| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Miért van szükséged kisközösségekre? 3.

Közös Biblia-tanulmányozás a gyülekezetben

Cselekedetek könyve 13. fejezet 13-15; 42-45. vers

„¹³Aztán Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfiliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.

¹⁴Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek.

¹⁵A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: »Atyámfiai, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok.«

⁴²Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is hirdessék nekik ezeket a dolgokat.

⁴³Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.

⁴⁴A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét.

⁴⁵Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének.”

Imádkozzunk:

Urunk! Öröm az nekünk, hogy Hozzád jöhetünk, együtt hallgathatjuk üzenetedet keresni útvezetésedet. Nincs más, akiben így bízhatnánk, akinek a segítségét naponta így megtapasztalhatnánk. Hálásak vagyunk, hogy ebben a hazug világban biztos pont vagy számunkra. Köszönjük, hogyha a bizalom meg is ingott bennünk, Te újra elfogadsz, és megbocsátod a hitetlenségünket, bár szenvedjük annak következményeit. Köszönjük, hogy voltak, vannak olyan szüleink vagy barátaink, rokonaink, akiknek fontos volt, hogy személyes tapasztalataik alapján szóljanak nekünk Rólad Úr Jézus. Köszönjük, hogy találhattunk másokkal Benned való közösséget. És köszönjük Urunk, hogy ma sem kell egyedül lennünk az újabb és újabb problémák értelmezésében, megoldásának keresésében. A vezetésedre is adod nekünk a gyülekezetet, közösséget, ott magyarázott Igéd, a Bibliakörök beszélgetéseit, a családi és egyéni csendességet. Kérünk Urunk, tedd számunkra a Rád figyelés alkalmává mai istentiszteletünket. Lelked munkálja bennünk a nyitottságot tanításod megértésére. Adj alázatot, hogy életünk, hozzáállásunk meg tudjon változni a Tőled kapott látással, és majd légy velünk, hogy döntéseink ne erőtlenedjenek el. Ámen.

Mi kegyes Atyánk, kit vallunk hitünkben:

Légy segítségül ily nagy szükségünkben,

Építs meg minket mi természetünkben,

Ki vagy mennyekben.

A te szent neved szenteltessék köztünk,

Ne uralkodjék hamisság mibennünk;

A te szent igéd hirdettessék köztünk,

Hogy el ne vesszünk.

Jöjjön miközénk a te szent országod,

Csak te bírj minket, bűnös fiaidat;

Ismerhessük meg a te szent Fiadat,

Krisztus Urunkat.

482. dicséret 1-3. vers

Cselekedetek könyve 17. fejezet 10-12. vers

„¹⁰A testvérek pedig még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába.

¹¹Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.

¹²Sokan hittek tehát közülük, sőt még a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen.”

Szeretett Testvérek!

Föl tudnánk-e sorolni a Loki csapatának legalább öt-hat tagját név szerint? Nem kell jelentkezni, nem is kell most mondani hangosan, de egy pillanatra gondolkozhatunk rajta.

Vagy kedvenc zenekarod tagjait el tudod sorolni? Megint lehet egy kicsit gondolkozni. Nagyon szép, ha ezt valaki meg tudja tenni. És nagyon nemes dolog.

És a Szívek szállodája szereplőit? Vagy valamelyik más kedvelt TV-sorozat szereplőit el tudnánk sorolni?

És vajon mindent elhiszünk, amit látunk a televízióban? Vagy, az biztos, hogy úgy van? Merthogy a modern ember csak azt hiszi, amit lát. Igaz, hogy nagyon sokszor, amit lát, az nem a valóság, hanem annak manipulált része.

Nos, ha mindent elhiszünk (amit úgymond látunk), akkor rendkívül veszélyes területen indultunk el.

És vajon református keresztyén hitünk lényegét el tudnánk mondani néhány pontban? Mert az nagyon szép, hogy a Loki tagjait tudjuk sorolni, ők cserélődnek. Az nagyon szép, hogy a kedvenc filmsorozat néhány szereplőjét el tudjuk mondani (még az életrendjét is ehhez igazítja sok mindenki), de vajon keresztyén hitünk lényegét el tudjuk-e mondani? Mert ez viszont szükséges lenne. Még pedig nagyon nagy szükségünk volna nekünk, magunknak erre, és nagy szüksége lenne a bennünket körülvevő világnak.

A fölolvasott két rövid bibliai beszámolóra gondoljunk vissza. Azt olvastuk – látszólag egyszerű beszámoló mondatokként –, hogy Béreában készséggel fogadták az Igét. Készséggel fogadták. A modern emberre egyik oldalról az jellemző, hogy nagyon hiszékeny. És ez rendkívül veszélyes tulajdonság. Másik oldalról pedig az jellemző, hogy ugyanakkor a Szentírás nem kell – azt nem fogadja hittel. Itt valahol persze egy ellentmondás van. Ha bármit képes bevenni a mai ember (főleg ha még látta is), akkor nem teljesen logikus, hogy miért nem hiszünk az Isten Igéjének.

Nos közel 2000 évvel ezelőtt a keresztyén misszió kis csapata Béreába érkezik. Az apostol szokása szerint először, ha a városban volt zsinagóga, vagyis a zsidók számára imaház, olyan épület, amelyik nyilvános volt bárki számára, akkor oda ment be, ott kezdte missziós szolgálatát. Most nem a házi körökről van szó, amire a múltkor láttunk példákat, hogy házaknál gyülekeztek össze; hanem most itt arról olvasunk, hogy volt olyan épület, ahova be lehetett menni, amit mindenki tudott, hogy ott van a városban, és ahol lehetett tanulmányozni az Igét. Pál apostol és munkatársai soha nem kerülik el, és amíg megengedik nekik, addig úgy cselekszenek.

Emlékezzünk a 13. fejezetben hallott eseményekre a pizidiai Antiókhiában is: amikor bementek a zsinagógába Pál és munkatársai, a zsinagóga vezető többek között a kor gyakorlata szerint azt mondta: van-e valakinek buzdító szava a néphez, jöjjön és szóljon! És ezt a lehetőséget mindig fölhasználták Pálék. Nos, Béreában is ezt látjuk.

Másik oldalról az a néhány szó, amivel jelzi Lukács a Béreabelieket nagyon figyelemreméltó: ezek „nemesebb lelkűek voltak”, mint a másik város lakói; nemesebb lelkűek, készséggel fogadták az Igét. Ez a készség, ez a bizonyság rendkívül fontos, de mindjárt hozzá kell tennünk, ez önmagában veszélyes is lehet. A modern ember ezért hiszékeny, rettenetesen nyitott mindenre, mindent tudni akar, ezért habzsolja az információt (alig néz utána az információknak), és könnyen manipuláció áldozatává válik.

Emlékezzünk egy régebbi filmsorozatra, Izaórára, a rabszolga leányzó történetére. Magyarországon voltak olyanok, akik elkezdtek pénzt gyűjteni, hogy ki kellene váltani szegény rabszolgalányt a rabszolgaságból. Mert hát a TV-ben láttuk, hogy rabszolga! Sajnos mosolyogni való, de hasonlóképpen nagyon sokszor átvernek bennünket. Pedig ott nem ez volt a szándék, hiszen egyértelműen csak egy filmről volt szó.

Tehát a modern ember rendkívül hiszékeny. Nem akar időt szánni arra, hogy utánanézzen valaminek. Nem meggyőződni akar valamiről, csak gyorsan valamit, valami élvezetet elérni.

Azt olvassuk tehát a Béreabeliekről, hogy „nemesebb lelkűek voltak”, és „készséggel fogadták…”. Ez a készség, tehát önmagában veszélyes lenne, ha – és majd mindjárt egy-két perc múlva látjuk tovább –, ha nem írt volna valami mást is róluk Lukács, mert valami más is jellemezte ezeket az embereket.

Előtte azonban még szeretném fölhívni a figyelmet arra a nagyon egyszerű kis megjegyzésre, hogy készséggel fogadták. Mit, vagy kit? Nem Pál apostolt. Nem a kor zseniális szónokát, nem egy nagy prédikátort, akinek a híre megelőzte, hanem az Igét. Ez nagy különbség. Mi nagyon sokszor a nevek után szaladgálunk, még keresztyén emberként is. Tudom, egy bizonyos szintig ez rendben volna. De vigyázzunk! Itt, amire jó példát látunk, hogy készséggel fogadták az Igét. Az Igének volt tekintélye előttük. És ezért volt tekintélye Pálnak előttük és nem fordítva. Az Igét fogadták készséggel.

Vajon mi, akik magunkat előszeretettel nevezzük az Ige egyházának, mi reformátusok, mennyire fogadjuk készséggel az Igét? Valóban zsinórmérték a mi számunkra? – vagy bármi más? Nos, a nyitottság, a készség nagyon fontos. Azonban Lukács folytatja. És a folytatás is rendkívül fontos. Nevezetesen az apostoli bizonyságtételt készséggel fogadták, az Igét készséggel fogadták, de így folytatja Lukács: „kutatták az Írásokat”. Mégpedig „napról-napra kutatták”, nem vették be kritika nélkül, amit Pál apostol mondott, hanem utánajártak. Ez a másik, ami nagyon fontos, a nyitottság, készség mellett nagyon fontos utánajárni annak, amit láttunk és hallottunk. Nem szabad hiszékenyen bármit bevenni. Az nem keresztyénhit.

„Napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban úgy vannak-e ezek a dolgok”. Nem azért, mert Pál szavában kételkedtek, hanem azért, mert meggyőződésre kell jutni, és tudni kell, hogy miért mondta Pál, amit mondott. Tudniillik, hogy Jézus a Krisztus.

Lehet, hogy jó lenne megváltoztatni református istentiszteletünk lirturgiai rendjét, miszerint nemes dolog, hogy az Ige hallgatására fölállunk, és a tiszteletet megadjuk, de lehet, hogy jobb lenne, ha így kezdhetnénk az Ige olvasását: Szeretett Testvérek, vegyétek kezetekbe a Bibliát, és keressétek ki a Cselekedetek könyve 17. vagy 13. fejezetét! – ezt lehet, hogy ülve könnyebben tudnánk, mert akinek még szemüveget is kell hozzá pakolni, meg még előkeresni is, lehet, hogy állva nehezebb, de persze utána ülünk elég sokat. Hogyha lenne Bibliánk, amit föl tudnánk ütni! Hogyha itt lenne nálunk! Nos ezt idéztem egyébként az egyik amerikai istentisztelettől, ahol ezzel kezdte a prédikátor: testvérek akkor most vegyétek kezetekbe a Bibliát! És emelkedtek a Bibliák, mindenki kezében ott volt. Mondjuk a Bibliaköreinkben nagyobb részt ez már nálunk is így van. De ahhoz, hogy az Írást kutassuk, ahhoz kell, hogy Írás legyen a kezünkben. Anélkül elég nehéz! Anélkül csak az emlékezetünkre hagyatkozhatunk, mert felolvasták, meg arra hagyatkozhatunk, ami elhangzik utána.

Itt viszont Lukács azt jegyzi, hogy az Írást kutatták. Hiszen a zsinagógában ott voltak a tekercsek. Kutatták, hogy valóban úgy van-e, tehát nemcsak passzívan hallgatták. Sőt nemcsak azt, hogy szombatról-szombatra (hiszen a zsinagógáról van szó), hanem, hogy napról-napra kutatták. Képesek voltak összejönni többször is, hogy utánajárjanak annak, amit hallottak. Persze tudom, mit mond a mai ember: kinek van erre energiája? Kinek van erre ideje?  És a filmsorozatra? Arra van időnk? És a szereplőket tudjuk kívülről? Netalán még a magánéleti, nem éppen pozitív dolgait is tudjuk kívülről, mert még annak is utánaolvasunk, és utánahallgatunk? Akkor hogyhogy nincs idő az Isten Igéjére?

Hit nélkül nem tudunk élni, ezért nagyon sok ember a hiszékenységbe süllyed. A keresztyén hitben (ahogy éppen a Bibliaiskolán legutóbb erről beszélgettünk), a keresztyén hitben kell, hogy legyen ismeret. Ha nincs benne Isten Igéjére alapuló ismeret, az nem keresztyén hit, hanem valami vallásos hiszékenység.

A Béreabeliek tehát kutatták napról-napra az Írásokat, volt rá energiájuk. Nem akartak akármit bevenni, és nem akartak áldozatai lenni vallásos szélhámosoknak, hanem valóban meggyőződésre akartak jutni. Nem akartak bármit elhinni, mert az veszélyes. És azzal régen is visszaéltek, és napjainkban is visszaélnek emberek. Döntésük előtt tehát pontosan utána akartak járni, hogy hogyan is vannak a dolgok. És ezt nekünk is nagyon komolyan kellene vennünk.

A harmadik mozzanat, amire érdemes fölfigyelnünk ebben a rövid beszámolóban, mert itt látszólag nem nagy teológiai tanítások hangzanak el, de igenis nagyon jó példákat olvasunk, és a példákon keresztül tanít az Ige.

Nevezetesen, hogy hol történik ez? Hogy történik mindez a zsinagógában? Pál, ahogy említettem korábban, mindig oda ment először. És amíg lehetett, nem adta föl a nyilvános tanítás lehetőségét. Nem véletlen mondja majd, a Cselekedetek 20-ban olvashatjuk, az efézusi vénektől elbúcsúzva: emlékezzetek, hogy mindenkor tanítottam nyilvánosan és házanként. Nos a zsinagógában történt. Volt olyan hely, ami bárki számára nyitott volt. Hiszen a magánházaknál is összegyülekeztek, de azok általában szűkebb lehetőséget adtak, és egy nagyobb városban már ez nem mindenki előtt volt nyilvánvaló, hogy az hol van. Annak is megvan az áldása, ahogy a múlt alkalommal láttuk. Most viszont vegyük észre azt is, hogy összegyülekeztek olyan épületben, ami közösség céljára épült azért, hogy ott együtt legyenek. Ugyanakkor nem árt tudnunk, hogy azok a zsinagógák (a béreabeli is valószínűleg), azok elég kicsi épületek voltak. Mi a magunk templomát kicsinek nevezzük, nos a korabeli zsinagógák ennél lényegesen kisebbek voltak. A kapernaumi zsinagóga, amelynek a falai részben még ma is állnak, és nagyon sokan már látták még gyülekezetünkből is, a mi templomunk fele. Csak akkora. Pedig az egy nagy zsinagóga volt. Názáretben, az a zsinagóga, amely annak a helyére épült jó másfélezer évvel ezelőtt, amelyikben még Jézus is annak idején járt, az kisebb, mint a mi gyülekezeti termünk. De alkalmas volt arra, hogy 50 vagy 100, vagy a nagyobb zsinagógákban esetleg 100-nál több ember együtt legyen. De az, hogy napról-napra együtt voltak, ez valahol azt jelzi, hogy nem volt zsúfolva ez a zsinagóga még eleinte, viszonylag áttekinthető, viszonylag kiscsoport volt ez. Az érdeklődők közössége volt, ahol egyúttal a kontroll is megvolt. Az igei kontroll és a közösségi kontroll. Hogy az Igét közösen tanulmányozták olyan helyen, ahová bárki jöhetett. Amit lehetett hirdetni, ahova lehetett hívogatni embereket.

Nos az Írás belső összefüggéseit próbálták megismerni. Itt nem sorolja fel Lukács, máshol igen, ott is csak röviden, nagyon frappánsan, hogy azt vizsgálták, hogy Jézus-e a Krisztus. Hogy valóban a názáretiben teljesednek-e be az ószövetségi messiási próféciák: kutatták az Írásokat. A Cselekedetek könyvében, utánanéztem jó néhány évvel ezelőtt, azon kifejezések, amelyek valamiféleképpen az evangélium hirdetésére vonatkoznak, azon kifejezéseknek körülbelül fele nagyjából az a szó, amit mi az ‘evangelizálni’ szóval fordítunk (bár nem teljesen egy az egyben ugyanaz a kettő), és a többi, körülbelül a fele a fölsorolásokban más kifejezés. Emlékezzünk, még a magyar fordítás is jelzi: vitatkozott velük, bizonyította nekik az Írások alapján, nem egyszerűen csak prédikált. Emlékezzünk, hogy a pizidiai Antiókhiában, amikor bent vannak a zsinagógában, a zsinagóga vezető a liturgia egy bizonyos pontján azt mondta: „akinek van bátorító szava, jöjjön és mondja”.

Szükséges tehát, hogy így vizsgáljuk és így kutassuk az Írásokat, hogy „úgy vannak-e azok”. Hogy ne egyszerűen csak Pál szavára higgyünk, ne egyszerűen csak a prédikátor bizonyságtételére higgyünk, hanem mi magunk is tudjuk, hogy mit miért hiszünk. Hiszen csak akkor tudunk mi is másoknak jól bizonyságot tenni. Jó példát láthatunk tehát arra, hogy hiteles forrásból, az Isten Igéjéből kell meríteni a bizonyítékot, mert az a legfontosabb. Jó példát látunk tehát arra, hogy nem bizonytalan atyai vallásos hagyományok… Emlékezzünk, Pál apostol nevezi így, hogy „egykor szerfelett rajongtam atyai hagyományaimért”. Ezek vallásos hagyományok voltak. De bizony volt már benne jó néhány torzulás is. És végül ezek a torzulások határozták meg őt, és egészen keresztyénüldözésig lendítették el egykor. De miután valóban megvilágosodott előtte az Írás belső összefüggése, és megragadta őt a Krisztus, ahogy ezt majd később leírja, azután mindig az Írásokból és az Írások alapján bizonyította, hogy Jézus a Krisztus. Ne bizonytalan hagyomány legyen. Sok ilyen hagyomány létezik ma is, még protestáns körökben is.

De most sarkosabb példaként Erdélyi Zsuzsanna kutatónak Hegyet hágék, lőtöt lépék című kötetére hadd hivatkozzak. Ő évtizedeken keresztül gyűjtötte római katolikus területen az úgynevezett népi imádságokat. És egy kötet is megjelent (elég vastag), nagyon-nagyon sok úgymond imádsággal. És ez a kutató maga három csoportra osztotta be az imádságokat. Az első, amit kimondottan ő maga is pogány imádságnak nevez; aztán a fél-pogány és a keresztyén imádságok. De a pogány imádságokban is ott van Jézus neve! De ettől még pogányul! Írásellenes! És ugyanakkor (mint ahogy minden kutató) egy kicsit próbál utánajárni a forrásnak, ahonnan, és akitől gyűjtötte, úgyhogy a lábjegyzetekben mindig olvassuk, hogy kitől, hol és mikor gyűjtötte be ezt a bizonyos imádságot, az imádságokat. Aztán megkérdezte azt is, hogy kitől tanulta. Nyílván, amikor ilyet gyűjtenek, akkor az idősebb generációt szokták kérdezni, hogy időben is minél régebbre vissza lehessen nyúlni. Nos, ezek az idősebb valakik elmondták, hogy anyámtól, vagy nagyanyámtól tanultam – nagyon vallásos volt! Ott van szépen a lábjegyzetben. Aztán mást is kérdezgetett tőlük természetesen: hol mondták? Hol használták ezeket az úgymond imádságokat? Hát mondtuk otthon! És a templomban? Templomban nem, mert a pap tiltotta. Hát persze hogy tiltotta! Legalábbis, ha normális plébános kollega volt, akkor kellett, hogy tiltsa. Pogány imádság attól nem lesz keresztyén, hogy Jézus nevét beleszúrjuk! Vagy az Úr Istenre hivatkozunk! A Jézus nevében való imádság nem azt jelenti, hogy bármit mondhatok, de egy kis vallásos mázzal nyakon öntjük, és akkor már ettől ez keresztyén.

Nos, nagyon sokszor bizonytalan forrásból származnak az ismeretek, a vallásos hagyományok nálunk is, protestáns körökben is.

Amikor magunkat az Ige egyházának szeretnénk mondani, akkor nagyon komolyan kell tehát vennünk, hogy amit hallottunk, annak járjunk utána. Mégpedig az Írásból. Az Írás mellé, fölé semmi nem emelkedhet! – mert akkor megint pogány talajra süllyedünk – vagy csúszunk át. Hagyományaink sem lehetnek nagyobbak, mint a kijelentés. Az egyház tekintélye sem lehet nagyobb, hiszen egyház azért van, mert az Isten az Ő Igéje és Lelke által munkálja ezt. Munkálja a közösséget.

Összegyülekeztek tehát nyilvános közösségi épületben és kiscsoportokban, kisebb létszámban is, kutatták az írásokat. Ennek a közösségnek, ennek a kutatásnak nagyon fontos eredménye az, hogy hitre jutnak. Hiszen ezt olvassuk (és harmadszor erre had utaljak): „teljes készséggel fogadták az igét és napról-napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan hittek tehát közülük, sőt még a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen.”

Szeretett Testvérek!

Napjainkban is nagyon nagy szükségünk lenne, és nagyon nagy szükségünk van minderre. Hogy komolyan vegyük mindazt, amit itt egyszerűen csak leír Lukács, de jó példaként írja le a mi számunkra. Hiszen készséggel fogadták – megvolt a nyitottság. Nem egyszerűen kapásból elutasítja! – még nem tudja, hogy mit, de máris elutasítja. De nem hiszékenyen fogadták, hanem utánajártak mindannak, amit hallottak és olvastak, hogy úgy vannak-e azok a dolgok. És ne gyűjtsünk Izaorának – de a modern rabszolgaságnak meg ne legyünk áldozatai! És hogyha utána akarunk járni, akkor fontos a nyilvános közösség is, a gyülekezet nyilvánossága és közössége. Mert az Isten sok áldást helyezett el itt is.

A bölcs ember utánajár a dolgoknak, mielőtt valamit elfogadna, mielőtt valamit készpénznek venne, hogy ne legyen hazugság áldozatává. Vallásos módon se legyen azzá. Az Írás alapján azután hagyja magát az Isten Lelke által meggyőzetni. Másképp mondom: hitre jutni. De a folyamat mindegyik lépcsője nagyon fontos.

Szükségünk van tehát akár a hitre jutáshoz, akár a hitben megmaradáshoz és majd a szolgálathoz, erre a nyilvános közös Biblia-tanulmányozásra. Ezt leginkább mi is a kiscsoportjainkban tudjuk végezni, ahol már gyakorlat, hogy “és akkor most vegyétek kezetekbe az Írást, és keressük ki”. És még keressük ki a másik helyen, és még az ötödik helyen is, és az Írás egésze alapján fogalmazzuk meg, értsük meg és mondjuk ki, amit az Ige mond számunkra. Hagyjuk tehát magunkat, miután utánajártunk meggyőzetni is. Erre a kiscsoportra, ami ott a zsinagógákban, ebben a kicsiny imaházakban gyakorlat volt, erre a kiscsoportra, az Igének tanulmányozására nagyon nagy szükségünk van. Mert lehet a szószéki igehirdetés buzdító, de itt (kivéve a gyülekezeti hétvégénket), ilyenkor nincs kérdezési lehetőség. De a kiscsoportokban igen. De itt is utána lehet, és utána kell olvasni mindannak, amit hallunk. És nagyon fontos, hogy olyan helyen is legyen Biblia-tanulmányozás, ahol az ajtó mindenki előtt nyitva van, ami hirdethető egy egész nagy közösség számára is. Hiszen gyülekezeteinkben is összejönnek atyafiak házanként, és vannak itt csoportjaink. Azt, hogy mikor, hol, a város melyik pontjában, hol fognak éppen összejönni néhányan Igét olvasni, imádkozni, ezt kevésbé tudjuk itt hirdetni és nyomon követni, mint lehetőséget. De azt, hogy a gyülekezet épületében vannak alkalmak és lehetőségek az Írás tanulmányozására, ezt tudjuk hirdetni, ezek nem változó pontok, ez itt van. Ez bárki előtt nyitva lehet, és könnyebben ide találhatnak emberek.

Nos, a korai gyülekezetek éltek mindegyik lehetőséggel. És ahogy szükségünk van kisközösségre, szükségünk van baráti közösségre, szükségünk van arra, hogy hívő emberek összegyülekezzünk, és tudjunk együtt, házakban, otthonokban énekelni és imádkozni az Igével foglalkozni, úgy szükségünk van arra, hogy a gyülekezet közösségében legyenek olyan alkalmak, ahova bárki jöhet, hogy tanulmányozzuk az Igét. Csak biztos bibliai alapokra épülhet a hívő élet, a gyülekezet és a misszió. A bizonytalan, homályos, vallásosnak látszó, magunk se tudjuk pontosan az eredetét – erre nem épülhet.

No, akkor hány nevet sikerült összegyűjteni a Lokiból? Hány nevet tudsz fölsorolni a kedvenc zenekarod tagjai közül? Vagy a kedvenc filmsorozatod szereplőit tudod mondani? Meg az eseményeket? Nagyon szép, ha tudod.

És vajon mennyire értjük mi, amit hiszünk? És mennyire tudjuk pontosan a forrását? Hogyha valaki megkérdezi, föl tudjuk ütni a Szentírást és meg is tudjuk mutatni? – no itt, ezt a szakaszt olvasd! Másik kérdése van – akkor ezt olvasd! Vagy csak ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy majd a lelkészek ezt elmondják.

Szükséges tehát a nyitottság, de ez önmagában hiszékenységbe süllyedhet, szükséges a nyitottság után, hogy kutassuk, hogy utánajárjunk, szükséges, hogy nyilvános csoportban tegyük mindezt, ahol egymást is segíthetjük, mert az Isten lelke segít egymás hite által való épülésben is, és szükséges, hogy így próbáljunk kifelé is szolgálni. A nyitottság, a kutatás egyszerre szükséges, hogy megalapozott, biztos hitünk legyen. Ámen.

Te pedig, híveidnek szemefénye,

Úr Jézus Krisztus, életem reménye,

Vedd fel szolgádat erős karodra,

És vigyázz énrám, gyenge juhodra.

Oktass és taníts hathatós igéddel,

Biztass, erősíts a te Szentlelkeddel,

Hogy végre pályafutásom után

Hozzád mehessek az élet útján.

292. dicséret 7. vers

Teremtő Istenünk!

Hatalmadat, bölcsességedet hirdeti a teremtett világ szépsége, rendje, összhangja.

Magasztalunk, hogy nem hagytál bennünket bizonytalanságban, hanem kijelentetted önmagadat az atyák, a próféták által, és legteljesebben a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Magasztalunk, hogy kezünkbe adtad akaratodat, újjáteremtő, megszentelő szereteted jó hírét a Szentírásban.

Bocsásd meg, hogy magunkat ugyan keresztyénnek, Krisztus-követőnek valljuk, de hiányosan ismerjük kijelentésedet, az Igét, és hiányosan, gyengén értjük megváltó, üdvözítő terved összefüggéseit.

Bocsásd meg Urunk, hogy mindezért részben magunknak csináltunk egy torzult hitvilágot, melyben magunk és mások is csalódni fognak.

Segíts Urunk, hogy komolyabban vegyük kijelentésedet. Segíts, hogy alaposabban, készségesebben tanulmányozzuk az Igét. És segíts megértett akaratodat szívünkbe fogadni. Segíts Urunk, hogy legyenek nyilvános Biblia-tanulmányozó kiscsoportjaink, ahol kérdéseinkre is feleletet találhatunk az Igéből. Segíts megalapozott hittel élni és szolgálni.

Könyörgünk így az egyházak evangélium szerinti tisztulásáért, és könyörgünk gyülekezetünk Ige szerint való megújulásáért.

Kérünk, hogy a megalapozott hitű keresztyének hiteles élete nemzetünket megújító szolgálattá lehessen. Így könyörgünk városunkban is lelki ébredésért. És Hozzád kiáltunk Urunk, betegekért, gyászoló szívekért, mindazokért, akik nehéz terheket hordoznak, hogy a mélységből Hozzád forduljanak először is. De segíts bennünket, hogy segítségül lehessünk gyógyulni, vigasztalódni. És könyörgünk csalódott, megfáradt népünkért, a megélhetési gondokkal is küszködő családokért, hogy éppen az élet nehézségei miatt még inkább keressék az élethez a reményt, az erőt, a vezetést, az értelmet adó bibliai kijelentést.

Urunk! Köszönjük a lehetőségeket. Köszönjük a gyülekezet alkalmait, és Lelkeddel ösztönözz bennünket, hogy jól éljünk az Igével néped közösségében. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |