| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Miért van szükséged kisközösségekre? 4.

Szolgáló csoportok

Mózes 2. könyve 18. fejezet 13-24. vers

„¹³Másnap Mózes leült, hogy bíráskodjék a nép között. Ott állt a nép Mózes előtt reggeltől estig.

¹⁴Mózes apósa látta, hogy mi mindent végez a nép között, ezért azt mondta: Miért így végzed munkádat a nép között? Miért egyedül bíráskodsz, és miért kell az egész népnek reggeltől estig előtted állnia?

¹⁵Mózes ezt felelte apósának: Mert hozzám jön a nép, hogy megkérdezze Istent.

¹⁶Mert ha valamilyen ügyük van, hozzám jönnek, és én igazságot teszek ember és embertársa között, és tudtul adom nekik az Isten rendelkezéseit és utasításait.

¹⁷Ekkor azt mondta Mózesnek az apósa: Nem jól csinálod a dolgot.

¹⁸Teljesen kimerülsz te is, meg a nép is, amely veled van. Túlságosan nehéz neked ez, nem tudod egyedül elvégezni.

¹⁹Most azért hallgass a szavamra, tanácsot adok neked, és Isten is veled lesz. Légy te a nép szószólója Istennél, és te vidd ügyeiket Isten elé!

²⁰Őket pedig figyelmeztesd a rendelkezésekre és utasításokra, és ismertesd meg velük az utat, amelyen járniuk kell, és azt, hogy mit kell cselekedniük.

²¹De szemelj ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött.

²²Ezek tegyenek igazságot a nép között minden időben. Minden nagyobb ügyet vigyenek te eléd, minden kisebb ügyben pedig tegyenek igazságot ők. Így könnyítenek terheden, mert veled együtt hordozzák.

²³Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni, meg ez az egész nép is békességben mehet vissza a helyére.

²⁴Mózes hallgatott apósa szavára, és mindent úgy tett, ahogyan mondta neki.”

Imádkozzunk

Köszönöm neked Uram, hogy házadban lehetek, hogy hálát adhatok az elmúlt hét örömeiért és nehézségeiért. Köszönöm, hogy az Úr napját nem egyedül ünnepelem, mert adtál nekem közösséget, s benne barátokat, akik által tanítasz, nevelsz és fegyelmezel az élet dolgaiban. Köszönöm az Igét, hogy tisztán hangzik, hogy erőt és vigasztalást ad. Köszönöm, hogy adtál vezetőket közösségünknek, akik valóban akaratodat keresve élnek, és szolgálnak a gyülekezetben. Kérlek Uram, erősítsd meg családjainkat, bennük az összetartozást és a szeretetet. Kérlek Uram, építsd, neveld tovább a Te követésedre szolgálatodban ezt a gyülekezetet és az ország többi gyülekezetét is. Kérlek Uram országunkért, adj felemelkedést, megújulást, mert sokszor úgy érezzük, elveszünk. Őrizd meg bennünk a reményt, hogy van még ebből a mélységből kiút. Adj mindnyájunknak olyan hitet és bölcsességet, ami megtart bennünket szilárdan melletted, és nem olvadunk be észrevétlen a világ dolgaiba, hanem tudjuk neved dicsőíteni és Téged áldani. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk Urunk, áldd meg istentiszteletünket. Ámen.

A te áldott Szentlelked,

Kérlek, tőlem el ne vedd,

Sőt újítsd meg bennem,

hogy dicsérjem neved,

Szolgálhassak tenéked.

Reád bíztam magamat,

Te viseljed gondomat,

Igazgasd jó útra az én lábaimat,

Én minden szándékimat.

205. dicséret 9. és 10. vers

Cselekedetek könyve 6. fejezet 1-7. vers

„¹Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.

²Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: »Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál.

³Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába;

⁴mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.«

⁵Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát;

⁶az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.

⁷Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.”

Szeretett Testvérek!

Örülsz-e, amikor látod gyermeked növekedését? Örülsz-e, amikor látod unokád növekedését? Remélem, hogy igen. De ez egy kétélű dolog. Hiszen, ha a gyermek nem növekedik, ha centiben sem gyarapodik, bár az esztendők elmúlnak, akkor aggódni kezdünk, hogy csak nincs valami baj? Vagyis valóban örülünk – bár az arcokon ezt nem nagyon láttam az előbb –, amikor a gyermekek, vagy az unokák szépen növekednek, gyarapodnak. Azonban, ez mivel jár? Komoly feszültségekkel és konfliktusokkal. Kinőtte a cipőt. Jó drága már a gyermekcipő is. Már meg kinőtte a ruhát, amit tavaly vettünk neki. Aztán, amikor már olyan tizenéves kezd lenni, esetlenül mozog, hiszen aránytalanul megnyúlt. Rengeteg változással jár ez az időszak. Vagyis a növekedés feszültsége jelentkezik. Lehet, hogy ezért nem volt annyira egyértelmű a válasz az arcokon, hogy örülünk annak, ha növekednek a gyermekeink, unokáink. De hát azért tudom, hogy örülünk neki. Viszont látnunk kell, hogy a növekedés feszültsége kíséri végig ezt az időszakot, és azt is mindjárt hozzá tehetjük persze, mintegy magunk bátorítására is, hogy a növekedés feszültsége az élet egyik jele is. Vagyis nem szabad megijedni tőle. Nem szabad azt mondani, jaj, ne legyen feszültség, inkább egy centit se nőjön tíz év alatt. Legyen nyugalom. Hanem azt szeretnénk, hogy növekedjen testben, gyarapodjon lélekben, ismeretben. De ez újabb feszültségeket fog szülni.

Nos az élet egyik jele a növekedés feszültsége. De ez így van a gyülekezettel is. Így volt a jeruzsálemi gyülekezettel is, sőt így volt annak idején a pusztában vándorló Izrael népével is.

A gyülekezet növekedése is kívánatos. Gyakran imádkozunk érte. Próbálunk sok mindent megtenni érte, hogy gyarapodjon létszámban a gyülekezet; lélekben, ismeretben, hitben, engedelmességben, szolgálatban is növekedjen. És amikor egy kicsi növekedés van, amikor egy kicsi gyarapodás van, akkor azonnal megjelennek a feszültségek is. Ahogyan a gyerek nem érzi jól magát a szorító cipőben, a rövidre vált ruhában, úgy a gyülekezet életében is feszültségek jelentkeznek.

Az ősgyülekezetről azt olvassuk, hogy növekedett a tanítványok száma és zúgolódás támadt. Erre mondhatnánk: na szép kis gyülekezet! De ez a természetes. Ilyen zúgolódás, bár minél több támadna nálunk is, Magyarországon, ahol a gyülekezetek növekedése miatt belső feszültségek jelentkeznek. Ami tegnap jó volt, az holnap, holnapután (ha növekszik, gyarapszik egy gyülekezet) nem teljesen jó megoldás, módszer, épület és sok minden más. Egy növekvő gyülekezet kinövi a tegnapi ruháját, a tegnapi lehetőségeit, és akkor újakat kell keresni, mert különben a feszültség marad fönn.

Nos a jeruzsálemi gyülekezetben is feszültség keletkezett, zúgolódás támadt, hogy bizonyos csoport tagjai kevésbé részesülhettek az asztalok körüli szolgálatban. Nem derül ki egyértelműen, hogy melyik értelemben kell érteni, vagyis, hogy a görög nyelven beszélő özvegyeket nem látták el kellőképpen segítséggel, vagy pedig nem engedték őket, hogy ebben a szolgálatban mások felé részt vegyenek. Bármelyik is volt, most a történetünk szempontjából mindegy, feszültség keletkezett. A mellőzöttség feszültsége a gyülekezeten belül, bizonyos réteg nem volt annyira a középpontban. Egy időre, mintha háttérbe szorultak volna, mintha elfelejtette volna őket a gyülekezet egésze és emiatt feszültség keletkezett.

Minden növekvő gyülekezetben ez megjelenik. És ezért mondom, hogy az ilyen fajta feszültség az a növekedésnek, az életnek a jele, és ettől nem kell megijedni, meg kell találnunk a választ rá.

Saját gyülekezetünkben is megtapasztalhattuk ma is, de már évek óta, hiszen az elmúlt másfél évtizedben körülbelül megduplázódott a gyülekezet. Ez azt is jelenti, hogy ami 10-15 évvel ezelőtt egy jó ruha volt, módszer volt, elég épület volt, azt kinőttük. Az ma már nem elég, nem jó. Ugyanolyan módszerekkel, ugyanolyan eszközökkel, ugyanolyan gyülekezeti struktúrával nem lehet tovább egy kétszer akkora közösséget vezetni, és nem tud problémamentesen élni egy megnövekedett gyülekezet. Amikor még 15 évvel ezelőtt csak öt kiscsoportunk volt, akkor bőven elfértünk épületeinkben.  Most, amikor a hittancsoportokat nem számítva is huszonöt van, akkor lassan közelharc folyik, hogy a megfelelő időpontban legyen terem egyik és másik csoportnak. Feszültségek keletkeztek. Nem most, már évek óta benne élünk ebben a feszültségben. Ez a növekedés feszültsége.

Aztán aránytalanságok is megjelennek. Hiszen egy ilyenfajta szolgálatban, egy ilyenfajta életben, a gyülekezetünk szolgálatának, életének egyszer az egyik területére tudunk jobban koncentrálni, máskor a másikra, és akkor bizonyos területek egy kicsit látszólag a háttérbe szorulhatnak, vagy nem olyan fontosnak tűnnek. Másik oldalról túlterheltség jelentkezik, hiszen ugyanannyi ember egy bizonyos idő után képtelen már ellátni a kívánatos szolgálatokat. És mindez feszültséggel jár.

Akkor most mit tegyünk? Mondjuk azt, hogy rosszak vagyunk? Mondjuk azt, hogy csupa szeretetlenek vagyunk? Mondjuk azt, hogy baj van a gyülekezetben, mert feszültség keletkezett? Hát ez az örvendetes feszültség, a növekedés feszültsége. Akkor mit tegyünk? Mit tettek az apostolok? Mit tett a jeruzsálemi gyülekezet? Mire láttunk példát Mózes könyvéből? Vagyis mi történt háromezer pár száz évvel ezelőtt, mi történt  közel 2000 évvel ezelőtt, egészen más-más történelmi szituációkban, és mi az, amiből tanulhatunk mi, napjainkban?

Először is: a jeruzsálemi gyülekezetben, ahol zúgolódás támadt, feszültség volt, mindenkit tanítványnak neveztek ezek után is. Nem az volt az első reakció, te nem vagy tanítvány, mert zúgolódsz, mert feszültség van, mert valamit szeretnél jobbítani. Hanem tanítványnak neveztek mindenkit, aki Krisztus-követő. Ez egy nagyon fontos mozzanat. Mert az egyház története már megmutatta, néha éppen ott, ahol növekedés volt, hogy elkezdtek szakadozni frakciókra, elkezdtek egymásra mutogatni, egymást kizárni, mert bizonyos dolgokban nem teljesen egyformán gondolkoztak. Bizonyos fölmerült kérdésekre nem ugyanazt a feleletet próbálták adni. Lássuk meg, tanítványoknak nevezi Lukács mindazokat, akik ott, ebben a gyülekezetben ott voltak. Azt olvastuk, hogy „Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma…”. Nem azt olvassuk, hogy gyarapodott a gyülekezet, némelyek pedig aknamunkát folytatva zúgolódtak. Nem mindegy, hogy hogyan nézünk egymásra.

A helyzetelemzés első fontos mozzanata, hogy lássam meg a másikban a Krisztus által a testvért. Akkor is, hogyha bizonyos kérdésekben nem értünk egyet. Más megoldást gondolnánk. Aztán összehívták az egész gyülekezetet. A megoldásba bevonják az egész gyülekezetet. Szintén egy fontos mozzanat.

Azon érdemes viszont elgondolkoznunk, hogy az apostolok miért várták meg ezt a pillanatot, hogy tudniillik zúgolódás, morgolódás támadt a gyülekezetben. Miért nem hamarabb utasították a gyülekezetet, hogy válasszatok ki egy szolgáló csoportot, akik az asztalok körüli szolgálatban majd várakoznak. Ez egy napon érdekes pont. És itt érdemes egy picit megállnunk. Hát nem lett volna jobb, ha megelőzve elébe mennek a dolgoknak? Miért várták meg? Nem olvasunk feleletet, de ha újra és újra végigolvassuk a történetünket, és hogyha az Írás más összefüggéseire is odafigyelünk, meg az élet tapasztalataira, akkor azt hiszem, hogy mégis tudunk felelni. Miért nem léptek hamarabb a túlterhelt, a szolgálatban túlterhelt apostolok? Először is talán azért, mert a tagok, mert az emberek a saját tapasztalataik alapján könnyebben meggyőzhetők, minthogyha valaki egy-két lépéssel vagy öt lépéssel előttük tud menni, és már előre tudja mondani, hogy ennek és ennek ez lesz a következménye; hogy ne kerüljünk ebbe a feszültségbe, megelőlegezve már kezdjük el a megoldást. Nem mindenki lát 2-3-5 lépést előre. Nagyon sokan csak éppen a pillanatot látják. Ezért nem szabad bántani őket.

Az apostolok (részben talán ezért) vállalták, egy bizonyos pontig vállalták a többletszolgálatot, ami már a saját elhivatásuk terhére ment. Az igeszolgálat terhére ment, amíg a tagok nem vették észre, hogy itt valamit lépni kell. És nem merült föl a közösségből az igény, hogy itt valamit változtatni kell. Mert hogyha már többen fölismerik, akkor könnyebb lesz a változtatás, minthogyha csak valaki előre mutatja, hogy ennek ez és ez lesz majd a következménye. Azon nagyon hamar és nagyon sokáig képesek vitatkozni emberek, hogy tényleg úgy lesz-e majd holnap, vagy holnapután. De úgy lett. És amikor úgy lett, akkor keresik a megoldást. A gyülekezet tagjai közül egyre többen kezdik mondani, hogy itt valamit változtatnunk kell, ez a struktúra, ez a szolgálati rend, ahogyan eddig éltünk, ez így nem folytatható, mert nem fog növekedni a gyülekezet. És ez egy fontos tapasztalat. Ez ma is igaz egyébként. Valamivel könnyebb, vagy lényegesen könnyebb (de akkor sem könnyű) egy-egy mozzanaton változtatni, ha azt már sokan látják, nem csak némelyek tudják előre jelezni, hogy itt és itt változtatnunk kellene.

A másik, amiért talán az apostolok bevárták, és nem előre, mintegy kijelentésszerűen szervezték, hanem bevárták ezt a helyzetet, az valószínűleg az lehetett, hogy ha ők hamarabb jelzik, hogy „mi megmaradunk az igeszolgálat mellett és az imádság mellett, ami ránk bízatott, ti pedig válasszatok magatoknak segítőket, és szervezzétek meg, hogy az asztalok körüli szolgálat is szépen menjen” – ha ezt hamarabb teszik az apostolok, akkor némelyek azt mondták volna: lusta emberek, nem akarnak dolgozni, derogál nekik az asztalok körül szolgálni. És amikor ilyen hangok jelennek meg, amikor némelyekben ez a lelkület erősödik föl, akkor utána ebből nagyon nehéz változtatni.

Az apostolok megmutatták, hogy nem esik le az aranygyűrű az ujjukról, hogyha az asztalok körül felszolgálnak. Csak amikor a gyülekezet is kezdte érezni, hogy az igeszolgálat rovására megy az egész, ha az apostolok azokkal a feladatokkal foglalkoznak, amit mi is meg tudnánk csinálni, akkor már sokkal könnyebben vették az útmutatást, a tanácsot és a kérést a megoldás felé, amivel az apostolok majd elő is állnak. Vagyis a helyzetelemzés nagyon fontos akkor, amikor a növekedés feszültségében van egy közösség.

És bizony nálunk is így van ez. Hiszen ahogyan gyarapodott a gyülekezet, ez azt jelentette, hogy egyre több lett a feladat és a szolgálat, hatványozottan növekedtek a feladatok. És akkor mi lesz? Vagy mindent megpróbál néhány ember magára vállalni, amit nem tud egy bizonyos pontnál tovább végezni, mert a fizikai teljesítő képességünk és a szellemi teljesítő képességünk mindannyiunknak korlátozott. És akkor megtorpan a gyülekezet? További újabb aránytalanságok lesznek a szolgálatban? És legfőbbképpen nem azt végezhetik, ami a feladatuk. Az Efezusi levélben olvashatjuk, hogy például a pásztoroknak, a lelki tanítóknak az a feladata, hogy felkészítsék a szenteket, a gyülekezet tagjait, a Krisztus követésére életüket odaszentelt embereket a szolgálat végzésére. Vagyis, azt a fajta speciális szolgálatot kell, hogy végezzék, hogy helyzetbe hozzák a többi hívő embert, szolgálati helyzetbe hozzák, hogy ők is léphessenek. Mondhatnánk, hogy “gól-passzt” adjanak. Olyan helyzetbe hozzák a másikat, hogy mindazt, amit ő tehet, azt megtegye.

Igen, ez is egy szolgálat, és sok energiát igénylő és sok időt igénylő szolgálat. És valahol nekünk is ebbe az irányba kell mozdulnunk. Hála Istennek egyre többen ezt kezdik fölismerni nálunk is.

Mi volt a megoldás? Az, amit valaki, napjaink egyik teológusa így fogalmazott meg: „A gyülekezet vezetésének legfontosabb feladata, hogy hozzásegítse a gyülekezet tagjait adományai, képességei felismeréséhez, és segítse őket, hogy éljenek velük.”

Nos, hogyan tették mindezt az apostolok? Mi volt a megoldás? Odaálltak a gyülekezet elé, azon gyülekezet elé, ahol már egyre többen fölismerték, hogy a gyülekezet így nem fog tovább növekedni, mert ez az út már így nem járható, kinőttük ezt a ruhát és ezt a cipőt. És itt váltani kell. Nos, amikor már a gyülekezetből jöttek ezek az igények, hogy itt valami feszültség van, valami nincs rendben, de egyre inkább látjuk, hogy nem azért nincs rendben, mert ti apostolok lusták vagytok, hanem azért, mert nem tudtok többet végezni. Képtelenség többet várni tőletek, itt nekünk is kell most már valamit tenni. Nos, ekkor az apostolok egyik oldalról úgymond felmentést kérnek az addig általuk is végzett asztalok körüli szolgálat alól, hogy teljes energiájukat az Ige szolgálatára fordíthassák. És a gyülekezet megadja nekik. És nem azt mondják, hogy mit képzeltek, így volt tegnap is, tegnapelőtt is – ahogy ezt mondaná egy jó református: atyáink idejében is így vót, mér akartok változtatni? A gyülekezet elfogadta. Azt mondják az apostolok: nem lenne helyes, ha elhagynánk az imádságot, az igeszolgálatot, hogy az asztalok körül szolgáljunk, merthogy már arra is teljes-idő ember kellene, sőt nem is egy ember kellene. Ezért, másik oldalról, válasszatok magatok közül olyanokat, akik ezt a szolgálatot fogják végezni. Vagyis újabb munkatársak kellenek. Válasszatok magatok közül. Itt – ahogy később mondanák – a diakónus választásról van szó. A diakónus szó persze, az tágabb a Szentírásban, mint ahogy itt az utóbbi évtizedekben a magyar nyelvhasználatba ez beszorult: csupán szeretetszolgálati, szeretetszolgálati intézmény munkása. A Szentírásban lényegesen tágabb és sok más egyházban is, lényegesen tágabb tartalma van a diakónusi szolgálatnak.

De most a lényeg az számunkra, válasszatok magatok közül… Még pedig nagyon érdekes, hogy a zúgolódók közül. Vagyis akik fölismerték, hogy így nem lehet folytatni tovább, ebben a struktúrában a gyülekezet képtelen tovább lépni. Éppen az Ige szolgálata akadályoztat. Nos azok közül kellett. Hiszen, ha megnézzük a neveket, akkor ezek olyan nevek, ahol össze tudjuk rakni… hiszen a görögök részéről jött, a görög nyelven beszélő zsidók részéről jött a fölvetés, hogy így nem mehet tovább a gyülekezet élete. És ekkor az apostolok azt mondják, akkor „válasszatok magatok közül”. És a gyülekezet kiket választ? Nem zsidó származásúak közül, a gyülekezet zsidó származású tagjai közül, hanem a zsidó származású, de görögül beszélő tagjai közül választanak. A nevek árulkodnak. Ezek a nevek ilyen nevek. Vagyis azok közül, akik fölismerték, hogy ez így nem folytatható tovább, mert a növekedés akadálya lesz; akik szóvá tették. Őket nem lesöpörték, hogy rossz testvérek vagytok, már még testvérek se vagytok. Tanítványok vagytok. És hogyha fölismertétek, akkor gyertek és cselekedjetek. És ez egy fontos dolog. Mert amikor csak kritizál valaki, de a szolgálatban nem akar részt venni, akkor ott szemléletbeli hiba van. Itt találtak olyanokat közülük, akik nemcsak a kritikai észrevételt tették meg, hanem készek voltak arra, hogy akkor a javulás érdekében cselekedjünk. Nos fontos mozzanat ez is. Fontos az is, hogy megvan a feltétele, nem akárkiket lehetett odaállítani: „Válasszatok ki magatok közül atyámfiai két férfit, akiről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába”. Megvannak a kritériumok is, hogy azért kiket válasszatok erre a szolgálatra; hogy utána állítsuk be őket ebbe a szolgálatba (nem ők magukat, hanem a közösség által, ha elfogadottak, akkor állítsuk).

Mi az, amit megtanulhatunk mi is az előbb olvasott szakaszból, vagy akár a Mózes történetéből is, ahol Mózes is a nép vezetésére hívattatott el, de nagyon sok ügyes-bajos dolog volt, bíráskodó dolog is volt; gyere és segíts, döntsd el, hogy most a vitatkozásban kinek vagy hogyan van igaza. És Mózes eleinte fölvállalta ezt. Aztán annyira sok ilyen ügy lett, annyira rákaptak az emberek, hogy már hosszú sorban álltak egész nap Mózesnél, hogy gyere és segíts a mi ügyünkben, meg a másik vitás ügyben, és a nép vezetésére nem maradt ideje Mózesnek. És ott is változtatni kellett.

Nos közel másfél évtizeddel ezelőtt egy elég jelentős változást elkezdtünk a gyülekezetben, nevezetesen, hogy elindítottuk a közösséget a kiscsoportos szolgálatok irányába, hogy az öt helyett minél több csoport legyen –  „mert egy gyülekezet csak akkor lehet naggyá, ha egyúttal kicsivé is lesz” (ahogy idéztem valakit néhány héttel ezelőtt). Csak akkor lehet személyesen számon tartani mindenkit sok száz fős közösségben, ha vannak kicsi sejtek, ahol egymást számon tartják az emberek.

Nos a kiscsoportok felé való elindulás többek között ezt a célt szolgálta. És ezen az úton elindultunk, erre sokan vevők voltak, partnerek voltak gyülekezetünkben. A gyülekezet növekedésének (nagy fölmérések szerint) fontos, sajátos jellemzője, hogy egy gyülekezet csak akkor gyarapszik létszámban, ha a gyülekezetbe járók, mondjuk úgy, hogy a vasárnapi istentiszteletre járóknak legalább fele hét közben kiscsoportos együttléten ott van. Ha lényegesen kisebb ez az arány, akkor nem tud gyarapodni egy gyülekezet. Mert félkarú óriássá próbál válni, és az sokáig nem működik.

Elindultunk tehát ebbe az irányba (ehhez nyílván egyre több segítő is kellett, önkéntes csoportvezető is kellett), elindultunk ebbe az irányba és ezen a vágányon. Ebben az irányban az ifiknél most előrébb tartunk, mint a felnőtteknél. Hiszen jó pár esztendő eltelt, és egyetlenegy új felnőtt kiscsoportot nem tudtunk indítani. Ennek több oka is van, ami most nem tartozik még ide. Kellenek önkéntes munkások, akik erre a szolgálatra fölkérhetők, beállíthatók. De ez azt is jelenti, hogy akkor nekünk pedig őket kell segíteni, hogy ők még több embert elérjenek, mint ahányat mi, néhány lelkész el tudunk érni.

A kiscsoportok, a kiscsoportos szolgálat tehát egy fontos irány volt, és egy fontos eszköz volt a gyülekezet létszámbeli növekedéséhez is. Hiszen van presbitérium, vannak bizottságaink (bár nagyon meg kellene őket erősítenünk), vannak gyermekmunkásaink, vannak hitoktató ifi-vezetők, a táborban csoportvezetők is (ott már felnőtt csoportokat sem mindig lelkészek vezetnek, mert akkor nem vihetnénk el annyi felnőttet a táborba), de itthon ezen a területen gyengék vagyunk. És ez a növekedés egyik akadálya. Gyengék vagyunk. Kevesek vagyunk.

Amit a mai Igénk különösképpen a szívünkre helyezhet, hogy a szolgálatok megosztása, az a gyülekezet növekedését jelentheti. És szükségünk van szolgáló csoportokra is, nem csupán Biblia-tanulmányozóra – ahogy a múltkor olvastuk, kutatták az írásokat a Béreabeliek – hanem más szolgálatokat végző csoportok erősítésére és gyarapítására is vannak ilyen csoportjaink, de több kellene és megerősítenünk kellene. Mert hiába próbálnak sokan leülni a lakodalmi asztalhoz és még többen holnapután, hogyha ugyanolyan kevés emberrel akarjuk kiszolgálni őket, mint a családi ebédnél. Oda elég néhány ember. De amikor sokan akarnak részesedni a közösség áldásaiból, ott sokaknak kell együttmunkálkodni. Ez másképp nem megy.

A jeruzsálemi gyülekezet is eljutott arra a pontra, hogy sokan szerettek volna részesedni a gyülekezetben elérhető áldásokból, de még mindig ugyanaz a kicsi csapat próbálta ezt végezni. És amikor egyre többen fölismerték, és zúgolódtak, hogy ez így nem mehet tovább, mert nem megy tovább, akkor az apostolok azt mondták: igazatok van, most már ti is kezditek látni, változtassunk. Tessék akkor embereket beállítani, és legyenek olyanok, akik vállalják, és akiket megbíztok, és akitől elfogadjátok a szolgálatot.

Nos szükségünk lenne nemcsak csoportvezetőkre, hanem sok más szolgálati csoportokra is. Akár olyanokra is, akik a gyülekezeti, hivatali ügyvezetésben (időnként vannak csúcsmenetek), és akkor megszólíthatók lennének, és egy-két óra erejéig el tudnának jönni. Talán lehet, hogy a számítógépnél beírni egy névsort; talán amikor így a tanévet kezdjük, ősszel (vagy 800 levelet szét szoktunk küldeni, iszonyatos papírmunka, amíg mindezt elvégezzük, elkészítjük), akik megszólíthatók lennének, hogy igen, hogy ha ilyen lesz, akkor jöjjön egy telefon, és ha tudok szaladok, ha nem, akkor egy másik valakit lehessen megkérni, hogy most eljöhetsz segíteni a gyülekezetnek.

Elindult a presbitériumon belül a gyülekezet fogadása istentiszteleten, itt a templomajtókban. Néhány atyafi végzi hűségesen, több kellene. Van a templomnak másik ajtaja is, nem jut oda ember. Több kellene, mert hasznos és áldásos szolgálat.

Lehetne a templomkertünkből is sokkal több és sokkal szebb. Haladhatnánk előrébb ének és zene ügyben is, hogyha sokkal többen lennének hozzá.

Haladhatnánk előrébb a diakóniai szolgálatban, a látogatásokban is, ha nem egyszerűen csak a kis diakóniai bizottságunkra maradna minden.

Mehetnénk előrébb az istentisztelet gazdagításában is. Évek óta mondogattam, de nagyrészt süket fülekre talált, hogy például egy-egy istentiszteleten elhangozhatna egy-egy nagyszerű vers. Ehhez kellene egy csapat, akik összeállítják egy évre, összeválogatják az adott verseket, meg egy másik kis csapat, akik ezt szépen el tudják mondani. És akkor ezt szét lehet osztani és egy évben egyszer, vagy kétszer, vagyis nem túlterhelve részt vehetnének egyre többen a szolgálatban.

Jó lenne, ha lenne egy kreatív csoportunk, aki plakátoktól kezdve sok minden mást el tudna készíteni.

El kellene jutnunk odáig, hogy legyen egy olyan technikai csoportunk, és technikánk, hogy ha kell, akkor akár az igehirdetés vázlatát ki tudjuk ide vetíteni. Vagy az ahhoz szükséges egyéb valamit.

Mind gazdagítaná a gyülekezetet, de ehhez emberek kellenek. Mert ehhez kevesen vagyunk.

Szeretett Testvérek! Mi lett az eredménye a jeruzsálemi gyülekezetben ennek a feszültségnek? – a növekedés feszültségének. Hát nem az, hogy összevesztek! Nem az, hogy kiközösítettek némelyeket, mert szóvá tettek hiányosságokat. De nem is az, hogy némelyek azt mondták, hogy igazunk van, ugye igazunk van, szóvá tettük, de közben egy lépést sem tettek a megoldás érdekében; hanem jó eredménye lett mindennek.

De mi kellett ehhez? Szükséges tehát, hogy ez a látás vezéreljen mindenkit. És ott a gyülekezetben ez bekövetkezett. Fölismerték a növekedésből következő feszültségeket. Közösen meg tudtak egyezni az előrehaladás irányába, és ez a látás vezérelte a gyülekezetet, eszerint cselekedtek. Ez ma is így van. Ha ez a látás egyre többünk látása lesz, és ezt egyre többen magunkévá tesszük, akkor eljuthatunk oda, amit itt olvastunk: „az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben”. Ez lett az eredménye. Nem az, hogy összevesztek, bár volt nézetkülönbség közöttük. Nem az, hogy kialakult egy bíráló csoport, akik mindig karba tett kézzel csak bíráltak, mert nekik ez a dolguk; hanem akik zúgolódtak, akik észrevették a hiányosságot, tessék jertek; és egy-egy részt akkor vállaljatok – a megadott szempontok szerint.

Ma is terjedhet tovább az Ige, és a Nagyerdei Gyülekezet is növekedhetne, mert megtorpantunk. Létszámban megtorpantunk, legalább is egy évtizedhez képest. Stagnálunk. Minőségben tudom, hogy előrébb léptünk sok területen, de terjedhetne az Ige bennünk, közöttünk, és kifelé is a város felé, ha egy ilyen látás vezérelne mindannyiunkat. Viszont, ha az Ige terjed, ha ez a látás vezérel bennünket, akkor a növekedés újabb feszültségét vehettük el. Mert, ha tovább gyarapszik a gyülekezet, újabb feladatok és szolgálatok, mint hiányosságok jelennek meg. Ez törvényszerű. Ettől nem szabad megijedni, erre keresni kell a megoldást és a választ.

A jeruzsálemi gyülekezetben jó eredménye lett a növekedés feszültségének. Vettek nagyobb cipőt és nagyobb ruhát. És nem pedig azt mondták, hogy nem szabad a gyermeknek növekedni, elég sokan vagyunk most már a templomban, most már ne jöjjön ide több ember.

Nekünk is meg kell keresnünk azt a módot, hogy több ember között többen, többet tudunk szolgálni. Ámen.

Te vagy az Ura

Választott népednek,

És hű pásztora

Minden időben

Most s jövendőben

Gyenge seregednek.

Kiket megváltál

Drága szent véreddel,

Megszabadítál

Bűntől, haláltól,

A kárhozattól

Elégtételeddel.

Azért már élünk Néked,

nem magunknak;

Hát úgy bánj velünk,

Hogy nagy örömmel

Szolgáljunk szívvel Néked,

mi Urunknak!

297. dicséret 7-8-9. vers

Magasztalunk Istenünk, gyermekeink, unokáink testi, szellemi gyarapodásáért, az így kapott örömökért és feladatokért is.

És magasztalunk Istenünk, hogy láthatjuk Szentlelked munkáját gyülekezetünk életében is, a megtérések, a lelki megújulások csodáiban.

Bocsásd meg, hogy a lelki növekedés által létrejött feszültségek kezelésére, megoldására nem voltunk mindig készen.

Bocsásd meg, hogy nem Igéd szerint, hanem emberi indulatok szerint próbáltuk kezelni azokat. Vagy semmit sem tettünk.

Hálát adunk a keresztyén barátaink, házi testvéri találkozások, kiscsoportjaink és az együtt végzett szolgálatok által adott áldásaidért.

Segíts Szentlelkeddel, Igéddel, hogy a gyülekezetünk növekedésével keletkezett aránytalanságokat, hiányosságokat, feszültségeket közösen, szeretetben tudjuk feloldani és megoldani.

És segíts Lelkeddel, hogy egyre többen keressék, ismerjék fel és végezzék a nekik készített szolgálatokat. Segíts Igéddel, hogy egyre több szolgáló csoportunk, munkaközösségünk legyen. És segíts Szentlelkeddel, hogy testvériesen, egymást kiegészítve szolgálhassanak sokan.

És segíts Urunk, hogy lelkészeink minden erejüket a tagok szolgálatra való felkészítésére fordíthassák az Ige szolgálatában.

Könyörgünk, hogy az így növekedő, szolgáló gyülekezetünk áldásul lehessen felbolydult nemzetünk életében. Könyörgünk, hogy az előttünk járt nemzedék szabadságszeretetének jó példája is lelkesítse mai nemzedékünket. Így könyörgünk hazánkért, népünkért, határon belül és azon kívül is.

De könyörgünk Urunk mindazokért, akik mindezek közepette az élet gondjaival vannak elfoglalva, vagy éppen betegágyon fekszenek, vagy szívükben friss gyászt hordoznak, hogy megtapasztalhassák gyülekezetünkben is, vigasztaló szeretetednek erejét és hatalmát.

Kérünk mennyei Atyánk, hogy a Te üdvözítő gondolatod terve, akaratod szerint munkáld közöttünk bennünk is a növekedést, és hogy a növekedés boldogító feszültségében élhessünk. Ámen.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |