| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

András-szolgálat 1.

Jézusra mutat

Példabeszédek könyve 2. fejezet 1- 11. vers

¹Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod,

²ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre,

³bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet,

⁴ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket,

⁵akkor megérted, mi az ÚR félelme, és rájössz, mi az istenismeret.

⁶Csak az ÚR ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.

⁷A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek.

⁸Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi.

⁹Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út.

¹⁰Bölcsesség költözik szívedbe, és az ismeret gyönyörködteti lelked.

¹¹Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged.

Ima

Mi Urunk, Jézus Krisztus! Hálát adunk Neked a tornyokban és a szívekben megcsendülő harangokért, melyek idevezettek bennünket a Te házadba, a Te szavaidra figyelni. Hálát adunk Neked, hogy Te bölcsességet adsz azoknak, akik fáradtsággal és nagy igyekezettel keresnek, és akik elérik az igaz Isten-ismeretet. Hálát adunk Uram szeretetedért, mely áldásodban nyilvánul meg, s mely áldásokat a gondok és problémák miatt szem elől tévesztünk. Kérjük, ne vond meg áldásodat ezután sem tőlünk. Kérjük, Te vezess magadhoz minket, és bárcsak jó eszközök lehetnénk ebben a munkában mi is. Hálát adunk a nyári élményekért és örömökért, és kérünk, Te vezess az új iskolai évben is bennünket. Kérünk, maradj velünk minden nap. Ámen.

»Imádkozzatok és buzgón kérjetek«,

Bűnös voltunkért, Uram, ó ne vess meg!

Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk

Hallgass meg Fiad nevébe’, ha kérünk.

„Keressetek buzgón és megtaláltok!” –

Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok

Erőt ne vegyen mi rajtunk, légy nékünk

Égi útunk, igazságunk, életünk!

„Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” –

Elfáradtunk, Uram, e világ zaján;

Ó, nyisd meg az égi béke szép honát,

Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

475. dicséret

János szerinti evangélium 1. fejezet 35-40. vers

„³⁵Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, ³⁶és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: »Íme, az Isten Báránya!«

³⁷Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.

³⁸Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: »Mit kerestek?« Ők pedig ezt válaszolták: »Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?«

³⁹Ő így szólt: »Jöjjetek, és meglátjátok.« Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor.

⁴⁰A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.

⁴¹Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: »Megtaláltuk a Messiást» - (ami azt jelenti: Felkent).

⁴²Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: »Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni« - (ami azt jelenti: Kőszikla).

⁴³Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: »Kövess engem!«

⁴⁴Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.

⁴⁵Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: »Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.«”

Szeretett Testvérek!

A nyári vakáció vége felé, a családi nyaralások vége felé egy picit érdemes  visszagondolnunk arra, hogy hogyan készültünk föl akár csak egy egynapos kirándulásra, vagy esetleg egy egyhetes nyaralásra. Azt nagyon jól tudjuk, hogy a kisgyermekek ilyenkor lázban égnek, már aludni se nagyon akarnak, csak azt számolgatják, hogy hányat kell még aludni az utazásig.

És azt is tapasztaltuk felnőttként, hogy a szülők is kicsit lázban égnek, vagy a nagyszülők, akiknek mindezt szervezni kell, bonyolítani kell: ott legyen minden, ki ne hagyjunk valamit a csomagból.

Nos, fölkészülünk egy egynapos kirándulásra is, fölkészülünk egyhetes utazásra is. Miért? Sorolhatnánk az indokokat. A fölkészülés egyik része arról szól, hogy pontosan tájékozódunk, hova akarunk menni, és hogy lehet oda eljutni? Ehhez beszerezzük a megfelelő útikönyveket, ha szükséges térképeket, és aztán még menet közben is erősen figyeljük a táblákat, hogy nehogy túlszaladjunk egy elágazáson; nehogy 40 km után kelljen rájönni, hogy ez az út nem oda visz – bár valaki mondta az autóban, hogy szerintem nem jó irányba megyünk.

Nos próbálunk fölkészülni. És ez nagyon helyes is. És próbálunk figyelni minden olyan segítségre (alapvetően ezek az információkat adó táblák), amelyek bennünket a jó irányba eljuttathatnak.

A mostani igehirdetésben Bódás János lelkészköltőnknek egy verséből többször fogok néhány sort idézni. A vers címe: Útjelzők, és mindjárt így kezdődik: „A hatóság ültette el őket az utak mellett”. Igen, oda vannak rakva az utak mellé, hogy segítsenek. És csak egy egynapos kirándulásra is megpróbálunk felkészülni. Egy egynapos kirándulásnál is figyelembe vesszük az információs táblákat, sőt, azokat figyeljük még akkor is, hogyha nem is nagyon messze mentünk, mert nem szeretnénk eltévedni; nem eltévedéssel szeretnénk az időt eltölteni.

És egész életünkkel hogy van ez? Mert ugyan az ember büszkén mondja, hogy ‘homo sapiens’, nagyon büszke a modern ember az értelmére, a tudására, de néha megdöbbentően könnyelműek vagyunk. Míg egy napra fölkészülünk, míg egy nyaralásnál figyeljük mindig a táblákat, hogy merre kell menni, hogy a megfelelő célhoz érkezzünk, hogy ne rontsuk el ezt a nyaralási időt, addigra a modern ember nagyon könnyen és nagyon hamar hagyja, hogy az élete tévedjen el. Ott képes heteket, hónapokat, éveket is zsákutcában tölteni, mert nem akar tájékozódni komolyan.

A modern ember azt gondolja, hogy ő mindent tud, tudja az élet igazi értelmét, tudja hogyan, s miképpen célszerű élni, merre kellene haladni. Csak a mi életünkben, hogyha éveket, vagy évtizedeket töltünk el egy zsákutcában, az elég sokba szokott kerülni. Onnan néha majdnem ugyanannyi idő kijutni.

Egész életünkkel eltévedhetünk? A fölolvasott bibliai szakaszunk alapján tegyük föl most másképp a kérdést: hogyan lett András Jézus követője? Hogyan lesz egy ember Jézus követőjévé? És hogyha az Isten éltet bennünket, akkor még néhány vasárnap, ezzel a közös főcímmel, hogy “András-szolgálat” hangzanak majd bibliai Igék és igehirdetések.

Most először a kérdésre próbáljunk választ keresni: hogyan lett egy ember (név szerint András) Jézus követőjévé?

Először is azt olvastuk János evangéliuma legelején, hogy „Másnap ismét ott állt (Keresztelő) János…”. Egy látszólag roppant egyszerű közlés. Hát ott állt. Pedig rendkívül fontos üzenetet hordoz. Korábban is ott állt a Jordán mellett, és napról napra mondta az üzenetet. És amikor Jézus arra járt, akkor konkrétan Jézusra mutatva mondta, hogy „Íme, az Isten báránya”. No itt van az, aki hamarabb volt, mint én, aki előttem volt, mint én, akinek saruszíját se vagyok méltó, hogy megoldjam, aki utánam jött, bár előttem volt, és akit érdemes követni. Másnap ismét… János mondhatta volna azt, „na Uram kimegyek oda a Jordán mellé, és pusztába kiáltó szóként hirdetem, hogy elközelgetett a Messiás”. De Uram egy nap. Többet nem! Hát nem csinálok magamból bolondot, hogy még másnap is, meg még harmadik nap is ezt mondjam! Uram, egy napot odaszánok. Itt azt olvassuk, másnap. Ez nem föltétlen egy napot jelent, egy következő egységet jelent, hiszen János evangéliumában többször találkozunk ilyen meghatározással. De ha másnapot jelent, akkor is észre kell vennünk, hogy Keresztelő János milyen türelmesen, milyen állhatatosan, milyen kitartóan van ott, és jönnek is hozzá az emberek. Tudjuk az evangéliumokból, hogy tömegek mennek ki. Kimennek még a nép vezetői is, kimennek a katonák, kimennek a vámszedők, aztán kimennek a küldöncök, a nyomozók is megtudni, hogy ki ez a János. De János ott van, bár különböző szándékkal jönnek hozzá az emberek, ő másnap is ott van, és akkor is mondja a rábízott üzenetet. János olyan most, mint egy jó útjelző tábla.

A versben így fogalmaz Bódás: „Törzsüket hőség, csontrepesztő fagy foga rágja, állják, tűrik, mindig vigyázban, feszül rajtuk a tábla, s azon szavak, számok, jelek foszforeszkálnak éjjel”.

János ott van, tűri a tömeget, tűri az álszent nyomozókat, tűri az öntelt kegyeseket, fogadja a bűnbánatra jutottakat, és kereszteli őket. Ott van hőségben, ott van, és mondja, mondja a rábízott üzenetet.

Hogyan lett András Krisztus-követővé? Úgy, hogy volt egy ember, aki másnap is ott volt. Akit meg lehetett találni, aki nem adta fel, aki elszenvedett mindent. De tudjuk, ez az András kapott vallásos neveltetést annak rendje, módja szerint, mint minden tisztességes zsidó családban őt is megtanították a törvényre, Mózes törvényére, megtanították a próféták irataira, megtanították arra, amit mi ószövetségi Szentírásként ismerünk. És András is azok közé tartozhatott, akik várták a Messiást. Akik a próféciák alapján komolyan várták a Messiást. András nem volt Isten nélküli ember, nem volt Isten-tagadó. Ma azt mondanánk, kapott vallásos neveltetést. De várja az Isten ígérete alapján a Messiást. És ott van, kimegy oda a Jordán mellé, és ott találkozik Keresztelő és András. Mert Keresztelő János is ott van, másnap is ott van! Nem mondta azt: „Uram, kimentem, elmondtam, hát olyan fafejű és kemény nyakú nép ez, én még egyszer nem fogom mondani. Hát nem égetem magam! Hát nem blamálom magam! Hát kinevetnek, hát szembe fordulnak velem! Hát néhányan, ilyen bűnösök, azok vették csak komolyan. A tekintélyesek mind elutasítanak, lesöpörnek. Uram, én ilyet nem vállalok!” János ott van másnap is, és mondja az üzenetet.

Hogyan lett András Jézus követőjévé, hogy majd aztán általa is mások Jézus követőjévé legyenek? Úgy, hogy ott volt egy ember, akit Keresztelőnek nevezünk. Ott volt egy ember, aki önmagán túlmutat, Jézusra mutat, pedig a népszerűségi lista szerint igen-igen előkelő helyen lehetett ezekben a napokban Keresztelő János. Hiszen tömegek mentek oda, róla beszéltek Izraelben.

Akik a Világtalálkozó záró istentisztelete után még nagy nehezen megtalálták, hogy végül is a Vojtinában, Nyírő “Próféta” című darabját csak bemutatják, nos Keresztelő Jánost láthatták.

János ott van, tömeg megy hozzá, a vezetők is kezdenek kimenni hozzá, némelyek őszintén, némelyek nyomozásként, de nagy tömeg van ott, sokan meg is keresztelkednek, komolyan veszik a János által hirdetett üzenetet. János népszerű ember. És nem szédíti meg Keresztelő Jánost ez a népszerűség. Nem él vissza ezzel, hogy tömegek mennek ki hozzá. És ez egy nagyon fontos mozzanat. Ahhoz, hogy András Jézus követőjévé váljon, ahhoz kellett egy ilyen Keresztelő János. Kellett az Úrnak egy olyan ember, aki nem magát mutogatja, hanem önmagán túl Jézusra mutat. És a mai igehirdetésnek ezt a címet is választottam: “Jézusra mutat”. Igen. A verssel folytathatnám: „Virágot nem tesz senki rájuk, előttük nem térdel le, nem kegyesek bálványai, pléh-Krisztust nem viselnek. Nem ködös, de határozott célok felé terelnek. A pontos utat, irányt mutatják mindenkinek”. János így vállalja. Előtte nem kell leborulni, nem fogadja el ő sem (mint ahogy később Mestere sem, Jézus) a népszerűségből fakadó mindenféle kísértést, hódolatot. Nem azért küldetett, és nem azért jött, hogy magát mutogassa. Hanem hogy önmagán túlra mutasson, az eljövendő, már ott lévő, de még nem ismert Jézusra. Nagyon fontos. András úgy lesz Jézus követőjévé, hogy van egy ember, aki nem a vallásos szokásokat, nem a korabeli vallásos előírásokat hirdeti, nem azokat helyezi a középpontba: „ha ebből néhányat megtartasz, akkor derék, becsületes Istenfélő vagy! és a többit meg felejtsd el! (mármint a többi parancsolatot) – hanem Jézusra mutat. Ha Keresztelő Jánosra gondolunk, eszünkbe kell, hogy jusson Pál apostolnak az efezusi vénekhez intézett beszédéből az, hogy „vigyázzatok, mert még közületek is támadnak majd gonosz farkasok, akik nem kímélik a nyájat… magukhoz vonzzák a tanítványokat”. Keresztelő nem ilyen. Ő nem magához vonz. Nem magához akarja bilincselni az embereket; ő nem akar korrupt lenni, akitől lelki, függőségi, kisgyermekségi állapotba kell, hogy legyen mindenki. A modern ember olyan mélyre süllyed, hogy gurukat keres. Olyanokat, akiket imádhat, akik elé virágot tehet, akik előtt letérdelhet. János nem magához vonz, hanem túlmutat, a nagyobbra mutat: Jézusra mutat. És András azért is lehetett Jézus tanítványává, mert találkozott Keresztelő Jánossal, és egy ilyen Keresztelő Jánossal találkozott. Nem elég egy Isten-félő emberrel találkozni, aki önmagát mutogatja, mert akkor akadály lehetünk, és nehezen találhatnak oda emberek Jézushoz. Olyan valakivé kell lennünk, akik önmagunkon túl a nagyobbra, a Mesterre mutatunk.

Aztán: hogy lett András Jézus tanítványává? Úgy, hogy nemcsak hogy önmagán túl mutatott, Jézusra mutatott „Íme az Isten báránya” rövid üzenettel Keresztelő János, hanem át is adja, rábízza Andrást – korábbi tanítványát. Hiszen ezt olvastuk: „Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt…” Az egyik András volt. Átadja, rábízza. Eddig tartott az én szolgálatom. Most már menj, kövesd Jézust. És János nem esik kétségbe, hogy „jaj, eggyel kevesebben lettek körülöttem! Ez az András komolyan vette az üzenetet, és ment Jézus után.”

Keresztyénségünk egyik betegsége, amikor így magunkhoz akarjuk láncolni az embereket. Lehet, hogy nagyjából jót mondtunk és hirdettünk, egyébként meg Jézusról beszéltünk, de magunkat állítottuk a középpontba. János engedi, hagyja, hogy András menjen Jézus után. Az útjelző tábla ne akarjon magához bilincselni. Mert hogyha magához bilincsel, akkor tulajdonképpen az történik, hogy „vad gépek ütköznek neki” – írja Bódás, vagyis ott egy baleset történt. Ott valaki nekihajtott az útjelző táblának, és mind a ketten megsérültek. És lehet, hogy ott is maradtak.

A keresztyén ember szolgálata éppen ilyen: Keresztelő Jánosi szolgálat is, aki önmagán túlmutat, és amikor valóban már tovább kell, hogy lépjen valaki, akkor engedi, hogy menjen is. Nemcsak mondja, hanem engedi is. Azt olvassuk: „…és követték Jézust”. Igen, András követte Jézust, a másik valaki, az az evangélium írója, János volt. Csak önmagát nem nevezi meg az evangéliumban többször, több esetben is az evangélista János.

És követték Jézust. Figyeljük meg a bizalom lépcsőit. Először is András bízott Keresztelőben – ez egy nagyon fontos mozzanat. Számára Keresztelő János hiteles ember. Számára a Keresztelő János által mondott üzenet komolyan veendő. Keresztelő János számára egy útjelző tábla. És bízik benne. De tudja András is, hogy ha az útjelző táblánál megállunk, akkor az általa jelzett célba soha nem érkezünk el. Ezért tovább megy. És mert bízott Keresztelő Jánosban, és a Keresztelő János által elmondott üzenetben, ezért tud bízni Jézusban és tudja követni Jézust.  Mi nagyon sokszor szeretnénk, hogy emberek körülöttünk Krisztus-követőkké legyenek, csak az a baj, hogy bennünk sem lehet igazán bízni, ezért nem mernek igazán bízni már Krisztusban sem, akire mi mutatunk. Egyébként helyesen. Mert hogyha a mi életünk sem igazán hiteles, akkor az üzenetet miért vegyék komolyan (ami pedig jó volna), hogyan bízzanak akkor abban, akire mi mutatunk, hogyha bennünk sem igazán lehetett bízni? És követték Jézust. Ahhoz, hogy András Jézust követhesse, ahhoz először is bíznia kellett Keresztelőben.

Vajon mennyire lehet bennünk bízni? Vajon mennyire bízhatnak a körülöttünk élők bennünk? Mert csak annyira fognak bízni valószínűleg az általunk hirdetett evangéliumban is. Követték Jézust. Mentek bizalommal Jézus után, mert bíztak Keresztelőben, és így bíztak a Keresztelő által meghirdetett üzenetben: „Íme, az Isten báránya!”, őt kell követni, én csak az utat mutatom nektek arrafelé.

Igen, kereső emberekként, Messiást váró emberekként, András is, János is megy. Vagyis nem kicsi, de mégis a Jézuséhoz képest kicsi a Keresztelő szolgálata, de fontos szolgálat. Fontos szolgálat. Ha az úton gyakran járunk, és látjuk az útjelző táblát ötször, tízszer, aztán tizenegyedszer más irányba mutat; tizenkettedszer arra megyünk megint, és más irányba mutat; tizenharmadszor megyünk, megint valami más irány felé van, akkor tizennegyedszer már nem nagyon fogjuk ajánlani másoknak, akik éppen arrafelé akarnak haladni. – Menjél, ott van a tábla, oszt mutatja, hogy merre kell menni! – már nem hiteles. Pedig minden pontos. Tábla, rajta a szöveg, vagy az út, főút száma, sorszáma, csak éppen már az iránya bizonytalan. Jönnek kereső emberek, az ilyen embereknek fölhívjuk a figyelmét: lesz ott egy tábla, de lehet, hogy rossz kölykök, vagy lehet, hogy gonosz szívű felnőttek időnként eltekergetik. Gondoljunk a régebbi típusú útjelző táblákra, amelyeket könnyebben el lehetett fordítani.

Észre kell vennünk azt is, hogy „…és követték őt” (tudnillik Jézust), de János nem ment velük. Itt ez egy nagyon fontos mozzanat, majd később ennek az ellenkezőjét is látjuk, az pedig, ott lesz fontos mozzanat.

János ott marad. Gondoljuk el, hogy ha a nyári kirándulás idején minden útjelző tábla – miután megmutatta nekünk, hogy az elágazásnál merre kell menni –, utána azt mondaná, „tegyél be a csomagtartóba és vigyél magaddal”. Hát a végén egy teljes teherautó kellene, másik oldalról pedig, akik utánunk jönnek, azoknak nem lesz segítség. Keresztelő János ott marad. Ott marad a Jordánnál, és mondja másoknak is az üzenetet. János nem ment velük. Jánosra még ott volt szükség. És ezt János tudja és vállalja. Nem megy Andrással és az evangélistává lett Jánossal, hogy „Uram Jézus látod? Itt van, én hoztam őket”. Azt mondja, menjetek, ott az Isten báránya. Én pedig itt maradok, hogy másokat is erre az útra segítsek. Olykor ez a hibánk is, hogy valakinek úgy a nyakára akaszkodunk, aki végre nyitott az evangélium felé, hogy már-már kolonc vagyunk a nyakán, lelki kiskorúságban tartjuk, és mennénk, és akik jönnek ott az úton, azoknak meg nem lesz, aki Jézus felé mutassa az irányt.

Keresztelő János bízott abban, hogy amit neki kell, azt ő elvégezte, és az Úr is munkálkodik. A történetben valóban azt olvassuk: és Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „mit kerestek?”. Egymásba kapcsolódnak itt a szolgálatok. János tudta, hogy ha ő Jézusra mutat, és Jézushoz irányít embereket, aki Jézushoz megy, azt nem veti ki, nem hagyja el Jézus. Igen, Jézus fölveszi. Jézus szólítja meg. Nem András kiabál, hogy „Jézus, Jézus! János küldött, várjál már”. Jézus fordul oda, és megkérdezi: mit kerestek? Figyeljük meg, nem azt, hogy kit? Azt kérdezi Jézus, hogy mit? De válaszban azt mondják, hogy Mester. Vagyis, kit?  Jó útmutatást kaptak. Nem az anyagiakat, nem a karriert keressük, hanem a Messiást keressük, az Isten bárányát keressük. És Jézus tovább viszi őket.

Hisszük mi ezt, hogy a mi szolgálatunk az nem azt jelenti, hogy valaki valaha végre hallgatott ránk, akkor innen kezdve úgy rátelepszünk nagy lelki szeretettel, hogy már-már megfojtjuk, és kiskorúságban tartjuk, mert még 20 év múlva is mi akarjuk mindig kézen fogva vezetgetni? Hisszük mi azt, hogy az Úr végzi a maga munkáját, és abba a helye megvan a mi szolgálatunknak, amit másnak végeztünk el?

Szeretett Testvérek! A mi életünk a pontos utat és irányt mutassa meg mindenkinek. Ez nagyon fontos szolgálat.

Tegyük föl hát végül a kérdést: hova mutat életünk? Mert mindannyiunk élete egy útjelző tábla – akarom, nem akarom. Útjelző tábla. Szótlanul is, irányával is, cselekedeteivel is, szavaival is, életünk útjelző tábla mások számára. És ez nem attól függ, hogy akarom, vagy nem akarom. A mi világunk gyakran megtéveszt embereket, hiszen olyan hangzatos szövegeket lehet hallani, hogy ‘világnézetileg semleges nevelés’ – ilyen nincs, hacsak nem az ateizmust akarjuk ilyen címszó alatt tovább folytatni. A hangzatos szövegek, amiknek nagyon sok fiatal szülő bedőlt már: „én nem akarom a gyerekemet befolyásolni, majd ha felnő, akkor eldönti, hogy mit csinál”. És mondom, addig a 20 évig, mit gondol, mások sem fogják befolyásolni? A horror filmek, és az aluljáró kultúra – ez nem fogja érni? És vajon szülőként nem tudja, hogy mi a feladata? Akarom, nem akarom, befolyásolom. Szavaimmal, cselekedeteimmel, vagy szótlanul és életem irányával. Amerre én fordulok, és amerre gyakran fordulok, az fontos nekem. És ezt látják a gyermekeink is, unokáink is. Akkor is, ha én belülről abban a tévhitben ringatom magam: én nem akarom befolyásolni. Majd hadd válasszon felnőttként. Miből? Abból az evangéliumból, amit én nem éltem meg és nem mondtam el neki. Hála az Úrnak, hogy még lesznek Keresztelők akkor is, meg Andrások, meg mások, de nekem kellett volna először útjelző táblává lenni, talán éppen családunkban. Hová mutat a mi életünk?

Valaki egyszer így fogalmazott: olyan hangos vagy (ezt kegyes embernek mondta, buzgó, nagy missziós lelkületű, Isten-félő embernek), olyan hangos vagy, hogy beszédedtől nem hallom az Úr szavát. Olykor ez is veszély. Amikor úgy mondjuk, úgy mondjuk, és mindig csak mondjuk, mondjuk… egyébként jó lenne! csak éppen az Urat nem lehet hallani.

Keresztelő János azt mondta: „íme az Isten báránya”. És András meg elindult, az evangélista János elindult és sokan elindultak.

Hova mutat a mi életünk? Földi hiábavalóságokra, vallásoskodásokra, törvényeskedő formaságokra? Hova mutat a mi életünk? Mert valamerre mutat.

Aztán azt is végig kell gondolni: tudunk mi másodikok lenni? Mert Keresztelő János tudott. Tudatosan vállalta, hogy ő második. Tudniillik első az Úr. „Neki növekednie kell, nekem alább szállni” – fogalmazza meg János a hitvallásában. És itt is, nem önmagát állítja oda, hogy jertek! Velem jertek! – hanem azt mondja, hogy megjött a Messiás, az Isten báránya, és döntsd el, hogy merre mész ember.  És András elindult abba az irányba. És János nem fogta meg a kezét, és nem húzta vissza, hogy „na, na, azért ne siess annyira, hát először még egy kicsit hadd örüljek, hogy itt vagy”. Tudott második lenni (tudniillik az Úr után a második lenni).

Mert a mi missziós buzgóságunkban még az is előfordul, hogy mi akarunk az elsők lenni, mi még az Úr előtt is az elsők akarunk lenni – és akkor inkább rombolunk. Meg kell értenünk azt is, nagy bátorításként, de figyelmeztetésként is, hogy a legkisebb információ is fontos. Ne mondd azt testvérem, hogy én nem tudok ékesen beszélni. Mondta ezt Mózes is, mondta ezt Jeremiás is, elküldte mégis őket az Úr. A legkisebb információ is fontos. Amikor ott ülünk az autóban, vagy gyalogosan egy turista helyen járunk, akkor nem kell föltétlen nekünk is 100 oldalas könyv. Sőt, az bosszant bennünket, mert meg kéne benne találni, hogy most hol is vagyunk? Elég egy információs tábla, ahol oda van írva: ön most itt áll. És a következő információ, hogy a cél pedig, amit keres, arra van. Ez egy nagyon pici információ. Ehhez nem kell teológiai végzettség. Ehhez nem kell nagyon bölcsnek lenni. Tudni kell, ki az Úr, hitelesnek kell lenni, és másnap, vagy az adott pillanatban ott állni, vagy ott szólni, ahol kell. Jézusra mutatva. Itt egy egészen kicsi, de nagyon fontos információt mondott el Keresztelő János, és ez bőven elég volt arra, hogy a kereső, érdeklődő András, majd az evangélista János és mások, Jézus-követőkké legyenek.

Aztán azt is észre kell vennünk és ez is bátorítás, hogy a szolgálatok egymást kiegészítik, egymást folytatják, egymásra épülnek. Amíg innen Miskolcra elmegyünk, hányszor látjuk kiírva, hogy Miskolc és egy nyíl. (Valaki majd egyszer számolja meg.) Mert minden elágazásnál, ahol el lehetne téveszteni az irányt, ott lesz a tábla megint, hogy Miskolc merre van. Megyünk tovább, megint egy információ lesz. Nem olvassuk Miskolc egész történelmét, azt majd el lehet olvasni az útikönyvben, meg majd ott. De amíg oda érkezünk, addig elég annyi: „Íme az Isten báránya”. Majd amikor Jézushoz érkeznek, akkor sokkal több mindent fognak tudni Andrásék is. A szolgálatok egymásra épülnek, az egyik útjelző tábla információja a következő tábláig tart, addig tart a szolgálata. Aztán más veszi át, és ő is egy darabig, majd azután a következő.

Keresztelő János átadja, rábízza Jézusra Andrásékat. De Andrásékat valakik az Isten Igéjére, az ószövetségi kijelentésre már Keresztelő János előtt megtanították. Megtanították, hogy jön a Messiás, mert megígérte az Úr. És ebbe a láncolatba fontos, hogy „íme az Isten báránya”.

Vegyük komolyan, hogy az Úr így munkálkodik. „Én ültettem, Apollós öntözte…” – írja Pál apostol majd később, a növekedést meg az Isten adja. Vagyis nem csupán Keresztelő János munkálkodik itt, hanem már előtte is munkálkodtak, s legfőbbképpen a mennyei Atya munkálkodik.

Vegyük nagyon komolyan mindezt, és akkor igaz lehet ránk is, amit az előbb idézett vers így fogalmaz az útjelző táblák szolgálatáról: „Életet óvnak, mentenek, hű szolgái a köznek”. Igen, a mi életünk ilyen szolgálat lehet, és akkor az Andrások Jézus-követőkké lehetnek.

Szeretett Testvérek! A nyitott, kereső Andrások lehessenek ma is hiteles Jézusra mutatók által Krisztus-követőkké. És hogyha van itt olyan, aki nem sokszor hallott még a Szentírásról, aki mostanában jött el templomba, akkor érdeklődő barátom az előbbi vers egyik utolsó sorával mondom: „Mint árva prófétákra néz rájuk” (tudniillik az útjelző táblákra). Nem azért, mert nagyon tökéletesek, néha összecsapják az autók és besározzák. Sok minden történik. De amíg hitelesek, addig jó irányt mutatnak.

Szeretett Testvérek! Utazásra fölkészülünk, és az életünk merre tart? És hova irányít, és merre segít másokat? Hogyan lett András Jézus-követővé? Néhány mozzanatot láttunk, ami segíthet, taníthat, bátoríthat, olykor megítélhet bennünket. Vegyük komolyan mindezt, hogy a mi életünk is ilyen András-szolgálat. Most már magyarul mondom, az András-szolgálat annyit jelent, hogy Jézushoz vezetni. Itt most még Andrást vezette Keresztelő János Jézushoz. Az elkövetkező hetekben András szolgálatát fogjuk vizsgálni, ahol újra és újra azt látjuk, hogy valahol Jézushoz vezette. Ámen.

Áll a Krisztus szent keresztje

Elmúlás és rom felett,

Krisztusban beteljesedve

Látom üdvösségemet.

Bánt a sok gond, űz a bánat,

Tört remény, vagy félelem:

Ő nem hágy el, biztatást ad:

Békesség van én velem.

Boldogságnak napja süt rám;

Jóság, fény jár útamon:

A keresztfa ragyogásán

Fényesebb lesz szép napom.

Áldássá lesz ott az átok.

Megbékéltet a kereszt;

El nem múló boldogságod,

Békességed ott keresd!

Áll a Krisztus szent keresztje

Elmúlás és rom felett,

Krisztusban beteljesedve

Látom üdvösségemet.

230. dicséret

Ima

Hálát adunk Istenünk Neked, hogy életünk számára adtál hűséges, Rád mutató útjelzőket, bizonyságtévőket, talán nagyszülők, talán szülők, gyülekezeti tagok, hitoktatók, ifjúsági vezetők, tanítók, lelkipásztorok által. Magasztalunk szeretetükért, hűségükért, állhatatosságukért, türelmükért, hiteles életükért és szolgálataikért, hogy sokak szolgálata által szólítottál és hívtál, segítettél magadhoz bennünket.

Bocsásd meg Urunk, amikor gyengék voltak a mi szavaink, kishitűségünkben hamar feladtuk a hívogatást, az útmutatást. Bocsásd meg, amikor életünk szélkakasként forgott össze-vissza, és így másokat is megtévesztettünk. Bocsásd meg, amikor gyülekezetünk, egyházunk csak hiányosan és ritkán mutatott Feléd, mert minden mással nagyon elfoglaltuk magunkat.

Segíts, hogy az élet értelmét keresőket Hozzád irányítsuk. Segíts Urunk, hogy a bálványok rabjainak fölragyogtassuk szabadításodat. Segíts Urunk, hogy erőtleneket, mi is Hozzád, az erő forrásához irányítsunk. Segíts, hogy hűségesek és állhatatosak legyünk, és mindig egy irányba, Jézusra mutassunk, szavainkkal, cselekedeteinkkel, életünkkel. És segíts Istenünk, hogy az önmegváltó vallásoskodásban csalódottak, általunk, a Megváltóhoz juthassanak el. Segíts Urunk, hogy értékvesztett, anyagias világunkban az örök élet útját mutassuk a Jézus Krisztus által. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |