| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Megragadott engem a Krisztus”

Timóteushoz írott 2. levél 3. fejezet 10-17. vers

„¹⁰Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, ¹¹üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek. Milyen üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr!

¹²De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják.

¹³A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve.

¹⁴De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, ¹⁵mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által.

¹⁶A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;

¹⁷hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”

Lélekben elcsendesedve imádkozzunk:

Hálát adunk Neked mennyei Atyám, hogy itt lehetünk. Itt lehet Teelőtted a szent gyülekezet, és várjuk a Te Igédet, várjuk a Te tanításodat, és várjuk, hogy megerősíts minket. Köszönöm Neked a gyermekeket, köszönöm, hogy amikor kicsik voltak, akkor idehozhattuk Hozzád és Te megáldottad őket, és mi ígéretet és fogadalmat tettünk, hogy úgy neveljük őket, hogy Téged megismerjenek, hogy Tebenned higgyenek, és próbáltuk ezt a hitet eléjük élni. Újból itt vagyunk, és újból kérünk Téged, hogy Te erősítsd meg az ő hitüket, Te erősítsd meg a mi hitünket, akár fiatalok vagyunk, akár idősek, mert szükségünk van Rád. Így kérlek, Te áldd meg ezt a mai istentiszteletet, Te áldd meg a mai konfirmációt, s ne csak a mi gyülekezetünkben, hanem bárhol a világon. Ámen.

Óh mely boldog ember az,

Ki téged, élő, igaz

Egy Istent megismerhet,

És te szent hajlékodban

Lélekben, igazságban

Dícsérhet és tisztelhet.

Ó mi Istenünk,

Adtad e boldogságot nekünk;

Adjad, hogy ismerhessünk

Még jobban,

Naponként dícsérhessünk

Buzgóbban!

Szent Lelkedet hozzánk e végre

Küldd el segítségre!

153. dicséret

Filippibeliekhez írott levél 3. rész 12-16. vers

„¹²Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.

¹³Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, ¹⁴de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.

¹⁵Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek;

¹⁶ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk.”

Szeretett Testvérek! Szeretett Fiatalok!

Konfirmáció alkalmával, amikor a tinédzserek vannak itt közöttünk, különösképpen elgondolkozhatunk szülőkként, nagyszülőkként, gyülekezetként, lelkipásztorokként, hogy ebben a világban, amely világot a bűn határoz meg, ebben a világban, mit és hogyan lehetne cselekedni, hogy a ti életeteket valami más határozza meg.

Mindannyian tapasztaljuk, évezredek óta, a bűneset óta, hogy az emberi történelmet a bűn befolyásolja legjobban. Mi megpróbálunk féltő szeretettel nevelni gyermekeket, féltő szeretettel segíteni, tanácsolni unokákat, szeretnénk, hogy titeket is ne a kísértés – ami kívülről és belülről is jön –, ne ez határozzon meg.

Anélkül, hogy fölsorolnánk az emberi kísérleteket, mégis, talán egy területet érdemes megfogalmazni. Nagyon sokan ebben a világban ugyanúgy fölismerték a bűn jelenvalóságát és hatalmát, és ebben a jelenvaló világban a nem keresztyén emberek is újra és újra törekednek arra, hogy valami jobbat, valami tisztábbat, valami nemesebbet adjanak át az utánuk jövő nemzedéknek. Lehetne idézni az irodalomból csodálatos szakaszokat, vallomásokat, tanításokat, lehetne előhozni a filozófiából is gondolatokat, amelyek az emberek megjavítását, nemesítését szolgálnák. És lehetne hozni a különböző vallásos, gondolkodó emberektől vagy gondolkodási rendszerekből is sok nemes tanítást, ami megjavítani akarja a mi világunkat. De úgy gondolom, anélkül, hogy most ezeket, vagy ezek egy részét tételesen fölsorolnám, megállapíthatjuk, minden nemes szándék ellenére, ezek erőtlenek. Bár minden nemzedék elölről kezdi, mert azt hiszi, hogy majd ő, vagy fogalmazzuk így, majd mi megváltjuk a világot, mi jobb szülők leszünk, mint a szüleink, vagy a nagyszüleink, mi jobban tudjuk. És hogyha van bennetek ilyen gondolat, ez egyik oldalról nem baj, mert ez egy életkori sajátosság. De a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az egymást követő nemzedékek nem lesznek jobbak, mint voltak az atyák, a nagyszülők, vagy évszázadokkal előttünk élt nemzedékek. Ezek az önmegváltó kísérletek, bár nemes szándéktól kezdődnek és indulnak, de nagyon-nagyon erőtlenek. Akkor hol a reménység? Mire neveljük gyermekeinket? Fiataljainkat? Van-e egyáltalán reménység?

Tegyük föl a nagyon alapvető kérdést legelőször. Mert, ha erre a kérdésre nem tudunk bibliai választ adni, akkor lehetünk a világ fiaihoz hasonlóan jó szándékúak, de akkor még nem vagyunk keresztyének. Lehetünk a világ fiaihoz hasonlóan nemes gondolatokkal tele, de az még nem keresztyénség. Vagyis tegyük föl a kérdést, hogy mi a keresztyénség? Mert, ha erre nem bibliai a válaszunk, csak olyan általános vallásos, akkor eltévedtünk.

A keresztyénség nem valamilyen tannak, tanoknak, dogmáknak az elfogadása, nem egyszerűen e tanítások igaznak tartása, nem egyszerűen ezek elhívése. Bár sokan így gondolják. A keresztyénségben vannak ilyenek. De nem ez a lényege. Van ilyen, hiszen tanultátok a kátékérdéseket. Van és kell, hogy legyen ismeret. De a keresztyénség az nem vallásos ismeretek halmaza. Aki ezt gondolja, még a lényegét mindig nem érti. Ha meg valamit nem értünk, akkor még ha szeretnénk sem tudjuk gyakorolni.

Mi a keresztyénség? A keresztyénség az nem morális kötelezettségek halmaza – ráadásul külső kényszerből, mert ezt mondta a szülő, még az egyházi iskolában is ilyesmit mondanak, meg még a szószékről is ezt lehet hallani, meg állítólag az a könyv, amit Bibliának mondanak, az is tartalmaz valami ilyesmit. A keresztyénség nem azonos azzal az elképzeléssel, „gyerekek, legyünk egy kicsit jobbak”. Ezt a világ fiai is tudják és akarják is. Az egy másik kérdés, hogy nemzedékről-nemzedékre – mint ahogy a csecsemőnek minden vicc új –, nemzedékről-nemzedékre minden új generáció végig próbálgatja a bűnöket. Bármennyire óvnánk, védenénk őket. A keresztyénség több mint egyszerűen egy kicsi morális, erkölcsi javulás. Nagyon sokszor találkozok ezzel a téves elképzeléssel, „hát igen, az egyház dolga, hogy egy kicsit erkölcsösebb legyen a társadalom”. Az nem árt, hogyha a keresztyének miatt egy kicsit erkölcsösebb lesz, de itt egy nagyon fontos sorrendiséget kell tisztázni.

Mi a keresztyénség? Ha nem egyszerűen valamilyen tanítás igaznak elfogadása, hanem annál több; ha nem egyszerűen egy kis erkölcsi javuló vagy javítási szándék, hanem annál több – akkor mi a keresztyénség?

A keresztyénség lényege az Úrhoz fűződő bizalmi kapcsolat. A keresztyénség, az, valakinek a követése, nem pedig a „legyünk egy kicsit jobbak gyerekek”. Jézus nem azzal jött: „itt van az új tanrendszer, tanuljátok meg, aztán igyekezzetek egy kicsit megcselekedni”. Hanem Jézus újra és újra azt mondta: „jöjj, jöjj, jöjj és kövess engem”. A keresztyénség Krisztus-követés. Ez az alapja, ez a lényege. Amíg ezt nem értjük, addig vallásoskodhatunk, igyekezhetünk jobbak lenni (ez dicséretes), de még nem jutottunk el a lényeghez. Ezt a világ fiai is tudják. Ahogy az előbb utaltam, a komoly gondolkodók, művészek, mind arról szólnak, hogy „ember, változnod, javulnod kellene” – de erőtelen mindez.

Pál apostol hogyan beszélt, hogyan vallott minderről? „Megragadott engem a Krisztus” – ez a lényeg. Akit nem ragadott még meg a Krisztus, az nem keresztyén ember. Akkor sem, ha templomba jár, akkor sem, ha konfirmált, akkor sem, ha még a Bibliát is olvassa; akkor sem, ha imádkozik. Aki nem engedte, hogy őt a Krisztus megragadja, az lehet jó szándékú ember, vallásoskodó ember, de tulajdonképpen az önmegváltás, önjavítás téveszméiben hisz. „Megragadott engem a Krisztus.” – pedig Pál, vagy régebbi nevén ugye Saul, dicsekedhetett volna és bizakodhatott volna abban, hogy ő Ábrahám utóda, nagyon komoly vallásos neveltetést kapott, a legszigorúbb kegyességi csoport szerint nevelték föl, nagyon igyekezett a törvényt megtartani, túlteljesíteni, neki lett volna miben dicsekedni, sokakhoz képest. Egy darabig ebben hitt, amíg rá nem jött, hogy ő eltévedt, mert saját maga jócselekedeteiben, az erre való törekvésben hisz.

„Megragadott engem a Krisztus”. Vagyis ki a kezdeményező? Az Úr. A keresztyénség lényege ez, hogy az Isten kezdeményez, nem pedig én jövök, hogy rendesebb akarok lenni. A kezdeményező a Krisztus. Megragadott.

A korinthusi levélben, a korinthusi gyülekezetnek ugyanerről Pál apostol ilyen szavakkal írt: „a Krisztus szeretete szorongat engem”. Nem a javulási szándék, nem az egyház elvárása, nem a szülői parancsok: „legyél rendes gyermekem”, nem a megtanult káté anyag, hanem a legnagyobbnak a szeretete. Ha ezt nem élted át, ha ezt nem fogadod el, még mindig nem vagy keresztyén, akkor sem, ha lesz konfirmációpapírod, vagy már 30 éve van. Bár hallottál erről, de nem lett a tied. És az nagy különbség, hogy valamiről hallunk, de nem lesz életünk része. Nem formálhatja át életünket. „Megragadott engem a Krisztus; a Krisztus szeretete szorongat”. Pál nem áll meg olcsó lelki törvényeskedéssel: „ezt, meg ezt a parancsot tartsd meg, és akkor viszonylag rendes ember leszel; akkor derék, becsületes ember vagy, és most már megnyugodhatsz”. Mert tisztában van vele, hogy még a Krisztus-követő ember is újra és újra kísértések között élő és meg-megbotló ember. Önmagunkban ne nagyon bizakodjunk, mert óriási csalódások érnek. És mivel „a Krisztus megragadott engem – így folytatja Pál apostol –, igyekszem, hogy meg is ragadjam”. Vagyis nagyon fontos feladatunk van, mert megragadott minket ez a kegyelmes szeretet. Igyekezzem megragadni, vagyis a mi válaszunk, a mi odaszánásunk, az a második lépcső. Ez az a sorrendi különbség, amit ha nem látunk tisztán, és nem értünk valóságosan, akkor nem értjük az Isten kijelentett Igéjét. Ha a magunk javulási szándékát tesszük az első helyre, ehhez néha imádságban még az Úr Isten segítségét is kérjük, akkor tulajdonképpen mi önmagunkban hiszünk,. és ez nem keresztyénség. Ha végre megengedtük, hogy megragadja a mi szívünket az a kegyelmes szeretet, akkor erre a szeretetre válaszolunk. Igyekszem, hogy megragadjam. Itt kezdődik a Krisztus-követés, itt kezdődik a keresztyén élet. Az odaszánásunk tehát, az a válasz. Nem mi vagyunk a kezdeményezők. Mint ahogy az összes más filozófia, vallásos elmélet, elgondolás, jó szándékú világi törekvés, az mind erre épül: igyekezzünk jobbak lenni. Helyes, nemes, csak nézzünk már a tükörbe, hogy mennyit sikerült pár ezer év alatt javulnia az emberiségnek saját erejéből.

Azt mondja Pál, hogy „ami előttem van, annak nekifeszülve futok, mert megragadott engem a Krisztus”. Azt mondja, hogy amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. Tudniillik ez a kegyelem, amit megismertünk, és amit elfogadtunk, ami megragadott minket, hogy engem, méltatlan bűnös embert az Isten szeret. Hogy értem és helyettem a Krisztus meghalt. Hogy az Isten mindent megtett, hogy mint elveszett bárányt megkeressen és megtaláljon. Ha erre igent mondtunk, akkor ragaszkodjunk.

A fölolvasott rövid vallomásban háromszor is ott van a ragaszkodás, a megragadás. Megragadott a Krisztus szeretete, ezért igyekszem megragadni, belekapaszkodni hittel ebbe a szeretetbe, és megmaradni ebben a kegyelmes szeretetben. A tartalma pedig ennek az útnak, vagyis a Krisztus-követésnek – hiszen a keresztyénség lényege ez –, a tartalma pedig, vagyis a célhoz vezető pálya, az a szolgálat. Odaszánom magam az Isten akaratának cselekvésére.

Tegyük föl tehát újra a kérdést, hogy ebben a világban, ahol újra és újra szembesülünk nemcsak mások gonoszságával, hanem ha őszinték vagyunk a saját vétkeinkkel is, akkor van-e reménységünk? Van-e reménység, hiszen minden nemzedék jobb akart lenni, mint atyáik. És nem lett jobb. Van-e akkor reménység? Ne véges szándékunkban bizakodjunk! Még ha ez vallásos színezetű lesz, akkor sem, hanem a minket megragadó kegyelemben. És éljünk ebből a kegyelemből.

Megtanultatok ti is jó néhány kérdést, amit az előttetek járt nemzedék megfogalmazott, hogy segítsen – ez jó. De nem ez a keresztyénség! Ez segítség hozzá, hogy jobban ismerjétek, amiről énekeltünk az előbb a 432. dicséretben is. De mindezeken keresztül titeket is szeretne megragadni a Krisztus szeretete. Ez a világ titeket is szeretne megragadni, mint ahogy mindannyiunkat. Ebben a világban annyi minden szeretné megragadni az embert, fölhasználni a maga elképzelésére, céljaira, esetlegesen kizsákmányolni anyagilag, lelkileg, munkaerejét. Egy valaki van, aki meg akar ragadni szeretetével. Nem azért, hogy kihasználjon, hanem azért, hogy megmentsen.

A Krisztus azért jött, hogy megkeressen és megtartson minket, elveszett embereket. Nem azért jött, hogy általunk ő nagyobb legyen. Ebben a világban minden nemesítő jó szándék mögött ott van mások haszonlesése. Egy másmilyen hátsó szándék. A kegyelmes szeretet az, amely szeretet megtartani akar. Nem azért, mert jók lettünk, vagy jobbak lettünk.

Oly sokszor hallom, oly sokszor elmondták már nekem: „Tiszteletes úr, az én apám, az én anyám, az egy olyan nagyszerű ember volt! – igaz, hogy soha nem ment gyülekezetbe, Szentírást sem olvasott, de sokkal rendesebb ember volt, mint amilyenek magának a templomba járnak”. Mondom: „nagyszerű, és ki volt keresztyén?”. Mert az örök élet nem a mi úgynevezett jócselekedeteinkért lesz – amelyek nem is mindig annyira jók.

Kegyelemből lehet a miénk az Isten szeretete. És ez az a szeretet, amely szeretet azután arra ösztönöz bennünket, hogy még jobban megismerjük. Vagyis fontos az ismeret. De nem, mint tanok elfogadása: „hát, ha ezt mondja az egyház, akkor legyen úgy”. Bár az emberek túlnyomó többsége, aki magát vallásosnak nevezi, nem fogadja el az összegzett tanítást. Vagyis ezt így mondják: vallásos a maga módján. Csinált magának egy Istent, az az Isten nem az az Isten, akiről a templomokban beszélnek. De a statisztikában ő vallásosnak mondja magát.

Ha engedjük, hogy megragadjon bennünket az Isten bűnbocsátó kegyelme, szeretete, akkor szeretnénk jobban megismerni ezt a Valakit. És hogyha engedjük, hogy megragadjon bennünket ez a szeretet, akkor ennek az életünkben, a megszentelődésben, a cselekedetekben erkölcsileg morálisan is kell, hogy legyen következménye. Az, hogy az Isten szeretete megragadjon bennünket, az nem a jóságunkért van, hanem annak ellenére amilyenek vagyunk.

Pál apostol arról vall, és sokan, hiszem, tudunk erről vallani, akik itt vagyunk, hogy „ez a kegyelem mozdított meg, ragadott meg engem, indított el engem egy radikálisan új és más életúton”. És aztán másik oldalról nézve, arról is vall az apostol, és talán többen tudunk vallani Pál apostollal együtt, hogy az a bizonyos versenydíj vagy jutalom, ahogy olvastuk az előbbi bibliai szakaszban, vagyis az üdvösség, ami kegyelemből hit által van, az pedig vonz engem. Elindított engem ez a megragadó, megbocsátó szeretet; egy új pályára állította az életemet, és igazi célt és értelmet adott neki, az pedig vonz engem, hogy ezen a pályán, a Krisztus-követésben végig menjek. És akkor akarom jobban ismerni, szeretni, megszenteltebb életű lenni.

Indulás, pályafutás, célba érkezés – mind a kegyelem által lehetséges. Ha keresztyénnek, ha Krisztus-követőnek mondjuk magunkat, akkor ilyeneknek kell lennünk.

Járjunk, mint megragadott szívűek. És engedjétek, hogy a ti szíveteket is így ragadhassa meg az az Úr, akiről sok nagyszerű dolgot megtanultatok, meg el fogtok itt mondani. És szülőként is engedjük, hogy ez a megragadó krisztusi szeretet változtasson meg, ne a magunk vallásos jó szándéka. És nagyszülőként is ezt a példát adjuk. Hogy elmondhassuk Pál apostollal és sokakkal együtt: „igyekszem a mennyei elhívás felé, odaszentelve életemet, mert megragadott engem ez a kegyelmes szeretet”. Ámen.

Imádkozzunk!

Megvalljuk előtted Istenünk, hogy mi sokszor vágyakoztunk szeretőbb, jobb, igazabb, békességesebb életre. Gyakran saját erőnkből meg is próbálkoztunk vele, de ha őszintén megvizsgáltuk magunkat, be kell ismernünk, a gonosznak nem igazán tudtunk ellenállni. A vágy a jóra, a szépre, a nemesre, az erkölcsösebbre ott volt, ott van bennünk, de önmagunk megjavítása, önmagunk megváltása, minden ilyen kísérletünk, valójában kudarcba fulladt.

Magasztalunk, hogy elvégezted megváltásunkat, hogy legyőzted a gonoszt, hogy kegyelmedet kínálod nekünk, hogy meg akarod ragadni a mi életünket, bűnbocsátó szereteteddel, irgalmaddal. Magasztalunk, hogy elindítasz a Krisztus-követés útján. Segíts Urunk, hogy a megszentelődés útján járva jó példát adhassunk gyermekinknek, szeretteinknek, a körülöttünk élőknek. Segíts Urunk, hogy kegyelmedből élve kegyelmedhez hívogassunk mindenkit.

És könyörgünk így mindazokért, akik most az élet próbáiban járnak, talán betegágyon, talán az élet más csalódásaival vívódnak. Könyörgünk a gyászolókért, mindazokért, akik előtt még az élet földi értelme is elhomályosult. Ragyogtasd föl megragadó kegyelmed által az örökkévaló értelmét a földi életnek, ragadd meg szívüket, és engedjék, hogy megragadott szívű emberekké lehessenek, hogy gyógyuljon, vigasztalódjon életük.

Könyörgünk a most hitvallást tevő fiataljainkért, hogy ne csupán megtanult igazságokat lássanak és mondjanak. Könyörgünk érettük, hogy ne csupán egy kicsit jobbak igyekezzenek lenni, hanem engedjék, hogy kegyelmes szereteted megragadhassa életüket, elhívja, és végig vezessen a Krisztus-követés útján. Ámen.

Adjad, hogy lássuk a világosságot,

Te szent igédet, az egy igazságot,

A Krisztus Jézust: örök vígasságot,

És boldogságot.

És ne ismerjünk többet a Krisztusnál,

Ne szerethessünk egyebet Jézusnál:

Maradhassunk meg a te szent Fiaddal,

Krisztus Urunkkal.

225. dicséret 5., 6. vers

Drága mennyei Édesatyánk!

Köszönjük neked Istenem ezt a napot, hogy a gyülekezet előtt bizonyságot tehettünk hitünkről. Köszönjük, hogy tudhatunk arról, hogy Neked a mi fogantatásunktól gondod volt ránk. Köszönjük, hogy olyan családunk van, ahol nemcsak az életben való boldogulásra, hanem a nem látható dolgok ismeretére is tanítottak minket. Köszönjük, hogy már egész kicsi korunktól közösségünk volt itt a gyülekezetben, és sokan, mint régi jó barátok együtt konfirmálhattunk. Köszönjük Uram a vasárnapi bibliaórát, a nyári hittanos tábort, a gyülekezeti táborok lehetőségét, ahol jól éreztük magunkat. Áldásodat kérjük Uram a vasárnapi gyermekórák vezetőire, hitoktatóinkra, akik mindig szeretettel és türelemmel foglalkoztak velünk. Urunk! Mi már nemcsak azt tudjuk, hogy Te létezel, hanem sokunkban érlelődik a gondolat, hogy szeretnénk mindig Hozzád tartozni. Kérünk, bocsásd meg nekünk ifjúságunk tudatlanságát, botlásait. Kérünk, soha el ne engedd a kezünket és erősítsd hitünket, hogy felnőttként tudjuk teremni a Lélek gyümölcseit, tudjuk erősíteni gyülekezeti közösségünket. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Örökkévaló és mindenható Isten, aki kegyelmesen ígérted nekünk a hittől és Lélektől való születés csodáját és bűneink bocsánatát, erősítsd meg megváltott gyermekeidet, akik most nevedről vallást tettek. Ajándékozd meg őket Szentlelkeddel, a vigasztalóval. Add, hogy növekedjenek a kegyelemben, és a mi Urunk Jézus Krisztus ismeretében. Könyörgünk Hozzád, hogy a Lélek ajándékai adassanak nekik bőségesen. Töltsd meg őket kegyelmeddel, hogy egész életüket, testüket, lelküket, egész valójukat, mint okos tiszteletüket odaszánják Neked tetsző kedves áldozatul. Ámen.

„Istennek népe, áldjon meg tégedet az Úr és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad és könyörüljön terajtad. Fordítsa az Úr az Ő orcáját tereád és adjon néktek békességet.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |