| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Szívünkbe áradt az Isten szeretete”

Rómaiakhoz írott levél 5. rész 1-5, 12-15; 18

„¹Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.

²Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.

³De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot,

⁴az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet;

⁵a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.

¹²Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.

¹³Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény.

¹⁴Mégis úrrá lett a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám vétkéhez hasonlóan estek bűnbe. Ő pedig előképe az eljövendőnek.

¹⁵De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.”

¹⁸Mármost, ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává.

Szeretett Testvérek!

Nemrégen kezdtük el a Római levél olvasását a Bibliaolvasó vezérfonal szerint, és újra belecsodálkozhatunk, és újra gyönyörködtethet bennünket az a sok-sok megfogalmazás, amit Pál apostol elénk tár. Most az 5. részből azt szeretném kiemelni, ami különösen megmelengette az én szívemet az elmúlt napokban: gyönyörködtet, „mert szívünkbe áradt az Isten szeretete, a nekünk adatott Szentlélek által”.

Szívünkbe áradt… Az Isten kegyelme kiáradt, és ez nem tőlünk függ. Azt próbálja Pál apostol érzékeltetni, hogy Isten képes mindent betölteni az Ő kegyelmével, mindent elárasztani. Ember nem állíthatja meg az Ő kegyelmének áradását, legfeljebb elmenekül előle; vagy úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy az Isten kegyelme még most is árad ránk. Árad a mi szívünkbe, nem célt tévesztve, hanem direkt mindannyiunk életébe és szívébe. Ahogy szoktuk énekelni is: „Jöjj Szentlélek, a szívünkbe áradj…”. Igen, és ha valaki ezt egyszer is megérezte, akkor újra és újra vágyja, hogy megérezhesse az Isten Szentlelkének, Isten kegyelmének áradását az életében. Kérdés, hogy észre akarom-e venni, kérdés, hogy élni akarok-e általa.

Isten mindent megtett azért, hogy az Ő kegyelme nyilvánvalóvá legyen itt a földön. Úgy fogalmaz Pál: „…békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által”. Isten szerzett békességet nekünk. Olyan békességet, amit mi nem tudunk adni ennek a világnak. Azt a békességet, amely személy szerint is érvényes lehet az életünkben, és olyan békességet is, ami általánosan érvényes. Hiszen az Úr Jézus Krisztus áldozata mindenkire érvényes.

Pál úgy beszél most, mint amikor egy jóérzésű orvos a gyógyult betegnek magyarázza el, hogy mi is történt vele. Elmagyarázza talán azt, hogy milyen közel volt a halálhoz, milyen bajra derült fény. Elmagyarázza, hogy milyen nagy beavatkozásra volt szükség. De mindezt már a gyógyulás időszakában akkor, amikor már van remény a gyógyulásra. Pál úgy tudott erről írni, mint aki már megtapasztalta az Isten gyógyító szeretetét, az Isten gyógyító kegyelmét, és el tudja mondani azt, hogy békességet kaptunk az Istentől. Gyógyulást kaptunk az Istentől.

Egy tegnapi beszélgetésünkben, arról is beszélgettünk, hogy volt az egyháznak egy időszaka, amikor éppen azokat, akik különféle látványos bűnbe keveredtek, azokat eltiltották az úrvacsorától. Ez olyan – úgy fogalmaztuk meg –, minthogyha az orvos megmondaná valakinek, hogy beteg, gyógyulásra van szüksége, de eltiltanák a gyógyszertől.

Igen, az Isten adja a gyógyulás lehetőségét is, és adja a mi számunkra az Ő kegyelmét, árasztja ránk az Ő kegyelmét. A bűn miatt halottak voltunk – mondja Isten Igéje –, és a bűn valóban ilyen halálos, veszélyes módon terjed ebben a világban.

Aztán megint csak az egészségügy területéről gondolkozva bizony előfordul az is, hogy sok évig hordozunk valamit a szervezetünkben, és talán észre sem vesszük, vagy nem tulajdonítunk neki jelentőséget. Sok ember nem is tudja, hogy beteg, csak amikor orvoshoz kerül.

S megint a párhuzamot megvonva arra gondolhatunk, sok ember nem is tudja, hogy milyen halálos veszedelemben van a lelke, az élete a bűn rabságában, a bűn fogságában. Sokan hordozzák ezt a rabságot észre sem véve azt.

József Attila őszinte sorai azt hiszem nagyon jellemzőek a mai emberre, akik nem szeretnek erről hallani, hogy a bűn mennyire meg tudja fogni az ember életét. Én nem tudtam – ez a vers címe.

Én úgy hallgattam mindig, mint mesét

a bűnről szóló tanítást. Utána

nevettem is - mily ostoba beszéd!

Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség

barlangja szívem. Azt hittem, mamája

ringatja úgy elalvó gyermekét,

ahogy dobogva álmait kínálja.

Most már tudom. E rebbentő igazság

nagy fényében az eredendő gazság

szívemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:

bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,

hogy ne maradjak egész egyedül.

Én nem tudtam. Milyen sokan megvallják azt, amikor már Krisztushoz tértek, talán visszatekintve, hogy én nem is gondoltam, én nem is tudtam, hogy ilyen „sok szörnyűség barlangja szívem”. Én nem tudtam, hogy ilyen veszélyes az az élet, amit élek. És akkor azt mondja József Attila (és mondhatjuk mi is), „most már tudom, e rebbentő igazság nagy fényében”. Igen, a Szentlélek fényében lesz nyilvánvalóvá az, hogy mi is az a veszélyes betegség, mi is az a halált érdemlő bűn, mi is az a bűnös életünk, kárhozatot érdemlő életünk, amit a Szentlélek világosságában ismerhetünk csak fel igazán.

Könnyű talán takaródzni egy darabig, hogy „én nem tudtam”, de amikor ez a világosság bevilágít az életünkbe, akkor már nem tehetünk mást, csak hogy meghalljuk, és kérjük Isten kegyelmét. És, hogy nem maradt egyedül József Attila, ezt mondja Pál is, és tudjuk mi magunk is, hiszen éppen itt a Római levélben van többször is megfogalmazva, hogy „mindnyájan vétkeztünk, és mindnyájan híjával vagyunk az Isten dicsőségének”. Ahogy itt fogalmaz: egynek bukása által „úrrá lett a halál”; az egyetlen egy ember által. Igen, a bűn halálos veszedelembe sodorja az életünket. Fáradttá és mindenre képtelenné tesz bennünket. Ádám bűne az volt (és tulajdonképpen a mai ember bűne is az), amikor kivonja magát az Istennel való közösségből, és hátat fordít Istennek, és ő maga akar mindenben dönteni. Erről a belső harcról beszél a mi Igénk. És különösképpen majd a 7. részben fogjuk ezt látni  a Római levél olvasásakor, amikor Pál fölrajzolja, hogy a bűn mennyire hatalmában tartja az ember életét, akkor szinte felkiált: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” És van, aki csak idáig jut el, a kétségbeesésig, hogy én bűnös vagyok, és nyomorult az életem, de nem igazán találja meg a megoldást. És őérettük is könyörögtünk és könyörgünk szinte mindig. Pál megkapta és megadja a feleletet, és remélem mi is megadjuk a feleletet, hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus, Ő az, aki megszabadíthat a halálra ítélt testből. És amit Ádám elrontott, azt Krisztus jóvátette ott a kereszten. Az egy ember árán, vétke miatt az Úr Jézus Krisztus szenvedett. Hiszen az Isten igazsága magával vonja azt, hogy a bűnt meg kell, hogy büntesse, de ezt nem rajtunk, természeti embereken végezte el, hanem az Úr Jézus Krisztus áldozatával.

És azt olvastuk, hogy ez a mi megigazulásunkra van. Ez a szó, hogy megigazulás, átment a teológiába, és nagyon sok irodalma van, de talán nagyon röviden annyit mondhatnánk róla, hogy igaznak nyilvánít az Isten. Nem azt jelenti, hogy én magamtól igaz vagyok, nem azt jelenti, hogy én magamtól tökéletes vagyok, nem a magam érdeméért nyilvánít igaznak, hanem amit az egy ember elrontott, azt az Úr Jézus Krisztus helyrehozta, és így lehet az, hogy mentesülünk a vád alól. Így lehet az, hogy a vádiratot a keresztre szegezte érettünk a mi Urunk.

Dosztojevszkij egyszer leírta az ő halálra ítéltetésének a történetét, és egészen közel volt már a halálra ítéléshez, meg is volt az ítélet. Így ír róla: „mindnyájunkat kivezettek a térre, hármat közülünk máris cölöpökhöz kötöttek, és aztán fehér ingben vártuk, hogy ki következik. Egy perc volt hátra az életemből. Ez arra volt elég, hogy búcsúzzam és megöleljem szeretteimet. És akkor (és ez valóban csoda volt ott is), az egész ítélethirdetést lefújták. Előhozták a cölöpökhöz kötött embereket, és felolvasták, őfelsége, a császár visszaadta az életünket”.

Talán több ilyen történetet is ismerünk. De valami hasonló történt velünk is, hiszen meg van ellenünk a vádirat. Mindnyájan vétkeztek. Mindnyájan vétkeztünk, és híjával vagyunk az Isten dicsőségének. És akkor megjön számunkra a kegyelem, szívünkbe árad az Isten kegyelme és bűnbocsátása, és akkor (majd Pál így ír a 8. részben) „nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztusban vannak”. Nincs most már semmi kárhoztató ítélet. Volt-e már ilyen örömünk? – hogy amikor megvan ellenünk a vádirat, akkor jön a kegyelem, a kegyelemnek az irata.

János apostol így ír az egyik levelében, hogy „vádol minket a mi szívünk”. Igen, olyan is előfordul, amikor a mi szívünk elítél minket, és akkor azt mondja János, hogy „nagyobb az Isten a mi szívünknél”.

Mi sokszor talán nem tartjuk méltónak magunkat a kegyelemre, és talán már azt gondoljuk, hogy nincs mentség a számunkra, de Isten nagyobb a mi szívünknél, az Ő kegyelme ma is árad ebben a világban.

Mi tesz minket igazakká, mi az a megigazulás? Egyedül az Úr Jézus Krisztus vére, egyedül az Úr Jézus Krisztus áldozata az, ami hogyha a szívünk elítél, akkor is felemel bennünket, és hogyha a törvény által ítéletre méltónak talál (talán sok mindenki, talán mindenki), akkor is Jézus Krisztusban kegyelmet találhatok.

Ádám romboló cselekedetével, a kárhozat erőivel szemben Jézus Krisztus üdvözítő erejét kell, hogy itt lássuk, és kell, hogy felragyogjon egyen-egyenként a mi életünkben. Ádám bűne uralomra segítette a halált ebben a világban, de Jézus Krisztus kegyelme, Jézus Krisztus áldozata sokkal nagyobb ennél az uralomra törő bűnnél és kárhozatnál, és Ő új teremtést tud létrehozni, új életet tud adni, új életformát tud adni.

Ha felépültünk egy betegségből, ha visszakaptuk az életünket, akkor ellátnak bennünket újabb tanácsokkal, hogy hogyan is őrizhetjük meg azt. Ha megigazultunk Krisztus által, akkor igenis el kell gondolkoznunk, hogy mi az út számunkra ezután, mi az az új életforma, mi az az út, a megszentelődés útja, amiben előre kell haladnunk, amiben növekednünk kell.

Sokak számára jelent problémát az, hogy én vettem az Úr kegyelmét, érzem, hogy megkaptam már, érzem, hogy kegyelmet nyert ember vagyok, és mégis vannak bűneim. Igen. Ebben a feszültségben élünk még itt e földön, ebben a feszültségben élünk, hogy még bűnösen, ebben a világban, de már Isten által megigazítottként éljük az életünket. Még bűnösen, de már mégsem úgy, mint régen. És ebben az a különbség, hogy már mégsem vagyunk a bűnnek alávetve, mégsem vagyunk mindenben a kárhozatnak alávetve, hanem vannak kísértéseink, vannak botlásaink, vannak engedetlenségeink, de a legfontosabb dologban már kegyelmet nyertünk az Úr Jézus Krisztus áldozata árán.

Igen. Ez az öröm kell, hogy eltöltse az életünket, hogy én kegyelmet nyertem, én bűnbocsánatot nyertem. Nem vagyok tökéletes, egyszerre vagyok bűnös, és egyszerre vagyok igaz, de Krisztus lát engem igaznak, Isten lát engem igaznak az Úr Jézus Krisztus vére által. Még bűnös, de már igaz. És ez a ‘már’, az fontosabb, mint a ‘még’ állapota. És az a jó, hogy az Isten visz bennünket előre, és ezt szeretné a mi életünkben.

Itt az 5. részt, hogyha elolvassuk, akkor kipróbáltságról, állhatatosságról, reménységről beszél, és „ez az a reménység, ami nem szégyenít meg”. Igen, vannak bűneink, botlásaink, ami kipróbáltságot eredményez, s visz előre, segít, hogy máskor könnyebben győzzek a bűn felett, könnyebben győzzek bűnös természetem felett.

De legyen a miénk az az öröm, hogy Krisztusban már kegyelmet nyertünk. Ámen.

Aki értem megnyíltál,

Rejts el ó örök kőszál!

Az a víz s a drága vér,

Melyet ontál a bűnér’

Gyógyír légyen lelkemnek,

Bűntől s vádtól mentsen meg!

Törvényednek eleget

Bűnös ember nem tehet;

Buzgóságom égne bár,

S folyna könnyem, mint az ár:

Elégtételt az nem ad,

Csak te válthatsz meg magad.

458. dicséret 1. és 2.  vers

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk!

Olyan jó érezni a Te kegyelmed áradását. Olyan jó tudni, hogy Te nem akarod a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen.

Bocsáss meg, hogyha a felkínált kegyelmet sokszor megvetettük büszkeségből, értetlenségünk miatt. Különösen kérünk most azokért, akik még igazán bele sem gondoltak a bűn miatti veszélybe, és nem kérték még kegyelmedet. Áldunk Jézus Krisztusért, hogy Ő az egy igaz ember, aki elvehetné a világ bűneit. Áldunk azért, hogy új életet nyerhettünk Őbenne. És kérünk Téged, hogy segíts Szentlelkeddel, hogy valóban ne uralkodjék rajtunk a bűn, hogy a Te kegyelmedből élő gyermekeidként a Te kegyelmedet hirdessük másoknak is.

És most könyörgünk azokért, akik az elmúlt héten megszomorodtak szívükben a testi halál miatt, mert szerettüktől kellett búcsúzniuk. Vigasztald meg őket Szentlelkeddel, és add nekünk Urunk az örök élet reménységét.

Kérünk betegeinkért, Te erősítsd őket lelkileg, testileg.

És kérünk mindazokért, akik bizonytalankodnak még döntésükben, adj bizonyosságot, és add, hogy elfogadják a Te kegyelmedet.

Kérünk gyülekezeti közösségünkért, hogy élhessünk úgy, abban az örömben és abban a reménységben, hogy valóban a Te dicsőségedre, a Te gyermekeidként együtt, egymást szeretve lehetünk. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen.

„Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a mi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |