| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Hogyan legyek keresztyén ebben a világban?

Cselekedetek könyve 6. rész 1-7. vers

„¹Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.

²Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: »Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál.

³Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába;

⁴mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.«

⁵Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát;

⁶az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.

⁷Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.”

Ima

Mindenható Urunk! Köszönjük Néked, hogy újból és újból összegyűjtesz minket a Te házadban, hogy közösséget formálj belőlünk, és taníts minket ma is, amikor a világból jobban hiányoznak a közösségek, mint valaha, amikor a távolságtartás mindenfelé uralkodik, és terjed az idegenség. Az első gyülekezet példáját adtad most elénk, akikben olyan erős volt a lélek és a bölcsesség, hogy imádságuk és szolgálatuk által növekedett a gyülekezet. Ugyanezt a példát mutattad reformátor elődeinknek is, akik az imádság és a munka értékeit állították középpontba. A mi jelenvaló világunk éppen ennyire alkalmas, vagy alkalmatlan tanításaid befogadására, mint az első gyülekezet idejében volt. Meg kell vallanunk, hogy a keresztyénség töredékes és korlátozott hatása mögött ott van a mi felelősségünk és erőtlenségünk is. A Hozzád fűződő lelki kapcsolat éltet minket, hallótávolságban akarunk maradni tőled, de mi magunk sem törekszünk eléggé arra, hogy mások is megérezzék létedet, megértsék szándékaidat. Köszönjük, hogy már az első gyülekezetnek megmutattad a legtökéletesebb utat és lehetőséget a személyes hit és a Krisztuskövető élet példája által. Ha ez a hit és élet egészen Benned gyökeredzik, nincs itt szükségünk további érvekre, olykor szavakra sem. Olyan realitás születik, amely cáfolhatatlan, és hatása ritkán marad el. Kérjük tehát a Te erődet, hogy méltóvá lehessünk a hívek táborának gyarapítására. Ámen.

Jer világosság, ragyogj fel nekünk,

Hogy csak Krisztus légyen mesterünk,

El ne hagyjuk őt, mi hű Megváltónkat,

Aki népének örökséget ad.

Könyörüljél.

Ó szeretet, áraszd ránk meleged,

Hadd kóstoljuk édességedet:

Tiszta szívből mindenkit hadd szeressünk,

Egyességben és békében éljünk.

Könyörüljél.

234. dicséret 2. és 3. vers

Cselekedetek könyve 2. rész 42, 46 és 47. vers

⁴²Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.

⁴⁶Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;

⁴⁷dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Szeretett Testvérek!

Egyszer a Nobel békedíjas Teréz anya interjút adott egy televíziós társaságnak. A beszélgetés során a riporter teljesen váratlanul, élesen rátámadt:

– Maga szereti a szegény, nyomorult embereket, ez rendben van. De hogyan lehet a Vatikán kezében olyan hatalmas vagyon, és miért nem segíti azzal a nyomor leküzdését?

Az idős asszony hosszan a riporter szemébe nézve így válaszolt:

– Ön nagyon boldogtalan, Uram! Valami nagyon megbántotta a lelkét. Nem tud békességre találni.

Meglepett hallgatás lett a válasz. Teréz anya így folytatta:

– Hitre lenne szüksége Önnek.

– Hogyan lehetnék hívő egy ilyen világban? – csattant fel újra a riporter.

– Imádkozni kellene.

– Én nem tudok imádkozni  -  mondta a riporter.

– Akkor majd én elvégzem ezt Ön helyett, ön pedig próbálja meg embertársait egy mosollyal megajándékozni, legalább néha. Tudja, egy mosollyal közelebb hozzuk Istent az életünkhöz.

Hogyan lehetnék hívő egy ilyen világban?  – csattant föl a riporter.

Felolvasott Igénkben benne van: „kedvelte őket az egész nép”. Hogyan lehettek hívők egy olyan világban, mint volt az a világ, az a kor. És föltehetjük mi is a kérdést magunknak: hogyan lehetek én ebben a korban keresztyénné egy ilyen világban? Könnyű mindig kifogásokat találni, hogy hogyan is lennék keresztyén. És tudjuk azt is, hogy az akkori világ sem volt sokkal jobb, vagy sokkal rosszabb. Az akkori világban sem volt ideális a helyzet a keresztyénségnek a növekedésére. Hiszen ha belegondolunk, Izrael országa egykor a Római Birodalomban volt, és a Római Birodalom sokféle terhét kellett viselniük. Aztán maga a zsidó vallás is bizonyos értelemben segítség volt ugyan, mert egy alaphit a teremtő Istenben megvolt mindenki részéről, mégis volt egy ellenérv Jézus Krisztus elfogadásával kapcsolatosan, hiszen ők nem hitték el, hogy Jézus az Isten Fia. Nem mondhatnánk, hogy ideális volt a helyzet, hiszen akár a Római Birodalom pogány bálványimádása, akár a zsidó közösségnek az Isten-hite, amely kizárta, hogy Jézus Isten Fia lehetne, egyáltalán nem segítette volna a keresztyénség előretörését. Még itt nincs ugyan egyházüldözés, még itt nincs az első keresztyének olyan nagy üldözése, mint ami lesz néhány év múlva, néhány évtized múlva, de máris látunk egy olyan ellenszenvet, ami például Istvánt, a diakónust, megkövezésre vitte a zsidók részéről.

Vagy nagyon sokszor ott volt az az ellenszenv, amivel a tanítványokat, az apostolokat börtönre juttatták, megvesszőzték, megbüntették.

És aztán majd jön még a Római Birodalomnak is az ellenszenve, a római birodalomnak is az üldözése a keresztyénekkel szemben.

S föltehetnénk a kérdést, hogy Isten miért nem egyengette jobban a keresztyének ügyét. Miért nem teremtett olyan helyzetet, amiben talán könnyebb lett volna. És kiderül, hogy nem kell egyengetni másképpen, mert az Ő Lelke nem zárható be lehetőségek, történelmi helyzetek lehetőségeibe. Az evangélium akkor is terjedhet, ha nem éppen ideális a helyzet, ha nem éppen miszerintünk, a mi elgondolásunk szerint van elrendezve minden.

És azt látjuk, hogy terjed az evangélium, és az első keresztyének életét valóban teljesen átfogta és meghatározta. És olyan közösségük volt Krisztussal, ami azt a közösséget is ki tudta építeni, amiről itt csodákat olvastunk az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben: közös étkezések, sőt vagyonközösség, sőt olyan közösség, amivel fölvállalták egymás testi, lelki bajait, egymás terhét valóban hordozhatták.

A közös étkezéseknek az eredete megvolt már a zsidó vallásban is, hiszen egy olyan nemzetközösségben éltek a zsidók, hogy a nagy család nagyon fontos volt. A nagy családnak az együttléte, akár étkezéseknél, akár hogyha valaki otthontalanná vált, annak a befogadásával, azt jelentette, hogy egy-egy ilyen nagy családban valóban nem volt szűkölködő, mert egyik a másikról gondoskodott. A nemzetség minden hajléka és minden asztala otthont nyújtott bárkinek, bármely családtagnak.

És ez a föld ma, most már nem testiképpen érvényesül az első keresztyének életében, hanem egy lelki nagy család képében jelenik meg. Ahogy keresik a közös hajlékot, ahol otthonra találnak, bárki, akik közös asztalhoz ülnek, azok olyan közösségben voltak, a kenyér megtörésében, ami egyúttal már a Krisztussal való közösséget is jelentette, egy Eukarisztia, egy örvendező hálaadás volt az életük.

Persze mondhatnánk erre, hogy ezt lehetett néhány hónapig, néhány évig élni, és mi van ezután? Nyilván mi másképpen éljük. Nyilván a mi korunk egészen más, de mégis vannak dolgok, amiket átvehetünk, amik érvényesek lehetnek a mi életünkre nézve is.

Szabad elhatározásukból voltak egy vagyonközösség tagjai is. Azt is olvashattuk volna, hogy sokan eladták vagyonukat, és ebből a pénzből segítették a másikat. Tehát figyeltek egymásra. Figyeltek egymás szükségeire. Nem volt ez kötelező. Nem volt kötelező eladni a vagyonukat, ezt tudjuk onnan, hogy az Anániás és Safira történetében éppen ez a baj, hogy ők úgy tettek, mintha mindenüket odaadták volna, pedig nem lett volna kötelező mindenüket odaadni, de becsapni az Isten Szentlelkét még inkább nem szabad.

Ma is van erre lehetőség, ma is van erre példa, hogy mi is segíthetjük egymást, akár a javainkból, akár a pénzünkből. Most éppen ki lesz téve két persely (külön persely) azok megsegítésére, akik szeretnének táborba jönni, de anyagi gondjaik vannak. Vagy, itt voltak kitéve perselyek olyanok számára, akik árvízkárosulttá váltak, vagy egyéb problémájuk volt, hajléktalanoknak és többeknek. Így gyűjthettünk, így lehettünk valamiféleképpen egy kicsi vagyonközösségben egymással.

Igen, az első keresztyének élete akkor is példa volt a körülöttük élőknek. Biztos voltak, akik megbotránkoztak rajta, biztos voltak, akik nagyon-nagyon nagy nagyítóval nézték az életüket, hogy vajon mikor botlanak, vajon mikor nem cselekszenek jól, de mégis azt olvassuk róluk, hogy „kedvelte őket az egész nép”.

Mai világunkban érvényes-e ez a kitétel, hogy kedvelte őket az egész nép”? Kedvel-e minket a világ? Mai világunk sem ideális a mi számunkra sem, van sok panaszunk is ellene, hogy miért nem ideális. De gondoljunk bele, hogy párszáz évvel ezelőtt sem volt ideális a helyzet, akár már az imádsággal említett reformációra, és mégis meglett, mert az Isten Lelke működött. Igen, nem kedvező a mai korszellem sem, az a nagy liberális gondolkozás, ami érvényes sajnos miránk, magyarokra is. Nem kedvelt az az elidegenedés, ami jellemző világunkra, és nem kedvez az a sokféle bálvány, ami befurakszik most az emberek gondolkozásába. És nem kedvez az sem, amikor összekeverik az egyház életét (mint ahogy az a riporter is tette) az egyéni hívők életével, és talán olyat várnak az egyháztól, ami nem az ő feladata, és olyat várnak az egyéni hívőktől, ami megint csak nem az ő feladatuk. Gondolok itt ilyenre, hogy a szemünkre vetik, hogy miért vannak háborúk? Ez nem a mi bűnünk, hanem a bűn a világban. És ehhez hasonló elterelő hadműveletek lehetnek, amikor talán dönteniük kellene embereknek, hogy Krisztus-követők lesznek vagy nem. Könnyebb elterelni a döntést ilyen, akár mellékesnek gondolt, vagy mondvacsinált problémákkal, mint valóban megvizsgálni, hogy miért is olyan a hívők élete, amilyen.

Dávid egyszer így ír (s ez egy kicsit összecseng a bevezető történettel): „szeretetemre vádaskodással felelnek, de én imádkozom”. Vajon ilyen-e a mi életünk? Vagy mi is felcsattanunk, amikor olyat kapunk valakitől, ami talán vádaskodás a mi értelmünkben, a mi életünkben? Kedvel minket az egész nép?

Azt is tudjuk, hogy sokszor támadás ér bennünket, vagy az ének szavával mondva: „bár a világ gúnyol, nevet…”. Igen. Ugyanakkor mégis igaz, hogy a világ valahol várja a keresztyének megjelenését, amit ígér Pál, hogy „sóvárogva” várja az Isten fiainak megjelenését. Nem a vallásoskodást, nem a papíron meglevő bizonyítékot arra, hogy én vallásos vagyok, hanem az életemet. Azt várja, hogy valóban Isten fiának bizonyuljak bizonyos helyzetekben, hogy észrevehesse a szeretetemet, hogy észrevehesse a megérzésemet, hogy észrevehesse azt, amiben Krisztusé az életem. És bizony, amikor ilyennel találkoznak a kívül valók, akkor ez már igazán elgondolkoztat. Még akkor is, hogyha kívül valami felületes gúnyolódás látszik, akkor is elgondolkoztat embereket. Hogyan lehet az, hogy az én vádaskodásomra, az én akadékoskodásomra valaki szeretettel és imádsággal válaszol?

Sokszor szembesít embereket az, hogy ha valóban a Lélek szerinti Isten fia jelenik meg velük szemben. Talán rákérdeznek a mögöttes titokra is, hogy mit jelent számunkra a templom és a hit.

Kedvező, vagy nem kedvező a helyzet? Kedvező, vagy nem kedvező talán a munkahelyi légkör? Kedvező, vagy nem kedvező a családi légkör? Kedvező, vagy nem kedvező a lakóközösség, amiben élünk?

Én azt mondom, hogy mégis működhet az Isten Szentlelke. Rajtunk keresztül működhet, és meglátszódhat az életünkön akkor is, ha nem kedvező a helyzet. Az a jó, hogy Isten Szentlelke szabad, és az Isten Szentlelke nagyobb, mint ezek a lehetőségek, amik körülvesznek minket. Az Isten Szentlelke annak ellenére működik, hogy nem kedvező sokszor a helyzet.

Mivel is kezdődött akkor az első keresztyének élete? – és tulajdonképpen ez végigvonult mindig. Tíz nap imádkozás együtt, és eljött hozzájuk a Szentlélek. Megteltek mind Szentlélekkel, és ezután kitartóan együtt voltak az imádkozásban, kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a kenyér megtörésében, a közösség gyakorlásában.

Nem lehetetlen ez ma sem. Kitartóan részt vettek az apostoli tanításban. Vagyis szerették, és várták és várták az Isten Igéjét. Az Isten Igéjének a szeretete az ugyanazt is jelenti, mint az Isten szeretete. Ha szeretem az Igét, akkor szeretem az Istent.

Jézus azt mondja: ha szerettek engem, az én Igéimet megtartjátok. Igen. Sokszor mi nem vesszük olyan komolyan, hogy az Isten Igéjét is szeretnünk kell. Sokszor megelégszünk csak egy nagy-nagy, mindent összefogó szeretettel, amit érzünk az Isten iránt, s közben nem keressük a tanítást, nem keressük mindig az útmutatást.

Kitartóan együtt voltak az imádkozásban. És figyeljük meg, minden innen indul ki. Minden onnan indul ki, hogy ha ketten vagy hárman az ő nevében együtt vannak, ott van közöttünk, és akkor, amit kérünk, azt Ő megadja. Milyen fontos lenne sokkal többet tartózkodnunk a mi ima-kamráinkban. Milyen fontos lenne másokért többet imádkoznunk.

A reformációról már történt említés. Sokan úgy mondják, úgy gondolják, hogy a reformáció Luther Márton imakamrájában indult el, mert ő ott tusakodta meg az Istennel, hogy mit is kellene tenni, hogyan is lehetne változtatni, változni, hogyan lehetne az Isten vezetését elnyerni.

Az úrvacsora, az imádság, a tanítás hallgatása máris közösségbe von egymással is bennünket. Ez egy olyan mozgólépcső, ami nem megy folyamatosan. Lehet, hogy már találkoztunk ilyennel. Én is, volt már, hogy megálltam egy olyan mozgólépcső előtt, ami nem ment. Nem léptem rá. És aztán mondták, hogy lépjek rá nyugodtan, mert akkor el fog indulni. Sokan nem hiszik el, hogy el fog indulni. Sokan nem mernek rálépni, és nem mernek a közösségbe belépni, pedig hitkérdés az is, hogy rá merek-e állni arra, hogy közösséget találok a Krisztus-hívőkben. Vagy egy olyan ajtó, ami kinyílik előttünk most már egyre több helyen, de a belépés az az én feladatom. Azt már nem spórolhatom meg. Kinyitják nekem az ajtót. Isten így akar ma is közösséget formálni belőlünk, hogy lépjünk be ezeken az ajtókon, lépjünk rá ezekre az előrevivő mozgólépcsőkre, lépjünk rá a közösség útjára, hogy aztán valóban megélhessük a Vele és egymással való közösséget.

A diakónusok kiválasztásáról olvastunk, ahol itt az első jeruzsálemi gyülekezet hét diakónust választ ki, és azt figyelhetjük meg (Istvánról külön is föl van jegyezve, de hiszem, hogy a többiekről is), hittel és Szentlélekkel teljes emberek voltak.

Ez a legfontosabb, hogy én magam hittel és Szentlélekkel telve akarjak a közösség tagja lenni, akarjak a szolgáló közösség tagja lenni. És aztán az Istennel és emberekkel való folytonos egybekapcsolódás következik. Ez következett az első keresztyének életében, és ez kell, hogy a mi életünkben is legyen.

Imádkozzál és dolgozzál – ismerjük a jelmondatot. Az egyik professzorom egyszer nagyon bőven beszélt erről, és nagyon megmaradt bennem, hogy ez a kettő mennyire összetartozik. Azt mondta, és ne botránkozzunk meg, hanem gondolkoztasson el: „Imádkozni anélkül, hogy dolgoznánk erkölcstelen. És dolgozni anélkül, hogy imádkoznánk reménytelen.”

És egy kicsit bővebben: imádkozni anélkül, hogy dolgoznánk, tehát csak vágyakozni valamire, csak valamit megfogalmazni, és nem tenni érte semmit, az sokszor nem illik hozzánk.

Egyszer egy neves evangélista adakozásra szólított föl. És ahelyett, hogy adakoztak volna a hívek, az egyik gazdag ember imádkozni kezdett, hogy bárcsak minél többen, minél többet adakoznának. És akkor ez az evangélista megállította az imádságban, ez is egy merész dolog, és azt mondta, hogy „na most akkor nyisd ki a pénztárcádat, mert imádkozni már tudsz, adakozni tudsz-e?”

Vagy hasonló módon lehetne akár tetten érni magunkat, amikor imádkozunk valamiért, de nem teszünk semmit érte. Persze van olyan is, amikor nem tudunk tenni, és szabad akkor imádkozni, de például hogyha csak általánosságban imádkozunk azért, hogy az emberek szeressék egymást, és mi pedig a szomszédunkkal nem tudunk megbékélni, akkor valami baj van. Gondolkoztasson el bennünket ez a két szó.

És dolgozni anélkül, hogy Istennek adnánk hálát a munkánkért, dolgozni anélkül, hogy Isten erejét kérnénk, sokszor reménytelen lehet az ember számára. És figyelhetjük is a mi korunkban egyre többször, hogy egyre többen belefáradnak, elfásulnak, kiégnek munkájukban, akár szolgálatukban emberek, vagy másokat vádolnak – vádolnak, mint Márta –, hogy miért nem segítenek, miért nem olyanok a körülmények. Milyen hamar megfogalmazódik, hogy nincs értelme így a munkámnak.

Hadd kapcsolódjon most össze bennünk így az első keresztyének magatartása, akik foglalatosak voltak az imádságban, és ugyanakkor foglalatosak voltak az egymásért végzett szolgálatban is. És foglalatosak voltak az apostoli tanítás meghallgatásában, de ez a tanítás nemcsak elszállt a fülük mellett, hanem indultak és cselekedtek.

Igen. Imádkozz és szolgálj örömmel és tiszta szívvel. Ezt tanulhatjuk. Ezt tanulhatjuk egy életen át, ezt tehetjük egyre jobban talán a mi közösségünkben is, a mi gyülekezetünkben is, ezt tehetjük egyénileg, mint keresztyének, mint Isten fiai ebben a világban, és tehetjük, mint gyülekezet itt, ebben a közösségben. Ámen.

Isten élő Lelke, jőjj, áldva szállj le rám,

Égi lángod járja át, szívem és a szám!

Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!

Isten élő Lelke, jőjj, áldva szállj le rám!

Isten élő Lelke, jőjj, légy vezérem itt,

Ó segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait!

Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!

Isten élő Lelke, jőjj, légy vezérem itt!

Isten élő Lelke, jőjj, hadd lehessek szent,

S Jézusommal légyek egy már e földön lent!

Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!

Isten élő Lelke jőjj, hadd lehessek szent!"

463. dicséret

Ima

Könyörgés áldásért:

Áldd meg Uram a kezemet, hogy finom fogású legyen, hogy tartson, de ne szorítson béklyóba, hogy adjon, de ne számításból, hogy ereje legyen vigasztalásra és áldásra.

Áldd meg Uram a szememet, hogy ne legyen vak a láthatatlan iránt, hogy átlásson a láthatón, hogy mások pillantásában melegedhessen.

Áldd meg Uram a fülemet, hogy meghallja hangodat, hogy észlelje a szenvedés neszét, hogy bezárulni tudjon a locsogás előtt, hogy ne riadjon a kellemetlen hangjától.

Áldd meg Uram a számat, hogy szólni tudjon Rólad, hogy szavaink ne sértsenek, hogy hangjaink gyógyírként hassanak, és ne adja ki a rábízottakat.

Áldd meg Uram a szívemet, hogy meleget megőrizzen, és meleget adjon, hogy örömöt és bánatot megkülönböztetni tudjon.

Áldd meg Uram az életem, hogy határaimat megismerjem, képességeimet megéljem, és így áldás lehessek a magam és mások számára.

Uram! Ebben az okos korban ne engedd elbutulni néped, hogy az üres emberi szó el ne némítsa Szent Igédet. És ebben a jóllakott korban ne engedd meg, hogy éhen haljunk, táplálj mennyei eledellel, hogy pusztulásba ne zuhanjunk. És ebben a jéghideg korban adj nekünk lángoló szívet, hogy szereteted melegét árassza, aki a földön a tied. S Urunk ebben a fáradt korban adj új tettekre erőt nekünk, és légy a mi erőnk Te magad, ha lankadunk, ha elcsüggedünk. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |