| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Jézus a Krisztus…”

Zsoltárok könyve 98. fejezet

¹Énekeljetek az ÚRnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja.

²Megmutatta szabadító erejét az ÚR, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát.

³Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára, és látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.

⁴Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!

⁵Énekeljetek az ÚRnak hárfakísérettel, hárfakísérettel zengő éneket!

⁶Harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az ÚR előtt!

⁷Zúgjon a tenger a benne levőkkel, a földkerekség és a rajta lakók!

⁸Tapsoljanak a folyamok, a hegyek mind ujjongjanak

⁹az ÚR előtt, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.

Segíts bennünket Urunk, hogy tudjunk ujjongani!

Segíts bennünket Urunk, hogy tudjunk örvendezni!

Ámen.

Urunk, Istenünk!

Hetek, hónapok rohanása, napi munkája, gondja, feladatai után elcsendesedett a világ. Elcsendesedett, de ehhez Te kellett, hogy cselekedjél, mert ha Te nem cselekszel, ha Te nem küldöd szeretetedet mihozzánk Jézusban, mi még mindig rohannánk, még mindig taposnánk, törtetnénk, szaladnánk, talán 10 éve, talán 22, 38, 63, vagy talán már 88. éve. Mi rohannánk, egymást kergetve, űzve, hajtva, boldogságot keresve és nem találva. De köszönjük, hogy most mégis még a világ is elcsendesedik. De még inkább köszönjük Neked Urunk, Istenünk, hogy magasztalhatunk, hogy dicséretes nap a mi számunkra, amikor a Te cselekedeteidre gondolhatunk. Örvendetes nap a mi számunkra, amikor Te leszel a középen. Segíts, hogy most, ebben az órában, ezen az ünnepen, itt a templomban, de családi közösségekben is Te legyél a középpontban, hogy a mi ünneplésünk igazi tartalmat és igazi értelmet nyerjen. Ámen.

János evangéliuma 20. fejezet 31. vers

„Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek:
Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”

Szeretett Testvérek!

Amikor ezt az egy szót halljuk: Debrecen – mi jelenik meg lelki szemeink előtt? Talán az otthonunk, talán az a lakókörnyezet, amiben élünk, talán a szobánk, talán, akinek van, az udvara.

Debrecen – Mi jelenik meg lelki szemünk előtt? Talán az a kép, amikor messzi útról hazafelé jövünk, és az autóból vagy vonatból Debrecen kezd kirajzolódni. Valahol ott, távol magasabb épületek, tornyok emelkednek ki… talán útitársunknak mondjuk: na az a két torony ott, az a református Nagytemplom, talán az ott… és soroljuk tovább azokat a támpontokat, amik alapján tájékozódni szoktunk. Vagy talán, ha gyermekkel, unokával jövünk, akkor hasonlóképpen kezdjük mondani a kiemelkedő, magasabb épületeket, hogy el tudjon igazodni.

És, amit nyílván nem sokan tettek meg: ha mondjuk repülővel érkeznénk Debrecenbe, akkor mit látnánk Debrecenből? Amikor kezd leszállni a gép, amikor közelít a repülőtérhez, látunk rengeteg házat, kisebb-nagyobb épületet, utcák sokaságát, egyszer csak áttekinthető lesz a város.

Melyik kép az igazi? Melyik Debrecen? Az a kicsi kis környezet, ahol élünk: a szobánk, a lakásunk, a házunk vagy a város sziluettje, a város legfontosabb, legmagasabb épületei? Vagy az a rengeteg utca, amit felülről láthatunk? És eltörpülnek még a hatalmas épületek is eközben? Melyik Debrecen?

És vajon mi jut eszünkbe akkor, ha kimondja valaki ezt a szót előttünk: karácsony. Akkor mi jelenik meg lelki szemeink előtt? Az Úr már régen használta azt, azt az információközlést, azt az ábrázolási formát, amit a filmes világ az utóbbi évszázadban nagyon sokszor használ, hiszen mindannyian ismerjük, amikor néhány másodperc, vagy egy-két perc lefolyása alatt valamit egész közelről mutatnak meg, aztán kicsit távolabbról és úgymond egészen messziről.

Mindannyian ismerjük, megjelenik lelki szemünk előtt, amikor ezt a földgolyót látjuk valahonnan a világűrből, és megjelenik már most is, mert oly sokszor láttunk olyan fölvételt, ahol egy-egy város valahol oldalról, távolról látszik. Igen, az Úr már évezredekkel ezelőtt használta ezt a technikát, ezt a megközelítési módot, ezt az ábrázolási módot, hiszen, hogyha az evangéliumokat a kezünkbe vesszük, akkor valahogy hasonló módon próbálja velünk láttatni Isten az Ő cselekedeteit. Hiszen egészen más közelről látni, egészen más távolról, oldalról, és egészen más felülről, még messzebbről az egészet áttekinteni.

Ahogy szemeink előtt pillanatok alatt le tudják pörgetni ezt a néhány képet ebből a három nézőpontból, nos úgy pereghet most előttünk, úgy elevenedhet meg előttünk az evangéliumok alapján az Isten irántunk való szeretete. Mert hogyha ezt a szót halljuk, hogy karácsony, akkor valamelyik kép megjelenik mindegyikőnk előtt. Egyet nem említettem, az otthoni karácsonyfánkat. Mert úgy gondolom, ennél a hívő ember szeme előtt sokkal több jelenik meg.

Nos, most akkor próbáljuk így hallani, így megérteni, így átélni az Isten irántunk való szeretetének jó hírét. Úgyhogy kapcsoljuk tudósítónkat.

– Melinda! Hallasz?

– Igen.

– Légy kedves mondd! Lukács mit írt?

„Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.

És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.

Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.

És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.

Az angyal pedig ezt mondta nekik: »Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.«

És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták:

»Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.«” [Lukács 2:4-14]

– Köszönjük.

Egy pillanatra Betlehemben jártunk. Betlehemben, annyira közel, hogy talán ki-ki szerette volna a jászolbölcsőt megsimogatni. Annyira közel, hogy előttünk van egy édesanya, nagy várakozással. Annyira közel, hogy talán érezzük a pásztorok jellegzetes illatát. Annyira közel, hogy már-már idilli a kép, mintha mi is ott lennénk, mintha mi is ott járhattunk volna. Igen. Az Isten Lelke gondoskodott arról, hogy Lukács utánajárjon aprólékosan mindennek, és szinte helyszíni tudósításként beszámoljon mindarról, amit az Isten ott, akkor, a nagy összeírás idején cselekedett Betlehemben. Egész közel vagyunk. Annyira közeli a kép, hogy a jászolbölcsőtől talán nem is látunk többet. Annyira közeli a kép, hogy a pásztoroktól talán már nem is látunk mást. Szinte pillanat az egész és megszületik egy gyermek. És ezt a gyermeket Jézusnak nevezik. Jézusnak.

Kedves Testvérem!

Nagyszerű dolog, hogy ha ezt a szót hallod, hogy karácsony, akkor lelki szemeid előtt megjelenik ez a kép. Nagyszerű dolog, de mi hasznunk van abból, ha csak annyi jelenik meg előttünk, hogy Betlehem… hogy egy gyermek született. Mi hasznunk van abból, ha ennyi a hitünk. Biztos van, de vajon mennyi lehet? Mert az Isten többet cselekedett. Mert több történt. Nagyobb dolog történt. Bár a mi világunk eléggé a pillanatnak élve leginkább ezt a pillanatot tudja megragadni, és nagyon sokan le is ragadnak ennél az előbb kicsit idillnek nevezett képnél: igen, egy kis Jézuska. De mi hasznunk van ebből azon túl, hogy esetleg lesz egy kedves esténk. Isten többet cselekedett, Isten többet tett.

Egy másik tudósítót szeretnék kapcsolni, ha sikerül.

– Judit! Hallasz?

– Igen.

– Márktól mit tudtál meg?

 „Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: »Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!«

Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára.

Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és - amikor megvallották bűneiket - megkeresztelte őket a Jordán vizében.

János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett, meg erdei mézet, és ezt hirdette: »Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam.

Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.«

Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názeretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.

És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: »Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.«” [Márk 1:1-11]

Milyen megdöbbentő. Márk egész másról ír. Egészen mást hallottunk. Nincs jászolbölcső. Nincsenek pásztorok. Hát itt egy csomó hiány van. Márk másképp látja, és másképp láttatja velünk mindazt, amit az Isten cselekedett. Egészen másképp. Prófétai összefüggéseket villant föl. Márk nem Jézusról beszél, hanem már a Krisztusról beszél. Márk a próféciák beteljesedésével kezdi a beszámolóját. Nincs közelkép. Nincsenek apró részletek. De vannak kiemelkedő pontok, mint egy város messze kiemelkedő tornyai, melyek már messziről látszanak, bár a házakat nem látjuk és a házak között az embereket. Márk beszél arról, ahogyan az Úr a próféták által korábban előkészítette, megígérte mindazt, amit cselekedni fog. Márk prófétai távlatokkal beszél. Márk számára nem érdekesek a közelkép apró részletei. Hiszen rajta keresztül az Isten valami többet, valami nagyobbat akart láttatni velünk: „Elküldöm a követemet” – Keresztelő Jánost. Vagy a prófécia: „Készítsétek az Úr útját” – ahogy már Ézsaiás könyvében is meg van írva, és ahogy majd János ezt hirdeti, és Jézus úgy jelenik meg előttünk, mint felnőtt, nyilvános működését a kereszteléssel megkezdő mester. A szeretett Fiú jelenik meg. Itt nem lehet jászolbölcsőt simogatni. Itt el kell gondolkozni. Megígért az Isten, kicövekelt pontokat a történelemben, és azután az idő teljességében beteljesítette. Ember gondolkozz! – kiált bele Márk által Isten a mi világunkba. Gondolkozz, hiszen a Messiás, a Krisztus, magyarul a Felkent itt van, aszerint van itt, ahogy megígértem, az isteni terv, az isteni programkönyv szerint, az isteni forgatókönyv szerint. Ne ragadj le az idilli jászolbölcső világánál, mert akkor keveset nyersz, csak kedves hangulatot inkább. Lásd meg, hogy van összefüggés a jászolbölcső és a próféciák között. Lásd meg, hogy Jézus a Krisztus.

Kedves Testvérem! Hogy ünnepelsz? Eljutsz idáig is karácsonykor? Eljutunk idáig is? Hogyha ezt halljuk, hogy karácsony, akkor ez szokott megjelenni lelki szemeink előtt, vagy csak a csillagszóró világa a betlehemi csillag nélkül? Vajon Jézus Krisztussá lehet? Vajon a mi szabadítónkká lehet? Vajon számodra és számomra Jézus Messiás? – mert akkor van értelme itt lenni. Akkor nagyszerű itt lenni most és karácsonyt ünnepelni. De még ennél többet is láttat velünk az Isten, mert még ennél nagyobbat cselekedett az Isten. Próbáljuk akkor egy harmadik nézőpontból is látni mindezt.

– Ági! Hallasz bennünket?

– Igen.

– Mit tudtál meg Jánostól?

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Ő kezdetben az Istennél volt.

Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János.

Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.

Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.

A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.

Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

Mi gyakran bezárkózunk a négy fal közé. Mi gyakran bezárkózunk a templom falai közé, és most a falakat nem azért feszegetjük, mert talán közel hatszázan vagyunk, hanem az Úr feszegeti. A jászolbölcső világától elvitt bennünket a korábbi évszázadok prófétai kijelentéséig, és most még messzebb visz bennünket. Még messzebb visz, még többet akar láttatni. Egy stúdióból keveset lehet látni, ismerni. Ahhoz mindig kapcsolnak: a világ különböző pontját, különböző helyszíneket, és kitágul a kép. Most annyira kitágult előttünk, hogy kozmikus tágulat totál képe jelenik meg. Kezdetben… Az Írás kezdődik így. Az Ószövetségben a teremtéstörténet kezdődik így, hogy „kezdetben…”. És így kezdődik János evangéliuma is: „kezdetben…”. Ez a hatalmas távlat, egészen a teremtés előtti örökkévalóságig pillanthatunk, mert az Isten föllebbenti a fátylat, hogy egy picit bele pillanthassunk az Ő örök tervébe. „Kezdetben volt az Ige.” És ez az Ige Jézusban testté lett, és közöttünk lakozott. És így kapcsolódik össze az Isten hatalmas, üdvözítő, megmentő terve és egy betlehemi jászolbölcső.

Mi jelenik meg lelki szemeink előtt? Mit jelent nekünk a karácsony? Csak az egyiket? Talán kettőt? Talán a harmadik nézőpontot is? Hiszen Isten megmentésünket előre eltervezte. És fokozatosan megígérte és beteljesítette. És így érkezünk el oda, a legelőször fölolvasott bibliai Ige megfogalmazásához, hogy Jézus az Isten fia. Miért írattak meg mindezek? Miért a helyszíni közvetítés? Miért kapcsolnak rádió, televízióadás közben? Miért írattak meg? „Ezek azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az Ő nevében.” Mindez fantasztikus. Mindez logikus, mégis misztérium. Mégis titok. Nem tudjuk megmagyarázni, nem is kell megmagyarázni.

Úgyhogy most köszönjük tudósítóinknak, és akkor most egy kicsit maradjunk magunkban. Egy kicsit gondolkozzunk. Számomra és a Te számodra ezért íratott meg, hogy higgyük, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életünk legyen? Mert nem azért íratott meg, hogy kíváncsiskodjunk. Nem is azért, hogy rohanó világunkban, legalább egy évben egyszer majd emlékezve mindarra, amit az Isten cselekedett, úgy elcsendesedjünk, karácsonyt ünnepeljünk. És szép lassan átveszi a világ is, hogy karácsonyt ünnepel, csak a lényeget hagyja ki belőle, és ünnepelteti a maga szeretetét, az önszeretetét. Bár sok ünnepelnivaló lenne azon is.

Azért íratott meg, hogy életünk legyen. Ezért történik minden. Ezért cselekedett az Isten így. Ez a csodálatos. Ez a dicséretes. Persze, még mi is kellünk hozzá. Kellek én, és kellesz te, a mi döntésünk is kell. Mert kapcsolhatnak a világ túlsó végére is, ha közben csak maszatolgatom az ennivalót, és a családtaggal veszekszek a tévé előtt. Az Úr Isten minden oldalról megmutathatja az Ő irgalmas szeretetét nekünk, ha közben mi minden mással el vagyunk foglalva. Vagy, „kapcsold már ki! Vidd már át egy másik csatornára! Ez a szent szöveg már sok. Nem kell. Elég volt.” A mi döntésünktől függ, hogy Isten gyermekeivé leszünk – ahogy hallottuk az előbb János bizonyságtételéből – vagy nem.

Kedves Testvérem! Hol tartasz? Amikor eljöttél, hogy most együtt, Szenteste, karácsonykor ünnepeljünk? Hol tartasz? Ismeretnél? Jászolbölcsőnél? Nagyon jó, ha idáig eljutottál. Hol tartasz? Talán egy kicsit tovább? Az Isteni üdvtervnél? Valamit kezdesz sejteni, érteni belőle? Hol tartasz? Egészen az örök életet készítő kegyelmes szeretetnél? – mert idáig szeretne elvezetni bennünket Isten. Keresésnél, megtérésnél? A megszentelődés útján való járásnál? Hol tartunk? Ezek azért írattak meg… Igen, lásd az egymást kiegészítő eseményeket a különböző nézőpontból, ahogy elénk adja az Isten, hogy mit tett érettünk. Engedd, hogy megragadja a fantáziádat, de leginkább a szívedet. Ne félj a gondoktól (mert vannak), ne félj a hatalmasoktól, mert mindenkor vannak olyanok, ne félj, ha felhőkarcoló nagyságúnak tűnnek is. Ne félj. Sokkal nagyobb az Isten mentő szeretete. Ezek a gondok vannak. Ezek a hatalmasok jönnek és mennek, az Isten pedig évszázadokon keresztül készítette és valósította meg az Ő üdvözítő, mentő szeretetét. Lássuk tehát, engedjünk tehát ennek a szeretetnek, és éljünk, mert kiválasztott, mert megígérte, mert megváltott.

Éljünk Isten gyermekeiként örömmel és szent reménységgel. Ámen.

Csendes éj, szentséges éj!

Szív örülj, higgy, remélj!

Isten szent Fia hinti reád

Ajka vigaszadó mosolyát,

Krisztus megszületett!

Krisztus megszületett!

Hálát adunk Istenünk, hogy teremtő akaratodból elhelyeztél bennünket e szépen megformált világban, hogy a mi életünk Téged dicsőítsen.

Bocsásd meg nekünk Istenünk, hogy bár szemeket adtál, és mi nézünk, de gyakran a lényeget nem látjuk meg. Bocsásd meg Istenünk, hogy bár füleket adtál nekünk és mi még a Szenteste csendjében is alig halljuk meg szavadat.

Magasztalunk, hogy szereted számtalan jelét láttatod velünk a jászolbölcső alázatában, a bizton beteljesült próféciákban, a teremtés előtti örökkévalóságban elhatározott kiválasztó kegyelmed felismerésében.

Hálát adunk, hogy mindezeket leírattad, különböző nézőpontokból láttatod most is velünk, hogy jobban értsük, hogy jobban megragadjon minket.

Segíts, hogy megismerve mentő szeretetedet, Jézusban rácsodálkozzunk a jászolbölcsőre, elgondolkozzunk a beteljesült próféciákon, és megragadjon bennünket üdvözítő terved és szereteted.

Segíts Urunk, hogy növekedjünk a kegyelemben és a Jézus megismerésében. Segíts bennünket, hogy a Tőled ránk áradó szeretetből adjunk tovább mi is a körülöttünk élőknek.

Könyörgünk így különösképpen a most is egyedül lévőkért, hogy merjenek és akarjanak kimozdulni, keresni Téged, jönni, közeledni néped közösségébe.

Könyörgünk a csak önmaguk szeretetét ünneplőkért, hogy eljusson hozzájuk örök szereteted, és megragadja életüket, hogy a Krisztus követésében legyen igazi értelme életüknek.

Könyörgünk a keresztyénekért, a gyülekezetekért, szeretetre éhes világunkban a Tőled kapott irgalmat árasszuk tovább.

És könyörgünk nemzetünkért, hogy népünk is ne csak nézzen, hanem lásson is. Hogy meglássa egyre több felebarátunk a Te nagyságos dolgaidat. Hogy egyre többen járjunk a Tőled való megtérés, megújulás, megszentelődés útján, hogy egyre többünknek a karácsony, a te irgalmas szereteted, új életet, hitben és engedelmességben megújuló, örvendező életet jelenthessen.

Jézus Krisztusért kérünk, áldd meg ünneplésünket. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |