| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Karácsonyi vásárlás

Lekció: Máté evangéliuma 2. fejezet 1-12. vers

„¹Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,

²és ezt kérdezték: »Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.«

³Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet.

⁴Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak.

⁵Azok ezt mondták neki: »A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta:

⁶Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.«

⁷Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét,

⁸majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: »Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!«

⁹Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt.

¹⁰Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.

¹¹Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

¹²Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.”

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk! A korábbi hetek, a korábbi napok nagy nyüzsgése, forgataga után eljött egy kicsit csendesebb idő a mi naptárunkban is, amikor az ünnepben elcsendesedtünk. Eljött egy kicsit csendesebb idő, amikor családok egymásra gondoltak, amikor együtt voltak. De igazán azt a nagy mozgást, azt a nagy nyüzsgést köszönjük Neked, amit Te készítettél el, és az Ő teljességében Te vittél véghez. Köszönjük mindazt, amit a próféták által elmondtál a korábbi évezredekben. Köszönjük mindazt, hogy a korabeli események által, melyeket Te úgy rendeztél és szerveztél, hogy minden a megszületett gyermekre mutasson. Köszönjük, hogy ezen események által is, számunkra is hirdeted nagy szereteted. És köszönjük Urunk Jézus Krisztus, hogy immáron mi évről-évre, évszázadról-évszázadra így emlékezhetünk. Segíts azonban, hogy ne csak emlékezzünk, segíts, hogy a látható és láthatatlan világ nagy eseményei után ne a mi ünnepi kis nyüzsgésünk legyen, hanem valóban Te legyél a legnagyobb életünkben, szívünkben, hogy valóban Téged kövessünk, hiszen minden miérettünk történt. Mostani istentiszteletünkön is, így beszélj a mi szívünkkel, így ragyogjon fel életünket megszólító, megragadó szereteted jó híre. Ámen.

Ó te áldott Idvezítő, Úr Jézus Krisztus,

Hálát adunk ez nap tenéked

És kérünk téged,

Tiéidet magas mennyből hogy megtekintsed.

Adjad nékünk ajándékul te Szentlelkedet,

Hogy örökké vallhassunk téged,

És dicsérhessünk;

Holtunk után mennyországban téged láthassunk.

Dicsértessék Szentháromság e mai napon,

Atya, Fiú és Szentlélek:

Egy bizony Isten;

Dicséretet néki mondjunk örökké, Ámen.

317. dicséret 6-8. vers

Textus: Ézsaiás könyve 55. fejezet 1-3. vers

„¹Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért!

³Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat!

³Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert hűséges maradok Dávidhoz.”

Karácsony van, az ajándékozás ideje. Előtte pedig a vásárlás ideje volt kinek heteken át, kinek napokon át, természettől függően! Tömött üzletek már november óta, karácsonyi dekoráció mindenütt, akciók, és végkiárusítások, nagy zacskókat cipelő emberek a bevásárló központokban, utcákon. A főutcán pedig kis bódék. Tele szebbnél szebb dolgokkal üvegből, fából, textilből. Mindenki válogathat kedvére valót: apróságot, vagy értékesebbet, használati tárgyat, vagy dísztárgyat.

Persze tudjuk, hogy a karácsony nem erről szól. Ezt harsogja régóta a televízió, az újság és Internet, ezt tanítjuk a gyerekeknek az iskolában, erről beszélünk itt a templomban is. De ettől még vásároltunk, mert szerettünk volna örömöt okozni szeretteinknek. A karácsonyainknak ez is részévé lett, jó, vagy rossz módon, az sok mindentől függ…

Most az nézzük meg, hogy mi szükséges egy jó kis vásárhoz? Ezt nálam a Testvérek biztosan sokkal jobban tudják. Három dolgot azért én is meg tudok említeni, ami egészen biztosan szükséges. Szükség van a vásárhoz:

·   Vevőkre

·   Eladóra

·   Árura

Próbáljuk most megérteni ezt a nagyvásárt, és vizsgáljuk meg szépen, sorban, hogy kik ebben a különleges vásárban – amely nem más, mint az élet vására – a vevők, kik az eladók, és mi az áru!

I.

Kezdjük a vevőkkel. Kik azok a vevők, akik fel-alá járkálnak, csörgetik a pénzüket a zsebükben, és keresik amire szükségük van, aminek a hiányát érzik az élet forgatagában? Te meg én vagyunk azok. Mi vagyunk az élet nagyvásárán kereső emberek.

Mi vajon mit keresünk? Miért élünk? Meg tudnánk fogalmazni? Az Ige arról beszél, hogy értékzavarban vagyunk. Azt keressük sokszor, ami egyáltalán nem fontos, ami meg igazán fontos lenne, arra nem tartunk igényt. Ez a mi nagy tragédiánk! Olyanok vagyunk, mint a példázatbeli gazda, aki földi dolgokkal akarta megelégíteni a lelkét. „Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!” A világ nem sokat változott kétezer év óta! Ma ugyanezekre vágyunk. Nincs is ezekkel semmi baj, hisz ki ne szeretne egy kicsit jobban, kényelmesebben élni, kevesebbet aggódni a számlák miatt, szép helyekre menni nyaralni, világot látni, és szórakozni, nevetni! Hogyne akarnánk megélni az élet velejét, kihasználni az időt, amíg lehet!

A gond csak az, hogy az élet elrepül. Ennyivel is lehet élni, csakhogy van még ezeknél is több! Sokan nem hiszik ezt el. Tegnap este, mikor mentem haza a délutáni istentiszteletről, a ház mellett, ahol lakom, egy szép ruhás fiatalember feküdt egy drága autó kerekeinél, kezében a kulccsal. A barátnőmmel meg is álltunk, mert azt hittük rosszul lett. Esetleg megcsúszott, elesett, bármi történhetett vele. Végül felemelte a fejét, zavaros tekintettel ránk nézett, és látszott rajta, hogy részeg. „Pedig most karácsony van” – mondta barátnőm. Talán pont ezért történt mindez…

Vagy eszembe jut egy másik történet, amikor egy másik barátnőm jött haza vonattal a helyről, ahol szolgált, és mivel több órát késett a vonat egy meghibásodás miatt, a kedvese egy picike fenyővel, és mécsesekkel várta, hogy aztán ki-ki mehessen a saját szüleihez karácsonyozni. A Petőfi-téren egy padra lerakták a fát, meggyújtották a gyertyákat, énekeltek. Hamarosan jó pár ember összeverődött, teljesen átlagos külsővel, és csak nézték a lángokat, és elmondták, hogy nekik ez a néhány perc volt a karácsony, mert otthon ilyen nincs, és elvitték a kis mécseseket a bennük gyúlt fénnyel együtt.

De eszembe jut az az egykori ifisem is, aki volt már vagy 17 éves, nagy vagány, volt, és amikor elhívtuk, és csengettyűszós, gyertyafényes, Bibliaolvasós, imádkozós karácsonyt csináltunk nekik, szinte könnyekig meghatódott, mert otthon a karácsonyi feszültség ilyentájt jön elő a szülőkből, nagyszülőkből, meg a vacsora után ugyan mit lehetne csinálni?

Nem elég, az anyagiak, a fizikai jólét, a szórakozás. A léleknek többre van szüksége, különben ott az űr belül, a hiányérzet. A léleknek a testté lett Igére van szüksége, nem földi kincsekre. Érzi ezt az ember a hétköznapokban is, amikor minden egyformán zajlik, de még fokozottabban érzi, amikor egyedül marad önmagával, talán annak ellenére, hogy ott a család, ott vannak a barátok. Nincs akihez igazán mehetnénk, és nincs aki megtartana.

II.

Aztán azt mondtuk, hogy szükség van árusra. Vajon ki az az árus, aki belekiált a zűrzavarba: „Figyeljetek rám, hallgassatok rám és élni fogtok!” Ki az, aki belekiált az életünkbe, s ha mi nem fordulunk oda hozzá, hát ő jön utánunk? Könnyű dolgunk van. Az igeszakasz fölött cím áll: „Isten hívó szava”. Maga az Élő Isten az, aki hívogat minket ezen a karácsonyon. És mit is kiabál? Azt hogy: „Jöjjetek hozzám…és élni fogtok!” Talán most azt gondolhatjuk magunkban, hogy ezt sokan kiabálják manapság. – És igazunk van. Ezt harsogja az egész világ.

Olyan a világ lelki piaca, mint egy szupermarket, ahol a polcokon ezernyi különböző hasonlónak tűnő termék van. Rögtön szemmagasságban, jó menedzsment szerint, rögtön azok, amelyeket leghangosabban reklámoznak, a legdrágábbak, legmárkásabbak, de egyáltalán nem biztos, hogy a legjobbak. Vannak látványos csomagolású kínálatok a lelki dolgok piacán, színes kiadványokkal, hangos, népszerűsítő műsorokkal, hiszen szinte mindenre megoldás található az ezotéria világában, a jövőnket megmondják a csillagok, a stresszt oldja az agykontroll. Mindez divatos, népszerű, az más kérdés, hogy drága is…. Mert mi vagyunk az ár, egész valónkkal.

Isten nem hangosan, és látványosan árulja magát, az egyház is, amelyet látunk olyan, amilyen a benne lévő emberek által, semmiképp sem tökéletes. S miközben talán ügyet sem vetünk Isten hívására, folyik a vásár: egyre drágább minden, csak az ember lesz egyre olcsóbb. Olcsóvá válik erkölcsileg, elértéktelenednek a kapcsolatai, s elértéktelenedik ő maga is mások szemében. A gazdagságról álmodó, s észrevétlenül kisemmizett ember remegve nyúl a drága pénzen kínált olcsó segítségért, csak az Isten ingyen való drága ajándéka nem kell neki. Az ár itt nem mi vagyunk, nem egész valónk, az ár már ki lett fizetve, mi ingyen kaphatjuk Isten ajándékait. Nincs benne átverés, nincs benne humbug, mint a TV reklámokban. Amit Ő ígér, a bűnbocsánat, az örök élet, egy olyan élet, ahol bizonyosan tudhatom, hogy nem vagyok egyedül, mert védőn szeretnek.

Isten ezen a karácsonyon is utánunk kiált. Kiáltott néhány hete az ifjúság szolgálatában, a gyermekeink verseiben, kiált az énekekben, amiket az istentiszteleten együtt harsogunk, kiált az igehirdetésben, s csak Ő a megmondhatója, hogy melyikünknek, hányféleképpen kiált még. Jó erre odafigyelnünk! Olyan nagy a kísértés, hiszen kicsi korunktól ismerjük a karácsonyi történetet, minden évben végigénekeljük ezeket az énekeket, de álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk arra az Úrra, aki mindezt kínálja most nekünk!

III.

Megvizsgáltuk a vevőket, megnéztük azt is, hogy ki az eladó, de szóljunk most már az áruról is, mert anélkül nem vásár a vásár. Mi az, amit Isten kínál nekünk karácsonykor? Azt olvastuk, hogy: „Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! ... Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér?” – No hiszen, szép kis karácsonyi ajándék: kenyér és víz! Tényleg csak ennyit kínál nekünk a mi Urunk? Bibliát olvasó embereknek egészen biztosan beugrik egy újszövetségi párhuzam: Az ötezer megvendégelése.

Jézus hatalmas tömeget tanít. Amikor nagyon megéheznek egy kisfiú öt kenyerét és két halát megsokasítja, és az egész tömeg jóllakik. Nagyon tetszik ez nekik. Királlyá akarják tenni. Jézus egyből felismeri a Kísértő csapdáját – elvonul. A tömeg utána megy. „Ez már igen! Ilyen király kell nekünk. Ingyen kenyér, bőséges hal.” Jézus mégsem dicséri meg őket, hanem azt mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek!” Aztán úgy folytatja, hogy: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.”

A kenyér és a víz nélkül nem lehet élni. Nem lehet messzire jutni, mert elfáradunk. Aki próbált már kulacs és elemózsia nélkül kirándulni, az tudja, miről beszélek. Egy idő után az embert már csak az viszi tovább, hogy vizet találjon, főleg egy jó forró napon. Kiszárad a szája, szédeleg. És hiába akarnának bármi mást eléje tenni, sült csirkét, kaviárt, ha vizet nem kapna elfordulna undorral. A víz kell, amely hűsít és felüdít, a víz, amely lemossa a szennyet, ami frissít. És a kenyér, ami energiát ad, erőt a gyalogláshoz.

Jézus az élő víz. Ő az, aki meg tudja oltani lelki szomjúságunkat, aki felüdít, ha elszomorodunk, és nem látunk kiutat, mert szól hozzánk. Megmos bennünket bűneinkből, vele lehet újat kezdeni, mert ha rá figyelünk, Ő újjá teremt. Erről szólt az, hogy ezeket a kisgyermekeket megkereszteltük. Meghalni a bűnnek, és újjászületni Jézus Krisztus által.

És ott a kenyér, amiről eszünkbe juthat egyből a tegnapi nap, amikor itt a templomban oly sokan vettük az Úrvacsorát, a kenyeret és a bort. Közösségben voltunk az Úrral, és közösségben egymással. Meghirdettetett számunkra bűneink bocsánata, lepakolhattuk mindazt, ami fáj, amit cipelünk, és nyomaszt bennünket. Felszabadulhatunk, és úgy mehetünk tovább.

Vannak, akik végiglátogatják az egész vásárt, és nem vesznek semmit. Vannak, akik nézelődnek, ezt-azt kipróbálnak, továbbmennek, és soha nem térnek vissza, vagy újra visszafordulnak, újra nézegetnek, de igazából nem vásárolnak. Mi hogy vagyunk ezzel? Értjük annak a mélységét, és nagyszerűségét, amit Isten kínál nekünk?

Volt egyszer egy család, amely minden karácsonykor elment a templomba, mert ez így illendő. Igen ám, de egyik alkalommal az édesapa úgy döntött, hogy ez képmutatás. Neki ez az egész semmit sem jelent, minek menjen? A felesége győzködte, hogy ilyenkor a lelkész nagyon fontos dolgokról beszél, meg hogy máskor is szívesen menne, de a férj hajthatatlan maradt. Semmi értelme, ő nem érti, hogy minek kell ünnepelni Jézus születését! A családot, a szeretetet igen, no, de Jézust! Végül ült benn a meleg szobában, míg a családja elment, olvasgatott. Bent jó meleg volt, kint hideg, szél, és hó. Egyszer csak puffanást hallott az ablakon. Biztos egy ág, amit a szél nekivágott. Olvasott tovább. Újabb puffanás, majd újabb és újabb. Végül rájött, hogy madarak próbálnak berepülni, de az ablaküvegen visszaverődnek. Kitalálta, hogy majd kinyitja nekik a pajtát, ahol meleg van, sőt még magvak is vannak elhullajtva az őszről. Hiába tárta szélesre az ajtót, a madarak csak a ház ablakain próbálkoztak megütve magukat. Felkapcsolta a villanyt, magvakból csíkot húzott, semmi haszna nem volt. Végül kétségbeesetten felkiáltott: „Bárcsak madár lehetnék, hogy megértessem velük, hogy menjenek be a pajtába, és megmenekülnek!” Ebben a pillanatban megszólalt a templom harangja, és ő megértette, hogy pontosan ezért kellett Jézusnak emberként megszületnie, hogy mi végre megértsük, hogyan menekülhetünk meg.

Befejezésül arról szóljunk még valamit, hogy mi történik a vásár után? Az igazi vásárokban miután megkötötték az üzletet, úgy szokott lenni, hogy mindenki megy a maga útján. Istennél ez nem így van. Ő azt mondja „Örök szövetséget kötök veletek!” Nemhogy nem „én jobbra, te meg balra”, hanem közelebb jön hozzánk, sőt életközösségre lép velünk. Erről biztosított bennünket tegnap is a megterített Úrasztala, és a mai keresztelő. És tudjátok mi a legkülönösebb ebben a vásárban? Az, hogy ennek nem hogy vége lenne, hanem most fog elkezdődni. Most amikor majd istentisztelet után kilépünk a templomból, így egyvalamiről ne feledkezzünk el, ott fog állni a forgatagban az élő Isten is, és kiabálni fogja:

„Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám, hallgassatok rám, és élni fogtok!”

Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |