontó bálványainkat. Segíts igent mondani hívó szavadra, és elindulni a Te utadon, hogy ne csupán érdekeljen bennünket a vallás, a Biblia, hanem életté legyen számunkra a Te beszéded. Segíts Urunk, hogy vágyakozzunk Téged jobban megismerni, ha már elindultunk utadon.

Urunk Istenünk! Könyörgünk magunkért és gyülekezetünkért, hogy alkalmasabbak legyünk a kereső, érdeklődő felebarátaink hitre jutásának munkálására. Könyörgünk, hogy magunkat népünk lelki megújulására odaszánva szolgáljuk a Te akaratodat. Segíts Lelkeddel, hogy erősödjünk a hitben, az odaszánásban, az irántad való elkötelezettségben, a hívő élet jócselekedeteiben, hogy dicsőségedre, hogy felebarátaink javára élhessünk. Könyörgünk Urunk mindazokért, akik az élet nyomorúságaiban, testi erőtlenségben, próbákban járnak. Könyörgünk gyászolókért, hogy a nehéz napok, a küzdelmes, könnyes időszakok hozzád segíthessenek közelebb. Hajolj hozzájuk, irgalmas szereteteddel Te törölj könnyeket, gyógyíts életeket. És Urunk kérünk, áldd meg mindannyiunk életét, hogy a ránk következő hét napjaiban Neked odaszántan, Téged szolgáljunk. Ámen.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |