| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Életünk legyen tanúságtétel Krisztusról

János evangéliuma 5. fejezet 36-47. vers

»³⁶Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy teljesítsem azokat, tehát azok a cselekedetek, amelyeket elvégzek: maguk tesznek bizonyságot arról, hogy engem az Atya küldött el.

³⁷De az Atya is, aki elküldött engem, bizonyságot tett rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok, ³⁸és az igéje sincs meg bennetek maradandóan, mert abban, akit ő elküldött, nem hisztek.

³⁹Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, ⁴⁰és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.

⁴¹Én nem fogadok el dicsőséget emberektől, ⁴²rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete.

⁴³Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok.

⁴⁴Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?

⁴⁵Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek.

⁴⁶Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő.

⁴⁷Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?«

Ima

Drága Mennyei Atyánk!

Magasztalunk Téged ezért a végtelen kegyelemért, és szeretetért, amivel ezen a héten is oly bőségesen megáldottál minket. Köszönjük, hogy ma is itt lehetünk, és Te ma is meg szeretnél értetni valamit a Te csodálatos tervedből.

Uram! Te pontosan ismersz minket, minden bűnünket, gyengeségünket. Hálát adok Neked, hogy ennek ellenére sem vetettél meg minket, hanem elküldted Szent Fiadat, hogy általa bűnbocsánatunk és örök életünk legyen.

Istenünk! Áldjuk a Te bölcsességedet, hogy megváltott gyermekeidet egy közösségbe gyűjtöd, és feladatokat bízol rájuk.

Atyánk! Csodálatos az a kegyelem, és csodálatos az a bizalom, hogy a szent evangélium hirdetését éppen a mi kezünkbe, bűnös, tökéletlen emberek kezébe adod.

Urunk! Tudjuk, hogy Neked a mi gyülekezetünkkel is terveid, céljaid vannak. Engedd, hogy meglássuk és megértsük ezeket. Adj erőt és bölcsességet, hogy a Te dicsőségedre járhassunk és szolgálhassunk e világban. Kérlek, taníts és formálj minket a mai napon is, hogy Téged magasztaló, Rólad bizonyságot tevő gyülekezet lehessünk. Könyörülj rajtunk, és áldd meg istentiszteletünket. A Jézus Krisztus nevéért kérünk. Ámen.

Az Illésnek lelkével

Ruházz fel engem is,

Szent szerelmed tüzével

Égjen én lelkem is.

Áldj meg oly kegyességgel,

Hogy higyjek és szóljak,

Hűségedre hűséggel

Másokat unszoljak.

304. dicséret 5. vers

Lukács evangéliuma 24. fejezet 44-49. vers

⁴⁴Majd így szólt hozzájuk: »Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.«

⁴⁵Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, ⁴⁶és így szólt nekik: »Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, ⁴⁷és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.

⁴⁸Ti vagytok erre a tanúk.

⁴⁹És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.«

Szeretett Testvérek!

Amikor a gyülekezetbe hívogatunk, amikor hitünkről vallást teszünk, és némelyek visszakérdeznek, mit tudunk mondani?

Ki szabhatja meg az egyház feladatát? Ki mondhatja meg, mi a gyülekezet küldetése? Mi az egyház, mi a gyülekezet célja? Vajon a mindenkori államhatalom? Talán a társadalom? Talán a média ilyen vagy olyan fölerősített és torzított hangja?

Ki szabhatja meg az egyház feladatát, küldetését, célját?

Talán különböző hagyományok? Esetleg a pillanatnyi elvárások? Vagy a változó kihívások?

Ki, vagy mi szabhatja meg tehát az egyház feladatát?

Úgy gondolom, mindannyian érzékeljük (bár a teljesség igénye nélkül soroltam föl csupán néhány területet), hogy ha ezek, vagy ezek közül egyik vagy másik, vagyis az állam, a társadalom, a média, a hagyományok, elvárások, vagy éppen a pillanatnyi kihívások határozzák meg a gyülekezet, az egyház küldetését, célját, akkor az az egyház torzulni fog; ott deformálódás következik be.

A fölolvasott bibliai Igékben Jézus többek között azt mondja tanítványainak – immár a föltámadott Úr mondja: „Ti vagytok erre a tanúk”. Nos, próbáljunk akkor az előbb föltett kérdésre választ keresni. Ki szabhatja meg a Krisztus-követők feladatát és küldetését? Miről kell szólnia, tanúskodnia a keresztyén ember életének és a gyülekezet szolgálatának?

Lehet, hogy némelyeket megdöbbent, de először is azzal kell kezdenem: ne az Írásról tegyünk bizonyságot! Ne az Írásról – mármint a Szentírásról. Némelyek, akkor magukban most gondolhatják, „hát akkor miről, ha nem a Bibliáról?” – hanem a föltámadott Krisztusról. A mi bizonyságtételünk középpontjában a föltámadott Krisztus kell, hogy álljon – akiről az Írás is tanúbizonyságot tesz. És a sorrend nem mindegy! A kijelentett Igét, az Írást ne emeljük a Krisztus fölé. Nem jelentetett ki minden. Nem íratott le minden.

János evangéliumában ilyet olvasunk: „Jézus sok más jelt is tett tanítványai szeme láttára, amik itt nincsenek leírva”. Töredékes a prófétálásunk. Rész szerint való az ismeretünk. Nekünk először is a föltámadott, élő Krisztusról kell tanúbizonyságot tennünk. Merthogy róla tesz bizonyságot a Szentírás is, és nem fordítva. A Szentírást ne emeljük fölé az Úrnak! Akkor nagyon furcsa szituációkba keveredhetünk, és lassan távolodunk magától a Szentírás tanításától. Arról a Krisztusról kell bizonyságot tennünk, akiről az Írás is tanúskodik – maga Jézus mondja ezt. Hiszen emlékezzünk, hogy mit hallottunk az előbb János evangéliumából – amikor is Jézus, vitatkoznak Vele, és elkezdi sorolni azokat, akik Őmellette tesznek bizonyságot, Őróla tesznek bizonyságot: „Rólam tesz bizonyságot a mennyei Atya” – mondja Jézus. „Rólam tesznek bizonyságot a cselekedeteim” – mondja Jézus. És rólam tesz bizonyságot az Írás, a próféták, Mózes, akiben ti… – mondta a hallgatóinak, Vele vitatkozóknak – akikben ti annyira reménykedtek”. Maga Jézus figyelmeztet erre bennünket. És ezt nagyon komolyan kell vennünk, hogy mi tanúk vagyunk. A feladatunk tanúságtétel, de nem mindegy, hogy miről vagy kiről. Mi, vagy ki áll a tanúságtételünk középpontjában.

Jézus a kortársakkal beszélgetve többek között ezt mondta: „Ti azért kutatjátok az írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van örök életetek, pedig – folytatja Jézus – azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen”. A sorrendet figyeljük meg. Mi nagyon sokszor egy könyvet akarunk az Úr fölé emelni. És akkor erre azt mondja egy másik valaki, „hát nekem is van egy vallásos könyvem, szerintem az a legfontosabb”.

Jézus úgy beszél az Írásról, Mózesről, a prófétákról, az akkori Ószövetségről, mint amelyek szintén Őróla tesznek bizonyságot, az Atya és a cselekedetek bizonyságtételével együtt.

Tehát ti vagytok erre tanúk – mire vagyunk tanúk? Arra, hogy Jézusban teljesedtek be a kijelentett Igék, az Isteni megváltó akarat. És róla tesz bizonyságot az Írás, és ezért fontos nekünk a kijelentett Írás, a Szentírás. Nagyon határozottan fogalmaz Jézus: „Rólam, rólam beszél az Írás, rólam beszéljetek az embereknek”. És itt egy pillanatra meg kell állnunk, mert tulajdonképpen egy Írás-magyarázási elvre tanít meg többek között Jézus. Amely elvet mi nem mindig veszünk komolyan, és máris megerőtlenítjük az Igét, a többi, egyéb rossz következményről most nem is szólva. „Ami meg van írva rólam, tesz bizonyságot” – mondja Jézus. Tudniillik a kortársak közül is, az írástudók is olvasták és magyarázták az Írásokat, és mégis szembehelyezkedtek Jézussal. Hogy van ez? Ma is nagyon sokan kérdezik, különösen a világ fiai közül, az érdeklődő emberek közül: tessék már mondani, ha ide megyek, itt is a Bibliára hivatkoznak, és ezt mondják… ha oda megyek, ott is a Bibliára hivatkoznak és arra esküdnek… ha egy harmadik közösséghez megyek, ott is a Bibliára hivatkoznak, és megint részben mást mondanak… Hát hogy van ez? Gondoljunk csak arra (most olyan időket élünk), ha valaki belehallgat egy választási vitaműsorba, ahol két oldal képviselője ott van – akkor mi történik? Elkezdi sorolni az egyik az adatokat, és abból levonja a következtetést az ország helyzetével kapcsolatosan. Erre sorolja a másik is az adatokat, ő is levonja a következtetést, és ezek elég messze állnak egymástól. És akkor néha meg is kérdezi a műsorvezető vagy a hallgató magában: hát nem ugyanonnan vették az adatokat? De mondjuk ugyanonnan, például: a Központi Statisztikai Hivatal adatai. Csakhogy, ha csak egy részét veszi ki valaki, a másik valaki természetesen másmilyen adatokat vesz ki az egészből, akkor egész más következtetéseket lehet levonni.

Nem véletlen figyelmeztet és tanít Pál apostol majd, amikor Timóteusnak írja, hogy a teljes Írás ihletett Istentől, nem pedig, annak általam elismert része. Jézus határozottan beszél arról kortársainak – az Írást olvasó és magyarázó kortársaknak –, hogy ott van a baj veletek, hogy ugyan kutatjátok az Írásokat, ami nagyon helyes és nagyon jó, de van egy előfeltevésetek: azt gondoljátok, abban van az örök életetek. És ezen előfeltevés miatt nem veszitek észre, hogy az Írás Jézusban beteljesülve, Jézusban hozza az örök életet. Vagyis, lehet egy szubjektív előfeltételünk, és ahhoz gyűjtjük az adatokat. És a fától nem látjuk az erdőt. Nem az egészről beszélünk.

Amikor tehát a gyülekezet, az egyház, a keresztyén ember küldetéséről van szó, és Jézus szavaival szólva: „tanúk lesztek”, vagyis tanúságtétel a feladatunk, akkor nekünk az Íráshoz Jézus Krisztus által kell közelednünk. Ha nem így közeledünk, akkor illegitim az írásmagyarázatunk. És akkor következik be az, hogy a Biblia egy részére hivatkozva ők ezt mondják, a Biblia más részére hivatkozva mások mást mondanak. És akkor zavarban vannak az emberek.

Jézus azt mondja: be kellett teljesednie, és így rólam tegyetek tanúbizonyságot. Ezért fogalmaztam, hogy ne az Írásról tegyünk bizonyságot, hanem a föltámadott Krisztusról, akiről a Szentírás bizonyságot tesz. Ami rólam van megírva, azt hirdessétek, ne azt, amit ti gondoltok, vagy szeretnétek kigondolni és kikövetkeztetni a Szentírásból. Mert a kortársaknak is volt ilyen hibája. Emlékezzünk a legismertebb emberre, (Saul) Pálra. Aki majd később le is írja, hogy „szerfelett rajongtam atyai hagyományaimért”, és buzgón tanulmányozta az addigi kijelentést, az Ószövetséget. És mégis Krisztust üldöző lett. Sőt azért lett Krisztust üldöző, mert az atyai hagyományok szemüvegén keresztül tanulmányozta az Írást, és így nem nyílt meg az egész Írás előtte. De amikor megértette ő is, hogy az Íráshoz a Krisztus által kell közeledni, akkor lesz apostol belőle. Mert az Írás is Krisztusról tesz bizonyságot.

Szeretett Testvérek! Ezt az úgymond írásértelmezési, -magyarázási szabályt nagyon komolyan kell vennünk, maga az Úr figyelmeztet erre. És a tanúságtételünkhöz rendkívül fontos ez.

A kortársaknak tehát így mondta: ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok… nem azért kutatjátok, hogy megértsétek, hogy mit mond az Írás, hanem van egy előfeltevésetek, és ahhoz gyűjtitek az idézeteket. Így gyönyörűen el lehet beszélni egymás mellett, mint ahogy napjainkban gyakran tapasztaljuk, hogy két különböző párt képviselője ugyanazon helyről gyűjti az adatok egy részét, meg a másik részét, és elbeszélnek egymás mellett. És a hallgató azt mondja, hogy nem értem ezeket, és elegem van belőlük. Vajon mi nem járunk így néha a bizonyságtételünkkel? – hogy akik hallgatnak bennünket, nem értik. Ez is a Bibliára hivatkozik, az is a Bibliára hivatkozik, de nem a teljes Írást hirdetik. Az Írás értelmezésének, hirdetésének az alapszabálya, hogy „rólam”, tesznek bizonyságot. Csak így törvényes, Ige szerint való és Lélek szerint való a magyarázatunk.

Nos, mi a tanúságtételünknek a tartalma? Jézus megfogalmazza három rövid kifejezésben: az Ő nevében megtérést, bűnbocsánatot hirdetni. Erre van küldetésünk. Fontos az Ő nevében, vagyis nem a magunk fölhatalmazásától, nem a magunk szája íze szerint, nem a magunk gondolata, nem is az egyházunk hagyománya szerint. Ha az egyezik a Szentírással, akkor rendben van, de ha nem teljesen egyezik, akkor nem az egyház hagyománya és az egyház akarata szerint kell.

Az Ő nevében – ugyanarról van szó, mint amikor az imádkozásnál tanít, hogy nevemben kérjetek. És az nem egy varázsmondat, hogy „akármit kérhettek” – és a végén odabiggyesztem, hogy „a Jézus nevében”, akkor az az imádság teljesül. Nem fog teljesülni. A Jézus nevében, az azt jelenti, mint amikor a nagykövetnek egy idegen országban, a magyar kormány nevében szabad megszólalnia. Vagyis a magyar kormány által rábízott álláspontot szabad képviselnie. Nem magánember, és azt mond, amit akar (állítólag a mi nevünkben), mert arra nem kapott felhatalmazást.

Tehát a küldetésünk, a tanúságtétel először is az Úr akarata szerint, mert csak akkor lehet nevére hivatkozni.

Másodszor: a megtérést hirdetni, nem egy kis korrekciót az életben; nem egy kis javulást. Emlékezzünk a nagyon ismert „Tékozló fiú” példázatára. A tékozló fiú, aki mindent kér, csak azt nem, aki adja: az Atyát, és messzire elmegy. Egy idő múlva teljesen tönkreteszi az életét, rájön, hogy ha nem akar éhen halni, most már dolgozni kell, „mert amit kaptam, azt mind elherdáltam”. Ez egy korrekció, nagyon fontos korrekció az életben. De ez nem megtérés. Még mindig messze van, bár most már elment dolgozni.

A megtérést kell hirdetnünk, vagyis az élet teljes irányváltozását, az eddig háttal lévő magatartásunk változzon meg, és Krisztus felé forduló magatartás legyen. Megtérést hirdetni és nem egy kis általános megjavulást – az a világ dolga. Ők annyit tudnak. És igyekeznek is. Nekünk az a kiváltságunk, hogy a Krisztus által a megtérést hirdethetjük, más szóval: „szükség néktek újonnan születnetek”. És miről kell bizonyságot tennünk? Mire kell, hogy tanú-bizonyságtétel legyünk a bűnbocsánatra? Vagyis: hogy a terhelő múlt rendezhető múlt. Nem letakarható (azt is lehet, de azzal nincs elrendezve semmi). A múlt rendezhető, hiszen azért kellett szenvednie Jézusnak, és azért kellett feltámadnia, hogy örök élete legyen a megtérő embernek. Mert ennyire szerette Isten a világot.

És Jézus hozzátesz még egy mozzanatot, hogy Jeruzsálemtől elkezdve, majd ugye a föld végső határáig – ennek a beteljesülésében élünk, hiszen az evangélium már régen túllépett Jeruzsálem, Júdea, Samária határán – a népeknek hirdettetik. De még sok feladatunk van a tanúságtételben.

Szeretett Testvérek! Eközben is, amikor a nemzetek felé megy az evangélium, az Írás teljesedik be. A prófétáknál már erről szó van, az Úr erről beszél. Kevés az, hogy csak Izrael fiai között. Minden nemzet felé kell, hogy szolgáljatok.

Mi tehát a gyülekezet küldetése, feladata és célja? A két hete már megértett Isten magasztalása mellett, és a múlt vasárnap előttünk állt közösségvállalás az Úrral és egymással mellett, most egy harmadik mozzanat áll előttünk: ez a tanúságtétel: „Lesztek nékem tanúim”. És a tanúságtételt senkinek ne engedjük át. A Krisztus tanúi kell, hogy legyünk.

Spurgeon az egyházzal kapcsolatosan nagyon határozottan, nagyon egyértelműen és nagyon igeszerűen fogalmazott: „Az egyház nem azért van, hogy szociális intézményeket alapítson, vagy hogy tagokat gyűjtsön. Ne legyen politikai társulat se, és ne törekedjen hatalmi pozícióra. Sőt, még vallásos szervezet se legyen, csupán a maga nézeteinek a hirdetésére…”. Igen, nem ezekre kaptunk megbízatást. Vagy ezek közül némely nem első számú megbízatás. „…hanem – mondja tovább – egy olyan testület legyen, amelyet az Úr létesített azzal a céllal, hogy terveit az Ő szándékának megfelelően megvalósítsa.” Vagyis az Úr terveit, az Úr szándéka szerint megvalósítani.

Ki szabhatja meg az egyház feladatát? – tegyük fel végül újra a kérdést. Az állam? A társadalom? Az ilyen vagy olyan ideológia? A média által sugárzott világkép, vagy a hagyományok, vagy elvárások, vagy a pillanatnyi változó kihívások? Kitől van? Kitől van az egyház küldetése? És mi ez a küldetés?

Először is: csak az egyház Urától lehet. Az egyház feje a Krisztus. Máshonnan nem fogadhatunk el megbízatást. Próbálnak, mindig próbálnak az egyházra sok mindent rátestálni. Csinálja ezt, csinálja azt! Azt ne csinálja, ezt csinálja! A történelemben mindig voltak ilyen kísérletek, és lesznek is. De az egyház, ha egyház akar maradni, akkor csak a Krisztustól fogadhat el, az egyház Urától megbízatást, csak Ő határozhatja meg, hogy mi a cél. Természetesen a kihívásokra oda kell figyelni, hogy az adott kor emberének a nyelvén tudjunk szólni, hogy közelebb tudjuk vinni az Igét. Ilyen értelemben, erre oda kell figyelni. De a célt nem téveszthetjük szem elől. Jézus nem azt mondta tanítványainak, hogy „itt voltatok, most már menjetek, aztán amit szeretnétek, mondjátok”. Egyértelműen és határozottan azt mondja, hogy az Ő nevében megtérést hirdetni, bűnbocsánatot hirdetni. És tanúk vagytok arra, hogy Isten az Ő megváltó szeretetét „bennem”, azaz Jézus Krisztusban, szenvedése, halála és föltámadása által hozta ebbe a világba. Erre kaptunk megbízatást. Ennek legyünk a tanúi.

A feladatunk tehát: személyes tanúságtétel. Személyes tanúságtétel életünk megváltójáról, Uráról, gazdájáról. Nem általában valamit mondani – szépet, jót, egyébként, nemeset, bölcset emberileg. Azt tud a világ is. Hanem beszélni arról, hogy nekem, neked, nekünk, mit jelent a Krisztus. Mit jelent az elfogadott kegyelem. Tanúságtétel a feladatunk a mi Urunkról, a mi Gazdánkról. Az Ő nevében csak akkor beszélhetünk, ha akarata szerint beszélünk.

Vagyis, mondhatjuk… mondhatjuk felebarátainknak, ismerősöknek: „Jöjjetek, lehet új életet kezdeni a Krisztus által”.

Mondhatjuk, a már Krisztus-követők felé: „Jöjjetek, lehet örvendező Krisztus-követő életet élni”. Vagyis legyen a mi életünk tanúságtétel arról, ahogyan szeret minket Isten, arról, ahogyan Krisztusban az örök élet útját elkészítette és fölkínálta. És az egyház senki mástól nem fogadhat el megbízatást, reá kiosztott feladatot, szerepet, mert akkor már nem a Krisztus egyháza vagyunk.

Legyen a mi életünk is tanúságtétel Krisztusról. Ámen.

Gondolatunk és beszédünk,

Sőt a mi egész életünk

Úgy folyjon s úgy tündököljék,

Hogy mindenek megismerjék.

Hogy te vagy, szent Isten, Atyánk,

Fiaidnak te vagy példánk.

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD,

Töltse bé uralkodásod,

Ó, mi királyunk, e földet;

Szaporítsad seregedet,

Drága Igédnek kész szállást,

Adj mindenütt szabad folyást.

483. dicséret 5. és 6. vers

Ima

Magasztalunk Istenünk, hogy Krisztus által Hozzád térőként megbocsátottál, és népedhez tartozhatunk mi is.

Bocsásd meg, hogy olykor mégis a magunk feje után mentünk, bocsásd meg, hogy máskor pedig idegen elvárásoknak engedtünk, nem teljesítettük igazán a Tőled kapott küldetésünket, feladatunkat.

Segíts Urunk teremtett világod szépségét látva, gondviselésedet tapasztalva magasztalni Téged. És segíts Urunk bűnbocsátó kegyelmedből élve, egymást testvérként elfogadva, ragaszkodni a Veled és egymással való közösséghez. Segíts Urunk a Te nevedben hirdetni másoknak is a megtérés és az elfogadott bűnbocsánat által az új életet és az örök életet. Segíts Urunk gyülekezetként és személyes életünkkel is, szavainkkal, és cselekedeteinkkel is Rád mutató jellé lenni. Segíts, hogy Tőled kapott tanúságtétel-feladatunkat betöltsük.

Könyörgünk, hogy erőtlenek, testi nyomorúságban lévők számára, szívükben friss gyászt hordozók számára, a Te Igéd legyen vigasztaló szó, és szeretetünk: bátorítás. Te gyógyítsd, vigasztald a megsebzett lelkeket.

És könyörgünk Urunk, hogy a nemzetünk szabadságáért küzdő őseink jó példája bátorítson minket is nemzetünk felemelkedéséért való hűségesebb szolgálatra.

Urunk, Istenünk! Odaszánjuk magunkat, hogy a Tőled, nekünk adott tanúságtétel szolgálatával, népünk életét és üdvösségét hirdethessük. Tégy alkalmasabbá bennünket, hogy valóban Rólad tanúskodjon életünk, szavunk, egyéni és közösségi életünk. Ámen.

„A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunk Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte, Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön, örökké.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |