| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

András-szolgálat

Missziói összefogás

Korinthusbeliekhez írott 1. levél 3. fejezet 1-11.

„¹Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz.

²Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el,

³mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?

⁴Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e?

⁵Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.

⁶Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.

⁷Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.

⁸Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan.

⁹Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

¹⁰Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá.

¹¹Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.”

Ima

Istenem! Köszönöm, hogy ma itt lehetünk együtt. Köszönöm, hogy gondot fordítottál ránk az elmúlt héten akkor is, ha mi nem mindig voltunk erre méltók. Segíts, hogy Rád figyelve egyre inkább megismerjük a Te akaratod, hogy egyre jobban meg tudjuk ismerni teremtett világod törvényét, s egyre jobban oda tudjunk figyelni környezetünkre, a minket körülvevő emberekre. Segíts, hogy felismerjük azokat a helyzeteket, amikor Rólad tehetünk bizonyságot a mindennapokban. Te adj erőt, hogy félre tudjuk tenni előítéleteinket, kishitűségünket, ha kereső emberekkel találkozunk, akik még nem ismernek Téged. Mutasd meg nekünk, ha segítséget kell kérnünk egymástól, hogy másoknak segíthessünk útkeresésükben. Uram segíts, hogy ma is tanulhassunk a Te Igédből. Légy közöttünk. Ámen.

Óh mely boldog ember az,

Ki téged élő, igaz,

Egy Istent megismerhet,

És te szent hajlékodban

Lélekben, igazságban

Dícsérhet és tisztelhet.

Ó mi istenünk,

Adtad e boldogságot nekünk;

Adjad, hogy ismerhessünk

Még jobban,

Naponként dícsérhessünk

Buzgóbban!

Szentlelkedet hozzánk e végre

Küldd el segítségre!

153. dicséret

János szerinti evangélium 12. fejezet 19-26.

„¹⁹A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: »Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!«

²⁰Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.

²¹Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: »Uram, Jézust szeretnénk látni.«

²²Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

²³Jézus így válaszolt nekik: »Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.

²⁴Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

²⁵Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.

²⁶Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.«”

Szeretett Testvérek!

Kétféle tendenciát vehetünk észre ebben a világban. Az egyik (sokan így fogalmazzák meg): az emberek eltávolodtak az egyházaktól, eltávolodtak a vallástól. Van benne igazság.

De a másik is igaz, hogy ugyanakkor hatalmas spirituális éhség van ebben a világban. A kérdés az, hogy ezt észrevesszük-e? Észrevesszük-e mi, keresztyén emberek? Az éhség jele nagyon jól látható. Gondoljunk arra, hogy milyen keletje van a horoszkópoknak. Az újságok jelentős része közöl, mert a modern embernek Isten nem kell, de babonás dolgokban hajlandó hinni. És megveszi.

Vagy gondoljunk különböző misztikusnak tűnő keleti kultuszokra, vagy éppen keletről nyugatra került és onnan hozzánk visszacsorgott szemfényvesztésre, amit valamilyen kurzusként, tanfolyamként jó pénzért meghirdetnek, és az emberek (mert hát, ha valamiért fizetni kell, akkor biztos érték) készek fizetni érte.

De másféle jelei is vannak. Sokkal nagyobb tömeg éhes, mint akik ilyen pótlékok után szaladgálnak és kapkodnak. Az nyilvánvaló, hogy ez a fajta éhség (ez a spirituális éhség) ez nem azonos az egyház iránti éhséggel. Ez ne tévesszen meg bennünket.

A fölolvasott történetünkben fölmentek jó néhányan Jeruzsálembe a nagy ünnepre, és ott a hatalmas sokaságban, ott voltak ezek a bizonyos görögök is, és ezzel a kéréssel állnak oda Jézus egyik tanítványához: „Jézust szeretnénk látni”. Ez már egy igen pontosan megfogalmazott kérés: Jézust látni.

Tegyük fel magunk számára a kérdést (mert meg kell kérdezni magunktól őszintén): mi mit, kit láttatunk? Ha ránk figyelnek, ha bennünket figyelnek az emberek, akkor vajon kit fognak fölismerni? Kit látnak meg? Valóban Jézust, vagy ma is sokan szeretnék látni a valóságos Jézust, de nem a Da Vinci-kód féle zöldségeket, amiben nagyon sok minden tényszerűen egyszerűen nem igaz. De ez az írói szabadság az megvan mindenkinek. Azt tiszteletben kell tartani. De ne ebből tájékozódjunk.

Jézust szeretnék látni – vajon a mi életünk olyan, hogy valóban Jézust fogják meglátni? vagy a mi életünk is nagyon sokszor mindenféle zöldséget vallásosnak és néhol bibliainak gondol?

Ott voltak ezek az emberek Jeruzsálemben. Az Egyiptomból való szabadulás nagy ünnepe van. Istenfélő emberek voltak. Bár nagy valószínűséggel nem zsidó eredetűek, lehet, hogy azok; mármint hogy őseik pár száz éve elkerültek onnan, ők maguk átvették a görög kultúrát, mint kései leszármazottak, de inkább valószínűbb, hogy igazi görögök voltak, akik betelepültek arra a vidékre. Nos, ezek a görögök kikhez fordultak, kihez fordultak? Látszólag nagyon egyszerűen csak leír az evangélista néhány eseményt, de nagyon fontos tanulságok vannak benne. Kihez fordultak tehát ezek az akkor kereső, érdeklődő emberek? Azok az emberek, akik fölmentek a jeruzsálemi templomba, akikben volt vallásos nyitottság.

Először is észre kell vennünk, hogy a meglévő emberi kapcsolataikat használják föl. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Néha mi mégsem élünk jól vele. A legtermészetesebb: a meglévő kapcsolatokat használják föl. Miért állítottam ezt? Azért, mert azt is észre kell vennünk a Szentírásból, hogy a tanítványok közül Fülöpnek és Andrásnak van görög neve, és csak a görög nevükön említi a Szentírás őket. Míg tudunk arról, hogy Saul és Pál, vagy tudunk Péterről, a Simon Péterről, Kéfásról. Nos Fülöp és András görög nevükön szerepel az evangéliumban. Aztán azt is tudjuk, hogy Betsaidából valók, és Betsaida bizonyos értelemben határvidéknek számított. Földrajzi, politikai, a korabeli fönnhatóság, politikai fönnhatóság szempontjából, kulturális szempontból határvidék volt, bár kissé északon Izraelben, ahogy a Jordán eléri a tavat. És ott, azon a környéken már voltak görög telepes városok.

Nos, ezek az Írásban röviden görögöknek nevezett valakik, ezek megtalálják Fülöpöt. Nyílván beszélt görögül. Nyílván voltak korábban is emberi kapcsolatai nemcsak Izrael fiaival, akik közül Fülöp is származott, és András is, hanem a közelében élő, illetve közelükben élő görögökhöz is voltak kapcsolataik. Nos, hozzá fordultak. Fülöphöz fordultak ezek a kereső emberek. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Mi is, hogyha valami segítségre van szükségünk – hacsak nem valami nagy baleset történt, vagy az autó lerobbant az országúton, mert akkor egy ismeretlen autónak is intünk, hogyha tud, segítsen –, de ha nem ilyen vészhelyzet van, akkor az ismerőseinkhez szoktunk fordulni. Azokhoz fordulunk, akiket valamelyest ismerünk, valamelyest egy nyelvet beszélünk, van bizonyos kapcsolatunk. Nagyobb a bizalmunk. Könnyebb szót érteni.

Nos, ezek a görögök így fordulnak Fülöphöz. És azt is hozzá kell tennünk, hogy ha az evangéliumokat tanulmányozzuk, akkor kirajzolódhat előttünk Fülöp és András személyisége. Fülöp inkább kezdeményező típusú ember volt. András pedig inkább problémamegoldó típusú ember volt. Ha megnézzük a történeteket, ahol ők szerepelnek, akkor ez valamelyest fölismerhető. És Fülöphöz fordulnak, aki nem olyan, mint András. Másabb habitusú, másabb beállítottságú. Van, ami Fülöpnek erőssége, van, ami Andrásnak az erőssége.

Ami most számunkra fontos, hogy a kapcsolatuk (mert az egyéniségük különböző), nyílván másabb volt. És másabb feladatra és szolgálatra voltak alkalmasak, de mindegyik szolgálat fontos. És még halkan azt is megjegyezhetjük, hogy tulajdonképpen ebben a történetben egy pillanatra föltárul a pogány világ kapuja, mármint az evangélium, a misszió szempontjából. Emlékezzünk, az úgynevezett virágvasárnapi történet végén, ezt olvashatjuk, a nép korabeli kegyes vezetői, a farizeusok így beszéltek egymás között: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!” – a világ Jézus után megy. Már korábban tudniillik elhatározták, hogy megölik, sok mindent próbáltak Jézus és követői ellen tenni, de „látjátok, hogy Jézus után mennek”. És ezután a mondat után következik a történetünk. Nevezetesen, hogy oda, a Jeruzsálemi Templomba, az ünnepre följövő sokaság között vannak nem zsidó eredetű emberek, vannak például görögök, hallottak valamit Jézusról: látni szeretnék. Szeretnének tovább menni. Van éhség az emberekben. Olyanokban is, akiről nem gondolnánk. És néha olyanokban nincs, akiről meg azt hisszük, hogy nagyon van.

Nézzük a másik fontos mozzanatot. Fülöpöt megszólították: látni szeretnénk Jézust. Pedig látták a szép templomot, műemlékként is meg lehetett volna mutatni már akkor is, mert impozáns épület volt. Ma nagyon sok ember összetéveszti – azt hiszi, hogyha egy műemléktemplomot megnéz, akkor ő keresztyén. Még nem – de lehet, hogy már érdeklődő.

Aztán ott volt a szertartás. Pompás volt, nagyszerű volt, annak egy részén a pogányok udvaráig bemehettek a nem zsidó emberek is, egy részét láthatták, és egy részében részt vehettek. És ezek az emberek Jézust akarták látni.

A mi világunkban is gyakran van ilyen tévedés, és látnunk kell ezt a különbséget, hogy valóban Jézusra lenne szüksége az embereknek. Vajon mi, kit mutatunk és kire mutatunk?

Nos Fülöp, akihez odamennek, hogy segíts, szeretnénk Jézussal találkozni. Fülöp mit csinál? Nagyon érdekes, nem azt olvassuk, hogy „Fülöp boldogan odament Jézushoz és mondta: Uram, itt vannak ezek a görögök, egy pár percet szánj már rájuk”. Hanem Fülöp odamegy Andráshoz, a tanítványtárshoz és András segítségét kéri. És még érdekesebb, ahogy folytatódik itt a mondat, mert utána a két ember neve megcserélődik. Fülöp ment Andráshoz, szólt Andrásnak, és így olvassuk: „András és Fülöp elment és szólt Jézusnak”. Vagyis a kezdeményezés Fülöptől jött, de a problémamegoldást már András vezeti le. Ott már András neve előrébb került. Ez csak kis apróság, de fontos dolgokra utal. És erre még később érdemes lesz visszatérnünk.

Most egyelőre lássuk azt, hogy Fülöp nem sajátítja ki ezt a szolgálatot, nem mondja azt, hogy „na végre odamehetek Jézushoz és megmondhatom: idenézz! idehoztam ezeket az embereket”; hanem nyitott, kész elfogadni a segítséget, sőt ő maga egyenesen megy, ő kezdeményezi, ő keresi meg Andrást, hogy „gyere, együtt menjünk Jézushoz”. Nem tudjuk pontosan a szándékot, lehet, hogy az egyéniségükből fakadt, lehet, hogy benne volt az is, hogy talán nagyobb súlya a kérésnek, ha ketten megyünk. Nem tudjuk pontosan. De hogy így történt, ezt olvashatjuk. Nagyon fontos az is, hogy Fülöp vállalja Andrást és András vállalja Fülöpöt. András nem azt mondja: „ha már elkezdted, most már fejezd be”. „Ha már fölvállaltad ezeket a görögöket, akkor most már vidd oda Jézushoz”. Hanem András hajlandó társulni, segíteni Fülöpnek. Fülöp maga kéri tulajdonképpen ezt a segítséget.

Érdemes észrevenni, hogy időt, energiát mer odaszánni, sőt nevét meri adni ehhez az akcióhoz András is. Nem azt mondja, „most már intézd te, van még nekem sok páciensem”. Hanem együtt mennek. Az evangélium nem mondja el a történet befejezését, ezt nem tudjuk. De a mi számunkra most ez az első szakasz, ami nagyon izgalmas, és nagyon tanulságos lehet.

És akkor itt kanyarodjunk vissza, hogy óriási spirituális éhség van a mai Magyarországon is. Hiszen egy ateista propaganda rombolni sokat tudott, de jobbat adni nem tudott. Ezt nem most kell látnunk, ezt évtizedekkel ezelőtt is szomorúan tapasztaltuk. Vagyis, egy szellemi, lelki vákuum keletkezett, és abba mindig könnyebben benyomul bármi. Nos, ebben a lelki, szellemi éhségben, ami létezik a mai Magyarországon, ebben… azon lehet vitatkozni, hogy ennek a tartalma, a mélysége milyen. Lehet azon is vitatkozni, hogy mennyire őszinte, mennyire formális, némelyeknél érdek, de most nem ez a fontos. Létezik. Egyre nagyobb ez az éhség. És nekünk keresztyéneknek azt is észre kell vennünk, hogy a felénk elmondott egyházkritika, részben a keresés burkolt szava is. Nem megsértődni kell, hogyha valaki a maga kritikáját kezdi sorolni, ha hitről van szó, ha Istenről van szó. Ha már egyáltalán ezeket tudja mondani (most mennyire van igaza, vagy mennyire nincs, ez egy másik kérdés, adtunk sokszor alapot arra, hogy igaza is legyen), de észre kell vennünk, ha ezeket sorolja, ez azt jelenti, hogy ő már keresett. Ő már figyelt, ő tájékozódott, ő megfigyelt bennünket, hogy milyenek vagyunk, és természetes dolog, hogy néha takaróként elkezdi mondani a mi vétkeinket, mert addig se kell arról beszélni, hogy akkor menjek-e tovább, akkor legyek-e Jézus-követő. Az egyházkritika az emberek részéről már a keresés szavát is jelenti, miközben mi sokszor úgy érzékeljük, hogy elutasít. De valójában a háttérben legtöbbször ott van a keresés. Hiszen, ha valakit abszolút nem érdekel a futball, akkor fogalma sincs, hogy kikből áll a Loki. És nem tudja, hogy melyik volt a legutóbbi meccs. Akit egy kicsit érdekel, akár csak kritikusként is, az úgy félig rajta tartja a szemét. Nincs ott minden meccsen, nem is fog mindent megnézni, de azért valamit kapizsgál. Mert érdekli őt egy kicsit. És akkor elmondja a kritikáját (vagy igaza van, vagy nincs, vagy részben), de ez már azt jelenti, hogy azért nyitott, van benne érdeklődés.

Ne ijedjünk meg, amikor tehát egyfajta egyházkritikát kapunk a hívó szóra válaszul. Vegyük észre, hogy ebben és e-mögött, ott van egyfajta keresés. Lehet, hogy másik oldalról ez takarózás is, de ez most megint egy másik kérdéskör.

Ezek a görögök Jézust akarták látni. Nem azzal jöttek Fülöphöz, hogy „Figyelj Fülöp, még ott a szentek szentjébe is szívesen bemennék (ahova a zsidó ember se mehetett be, csak a főpap egyszer egy évbe), egy kis segítséget adjál már, hogy még egy-két ilyen érdekességet lássak” – nem ezzel ment be. Jézust szeretnénk látni. A lényeget. A lényeget szeretnénk látni.

Igen, mert őszintén be kell ismernünk, hogy gyakran mi is eltakarjuk, vagy eltakarhatjuk, nemcsak a világ!, az emberek elől az evangélium lényegét. És helyette periférikus dolgokat, a valláshoz valamelyest, vagy olykor egyáltalán nem kapcsolódó dolgokat mutatunk. Hiszen ha torzult vallásos szokásokat is gyakorlunk, ha álszentek vagyunk, akkor nem Jézust fogják látni, hanem minket, és köszönik szépen, nem kell. Csak félő, hogy akkor az Úr sem kell, mert még nem tudnak igazán különbséget tenni, hogy ilyen a gazdánk, vagy csak mi vagyunk rossz tanítványok.

Ebben a spirituális éhségben, ami ma is létezik, ma is rengeteg görög szaladgál Debrecenben is. Keres! Csak mi nem mindig értjük a szavukat. Nos, ebben a keresésben gyakran eltakarhatjuk Jézust, az evangéliumi lényeget, amikor például a kegyelem helyett elkezdünk vallásosnak látszó törvényes előírásokat követelni emberektől. Amikor szomorúan kell hallani bizonyos gyülekezetektől, hogy csak az ítélkezés szava marad meg: hogy öltözött föl? Miért így jött ide? Ahelyett, hogy örült volna, hogy idejött.

Jézus nem tette szóvá egyetlenegy hozzá menőnek sem, hogy hogy van felöltözve. Mi nagyon hamar egy kettő, három vagy tíz év múlva bekövetkezhető eredményt feltétellé szeretnénk tenni. És innen kezdve mi is félreértettük az Igét.

Ebben a spirituális vákuumban és éhségben (ami bennünket is körülvesz, hiszen nagyon sok ilyen görög létezik Debrecenben), segítenünk kellene. Segítenünk kellene ezeknek az embereknek, mert nagyon sokan nem igazán tudják, hogy kit kellene keresni. Segítenünk kellene, mert nagyon sokan nem tudják jól feltenni a kérdést. Nagyon sokan meg se tudják fogalmazni pontosan, hogy mi, ki hiányzik nekik, csak érzik, hogy valami hiányzik az életükből. És ebben is segítenünk kell. Nem mindenki tudja azonnal azt mondani, mint a görögök, hogy „Jézust szeretnénk látni”; nem kellenek most itt a vallási szokások, meg egyéb érdekességek: Jézust! Ezt nem mindenki tudja mondani. Pedig csak jó kérdésre lehet jó választ adni. Bizony nagyon sokszor a kérdésfeltevésben már segítenünk kell, hogy a lényeg irányába próbáljanak tájékozódni, hogy hol kaphatnak igazán hiteles feleletet. És ezért rendkívül fontos, hogy újra és újra a Szentírásra mutassunk.

Rendkívül fontos, hiszen innen van ma a bizonyságtétel. Az Ige által szólít meg az Isten bennünket. Ez a forrás, ez az alap, ez a zsinórmérce. Segítenünk kell ma is, továbbvezetni is, mert nem elég azt mondanunk: ott a Biblia, olvasd! A magyar társadalom jelentős része ma már annyira analfabéta szellemileg, hogy nem érti, mit olvas, csak a szavakat érti. Vagyis el kell kezdenünk az alapoknál segíteni. Ez olyan, mint amikor a családunk az asztalnál beszélget, a felnőttek beszélgetnek, és akkor egyszer csak megszólal az asztalnál szintén ott ülő, mondjuk 8-10 éves gyermek: miről beszéltek, mi ez? Nem érti. Mi olyan szavakat, kifejezéseket használunk a magunk munkahelyéről, szakmájából, amit ő nem ért. A szavak egy részét érti, és egy idő múlva elvesztette a fonalat. Úgy érzi, hogy ő ott idegen. Ma nagyon sok ember így van körülöttünk. A továbblépésben is segítenünk kell.

Nos mai Fülöpök, mai Andrások! Hogy írja Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek? „Én ültettem, Apollós (egy fiatalabb munkatársa) öntözte, a növekedést meg Isten adta”. Fülöp jött Andráshoz. András és Fülöp ment és szólt Jézusnak. Ezt nem tudjuk megtenni? Ehhez nem kell teológiai képzettség, hogy valakit egy lépéssel tovább segítsünk.

Igen, így kapcsolódik össze a szolgálatunk. És a mai igehirdetésnek az András-szolgálat sorozatban ezt a címet adtam: Missziói összefogás. Fülöp és András összefog, hogy segítsen a görögöknek. Így kell nekünk is összefognunk a ma lelkileg éhes, őszintén vagy olykor nem mindig őszintén, de kereső felebarátaink segítésére. És számítsunk arra, hogy lesznek még útitársak, akik az általunk elkezdett szolgálatba bekapcsolódnak. Emlékezzünk vissza, korábban Andrást útitársnak neveztem, Keresztelő Jánost útjelző táblának neveztem, mert olyan szolgálatot teljesítettek.

A Szivárvány tábori számában az utolsó oldalon van egy cikk „Élesben” címmel. Az nem a táborban történt, de a tábori témához kapcsolódik, a hitvallástételhez. Hogy nevezetesen a vonaton egy útitárs… és milyen nehezen és milyen soká jutottunk el oda, hogy hitbeli dolgok is szóba kerüljenek. És jött a kritika az útitárs részéről, az egyházkritika, és végül, mielőtt Kőbányán leszálltam – írja a cikk szerzője – néhány mondatot tudtam elmondani, hogy én az általad nagyon kritizált egyházban nagyon jól érzem magam, mert ott van közösség, ott van lelki táplálék. De igazán azért említem ezt a cikket, mert az utolsó mondata nagyon is kapcsolódik az előbb olvasott bibliai Igéhez: nem tudom elég volt-e, amit mondtam, sok volt, kevés volt? – írja ott az egyik gyülekezeti tagunk – ezt nem tudom. Két dolgot tudok, hogy remélhetőleg lesznek még ennek a valakinek újabb emberei, akik majd tovább tudják folytatni… mert én leszálltam Kőbányán, nem tudtunk tovább beszélgetni. És a másik, hogy az Isten végzi a maga munkáját.

Szeretett Testvérek, mai Fülöpök és Andrások, merjük komolyan venni, hogy egyikünk ültet, másik öntöz. Merjük komolyan venni, hogy az egyikünk talán kezdeményező, a másik a problémamegoldó. Merjük komolyan venni, hogy össze kell fognunk. Merjük komolyan venni az érdeklődőket, a keresőket. Merjük komolyan venni, hogy a kritikájuk mögött nagyon sokszor komoly érdeklődés lapul. Merjünk összefogni, és higgyük, hogy az Isten Szentlelke előttünk is munkálkodott benne, meg most is, és utánunk is, amikor talán mi már nem tudunk nekik segíteni, fog munkálkodni és ad majd újabb segítőket. És merjük így kérni és elfogadni egymás segítségét is, hogy így segíthessünk a mai magyar görögöknek, a mai magyar kereső felebarátainknak.  Hogy eljuthassanak oda, hogy végre a jó kérdést és kívánságot fogalmazzák meg: Jézust szeretnénk látni. Ebben tehetünk egy, két, három lépést, hogy majd láthassák. Ámen.

Száma nincsen, Uram, jótéteményidnek,

Vége, hossza nincsen kegyelmességednek;

Azért magasztallak felette mindennek,

Mert hiszen én lelkem te ígéretednek.

Kész mindenha lelkem néked énekelni,

Mind e világ előtt rólad vallást tenni,

Sok jótételidért néked hálát adni,

Örökkön örökké tégedet dícsérni.

451. dicséret 1. és 4. vers

Ima

Magasztalunk Istenünk, hogy Jézus által megbékéltetted magaddal a világot, és hogy ránk bíztad a békéltetés szolgálatát.

Megvalljuk, hogy önmagunkban erőtlenek, alkalmatlanok vagyunk erre a szolgálatra. Megvalljuk, hogy személyes hibáinkkal olykor elhomályosítottuk szereteted jó hírét.

És megvalljuk, hogy gyülekezeti, egyházi életünk torzulásaival pedig, olykor megbotránkoztattunk embereket.

Bocsásd meg mindezeket nekünk, Krisztusért.

Könyörgünk, segíts, hogy észrevegyük mások lelki segélykiáltását.

Segíts Urunk, hogy az élet értelmét keresőknek legyünk Feléd mutató útjelző tábla; másoknak pedig útitársaivá váljunk.

Könyörgünk, segíts, hogy saját képességeink korlátait felismerve és beismerve, merjünk, akarjunk testvéreinktől is segítséget kérni, hogy sokakat Hozzád vezethessünk. Könyörgünk Urunk, segíts, hogy gyülekezetünk tagjaiként is merjünk összefogni a szolgálatban.

Könyörgünk így mindazokért, akik az élet mélységeiben járnak, talán szívükben gyászt hordoznak, talán betegágyon vannak, talán munka nélkül az életet reménytelennek látják, talán más gondok, családi feszültségek keserítik őket.

Könyörgünk mindazokért, akik számára szükség lenne vigasztalásra, az életben reménységre, igazi célra, megoldásra.

Segíts Urunk, hogy gyülekezeti közösségünk, most induló gyülekezeti tanévünk, minden kiscsoportos foglalkozásunk is áldásos legyen; áldásos számunkra, hogy áldássá lehessünk másoknak.

Különösen kérünk most az általunk megszólított, jövő vasárnapi istentiszteletünkre hívogatott barátainkért, rokonainkért, ismerőseinkért.

Kérünk, hogy amit bennük elkezdtél, szereteteddel végezd tovább, bennünket pedig szerényen tégy bölccsé, és tégy alázatossá, hogy egy-egy lépésben segítőtársaid lehessünk. Áldd meg az akkor elhangzó bizonyságtételeket, hogy egyre többen Jézust akarják látni, megismerni. Hogy föltámadjon a vágy sokakban megismerni a kijelentett szavadat, a Szentírást, és általa egy új, örvendező életet találni. Erre odaszánjuk magunkat. Használd fel a mi életünket sokak javára. Ámen.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, Szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |