| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Elhívatásunk és kiválasztottságunk

Rómabeliekhez írott levél 6. rész 12-18. vers

¹²Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.

¹³Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek.

¹⁴Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.

¹⁵Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla!

¹⁶Nem tudjátok, hogy ha valakinek átadjátok magatokat szolgai engedelmességre, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra?

¹⁷De hála az Istennek, hogy csak voltatok a bűn szolgái, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére adattatok!

¹⁸Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.

Imádkozzunk

Istenünk, jó Atyánk Jézus Krisztus által!

Gyermeki hálás szívvel borulunk le előtted e nyugalomra rendelt napnak reggelén, és áldunk Téged atyai jóságodért, hogy fáradt testünket az édes álom karjain megnyugtattad, és megújult erővel ébredhettünk fel. Minden reggel megújítod rajtunk a Te irgalmasságodat, kérünk, ébreszd fel lelkünket is, hiszen a dolgos hétköznapokban, a testi életünkről való gondoskodás közben gyakran elfelejtkezünk Rólad. Bocsásd meg ezt nekünk, és kérünk, add, hogy vágyakozó szívvel keressük benned és nálad üdvösségünket. Istenünk, Te velünk vagy hétköznapjainkban, fáradozásainkban, légy velünk most is, taníts bennünket, hogy többre becsüljük a lelki jókat a testi javaknál, mert hiszen testi életünk múlandó, lelkünket pedig az örökkévalóságra teremtetted. Kérünk, add azért, hogy e napon legfőbbképp lelkünknek javairól gondoskodjunk, és a Te segítségeddel legyőzhessük a testnek és a világnak minden kísértését, hogy azok ne vonjanak el Tőled. Urunk Istenünk! Terjeszd ki atyai áldásodat szeretteinkre, akikhez életünk boldogságát kötötted, hadd élhessenek ők is a Te szeretetedben. Kérünk, táplálj minket az életnek kenyerével, az élő víznek forrásával, amellyel megéhezett és megszomjazott lelkünket táplálod e gyülekezetben, e boldogító közösségben, hogy mindig hű követője legyünk a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak. Te ajándékoztál nekünk mindent, életet, embertársainkat, hajlékot, békességet, örömet, Te indíts bennünket hálaadásra, dicsőséged hirdetésére és a Te szolgálatodra. Tégy alkalmassá bennünket arra, hogy lelkünk jászolában megszülethessen az Úr Jézus Krisztus, méltóképpen tudjunk felkészülni, várakozni. Hallgasd meg Urunk alázatos könyörgésünket, nyugtasd meg lelkünket rajtunk és a Te teremtett világodon most és mindörökké. Ámen.

Jézus, ó mi Idvezítőnk ,

Kiben vagyon hitünk,

Ki mi értünk születtél,

És nagy halált szenvedtél:

Irgalmazz minékünk!

Kérünk téged azért mostan:

Tekints reánk mennyből,

Kik hozzád esedezünk,

És segítséget várunk:

Irgalmazz minékünk!

293. dicséret 1. és 6. vers

Péter 2. levele 1. fejezet 3-11. vers

„³Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.

⁴Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.

⁵Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,

⁶az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet,

⁷a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.

⁸Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.

⁹Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult.

¹⁰Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.

¹¹És így dicsőségesen fogtok bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába.”

Szeretett Testvérek!

Sokan emlékezünk még a gyakran hangoztatott mondatra, miszerint „a lét határozza meg a tudatot”. De melyik lét? A hazugságok, a megszorítások, az elvonások valósága? Mert kétségtelen, hogy hatással van ránk. A lét határozza meg a tudatot – mondták évtizedeken keresztül – és van némi igazság benne. De a nagy kérdés az, hogy melyik? Vagy a nem látható dolgok valósága határoz meg bennünket? Melyik lét határoz meg? Az, amit pillanatnyilag látunk, ami pillanatnyilag körülvesz bennünket, vagy egy nagyobb valóság határozhat meg bennünket, formálhatja életünket és gondolatainkat? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy mindkettőnek komoly következménye van. Akármelyik lét van hatással ránk, van befolyással életünkre, annak látható következménye lesz.

Wass Albert írja az „Elvész a nyom” c. regényében, a vagyonától megfosztott és Erdélyből száműzött, akkor éppen nyugatra kényszerült Drágffy hercegről, és az idézet így szól: „Tudta, hogy nem a kormányváltáson múlik ez, nagyobb változásra van szükség. Az emberek maguk között kell, hogy megváltozzanak, belül. Vissza kell térjenek előbb az erkölcshöz, amiről egyformán megfeledkeztek mindenütt, keleten és nyugaton” – eddig az idézet. Valahol Németországban jár ekkor, oda kényszerült a regény szereplője, a mindenéből kiforgatott erdélyi ember, és amikor hozzátartozója próbálja bátorítani, vigasztalni és magyarázni a helyzetet, akkor adja ezeket a szavakat Wass Albert a főszereplő ajkára. Valami nagy változásra lenne szükség, nem egyszerűen kívül (az sem árt sokszor), hanem az embereknek egymás között, de ez azt jelenti, hogy akkor először belül kell, hogy megváltozzunk. Egyen-egyenként belül kell, hogy megváltozzunk. Csak akkor várható el, hogy majd kapcsolataink is változnak, és ez kihatással lehet akár még az egész társadalomra is.

Nos, mi határozza meg gondolkozásunkat, életünket? Az a pillanatnyi valóság, hogy mindenből kiforgatták? Az a pillanatnyi valóság, hogy menekültként kell élnie (átmenetileg éppen akkor német földön)? Vagy pedig az a valóság, ami ennél több és nagyobb, amit a Zsidókhoz írott levél így mond, hogy „a hit a nem látható dolgok valóságáról, létéről való meggyőződésünk”. Ez a valóság van ránk a legnagyobb befolyással, vagy csak a leszűkített, bennünket pillanatnyilag körülvevő valóság?

Péter apostol 2. leveléből a felolvasott rész mindjárt a legelején ezzel kezdődik, hogy megajándékozott emberek vagyunk. És mi hívő emberek ezt nagyon komolyan kellene, hogy vegyük. Meg kellene, hogy határozzon bennünket: gondolkozásunkat, világszemléletünket, cselekedeteinket ez kellene, hogy meghatározza. Megajándékozott emberek vagyunk, mégpedig az Istentől megajándékozott emberek vagyunk akkor is, hogyha a bennünket körülvevő világ valósága néha elvesz, elvon tőlünk valamit. Az első, amit fölolvasott Igénk mindjárt megfogalmaz, és a szívünkre helyez, az az öröm szava. Az öröm bizonyságtétele. Megajándékozott, mégpedig Istentől megajándékozott emberek vagyunk. Olyan valamit kaptunk Istentől, amit nem tudnak elvenni a rendszerek változásai vagy a kormányváltások, vagy az ilyen vagy az olyan bennünket éppen körülvevő politika valósága. Megajándékozottak vagytok – írta az apostol a Római Birodalomban élő keresztyéneknek. Nekik is megvoltak a napi gondjaik: politikaiak, gazdaságiak, az élet akkor sem volt könnyű. És emlékezteti a gyülekezetet: megajándékozottak vagytok, még pedig mindazzal, ami az életre és a kegyességre szükséges – azzal minddel megajándékozott minket az Isten. Nem mindazzal, amit magunknak megálmodunk: hogy hogyan leszünk milliárdosok. Hanem azzal vagyunk megajándékozva, amire valóban szükségünk van az életre. És itt kiderül a levélből, hogy ez a Jézus ismerete. Az üdvösség az örök élet ismerete, sőt nem csupán az ismerete, hanem, hogy ennek már részesei vagyunk. Hiszen dicsőséges erejével elhívott. Elhívott emberek vagyunk. Ennek a fölismerése egy akkora ajándék, ami meg kell, hogy határozza gondolatainkat, cselekedeteinket, szavainkat, életünket.

Aztán megajándékozottak vagyunk… Nemcsak az elhívatásunkat ismerhettük föl, hanem az elhívott ember, a hívő ember, fölismeri kiválasztottságát. Hiszen a kiválasztást, a kegyelmi kiválasztást, azt a hívő ember ismeri föl. Krisztushit nélkül kiválasztásról (predestináciról) ne beszéljünk, mert az tévedéshez, netalán végzethithez sodorhat el. De a hívő ember fölismerheti, hogy kiválasztott ember. Ahogyan kicsi gyermekként mindent elfogadtunk, amit elkészítettek nekünk szeretteink, a szülők, aztán ahogy majd fölnövekszünk, akkor kezdünk rádöbbenni, hogy mindez már előre el volt nekünk készítve, hogy kiválasztottak voltunk, mármint a szülők számára. Hogy minden készen volt.

Nos, a hívő ember ismerheti föl… A Krisztus hívására igent mondó ember, az elhívott ember ismerheti föl, hogy kiválasztott ember. Az Isten által kiválasztott ember. Ez a visszafele tekintésben lesz nyilvánvalóvá, így ismerhetjük föl. És mivel ilyen ígéretet kaptunk, ez biztos ígéret, ezért biztos a jövő. Nem azért, mert pillanatnyilag ilyen vagy olyan a világ. Nem azért, mert pillanatnyilag reményteljes, vagy nem annyira… Hanem üdvösséges távlatokban láthatja a hívő ember a jövőt.

Wass Albert, amikor a főszereplő ajkára adta a gondolatokat, tudta, hogy nem a kormányváltáson múlik ez (akkor, évtizedekkel ezelőtt), hanem nagyobb változásra van szükség; maguk között kell, hogy megváltozzanak az emberek; belül kell, hogy megváltozzanak. Igen, vagy megtörténik ez a belső megváltozás, vagyis a nem látható dolgok létéről való meggyőződés lesz úrrá a mi életünkben, vagy még mindig csupán a marxizmus ama tétele fog meghatározni bennünket istenhit emlegetés ellenére, hogy a környező lét határoz meg bennünket, és aszerint beszélünk és viselkedünk. Ez egy vízválasztó.

Az apostol azt mondja – és ez az első üzenet, ami örömüzenet lehet –, hogy az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és kegyességre való. Mennyire jár át ez bennünket? Hiszen ez lehet erőforrás a hétköznapi küzdelmeinkhez.

Másodszor: a bibliai szakaszunk arról a megváltozásról beszél, amit az előbb idézett pár sor így fogalmazott meg: az emberek maguk között kell, hogy megváltozzanak, belülről kell, hogy megváltozzanak. Addig a körülményeket hiába változtatgatjuk, ha ugyanolyan indulattal megyünk bele egy megváltoztatott politikai szisztémába; ha ugyanolyan vétkekkel, ugyanolyan gyűlölködéssel, ugyanolyan önzéssel megyünk bele, mindent el fogunk rontani. Belülről kell megváltozni. Péter apostol az írja: azért ajándékozott meg minket az Isten az ő kegyelmével, ami az életre szükséges, hogy „Isteni természet részeseivé legyünk”. Hogy ne az eddigi óemberünk határozzon meg minket, hanem az Isten Lelke vezethessen, és az Isten Igéje határozzon meg: isteni természet részeseivé legyünk. A megtérés, az újjászületés a bűnbocsánat által, hogy a mi életünk megtisztított élet legyen, amikor már az erőket, energiákat nem a bűnök takargatására kell fordítanunk. Hiszen ez a nagy nyomorúsága az emberi életnek, hogy az elkövetett bűnök takargatása iszonyatosan sok energiát kivesz az emberekből.

De Isten fölkínálja az ő bűnbocsátó kegyelmét, hogy rendezve legyen mindez, és fölszabaduljon minden testi, lelki, szellemi energiánk az ő akaratának cselekvésére, hogy felszabaduljunk a jó cselekvésére, hogy megmeneküljünk a kívánság pusztító erejétől, ahogy itt olvassuk az Igében. Vagyis, hogy egyre inkább igaz legyen, amit annyiszor imádkozunk – mert hát az Úr így tanított és ezt liturgikusan olyan szépen elmondjuk: „legyen meg a te akaratod”. De tudod Uram, azért én a magamét szeretném rád erőltetni. Valóban az Úr akarata…? Mert ha igen, akkor „isteni természet részeseivé” leszünk – ahogy fogalmaz Péter apostol. „Akkor élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”. Akkor egy krisztusi indulat kezd egyre inkább nyilvánvalóvá lenni bennem. És itt érkeztünk el a megszentelődéshez, ami egy folyamat egész földi életünkben. Fölolvasott Igénk örömüzenete után tehát a megváltozásról beszél, hogy lehet és kell megváltozni.

És a harmadik mozzanat, ha valóban volt megtérés, akkor „igyekezzetek”. Kétszer is szerepel ez a kifejezés mai bibliai szakaszunkban: igyekezzetek. Feladat tehát. Feladat, hogy bizonyságát adjuk mindannak, hogy az Isten bűnbocsátó kegyelme által élünk. Hogy bizonyságát adjuk, hogy hozzá tartozunk. A Lélek gyümölcse egyre inkább kezd megjelenni az életünkben. Feladat… Igyekezzetek arra… Mire? Egy hosszú fölsorolást olvasunk itt. Ez a fölsorolás beszél a hitről, emberségről, ismeretről, önuralomról, állhatatosságról, kegyességről, testvéri szeretetről és minden ember iránti szeretetről. Nos igyekezzetek, hogy ez egyre inkább nyilvánvalóvá legyen bennetek – írja az apostol.

Nem egyszerűen csak fölsorolva írja ezeket, hanem nagyon megdöbbentően és számunkra elgondolkoztató módon írja. Éppen ezért, mert megajándékozott emberek vagytok, mert megtért emberek vagytok, ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben az ismeretet, az ismeretben az önuralmat, az önuralomban az állhatatosságot, az állhatatosságban a kegyességet, a kegyességben a testvéri szeretetet és a testvéri szeretetben a minden ember iránt való szeretetet. Igyekezzetek a megszentelődés útján haladni – fogalmazhatnánk röviden. És hogyha így, és ezen igyekszünk, akkor ez a szent élet őriz az elbukástól, és őriz a tétlenségtől. Az is egyfajta elbukás, amikor a hit jócselekedeteit nem cselekedjük. Ha valóban igyekszünk megteremni a megváltozás jó gyümölcseit, ha valóban ezekre koncentrálunk, erre szánjuk oda magunkat, akkor kevésbé tudjuk odaadni magunkat, hogy az óember újra meghatározzon bennünket. Kevésbé fogjuk odaadni magunkat a vétkeknek. Ahogy a római levélből az előbb hallottuk: aminek odaadjuk magunkat, annak leszünk a szolgái. Ami meghatározhat bennünket, az fog a mi életünkön uralkodni. Igyekezzetek tehát – hangzik az apostoli szó, hogy a feladatot, a küldetést betöltsük.

És van még egy, amit észrevehetünk a fölolvasott Igénkben. Nevezetesen a hogyan tovább vonatkozásában. Hiszen, ha Isten ajándékait elfogadtuk, ha a bűnbocsátó kegyelmet elfogadtuk, ha élünk abból valóban, akkor az előbbi igyekezet jócselekedeteit kell, hogy tanúsítsuk, mint a Lélek gyümölcsét, és akkor ezt adhatjuk tovább. A hogyan tovább vonatkozásában pedig bátorítás szólal meg Igénkben. És nagy szükségünk van erre a bátorításra, mert a bennünket körülvevő világ nem így gondolkozik. Soha nem így gondolkozott. Soha nem is fog így gondolkozni. De bennünket ne az határozzon meg, hanem belülről megváltozva az Isten kegyelmes szeretete.

A hogyan tovább vonatkozásában tehát bátorítás szólal meg Igénkben. Erre a bátorításra nagy szükségünk van. Úgyhogy még egyszer megjelenik a kifejezés, hogy: igyekezzetek. Mégpedig ezt olvastuk: „ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat…” Itt megtorpanhat valaki, vagy fölteheti a kérdést: elhívatásunkat? Hát hogy lehet azt megerősíteni? Vagy kiválasztásunkat? Hát hogy tudnánk mi az Isten dolgába beleszólni? Nem erről van szó. Elhívatásunk, kiválasztásunk már bizonyos. Már érvényes. De akkor miről beszél az Ige? Arról beszél, hogy megerősíthetjük, sőt szükséges, hogy megerősödjön bennünk azáltal, hogy növekszünk az Úrhoz való hasonlóságban – „az isteni természet részeseivé” kifejezésre gondoljunk vissza. Ha egyre inkább bennünk az Isten akarata valósul meg, ha egyre inkább a Krisztus él bennünk. Erről van szó, és ebben a szövegösszefüggésben hangzik el ez a második ‘igyekezzetek’: Igyekezzetek elhívatásotokat, kiválasztásotokat megerősíteni. Vagyis arról van szó, hogy bennünk egyre jobban tudatosuljon mindez. Arról van szó, hogy egyre inkább tudatosuljon az elhívatásunk és a kiválasztottságunk, hogy egyre inkább ez határozzon meg. Hogy ne a világ győzzön le bennünket, hanem mi győzzük le a rosszat jóval. Ebben kell erősödnünk. Maga a tény, az elhívatás és a kiválasztás, az tény: az Isten cselekedete. De hogy az életemben, és az életünkben ez mennyire lesz valóság, nos ebben előre lehet és kell haladni, ebben igyekeznünk kell, oda kell figyelnünk rá, hogy jobban tudatosuljon bennünk és cselekedeteink által, mások előtt is egyre inkább nyilvánvalóvá legyen. Erről szól ez a második úgymond ‘igyekezzetek’, de valójában ez egy bátorítás. Vagyis legyen a mi életünk számára elhívatásunknak és kiválasztásunknak tudata még inkább motiváló. Legyen a mi életünk számára még inkább erőforrás. Hiszen, mondják sokan, hogy a lét határozza meg a tudatot. Melyik lét? Csak ez a kis anyagi valóság, vagy az egész valóság? Az Úr teljes valósága határozhatja meg. Az apostol éppen arra bátorít, hogy a mi életünk számára, a Krisztus-követő ember számára az Úr és az Ő akarata a valóság. Az út, élet és igazság, vagy a valóság: maga Jézus számunkra. Így lesz a mi életünk számára erőforrás. És így lesz igaz az, amit fölolvasott Igénk utolsó mondata így fogalmaz meg: „és így dicsőségesen fogtok bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába”. Ez egy folyamat. A megszentelődésben járás az egy folyamat, egy folyamatos feladat, és ebben a küzdelemben, a földi vándorlásban megállni nagy veszély – mondja az egyik énekünk. Ebben a küzdelemben hangzik a bátorítás, a második ‘igyekezzetek” bátorítása. Hiszen, ha újra és újra elhívatásunkra és kiválasztásunkra visszagondolunk, akkor ez valóban erőforrás lesz nekünk, hogy még inkább odaszánjuk magunkat, hogy célt érve menjünk be az Ő örök országába.

Szeretett Testvérek! Megajándékozottságunk, Úrra figyelésünk, a nehezedő körülmények, elvonások ellenére is körülményeket megváltoztatható erővé és szolgálattá válhat. Ez a küldetésünk. De először belülről kell változnunk. Ehhez ajándékozott meg, és az adventtel éppen újra ez lesz hangsúlyos előttünk, hogy megajándékozott az Isten mindazzal, ami az életre szükséges, ami a szent életre és az örök életre szükséges.

Legyen tehát a mi életünk egyre inkább az Úr akaratára figyelő, ebből az akaratból, üdvözítő tervből erőt merítő élet, olyan élet, amelyik a saját életünket változtatja, teszi egyre szentebbé, olyan élet, amelyik kihatással van a környezetünkre, még azt is meg tudja változtatni. Vagyis bennünket határozzon meg elhívatásunk és kiválasztottságunk, és odaszentelt hívőéletünk pedig legyen hatással, meghatározó hatással környezetünkre. Ámen.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom,

Ily beteg voltomban, nincs kitől gyógyulnom;

Nincs ily fekélyemből, ki által tisztulnom,

Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek

És bennem virraszd fel napját kegyelmednek;

Igaz útat mutass nékem, szegényednek.

Járhassak kedvére, te szent Felségednek.

Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel,

Miként a vigyázó, virradást vár éjjel;

Hozd fel szép napodat, nékem is jó reggel,

Hogy szolgálhassalak, serényebb elmével.

226. dicséret 1-3. vers

Magasztalunk Istenünk, hogy napi gondjaink, munkáink, kísértéseink közepette, aggodalmaink, félelmeink idején újra megszólítottál minket szereteted, kegyelmed jó hírével. Hálát adunk, hogy megajándékoztál minket azzal, ami az életre és kegyességre való. Segíts, hogy a megszentelődés útján előre haladjunk, hogy növekedjünk a hitben, emberségben, ismeretedben, önuralomban, állhatatosságban, kegyességben, testvéri szeretetben és minden ember iránti szeretetben. És segíts bennünket, hogy tovább adhassuk mindazt, amivel életünket már Te meggazdagítottad. Könyörgünk így gyülekezetünk kiscsoportjaiért, hogy a szeretet bensőséges, számon tartó közösségét hitelesen megélhessük. Könyörgünk gyülekezetünk egészéért, hogy közösségünk szolgálata, élete áldás lehessen városunkban. Könyörgünk az egyházakért, hogy a megfáradt, csalódott nemzetünk számára kegyelmes szereteted jó hírét tudjuk meghirdetni és megélni.

És könyörgünk személyes életünkért, hogy mint kegyelemmel, bocsánattal megajándékozottak igyekezzünk áldássá lenni közvetlen környezetünk, családunk számára.

Téged magasztalunk Urunk a jó hírért, az örömhírért. Téged magasztalunk életünket megváltoztató, megújító kegyelmedért, és a ránk bízott feladathoz, keresztyén küldetésünkhöz a Te erődet, a Te vezetésedet kérjük naponként.

Készíts bennünket ünnepszentelésre, hogy az ünnepben újra, még inkább fölragyogjon számunkra Krisztusban életet, világot megújító szereteted. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |