| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Akadályozhatjuk-e Istent… (4.)

… a mi hitünkkel?

Textus I.: Máté evangéliuma 16. fejezet 13-17.

„¹³Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: »Kinek mondják az emberek az Emberfiát?«

¹⁴Ők így válaszoltak: »Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.«

¹⁵Erre megkérdezte tőlük: »Hát ti kinek mondotok engem?«

¹⁶Simon Péter megszólalt, és így felelt: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.«

¹⁷Jézus így válaszolt neki: »Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.«”

Kedves Testvéreim!

Korunk egyik legmeghatározóbb információs eleme, ami a médiában is mindig megjelenik, a közvélemény-kutatás. Vannak direkt erre specializálódott cégek, akik ezzel foglalkoznak. A választások előtt is mindig lehetett hallani, vagy olvasni, hogy melyik párt, és melyik politikai vezető mennyire népszerű, vagy mennyire nem az a közvélemény szerint.

Jézus is közvélemény-kutatást végez: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?”. És melyikünket ne érdekelné az, hogy mit gondolnak rólunk? Mi is szeretjük tudni, hogy mit gondolnak, és mit mondanak rólunk a hátunk mögött. Mi is gyakran kíváncsiak vagyunk erre, akkor különösképpen, ha úgy érezzük, hogy most éppen nem vagyunk túl népszerűek valami miatt, amikor úgy járunk, mint a jelenet egyik főszereplője, aki jól tudta, hogy kibeszélik, és, hogy nem kedvelik. Szeretnénk is megfelelni az elvárásoknak.

Jézust is érdekelte, mit gondolnak róla az emberek, ezért megkérdezi a tanítványokat erről. De az ő motivációja ezzel a kérdéssel egészen más, mint a miénk. Ő ugyanis nem azért kérdez, hogy önmagát megnyugtassa, nem azért érdeklődik, mert úgy érzi, csökkent a népszerűsége, és sokan nem szeretik valami miatt.

És a politikai pártokkal szemben is teljesen más a motivációja. Nem azért kérdezi ezt, mert tudja, hogy ő a legnépszerűbb, és, hogy aztán eldicsekedhessen a nyilvánosság előtt azzal, hogy mennyivel jobban szeretik őt, mint a farizeusokat. Hiszen a szakasz így végződik: „Azután megparancsolta tanítványainak, ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.” Nem önmaga miatt kérdezi ezt meg. Jézus ugyanis tökéletesen tisztában van azzal, hogy ki ő. Nagyon jó az önismerete és tisztában van a feladatával is. Sokkal inkább arra kíváncsi, hogy a sokaság, de különösképpen a tanítványok hol tartanak az ő megismerésében. És arra, hogy a tömeg véleményéhez képest miben más az, ahogyan a tanítványok látják őt. Ezekkel a kérdésekkel tulajdonképpen vezetni akarja a tanítványokat. Kitűnik itt az, hogy Jézusnak milyen kiváló a pedagógiája. Ha egy tanár – különösképpen egy vallástanár – azt szeretné, hogy a diákok ne csak betanulják a dolgokat, hanem sajátjukká váljon, és azok a felfedezések, amik az életben, vagy a hitben nélkülözhetetlenek, megmaradjanak, fontos, hogy tudjon jól kérdezni. Mert ha a tanár mondja ki a nagy igazságokat, akkor az nem marad meg, nem lesz a sajátja a diáknak. Úgy kell kérdeznie, hogy a tanulók maguk mondják ki azokat. Úgy, mint ahogy Jézus teszi most. A megfelelő kérdés a megfelelő időben érkezik a tanítványok felé.

A helyszín Cézárea Filippi területe, vagyis az ország legészakibb része. Innen már visszafelé vezet az út, egyenesen Jeruzsálembe, és nagyon jól tudja, mi vár ott rá. A tanítványok viszont nem is sejtik, hogy nemsoká elkezdődnek Jézus szenvedései. Most van itt az ideje, hogy kiderüljön, a választottai mennyire vannak a tudatában annak, hogy ki is ő valójában. Mielőtt elkezdene arról beszélni, minek kell történnie az Emberfiával, meg akarja tudni, hol tart a tanítványok hite, és elég-e az ahhoz, amit ezután kell majd átélniük. A tanítványoknak a körülöttük élők jól ismert nézeteihez kell viszonyítani a saját nézetüket, megtapasztalásukat, Jézust illetően.

Nézzük meg most közelebbről a tanítványok válaszait. A sokaság véleményével kapcsolatban: „némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak, vagy valamelyik prófétának”, nem említik a két szélsőséges véleményt. Nem mondják, hogy vannak, akik Jézust teljesen elvetik, és Belzebubbal azonosítják, de olyanok is néhányan, akik a Messiásnak tartják. Csak azt a nézetet említik itt, amit a legtöbben mondanak róla. A válaszból kiderül, hogy a legtöbben felismerték azt, hogy Jézus különleges kapcsolatban van az Istennel.

Ezek szerint Jézusnak és munkásságának felismerésében, a benne való hit tekintetében három szint körvonalazódik azok körében, akik mind látták, vagy hallották az ő csodáit, jeleit, bizonyságtételeit. Voltak akkor olyanok, akik mindazok ellenére, amit láttak, teljesen elutasítják Jézust, és a benne való hitet, és továbbra is jeleket követelnek tőle. Ők a farizeusok, írástudók. Voltak ott olyanok, akik felismerték, hogy Jézus különleges kapcsolatban áll az Istennel, és a Messiás eljöveteléhez is lehet valami köze, de nem teljes még az ismeretük. A harmadik csoportba pedig a tanítványok tartoznak, akik kimondják: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

És bizony, így van ez még ma is. A jelenetben is jól láthattuk, vannak olyanok, akik egyáltalán nem hajlandók elfogadni Jézust. Sokan nem értik, hogy lehet hinni benne egyáltalán. Vannak, akik csalónak tartják, ugyanúgy, mint annak idején a farizeusok és az írástudók. Az ő tragédiájuk az volt, hogy meg sem próbáltak ezen az állásponton változtatni. Azt gondolták, hogy ők vannak az igazság birtokában, az ő hitük a teljes, és nekik van meg a hatalmuk arra, hogy megmondják, mi Isten szerint való, és mi nem, és hiába látnak jeleket és csodákat, mindig újabbat akarnak, mert nem hajlandók elfogadni, hogy nincs igazuk. Pedig amit ők állítottak Jézusról, az van a legtávolabb az igazságtól. És az ilyen hit nagyon veszélyes. Amelyik bezárkózik önmagába, teljesnek gondolja önmagát, és nem hajlandó fejlődni.

Aztán vannak ma is olyanok, akik elismerik, hogy nagy ember volt, vallásalapító, és sok nagy dolgot tett. Vannak olyanok, akik látva a keresztyéneket azt gondolják, hogy mégis csak lehet valami abban, amit hisznek. Ilyen volt a jelenetben a hívő fiú barátja. Az ebbe a csoportba tartozók Jézusról alkotott képe már jobb, mint az előzőeké, de még ez is eléggé hiányos. Ez még nem baj önmagában. Hiszen, amint látjuk, nem lehet kierőszakolni a hitet. Ahhoz, hogy valaki felismerje és kimondja, hogy Jézus az Isten Fia, az az Atya folyamatos munkája, és hagyni kell, hogy ő formálja az ismeretet, mert csak így lehet eljutni arra a felismerésre, amire a tanítványok eljutottak. És az Atya vezeti is ebben mindazokat, akik hagyják, hogy végezze a munkáját, és nem úgy állnak a dolgokhoz, mint a farizeusok.

De vannak ma olyanok is, mint a tanítványok, akiknek az életében valósággá, tapasztalattá lett, hogy Jézus az Isten Fia. Az, amit itt Péter kimond, teljesen egyedülálló, mert szavaiban a húsvét utáni egyház egész hite benne van.

Itt most nem egy csodás esemény váltja ki ezt a hitvallást, hanem a Krisztus kérdésére adott válaszról van szó, amiben benne van mindaz, amit a tanítványok Jézus közelében hosszú idő alatt megtapasztaltak, vagyis felismerték benne az isteni természetet. És Jézus éppen ide akarta őket elvezetni. Nem úgy, hogy elmondja, hanem jó pedagógusként két kérdés segítségével összefoglaltatta velük azt, amit eddig megtapasztaltak az ő közelében. Tudta, hogy most kell kérdeznie, tudta, hogyan kell kérdeznie, hogy a tanítványok ráébredjenek az igazságra. És ez meg is marad bennük, tovább tudják vinni, mert tapasztalat van mögötte.

Igen, a tanítványok Jézus-képe sokkal teljesebb, mint a többieké, szilárd hitük van abban, hogy Jézus, az eljövendő Emberfia nem más, mint az Isten Fia.

De az ő hitük sem tökéletes, minden szilárdsága ellenére sem. Nekik is van még mit tanulni, mert azt még nem értik igazán, hogy mit jelent az, amit itt most kimondanak. Mert ahhoz, hogy Jézus istenfiúsága nyilvánvalóvá váljon, végbe kell menni Nagypénteknek és Húsvétnak. Az ő képük is töredékes, hiszen amikor Jézus újabb szintre akarja emelni az ő megismerését, és elkezd beszélni arról, hogy mindez azt jelenti, hogy neki szenvednie kell, és meg fogják ölni, akkor Péter újra megszólal, de itt már nem azt mondja, amit az Atya fedett fel előtte, hanem olyanról nyilatkozik, amit még nem érthet. Ez még nem fér bele a hitébe, ezért nem hajlandó elfogadni azt, amit az Isten Fia mond neki. Lám, még azok hite is lehet korlátolt és akadályozó, akik a legjobban hisznek! Viszont amit már hisznek, az nagyon fontos a továbbiakban, hogy a hitük tovább épülhessen, és bezárkózzon.

Teljesen mindegy, hogy ki melyik csoportba tartozik, elutasítod-e Jézust, és a hitet, nagy embernek tartod őt, és hiszel valamilyen szinten, vagy ki tudod mondani Péterrel a hitvallást, mindannyiunk számára komoly veszélyt rejt az, amibe a farizeusok és írástudók estek. Mert a hitünkkel akadályozhatjuk is az Isten munkáját, önmagunkban és másokban is. Bárhol is tartsunk a hitben, sosem szabad azt gondolnunk, hogy mi ismerjük a legjobban az Istent, mi tudjuk a legjobban, mi az ő akarata, ezért, ha valaki figyelmeztet minket, azt nem vagyunk hajlandók elfogadni, sőt, rögtön érveket hozunk föl ellene. Mert Jézus többször is figyelmezteti őket, hogy rossz úton járnak. És minket is, hogy őrizkedjünk a farizeusok kovászától. Mert az ilyen hitre nem tud mit építeni. Jézus figyelmeztet minket, hogy vizsgáljuk meg, nem zárkóztunk-e nagyon be a saját igazságunkba, és tegyük fel néha a kérdést, hol tart a hitem, mennyire szilárd, tudja-e Jézus tovább formálni, tud-e rá építeni? Nézzük meg most azt, milyen az a hit, amire lehet alapozni.

Textus II.: Máté evangéliuma 16. fejezet 18-20.

„»¹⁸Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.

¹⁹Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is.«

²⁰Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.”

Miután megtudtuk, hogy a tanítványok kinek mondják Jézust: „Te vagy a Krisztus…”, azt is megtudjuk, Jézus kinek mondja őket: „Te Péter vagy…”. Ha minket kérdeznének, kinek mondjuk Pétert, lehet, hogy először az jutna eszünkbe, hogy az a tanítvány, aki megtagadta Jézust. És Jézus is később előre ki fogja ezt jelenteni róla. De itt most nem erről beszél, hanem egy szójátékkal élve azt mondja el, mit tud a tanítványok hitére építeni, mire tudja őket és a hitüket felhasználni, mert ő tökéletesen ismeri őket. Héberül Kéfa, görögül Petrosz, magyarul kőszikla az, aminek Simont nevezi Jézus, vagyis a név, amit már korábban megkapott, itt nyer igazi értelmet, amikor hitvallást tesz. És éppen emiatt a hit miatt nevezi kősziklának, amit most megvall, mert az Atya munkája válik nyilvánvalóvá benne. Amire Jézus építeni tud, az nem maga az ember, hanem az a hit, ami az Atya munkája által támad az emberben. Nem kell, hogy a hited tökéletes legyen. Senkié sem az. Péteré sem volt. Jézus mégis kősziklának nevezte, amire tudott építeni. És valóban, ez a hitvallás az első kő, amire a későbbiek során minden épül. Ez a hitvallás az alapja az egész keresztyénségnek, amit minden keresztyén tud, de mindig újra kell élni, és mindig fejlődni kell benne. Pál is így ír: „Az ő Fiáról szól ez az evangélium, aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Lélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus, a mi Urunk, aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet…” (Rm 1,3-5).

És itt jön az, amit Jézus egy újabb metaforában fogalmaz meg a kulcsok hatalmát illetően: „neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is”. A kulcs a hatalom jelképe volt. Amikor egy írástudót a hivatalába beiktatták, kulcsot adtak neki, ez jelképezte a tekintélyét, amivel megnyithatta az isteni dolgok kincstárát. Vagyis az írástudó megmondhatta, mi Isten szerint való, mi nem az. Itt Jézus ezt a hatalmat Péternek adja, és a többi tanítványnak (18,18), az írástudókat pedig megfosztja tőle amikor ezt mondja: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni”. Volt hitük Istenben, volt hatalmuk, amivel élhettek, ez mégis akadály volt Isten munkájának végzésében. Jézus Pétert és a többi tanítványt teszi a mennyek országának írástudóivá, akik ezzel tekintélyt nyernek arra, hogy tanítsák az ország igazságait. De nemcsak rájuk vonatkozik ez, hanem mindazokra, akik hittel ki tudják mondani, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Akié ez a hitvallás, az hatalmat kap minderre, mert ez a hit csakis az Atyától származhat.

De vigyázat! Jézus szavai nem arra adnak jogot, hogy valakit kizárjanak, kizárjunk az üdvösségből, valakinek pedig üdvösséget adjunk, hanem, ahogyan Pál írja: „kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet…” és arra, hogy a Lélek vezetésével megállapítsuk, mi engedhető meg, és mi nem a hívőnek. Ezt a hatalmat gyakorolják az apostolok, amikor az Antiochiai gyülekezetnek megírták, hogyan járjanak el a mózesi törvényekkel kapcsolatban. És ebben nagyon nagy a felelősség is. Hiszen attól még, hogy hittel valljuk Krisztust, tökéletlenek maradunk, mint Péter is, tehát hibázhatunk, tévedhetünk. És egy ilyen hatalommal könnyű visszaélni, ha az ember eltéveszti a helyes utat, mint ahogy történt az rengetegszer az egyháztörténelem során.

Testvéreim! Ahogy az Igében láthatjuk, Isten hatalmas bölcsességgel vezet minket a hit útján. Mindig tudja, mit kell tennie, mit kell kérdeznie, tudja, mikor kell megfeddenie ahhoz, hogy mi magunk épüljünk, és előbbre jussunk a hitben. És nagyon fontos, hogy gyakran vizsgáljuk felül önmagunkat: hol tart a hitünk, mennyire engedjünk, hogy ő formálja azt, mennyire vagyunk makacsok, és önmagunkat igazolók. Mert Jézus szava, azáltal, hogy benne hiszünk, hatalmat ad nekünk sok mindenre. Képesek lehetünk arra, hogy mennyei titkokat tárjunk fel azok előtt, akiknek nem annyira teljes a képe Krisztusról, mint nekünk. De vigyázzunk, mert nagy a felelősségünk is! Vigyázzunk, nehogy úgy járjunk, mint a farizeusok, akiknek a bezárkózó hite akadályozta az Isten misszióját! Sosem szabad szem elől tévesztenünk, hogy mi az az alap, amire épültünk mi magunk is, és amire a közösségeink, az eklézsia, a gyülekezet épült. Jézus Krisztus az Isten Fia – erre kell mindig emlékezni. És ha valami félresiklik, ehhez a hithez kell mindig a megfelelő alázattal visszatérni. Ámen.

Ima:

Atyánk, Te jobban ismersz minket, mint bárki más, jobban, mint mi magunkat. Jól tudod, milyen a hitünk, hol tart az ismeretünk, mennyire téves, vagy mennyire valós a rólad alkotott képünk. És köszönjük, hogy figyelsz is ránk, és azt akarod, hogy egyre előrébb jussunk az istenismeretben és az önismeretben is. És Te pontosan tudod, mi az, amire nekünk szükségünk van ehhez, mert mindig a megfelelő időben a megfelelő kérdéssel fordulsz hozzánk. Köszönjük, hogy rádöbbentesz minket a nagy igazságokra, és nem ránk erőszakolni akarod azt, mint ahogy sokszor mi szeretnénk a magunk igazát másokra erőszakolni. Köszönjük, Urunk, hogy tökéletlenségünk ellenére annyira fontosak vagyunk Neked, hogy még építeni is akarsz a mi tökéletlen hitünkre. Tégy minket erre alkalmassá, mert szeretnénk megtenni mindazt, ami módunkban áll, hogy ne csak mondjuk: „jöjjön el a Te országod”, hanem meg is tegyük azt, ami ránk van bízva, ennek érdekében. Adj nekünk mindig alázatot és kellő Rád figyelést, hogy a Tőled kapott hatalommal ne éljünk vissza, hanem mindig az legyen a szemünk előtt, hogy nem mi vagyunk az igazság, hanem Te vagy az, aki építesz, és a benned való hit az, ami szilárd alapot adhat. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |