| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az egyszemélyes szolgálat útján

Lekció: Apostolok cselekedetei 8. fejezet 26-40.

„²⁶Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: »Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen.«

²⁷Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, ²⁸visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát.

²⁹Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: »Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz.«

³⁰Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: »Érted is, amit olvasol?«

³¹Erre az így válaszolt: »Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?« És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé.

³²Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: »Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját.

³³A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.«

³⁴Az udvari főember megkérdezte Fülöptől: »Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?«

³⁵Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.

³⁶Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: »Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?«

³⁷(Ezt mondta neki Fülöp: »Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.« Ő pedig így válaszolt: »Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia«.)

³⁸Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt.

³⁹Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.

⁴⁰Fülöp pedig Azótoszba került, és végigjárva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.”

Textus: Apostolok cselekedetei 8. ,29

„²⁹Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: »Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz«.”

Egyházi ünnepeink között sajnos a pünkösd az egyik olyan ünnepünk, amelyről az emberek a legkevesebbet tudnak. A külső formaságokkal, a tüzes lángnyelvek kitöltetésének történetével még csak–csak tisztában vannak, de az ünnep igazi, belső tartalmáról, s a Szentlélek személyéről, Annak munkájáról, már vajmi kevés ismerettel rendelkeznek.

Amikor a pünkösd szót meghalljuk, akkor általában először a félő tanítványok jutnak eszünkbe, ahogy imádkoznak, majd kitöltetik rájuk a Szentlélek, ahogy Jézus megígérte, nyelveken szólnak, és Péter igehirdetésére több mint 3000-en megtérnek. Nagy, és látványos, szinte színpadra illő jelenetek tűnnek fel lelki szemeink előtt. A pünkösd azonban ennél sokkal több. Nem csupán egy múltbeli esemény, amely 2000 évvel ezelőtt történt, amelyre évről-évre emlékezünk, hanem pünkösdöt mi is átélhetünk, ha megtapasztaljuk, hogy mit jelent a Szentlélek munkája az életünkben, vagy pedig másokéban általunk. Ezen a mai délelőttön egy olyan történetet fogunk megvizsgálni, amelyben két ember átéli a pünkösdöt. Nem látványosan, nem is tömegek között, hanem csendesen, a pusztában, ahol rajtuk kívül nem volt más, csak Isten.

Ma, amikor nem túl gyakran látunk tömegeket egyszerre Istenhez térni, jó megvizsgálni egy ilyen történetet is ezen az ünnepen. Már csak azért is, mert Isten talán jónak láthat bennünket is használni egy másik ember életében, hogy az személyesen is átélhesse, hogy mit is jelent a Szentlélek munkája az életében.

*

Nincsenek véletlenek. Lehet, hogy mi sokszor úgy érezzük, hogy események egészen váratlanul történnek az életünkben, de higgyük el, és vegyük nagyon komolyan, hogy Isten életünk minden eseményénél jelen van. Ebben a mai történetben is látszólag véletlenül ment Fülöp a Gázában vezető úton, és épp véletlenül ment arra az etióp főember. Látszólag. De igazából az Úrnak terve volt ezzel a két emberrel, ahogy azt már az első versben is olvashatjuk.

De mit is tudunk róluk? Fülöp egyike az első hét diakónusnak és evangélista volt. Tehát Isten választott embere, hogy az Ő szavát hirdesse. Miután elhagyta Jeruzsálemet, bejárta Samáriát, és hirdette az evangéliumot, miközben városról városra járt, folytatta missziói munkáját ott, ahová az Úr vezette, majd Cézáreában telepedett le, ahol valószínűleg az első kis keresztyén csoport általa jött létre. Az egyik ilyen útja során, amikor az Úr angyala vezetésére a Gáza felé vivő úton ment, találkozott ezzel az etióp főemberrel.

Ki is lehetett vajon ez a főember? Mindössze annyit tudunk róla, hogy fekete lehetett, hiszen Etiópiából származott, és igen magas tisztséget töltött be. Az Ige szerint ő volt a királynő egyik főembere, aki a kincstárt felügyelte. Ma talán azt mondanánk rá, hogy pénzügyminiszter. Óriási megtiszteltetés, ez az ember valódi karriert tudhat a háta mögött, szinte a lehetséges legmagasabb fokig jutott el a ranglétrán! Gazdag lehetett, hiszen volt elég pénze, hogy vásároljon egy Ézsaiás tekercset, aminek az ára kisebb vagyon lehetett. Művelt is volt, hiszen héberül olvasta az Ószövetséget, ráadásul még istenfélő is, hiszen Jeruzsálembe ment imádni az Urat. Első látásra ez egy tökéletes életpálya, meg van benne minden: siker, tudás, hit. Valószínűleg sokunk vágyakozhat ilyen magasságokba!

Azonban ennek a magas pozíciónak komoly ára volt: ez a főember eunuch volt, meg volt fosztva attól, ami egy férfit férfivá teszi. Ez még a mai világban is óriási tehertétel egy férfi számára, hát még abban az időben, amikor az utód volt Isten áldásának legszembetűnőbb megnyilvánulása. Teljes mértékben megvetették azt, aki képtelen volt a gyermeknemzésre, aki pedig ezt tudatosan elvetette, az szinte a gyilkossal volt egyenrangú a zsidó tanítások szerint. Ha talán szemtől-szembe a pozíciójánál fogva nem is bántották, de azért mégis érezhette a megvetést, a háta mögötti összesúgást. Ráadásul ő még idegen nép fia is volt, aki ugyan imádhatta Izráel Istenét, de azért nem teljesen olyan formában, mint a született izraeliták. Fogyatékossága miatt itt is erőteljes megkülönböztetést szenvedhetett. A törvények értelmében ugyanis megcsonkított ember csak a templom külső csarnokába léphetett. De ő még ezt is vállalta, csakhogy megközelíthesse a templomot. Nagy utat vállalt, noha tudta, hogy a többi „normális” férfi közé nem mehetett, éppen csak a szent hely legszélén állhatott meg. Itt van tehát előttünk egy látszólag sikeres, de valószínűleg lelkileg igencsak sérült ember, aki kétségbeesetten keresi Istent. Képes 4000 km-t megtenni, hogy Isten lakóhelyére, a jeruzsálemi templomba elmehessen, és még utazás közben is visszafelé Ézsaiás könyvét olvassa.

Milyen sokan vannak így manapság is! No nem abban, hogy a templom felé igyekeznének, vagy Ézsaiás könyvét olvasnák, hanem abban, hogy a mai ember is kétségbeesetten keresi Istent. Sokan nem tudják már nevén nevezni, hogy ki is az, aki hiányzik, de mást sem csinálnak, mint keresnek. Ezt a legtöbb ember bevallja. Előbb-utóbb mindenkinek választ kell adnia az életében azokra a kérdésekre, amelyek az életről, és a halálról szólnak. Miért születünk, miért élünk és miért halunk meg, mi lesz utána? Egyre több a sérült lélek, akárcsak az az ókori főember ott a kocsin. Őt fizikálisan tették impotenssé, a mai ember lelkileg az. Ezt mutatja az a rengeteg törött kapcsolat, a válási-árvák egekbe kúszó száma. Látszólag nincs semmi baj, kívülről minden rendben van, mosolygunk, és magunkba fojtjuk a problémáinkat, hiszen szégyen beszélni róluk, de egyre több a pszichológus, a pszichiátriák tele vannak. Szenvedélybetegségben a statisztikáinál az egyik listavezető ország vagyunk, akárcsak a stressz okozta betegségek listáján.  Nagyon sok a kiábrándult, elkeseredett és depressziós élet! Sokan élnek páros-magányban titkon, és már természetesnek veszik azt 15-20 év házasság után. Vágynak ők valami tartalomra, szeretetre, odafigyelésre (sokan ezt keresik a pótszerekben), de azt már maguk sem nagyon tudják, hogy hogyan kell megadni. Nem hiszem azt, hogy mindenki így élne, tudom, hogy vannak boldog családok, és elégedett életek, de emberekkel sokat beszélgetve kiderül, a kívülről tökéletesnek látszó álarc mögött nagyon sok keserűség, és „miért” van, amire a mai ember keresi a választ.

Az az etióp ember a jeruzsálemi templomban kereste a megoldást, hiszen egyébként nem utazott volna oly sokat odáig. Történetünkben azonban arról olvasunk, hogy onnan elfelé tartott. Távolodott. Akárcsak sok mai ember. A legtöbb ember, akivel esküvő, vagy temetés kapcsán beszélgetünk, elmondja, hiszi, hogy van Isten, de az egyházzal már nincs kapcsolata. Nem tud vele mit kezdeni. Nem érzi hitelesnek, olyannak, amelynek az élet valóságához van köze. Nem egy hozzánk betérő megdöbben, amikor hall a kismama-körről, a 9 ifjúsági csoportunkról, vagy épp a táborról. Nem ilyen kép alakult ki az egyházról az emberekben – sajnos – az elmúlt évtizedek során!

Van, aki elmondja, hogy otthon, a falujában még csak-csak járt, de Debrecenbe jőve már nem talált közösséget. Ebben az esetben nem a város-falu összehasonlításon van a hangsúly, hanem azon, hogy nem találnak közösséget, nem tudnak gyökeret ereszteni gyakran még azok sem, akiknek valahol mélyen van egyházi kötődése! Istenhez közeledő emberek beszélnek néha arról, hogy oly idegenül érzik magukat a régóta hívők között, mert ők még nem bennfentesek az Igék ismeretében, még nem olvastak mindent, csak épp elkezdték szeretni az Urat. Aztán kényelmetlenül érzik magukat, kiszorulnak, elmaradoznak. Van benne felelősségük, de nekünk is, akiknek be kellene fogadnunk az ilyen embereket, hogy ne eltávolodjanak a templomtól, hanem közeledjenek!

Az etióp főember, ha hazafelé tartott is, de legalább Isten Igéjét olvasta. A kocsi lassan haladt, így az ember nyugodtan olvashatott rajta. Ezt tette ez a főember is, ha nem is értette, hogy kiről is szól Ézsaiás könyve 53. részében lévő kép Isten szenvedő szolgájáról. Keleten ebben a korban hangosan olvastak, így Fülöp meghallotta a szöveget. Magától valószínűleg nem mert volna egy gazdag, előkelő embert a kocsiján megszólítani, zavarni, de így jó ürügy volt a beszélgetéshez. Valami elkezdődik. Fülöp elkezd neki beszélni erről a bizonyos szolgáról, Jézus Krisztusról, aki valóban szenvedett értünk, helyettünk a kereszten. Beszélhetett neki valószínűleg arról a szeretetről, amely utána ment a nyomorultnak, megállt Zákeus fája alatt, szóba elegyedett a férfi-szerető samáriai asszonnyal, eléfutott a tékozló fiúnak, akinek fontos volt az az elkóborolt századik bárány, aki végül maga is áldozati báránnyá lett, és meghalt a Golgotán. Különös utazás ez! Egyetlen ember hirdeti egyetlen másik embernek az egyedüli evangéliumot!

Nem véletlen, hogy ez a fekete ember megértette, hogy pontosan ez volt az a válasz, amit, illetve Akit keresett. Azért akar megkeresztelkedni, mert megérti, hogy az ő élete fontos volt az Úrnak, hogy őt, a más nép gyermekét, az eunuchot ennyire szerette az Isten, és ő is meg szeretné vallani szeretetét és hitét. Ez a férfi többé nem az volt már, aki korábban. Ez a pünkösd. Az, amikor valakinek a Szentlélek megnyitja a szemét, és a szívét, átformálja és betölti az egész életét. Ahogy Pál apostol írja, új teremtés történik, „a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden” a Szentlélek ereje által.

Nem változott meg külsőségeiben ez az ember – hacsak abban nem, hogy az öröm sugárzott róla. Etióp maradt, és eunuch, akinek a háta mögött valószínűleg továbbra is összesúgtak az emberek, de benne valami teljesen kicserélődött: őt már Isten Lelke szabaddá tette, EGÉSZ-ségessé.

*

Így is át lehet élni a pünkösdöt. Ez a történet az egyszemélyes pünkösd, az egyszemélyes szolgálat és lelkigondozás története. Ahogy arról már beszéltünk, az embereket már nem a népegyházi keretek ragadják meg. Valószínűleg mi magunk sem ezért jövünk ide hétről-hétre. Sokkal inkább azért, mert egykor volt valaki, aki úgy szólított meg bennünket közvetlenül vagy közvetve (mondjuk egy hiteles életvezetés által) az evangéliummal, hogy eljöttünk a templomba, és itt ragadtunk. Vagy inkább Isten Lelke által megragadtattunk. Egyetlen ember szolgált sokunk életében felénk, aminek köszönhető, hogy most itt ülünk. Talán nem is lelkész volt az illető, ahogy Fülöp sem volt az egykor. Nem papi személy, nem is a 12-es kör tagja, csak afféle diakónus. Egy egyszerű ember, akinek a lelke mélyén megszólal az angyal-hang: eredj! És ő engedelmesen megy. Akkora utat tesz meg gyalog, mintha Budapesttől Szolnokig gyalogolna. Mindez egy ismeretlen emberért!

Vegyük nagyon komolyan az egyszemélyes szolgálatot, amelyre valamennyiünket hív az Úr! Sokak számára nehéz, járatlan út ez. Nem véletlenül. De Jézus maga ad ebben példát, hiszen az egyszemélyes szolgálatot nagyon is komolyan vette. Igaz, hogy volt, hogy tömegekhez, és sokasághoz beszélt, de nem átallott megállni, és személyesen megszólítani egy vámszedő Mátét. Vagy az Igét, hogy „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3,16), amelyet mi aranymondásként és evangélizációs textusként oly sokat használunk, egyetlen idős embernek, Nikodémusnak mondta az éjszaka közepén. Még utolsó perceiben is egyszemélyes szolgálatot végzett, amikor azt mondta az egyik latornak: „Még ma velem leszel a Paradicsomban.”

A négyszemközti, fülöpös szolgálatnak hallatlan jelentősége van! Egy-egy beszélgetés közben olyan hallatlan mélységekre derülhet fény, amelyre így, a szószékről talán nem is lenne mód. Ki végezheti ezt a szolgálatot? Inkább azt kellene kérdezni, hogy ki ne végezhetné? Bárki végezheti. Mindenhol, és mindenkor.

Két dolog azonban elengedhetetlen hozzá: egyrészt az emberismeret. Elengedhetetlen, hogy megismerjem az előttem lévő embert. Legyen rá időm, hogy meghallgassam, ő legyen a fontos, az ő problémája. Lássam meg őt a maga emberségében, szeretetreméltóságában és éhségében. Másrészt pedig pont ezért kell a Szentlélek. Az Ő vezetése nélkül nem fog menni. Ő az, Aki emberszeretetre tanít. A lélektan, a pszichológia esetleg emberismeretre taníthat, ami ahogy már említettem nagyon fontos, de emberszeretet nélkül nem sokat ér. Isten Szentlelke az, aki megtaníthat bennünket odahallgatni, és érzékennyé lenni, mikor a másik ember hosszan-hosszan beszéli a fájdalmát, és Őt kérve juthatunk el a megoldáshoz is. A megoldáshoz, amely nem okoskodás, nem a saját bölcsességünk, és nem erőlködés, hanem szavak és tettek, amelyekben erő van, szeretet és igazság. A Szentlélek nélkül könyörtelenné válhat a leglelkesebb szolgálat is. Bízzunk Isten Szentlelkében, abban, hogy Ő az, Aki megerősít, és vezet bennünket, mert igaz az Ige, hogy „nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim. 1,7).

Vegyük ezt komolyan, különösen, amikor elbátortalanodunk, vagy akkor, amikor különböző okok miatt nem indulunk meg, noha tudjuk, hogy Isten Szentlelke indítani akarna bennünket. Legtöbben nem prédikációkat várnak tőlünk. Azt valamennyien megtehetjük, hogy bekopogunk a beteg vagy magányos szomszédhoz, munkatárshoz egy tányér süteménnyel, elbeszélgetünk velük, meghallgatjuk, szeretjük őket, és amikor Isten Lelke az ő szívüket is megnyitja, ahogy azét a főemberét, akkor majd ők is pont úgy akarnak hallani arról a Valakiről, az Úrról, Akit már nem ismernek, de mégis felismertek a mi életünkben. Vegyük komolyan a ránk, valamennyiünkre bízott egyszemélyes szolgálatot úgy, ahogy egykor Fülöp tette, hiszen ha ő akkor nem engedelmeskedik, és nem gyalogol vagy 100 km-t, az az etióp ember talán soha nem érti meg az evangéliumot, hiába ment Jeruzsálembe, és hiába olvasta Ézsaiást!

*

Isten adja, hogy megértsük, hogy a pünkösd ünnepe nem csupán emlékezés, hanem annál sokkal több: rólunk, a mi életünkről, és a mi szolgálatunkról szól. Az Úr töltsön be valamennyiünket Lelkével, és formálja át az életünket, hogy elindíthasson bennünket a másik ember felé, ahogy egykor Fülöpöt, hogy annak az etióp eunuchnak az életében is valósággá válhasson a Isten Lelkének munkája. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |