| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Emlékeztetés által megújulni

Urunk, Istenünk! Rólad beszél a teremtett mindenség, és köszönjük, hogy gyermekeink is a Te nagyságos dolgaidról szólhattak. Köszönjük az ő gyermeki bizonyságtételüket, köszönjük, hogy újra és újra sokféleképpen szólítasz meg bennünket. Hálát adunk, hogy ünnepi készülődésben élhetünk. Kérünk, segíts bennünket, hogy valóban a készülődés, az, Tőled való sok áldást jelentsen. Ne takarja el a készülődés szemünk elől irgalmas szeretetednek hatalmas üzenetét. Most e mai délelőttön is így beszélj a mi szívünkkel. Ámen.

Péter 2. levele 1. fejezet 12-13.

¹²Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a közöttünk jelenlevő igazságban szilárdak vagytok.

¹³De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket.

3. fejezet 1-2. vers

¹Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat,

²hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai, és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai.

Az elmúlt napokban többször találkoztam ezzel a megfogalmazással: már megint itt van a karácsony! Már megint milyen gyorsan, milyen hamar ünnep jött. És valóban készülünk. Készülnek háziasszonyok a maguk szeretetével, szolgálatával, tudásával; készülnek családok… az egymás iránt való figyelem valamiféleképpen nagyobb lesz ilyenkor. Készült, és még készül a kereskedelem a maga módján és céljaival. De készülnek a gyülekezetek. Mindaz, amit az ifisek és a felnőttek elhelyeztek itt, jelzi valamiféleképpen, hogy készülünk mi is. Nem olyan vasárnapok, nem olyan hetek vannak előttünk, mint amilyenek szoktak lenni az esztendő többi részében. És készültek a gyerekek – akiknek szolgálatát hallhattuk (most a fél 9 órás gyermekek szolgálatát) – heteken keresztül izgalommal, lelkesedéssel, hogy elmondják mindazt, amit ők tudnak elmondani. Elmondják mindazt, ami az ő ajkukról különösképpen kedves lehet nekünk. Készülnek igehirdetők, sok mindenki készül.

De föltesszük-e a kérdést, hogy: miért ünnepeljünk? Hiszen, lehet, hogy valaki találkozott már ezzel a kérdéssel: hát a Szentírásban, az Újszövetségben tulajdonképpen nem találunk parancsot arra vonatkozóan, hogy nekünk karácsonyt kellene ünnepelni. Mégis ünnepre készülünk. És akik az egyház történetét is tanulmányozták egy kicsit, azok arra is fölfigyelhettek, hogy a keresztyénség korai évszázadaiban a karácsony messze nem volt olyan ünnep, mint ahogy azt ma ünnepeljük. Igazán hétről-hétre, a hét első napján gyülekeztek össze, az Úr feltámadásának a napján, amit mi vasárnapnak nevezünk. A korai keresztyénség évszázadaiban az volt az ünnep. AZ ÜNNEP!

Miért is ünnepeljünk? Hiszen akadnak emberek, akik Bibliát forgatva talán már többünknek föltették a kérdést: hát miért ünnepeltek karácsonyt, a Bibliában nincs ilyen parancs. És valóban, hogy ha a Szentírást ilyen szemmel nézzük, akkor ilyen parancsot nem fogunk találni. Mégis, nagyon érdekes módon, az évszázadok folyamán úgy alakult, hogy sok ember, aki máskor ritkábban jelenik meg gyülekezetben, a nagy ünnepeken, akkor megjelenik. Érzi, hogy meg kell jelennie, hogy szüksége van rá. Miért? Akkor miért mindez?

A korábbi napokban Péter 2. levelét olvashattuk napi olvasmányként. Most innen olvastam a második levél első fejezetéből és a harmadik fejezetből két rövidke részletet.

Mindjárt kezdjük a 3. fejezet elején, ezt olvastuk: „Ez már a második levél szeretteim, amelyet hozzátok írok”. A második levél hozzátok – Miért? Hiszen hogyha visszaemlékezünk, akkor ilyet olvashattunk az első fejezetben: „bár ismeritek mindezt…” Hát, ha ismeritek, akkor miért még egyszer? Miért újra? Hát nem tudjuk az evangéliumot? Hát nem ismerjük Jézus születése történetét? De ismerjük. Akkor mégis miért, esztendőről esztendőre különösen nagy reflektorfénybe kerül. Miért mindez? Második levelem hozzátok, bár ismeritek. Erre azt mondhatnánk, hát akkor fölösleges. Ezt már ismerjük.

Gyermekek szokták ezt mondani, olykor még hittan órán is, vagy esetleg, hogyha olvasunk bibliai történetet nekik: „Ó, ezt már ismerjük!”. És valóban el tudnak mondani belőle néhány mondatot. A történet tartalmát többé-kevésbé valóban ismerik. Ugyanakkor mégis igénylik. És mindannyian tudjuk, hogyha mondjuk egy mesét a gyermeknek, amikor este már tizenötödször fogja hallani az évek folyamán, és talán megpróbáljuk egy kicsit, mert fáradtak vagyunk, mert úgy gondoljuk, hogy már talán alszik, már ide sem figyel, megpróbáljuk lekurtítani, hogy úgyse figyel már, már úgyis alszik, na gyorsan akkor lekerekítem. És akkor mi szokott lenni? Megszólal a gyermek: anyu, apu kihagytál egy mondatot. Amikor mi azt hittük, hogy ő már ide se figyel, már álomba merült, akkor számára hiányérzet keletkezik. Valamit nem mondtál el. Egész pontosan: lerövidítetted. Figyelt. Szüksége van, hogy hallja, hogy megerősödjön benne az, amit ő tudott, és amit mi úgy gondoltunk, hogy most rövidre foghatjuk.

Az apostol is azt írja az akkori gyülekezetnek, hogy bár ismeritek, hogy az Isten megajándékozott minket… bár mindezt tudjátok, mégis újra írok. Akkor miért?

Aztán így írja az apostol: „…a közöttünk jelenlévő igazságban szilárdak vagytok”. Szilárdak vagytok abban a hitigazságban, nemcsak az ismeretben, hanem annak igazságában is, ami közöttünk jelen van, ami még az életeteket is befolyásolja, meghatározza, ebben szilárdak vagytok. Azt is mondhatnánk, megdicséri a gyülekezetet: szilárdak vagytok ebben.

No de akkor minek ez a levél még egyszer? Minek egy újabb levél, amiben bizonyos dolgok újra elhangzanak, amit már korábban ismertek, hallottak szóbeli vagy írásbeli tanítás által. Miért akkor mindez?

Hívjuk segítségül a magvető példázatát. Emlékezzünk vissza, hogy Jézus a magvető példázatában többek között beszél sziklás talajról. És a példázat magyarázatában, ha visszaemlékezünk, akkor ilyet mond Jézus: a sziklás talaj olyan, mint akik örömmel fogadták az Igét, de gyökértelen maradt. Merthogy nagyon vékony termőréteg alatt már szikla volt. Gyökértelen maradt az Ige, hirtelen valami elindult. Így mondja Jézus: hisznek egy ideig. Egy ideig. De ha megpróbáltatás várható, elpártolnak. Hiszen az a növény, amelyiknek ekkora kicsiny gyökere lesz, úgy hirtelen, amikor nagyon kisüt a nap, akkor ki fog száradni.

Miért az újabb levél? Miért az újabb tanítás? Miért az ismétlés? Hiszen ünnepről-ünnepre egyfajta ismétlés történik.

Jézus, amikor a magvető példázatát magyarázza, beszél a tövisekről is. És a tövisekkel kapcsolatosan ilyeneket mond: • az élet gondjai • az élet gazdagsága • az élet élvezetei – megfojtják. Vagyis valami elindult. A mag kicsirázott, növekedni kezdett, de ami körülveszi, az megfojtja mindezt és így nem lesz termés. Nem érlelhet termést – mondja Jézus.

És emlékezzünk, amikor a jó földről beszél: hallgatják, megtartják, teremne állhatatosan.

Vagyis, miért az újabb levél? Miért az újabb ünnep? Azt írja itt a levél írója: helyesnek tartom, hogy emlékeztetés által… Nos miért? Először is: „helyesnek tartom, hogy emlékeztetés által – így indokolja – ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat”. Igen. Szükségünk van ébresztgetésre. Szükségünk van arra, hogy azt, amit egyébként ismerünk, amit „ó már nagyon jól tudunk!”, azt újra halljuk. Szükségünk van arra, hogy megmozdítson bennünket, mert az élet gondjai, gazdagsága, élvezetei, a napi feladatok, vagy éppen a napi szomorúságok, bajok olyan hamar elaltatnak minket; elterelik a figyelmünket a lényegről. Ezért helyes az emlékeztetés – mondja az Ige. És tulajdonképpen esztendőről-esztendőre, amikor az egyházi rendünk így kialakult, akkor emlékeztetés történik. És a nagy üdvtörténeti ünnepeink gyakorlatilag ilyen hatalmas emlékeztetések. Hiszen, és ez nagy kihívás például a gyermekekkel foglalkozóknak, tavaly is adtunk műsort. Nem tudom emlékezünk-e persze mi, hogy mit hallottunk tavaly tőlük. Tavaly előtt is… Öt éve is… Akik már régóta foglalkoznak a gyermekekkel, már tizedik karácsonyi műsort kellene összeállítani, mi legyen az az új, hogy ne ugyanazt mondjuk szó szerint, amit tavaly? De ugyanakkor el tudják mondani a gyermekeink. Ráadásul olyan legyen ez a műsor, hogy ha három hiányzónk van, akkor se omoljon össze. Ha kevesebb, vagy több gyermekünk lesz, lehetőleg mindenki szóhoz jusson valahogy. No de ugyanazt mondani, nagy kihívás. De mégsem ugyanúgy mondják mindig.

Ébresztgetés – mondja az apostol. Igen. Az emlékeztetés fontos. És valahogy így is gondoljunk az ünnepre, hogy újra előttünk áll mindaz, amit az Isten cselekedett érettünk. Pedig tudjuk, mi is tudjuk, rólunk is bizonyára írhatnák: ismeritek mindezt. Sőt a közöttetek lévő igazságban szilárdak vagytok, mégis szükségünk van erre az emlékeztetésre. Szükségünk van, hogy újra fölragyogjon előttünk az Isten irántunk való szeretete. Miért? Részben azért, ahogy Jézus a magvető példázatában is mondja, hogy az élet gondjai, gazdagsága, élvezetei megfojtják, és nem tud gyümölcsöt érlelni. Másik oldalról azért, ahogy itt Péter levelében olvassuk az indoklást, mert mindig jönnek kitalált mesék. Kitalált mesék, újabb-újabb szenzációk. Itt pedig ugyanaz a hír szólal meg. A világ arra van beállva, és lassan minket és a mi agyunkat is erre próbálják ráállítani, hogy mindig valami szenzációs újat. Ébren tartani a figyelmet. Ezért vadabbnál vadabb új dolgokkal próbálnak bombázni bennünket. És nyilvánvalóan a kereskedelem is a maga érdeke szerint mindig föl akarja csigázni a fogyasztói szándékunkat, hogy minél több mindent el tudjanak adni.

Vallási értelemben is mindig megjelenik a történelemben olyan, amit kitalált mesének nevez itt az Ige.

Aztán, ha tovább olvasnánk Péter második levele első fejezetét, akkor ilyet találunk itt: önkényes magyarázat. Vagyis, ugyan a Bibliára hivatkoznak, onnan idézgetnek, de ami elhangzik, az nem bibliai. A Biblia összefüggéseinek nem felel meg. A Biblia belső tanításának nem felel meg. Bár onnan idéztek hozzá, de idegen gondolat, idegen koncepcióban. Önkényes magyarázat. Az egyháztörténet ezt is mutatja, hogy mindig kísértett ez, hogy önkényesen magyarázzuk az Igét. Kicsit a magunk gondolatához, szája ízéhez próbáljuk igazítani. Tehát szükséges az emlékeztetés, helyes az emlékeztetés – ahogy itt olvastuk az előbb.

Tulajdonképpen ez az egyik, amivel indokolja az apostol, hogy miért az újabb levél, amiben elhangzó tanítás van, részben a régi tanítás, csak az új helyzetre alkalmazva. Hiszen az a helyzet, amikor ez a második levél íródik, ez nem ugyanaz, mint Péter első levele kortörténeti háttere. Eltelik közben pár évtized, és radikálisan megváltozik a gyülekezet és a gyülekezet körüli kortörténeti összefüggés. Egészen más kísértések jelennek meg, egészen más problémákkal küzdenek már az emberek. Szükséges tehát ébreszteni, az egyébként még tiszta gondolkozást.

A másik, amivel indokolja az Ige, hogy újra, mintegy második levél – ahogy olvassuk… Vagyis mondhatnám most az ünnepekre lefordítva: már megint karácsony, már megint Jézus születése. Egy év múlva megint ez lesz a történet, azután megint ez lesz a történet. Igen. Helyes az emlékeztetés – így olvassuk –, „hogy eszetekbe jussanak…”. Amit tudunk csak, hogyha telik az idő, akkor lassan elhomályosul bennünk. Elhalványul bennünk még az ismeret is. Azon testvérek, akik valamikor (ahogy mondani szokták) kaptak vallásos neveltetést, jártak gyülekezetbe, olvasták az Igét, aztán az élet gondja, és talán sok minden más, úgy elvitte őket, és kezdtek visszajönni, azok közül nem egy elmondta: igen, annak idején tanultam, de már csak halványan emlékszek. Igen, így van. Elhalványul bennünk, nem mondhatjuk, hogy azt, amit egykor megismertünk, megtanítottak nekünk, azt mi húsz, harminc, ötven év múlva, pár évtized kihagyás után, ugyanúgy egyáltalán tudnánk és értenénk.

De: „eszetekbe jussanak a próféták előre megmondott szavai”. Miért ez az ismétlés? Azért is, mert az apostol rámutat arra, hogy az Isten hogyan ígéri meg, és hogyan hozza be ebbe a világba a világ Megváltóját, hogy az isteni cselekedet összefüggéseit is értsük. És ne csak úgy kiszakítva lássuk, hogy – van karácsony, de mit kezdjünk az Ószövetséggel? Hanem ezek összekapcsolódnak az Isten terve szerint. A próféták előre mondott szavai teljesednek be Jézusban. És eszetekbe jussanak, azért ez a második levél, azért éljük át újra mindezt, és ezért jó, ha egy-egy ünnep alkalom arra, hogy újra a szemünk előtt legyen az apostolok Úrtól kapott parancsolatai. Ez a másik. A próféták, vagyis az Ószövetség, és az apostolok Úrtól kapott parancsolatai, vagyis az Újszövetség eszünkbe jusson, felelevenedjen bennünk az, amit tanultunk, hallottunk, még egyszer hallottunk, ismerünk, mert szükségünk van rá.

Szeretett Testvérek!

Miért ünnepelünk? Amikor az Újszövetségben nem találunk parancsot arra, hogy olyanfajta karácsonyi ünnepet tartsunk, ahogy szoktuk. Mégis jó! De találunk arra egy példát, amit az előbb olvashattunk, hogy „ez a második levelem hozzátok”. Találunk arra példát, hogy igen, újra és újra ott legyen lelki szemeink előtt az Isten irántunk való szeretete. Vagyis az ismétlődő ünnepek helyes hangsúlyai nagy segítséget jelenthetnek nekünk, mert különben az élet gondja, öröme, vagy nehézsége úgy el tud vinni bennünket. Vagy éppen úgy el tud altatni bennünket, hogy észre se vesszük és már elszaladt pár évtized.

Amikor most így, ünnep előtt állunk, karácsony előtt állunk, akkor legyen számunkra is az újra ünnep. Az újra karácsony. Kinek-kinek életében valahányadik, sokadik karácsony. Legyen alkalom arra, hogy emlékeztet a teljes Írásra. Próféták, apostolok a teljes tanításra, hogy fölfrissüljön bennünk az Isten irántunk való szeretetének cselekménye. Az újra ünnep segítsen bennünket, hogy tisztábban és jobban értsük az Isten üdvözítő tervét. Mindig van valami új a régi hírben. Mindig van valami új, amire éppen most van szükségünk. Tavaly lehet, hogy más hangsúly ragadott meg bennünket. Tavaly előtt megint más, másabb élethelyzetben voltunk, más örömünk, más gondunk volt. De az ismétlődő ünnep segítség arra, hogy tisztábban értsük Isten akaratát, hogy az Isten kegyelmére irányítsa a mi figyelmünket. Az ismétlődő ünnep nem azt jelenti, hogy „jaj már megint halljuk a történetet”, már majdnem elaludtunk rajta, mint a kisgyermek, hanem, még ha majdnem elaludtunk, mert már nagyon ismerjük is: „ott kihagytál egy mondatot”. Igen. Az ismétlődő ünnep emeljen ki bennünket az esztendők folyamán könnyen földhöz ragadó, az élet gondjaihoz ragadó gondolkozásmódokból. Emeljen föl bennünket, hogy egy másik nézőpontból is láthassuk már életünket. Az Isten üdvözítő szeretetének nézőpontjából. Az ismétlődő ünnep, a nem második levél, hanem már a talán ötvenedik ünnep, vagy a hetvenedik karácsony, vagy talán csak a tizennyolcadik karácsony – kinek-kinek hányadik – segítsen abban, hogy megújuljunk a reménységünkben. Amikor újra elénk adja, elénk állítja az Ige mindazt, amit Isten tett értünk, hogy állhatatosak legyünk. Segítsen abban, hogy ha reménységünk megerősödött, állhatatosak legyünk a jó cselekvésében – ahogy Jézus mondja a magvető példázatában a jó földnél, hogy hallják, megtartják, teremnek, állhatosan. Hogy a körülmények ellenére, a körülmények közepette is meglegyen az örömünk és békességünk. Hogy reménységgel várjuk vissza az Urat, mert a mi számunkra igazán már ez a fontos, hogy várjuk vissza a mi Urunk Jézust dicsőségben.

Szeretett Testvérek!

Péter levele, második levele, eme két látszólag egyszerű megállapítása, hogy „…emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a közöttünk lévő igazságban szilárdak vagytok. De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgessem a ti hiteteket”. És „ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat, hogy eszetekbe jussanak a próféták és az Úr apostolainak szavai”. Vagyis mindezek, amikor az ünnepben újra előttünk áll az Isten irántunk való üdvözítő, mentő szeretete, mindezek, mindezekben erősítsenek meg minket. Tudja az Úr, hogy szükségünk van erre. Legyen ezért ez a karácsony a tizennyolcadik, az ötvenedik, a nyolcvan valahányadik karácsony, legyen mindannyiunk számára új karácsony. Ámen.

Reménységem neveli bennem

S bizonyossá tészen,

Hogy végre jutalmam énnékem

Örök élet lészen,

Melyre is készíti lelkemet

És hívja magához,

Hogy szabjam egész életemet

Szent akaratjához.

Uram, taníts gyarló éltemnek

Nagy bűnös voltára,

Ó vezess én árva fejemnek

Szabadítójára:

Magamat néki hadd adhassam

Lelki ajánlással,

Drága jóvoltát felválthassam

Méltó hál'adással.

201. dicséret 5. és 6. vers

Magasztalunk Istenünk, hogy megáldod kezünk munkáját, hogy gondot viselsz testünkről, mindennapi kenyerünkről.

Dicsőítünk, hogy eltévedt életünket bűnbocsátó kegyelmeddel megkerested, hogy irgalmas szereteted jó hírét nemzedékről-nemzedékre hirdettetted.

Dicsőítünk Téged Urunk, hogy megragadtad a mi szívünket is, hogy visszafogadtál gyermekeiddé, hogy a Te néped tagjává tettél bennünket.

Hálát adunk Urunk, hogy folyamatosan hirdettetted Igédet évről-évre.

Hálát adunk, hogy az ünnep által is ébreszteni akarod lelkünket, erősíteni hitünket.

Segíts, hogy ez valóban így legyen ezen a karácsonyon is, mindannyiunk életében, hogy a régi hír örökre új legyen a mi számunkra is.

Könyörgünk így gyülekezetünk lelki újulásáért, erősödéséért, a szolgálatokban való állhatatosságunkért.

Könyörgünk Urunk, hogy keresztyén életünk áldás forrásává lehessen aggodalmaskodó világunkban.

Kérünk, hogy a testi erőtlenségben, betegségben járók, hogy a gyászban, a búcsúzás helyén járók tudjanak, akarjanak Hozzád, az élet forrásához fordulni.

És kérünk, hogy tégy alkalmasabbá bennünket, hogy számunkra a Te irgalmas szereteted reménységét, vigasztalását vihessük közel.

Könyörgünk Urunk, hogy szereteted jó híre gyógyítsa nemzetünket is.

Könyörgünk gyermekeinkért, unokáinkért, hogy talán éppen a mi életünk, szolgálatunk, bizonyságtételünk által is megismerjék akaratodat, hogy Krisztus-követő emberekké váljanak. Hogy ne csupán ilyenkor, gyermeki szívük és gyermeki szolgálatuk műsora hangozzék el, hanem felnövekedvén megerősödjenek a hitben, és Krisztus-követő emberekké legyenek.

Urunk! Odaszánjuk magunkat a Te Igéd szolgálatára gyülekezetben, ebben a városban, szeretteink között, nemzetünk életében. Bennünket is újíts meg az ünnepen, hogy megújító szereteteddel szolgáljunk mindenkor. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |