| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

ÉRDEKLŐDÉSTŐL ELKÖTELEZETTSÉGIG 2.

Igen, a megismert Úrnak!

János evangéliuma 4. fejezet 14-30. vers

„¹⁴»…de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.«

¹⁵Az asszony erre ezt mondta: »Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.«

¹⁶Jézus így szólt hozzá: »Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!«

¹⁷Az asszony így válaszolt: »Nincs férjem.« Jézus erre ezt mondta: »Jól mondtad, hogy férjed nincs, ¹⁸mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.«

¹⁹Az asszony ekkor így felelt: »Uram, látom, hogy próféta vagy.

²⁰A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.«

²¹Jézus így válaszolt: »Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.

²²Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.

²³De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.

²⁴Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.«

²⁵Az asszony így felelt: »Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.«

²⁶Jézus ezt mondta neki: »Én vagyok az, aki veled beszélek.«

²⁷Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: »Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?«

²⁸Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek:

²⁹»Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?«

³⁰Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.”

Imádkozzunk

Urunk Istenünk! Hálát adunk Neked az elmúlt hét minden áldásáért és próbájáért. Hálát adunk, hogy ha gondjaink adódtak is, Te velünk voltál. Bocsáss meg, ha nem mindig Neked tetszően viselkedtünk, ha nem vettük észre az alkalmakat, amelyeket bizonyságtételre használhattunk volna fel. Uram Te segíts, hogy mindennapjainkat úgy élhessük, hogy Téged keressünk, érdeklődő embertársaink számára, az a Te szeretetedet mutathassa meg. Tudjuk, hogy ez csak a Te segítségeddel és kegyelmed naponkénti elküldésével lehetséges. Segíts minket abban, hogy országodat munkálhassuk, méltatlan voltunk ellenére tégy minket alkalmassá vallástételre, hiszen már tudjuk, hogy bűneinkkel csak Hozzád mehetünk. Hálát adok Uram, hogy a Te házadban otthon lehetünk, hogy Te senkit sem taszítasz el magadtól, mindnyájunkhoz szólsz. Kérlek Uram, ma is szólj hozzánk, és segíts minket, hogy érthessük és megtarthassuk Igédet. Ámen.

Ó mely boldog ember az,

Ki téged, élő, igaz

Egy Istent megismerhet,

És te szent hajlékodban

Lélekben, igazságban

Dicsérhet és tisztelhet.

Ó mi Istenünk,

Adtad e boldogságot nekünk;

Adjad, hogy ismerhessünk

Még jobban,

Naponként dicsérhessünk

Buzgóbban!

Szent Lelkedet hozzánk e végre

Küldd el segítségre!

153. dicséret

János evangéliuma 6. fejezet 56-69. vers

„⁵⁶Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.

⁵⁷Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam.

⁵⁸Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.«

⁵⁹Ezeket a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított.

⁶⁰Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: »Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?«

⁶¹Mivel pedig Jézus magától is tudta, hogy ezért zúgolódnak tanítványai, így szólt hozzájuk: »Ez megbotránkoztat titeket?

⁶²Hát ha majd meglátjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol előzőleg volt?

⁶³A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet.

⁶⁴De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek.« Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt.

⁶⁵És így folytatta: »Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.«

⁶⁶Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.

⁶⁷Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: »Vajon ti is el akartok menni?«

⁶⁸Simon Péter így felelt: »Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.

⁶⁹És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.«”

Szeretett Testvérek!

A fölolvasott evangéliumi szakaszban többek között azzal találkoztunk, hogy sok látogató, sok ember, ott volt Jézus körül. És érdemes megfigyelni, hogy az evangéliumban, csak ebben a 6. fejezetben, János milyen árnyaltan írja le a Jézus körüli sokaságot. Nagyon különbözőek az emberek: különböző indítékkal, különböző elképzeléssel a szívükben voltak ott akkor, és ez ma is így van, meg így is lesz. A mindenkori gyülekezet is mindig sokféle emberből állt, különböző indíték, különböző elképzelés, elvárás, vágyakozás van a szívekben. Ha csak János evangéliuma 6. fejezetét végignézzük, azzal a szemmel, hogy János, hogyan írja le a Jézus körül lévő nagy tömeget, akkor megdöbbentő árnyaltságot látunk.

A 22. versben egyszerűen csak ezt mondja: tömeg volt Jézus körül.

A 41. versben ilyet olvastunk, hogy zsidók voltak ott.

A 30. versben jelkívánóknak nevezi a jelenlévő sokaság egy részét. Ilyen jelkívánók mindig voltak, ma is vannak, akik szeretnének látni valamit: „Láttunk néhány csodajelet! Hű, menjünk! Itt lehet látni valamit!” A mai tömegtájékoztatás bizonyos csatornáin, ezt az emberi vágyat használják ki arra, hogy felcsigázva mindig valami rendkívülit, valami szenzációst, néha már-már gusztustalant próbáljanak közvetíteni. Jelkívánók, csodát látók mindig voltak! Mindig vannak, akik szenzációkra kíváncsiak! A lényeg nem érdekli őket, csak mindig valami kis izgatót lássanak, halljanak!

A fejezet 43. és 61. versében, két helyen is zúgolódóknak, morgolódóknak nevezi János a Jézus körül megjelent emberek egy részét. Emlékezzünk (még majd visszatérünk rá), ilyeneket olvashattunk, hogy némelyek magukban zúgolódtak: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?” János ezt is leírja.

Aztán a 41. versben némelyeket így jellemez: a vitatkozók. Akik nem őszinte érdeklődéssel, nyíltsággal, kérdésekkel jöttek, hanem okoskodó, kötözködő kérdésekkel. Tudjuk, ha az evangéliumokat megnézzük, jó néhányszor mentek így Jézushoz: „na egy jó fogós kérdéssel most a sarokba szorítjuk, vitatkozzunk vele!” Nos Jézus körül nagy sokaság van, ilyenek is voltak.

És voltak tanítványok. Itt nem a tizenkettő értelmében használja János a kifejezést, hanem az általános tág értelemben, a valóban Krisztus-követő embert a Szentírás tanítványnak is nevezi.

Sokfélék voltak ott a Jézus körüli sokadalomban. És a mai gyülekezetek is, meg a tegnapiak, meg a holnapiak is, mindig igenis nagyon vegyesek. Ez önmagában nem baj, és ettől ne rettenjen meg senki, de mint ténnyel számolnunk kell. A templomlátogatók ma is nagyon vegyesek. Vannak, akik inkább valami jelre várnak, valami csodát látnának, vannak, akik talán őszinte érdeklődők – remélhetőleg ezek vannak többen –, de még többen vannak, akik már tanítványok, de lehet, hogy vannak, akik csak magukban morgolódók, mert valami nem úgy történik, ahogy ő elgondolja. Nagyon különbözőek vagyunk. Nemcsak azért vagyunk különbözőek, mert vannak fiatalok és még fiatalabbak, meg nagyon fiatalok; nemcsak azért vagyunk különbözőek, mert ilyen és olyan hivatású munkánk, képzettségünk van. Különbözőek vagyunk bibliaismeretünket nézve, különbözőek vagyunk kulturális hátteret nézve, milyen családból, milyen hagyományokból jöttünk. De most igazán – a múlt vasárnap is, és most is, és még az elkövetkező néhány vasárnap – az odaszánást, az elkötelezettséget vizsgáljuk, és ebben is különbözőek vagyunk. Különböző az elkötelezettségi szintje a mi életünknek, hitünknek.

Valóban, a felolvasott igeszakasz bennünket is megkérdez: Mi van a mi szívünkben? És nézzük akkor most sorban: A fölolvasott igeszakasz először is emlékeztet és figyelmeztet bennünket arra, hogy Jézus kijelenti önmagát: „Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le. Ha nem eszitek az emberfia testét, nincs élet bennetek.” És amikor ezekről kezd beszélni Jézus, akkor némelyek elkezdenek morgolódni: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja?”. „Nem ezt vártuk! – beszéljen egy kicsit a szeretetről, meg beszéljen arról, ami nekünk tetszik… meg tegyen engedményeket!”

„Kemény beszéd, ki hallgathatja?” És figyeljük meg az evangélium őszinteségét. Azt is leírja: „ettől kezdve sokan elhagyták Jézust”. Nem jártak vele tovább. Nem szabad kétségbeesnünk, amikor gyülekezetből lemorzsolódnak emberek. Ha egyértelműen a mi hibánkból, akkor igen! De látnunk kell: Jézust is sokan otthagyták! Mert nem arra voltak kíváncsiak, amit az Úr hozott, és mondott és adott, hanem a saját elvárásaikat szerették volna viszontlátni vagy megkapni. És mert nem minden történik úgy, akkor úgymond csalódtak és elmentek. És leírja az evangélium. Nem szépíti a dolgot. Nem arról olvasunk, hogy Jézus szavára mindenki Krisztus-követő lett. Ez szépítés lett volna, történelemhamisítás lett volna. Itt nincs kilencvenkilenc százalékos választási eredmény; és ráadásul, hogy kilencvenkilenc százalék pontosan ugyanazt akarta! A Biblia nagyon őszinte. Őszintébb minden rendszernél. Őszintébb minden közvélemény-kutatásnál és statisztikánál.

Kemény beszéd – pedig, Jézus nem tett semmi mást, mint kijelentette önmagát, tanította hallgatóit. Úgyhogy vissza is kérdez Jézus: „Ez megbotránkoztat titeket?” Már nem bírjátok venni a tempót, a kanyart? Már elakadtatok? Hát mi lesz, hogyha még ennél sokkal komolyabb dolgokról kezdek majd szólni nektek? Hogy akartok Istenben hinni, hogyha az Isten cselekedetének a kezdő fokait már nem fogadjátok el? És ezek után fölteszi a kérdést a tömeg felé, a tömegben lévő tanítványok felé, a már Krisztus-követők felé, akik már elkötelezték magukat a Krisztus követésére, és nemcsak jelkívánásra, meg „most ráérünk, nem tudunk mást csinálni, hát menjünk és nézzük, halljuk…”: „Vajon ti is el akartok menni?” És mi a válasz? Mert ez a kérdés, hogy „Vajon ti is el akartok menni?”, ez a kérdés a felszínre hozza a belső elkötelezettségünket, az odaszánásunkat. És Péter előáll – a tanítványok, tehát itt nem a tizenkettőre, hanem azért a népesebb értelemben kell gondolni és érteni –, előáll és válaszol. Válaszol, és azt mondja: „mi ismerjük, megismertük, hogy te vagy az Istennek szentje. Örök élet beszéde van nálad.” Figyeljük meg először: „mi ismerjük”: vagy más fordítás szerint: „mi tudjuk”. Mit tudtak? Mit tudunk mi? Mi az, amit mi ismerünk? A magunk vallásos elgondolásait tudjuk? Mert azokban csalódni fogunk. Azok nem azonosak mindig az Úr akaratával. Már pedig nagyon fontos az ismeret, nagyon fontos az Isten-ismeret, nagyon fontos az igeismeret. Viszont igazi hitismeretre csak kijelentés által juthatunk el. Csak az Isten Igéje által juthatunk el igazi hitismeretre. Nem a magunk vallásos elképzelése, meg a szomszédasszonynak ilyen-olyan véleménye a fontos, hanem, hogy mit mond az Úr önmagáról. Nem a magunk elvárásai a fontosak, hanem, hogy az Úr önmagáról mit mond. Fontos tehát ez az ismeret: fontos az Isten megismerése. Az előbb szépen énekeltük ezt a 153. dicséretben. De mennyire van ez így? Mert, ha nem igazi, nem mély, nem bibliai a Krisztus-ismeret, akkor Jézusnak igaza lesz ránk vonatkozóan is, amit mondott a kortársak egy részére: „Tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat és az Isten hatalmát.” Nem ismeritek az Írásokat és az Isten hatalmát! Vallásosak vagytok, de majdnem úgy, mint azok a bizonyos athéniek, akikről a múlt alkalommal olvastunk, akik készítettek maguknak vallást. És annak még a külső liturgikus keretét is megcsinálták az oltárokkal együtt. Sőt, magukat bebiztosították, hogy az úgymond ismeretlen isten meg ne haragudjon: annak is csinálunk oltárt! A keresztyénség nem ez: nem a magunk gyártotta vallásos gondolatok gyakorlása. Mert akkor el fogunk tévedni! Akkor is, hogyha közben templomlátogatók leszünk.

Mi ismerjük – mit ismerünk? De mindjárt hozzá kell tennünk: az igeismeret még kevés. Ez még nem Krisztus-követés. Az igeismeret még nem Krisztus-követés. De nem lehet úgy Krisztust követni, hogy az Ő akaratát nem ismerjük! Akkor hogyan fogjuk cselekedni ezt? Nem véletlen tehát, hogy Péter azt mondja: „mi ismerjük”. Vagy más fordítás így adja vissza, hogy: „mi tudjuk, hogy te vagy az Isten szentje – másik evangéliumban: „te vagy a Krisztus, te vagy a Messiás” –, hogy „Örök élet beszéde van nálad.”

De remélem, már többekben ott mocorog: de hát egy szót kihagytam! Igen, eddig tudatosan. Mert Péter nem annyit mondott, hogy „mi ismerjük, hogy te vagy az Isten Szentje”: „mi hisszük”. És nagyon fontos: mi hisszük és tudjuk, vagy ismerjük. Igen, ez a vallástétel. Itt mondjuk ki, hogy ‘és hogyan viszonyulunk a Te akaratodhoz’; itt mondjuk ki, hogy ‘és követlek Téged’ – ez az elkötelezettség. De ha nem tudjuk, hogy kit követünk, akkor nehéz követni. Hogyha az állomáson fogadni kell egy számunkra nem ismert embert, akkor, ezt hogy szokták megszervezni? Nyílván most már mobil is van, de hát nem egyszer lehet látni állomásokon, hogy vagy egy feliratot tart a kezében, vagy meg van beszélve, hogy hol fog állni, vagy milyen sapka lesz rajta. Vagy a turistacsoportot egy városi forgatagban az idegenvezetők sokszor hogy vezetnek? – egy esernyőt vagy valamit magasan tart, hogy a hátul lévő is tudja, hol van az, akihez én tartozom. Nehogy egy másik csoporthoz csapódjam, és kiderül, hogy egész máshova visznek el engem. Tudnom kell, hogy hova tartozok, és vállalnom kell ezt! Mi hisszük! – ez a vallástétel. De mit hiszünk? És vissza kell kérdezni. Mi az, amit Péter kimond? Péter nem azt mondja, hogy „hisszük a dogmákat! Hisszük a tant, az egyházi tanítást.” Mert a keresztyén hit, az nem egy tan értelmi belátása csupán. De nélküle meg tévelygés lesz! A keresztyén hit nem valamely tekintélyalapon való elfogadás: „Hát, ha azt mondta a tiszteletes, akkor úgy van! Hát az egyház azt mondja!”.

Amikor a tinédzserek fognak bizonyságot tenni, inkább így mondom, emlékeztetni bennünket hitünk alapigazságaira a Káté kérdés-feleletek által, nagy valószínűséggel el fog hangzani, az a régi történetre utaló kérdés is, hogy mit hiszel – mi a szénégető hit? A régi történet szerint, valahol a Dél-Alpokban egy erdei embert, egy szénégetőt megkérdeztek, hogy mit hiszel? – Hát, amit az egyház. – Na jó, jó, és az egyház mit hisz? – Azt nem tudom. Ezért mondják, hogy ez a szénégető hit.

Péter, amikor bizonyságot tesz, amikor válaszol Jézus kérdésére, hogy „Ti is el akartok menni? Mert nektek is más elképzelésetek van, mint ami az Úr akarata?” – akkor azt mondja, hogy „mi hisszük és ismerjük”. A hit tehát nem egy tekintélyalapú elfogadás, mármint földi emberi tekintély elfogadása. Ennél többről van szó. Vegyük észre a fölolvasott történetünknek azt a fontos üzenetét, hogy minden igazi hitvallástétel, minden vallástétel egy konkrét szituációból indul el. Itt konkrétan az a helyzet, hogy sokféle ember van ebben a tömegben Jézus körül, az egyik így viselkedik, a másik úgy, némelyek morognak, némelyek elmennek, és akkor Jézus megkérdezi az ott maradókat: „Ti is el akartok menni?”. Mi iránt vagytok elkötelezve? A magatok vágyai iránt vagytok elkötelezve, vagy a kijelentés iránt vagytok elkötelezve? És ez az a konkrét szituáció, amikor Péter előáll és mondja: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.” Mi hisszük – Ez a személyes elkötelezettség.

Föl kell tehát végül tennünk a kérdést: kihez mehetnénk? Kihez mehetnénk? Ez az elkötelezettségi szint, amit itt az előbb láttunk.

A múlt vasárnapon olyan bibliai szakaszt tanulmányoztunk, amely bibliai szakasz emlékeztetett arra, hogy mindig vannak, hála Istennek ilyenek is, akik alkalmilag érdeklődők.

És most ugyanazt látjuk, amit az előbb, csak más nézőpontból. Az előbbi koncentrikus körök az elkötelezettségi szint fokozatait jelölték. Itt pedig, hogy milyen gyülekezeti alkalmakkal próbálunk segíteni. A külső körben, amiket látunk, végig (nem baj, ha hátulról nem tudjuk kiolvasni, majd írásban is kézbe fogja kapni mindenki, illetve a 2000-es Szivárvány címlapján már ez látható volt: a gyülekezeti virág)… a külső körben ott van az, azok az alkalmak, amelyek az alkalmi érdeklődőket próbálják megszólítani. Hiszen ilyen lehet akár a hitoktatás is, mert sajnos nagyon sokszor csak elküldi a szülő a gyereket – ő maga ugyan nem jön, de legalább a gyerek érdeklődjön –, de ilyen lehet, hogy valaki eljön vasárnap délután 5 órakor a Bolyai utcára zenét hallgatni – de szól az Ige is. Ilyen lehet bizony nemegyszer, hogy valaki eljön, mert egy ismerős temetése van – hát egyházi szertartás van, na akkor meghallgatjuk, hogy mit mond a pap. Vagy talán egy esküvő! –templomi esküvő van, lehet, hogy másképp nem tenném be a lábam. De hát most elmegyek az ismerősöm esküvőjére. És ott szól az Ige.

A múlt alkalommal az ‘alkalmi érdeklődők’ köréről volt szó, akiket meg kell próbálni közelebb segíteni az Úrhoz. Most egy körrel beljebb vagyunk, és a gyülekezeti alkalmaink vonatkozásában a ‘vasárnapi istentiszteletet’ és a ‘nagytábort’ írtam oda. A vasárnapi istentiszteleteink… mondjuk így: ‘templomlátogatók’. Ha visszagondolunk a korábbi koncentrikus körök kifejezésére: akik még nem gyülekezeti tagok, de már nem alkalmilag találkoznak az Igével, hanem van annyi vágy a szívükben, hogy jönnek, próbálják rendszeresen hallani az Isten Igéjét és üzenetét. Igen, ez az elkötelezettség első foka. Hogy nem alkalmilag tévedtem oda, hanem én magam jövök, szeretnék többet ismerni, tudni. És hogyha… – mert mindig akad hála Istennek nálunk is jó néhány ilyen arc –, hogyha valaki, kedves barátom így vagy itt, akkor téged is megkérdez az Úr, és téged is meg akar szólítani, magához akar hívni. Merj válaszolni, hogy „ismerni és hinni, hogy te vagy a Krisztus”. Merd elkötelezni magadat, hogy nem alkalmilag, ameddig tetszik a dolog, addig jövök; hanem jövök, mert kell az Isten Igéje nekem. Ne maradj jelkívánó, csodaváró, ne legyél vitatkozó, okoskodó, ne csak látogató legyél, netalán zúgolódó, morgolódó, ne olyan, aki aztán elsodródik, hanem aki engedi, hogy szívéhez szóljon az Ige. Templomlátogatók – Még nem elkötelezett tagok egy közösségben, de elindultak az úton. Igyekezz tehát megismerni a kijelentés lényegét. Igyekezz megismerni a Krisztusról szóló bizonyságtételt. De ez az Ige, ez a Krisztusi kijelentés, ez döntés elé állított: valamit mondani kell. A vallástétel, az mindig konkrét szituációtól függ, abban kell, hogy megszólaljon. Amikor Jézus megkérdezte az ott maradókat, még sokan voltak: „ti is el akartok menni?”, akkor Péter érezte, hogy most valamit válaszolni kell. És ki merte mondani, hogy mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje. Nálad van az örök élet beszéde. Akkor kihez mehetnénk? Hova menjünk? Nem találunk jobbat! Te vagy a legjobb! Te vagy a nagyszerű! Te vagy a küldött Messiás!

Ennek a néhány részből álló igehirdetési sorozatnak azt a főcímet adtam, hogy Érdeklődéstől elkötelezettségig. És a mainak pedig ennyit: Igen, a megismert Úrnak! Merj igent mondani az Úr kérdésére, hívó szavára vagy rákérdezésére, hogy csak látogató vagy viszonylag gyakran, vagy pedig valóban a Krisztus mellett döntő ember. Merj dönteni! Merj igent mondani a Krisztusi hívó szóra! Mert az elkötelezettség, az odaszánás neked fontos.

És mi pedig, akik talán már néhány éve, vagy sok évtizede igent mondtunk a hívó szóra, merjük komolyan venni, hogy nagy szeretettel és türelemmel kell segíteni, hogy közelebb kerüljenek az Úrhoz, hogy közelebb kerüljenek, és ne csupán templomlátogatók legyenek emberek, hanem valóban Krisztus-követők. Ez pedig a mi szolgálatunk és feladatunk. A hogyanjáról majd később lesz szó. Merjük végiggondolni, merjük megérteni és komolyan venni, hogy gyülekezetünkben is ennek a virágnak úgymond a koncentrikus köreiben elrendezett alkalmai azt szolgálják, hogy az érdeklődésből Krisztus iránt elkötelezett, sőt szolgáló emberek legyenek minél többen. Erre hívunk, és ebben próbálunk segíteni. Ámen.

E nagy királynak nálam is zálogja,

Igaz hit által én is vagyok tagja,

Őtet ismerem, mint fő Uramat

És keresztyénnek vallom magamat.

Áldott nevéről bátran vallást tészek,

Szent törvényének követője lészek,

Lelkem és testem hálaadással,

Nékie vallom hív ajánlással.

292. dicséret 5. vers

Feleljünk imádságban az Igére:

Magasztalunk Istenünk, hogy hosszú éveken át türelmes szeretettel munkálkodtál megtérésünkön. Magasztalunk, hogy sokszor és sokféleképpen szólítottál, hívtál magadhoz bennünket. Istenünk!

Bocsásd meg, hogy csak sok idő után kezdtünk érdeklődni szavad iránt, hogy csak sok idő után fordultunk Feléd.

Bocsásd meg, hogy sokáig csak alkalmi érdeklődők voltunk, de hálát adunk Neked, hogy Te nem adtad fel megmentő szereteted, hogy nem adtad fel üdvözítő akaratod megvalósulását.

Hálát adunk Istenünk, hogy most már templomlátogatóként rendszeresen vágyódunk szavad után.

Segíts Urunk, hogy jobban megismerjük kegyelmedet. Segíts, hogy a Te akaratodra legyünk kíváncsiak, az érdekeljen és ragadjon meg minket és ne a magunk elképzelése. Segíts Urunk, hogy döntsünk melletted, igent mondjunk Neked hívó szavadra. Segíts, hogy egyre jobban megismerjünk Téged, hogy életünket immár neked szánjuk, elkötelezzük magunkat a Krisztus követésére. És kérünk, hogy segíts bennünket, akik régebb óta próbálunk a Te utadon járni, hogy a mi életünk és szolgálatunk alkalmas segítség lehessen sokak hitben való elkötelezettségére.

Könyörgünk gyülekezetünkért, a presbitérium szolgálatáért, könyörgünk, Te áldd meg a vasárnapi templomi istentiszteleteket. Te áldj meg bennünket, akik sokan összegyülekezünk ebben a házban. És könyörgünk, hogy Te áldd meg szerte a templomi istentiszteleteket, hogy alkalmas eszköz legyen mindegyik arra, hogy Téged jobban megismerjenek, és sokan magukat odaszánják Néked. És könyörgünk Urunk, hogy mindazok, akik az élet különböző próbáiban járnak, azok is Hozzád tudjanak, akarjanak fordulni. Így kérünk betegeinkért, könyörgünk gyászoló testvéreinkért, mindazokért, akik az élet mélységeiben járnak, hogy a mélységből Hozzád tudjanak fordulni, és a mi szeretetünk segítség lehessen lelki gyógyulásukban. És könyörgünk Urunk, hogy Neked szentelt életünk által nemzetünk is megújuljon. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és  békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |