| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Jöjj és lásd meg!”

„Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, a mi Urunk Jézus Krisztustól.” Ámen.

Szeretett Testvérek!

A mai alkalommal istentiszteletünket Máté Sándor vegyészmérnök – aki gyülekezetünk közösségében 5 éve konfirmált felnőttként – fogja vezetni.

A 25. zsoltárunk 1. és 2. versét énekeljük:

Szívemet hozzád emelem

És benned bízom Uram;

És meg nem szégyenítettem,

Nem nevet senki rajtam,

Mert szégyent nem vallanak,

Akik hozzád esedeznek,

Azok pironkodjanak,

Akik hitetlenül élnek.

Útaid, Uram mutasd meg,

hogy el ne tévelyedjem;

Te ösvényidre taníts meg,

Miken intézd menésem.

És vezérelj engemet

A te szent igaz Igédben;

Oltalmazd életemet,

Mert benned bízom Úr Isten.

Gyülekezetünk nevében szeretettel köszöntöm kedves Vendégeinket, az őszintén érdeklődő, az élet értelmét kereső barátainkat, valamint a gyülekezetünk minden tagját. Kérem, hogy érezzék jól magukat, szolgáljon lelke épülésére mindenkinek a mai istentisztelet.

Énekeljük az 512. dicséret első és ötödik versét:

»Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!«

Így mondom, mert magam rég annak érezem.

Hadd járjak útadon, hadd várjam égi jódat

Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

Szólj, szólj, én Istenem! – szól hangodból a jóság,

A lelkem megfeszül s a hallásban segít,

És szódban meglelem az örökkévalóság

Jó édességeit, jó édességeit.

Kedves Testvérek!

Olvassuk és halljuk az Igét az Apostolok cselekedetei könyvéből, a 8. rész 26-40. terjedő verseit, amelyet Polonkai Ákos fog olvasni. Ákos a rendőrség dolgozója, felnőttként 9 éve konfirmált a Bibliaiskola után.

Ap. csel. 8:26-40.

„²⁶Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: »Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen.«

²⁷Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, ²⁸visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát.

²⁹Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: »Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz.«

³⁰Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: »Érted is, amit olvasol?«

³¹Erre az így válaszolt: »Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?« És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé.

³²Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: »Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját.

³³A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.«

³⁴Az udvari főember megkérdezte Fülöptől: »Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?«

³⁵Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.

³⁶Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: »Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?«

³⁷(Ezt mondta neki Fülöp: »Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.« Ő pedig így válaszolt: »Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.«)

³⁸Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt.

³⁹Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.

⁴⁰Fülöp pedig Azótoszba került, és végigjárva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.”

Hallottuk Isten megszólító Igéjét, imádkozzunk! Imádsággal fog szolgálni Turza Teréz presbiterünk, 10 éve felnőttként konfirmált.

Istenem! Hálás szívvel köszönjük, hogy ezután a nehézségekkel teli hét után itt lehetünk. Köszönjük, hogy érezhetjük jelenlétedet, szeretetedet, gondoskodásodat életünkben és szeretteink életében. Köszönjük, hogy adtál olyan közösséget, ahol hasonlóan gondolkodó, a Te értékrendedet képviselő testvérek együtt szólhatunk Hozzád. Köszönjük azokat, akiket egykor Fölöpként hozzánk küldtél, az első imádságot tanítót, a beszélgetéseket, a bibliaiskolát, ahol megajándékoztál azzal az ismerettel és felismeréssel, hogy Jézus a Krisztus, a mi Megváltónk. Az egyetlen, aki által Hozzád kerülhetünk. Köszönjük, hogy szolgálatra hívtál el bennünket. Köszönjük szeretteinket, családunkat, ránk bízott, nyitott szívű, őszinte embereket.

Bocsásd meg, ha mindezek ellenére közléseink, kimondott szavaink, cselekedeteink előtt néha elfelejtünk Tőled tanácsot kérni; ha akaratlanul előjön önmegváltó, öndicsőítő, önző vagy éppen kicsinyhitű ó-emberünk. De köszönjük, hogy Te jól ismersz bennünket, tudod mennyire szükségünk van Rád; forrongó és lázongó belsőnk, mennyire vágyik biztonságra, békére. Jó megtapasztalni nap mint nap, hogy igazi megnyugvás csak Nálad és Veled van. Ebben nagy segítségünkre van a Szentírás naponkénti olvasása.

Kérünk Istenem, segíts, hogy életünk a Jézussal való örömteli találkozást tükrözze. Ezért könyörögve kérünk, Szentlelkeddel ajándékozz meg és vezess bennünket.

Áldd meg istentiszteletünket, a jelenlévőket, hogy áldássá válhassunk mások számára. Kérünk, nyisd meg Jézus előtt az otthon maradottak szívét is.

Áldásodat kérjük az újra induló Bibliaiskolára, a Bibliakörökre, ifjúsági csoportokra, hittanórákra és minden egyéb gyülekezeti alkalmakra.

Segíts az ittlévőknek, hogy ismerjék fel, Jézus már kezdeményezett, hiszen itt vannak. Csak arra vár, hogy kövessék Őt.

Gyógyító szereteteddel, erőddel, légy a testi betegségekben szenvedőkkel.

Kérlek, segítsd békés megoldással országunk felemelkedését. Adj a Te értékrended szerinti bölcs vezetőket, minél több ébredő lelket. Ámen.

A mai istentiszteletünkön a rövid igeszolgálat előtt három, felnőttként keresztyénné lett testvérünk szól. Saját tapasztalataik alapján beszélnek a lelki útkeresésről, továbblépésről, ismeretszerzésről, a Bibliaiskoláról, a felnőttként konfirmálásról, majd arról, hogy mit is jelent a hétköznapok forgatagában keresztyénként élni. A bizonyságtételek között Nagy Csaba kántor úr fog improvizálni a tábori énekdallamokra.

Most először a lelki útkeresésről szól dr. Bubán Tamás orvos, aki egy éve konfirmált:

Az útkeresésemről fogok beszélni pár percben. Ha minden kanyarulatról és zsákutcáról beszámolnék, napestig beszélhetnék, ezért csak néhány képet villantok fel.

– Van Isten? - tettem fel a kérdést szüleimnek úgy öt éves koromban, mert nyugtalanító hírek érkeztek az óvodából, miszerint Valaki van az égben. – Nincs - hallatszott a válasz. Ez megnyugtatott, mert egybevágott akkori nézetemmel, miszerint ha valaki lenne az égben, minden bizonnyal leesne. Csak azt furcsállottam, hogy nagymamám vasárnaponként csendben fogta az Énekeskönyvét és Istentiszteletre ment: hát ő még nem tudja? Az ezt követő mintegy 30 évben nem beszéltünk a témáról.

Serdülőkoromban, miközben mindenem megvolt, már éreztem valaminek a hiányát. Nem tudtam, mit hiányoltam, de az hiányzott. Így elkezdtem keresgélni.

Voltak barátaim, akik a távolsággal vagy az iskola befejeztével elmaradtak, az új iskolában pedig valahogy nem alakult ki igazi barátság. Szerettem volna párkapcsolatot, de valahogy a kiválasztottaim soha nem rám gondoltak… Szerettem volna megérteni a jelenemet, megismerni a múltamat és jövőmet, a miérteket és hogyanokat.

Elmélyedtem a tenyérjóslásban, a kártyavetésben, az asztrológiában, a számmisztikában, a grafológiában, az álomfejtésben, részt vettem szellemidézésen, két napos fényadó tanfolyamon, hypnotizáltak, próbáltam agykontrollal irányítani a testemet és másokat. Varázsingáztam, vízereket kutattam, a gyógyításban is a természetgyógyászatot és a misztikus dolgokat kerestem. De hiába, kérdéseimre nem kaptam választ. Vallással nem foglalkoztam, mert mindegyiket csak mitológiának tartottam.

Amikor egy véletlen folytán megismerkedtem a scientológiával, úgy éreztem, végre megtaláltam azt, ami minden kérdésemre választ ad. Amikor kiderült, hogy ez tulajdonképpen egyház, kissé megrettentem, de megnyugtattak, Istenről szó sem lesz. Ez egy olyan egyház, amely a lélekről szól. Évekig tanultam náluk, és sok hasznos dolgot sajátítottam el, sokat tudtam meg az emberi természetről. A hiányérzetem nem szűnt meg, viszont a pénzem elfogyott, mivel igencsak költségesek voltak a szolgáltatások.

Három éve találkoztam egy távoli rokonommal, aki Istenről beszélt, és hogy azóta milyen boldog, és neki a scientológia nem jött be, pedig próbálta. Ez megdöbbentett, mert el se tudtam képzelni, hogy ha valaki kipróbálja, utána ott tudja hagyni a scientológiát. Ekkor még nem sejtettem, hogy én is szakítani fogok velük.

Kölcsönadta az „Isten-e Jézus?” című féltett kincsét, amit elolvastam, majd visszaküldtem neki, hogy köszönöm, érdekes, de ez nem az én világom. Előtte azonban felolvastam a könyv végén lévő Jézust befogadó imát, gondoltam, ebből baj nem lehet. De nem történt semmi. Aztán el is felejtettem az egészet, mígnem furcsa véletlenek kezdtek velem történni.

Egy dolgot emelnék ki ezek közül: távoli megyéből lehetetlen időpontban fiatal házaspár került elém a klinikán. Lelkészházaspár volt, a feleség kritikus állapotban, azonnal kezelésbe kellett venni. Hosszú ideig kényszerült vendégszeretetünket élvezni, ezalatt észrevétlenül, szeretettel végezték missziójukat nálam, könyvekkel, CD-kel, beszélgetésekkel. A feleség meggyógyult, és azóta is jó barátaim mindketten. Megkérdeztem a férjet, segítene-e a templomi esküvőnkben, mert bár nem vagyok hívő, de ha tényleg van Isten, akkor áldását kérném a házasságunkra. Ismeretlenül, de nyugodt szívvel ajánlotta Püski Lajos tiszteletes urat, mert itteni barátai ajánlották, akikben megbízik. Az esküvőn már nem ateistaként léptem be a templomba, és az ezt követő Bibliaiskolában egyre inkább éreztem, hogy végre jó úton járok. A tanév végén már természetes dolog volt templomba járni, naponta imádkozni, Bibliát olvasni. Rádöbbentem, hogy a konfirmálás nem divat-dolog vagy kötelesség (ha már egyszer az esküvő előtt megígértem…), hanem igenis felelősségteljes, életre szóló döntés. Éppen ezért becsülöm és tisztelem azt, aki a Bibliaiskola ellenére úgy dönt, hogy még nem érett meg a dologra és még nem lép erre az útra csak azért, mert illik, vagy divat.

Most már tudom, mit kerestem: Istent. Az útkeresésnek a végére értem, de az útnak még nem. Az út még hosszú, de már többet értem el Isten segítségével minden téren, mint az előbb felsorolt próbálkozásokkal. Vannak barátaim, boldog házasságban élek, tündéri kislányom van, szüleim is itt örülnek velem. Lelkem nyugodt és boldog vagyok, s ha vannak is nehézségek, próbatételnek tekintve, Istenhez imádkozva igyekszem leküzdeni azokat.

Nagymamám Énekeskönyve pedig azóta az én féltett kincsem lett.

A Bibliaiskoláról, a felnőttként tett hitvallásról, a konfirmációról fog beszélni nekünk Dr. Bódor Sarolta bíró, aki két éve konfirmált gyülekezetünkben:

Amikor az emberben már megvan az igény arra, hogy vasárnaponként eljöjjön a templomba meghallgatni Isten igéjét, hogy lelki feltöltekezést találjon az előtte álló napokra, esetleg vigaszt leljen a mögötte állókra, újabb igényei támadnak: jó lenne ismerni a mellettem ülőt, jó lenne többet érteni a prédikációból, megismerni az Isten-tisztelet liturgiáját, érteni az ott elhangzott, magasztos, olykor homályos értelmű szavakat, a gyülekezettel együtt énekelni a felhangzó zsoltárokat. 

Mert tagadhatatlan, hogy van egység ebben a közösségben, van benne valami, ami miatt szeretne az ember idetartozni és ezeknek a vágyaknak az ébredése már a Szentlélek munkája.

Gyülekezetünkben van szervezett lehetőség arra, hogy az emberben éledő ezen igények kielégítést találjanak, ez pedig a péntek esti Bibliaiskola. A Bibliaiskola nem egyszerűen felnőtt konfirmáció előkészítő, hiszen személyes döntés lesz kiben-kiben a konfirmálás vállalása, amelyről tavaszig szó sem esik az ősztől kezdődő összejöveteleken.

Én magam 2003.évben jártam ide, az első alkalomra félve és bizonytalankodva érkezve, még kezdés előtt fél órával is azon gondolkodva, elinduljak-e egyáltalán. Attól tartottam, hogy ezeken az alkalmakon ki fog derülni, milyen gyenge a hitem, mennyire kevéssé ismerem a Bibliát, mennyire felkészületlen – talán még alkalmatlan is – vagyok a keresztyén életre.

Az, hogy most itt állok a gyülekezet előtt, bizonyítja mennyire nem volt igazam. Mert valóban volt a csoportban, aki hitben előttem járt, és volt, aki jobban ismerte a Bibliát, olyan is , aki már konfirmált, és persze olyan is, akiben nem volt határozott elképzelés vagy cél, miért is van közöttünk. Hiszen korban, foglalkozásban oly különböző emberek gyűlnek itt össze évről-évre, ezek a csoportok mégis így egységesek és erősek, mert egymástól is tanulunk, az erősebbtől biztatást kapunk, a gyengébbet támogathatjuk. Nyugodtan lehet kérdezni, nincs olyan kérdés, amely miatt a embernek szégyenkeznie kellene, hiszen többek között azért is olyan vonzó ez a közösség, mert itt nem „divat” megítélni a másokat.

Ezt a fajta keresztényszellemiséget erősítik Tiszteletes Úr gondolatébresztő szavai, lebilincselő előadásai. A Biblia ismeretében történő előrehaladással, Jézus tanításai alapján kell megpróbálnunk elfogadni egymást, keresztény és nem keresztény testvéreinket egyaránt. A Biblia iskolán „múníciót” kaphatunk ahhoz, hogy legyen életünknek olyan kisugárzása, amely jó esetben példaként szolgálhat másoknak, hogy tudjunk néhány egyszerű szóval vigaszt vagy irányt mutatni a hozzánk fordulóknak, bennünk bízóknak. 

Manapság néhány terméket úgy ajánlanak megvásárlásra az élelmes kereskedők, hogy mindenféle vásárlási kötelezettség nélkül kipróbálásra a kedves leendő vásárló rendelkezésére bocsátják az árut, aki a próba után nyilatkozik, tud-e az adott termék nélkül élni vagy életminősége oly mértékben javult a termék által, hogy azonnal meg kell vásárolnia.

Én ennek a frivol példának az analógiájával világítanám azt meg, mit jelentett nekem és mit jelenthet másoknak a Bibliaiskola: mindenfajta előre történő elkötelezettség nélkül hallhatunk és tanulhatunk Istenről, Jézusról, kereszténységről és dönthetünk: vállaljuk-e ezt a hitünket és meggyőződésünket a konfirmációval is vagy mégsem kérünk belőle?

Csak én már tudom, hogy ezzel a döntéssel nemcsak a földi életem minősége javulhat, hanem az Örökéletet kaphatom…

A hitből való keresztyénéletről tesz tanúbizonyságot Gutiné Matus Bea. Bea 11 éve felnőttként keresztelkedett és konfirmált gyülekezetünkben.

Nem kaptam vallásos neveltetést, a szüleim semlegesek voltak az Isten dolgait illetően, és bennem pedig a kamasz éveim alatt kemény ellenállás fejlődött ki. Az Isten évekig szólítgatott, mire valami mozogni kezdett bennem. Ez után több évi vívódás következett, mire eljutottam a Bibliaiskolába, és annak vége felé, a konfirmáció környékén tértem meg. Szeptemberben indult a Kismamakör, ahová meghívást kaptam. Az első pár hónapban rendkívül kínosan éreztem magam. A körben mindenkinek voltak jó gondolatai, tudtak bibliai példákat említeni, hangosan imádkozni. Mindez nekem akkor még nem ment. Többször fontolgattam magamban, hogy abbahagyom, de valami mégis ott tartott.

Ezzel párhuzamosan jártam továbbra is a Bibliaiskola folytatására, a szerdai körre, és akkortájt indult egy házaspári kör is, ami kb. havonta egyszer volt, így azt is vállaltuk a férjemmel. Ez a három kör így együtt nagyon jól kiegészítette egymást. Nagyon fontosnak és hasznosnak tartom, hogy a gyülekezet ad lehetőséget kiscsoportos alkalmakra, ahol van lehetőség a bibliatanulmányozás mellett az egyéni problémákat megbeszélni, egymásért imádkozni, és megosztani egymással azt az örömhírt, hogyan talált meghallgatásra az imánk.

Sokan úgy gondolják, hogy ha elfogadják azt, hogy Isten létezik, néha imádkoznak, attól ők már keresztyének, és nincs szükségük sem templomra, sem gyülekezetre. Pedig csak otthon élni keresztyén életet olyan, mintha valaki mindig egyedül játszana társasjátékot. Így természetesen a nyerés lehetősége mindig biztosított, a szabályokat is gyakorlatilag magam alakíthatom. De mennyivel másabb a társasjátékot társakkal játszani! Így van ez a gyülekezet esetében is. A játékszabályokat a Biblia tartalmazza, a játékostársak pedig a gyülekezetünk vezetői és tagjai.

Az Isten azt szeretné, ha mi fontosnak tartanánk a vele töltött időt, de sajnos a legtöbb ember folyamatos időhiánnyal küzd. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a technika évszázadában, amikor a legtöbb háztartási munkát, közlekedést, információáramlást gépek segítik, miért nem szabadul föl az ember ideje.

Letudhatjuk-e az Istennel való kapcsolatunkat azzal, hogy időnként vagy rendszeresen elmegyünk a templomba, és ott jól érezzük magunkat? Van, aki szeretné elhitetni velünk, hogy igen. Nekem annakidején nagyon sokat segített, amikor elmagyarázták, hogy az Isten-ember kapcsolata hasonlít a szülő-gyerek kapcsolatára. Elég-e az egy szülőnek, de legfőképpen egy kiskorú gyereknek, ha nem tartanak vele napi kapcsolatot? Ha az összes érintkezés közöttük annyi, hogy évente 2-szer, 3-szor küldenek egymásnak egy képeslapot. Milyen kapcsolatról beszélhetünk itt? Legföljebb egy formális, látszatkapcsolatról, semmiképpen nem egy szoros és építő szeretetkapcsolatról. Azt gondolom, a legtöbb szülő és gyermek nem ilyen kapcsolatra vágyik a másikkal, és az Isten sem ilyen látszat, formális kapcsolatot szeretne velünk.

A kereszténység nem egy önmegjobbító tanfolyam, amelynek során hónapról hónapra elmondhatjuk, hogy ezen és ezen a területen kemény munka eredményeképpen mennyit fejlődtünk. Ez a felismerés mérföldkő volt az én keresztyén látásomban. Jézus nem arra hív el minket, hogy erőlködjünk, hogy forduljunk el a bűntől, és legyünk jobbak, hanem Ő élhessen bennünk. Az egész életünket neki adjuk át. Ez nagyon nehéz. Jézus a legbizalmasabb barátunk szeretne lenni, akivel minden titkunkat megoszthatjuk. Ehhez alapvetően egy dolog szükséges: engedelmesség. Ez azt jelenti, hogy amikor az Isten szól hozzánk, kér tőlünk valamit, erre a hívásra igent mondunk. Lehet, hogy nincs kedvünk hozzá, erőtlennek, vagy alkalmatlannak érezzük magunkat a feladatra, és még számtalan kifogást találhatunk, hogy miért ne mi végezzük el az adott feladatot. Az Isten viszont azt mondja, hogy elég neked az én kegyelmem. Én elvégzem általad, amit szeretnék, ha hagyod. És ez így van, ezt már többször megtapasztaltam én is.

Néhány gondolattal összegezve, hogy mit adott nekem a keresztyénség: életértelmet, vezetést, teljességet, feltétel nélküli szeretetet.

Mindezek ismeretében felelősnek érzem magam azért, hogy a gyermekeimnek ebből átadjak annyit, amennyi tőlem telik. Hogy majd ha az ő életükben is eljön a döntés ideje, megismerve a világ kínálatát is, tudják, hogy mi mellett döntenek.

Pál apostolnak a Filippiekhez írott szavaival szeretném befejezni, és erre bátorítanék mindenkit, legyen az frissen megtért, vagy már régóta a hit útján járó:

„Nem mintha már elértem volna mindezt …” (Fil 3,12-14)

A János evangéliuma első fejezetének a 35-46. terjedő versét Győri Sándor informatikus testvérünk olvassa fel. Sándor 6 éve konfirmált gyülekezetünkben.

János 1:35-46.

³⁵Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, ³⁶és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: »Íme, az Isten Báránya!«

³⁷Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.

³⁸Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: »Mit kerestek?« Ők pedig ezt válaszolták: »Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?«

³⁹Ő így szólt: »Jöjjetek, és meglátjátok.« Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor.

⁴⁰A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.

⁴¹Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: »Megtaláltuk a Messiást« - (ami azt jelenti: Felkent).

⁴²Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: »Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni« - (ami azt jelenti: Kőszikla).

⁴³Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: »Kövess engem!«

⁴⁴Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.

⁴⁵Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: »Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.«

⁴⁶»Származhat-e valami jó Názáretből?« - kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: »Jöjj, és lásd meg!«”

Kedves Barátaim, Kedves Testvéreim!

Nem tudom, hogy mi volt eddig életed legnagyobb, legkedvesebb felismerése, de azt tudom, hogy amikor ez a felismerés megszületett, akkor biztos, hogy a lehető leghamarabb elmondtad valakinek.

Az előbb olvasott bibliai történetünkben Fülöp, élete nagy fölismerését, élete nagy örömhírét mondta el Nátánáélnek: „Megtaláltam a Messiást!”. Ő a Krisztus, magyarul, szabadításra felkent. Megtaláltuk a Messiást, megtaláltuk életem nagy örömét, életem értelmét. És Fülöp a Nátánáél számára úgy írja görögül ezt a kedves Messiást, akiről a mózesi törvények beszélnek, akiről a próféták beszélnek, vagyis azt a valakit, akiről Isten megígért sok évszázaddal korábban, akiben próféciák teljesedtek be. Ilyet semmilyen vallásban nem fogsz találni. Keresheted, de nem fogsz… Egyedül az isteni kijelentés beszél arról, hogy az Istennek van egy terve, ennek egy-egy részét a történelemben kijelentette már, és aztán szépen, fokozatosan megvalósítja.

Nos Nátánáél, „Megtaláltuk a Messiást!”. Azt a Messiást, akit te is vársz, akire neked is szükséged van, akire én is vártam, akire sokan vártunk. Azt, akiről a Szentírás ószövetségi részének a törvényei és a próféták írtak. Akit Jézusnak neveznek (azaz magyarul: szabadítónak), mert igazán szabadítóra van szüksége az embernek. Aki egyébként a József fia –  mondja Fülöp – és Názáretből származik.

És amilyen nagy örömmel mondja el Fülöp élete nagy fölismerését, „végre megtaláltuk”, úgy jön a hidegzuhany. Nátánáél azt mondja: „Názáretből? Ne hülyéskedj már, onnan valami jó származhat? Hát az egy jelentéktelen kis porfészek, arról a próféták semmit nem mondtak, nem is nagyon tudnak róla a világban. Pont Názáretből? Hát várjuk a Messiást, de pont onnan?”

Lehet, hogy ezt az érzést már megtapasztaltad, amikor életed nagy fölismerését és örömét valakinek elmondtad, amikor hitbeli fölismerésedről bizonyságot tettél, beszéltél a másik embernek, ő pedig jó hidegzuhanyként: „Ez is valami? Menj már! Pont a Bibliából? Megőrültél, a valláshoz fordultál? Mi, Jézus? Keresztyénség…?”

Mit lehet ekkor tenni? Mit tett Fülöp, amikor Nátánáél teljes erővel, mint egy igazi nagy vízágyú – amivel tömeget oszlatnak napjainkban – úgy válaszolt: „Názáretből? Hát onnan nem származhat semmi jó!” Fülöp nem vitatkozott. Nem vitatkozott, nem omlott össze, nem kezdett reszketni, nem lett libabőrös ettől a hidegzuhanytól, egyszerűen annyit mondott neki: – Öregem! Gyere Jeruzsálembe. Mit beszéljek én erről: „Jöjj és lásd meg!”

Ebben vagyunk mi is. Hiszen ma is fölteszik újra és újra a kérdést: „Származhat-e valami jó a Bibliából? Ó, az egy régi könyv, csak emberek írták, csak nem hiszed el?”

Vagyis fölteszik a kérdést, hogy „pont a keresztyénségből? Ez már egy régi lemez. Meg hát a hibái…”

Ma is, amikor a hitedről beszélsz, könnyen és hamar megkapod a hidegzuhanyt: „az egyház! a gyülekezet! na hagyjál ezzel!” Lehet, hogy hidegzuhanyként kaptad, lehet, hogy te tartottad a slagot és így locsoltad a barátodat, ezekkel a gondolatokkal. Nem baj. Még azt mondjuk most is: „Jöjj és lásd meg!”. Addig ne beszélj valamiről, amíg nem ismered a Bibliát; mert nem tudod, hogy miről beszélsz.

Többek, ide, a templomba érkezéskor kaptak a kezükbe egy kis lapocskát, hogyha nem sokszor jártak még itt a templomunkban, nem tartoznak még gyülekezethez, de szeretnék, hogy most a kezükbe legyen egy ilyen kis lap, akkor lelkésztársaim és segítőim itt fölállnak, és szabad majd jelezni, aki kérni szeretne.

Azok tehát, akik keresnek, akik a „Jöjj és lásd meg!” hívó szóra elindultak, ez egy nagyon tiszteletreméltó dolog. A mai ember legnagyobb nyomorúsága az, hogy bezárkózik a maga kis részigazságába. Tiszteletre méltó, és becsülünk érte, ha eljöttél, ha van benned nyitottság, ha van benned érdeklődés, és nem azonnal ezt a hidegzuhanyt kezdted teljes víznyomással mondani barátodnak, rokonodnak, családtagodnak: „Ugyan már! Templomba? Hagyjál! Onnan semmi jó nem származik!”

De nyitott voltál és eljöttél, hogy lásd meg! – így hívunk mi is. Hívunk mindenkit, aki bátran, őszintén mer keresni, az talál. Nem véletlen énekeltük, hogy „keressetek”, hogy „zörgessetek”. De ehhez kell bátorság! Bátorság, kimozdulni a régi sablonokból, a rossz beidegződésekből, a félig-meddig torz információk világából.

Kedves Vendégeink, kedves Barátaink, akik eljöttetek ma, tisztelünk benneteket azért, mert eljöttetek. Mert föl mertétek vállalni azt, amit a modern vagy posztmodern ember nem mer fölvállalni: hogy az Isten előtt nyitott. Hogy megismerhesse.

Szeretnénk segíteni. Szeretnénk segíteni abban, hogy valóban megtudhasd, számodra kicsoda az Isten. Szeretnénk segíteni abban, hogy amit nem ismersz, megismerhesd, amit nem értesz az Írásból, a Bibliából, azt megérthesd. Szeretnék segíteni, mert az, hogy valamit nem értünk, attól még az értelmes. Az, hogy valamit nem ismerünk, attól még az lehet nagyon jó. És hogyha megismered, akkor lesz igazán jó. Akkor lehet felelős döntést hozni, ha van valós bibliaismeretünk, Isten-ismeretünk. Mi is ezt mondjuk: „Jöjj, és lásd meg!”. És talán lehet, hogy az első lépésed, lehet, hogy a harmadik, hogy most eljöttél. Engedtél barátnak, családtagnak, ismerősnek, munkatársnak, hogy eljöttél. Szeretnénk ezzel tovább segíteni, és ahogy hallottunk bizonyságtételeket útkeresésről, a segítés itteni lehetőségéről, köztük a Bibliaiskolának nevezett alapozó előadássorozatról, hallottunk bizonyságtételt konfirmálásról, hitvallásról, felnőttként való keresztelkedésről és a keresztyén élet járásáról – nos, erre eljuthatsz te is. Csak ehhez nyitottnak, őszintének kell lenni Isten előtt. És akkor te is eljuthatsz oda, hogy életed legnagyobb felismerése meglesz. És akkor te is azt tudod majd tenni, amit Fülöp, amikor találkozott Nátánáéllel, nem azt kérdezte: „Nátánáél, a római császár milyen új adótörvényeket akar bevezetni?”, nem azt kérdezte, hogy milyen reformpolitika lesz a római birodalomban, hogy amit elrontottak, azt valamelyest javítsák ki. Hanem arról fogsz beszélni, hogy az életed számára micsoda hatalmas felismerés született meg! És akkor te is mondani akarod tovább. Tovább mondani másnak, elmondani másoknak!

Azzal kezdtem, nem tudom, hogy mi volt eddigi életed legnagyobb, számodra legfontosabb felismerése. De biztos vagyok benne, hogy ezt elmondod másoknak, mert azt nem tudja az ember magában tartani. Szeretném, ha életed legnagyobb felismerése az lenne, hogy megtaláltad az Isten szerint való helyedet az Isten szeretetében, és mind a közösségében, hogy majd erről te is örömmel beszélhess másoknak. Ámen.

Kedves Vendégek, kedves Érdeklődők, kedves Barátaim!

Az előbb említettem, bemutattam ezt a kis lapocskát, hogy azok, akik először, vagy talán harmadszor vannak templomban, de be tudtak jönni úgy a templomba, hogy nem sikerült a kezükbe adni egy ilyen kis lapot, azoknak mondom, minden padra egyet kitettünk, szabad kézhez kérni. És szeretnénk hívni azokat a barátainkat, akik így jöttek nyitott szívvel érdeklődőként, keresőként, hogy először ülve maradva és magunkban, majd ezen a lapon felül van egy ilyen, hogy „Mai imádságom”, merjétek föllapozni, és merjétek ki-ki magában ezt az imádságot, talán az egészet, talán annak egy töredékét, de velem együtt mondani:

Köszönöm Istenem, hogy felkeltetted bennem a vágyat az élet igazi értelmének őszinte keresésére. Megvallom a költő szavaival, hogy már próbáltam sokféle mesét, de, hajh, egyik sem volt elég. Hálás vagyok Istenem, hogy bizalommal jöhetek Hozzád, és gyülekezeteddel akarod erősíteni hitemet. Segíts jobban megismerni önmagamat. Segíts azt megérteni, hogy ki akarsz lenni számomra. Odaszánom magam a Biblia alaposabb megismerésére, és az új életet munkáló akaratod erősítésére. Hálát adok Istenem, hogy ezekben segíteni akarsz nekem. Ámen.

Emlékeztető önmagamnak...

A  következő döntéseket hoztam:

q     Felülvizsgálom eddigi életfelfogásomat, értékrendemet.

q     Elhatároztam, hogy változtatok életemen.

q     Érdekel a Szentírás, ezért részt veszek a Bibliaiskola előadásain.

q     Isten segítségét kérve elmondtam a lapon lévő imádságot.

q     Lelki fejlődésemhez címemet megadva kérem a lelkipásztorok segítségét.

q     Másoknak is beszélek a mai napról, döntéseimről.

Segítsen Isten ezek megvalósításában!

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |