| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

András-szolgálat 3.

Testi, lelki megelégíttetés

János evangéliuma 6. fejezet 1-15. vers

„Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, a Tiberiás tavának túlsó partjára.

Nagy sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett.

Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt.

Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe.

Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: »Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?«

Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.

Fülöp így válaszolt neki: »Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset.«

Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá:

»Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?«

Jézus ezt mondta: »Ültessétek le az embereket.« Nagy fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren.

Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.

Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: »Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba.«

Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek.

Az emberek látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: »Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.«

Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.”

Imádkozzunk

Urunk Istenünk!

A teremtés rendje szerint naponként szükségünk van a testi táplálékra. Naponként szükségünk van arra, hogy mindazt, amit a teremtett világban nekünk táplálékul adtál, magunkhoz vegyük, hogy tudjunk dolgozni, életünket fönntartva. Megvalljuk előtted Urunk Istenünk, hogy a mindennapi kenyérért valóban igyekszünk sokat dolgozni, és néha úgy gondoljuk, hogy a mindennapi kenyérért túl sokat is érdemes dolgozni. Néha úgy gondoljuk, hogy mindent érdemes föláldozni. Néha úgy gondoljuk, hogy a mindennapi kenyér fogalmába már a luxusdolgok is beletartoznak. Ezért éjjel-nappal rohanunk. És bocsásd meg nekünk, hogy néha úgy gondoljuk, hogy a mindennapi kenyérért, a megélhetésért, még egymással szemben is érdemes háborúskodni, veszekedni.

Mennyei Atyánk! Gyakran megfeledkezünk arról, hogy megáldod kezünk munkáját, megfeledkezünk gondviselő szeretetedről, és azt hisszük, hogy mi igazságosabban tudunk kenyeret osztani. Jövünk hozzád. Jövünk, hogy a Te szentséges színed előtt álljunk meg, és magunkat így, a Te Igéd világosságába helyezve, figyeljünk Rád. Szólíts meg minket, taníts bennünket. Tisztítsd életünket. Szenteld meg gondolatainkat, hogy megújult életünk Téged dicsőítsen, hogy a megterített asztal közösségében egymást szeretettel elfogadva, megtapasztaljuk újjáteremtő lelked hatalmát, ma is működő csodáját.

Jézus Krisztusért kérünk, segíts, hogy mostani istentiszteletünk, templomi összegyülekezésünk, megújulásunknak ilyen áldott alkalmává legyen. Ámen.

Mondjatok dícséretet,

Keresztyének, az Úr Istennek,

Szentséges tiszteletet

Adjatok ő nevének.

Örvendjetek őneki

Igaz isteni buzgóságban,

Mert köztetek lakozik

Az anyaszentegyházban.

És ő megelégíti

Lelketeket lelki kenyérrel;

Biztat ő igéjével

Édes ígéretivel.

196. dicséret első 3 vers

János 6. fejezet 5-6. és 8. vers

„Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: »Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?«

Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.

Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá: »Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?«”

Szeretett Testvérek!

Sok ezer éhes ember látványa, mit vált ki belőlünk? Az ötezer ember megvendégeléséről mind a négy evangélista beszámol, sőt két másik evangélistánál még a négyezrek megvendégeléséről is olvashatunk.  Azok számára, akik a Bibliaolvasó vezérfonal szerint olvassák az Igét, éppen tegnap volt Márk evangéliumában az ötezer ember megvendégelésének története. Szeretnék is ehhez kapcsolódni. Amit János ebben a leírásában nem írt meg, most Márktól kérjük el. Azt mondta Márk: „Jézus meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok és kezdte őket tanítani.”

János apostol, János evangélista, itt most csak annyit írt, hogy „meglátta a nagy sokaságot”. Amit Márk így ír, hogy „megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok”, benne van, hogy látja a lelki éhségét az embernek. Tudnunk kell, hogy Jézus a tanítványaival hajón ment át a tavon, miközben az emberek megkerülték a szárazon azt a kis részt. Mire Jézus kikötött a tanítványaival, addigra ők már ott várták. Éhesen várták Jézus tanítását.

Látta lelki éhségüket, és elhangzott előző vasárnapokon, hogy napjainkban is milyen nagy a spirituális éhség. Talán sokan megpróbálják ezt elfedni valamivel, de amikor egyszer csak lehetőség van, akkor fáradtságot nem ismerve mennek, hogy kapjanak valamit, valami szellemi jó tanítást.

Jézust akarták látni, hallani azok az emberek, akik képesek voltak ilyen fáradtságot is vállalni érte.

Ha belenézünk egy másik leírásba, a négyezer ember megvendégelése történetébe, akkor ott ugyanezt olvassuk szinte, de mégis másképpen. Azt mondja ott Jézus: „szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton.” Itt Jézus szánakozása arra vonatkozik, hogy igenis félti őket a testi kimerültségük miatt. Egyértelműen azért szánja az embert, mert tudja, hogy az ember kenyérrel is él, és szüksége van testi táplálékra is. Jézus nem a kenyérgondot akarja itt megoldani egyszer s mindenkorra, hanem tudja nagyon jól, hogy testi szükségeink is vannak. Jézus látja, hogy nekünk testiképpen és lelkiképpen egyaránt szükségünk van a gondviselőre, és szükségünk van a Megváltóra, szükségünk van az Istenre és az Ő Fiára: Jézusra.

Sok-sok éhező ember látványa a televízióban, filmekben, vagy akár élőben (idősebbek még emlékeznek olyan időkre, amikor igenis lehetett látni az éhséget talán az utcákon is), minket is szánalomra indít. Azt hiszem, hogy mindannyiunknak a szeméből könnyeket csal ki, ha látunk éhes embereket. És hogyha a tömegen végignézünk, és arra gondolunk, hogy ezeknek az embereknek Jézusra lenne szükségük, akkor megint csak bennünk is ott van a szánalom, a féltés, bennünk is ott van, hogy de jó lenne megelégíteni ezeknek az embereknek az éhségét. De jó lenne megelégíteni testiképpen, de jó lenne lelkiképpen is megelégíteni az emberek éhségét; hogy nem vagyok közömbös a másik iránt, mert szeretném, hogy azt a jót, amit én elnyertem, amit mi elnyertünk, a másiké is legyen.

Igen, szánakozom ezen a sokaságon. Jézus megszánta a sokaságot. Kezdte őket tanítani, majd pedig kezdi őket megelégíteni testiképpen.

János itt azt írja, hogy Jézus már tudja mit fog tenni. Tudja, hogy megelégíti a sokaságot. És hogyha visszagondolunk az Ószövetségre, ott is ott vannak ezek a szavak: „megszánta népét az Úr, és könyörült szegényein”. Az Isten gondolatában már réges-régen ott volt, hogy igen, őnélküle szánalomra méltó mindenki, az egész emberiség, és szükség van szabadítóra, szükség van arra, hogy elküldje az Ő Fiát, elküldje a Megváltót. Megszánta népét az Úr, és könyörült szegényein. Már itt előre vetítve, több száz évvel előre ott van, hogy Isten tudja, mit akar. Tudja, hogy meg akarja váltani az ő népét.

Jézusnak tehát ott van a gondolatában, hogy így nem mehet el ez a tömeg. Nem mehet el tanítás nélkül, de nem mehet el kenyér nélkül sem. A tanítást ő megadja, a tanítás valóban szükséges volt az emberek számára (ezt majd később is látni fogjuk), de az emberek, az éhező emberek számára most szükség lenne testi kenyérre. Fülöphöz fordul, honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek. Fülöpnek nagy próba ez. Fülöp válasza (ismerjük) 200 dinár áru kenyér sem elég, meg honnan vegyük itt a pusztában, nem olyan könnyű, hogy átszaladunk az éjjel-nappali boltba. Hanem ezt most kellene elkészíteni, most kellene megsüttetni valakinek.

Igen, Fülöp válaszában benne van az, hogy ez teljességgel lehetetlen. Benne van az, hogy erre mi képtelenek vagyunk.

A Márk leírásában benne van az is, hogy „Jézus bocsásd el őket, mielőtt még nagyon-nagyon éhesek lesznek, és mielőtt tényleg itt lesz az este”. Igen. És hogyha most arra gondolunk, mi pedig szánjuk az embereket, akik éheznek Jézus nélkül, akkor a mai tanítványok sokszor Fülöphöz hasonlóan gondolkodnak és beszélnek.

Talán azt mondjuk, hogy „ó hát ez a mai világban lehetetlen!”. Erre mi képtelenek vagyunk, erre mi gyengék vagyunk, és erőtlenek vagyunk. Meg hát a körülmények sem kedveznek nekünk.

És emlékezzünk az elmúlt vasárnapokra, amikor arról volt szó, hogy igenis meg kellene szólítani sokakat, és felajánlani, felkínálni a Jézus Krisztussal való közösséget, a benne való életet sokak számára, akkor nézzünk magunkba: nem gondolkozunk-e sokszor mi is így, hogy ez lehetetlen? És nem véletlen, hogy le van írva: Jézus próbára akarta tenni tanítványait.

S most, amikor hétről-hétre az András szolgálatról van szó, akkor mi is próbára vagyunk téve, hogy hogyan gondolkozunk erről. Hogyan gondolkozunk: hogy lehetséges-e a mai embert megelégíteni lelki kenyérrel? – ahogy énekeltük. Talán többen rámondják, hogy igen, lehetséges, hiszen velem is ez történt, hiszen nekem is kellett, hogy sokan mondják, hogy jöjjek Jézushoz. Igen, Fülöp válaszában ott a kishitűség és ezzel tulajdonképpen ha megtudná, meg is állítaná Jézust a csodatételében.

És mit tesz András? András, akiről már elhangzott, hogy Simon Péter testvéreként van csak emlegetve, mindig másodikként, itt is hozzá van téve a nevéhez ez, hogy Simon Péter testvére. András szétnéz, és talál egy kisgyermeket, és ez a kisgyermek, aki hozott magával valamit (és valószínű többen hoztak magukkal valamit). Akkor odaviszi Jézushoz ezt a kisgyermeket, oda vezeti Jézushoz ezt a kisgyermeket. És itt az András-szolgálat: odavezetni Jézushoz, oda vezetni az élet forrásához azt, aki vágyik.

Jézushoz vezetni, ma is ez a mi feladatunk. Talán többet gondolnánk, talán azt gondoljuk, hogy ez is elég nagy feladat, de András megtette. Talán sokan szétnéztek, és azt mondták, hogy mit akar itt András ezzel a kisgyermekkel, és mit akar ezzel a néhány kenyérrel és két halacskával. De amit András tesz, abban benne van a bizakodás, hogy ebből a kicsiből talán kiindulhatunk. Van valami lehetőség arra, hogy néhányan jóllakjanak, néhányan kapjanak, ami az életükhöz fontos, abból az ételből. Persze ott van András szívében is a kétely. Ott van a kétely a kis félmondatban: mi ez ennyinek? És mégis teszi. És ez a csoda, hogy ott van a bizakodás és a kétely együtt Andrásban.

És nézzünk magunkba. Sokszor ott van bennünk is a felbuzdulás, ott van a bizakodás, hogy szólni kell, hogy merni kell, hogy hívni kell. És ott van a kétely, hogy már annyiszor elutasított, már annyiszor nem figyelt rám. És minket ezek a kicsiny kételyek sokszor megbénítanak, leállítanak, ahelyett, hogy mernénk bizakodni jobban és mernénk a kicsit is felajánlani az Úrnak. Igen. Valami, ami reményt adhat a mi számunkra, hogy ebből a kicsiből is lesz majd valami.

Péter és János majd ott, a nagytanács előtt azt mondja, hogy nem tehetjük, hogy amit láttunk, és hallottunk azokról nem szólunk. Hogyha nekünk ez a feladatunk, hogy Jézusról tanúbizonyságot tegyünk, akkor nem tehetjük, hogy leállítson bennünket a mi kételkedésünk.

András, miközben odavezette ezt a gyermeket Jézushoz, mást is tett. Talán tudat alatt, talán nem teljesen tudatosan, de igénybe vette annak a kisgyermeknek az önzetlenségét, és igénybe vette, most így mondanánk, azt a háttérszolgálatot, amit az az édesanya tett, hogy odacsomagolta ezt az uzsonnát, hogy elkészítette azt a kenyeret, megsütötte azt a halat. Igen. Sokszor ezt is jelenti a mi szolgálatunk. Igénybe venni, névvel vagy név nélkül a másikat, vagy minket vegyen igénybe valaki más, hogy együttműködjünk sokak megtérésére.

Most a Jézushoz vezetés, az András-szolgálat van a középpontban néhány vasárnapja, de ahhoz, hogy megelégíttessen valaki a gyülekezetben, sokak befogadó szeretetére is szükség van. Sokak háttérszolgálatára is szükség van, hogy ne kirekesszük azt, aki talán keres, vagy aki talán még nem úgy forgatja az énekeskönyvet vagy a Bibliát, vagy aki talán még nincs tisztába azzal, hogy hogyan is kell a bibliai szóhasználattal beszélni.

Igen. Sokak biztatására, sokak önzetlen szolgálatára szükség lesz az András-szolgálat, az András-vasárnap, a 24-e után is.

Merni kell odaadni, amink van, azt a keveset, és akkor abból a kevésből higgyük el, hogy sok lehet a Jézus keze nyomán. Amit mi talán kevésnek és gyengének minősítünk, az Jézus kezében megsokszorozódhat. Mi sokszor csak magunkra nézünk, a kevésre, amink van, és nem merjük elhinni, hogy ma is lehet belőle csoda.

Ott az Ékes-kapunál elhangzik: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” Amim van – a bizonyságom, a bizonyosságom, azt adom neked, hogy azzal járhatsz, azzal életet nyerhetsz. És Ő teremthet élő hitet mindannyiunk szívében, az általunk hívottak szívében is. A mi kicsinyhitűségünk sokszor akadály, de ugyanakkor, hogyha Jézusra tekintünk, akkor elindulhatunk és oda adhatjuk amink van.

Csoda az, ami megmagyarázhatatlan. Csoda történt, hogy ebből a kevésből Jézus osztott mindenkinek. Mindenkinek, amennyit kívántak. „Ettek és megelégíttettek” – olvassuk egy másik evangéliumban.

Csoda és csoda történhet, hogyha a kicsi hívásból Jézus szabadítása révén életek megújulhatnak, megelégíttethetnek. Csoda lesz az is, hogyha mi most az Úr asztalánál megelégíttetünk lelkiképpen. Lénye erejével megáld bennünket és megelégít minket.

Jézus a csodái véghezviteléhez embereket használ, és így használhat bennünket is. Így használta föl Andrást, így használta föl a gyermeket, akit Jézushoz vezetett András, s így használta később a tanítványait, akiknek az volt a feladatuk, hogy engedelmeskedjenek. Jézus aztán mondja, hogy „ültessétek le az embereket”, és akkor a tanítványoknak meg kell tenni. És a tanítványok engedelmeskednek, engedelmeskednek akkor is, amikor össze kell szedni a felesleges darabokat, hogy az talán másnap még nagyon jó lesz.

Erről eszembe jutott az a kedves Igém, amit a kis Sámuelről olvashatunk, hogy semmit sem engedett földre hullani az Isten Igéjéből. Semmit sem engedett földre hullani, kárba veszni. Bár csak ma se veszne kárba az Isten buzdítása, Igéje a mi szívünkben.

A mai elkötelezésünk személy szerint lehet az, ami a tanítványoké is volt, hogy engedelmeskedjünk az Úrnak, mert csak így lehetünk részesei az Isten országa növekedésének.

Engedelmeskedni ma is Andrásként és tanítványként, presbiterként és gyülekezeti tagként, gyermekként és felnőttként. És a csoda majd ott folytatódik, hogyha tovább olvasnánk a János evangéliumát, akkor láthatjuk, hogy akik ettek ebből a kenyérből és megelégíttettek, később is keresik Jézust. Később is keresik Jézust, és azt kérdezik: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?”. És a csoda ott folytatódik, amikor meghallgatják, és valóban igaznak tartják, amikor Jézus azt mondja: „higgyetek abban, akit ő küldött”. És teszi magáról azt a kijelentést, ami a mi számunkra is kijelentés: „az Úr kenyere a mennyből szállt alá és életet ad a világnak”. És Jézus magáról mondja: „én vagyok az élet kenyere”. És legyen a miénk is ez a fajta megelégíttetés testiképpen és lelkiképpen, hogy ma is átélhessük a szolgálatnak a csodáját, és átélhessük mi magunk is egyen-egyenként a megelégíttetésnek a csodáját. Ámen.

Imádkozzunk

Hálát adunk Urunk Istenünk, hogy Te ismered a mi testi-lelki szükségeinket. Hálát adunk a mindennapi kenyérért. Segíts, hogy jól éljünk testi javainkkal, és hogy mások szükségeit is lássuk, és önzetlenül merjünk adni testvéreinknek. Hálát adunk a lelki táplálékért, hogy naponta növeled hitünket. Add, hogy ne szóljon a Te Igéd hiába. És gondolunk a sok éhezőre is Urunk. Segítsd a földön élő népeket egy igazságosabb gondolkozásra eljutni, hogy gazdagabb országok takarékosabban éljenek, ne pocsékolva a kenyeret, és adhassanak a szegényebbeknek. Kérünk Téged a sok-sok lelkileg éhező társunkért, hisszük, hogy Rád van szükségük Urunk.

Most segíts különösképpen Andrásként szolgálni feléjük, hadd vezessünk minél többeket Hozzád, hogy felismerhessék velünk együtt, hogy Te vagy az élet kenyere. Így sokasítsd meg a mi apró bizonyságtételeinket, hogy sokan éljenek szabadításodból.

S most áldd meg számunkra az úrasztali közösséget, hogy lelkileg megelégíttessünk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |