| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

ÉRDEKLŐDÉSTŐL  ELKÖTELEZETTSÉGIG 4.

Szolgáljatok egymásnak!

Korinthusbeliekhez írott első levél 12. fejezet 1-11. vers [1Korinthus 12:1-11]

„¹A lelki ajándékokra nézve pedig, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek.

²Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz.

³Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.

⁴A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz.

⁵Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz.

⁶És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.

⁷A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.

⁸Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.

⁹Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.

¹⁰Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta.

¹¹De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.”

Ima

Örök dicsőségben uralkodó Istenünk, mennyei Atyánk!

Magasztalunk Téged menny és föld Teremtője. Egyedül Téged illet dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás. Megköszönjük, hogy ezen a szép reggelen is felragyogott előttünk a Te hatalmas kegyelmed, napjainkhoz napokat toldasz, megújítasz bennünket a dolgos hétköznapok után éltető Igéddel. Bocsásd meg, hogy nem vagyunk méltók gondviselésedre. Sokszor észre sem vesszük körülölelő szereteted. Életünk lényege felett elsiklunk, hiábavalóságra pazaroljuk Tőled kapott napjainkat, pedig tudjuk, hogy a mi Urunk elhívott bennünket az Ő népéhez, és aki az Ő ügyét szolgálja, arra a mi Teremtőnknek gondja van. Kérünk Téged, éleszd fel szívünkben a felelősséget másokért. Láttasd meg velünk testvéreink szükségét, indíts bennünket Lelked által egymás terhének hordozására. Add meg Urunk, hogy lételemünk legyen alázattal szolgálni, a Szentlélek tiszta gyümölcseit teremni. Így, közösen leborulva előtted, Jézus Krisztus szent nevében kérjük, áldd meg az Ige hirdetőjét, az Ige hallgatását, befogadását és megtartását. Ámen.

Mi szívünket, kegyes Isten,

Igaz hitben, reménységben

Kiváltképen erősíted,

Hogy bízhassunk csak tebenned.

Te isteni jóvoltodat,

Ismerhessük hatalmadat,

Melyet hozzánk megmutattál,

Mikor érettünk áldoztál.

Keresztyéni egyességben,

Nevednek szentelésében,

Szent igédnek értelmében,

Tarts meg minket mindvégiglen.

291. dicséret 2., 3. és 8. vers

Péter apostol első levele 4. fejezet 7-11. vers [1Péter 4:7-11]

„⁷Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.

⁸Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez.

⁹Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.

¹⁰Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai:

¹¹ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.”

Szeretett Testvérek!

Nagyon sokszor elhangzik, gyakran mi magunk is mondjuk, hogy felgyorsult világban élünk. És ez a világ egyúttal a lehetőségek sokaságát adja elénk. Sokkal többet, mint a régebbi nemzedékek idején. És részben ezért is, nagyon sokszor tapasztalhatjuk (talán magunkon is), hogy sokan időzavarban szenvedve kapkodnak jobbra-balra. Mindent szeretnének látni, mindent akarnak hallani, mindent tudni akarnak, mindent markolni akarnak, mindent birtokolni akarnak, semmiből nem akarnak kimaradni. S aki sokat markol, keveset fog. És ezt átélve, nagyon sok emberben ott van egy belső félelem, egy belső feszültség, hogy miről fogok lemaradni, mi az, amit elveszítek, mi az, ami nem lesz az enyém. És minderre még sok-sok lapáttal rátesz a reklámoknak mai lehetősége (hiszen reklám mindig volt a történelemben), de a lehetőségei a reklámozásnak is sokkal-sokkal nagyobbak, sokkal tudatosabbak és úton-útfélen ostromolnak, elénk tolakodnak. És akkor fölmerül a nagy kérdés, hogy ezt a kevés időt, amink van, mire és hogyan lehet jól felhasználni. Mire és hogyan érdemes az időnket szánni? Mert azt, mindenki érzi és tudja, hogy a nagyon sokféle lehetőséget nem tudjuk egyszerre markolni, birtokolni, megragadni. De akkor ez azt is jelenti, hogy valamiről le kell mondani, valami eleve nem lehet annyira fontos, vagy ne legyen annyira fontos számunkra. Mert mindent nem tudunk. És a modern embernek ez a legnagyobb dilemmája, legnagyobb problémája, hogy mégis mindent szeretne! És rohan, lót, fut, szalad, hajszolja magát, és közben talán csak évek, évtizedek múlva veszi észre, hogy miközben azt hitte, hogy nagy rohanásában, szaladásában nagyon sokat sikerült markolni, aközben ujjai közül, keze közül, kezéből, életéből nagyon sok minden ki is potyogott. Ettől még inkább félni fog, még inkább aggodalmaskodik, még inkább kétségeskedik a mai ember.

A fölolvasott bibliai szakaszunk Péter bizonyságtételéből így kezdődött: „Mindennek a vége pedig már közel van”. Na még csak ez hiányzik! Még a Biblia is erre emlékeztessen bennünket, hogy mindennek a vége közel van? Többféleképpen is gondolhatunk erre, akár a Krisztus visszajövetele, akár más összefüggésben, akár egyszerűen csak úgy, hogy ne dicsekedjünk a holnapi nappal, mert nem tudjuk, hogy mit hoz az reánk. De mindennek vége közel van? Akkor mit csináljunk?

A fölolvasott szakaszunkból észrevehettük: van szó az Úrral való közösségről, van szó az egymással való közösségről, és van szó a szolgálatról. Igen, az Úrral való közösség. Most lehet, hogy feltűnik, nincs itt az írásvetítő. De talán majdnem mindenkinek a kezében ott van egy kis lapocska, amit a kijáratnál kézbe kaphatott vagy fölvehetett, hiszen tudom, hogy ami ide ki lett vetítve, az messziről, hátulról, vagy nem olyan szemüveggel nézve nem mindig volt látható, éppen ezért immáron kézbe is adtam, meg azért is, hogy nyugodtan, otthon is át lehessen gondolni mindent. Az Úr újra és újra meg akar szólítani bennünket, hogy ne csak alkalmi érdeklődők legyünk, sőt ne csupán templomlátogatók, hanem az Úrral közösségbe kerüljünk.

Péter erről így beszélt: „…legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok”. Itt az Úrral való személyes közösséget hangsúlyozza az apostol. Ugyanakkor ebből az is kiderül, hogy ne áltassátok magatokat hamis reményekkel. Mert a világ mindig táplálja, mindig nyomja a maga ígéreteit, reményt keltő szövegeit. Az apostol már 2000 évvel ezelőtt arra figyelmeztette az akkori keresztyéneket: legyetek bölcsek és józanok! Nem kell minden után rohangálni. Nem kell minden áron mindent megszerezni, és nem kell, mert nem tudod megszerezni, nem kell emiatt feszültségben élni. „Legyetek bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.” Figyeljük meg, nem azt mondja egyszerűen, hogy imádkozzatok; hanem, hogy az imádságainknak komoly akadálya lehet, ha nincs ott bennünk a józanság. Ha vagy a világvége pánikhangulata tör ki rajtunk, vagy eluralkodik rajtunk, hogy lemaradtunk ebben a világban a versenyben, és nekünk alig jut valami, rohanjunk még többet – tehát akkor kevesebb idő marad csendre. Az apostol arra figyelmeztet, hogy az Úrral való közösség, az sok józanságot igényel. Gondoljátok végig alaposan és nyugodtan mindazt, ami körülvesz titeket, legyetek bölcsek, hogy tudjatok imádkozni. Hiszen mindig jönnek a hangzatos szavak, reményt keltő szövegek és szlogenek – de miben érdemes, kiben érdemes reménykedni? Az Úrral való közösség ad stabilitást az embernek.

De lépjünk tovább, hiszen erről a korábbi vasárnapokon részben volt szó. Fölolvasott szakaszunkban az apostol tovább fűzi, egy lépéssel tovább lép, tovább fűzi a gondolatot, tudniillik az egymással való közösségről beszél. És mi is a múlt vasárnap néztük, láttuk, így fogalmaztam meg, rajzoltuk föl, vagy vetítettük ki, hogy rendszeresen gyülekezetbe járva, gyülekezeti tagként, a gyülekezethez tartozzunk. Ne csak meglátogassuk a templomot.

Ahogyan évekkel ezelőtt történt: egy anyuka sétált gyermekével. Én valahol itt voltam a templomkertben, hallottam, amit beszélt. A gyermek megkérdezte, hogy anyu mi ez a nagy ház? – a Bolyai utcai templom lett volna ez a nagy ház. Mondta: hát ez a templom. – És itt ki lakik? – Hát az Isten. És a gyermek utána így folytatta: és mondd anyu, őt mikor fogjuk meglátogatni?

Igen, már ez is nagy dolog, de a látogatás, azért az egy gesztus. Az a közösségvállalásnak egy nagyon alacsony szintje. Elmegyünk, meglátogatjuk időnként a rokonainkat. De nem velük lakunk, nem együtt főzünk minden nap, ők a maguk családi életét élik. Nos, közösséget vállalni egymással. Igen, ez a gyülekezet belső közössége, ha koncentrikus körökben ábrázoljuk, akkor egy körrel beljebb vagyunk. Nem csak elmegyünk meglátogatni (és sokan elmennek meglátogatni a templomot), hanem az ott lévőkkel közösséget vállalni.

Péter apostol így fogalmazta ezt meg: „az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek”. Ez sokkal több, mint ugyanazon épületbe ellátogatni. Hát elmegyünk egy stadionba, elmegyünk egy nagy csarnokba, vagy elmegyünk a piacra – mindenhol sokan vannak! De nem életre szóló közösség az. Alkalmi, szükségszerű dolog.

 „Az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek” – bátorította már a korai gyülekezetet is Péter apostol. „Mert a szeretet sok bűnt elfedez” – ez nem dogmatikai tétel, ezzel nem oldja föl Péter a bűnbánat és a megbocsátás bibliai tanítását. Másvalamiről beszél: a szeretet, majd Pál apostol is hasonlóan fogalmaz, a szeretet tud elfedezni. Vagyis nem mindig a másik hibájáról beszélni, és nem minden apró dolgot kikürtölni, és mondani és mondani, és mindig csak a mások hibájáról beszélni, mert ezzel nem gyógyítunk, ezzel nem segítünk. A szeretet sok bűnt elfedez, ez azt is jelenti, hogy egymást tudni kell elfogadni és elhordozni.

„A szeretet kitartó legyen bennetek” – egy másik területét említi ennek az apostol, amikor azt mondja, hogy a vendégszeretet zúgolódás nélküli legyen. A világunk egy kicsit változott ahhoz képest, ahogy a korai keresztyének éltek, de mégis érthető. Részben üldöztetések idején, amikor menekülni kellett valakiknek, például a hitük miatt, és befogadta valaki; hát egyszer még adunk neki enni, de aztán esetleg napokig rejtegetni, védeni valakit, akkor már könnyen megszólalhat a zúgolódás: mit képzel ez, én fogom eltartani?

Közösséget vállalni, a szeretet közösségét az üldözöttel – vagy abban az időben, amikor a mai értelemben nem volt szervezett a gyülekezet, akkor nagyon sokszor, akár az apostolok és munkatársaik is, mint vándor igehirdetők, prédikátorok mentek egyik városból a másikba, néhány hetet, hónapot ott töltve, és befogadásuk a gyülekezet közösségének szolgálata volt.

A zúgolódás nélkül való egymás iránti szeretet: közösséget vállalni egymással. Ezen, koncentrikus kör vonatkozásában most egy picit megint lépjünk tovább, és vegyük észre a fölolvasott bibliai szakaszunk bizonyságtétele alapján, és ahogy hallottuk Pál apostol leveléből, amit a korinthusiaknak írott: mi megajándékozott emberek vagyunk. Megajándékozott emberek – Kitől? Miért? Mire? Megajándékozottak vagyunk, és arról beszél a Biblia, hogy ki-ki amilyen ajándékot kapott, lelki ajándékot kapott, azzal szolgáljon. Szolgáljon, mert ezt ugyanazon Lélek, ugyanazon Úr adja a közösség tagjainak.

Itt Péter két területet említ, a szóbeli és a cselekedetbeli területet, nagyon röviden összefoglalva. Pál apostol részletesebben sorolta előbb az 1Korinthus 12-ben; de még olvashatnánk hozzá a Római levélből is és az Efezusi levélből is. Vagyis ha ezeket összehasonlítjuk, összevetjük, akkor egyértelműen látnunk kell, hogy a Szentírás a kegyelmi ajándékokról nem ad teljes listát. Részben vannak átfedések ezek között, részben valamit csak itt említenek, valamit csak ott említenek.

Megajándékozottak vagyunk lelki ajándékkal, kegyelmi ajándékkal. A kegyelmi ajándék azt jelenti, hogy nem az én kiválóságomnak az eredménye, ingyen kegyelemből kaptam, nem az érdemeim ezek, hanem az Isten egyszerűen adta. Itt olvassuk: ha prédikál úgy mondja, mint Isten szavait – mert különben minek; és aki szolgál úgy szolgáljon, mint aki Istentől kapott erővel végzi – ebben benne van az is, hogy nemcsak a magam mutogatására, benne van az is, hogy ne zúgolódással. Először nagy lelkesedés, aztán a második vagy a harmadik napon már némi morgolódás, utána zúgolódás? „Ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi.”

De beszél az Írás máshol a bölcsesség Igéjéről, az ismeret Igéjéről, mint kegyelmi ajándékról: a hitről, a gyógyításról, prófétálásról, lelkek megkülönböztetéséről és még sorolható tovább. Most nem a részletei a fontosak, hanem hogy az Isten megajándékoz bennünket különböző ajándékaival azért, hogy a közösség javára szolgáljunk. Ezt nem ilyen átmeneti látogatóként, nem érdeklődőként, hanem a másikkal közösséget vállalva lehet gyakorolni.

A kegyelmi ajándékok mellett említenünk kell még két területet: a képességeket és a talentumokat is. A talentumokat képességeink szerint adja az Úr; kinek-kinek különböző képességei vannak. Azok is azért adattak, hogy szolgáljunk vele. És az Isten talentumokat, a képességek arányában eszközöket ad, hogy azokkal szolgáljunk. Valamelyiket mindegyikőnk kapott. Egyikőnk sem mondhatja, hogy: jaj, én nem tudom olyan jól magyarázni az Igét, akkor én semmit nem csinálok! Mert én nem tudok mit tenni a közösség javára! Mindannyian kaptunk valamit – valószínűleg többet is –, akár lelki ajándékok vonatkozásában, akár a képességeinkre gondolunk, akár a kapott eszközökre gondolunk, hiszen a talentum annak idején tulajdonképpen a nemesfém mértékegysége volt, vagyis kicsit úgy is mondhatnánk, hogy anyagi javakat is kaptunk, mindannyian tudunk tehát valamivel szolgálni a közösségben.

A Szivárvány decemberi számában, amikor az előző, illetve annak az esztendőnek az eseményeiről egy rövid összefoglalót próbálunk leírni, abban újra és újra – részben ismétlődés, mert folyamatosságról van szó –, próbálok sok mindent fölsorolni, hogy észrevegyük, legalább egy évben egyszer észrevegyük, hogy a közösségben mennyi terület, mennyi lehetőség van arra, hogy személy szerint részt vegyünk nemcsak fogyasztóként, hanem a közösségben szolgálatot végzőként, vállalóként. Olvasom úgy szó szerint, ahogy ott van: „Gyülekezetünk nevében köszönöm lelkésztársaimnak, gyülekezeti gondnoknak, kántoroknak, pénztárosnak, templomgondnoknak, hitoktatóknak, csoportvezetőknek, a Presbitériumnak, a Szivárvány szerkesztőségének és mindenkinek szívből, hitből, szeretetből való hűséges, önkéntes szolgálatát.

Több mint 120-an végeztek havi rendszerességgel különböző önkéntes feladatokat, és még sokan alkalmilag segítettek. Jó példaként, és a közös munkálkodásra való további buzdításként – a teljesség igénye nélkül – most is több mint hatvanféle ilyen területet megnevezek: igei szolgálatok, bizonyságtételek, otthoni és gyülekezeti imádságok, igeolvasások. Családlátogatások, otthonokban és kórházakban végzett beteglátogatások, kórházi kántálás és szeretetszolgálati munkák. Gyermekműsorok betanítása és előadása, szavalatok, énekkari szolgálatok, zenei közreműködések, zenés áhítatokon való szolgálatok. Cikkek írása, újságunk szerkesztése, nyomtatása, valamint sajtó termékek terjesztése, honlap készítése, frissítése. Úrasztali jegyek adományozása, úrvacsorai segítségek. Műszaki-gyakorlati munkák, javítások, templomkert gondozása, virágok adományozása és templomi elhelyezése, takarítási segítségek. Hivatali, irodai, könyvelési munkák, fénymásolások, körlevelek készítése, kézbesítése, anyakönyvezés. Jegyzőkönyvek megírása, perselyadományok és azok számbavétele. Anyagbeszerzés, mesteremberek mozgósítása, vásárlási segítségek, szeretetvendégségek előkészítése, sütemények, természetbeni adományok. Plakátkészítés, fényképezés, díszítés, varrás. Bizottsági szolgálatok. Egyházfenntartói járulék, cél- és perselyes adományok. Utazások szervezése, táboroztatási segítségek, vendégek fogadása, szállítások. Hívogatások gyülekezeti alkalmakra, templomba érkezők fogadása, elhelyezése, gyermekfelügyelet biztosítása a Kismamakörnek. Gyülekezetünk keretein kívül végzett szolgálatok, alapítványi munkák. Jó szándékú építő észrevételek, javaslatok. Szolgálatunk végzéséhez családunknak adott segítségek. Egymás iránti türelem és szeretet” – ez is a teljesség igénye nélkül volt.

Megajándékozottak vagyunk. És a közösséget vállalásról, a szolgálatvállalásról szól a mai Igénk. És éppen ezért most már kis fénymásolatban kézbe is adtam, akinél nincs, a kijáratnál majd vegyen magához, sőt az igehirdetések igehelyei is ott vannak a lapon, és ott van a gyülekezeti virág is, hogy ezt a kettőt egymásra helyezve lássuk, hogy mit jelent a gyülekezeti alkalmak rendjében a tartalmi rész, a koncentrikus körök világa.

Péter apostol mindezt így fogalmazta meg, és a mai igehirdetésnek is az Érdeklődéstől elkötelezettségig sorozaton belül, ennyi a címe: Szolgáljatok egymásnak! Mert Péter így fogalmazta: „…úgy szolgáljatok azzal egymásnak”. Figyeljük meg a négy kifejezést végezetül.

Úgy – Úgy, mint akiket Isten hatalmazott fel. Ez is nagyon fontos. A szolgálat a gyülekezetben nem önfejű ki vagyok, mi vagyok, magam mutogatása. Az különböző tv-showkba való, de nem az Isten népe közösségébe. Úgy szolgáljatok, legfőbbképpen, ahogy itt olvastuk: hogy az Úr dicsőíttessék. Vagyis a szolgálatnak pontosan megvan a célja: az Úr dicsőíttessék, az szolgálja a másik javát is. Ahol az Úr nem dicsőíttetik, ott is lehet sok mindent csinálni, de az nem biztos, hogy szolgálni fogja a másik javát.

Másodszor: azzal szolgáljatok, azzal, amit az Úrtól kaptunk. Merthogy sáfárok vagyunk. Megbízottak vagyunk, akár a kegyelmi ajándékok világáról van szó, akár a képességeinkről van szó, akár a nekünk adott talentumokról, az eszköztárról van szó. Azzal, amit az Úrtól kaptunk – ez megint megvéd, ennek az ismerete és komolyan vétele az önfejű dicsekedéstől. Hiszen megbízottak vagyunk. Azzal szolgáljunk, amit mi is ajándékba kaptunk, hiszen ez nem a sajátunk.

A bevezetőben említett kérdéskör, hogy kevés időt mire és hogyan lehet jól fölhasználni, hogy ne kapkodás, ne kétségbeesett rohangálás legyen az életem – mindent meg akarok szerezni, semmiből nem akarok kimaradni, mindent látni akarok, mindenhová el akarok menni, mindent birtokolni akarok – és ez lehetetlen! De bolondíthatjuk magunkat és egymást ilyen elképzelésekkel. Nos, azzal szolgáljatok, amit ajándékként kaptatok az Istentől. Ez nem a magunk erőfeszítése, hanem az Istentől nekünk adott lehetőségekkel való jó sáfárkodás.

Harmadszor: szolgáljatok. Vagyis legyünk csatornái annak, amit az Úr akar adni, árasztani mások felé. Ahogyan nagyszerű, hogy van egy hatalmas víztorony, de ahhoz csövek kellenek, hogy a lakásunkba eljusson a víz. Mert hogyha nem lennének csövek, ez a hatalmas csőrendszer a városban, akkor a víz hozzánk nem jut el. A mi életünk ilyen csatornája lehet és legyen annak, amit az Isten szeretne adni és árasztani áldásként mások felé. Ez a szolgálat. Vagyis, amit az Isten ad, rajtunk keresztül szeretné eljuttatni egymás felé is, és a gyülekezet határán túlra is. Ez szolgálat. Ez nem a magam mutogatása, nem az önzés világa, nem az én minden áron való birtoklása, hogy mindent én szerezzek meg, és egy észnélküli versenybe és egymás taposásába hajszoljuk magunkat; hanem itt isteni áldás áradhat.

És negyedszer: egymásnak szolgáljatok. Az apostoli tanítás nagyon komolyan és nagyon határozottan figyelmeztet, itt a gyülekezeten belüliről van most szó. Egymásnak, akik Krisztus-követők lettetek. Ezt nem szabad kijátszani a gyülekezet határán kívülivel, de az Ige először is és mindenekelőtt a gyülekezet közösségében végzett szolgálatra tanít. Aki a gyülekezet közösségében nem tud, nem akar szolgálni, az kifele se nagyon fog mások felé jól szolgálni: egymásnak. Vagyis legyőzve az önzést, legyőzve a kényelmességet, legyőzve azt, hogy – amit személyválogatásnak nevezünk – én neki, hát neki nem! A szeretet, „az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez”, a személyválogatás nélküli szolgálat a gyülekezet közösségén belül. Hiszen ez a közösség a Krisztus teste. És aki nem tud, és nem akar a Krisztus testében szolgálni, az a Krisztust gyalázza meg. Utána ne beszéljen arról, hogy ő Istent hiszi, és az Istent szereti. Mert aki az Istent szereti, annak a felebarátját is szeretnie kell – figyelmeztet János apostol.

És míg időnk van, amíg itt vagyunk ebben a testben, amíg nem jött vissza még az Úr, addig szolgáljunk egymásnak. És egyszer csak rádöbbenünk arra, hogy isteni áldások áradnak! Vagyis nem kell kétségbeesnünk, hogy miről fogunk lemaradni. A legnagyobb lesz a miénk. A többi harmad- és ötöd-rangú lehet, amivel a világ még ostromol bennünket.

Szeretett testvérem, vállald ezt a közösséget! Vállald a szolgálati közösséget, hiszen igazán itt kezdődik a keresztyén közösségnek az a plussza, az a többlete, ami a világ különböző nagyszerű összejöveteleitől meg kell, hogy különböztessen bennünket azért, mert rajtunk keresztül isteni erők, isteni áldás áradhat egymás felé, sőt majd a gyülekezet határain kívülre is. És mindez akkor van helyén és rendjén, ha így az Isten dicsőíttetik. Mert ezt észreveszik! Észreveszik a testvérek is, észreveszik a gyülekezetben is, és szép lassan a világ is kezdi észrevenni, hogy ez valami több, valamilyen más közösség, mint amilyeneket emberek ismernek, és amiben tisztességesen közreműködnek a világban.

Szolgáljatok egymásnak – a szolgálat csak közösségvállalás által működik. Egymásnak szolgálni úgy, hogy nem vállalom a másikkal a közösséget, az nem nagyon lehetséges; de úgy és akkor tudom vállalni, ha szeretetem elfedezi, vagyis nem fölhánytorgatja a másik gyengeségét, bűnét, és nem örökké kritikusan kibeszéli, hanem éppen a szolgálat által próbálja tisztítani, gyógyítani még a másik életet is. Vállaljuk tehát így az Isten népe közösségét. És vállaljuk mi így a szolgálatot, hogy az Úr dicsőíttessék, rajtunk pedig áldása lehessen. Ámen.

Szeress jó reménységgel,

Mely nem ejt szégyenben;

Atyafi szeretettel

Építsél éltemben,

Hogy szívből szerethessem

Felebarátomat,

És ebben ne keressem

Csak az én hasznomat.

Engedd, hogy szent igédet

Bátran megvallhassam,

Tisztemben hűségemet

Néked megtarthassam;

Senki engem e földön

Tőled el ne vonjon,

Híveid seregében

Felséged megtartson.

493. dicséret 5. és 6. vers

Jöjjetek, imádkozzunk!

Hálát adunk Istenünk, hogy eltévedt teremtményeidet megkerested kegyelmeddel. Magasztalunk, hogy megajándékoztál a veled való közösség áldásaival, és hálát adunk, hogy Krisztus-követő életünket meghívtad a Te népeddel való közösségbe, a gyülekezetbe.

Bocsásd meg Urunk, hogy még csak mindig fogyasztani szeretnénk a testvérek szolgálata által felénk áradó áldásaidat. Bocsásd meg, hogy még gyakran kifogásokat keresünk magunknak a szolgálat elől való menekülésünkhöz. Segíts Urunk felismerni Tőled kapott képességeinket, hogy azokkal szolgáljunk egymásnak. Segíts Urunk észrevenni és szolgálatra fölajánlani a nekünk adott talentumokat, javakat a gyülekezet közösségében. És segíts, hogy a mások által felismert kegyelmi ajándékainkkal szolgáljuk a közösséget, hogy képességeink, talentumaink, kegyelmi ajándékaink dicsőségedet hirdessék egymás számára, sőt az egész világ felé is.

Könyörgünk Urunk, Istenünk, gyülekezetünk testvéri közösségben, szolgálatban való erősödéséért. Könyörgünk, hogy szolgáló életünk és közösségünk Rád mutató jel legyen mindenkor, elsősorban városunk javára.

És kérünk mennyei Atyánk, hogy irgalmas szereteteddel vedd körül a testi-lelki betegségben, próbákban lévőket, a megfáradottakat, az élet taposómalmában, vagy nagy rohanásában csalódottakat. Vedd körül irgalmas szereteteddel a gyászoló szíveket, mindazokat, akik most veszteséget éreznek, hogy Téged, az örökkévalót, az üdvözítőt és a vigasztaló, gyógyító Urat keressék. És kérünk, segíts bennünket is, hogy gyógyító szeretettel tudjunk egymás felé fordulni.

Urunk! Odaszánjuk magunkat a Te néped közösségének szolgálatára. Segíts, hogy ez a hétköznapokban megvalósulhasson, egymás javára és a Te dicsőségedre. Ámen.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |