| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Mit tettünk meg?”

Ézsaiás könyve 40. fejezet 1-11. vers

¹Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek.

²Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért.

³Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!

⁴Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá!

⁵Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. - Az ÚR maga mondja ezt.

⁶Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé.

⁷Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. - Bizony csak fű a nép!

⁸Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.

⁹Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek!

¹⁰Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott.

¹¹Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk!

Amikor kezünkbe vesszük naptárunkat, és föllapozzuk az elmúlt heteket, hónapokat, megdöbbenve látjuk, mennyi minden történt ebben az esztendőben. Mennyi minden, ami öröm volt nekünk. Mennyi minden, ami elszomorított, elkeserített. Gyakran nem érezzük, hogy halad az idő. Máskor rohannak a napok.

Köszönjük Urunk, Istenünk, hogy mindezekre úgy tekinthetünk vissza, mint olyan időre, mely időben Te jelen voltál, közel voltál. Segíts bennünket most, hogy amikor visszatekintünk a megtett útra, akkor lássunk Téged. Kérünk, segíts bennünket, hogy életünk által ez a világ is, nemzetünk is jobban megismerhessen Téged. Áldd meg, és tedd gyümölcsözővé most emlékezésünket. Ámen.

Lukács evangéliuma 3. fejezet 2-10. vers

„²Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.

³Ő elindult és hirdette a Jordán egész környékén a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára,

⁴ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: »Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit:

⁵minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává:

⁶és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.«

⁷A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelje, ezt mondta: »Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?

⁸Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.

⁹A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.«

¹⁰A sokaság pedig megkérdezte tőle: »Akkor hát mit tegyünk?«”

Szeretett Testvérek!

Mit láthattak az emberek 2006-ban? Bizonyára sok családi örömöt. Bizonyára kezük munkájának eredményét. Valószínűleg bajokat is, talán betegséget, talán gyászt.

Mit láthattak az emberek Magyarországon 2006-ban? Választásokat? Erkölcsi, gazdasági, politikai válságot? Mit láthattak az emberek ebben az esztendőben itt, Magyarországon? Kordonokat? Lovasrendőröket? Népfelkelés ünnepét, népet jól távol tartva az egésztől? Mit láthattunk mi? És vajon az Úr szabadításából mit láthattak az emberek 2006-ban? Hiszen a fölolvasott bibliai igénk úgy Ézsaiás próféciájában, mint ahogyan az evangéliumban majd Lukács leírja, Keresztelő János szavaiként arról beszél: „…és meglátja minden halandó az Isten szabadítását”. 2006-ban Magyarországon az itt élő emberek mit láthattak meg az Isten szabadításából? Az Isten cselekedeteiből? Próbáljunk egy kicsit így emlékezni! Próbáljuk így végiggondolni a mögöttünk lévő háromszázhatvanegynéhány napot! Mit láthattak itt az emberek?

A fölolvasott bibliai szakaszunk nagy fölhívással szólít meg minket: „Készítsétek el az Úr útját”. Nem csak akkor, amikor a babiloni fogságból eljött a szabadulás ideje, amikor ez a prófécia először elhangzott. „Készítsétek el az Úr útját…” Nem csak évente, amikor jön az advent az egyházi rendünkben, és akkor valószínűleg ez, vagy valamelyik ehhez hasonló bibliai szakasz előkerül, hogy igen, várakozunk, készülünk – állítólag az Úr eljövetelére, vagy némelyek csak a szeretet ünnepére -, hanem „Készítsétek el az Úr útját” ez a fölhívás abban a missziói parancsban, hogy „tegyetek tanítvánnyá minden népet”.

Vajon mennyire készült az Úr útja rajtunk keresztül is 2006-ban? Mit láthattak meg az emberek az Isten szabadításából itt, Magyarországon? Mit láthattak meg az emberek Debrecenben az Isten szabadító munkájából? Mert az ige erről beszél, és ezt látni kellene! Nem csupán családi örömöket észrevenni, ha föllapozzuk a naptárunkat, nem csupán emlékezni szomorú vagy próbateljes időszakaira ennek az esztendőnek, nem csupán politikai vagy gazdasági ilyen és olyan történéseket fölsorolni, vagy aggodalmainkat emlegetni, hanem merjünk szembenézni a kérdéssel, hiszen az ige arról beszél, hogy meglátja minden halandó az Úr szabadítását.

Készítsétek az Úr útját! Mennyi készült el? Mennyit láthattak meg ebből az emberek? Először is - nagyon szép képpel - így fogalmaz már Ézsaiás könyve: tegyétek egyenessé, tegyétek simává ösvényeit. Nagyon szép a kép, de most egy kicsit próbáljuk komolyabban lefordítani a mi életünkre és a mi helyzetünkre.

Vajon mennyi hibát, mennyi bajt, netalán bűnt próbáltunk kijavítani, ami miatt az Úr útja nem egyenes volt már népünk számára? Mennyit próbáltunk kijavítani az egyháztörténet hibáiból, örökségünk nem építő részéből? Mennyit próbáltunk másképp és jobban tenni, és mennyit próbáltunk személyes korábbi hibáinkból, engedetlenségeinkből kijavítani, bizonytalan tévelygéseink útját egyenes úttá tenni, a göröngyöket eltávolítani, simává tenni, hogy a kereső, érdeklődő, közeledő ember ne hasra essen, ne megbotránkozzon, ne megtorpanjon, hanem elinduljon az Úr útján? Mert „készítsétek az Úr útját” - és ez ma is érvényes parancs. A mi számunkra is érvényes parancs. Tegyétek egyenessé, tegyétek simává, tegyétek járhatóvá ezt az utat! Ne bonyolítsátok túl mindenféle vallásosnak látszó, tűnő szabállyal, törvényeskedéssel, előítéletekkel, követelésekkel, amire gyakran hajlunk, mert akkor össze lehet számolni az ujjhegyünkön, hogy ebből néhányat teljesítettünk… csak az ige nem erről beszél! Vajon hányszor, vagy mennyire segítettük közelebb az embereket az Istenhez, mennyire tudtak odatalálni? Mennyire töltöttük be gyülekezetként küldetésünket?

2006 elején egy ilyen igehirdetés sorozat hangzott ebben a templomban, aminek az összefogó címe ez volt: A gyülekezet küldetése. Vajon mennyire voltunk mi az Isten magasztalására, hogy így út készüljön, lelki út készüljön az emberek számára Isten felé? Vajon mennyire voltunk mi közösség az Úrban, hogy fölfigyeljen magyar népünk, a szanaszét szaggatott nép, és szakadozott nép, hogy a különböző emberek mégis valahogy tudnak egyek lenni? Kiben és mi által? Mennyire tettük egyenessé az utat, amikor közösség voltunk az Úrban? Erősödött-e ez a közösség itt a nagyerdői gyülekezetben? Erősödött bennünk, vagy csak szép prédikációk hangzottak erről? Mennyire volt tanúságtétel a mi életünk?

Prédikációk címét idéztem az előbb. Vajon mennyire próbáltuk egymást segíteni, nevelni, a tagokat a szolgálatra fölkészíteni? Vajon mennyire szolgáltunk? – mert az utat egyenessé kellene tenni. Rengeteg akadály van, ami miatt az emberek nem jönnek. Nekünk az akadályokat kell eltávolítani. Nagyon sokszor úgy gondoljuk, hogy ki kellene találni valami nagyszerű missziós programot, és olyan evangelizációt! Nem ártana, de először jó lenne, ha eltakarítanánk azokat, amiket nekünk kell eltakarítani az útból. Hiszen amikor jött az ünnep, akkor még a porszemeket is fölporszívózták, pedig azokon nem szoktunk hasra esni. Azon nem akadunk el. Mindent próbálunk eltakarítani, ami zavarhatná az ünnepet.

Tegyétek egyenessé, simává az Úr ösvényeit! Mennyit láthatott meg magyar népünk ebből a mi környezetünkben, ebben a városban életünk által?

A második, amit megfogalmaz az ige: „minden szakadékot töltsetek fel”.

Mert vannak szakadékok, és nagyon jól tudjuk, bár alföldi emberek vagyunk, de azért néha megfordulunk a hegyekben, és bár e kicsiny országban nem sok igazán nagy sziklás hegy maradt, de mégis itt is tapasztalhatjuk, hogy milyen nagyszerű dolog, amikor szépen haladunk ott a hegyi úton, és milyen félelmetes, amikor egyszer csak egy hatalmas szakadék ott van előttünk. Hogy lehet átmenni a túlsó partra? Minden szakadékot töltsetek fel, mindent, ami elválasztó! És az emberi bűn miatt, és a modern bűnök miatt nagyon sok elválasztó szakadék keletkezett az emberek életében ember és Isten között, és az Isten népe számára az a feladat, hogy ezeket a szakadékokat, amelyek elválasztják az embereket Istentől, fel kell tölteni. Ott utat kell készíteni. Járható utat kell készíteni. Nem elég azt mondani a szakadék túlsó partján, hogy gyertek, gyertek, gyertek bátran – hát akkor a szakadékba zuhannak! Hanem töltsétek fel! Vajon egy olyan országban, amely ország lakóinak több, mint fele - úgymond - nem kapott vallásos neveltetést, a szentírást nem tanulhatta - már lassan a nagyszülőktől sem tanulhatta - komolyan, egy ilyen országban, ahol ilyen erős a bibliaismeret hiánya, ez egy nagy szakadék, hiszen Istenről nincs igazán bibliai kép. Ezt a szakadékot fel kell tölteni! Mennyire tettünk lépéseket? Vagy a torz egyházkép lebontása mennyire haladt előre? – mert különben ott marad elválasztóként. Az előítéletek, amelyek ott vannak az emberekben, 2006-ban csökkentek-e egy picit életünk, szolgálatunk, hitünk által? Az a nagy szakadék, ami ember és Isten között van, az csökkent-e? Vajon az a nyelv, amin és ahogyan mi beszélünk, mennyire lett érthetőbbé? Hiszen ha most ezt a mondatot az utca emberének elolvasnám, amit itt olyan szépen hallottunk, mert már jól ismerjük: „Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit, minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává” – az utca embere minden szót ért, és ennek ellenére semmit nem értene ebből. Nem érti ezeket, bár a szavakat érti, mert mind magyar kifejezés. Talán mi értjük, de mennyire tesszük érthetővé a körülöttünk élőknek? Hiszen akkora az elidegenedés, annyira nagy a szakadék! És ugyan van vágyakozás, de öngyilkos senki nem akar lenni, hogy szakadékba zuhanjon. Vajon mennyire töltöttük föl ezeket az elválasztó mélységeket egy-egy ember számára körülöttünk? Ezt a szakadékot Isten a Krisztusban az Ő kegyelme által áthidalta, de mennyire ismerik érthető módon már körülöttünk az emberek? Vajon az érdeklődéstől mennyire lehet elkötelezettségig eljutnia valakinek? Akiben feltámad az érdeklődés, aki kezdi keresni a legnagyobbat, mert elege van a földi bálványokból, vajon hogyan juthat előre? Hogyan tud igent mondani az Úrnak, és hogyan tud majd igent mondani a gyülekezetre, az Isten népére, amikor ilyen szakadékok vannak? Amikor ennyire erős az elidegenedés? Vajon hogyan juthat el oda, hogy majd szolgáló keresztyén emberré lesz? Igen, nekünk az utat járhatóvá kell tenni! 2006-ban mennyit tettünk ezért? Ha föllapozzuk a naptárunkat, akkor mit találunk, mi juthat eszünkbe, mi van bejegyezve? Valakivel való beszélgetés által, valakinek a meghallgatása által, valakinek a kezébe odajuttatni valamit, ami segítség lehet, és sok minden más, vajon eszünkbe juthat-e, megtörtént-e?

A szakadék után beszél arról a prófétai ige, hogy minden hegyet és halmot hordjatok el. Mert nem csak szakadék lehet, útakadály, hanem hatalmas sziklás hegy, hiszen annak megmászása, az azon való átjutás nagyon nehéz, ugyanakkor az eltakar, elválaszt egymástól. Eltakar, elválaszt és így megfélemlíti az embert. Megtorpannak az emberek. Könnyen feladják. Akik ehhez nem voltak hozzászokva, azok feladják. Vajon hány hazugság volt a közéletben és máshol is, ami ilyen hegyként emelkedett föl, amely elválasztott, elszakított és megakadályozott. Vajon a modern mítoszok, az új bálványok hányszor tornyosultak ilyen hatalmas hegyként… és a kereső, érdeklődő ember nem tudott jönni. Azt mondja az ige: készítsétek az Úr útját, hordjátok el ezeket a hegyeket! Nem arról olvasunk, hogy ti pogányok, küszködjetek és hordjátok el, hanem az Úr népének hangzott és hangzik ez az ige. Az Isten népének kell a szakadékot feltölteni, a lelki mélységeket, akadályozó tényezőket járható úttá tenni. Az Isten népének, NEKÜNK szól az ige, hogy az elválasztó, akadályozó hegyeket, halmokat nekünk kell lebontani! Elhordani, és nem azt mondani, hogy dolgozzatok meg érte, és akkor majd ide fogtok érkezni. Nekünk kell előkészíteni, ahogy a vendégnek is mindent előkészítünk, és nem azt szoktuk mondani, hogy: hát ha majd megjön a vendég, takarítson ki, főzzön magának, mi éppen csak beengedjük a házba.

2006-ban mennyit sikerült elhordani ezekből az elválasztó hazugságokból, ezekből az új bálványokból és azok téves kultuszából? Mennyit sikerült elhordani az útból? A csinált sztárok vagy éppen a hatalmas reklámok, melyek már agymosás határát súrolják és így elválasztó akadályok - mennyire tudtuk és akartuk lebontani, elhordani, hogy az Úr útja készüljön a körülöttünk élők felé. Mert hogy szerettük volna, ez biztos, de mennyit léptünk ezért? Sokan azért tudnak nehezen közeledni, mert vannak olyan dolgok, amik ilyen hatalmas hegyként állnak előttük, és emiatt nem látják az Urat, nem látják a holnapot, nem látják a jövőt.

Vajon az „András-szolgálatunk” mennyit segített ezen? Mennyire tudtunk és akartunk Jézusra mutatni, ahogyan Keresztelő János Jézusra mutatott, és így elindultak Jézus felé tanítványai. Vajon mennyire voltunk készek az akadályokat lebontani, elébe menni embereknek, elhordani hegyet és halmot, amit ők nem tudnak, hanem kifogásként sorolgatnak, mögé bújnak. Mennyire mentünk oda, hogy odavigyük Jézushoz? Ahogy olvastuk: hogy az egyik tanítvány a másikat - a testvérét – odavitte. Nem küldte, hanem VITTE Jézushoz! Ez azt jelenti, hogy együtt kellett az utat megtenni. Vajon mennyire bontottuk a hegyeket és akadályozó halmokat? Mennyire voltunk ott és tudtuk mondani, hogy jöjj és lásd meg! Itt vagyunk, menjünk együtt! De aztán neked kell majd fölismerni és elfogadni már! S mennyire használtuk föl a közösséget? A közösséget, ahol az Isten bennünket mindenre készíteni és erősíteni akart?

Mert „készítsétek el az Úr útját” – és ez nem adventi ige, hanem örök adventi ige. Készíteni az emberek számára, hogy odataláljanak.

Szeretett testvérek! Mennyire láthatták meg 2006-ban rajtunk keresztül személyesen, és közösségünkön keresztül mennyire láthatták meg az emberek az Isten szabadítását? Az Isten munkálkodását? Mert hogy sok minden mást láttak, az biztos. Hallik, ahogy beszélnek, lehet hallani, hogy mindent, ami bennünket körülvesz, ami nehezíti az életünket, jól látják az emberek. Sőt, csak azt látják. Nekünk meg az a küldetésünk, hogy az Úr útját készítsük, hogy minden halandó az Úr szabadítását lássa meg. Akkor lenne reménysége népünknek is. Amikor emlékezünk, akkor először is a hála hangja szólaljon meg bennünk. A hála, hogy ebben az évben is bevont a Úristen bennünket az Ő munkájába. Nem azért, mert 2005-ben olyan nagyszerűek voltunk, vagy 2004-ben, vagy 2003-ban, vagy 30 évvel ezelőtt, hanem kegyelméből…de bevont! Ezt az időt is nekünk ajándékozta. Legyen ott a mi szívünkben a hálaadás! Legyen ott a mi szívünkben a hálaadás, hogy a „készítsétek az Úr útját” – mások számára készítsétek az Úr útját – feladatába, szolgálatába minket bevont, így igazán értelmet, tartalmat adott életünknek. Mert egyébként talán csak annyi jegyeztetne föl rólunk, mint Mózes első könyvében olvashatjuk a sok évszázadot élt emberekkel kapcsolatosan: született, nemzett, meghalt…és ott volt még, hogy hány esztendőt élt. Az Úr ennél többre hívott bennünket. Ne csak ennyi maradjon fönn rólunk, hogy mi is születtünk, talán lettek utódaink, dolgoztunk, meg meghaltunk. Hiszen arra hívattunk, hogy készítsük az Úr útját, hogy adjunk reménységet ennek a reménytelen népnek, hogy adjunk értelmet mások számára is az életnek, mert az Úr által és az Úrnál megtaláltuk az értelmét az életünknek, munkánknak, gyermeknevelésnek, örömöknek és gondoknak egyaránt. Legyen hálás a mi szívünk, hogy így 2006-ban is volt értelme minden munkának, minden fáradozásnak. Legyen a mi szívünkben öröm, legyen magasztalás, legyen hálaadás azért, hogy láthattunk embereket közeledni az Úrhoz. Legyen öröm, legyen hálaadás, legyen magasztalás a mi szívünkben, hogy az Isten munkálkodik ma is. S bár nem minden szakadékot töltöttünk fel, hogy könnyebben idejöhessenek emberek, és nem minden akadályozó hegyet és halmot bontottunk le, hogy az emberek közelebb jöjjenek és meglássák az Úr szabadítását, de az Úr munkálkodott. Lehet, hogy mások engedelmesebb szolgálata által jobban munkálkodott, és a mi szívünk örülhet, amikor azt láthatjuk, hogy embereket megragadott ez a szeretet, embereket megragadott ez az isteni kegyelem, és a megtérés, Krisztus-követés útján elindított. De 2006-ra gondolva azért az önvizsgálat hangja is meg kell, hogy szólaljon: Vajon mennyit tettünk mi azért, hogy az Úr útja készüljön emberek számára, hogy könnyebben közelebb kerülhessenek Istenhez? És amikor felismerjük gyengeségeinket, mulasztásainkat, akkor merjünk bocsánatot is kérni.

Merjünk bocsánatot is kérni az Úrtól, hogy többre hívott minket, talán több talentumot adott, nagyobb képességet adott, s azt nem használtuk mind jól. Amit adott, azt nem mindig arra használtuk, amire kellett volna, hogy talán néha akadályoztuk a szakadék betömését, az elválasztó hegyek, halmok lebontásának munkáját. Mindezt végiggondolva, ha szívünkben a hálaadás megfogalmazódik, ha az öröm és a magasztalás megfogalmazódik, meg a bocsánatkérés is megfogalmazódik, akkor merjük magunkat mindezek után a kegyelmes Istennek még inkább odaszánni, még hűségesebb szolgálatra, mert még mindig érvényes a parancs:

„Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit, minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: és meglátja minden halandó az Isten szabadítását. ” Ámen.

Most helyünkön ülve maradva, először legyünk csöndben, és gondoljuk végig, mi az, amiért hálával tartozunk az Úrnak, mi az, amiért bocsánatát kellene kérnünk, és magunkban csöndesen imádkozzunk!

Hálát adunk Istenünk, életünket, egészségünket, erőnket megtartó szeretetedért. Hálát adunk Neked, hogy megáldottad kezeink munkáját. Köszönjük az eredményeket, a mindennapi kenyeret, köszönjük az otthon melegét. Hálát adunk szeretteinkért. Köszönjük, hogy még egymásnak ajándékoztál ebben az esztendőben bennünket, és közös örömöket is átélhettünk. Hálát adunk Istenünk, hogy próbákban, gyászban is megtapasztalhattuk, hogy közel van a segítséged, vigasztalásod. Hálát adunk gyülekezetünkért. Köszönjük a hitben kapott testvéreket. Hálát adunk a közösségért, hogy egymást bátoríthattuk, erősíthettük, hálát adunk, hogy közösen szolgálhattunk. Hálát adunk Istenünk, hogy a betevő falatért és az öltözetért való munkáinknál többet, és nagyobb célt és értelmet, küldetést is adtál életünknek a Krtisztus által. Hálát adunk, hogy készíthetjük az utat, mert ránk bíztad a békéltetés szolgálatát. Magasztalunk Istenünk, hogy ez évben is kegyelmedből élhettünk hitben. Magasztalunk Téged bűnbocsátó irgalmadért, mellyel tisztítottad életünket, megbocsátottál nekünk. Téged dicsőítünk, hogy szereteted jó hírének hirdetésére küldtél el, hogy olyan hír bízatott ránk, amely örvendetes, az új élet híre. Magasztalunk Istenünk, hogy közöttünk is hirdettetett az ige, oly sok alkalommal, templomi nagygyülekezeti közösségben, és kiscsoportos találkozásainkon. Magasztalunk Téged, hogy ápolhattuk egymással is a közösséget és kapcsolatot, és elmélyülhettünk kijelentett igéd megismerésében. Téged dicsőítünk, hogy többek szívét megragadtad, hitvallástételre segítetted talán életükben először, vagy talán szolgálat és cselekedet által immáron sokakban sokszor. Magasztalunk Téged, hogy láthattuk lelked munkáját gyermekeink, fiataljaink életében, hogy láthattuk szülők és nagyszülők életében. Magasztalunk Téged, hogy olyan szolgálatra hívtál, amely szolgálat által igazán tartalmas életet akarsz adni nekünk.

Bocsásd meg Istenünk, hogy életünk olykor kevés jó gyümölcsöt termett a családban, a gyülekezetben és nemzetünk javára. Bocsásd meg Istenünk, hogy néha érzéketlenek voltunk egymás problémái, gondjai, kérdései, szomorúságai iránt.. Bocsásd meg, hogyha olykor akaratlanul is megbántottuk egymást. Bocsásd meg, hogy előfordult, amikor nem akartunk megbocsátani, mert úgy éreztük, megbántottak, és csak sebeinket nyalogatva panaszkodtunk egymásnak. Bocsásd meg nekünk Istenünk, ha gyakran elhalványult bennünk a lélekmentő szeretet és buzgóság, ha elhalványult bennünk a küldetés, hogy készítsük a Te utadat. Bocsásd meg, hogy máskor viszont közösségi kontrollt és segítséget figyelmen kívül hagyva buzgólkodtunk, és csodálkoztunk, ha nem volt építő a fáradozásunk. Kérünk, bocsásd meg Urunk, amikor nem becsültük meg a gyülekezeti közösséget és a közösség által fölkínált áldásaidat. Neked adunk hálát, és magasztalunk Téged Istenünk ez esztendő végén is, és kérünk, Te bocsáss meg nekünk. Téged dicsőítünk, mert Te vagy méltó egyedül arra, hogy magasztaljunk. Odaszánjuk magunkat - amíg éltetsz bennünket ebben a világban - a hitből való élet Téged dicsőítő cselekedeteire a következő esztendőben is. Személyes imádságainkat, és most közös nyilvános könyörgésünket is, Jézus Krisztusért, hallgasd meg!. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |