| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Mennyiség és/vagy minőség?

Korinthusbeliekhez írott 1. levél 13. fejezet

„¹Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

²És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.

³És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.

⁴A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

⁵Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.

⁶Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.

⁷Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

⁸A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni.

⁹Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk.

¹⁰Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.

¹¹Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.

¹²Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.

¹³Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.”

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Szívünk hálaadásából jöttünk a Te hajlékodba, hogy keressük a Veled való közösség kiváltképpen való alkalmát. Szívünk örömével jöttünk a Te hajlékodba, mert szeretnénk találkozni a hitben testvérekkel. Jöttünk a mi hálaadásunkkal, hogy megköszönjük az elmúlt hét napjait, az erőt, munkáinkat, hogy megköszönjük munkáink eredményét. Jöttünk, hogy elmondjuk előtted kérdéseinket, kiöntsük szívünk keserűségét, bánatát, hogy elmondjuk mindazt, ami bennünket foglalkoztat. Jöttünk családunkkal, vagy jöttünk egyedül. Jöttünk otthonunkból, mert szeretnénk Veled és egymással közösségben lenni. Bocsásd meg mulasztásainkat. Bocsásd meg, hogy az elmúlt héten gyakran nem akaratod szerint, nem dicsőségedre és nem egymás javára éltünk. De kérünk, Szentlelkeddel segíts bennünket, hogy a mi életünket odaszánjuk, hogy dicsőségedre lehessünk. Legyen így áldás forrása nevedben való összegyülekezésünk. Ámen.

Felséges Atya Úr Isten,

Ez napnak ő kezdetiben

Könyörgünk: tarts meg hitünkben.

És az igaz szeretetben.

Adjad, hogy nékünk éltünkben

Egymást szeretnünk szívünkben;

Élhessünk nagy békességben,

És hitnek jó gyümölcsében.

492. dicséret 1. és 4. vers

Zsoltárok könyve 133. fejezet

¹Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!

²Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára.

³Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.

Szeretett Testvérek!

Gyakran nehezen tudunk dönteni, vagy gyakran nem jól választunk, nem jól döntünk a mennyiség és a minőség vonatkozásában.

A mai igehirdetésnek ezt a címet is adtam: Mennyiség és/vagy minőség?

A mi világunk, ami körülvesz bennünket, újra és újra a mennyiség és növekedés bűvöletében él: Ki tud magasabb felhőkarcolót építeni? Ki tud jobb és nagyobb fegyvereket készíteni? Ki tud egy egész világot uralni? Ki tudja felvásárolni mások üzletét, megszerezni a piacot? A mindenáron való növekedés bűvölete. A kérdés az: mire vezet mindez? Biztos, hogy jó? Biztos, hogy ez lenne a mérce? Vagy talán egy kicsit árnyaltabban kellene látnunk a világot? Népünk  nagy része pedig a megszorítások félelmében él. Nem a mindenáron való gyarapodás, hanem, hogy mit miből lehet majd kifizetni. Mert ugyan voltak hangzatos ígéretek, csak a realitás más. A valóság más. És érdekes módon most kiderül a valóság. A mindenáron való növekedés, amikor „megyünk és haladunk!”. Biztos, hogy ez mindig jó? Biztos, hogy ez valóságot tartalmaz? Biztos, hogy ezzel használunk egy családnak, egy népnek vagy bármilyen közösségnek?

Lehet mondani a százalékos mutatókat, hogy a gazdaság hogy teljesít. Lehet beszélni arról, hogy… és megint százalékokat hangoztatni. No, és a minőség? Biztos, hogy ami százalékokban több, az egyúttal jobb is? Mert nagyon sok embert mintha megtévesztenének a számok. Ha nagyobb számokat hall, még azt is elhiszi… jóllehet a pénztárcája az ellenkezőjét mutatja.

Mit mond a Szentírás? Mit mond a Szentírás mennyiség, minőség kérdésében? Vajon ugyanezt?

A fölolvasott bibliai szakaszunk egy rövid zsoltár, első és utolsó verse így hangzik: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! … Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor” – mintha ez a zsoltár nem a százalékokról beszélne. Nem a mindenáron való nagyobb számokról beszélne. Jóllehet az Írás tud ezekről is. Emlékezzünk, amikor Jézus tanít, ott ama domboldalon, és már lassan elmúlik a nap, és nem ettek; sok ezer ember kap táplálékot, és az Írás följegyzi, hogy csak férfi hány ezer ember volt ott.

Vagy emlékezzünk a Cselekedetek könyve beszámolójára, ahol a jeruzsálemi gyülekezetről (az első gyülekezetről) olvassuk: háromezren térnek meg, keresztelkednek meg. Vagy olvassuk később: „az Úr pedig szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel”. Mennyiségi növekedés is van. Beszél erről is az Írás. De amit itt olvastunk a zsoltárban, hogy „szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek”, ez nem a számok világa; ez nem a mennyiség világa: ez a minőség – mert szebb. Lehetséges ez? Lehetséges, hogy a testvérek, az Istenfélő emberek egyetértésben élnek? Nemcsak szép óhaj? Nemcsak vágy?

Nagyon sokszor (emberileg érthető módon) találkozunk azzal, hogy sok ember szívében ott van a vágy a szeretet után. Nem véletlen, hogy az úgynevezett szeretethimnuszt, (amit az elsőnek fölolvasott 1.Korinthusi levélben hallottunk), nagyon sokan szeretik, még a Szentírást nem ismerők is. Csak az igazi összefüggését nem értik. Ott van a vágy a szívünkben a minőség, a tartalom után; és nemcsak a mennyiség után.

De lehetséges ez? Lehetséges, hogy testvérek hitben, testvérek egyetértsenek? Lehetséges ez? Vagy ez a keresztyének között is csak egy naiv, szép vágy? De nem lehetséges?

Ugye nagyon jól tudnánk mondani, az Írást is idézve, „ki-ki a maga hasznát keresi”. És ahol az emberek a maguk hasznát keresik, ott nem lehetséges az egyetértés; ahol ki-ki saját önző vágyai szerint akarja intézni az ügyeket.

Betegesen individualista világunkban nem lehetséges igazán az egyetértés, mert mindenki csak a maga jogairól beszél. A mi világunk betegesen a saját jogairól beszél, mármint az egyének jogairól. Minőség pedig, szeretet pedig csak ott lehet, ahol legalább ketten vannak. Ahhoz közösség kell. Ha mindig csak a saját jogainkról beszélünk, akkor csak rombolunk. Hosszútávon.

Akkor nem lehetséges? Nem lehetséges egy bűneset utáni világban, hiszen ez az önzés, ez mindent tönkretesz? Vágyaink ellenére? Igen, ha az önzés vezérel bennünket, akkor tönkremegy a házasság, baj lesz a családban, baj lesz a társadalomban. Ha csak egy-egy csoport akarja a maga gesztenyéjét sütögetni, kikapargatni, akkor ott nagy baj lesz egy nép életében. De nagy baj lesz egy gyülekezet, az egyház életében is. Bármennyire vágyakozunk a szép után, meg beszélünk a szeretetről – de ez nem fog megvalósulni. Ha mindenki a maga akaratát erőlteti, ha mindenki a maga igazságát (mondjuk pontosabban: a maga részigazságát erőlteti), akkor itt nem lesz egyetértés. Akkor ez illúzió? Akkor maradjunk meg amellett, hogy eljöttünk, hallottunk itt valami kicsit a szeretetről. De szép volt! Aztán kimegyünk a templomajtón (netalán még ki se mentünk), és máris semmi nem valósul meg mindebből? Csak olyan jó volt hallani!

Egyszer egy bizonyos temetésen évtizedekkel ezelőtt a Tiszántúlon a lelkész igehirdetése után valaki szót kért és beszélt. A részleteket most nem sorolom el, akkor lenne igazán érthető. Csak, hogy mi volt a falu lakóinak a véleménye. Olyan szép volt, amit az a messziről jött egykori munkatárs mondott, bár egy szó sem volt igaz belőle! – mondták a falubeliek. De olyan szép volt! Igen, mert ott van a vágy mindenkiben, hogy legyen szebb, legyen jobb, hogy szeressük egymást, hogy legyen egyetértés. Aki ilyet mond, az nagyon könnyen be tudja zsongani az emberek egy részének az agyát. De mi lesz a megvalósítással? Vagy csak ígérjük? Újra és újra ígérjük?

A zsoltár első és utolsó mondata: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! … Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor”. De ebben a rövid zsoltárban van két középső vers is, amit most is kihagytam. Így szól: „Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére”. Mit kezdjünk mi ezzel a kenettel, olajjal, meg ezzel a harmattal? Minek van ez itt? Mit mondhat ez számunkra? Vagy ezt hagyjuk ki? Maradjon meg, hogy „milyen szép lenne, ha egyetértésben tudnánk lenni néha!”.

A Hermón harmatja leszáll, egészen a Sion hegyére – mondja a zsoltáros. Emlékezzünk, képzeljük magunk elé Izrael térképét. Hermón fönt van északon, egészen a határvidéken. A környék legmagasabb csúcsa, hegysége olyannyira, hogy ott van hó is, ami nem jellemző azon a vidéken. És a Sion hegye, a templomhegy ugye Jeruzsálemben van. Sok-sok 10 km-rel délebbre. És azt mondja a zsoltáríró, hogy ha egyetértésben vannak az atyafiak, az hasonlít ahhoz, minthogyha a Hermón harmatja valahol ott délen, egészen Jeruzsálemig érezteti a hatását. Olyan áldás! Igen, hiszen ezek a magas hegyek kicsalogatják a felhőkből a csapadékot. Hogyha megnézzük a térképet, látjuk, onnan ered, arról a vidékről a Jordán, onnan, ahol a hegyekben több a csapadék, sőt a legmagasabb csúcson mindig hó van, onnan források, folyók eredhetnek; és a délebbi vidék (amely alapvetően száraz), és ahol igen nagy a hőingadozás, akkor valami érdekeset vehetünk észre: a harmatot. Mi is ismerjük, hogy nehéz, szárazabb időkben milyen nagy dolog, ha legalább harmat van, ha az eső nem is nagyon jön. És ott, azon a vidéken különösen fontos volt, életet jelentett a harmat, ha talán hónapokon keresztül eső nem is volt. Valahol, a Hermónhoz is máshonnan érkezett a nedvesség, de ott volt a csapadék és onnan ment tovább, egyfajta körforgás. Ez a hegység, ez a hegyvidék kapta az éltető nedvességet, és a teremtés rendje szerint valahogy továbbmegy, nem ott marad, nem tartja meg magának.

A zsoltáros valahol rácsodálkozik erre, hogy az Isten áldása is ilyen: kapjuk, és áldásként tovább kell adni. Talán, ahogy a folyó elviszi messzi, a szárazabb vidékre is azt, ami ott a hegyekben hullott vagy harmatként majd visszajöhet, ami látszólag eltűnt.

Aztán ott van ez a bizonyos drága olaj. Az Ószövetség népénél ugye az volt a gyakorlat, hogy amikor vendég érkezett messziről vagy közelebbről, jó meleg, még ennél is melegebb időkben, poros utakon, amikor megérkezett, akkor megmosták a lábát, felfrissítették, ehhez tartozott többek között az illatos olaj is, hogy a fejét is rendbe hozza, fölfrissítse. És mindezt megtették, ez a vendégfogadás kedves része volt. Egy kicsit ez olyan, minthogyha egy hosszú-hosszú út, izzasztó út után megérkezik a vendég, és azt mondjuk neki: figyelj, itt a fürdőszoba és frissítsd föl magad. Tudniillik, ha ő fölfrissül, az visszahat ránk is. Ennek az illatos olajnak, a kenetnek az illata a háziakra is jó hatással volt (bár a vendégnek szánták, hogy fölfrissüljön). Igen, ez az egyetértés, ez a szeretet csak így működik. Úgy, hogy önző vagyok, úgy, hogy csak én vagyok, csak nekem vannak jogaim, így nem működik. Így nem lesz egyetértés és nem lesz szeretet. Mindezt kapjuk és továbbadjuk. Ha nem adjuk tovább, ha nálunk elakad, akkor nem lesz egyetértés.

De hogyan jöhet létre ez az egyetértés? Ma is el fogjuk mondani vagy imádkozni az Úrtól tanult imádságot, amelynek az egyik mondata így hangzik: Uram, legyen meg a te akaratod. A mi világunk arról szól, legyen meg az én akaratom. Legyen meg egy kormány akarata. Legyen meg egy nép akarata. Legyen meg egy világhatalom akarata. Jézus arra tanította követőit: ha élni akartok, nemcsak hogy tanuljátok meg, hanem kérjétek, imádkozzátok és éljétek, hogy a te akaratod legyen meg Uram.

Ennek az egyetértésnek újra és újra meg kell születnie. Az egyetértés nem olyan, hogy huszonöt évvel ezelőtt egyszer egyetértettünk a családban. Ez jó dolog. No és az elmúlt huszonöt évben? Az egyetértés nem olyan, hogy „valamelyik esztendőben a gyülekezeti nagytábor záró estéjén majd elolvadtam a szeretettől, úgy egyetértettünk”. No és utána? No és azóta? Az egyetértésnek újra és újra meg kell születnie. De hogyan születhet meg? Mi az alapja? Először is, hogy ugyanaz legyen az Urunk és Istenünk. Az egyetértés itt kezdődik. Mert hogyha más a mi Urunk, ha bálványokat tisztelünk, legyenek ezek modernek vagy csak leporoltak, akkor ott nem lehet egyetérteni. Ha valaki a számok bűvöletében él, és ha a mindenáron való számokban növekedést hajszolja, akkor nem igazán tud egyetérteni abban, aki a tartalomra, minőségre is szeretne hangsúlyt tenni. Ha valóban az örökkévaló Isten az én Istenem és a te Istened, és többünk Istene, ha valóban őt Atyánknak szólítjuk – akkor ugye mi testvérek volnánk? Az egyetértés alapja itt kezdődik. Mert ugyan igaz, amit Jézus mondott, hogy tudtok jó ajándékot adni még a bűneset utáni világban is gyermekeiteknek (bár nem mindig még ott sem), de a bűneset utáni világban is megmaradt az élet továbbadásához annyi, hogy igyekszünk szeretetben nevelni, a magunk gondolata szerint jól nevelni gyermekeinket. De Jézus azt mondja: „gonosz létetekre tudtok jó ajándékot adni”. Mi nem jók vagyunk, és néha vétkezünk, hanem mi elfordultunk az Istentől. De valamelyest tudunk jót tenni.

Nos, egy ilyen bűneset utáni világban, először is vissza kell fordulni az Istenhez. Mert az egyetértés itt kezdődik. Ha ugyanaz az Úr a mi Istenünk, akkor egymáshoz tartozunk. És akkor az Istentől kapott áldásokat tovább kellene adni. Ez a következő lépés. Törekednünk kell a belső tartalomra, a minőségre, amihez kell egyetértés. De egyetérteni, ugye ahhoz legalább két ember kell. Aki csak önmagában tud és akar gondolkozni, mint amilyen irányba tettlegesen halad a világ, ott nem lehet közösség. A szeretethez legalább két ember kell. Egyszerre a kettő nem működik. Csak én vagyok, csak nekem vannak jogaim! És a szeretet? Ki szeressen téged, ha másnak nincs joga? Hogy valósuljon meg a szeretet és az egyetértés, ha a másik ember nem is létezik, mert csak én létezem? Ahhoz, hogy egyetérthessünk, ahhoz el kell fogadnunk egymást.

Az egyetértéshez hozzátartozik még az is, hogy lényegi dolgokban kell egyetértenünk – egyetértés a közös hitben, az Úrban. De a részletekben? Ott már az egymást gazdagító különbözőségeket el kell fogadnunk az Isten akarata szerint. Mert nem minden másság Isten akarata szerint való. De az egymást gazdagító, Isten akarata szerint való különbözőségeket el kell fogadnunk. Az Úr nem akar egyenszürkéket. Az Úr Jézus, amikor a tizenkettőt elhívta, és három éven keresztül nevelte, tanította, formálta őket, elkészítette, hogy majd elküldje, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet, akkor ezt nem úgy tette, hogy itt van a tizenkettő, van egy sablon, és így belegyömöszölte mindegyiket. Pétert is, aki néha igen furcsán viselkedett, Jánost is, aki néha szelídebb és halkabb volt, vagy a végén kételkedő Tamást, vagy az inkább csak önmagára gondoló Júdást. Nem préselte bele, hogy a túloldalon kijöjjön tizenkettő tökéletesen egyforma ember; hanem mind a tizenkettőt nevelte. És ez a tizenkettő különböző volt. Egy dologban egyek voltak, Krisztust követték. És ez a fontos.

Azt mondja a zsoltáros: „szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek”.

A mennyiség és a minőség tehát nem föltétlenül ellentétei egymásnak. De nagyon komolyan végig kell gondolni, melyik hova vezet. A mennyiség gyarapodásából ritkán csak bizonyos területeken várható, de még ott sem automatikusan, minőség. De a minőség gyakrabban eredményezhet mennyiségi növekedést is. Vagyis: csak azért, mert sokan vagyunk együtt valahol, az még nem biztos, hogy közösség. Az nem biztos, hogy minőségi együttlét.

Egy hadseregben is sokan vannak együtt, mert odaparancsolták őket, vagy mert azt választották főfoglalkozásul. De ez még nem föltétlen azt jelenti, hogy ott minőség is van az emberi kapcsolatokban.

Lehet, hogy egy stadionban is sok tízezer ember van. Csak az egyik fele az egyik csapatnak drukkol, a másik a másiknak. Nem értenek egyet. Abban értenek egyet, hogy szeretik a focit.

„Szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek”. Fordítsuk le ezt végül a magunk gyülekezeti nyelvére is. Egy-egy templomban összegyülekezünk többen-kevesebben, összegyülekezünk sokan. Az Úr nevében való összegyülekezésünk, az istentiszteletnek ez a formája egy nagy lehetőség. Az, hogy sokan együtt vagyunk, ez egy nagy lehetőség, de a minőség irányában, az egyetértés irányában, az egymás elfogadása irányába kell, hogy haladjunk. Nem elég annak a bűvöletében élni, voltunk az első istentiszteleten százhetvenen, a kertben harmincan vagy ötvenen ülnek, és hogy itt a második istentiszteleten hányan vagyunk. Nem elég annyi, hogy voltunk 450-en, vagy 500-an. Vajon belülről mi történt? És közöttünk mi történt? De nem megvetendő – hiszen „menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet” – vagyis nem megvetendő a mennyiség sem. Az istentisztelet különös alkalom és lehetőség a templomban, hogy megéljük, újra megéljük, megvalósítva az egyetértést. És az elkövetkező hét gyülekezeti táborában az, hogy 350-en együtt leszünk, ez mennyiség. Milyen minőség fog megjelenni ott? Mennyire lesz egyetértés? Nem egyformaság, hanem egyetértés az Úrban, az Isten akarata keresésében. Nagy lehetőség ez, hogy ennyien vagyunk. De újra és újra oda kell figyelnünk arra, hogy ennek a világnak elsősorban igazi keresztyénekre van szüksége, másodsorban sokra.

De nem sokra jut ez a világ, ha sok névleges keresztyén van és kevés minőségi hívő ember.

„Mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek.” Igaz, „csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor”. Valósuljon meg újra és újra, most is a táborban, a hétköznapokban, ezután is ez az egyetértés a közös Úrban, a közös hitben, egymást elfogadva és segítve. Amit kaptunk az Istentől különböző ajándékokat, azokkal egymásnak szolgáljunk, mert az életünk így lehet jel, így lehet áldás a világ számára. Ámen.

490. dicséret 5-7. versét énekeljük:

Te teremtettél bennünket:

Bírd hát jóra életünket;

Ne nézd gyarló esetünket:

Segéld erőtlenségünket.

Hogy mi csak tiéid légyünk,

Téged szüntelen dícsérjünk:

Légyen szeretet mi bennünk,

Egymás közt egyesek légyünk.

Oltsd meg patvarinknak tüzét,

Vedd el bűneinknek terhét:

Adj minékünk csendességet,

Lelki-testi békességet.

Téged magasztal Teremtő Istenünk egy virágszál szépsége, a gyümölcsök zamata, a fák növekedése, az állatok sokasodása, gyermekeink fejlődése, növekedése.

Bocsásd meg Urunk, amikor tönkretesszük teremtett világodat a mindenáron való gazdasági növekedés bűvöletében. Bocsásd meg, amikor önzésünkkel megrontjuk családi, emberi, gyülekezeti kapcsolatainkat. Bocsásd meg, amikor a mindenáron való profit-szerzés oltárán igazi értékeket áldozunk föl.

Urunk, Istenünk! Bocsásd meg nekünk, amikor azt gondoljuk, hogy a mennyiségi gyarapodás automatikusan a családnak, egy népnek, gyülekezetnek minőségibb életet, szeretetet, örömet is hozhat.

Segíts Urunk jobban bízni Benned. Segíts keresni a Te akaratodat és egyetértenünk a Te akaratodban. Segíts, hogy elfogadjuk és éljünk szeretetedből, és a Tőled kapott áldásokat továbbadjuk másoknak. Segíts, hogy hitben, Veled közösségben legyünk, és így hitben testvéreinkkel is szeretetközösségben, egyetértésben élve jellé és áldássá lehessünk ebben a világban, betöltve küldetésünket. Segíts Urunk, hogy odafigyeljünk a belső tartalomra, hiszen így szeretnéd áldásaidat bőven árasztani.

Könyörgünk a tegnap fölszentelt Tégláskerti új református templomért, mindazokért, akik odajárnak, mindazokért, akiket odahívogatnál. Legyen áldás a város azon részén ez a hajlék.

Könyörgünk erőtlenekért, betegekért és gyászolókért, mindazokért, akik megszomorodtak, akik aggodalmak között élnek. Könyörgünk mindazokért, akiknek nagyon be kell osztani a forintot. Könyörgünk mindazokért, akik kétségek között vannak, hogy ne csupán lefele nézzenek a nyomorúságokra, bajokra, hanem fölfele Reád. Hogy a mi életünk is valami módon segítség lehessen nekik nehéz helyzetükben.

Könyörgünk Urunk, segíts bennünket, hogy áldásodat továbbadjuk, hogy harmatként frissítsünk, jó illatú kenetként frissítsünk, hogy a mi életünk, istentiszteletünk, most táborozásunk is ilyen áldás forrása legyen, hogy a Tőled jövő áldás másokra is kiterjedhessen. Jézus Krisztusért cselekedj bennünk és általunk, közöttünk gazdagon. Ámen.

„Ti azonban, választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |