| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Akkor hát mit tegyünk?

Péter 1. levele 1. fejezet 13-22.

¹³Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.

¹⁴Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek,

¹⁵hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban,

¹⁶úgy, amint meg van írva: »Szentek legyetek, mert én szent vagyok.«

¹⁷Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét,

¹⁸tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból,

¹⁹hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.

²⁰Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek,

²¹akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.

²²Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek…”

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk! Ismét elmúlt 24 óra, mégis, ahogyan mi számláljuk a napokat, egyiknek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint a másik 24 órának. Mert elmúlt egy esztendő is. Köszönjük, hogy fölvirrasztottál ez új évre, köszönjük, hogy a mi számlálásunk szerint egy újabb egységet elkezdhetünk, de leginkább azt köszönjük Neked, hogy a Te nevedben kezdhetjük. Szeretnénk nevedben kezdeni, szeretnénk veled járni ebben az esztendőben. Szeretnénk a gyülekezet közösségében, igen, a Te Lelked által, a közösség tapasztalata, hite, bizonyságtétele által erősödni. Ezért jöttünk, hogy ez új esztendőt a Te nevedben, Teveled kezdjük. Szentlelkeddel segíts és támogass bennünket, hogy végig Veled járhassunk, hogy ez a Te dicsőségedet hirdesse ebben a világban, és legyen javára népünknek, ennek a világnak. Ámen.

Lukács evangéliuma 3. fejezet 6-18.

„»…⁶és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.«

⁷A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelje, ezt mondta: »Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?

⁸Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.

⁹A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.«

¹⁰A sokaság pedig megkérdezte tőle: »Akkor hát mit tegyünk?«

¹¹János így válaszolt nekik: »Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.«

¹²Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: »Mester, mit tegyünk?«

¹³Nekik ezt mondta: »Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva.«

¹⁴Megkérdezték tőle a katonák is: »Mi pedig mit tegyünk?« Nekik viszont ezt felelte: »Senkit ne bántalmazzatok, meg ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.»

¹⁵Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívében egyre azt fontolgatta Jánosról, hogy vajon nem ő-e a Krisztus,

¹⁶János így válaszolt mindenkinek: »Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket,

¹⁷kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: a gabonát csűrébe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.«

¹⁸Sok másra is buzdította őket, és hirdette az evangéliumot a népnek.”

Szeretett Testvérek!

            Tegnap szintén Lukács evangéliumából, a harmadik fejezetből olvastuk az Igét, a harmadik fejezet előző, korábbi verseiből, és arra a kérdésre próbáltuk keresni a feleletet – visszagondolva 2006 eseményeire –, mit tettünk meg? Mit tettünk meg azért, hogy minden nép meglássa az Úr szabadítását? És a most fölolvasott bibliai szakaszunk fölteszi a kérdést: Mit tegyünk? Immáron előre mutatva föltehetjük a kérdést, és föl kell, hogy tegyük a kérdést magunk számára is egyénileg, és mint gyülekezet, mint egyház is, mit tegyünk 2007-ben? A fölolvasott bibliai szakasz újra és újra ezt kérdezi: Mi mit tegyünk?

Nos, mit tegyünk 2007-ben, nehezülő körülmények között, egyéni elképzelésekkel vagy éppen már elképzelések nélkül élő országban? Mit tegyünk 2007-ben keresztyénekként, hívő emberekként, amikor egyre több az aggodalom, egyre több a félelem a holnap és a holnapután felől? Mit tegyünk, amikor egyre nyilvánvalóbb, hogy a „Lendületben az ország” mítosza összeomlott. Ezzel nem lehet előre haladni, ha csak hangzatos mondatokat mondunk, vagy fölírunk valahova. Bár bátorítónak és biztatónak tűnhetett. Mi tegyünk 2007-ben hívő emberként, gyülekezetként, amikor általános zavar van a fejekben – a szívekben már nagyon régóta zavar van -, mit tegyünk, amikor egy általános elbizonytalanodás látszik a tömegek életében? Mit tegyünk hívő emberként? Először is látnunk kell, hogy a történelemben nem először van olyan helyzet, és népünk történelmében sem először van olyan helyzet, amit ezzel a szóval lehet jelölni: zavarban vannak. Tanácstalanul kérdezték: Akkor mit csináljunk? Bizony látnunk kell, nagyon sok ember zavarban van. Nem tudom, mi magunk mennyire vagyunk zavarban, hogy mit tegyünk, merre haladjunk? Mit tartsunk igazán fontosnak, értékesnek? Mi az, ami zsákutcának bizonyul, vagy már annak bizonyult? Mit tegyünk? Mi az, amit talán le kellene bontani, el kellene felejteni, és mi az, amit fel kellene építeni – hogy Jeremiás próféta elhívásának kifejezéseit használjuk? Hiszen Jeremiás próféta elhívásában ilyet olvasunk: „gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj - építs, plántálj”. Egyszerre kettőt. És a bűneset utáni világban egyszerre kettőt kell csinálni. Az is baj, ha csak a gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj történik. Erre is láttunk sajnos az elmúlt évszázad európai történelmében bőségesen példát, ahol csak pusztítottak, romboltak anyagiakat, épületeket, erkölcsöt, sok mindent, de az is kevés, ha mindig csak építeni akarunk, mindig csak plántálni akarunk, és nem vesszük észre, hogy csak szemétdomb az, amire építeni akarunk. Bennünket, hívő embereket talán ez utóbbi szokott megkísérteni, hogy nem akarjuk komolyan megvizsgálni azt a helyzetet, azt a világot, amiben élünk, nem akarjuk komolyan megvizsgálni – szűkítve a kört – saját gyülekezeti helyzetünket, és elcsúszunk a „szeressük egymást gyerekek”, nem baj, ha nincsenek rendben a dolgok, de építsünk rá. Mert az irts, pusztíts, rombolj, az igenis fáj.

Nos, mit tegyünk? Zavarban voltak akkor is, és a történelem folyamán sokszor már az emberek, sokszor még közösségek is zavarban voltak, úgy elbizonytalanodott a világ. Figyeljük meg felolvasott bibliai szakaszunkban, hogy van – a Jeremiás elhívási igéjével szólva – olyan, ami a „rombolj, bontsd le” kategóriába tartozik, és van olyan, ami az „építs” kategóriába. Mind a kettőhöz kettő van.

Nézzük először tehát, hogy Keresztelő János mit mondott a sokaságnak, akik oda kitódultak hozzá. Elhangzott a prófécia – Ézsaiásra hivatkozva –, hogy „Minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet, halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává, és meglátja minden halandó az Isten szabadítását”. Tegnap idáig olvastuk, és most ugyanezzel a mondattal kezdtem a fölolvasást: „…meglátja minden halandó az Isten szabadítását.”

„A sokaságnak tehát…” – olvashatjuk tovább – „amely kiment hozzá, hogy megkeresztelje” – nos a sokaságnak – „ezt mondta…” (elég kemény nyelven szólt, pedig istenfélő emberekkel beszélt, hiszen az akkori világ jelentős része – legalább annyira, mint ma – a maga módján, de istenfélő ember volt):

Először is: „Ne mondjátok…!” Kemény beszéd! Ne beszéljetek olyanokat, ami nem igaz, mert ebből nem jön ki jó! Ne csapjátok be magatokat! Ne mondjátok! – hangzik, a korabeli, Istenben hívő sokaságnak.

Mi az, amit nagyon jól tudott, hallott sokszor Keresztelő János is? – „Ábrahám a mi atyánk; Mi a kiválasztott Ábrahám utódai vagyunk”.

Akkor itt minden rendben van!?

– Nekünk hívő őseink vannak.

„Ne mondjátok…!” – hangzik Keresztelő János szava. Ne mindig az ősökkel gyertek! Ne mindig az ősök hitével! Nagy áldás, ha vannak ilyenek, de ne gyertek azzal, hogy Ábrahám a mi atyánk! Hiszen ez bár biológiailag igaz, de lelkileg kétséges volt akkor is sokak előtt, és sokak életében.

– Ne csak a dicső múlttal foglalkozzatok!

Egy kicsit egyházunk is bele-bele csúszik ebbe a hibába: nagyszerű évfordulók vannak, és az nem is volna baj, hogy ezekre nagy szeretettel emlékezünk – mert ezek is taníthatnak –, de amikor visszafelé nézünk, mindig azt mondjuk, hogy hogyan volt pár száz évvel ezelőtt.  Előre pedig nem nézünk, és azt, amit ma kellene megtennünk, azt kevésbé tesszük meg, akkor itt valami felborult. A dicső múlt könnyen takaróvá válhat a mi életünkben, úgy elfoglaljuk magunkat őseinkkel és a múlttal, azok egyébként hitben jó példájával, hogy lassan már a magunk hitéről és cselekedetéről nem is lesz szó, és akkor így egy kicsit felmentettük magunkat. Be kell látnunk, hogy ez a veszély és ez a kísértés egyházunkban és a mi életünkben is megvan: – Nekem a nagyapám presbiter volt; Nekem a nagyanyám buzgó imádságos asszony volt…

Adjak hálát érte az Istennek, ha így volt! És én? És én mit fogok tenni 2007-ben? És mit teszünk Nagyerdei Gyülekezetként 2007-ben? Megint emlegetjük a múltat? Hála Istennek, sok jót tudunk elmondani, de majd rólunk mit fognak elmondani gyermekeink, unokáink, vagy száz év múlva mire emlékezhetnek vissza?

János szava igen kemény volt a sokasághoz fordulva, ahogy elhangzott az ézsaiási prófécia újra meghirdetése. A sokasághoz fordulva: „Ne mondjátok, hogy Ábrahám fiai vagytok!”, elég ebből a dumából, mert nálatok ez takaró! Csak a múlttal foglalkozunk, hogy ne legyen szó rólunk. Bizony itt lebont valamit, nagyon tudatosan le akar bontani valamit Keresztelő János, ami már kezdett hibává, – Uram bocsá’ – bűnné válni a kortársak életében: Mi Ábrahám utódai vagyunk, tehát a mi dolgainkról, engedetlenségeinkről, bűneinkről nem lehet beszélni, hiszen mi Ábrahám utódai vagyunk!

Igen, emlékezzünk, hogy majd Jézus is hasonlóképpen beszél.

„Ha a ti Ábrahám fiai volnátok, akkor nem így viselkednétek” – mondja Jézus.

Az első tehát: Ne mondjátok! A másik „ne” pedig: Ne gondoljátok! – és ezt is istenfélő embereknek mondta, az istenfélő sokaságnak mondta, hiszen nagy része az volt ennek a sokaságnak, amelyik kiment oda hozzá, a Jordán mellé.

– Ne gondoljátok, hogy én – tudniillik János – vagyok a Messiás!

Ez a másik nagyon fontos kérdés 2007-ben is: téves gondolatainkat el kell felejteni! Abba kell hagyni, mert mindig léteznek téves gondolatok. Lehet, hogy részben igaz, és mindig az a legveszedelmesebb, amelyik részben igaz, csak talán már nem aktuális, ezért téves.

– Ne gondoljátok, hogy én lennék a Messiás! Utánam jön, erősebb nálam a Messiás.

János ki meri mondani, pedig tetszeleghetett volna abban, hogy némelyek őt Messiásnak gondolják. Így nagyobb lett volna a tekintélye, talán még a szavának is nagyobb súlya lett volna, és János azt mondja: Ne gondoljatok ilyet! Ez téves. Ez is hit. Ne higgyetek ilyesmit, hogy talán én lennék a Messiás, mert ez tévhit!

Napjainkban, amikor különösen divatos és sokan ki is mondják: Mindegy, hogy mit hiszel, a lényeg, hogy higgyél valamit! Mindegy, hogy kiben, miben hiszel, csak higgyél valamit! Mindegy, ha magadban hiszel is, csak higgyél valamit!

Ilyen világban különösképpen határozottan és egyértelműen ki kell mondani: Ne gondoljátok, hogy ez így jó! Ne gondoljátok, hogy Messiás lennék! Ne gondoljátok, hogy kegyességi szokásaitok üdvözítenek! – mert vannak ilyen kísértéseink is, hogy kegyességi gyakorlatunk, szokásunk az majd üdvözít. Nem igazán Krisztus-követés már, csak megtesszük, mert így szoktuk. De miért tesszük meg? Azért, mert így szoktuk, vagy azért, mert a Krisztus követésében ez ma így időszerű, és ez a küldetésünk? Ne gondoljátok, hogy a magatok gyártotta hiedelmek üdvözítenek.

Szeretett Testvérek! János először kimond két nemet. Lebontja azt, ami akkor kísértésként ott volt a sokaságban. Nem elégedett meg azzal, hogy itt sokan vannak, és nem mondta azt magának, hogy hát igaz, hogy – tudom – egy része Ábrahámban jobban bízik, mint az Úrban, másik részének megint megvannak a maga kis bálványai, és tulajdonképpen azokban hisz, egy része meg csak kíváncsiságból van itt, a többi meg szokásból, némelyek őszinte kereséssel – nem baj, csak itt legyenek! János nem így gondolja. Ki meri mondani azt, amit gyülekezetben néha félünk kimondani, mert jaj, elveszítünk egy-két embert, de ha az orvos nem mondja meg, hogy baj van, betegség van, akkor hogyan fogunk valamit tenni? Akkor szeret, ha megmondja, és nem akkor, ha becsap, és azt mondja, hogy csupa egészséges a keze, lába, a szeme is – úgy látom – jó, a hallása is jó, igaz, a szíve talán egy hónapig, ha még működik. János ki meri mondani először is azt, amit le kell bontani. Ne mondjatok olyat, ami nem igaz, ne gondoljatok olyat, és ne bízzatok olyanban, ami tévedés.

Másik részről pedig – és itt érkezünk el igazán mai bibliai szakaszunknak egy izgalmas fordulatához – amikor János ezekről beszél, így olvassuk: „A sokaság pedig megkérdezte tőle: »Akkor hát mit tegyünk?«” A sokaság zavarban volt. Hát akkor mit csináljunk? Hát, hogyha nem elég az, hogy Ábrahám a mi atyánk, hívő ősünk, mi az ő leszármazottai vagyunk, ha ez nem elég, akkor mit csináljunk? A sokaság zavarban volt, mégpedig komoly zavar keletkezett, mert néhány tévhit mögé Keresztelő János odatette a kérdőjelet. Ezt meg kell vizsgálni, ezt végig kell gondolni, hogy jól van-e úgy! És amikor kezdtek rájönni emberek, hogy Jánosnak lehet, hogy igaza van, lehet, hogy túl sokszor hivatkozunk hívő őseinkre, és keveset cselekszünk hitből, lehet, hogy nekünk olyan hiedelmeink vannak, amelyek nem igazán azonosak az Isten-hittel, csak annak valamilyen keveréke, na de akkor mi lesz? Hisz eddig ezekbe kapaszkodtunk! Figyeljük meg azt a megfogalmazást, ahogy kérdeznek! Árulkodik arról, hogy teljes zavar van. Az eddigi megszokásaink, az eddigi gondolataink megkérdőjeleződtek – János megkérdőjelezte –, és a kérdésből kiderül, hogy a sokaság jelentős része igazat is adott Jánosnak, na de akkor mit tegyünk? Ha teljesen ugyanúgy nem lehet folytatni, ahogy eddig tettük, akkor mit tegyünk? És itt jön a két ige, amikor az állóvizet, a kegyes állóvizet János ennek két mondatával felkavarta, akkor önkéntelenül jött végre az őszinte kérdés: Na de akkor hát mit tegyünk? Akkor mondd meg, hogy mit tegyünk! Ha nincs minden teljesen úgy rendben, ahogy eddig volt. És itt is kettős a válasz. Az egyik része: „Teremjetek megtéréshez méltó gyümölcsöket!” (vagy más fordítás szerint: „teremjétek a megtérés gyümölcseit”) – és itt konkrét cselekedetekről van szó. Ne csak keresztelkedjetek – hiszen mentek ki az emberek, sokan megkeresztelkedtek Jánosnál (ez a keresztség nem azonos a Jézus által parancsolt keresztséggel, erre vigyázzunk, egy fontos, üdvtörténetileg ehhez a korhoz kötött, később meg nem ismételhető aktusról volt szó) –, nos ne csak keresztelkedjetek, ne csak szertartást csináljatok, hanem kérdezzétek meg, hogy mi a feladat! Kérdezzétek meg, hogy mit kellene tenni! A keresztség egy szimbólum itt is. No de mi következik belőle? Mert igazán ez az izgalmas, és azért történik, hogy legyen valami folytatása! A házasságot nem azért kötik, hogy legyen ilyen is, még esetleg papírunk is legyen róla, hanem azért, mert megélni szeretnék az emberek. Nos, teremjetek megtéréshez méltó gyümölcsöket – ne csak keresztelkedjetek, és mint valamifajta szertartást megtettétek és megnyugodva hazamentek, hanem kérdezzétek meg a feladatotokat! Keressétek a feladatot! És látunk ilyet, hogy ne nehezítsétek meg törvénytelenséggel a meglévő szociális gondokat. Ne éljetek vissza hatalmatokkal – például katonák, vámszedők, hiszen erre mindig nagyon nagy a kísértés, hogy visszaéljünk a munkaköri lehetőségeinkkel, és ezzel nehezebb helyzetbe hozunk másokat is. Ne nehezítsétek meg a meglévő szociális gondokat ilyen törvénytelen munkahelyi cselekedetekkel! Emlékezzünk, néhány évtizede sokan mondták, az előző rendszer utolsó évtizedét már így jellemezték sokan: szegény országnak gazdag polgárai. Hiszen amikor a közöst úgy sikerült szétlopni, hogy a közösben már alig maradt valami, az egyének meg meggazdagodtak, az országot sikerült eladósítani, de mások fölhalmozták a tőkét arra, hogy utána tudjanak miből privatizálni, akkor megnehezültek, létrejöttek, fölerősödtek a szociális gondok, amikkel ma is küzdünk, noha eltelt egy-két évtized azóta.

„Teremjetek megtéréshez méltó gyümölcsöket!”

Figyeljük meg, hogy az abban a korban lenézett foglalkozásúakhoz, hogy fordul János – hiszen a vámszedők, akik az idegen hatalom számára szedték a vámot, közutálatnak örvendtek! Lenézett foglalkozás volt. Hogyan fordul feléjük? Nem azt mondja János:

– Gyalázat, hogy ilyennel foglalkoztok! – hanem azt mondja:

– Ne éljetek vissza a hatalommal, a lehetőséggel, hogy a magatok zsebére kétszer annyit szedjetek be, mint ami elő van írva.

Vagyis: a megvetett foglalkozást, a lenézett foglalkozást is szabályszerűen végezzétek – és ennek ma is nagyon fontos üzenete van, hiszen nagyon sok embernek éppen ott van a gondja, aggodalma, a kétsége, hogy valamit muszáj dolgozni, hogy megéljünk, de hát…ezt? Hiszen én többet tudnék! És ez igaz, mégis, végezzétek tisztességgel, és hűséggel azt, ami a feladatotok! Mindegy, hogy a társadalmon belül milyen besorolásba kerül, amit most éppen végzel, hűséggel végezd!. Szabályszerűen végezd.

Aztán: Segítsétek a rászorulókat!. Miután az adott korban – kistelepülések lévén – az emberek nagyon jól tudták, hogy valóban ki a rászoruló, és ki az, aki esetleg visszaél ezzel a lehetőséggel. Ezt ma nagyvárosban másképp kell végezni, mint akkor, kisebb településeken, de ilyen értelemben is legyen jó gyümölcse életeteknek.

Vagyis: amikor János felel a kérdésekre – hiszen az akkori társadalom különböző rétegei jönnek oda és kérdezik –, hogy akkor hát, mit tegyünk, ha nem elég az, hogy hívő őseinkre hivatkozunk? Mit tegyünk, ha nem te vagy a Messiás? – Pedig mi ide jöttünk, és mi már azon gondolkodtunk, hogy hátha itt van a Messiás, és akkor éppen jó helyen vagyunk, sőt, itt még talán helyezkedni is lehet a reményteli jövendő érdekében, ha mi vagyunk itt elsőként, és hogyha ez nem így van, ha nem te vagy a Messiás, ha nem itt lehet az új karriert építeni –, akkor mit tegyünk?

Nos, megtérésetek a bűnös életmód elhagyását jelentse! Beleértve még a munkátokat is, mármint a munkában a bűnök és visszaélések elhagyását jelentse.

Akkor hát mit tegyünk? – kérdezték zavartan.

Az egyik: Megtéréshez méltó gyümölcsök munkában, bárhol vagy.

A másik: (ezt már nem is a népnek mondta, mint feladatot, hanem Ő maga is gyakorolta, ezzel zárul ez a beszéd az evangéliumi leírásban): „Sok másra is buzdította őket, hirdette az evangéliumot, a jó hírt a népnek”.

Evangéliumot hirdetni, buzdítani, abban az időben is nagy szükség volt. Amikor az emberek zavarodottan egyik napról a másikra élnek, ahol nem tudják, mit kellene tenni, nem tudják pontosan, merre kellene menni, ott rendkívül fontos jó hírt mondani, buzdítani. Akkor is nagyon sok gyámoltalan ember volt, nagyon sok csalódott ember volt, és amikor jöttek reménykedve Jánoshoz, akkor János is először két „nem”-et mondott ki:

– Ne mondjatok olyat, ami hamis hiedelem alapja lehet, és ne gondoljatok olyat, ami megint téves hiedelem irányába vihet el benneteket!

„Akkor hát mit tegyünk?”

Teremjétek a megtéréshez méltó gyümölcsöt, és jó hírt mondjatok! – és János erre példát mutat. Példát ad, evangéliumot, jó hírt mond. Mi már annyira megszoktuk a magyarosított kifejezést: evangélium, hogy nem is érezzük sokszor az igazi jelentését – jó hír, örömhír!

Egy olyan világban, ahol ez a nép egy idegen hatalom igájában volt; egy olyan világban, ahol visszaéltek a foglalkozásukkal a legkülönbözőbb területen az emberek; egy olyan világban, ahol a kizsákmányolás nagyon erős volt; egy olyan világban, ahol még vallási értelemben is megjelentek ilyen téves hangsúlyok és gondolatok – egy ilyen világban jó hírt mondani! Mert rossz hírt tudtak mondani akkor is, ma is tudunk. De jó hírt mondani! A jó hír, hogy az Isten itt van, hogy az Isten szeret, hogy az Istennek van gondolata és tette! Lehet, hogy mi zavarodottan nézünk körül, hogy akkor mit tegyünk? Ez sem jött be, az sem jött be, ezt ígérték, nem úgy van, becsaptak minket, akkor most miben, kiben bízzunk?

Hogyan hangzott az ézsaiási prófécia utolsó mondata, amivel a mai szakaszt indítottam, jóllehet látszólag elvágható a történet? „…meglátja minden halandó az Isten szabadítását.”

Ez a jó hír: Az Isten szabadítását mindenki megláthatja! Éppen rajtatok keresztül, akik idejöttetek a Jordánhoz, idejöttetek hozzám! Akik most bizonytalankodva kérdeztétek, hogy ha nem minden volt rendben a gondolkodásunkkal eddig, akkor hát mit tegyünk? Nos, éppen rajtatok keresztül is a jó hírt szeretné az Isten továbbadni! Az Ő szabadítása közel van! Nála van megoldás. Ez az a jó hír, amit mondani kell, és János mondja ezt a jó hírt. Mit kell tenni? Az ézsaiási próféciában: „...az Úr útját készítsétek” – ezt kell tenni! A jó hírt továbbmondani: Közel van az Isten az Ő szabadításával mindenkihez! Népünkhöz is. Nincs olyan mélység és nincs olyan nagy baj és nyomorúság, amelyből az Isten ne tudna szabadítást adni!

„A szakadékokat töltsétek fel, a hegyeket, halmokat bontsátok le! Minden akadályt távolítsatok el, hogy az emberek megláthassák az Isten szabadítását!” Lukács már egyszerűen csak így összegezte: „Sok másra is buzdította őket, és hirdette a jó hírt, az evangéliumot nekik”. Igen. Közel van az Úr az Ő szabadító szeretetével mindannyiónkhoz, és napjainkban különösképpen szüksége van az embereknek a jó hírre. Rossz híreket minden nap tudunk hallani. Túl sokat is. És vajon jó hírt? Na de jó hírt nem éppen a hívő emberek kellene, hogy vigyenek ebbe a világba? Nem éppen nekünk adatott meg az isteni szabadítás jó híre? Nem éppen a mi dolgunk lenne jó hírt vinni a magyar népnek, és nem a mi dolgunk lenne bátorítani, buzdítani? Hiszen sokan meglankadtak és megfáradtak, és sok a csalódottság és a kiábrándultság ebben a hazában. Akkor hát mit tegyünk 2007-ben? Tudunk valamit tenni? Igen: „Készítsétek az Úr útját!” Tudunk valamit tenni? Igen: „Hadd láthassa meg minden ember az Isten szabadítását!”

Szeretett Testvérek! Téves mítoszokat lerombolva, cselekedeteinkkel és jó hírrel buzdítsuk nemzetünket! Ámen.

Imádkozzunk:

Hálát adunk Istenünk, hogy Te, aki mindeneket teremtettél, szent és igaz vagy, mennyei Atyánkká lettél a Krisztus Jézus által. Hálát adunk, hogy bár önmagunkban nem vagyunk rá alkalmasak, de mégis ránk bíztad a békéltetés szolgálatát, és hálát adunk azért is, hogy szolgálatra fel akarsz készíteni egyénileg és gyülekezetként is bennünket. Magasztalunk Istenünk, hogy bizonytalan és nehezedő körülményeink között is Te biztos kősziklánk maradsz mindenkor. Magasztalunk, hogy a Te szabadításod mindenkor kész van, mindenkor közel van, és mindenkihez közel van.

Segíts Urunk, hogy ebben az esztendőben is, melyre fölvirrasztottál bennünket, hitünk jó cselekedeteivel szolgáljunk! Rád mutassunk, Rólad tegyünk bizonyságot! Segíts Urunk, hogy erősítsük egymásban is a reménységet, hogy jó hírt mondjunk, és jó hírre emlékeztessünk! Segíts Urunk, hogy ragaszkodjunk hozzád, és ragaszkodjunk népedhez, népeden belül gyülekezetünkhöz. És kérünk, segíts bennünket, hogy bölcsen el tudjuk hárítani sokak életében a hozzád vezető út akadályait, amelyek tán éppen szakadékként mélyültek, vagy hegyként magasodtak emberek és Te közötted. Segíts, hogy a mi életünk egyik oldalról téves hangsúlyoktól tisztuljon, másik oldalról pedig a jó cselekedettel és a jó hírrel alkalmas legyen a szolgálatra.

Könyörgünk így gyermekeinkért, unokáinkért, az utánunk következő nemzedékekért, hogy előttük és számukra is életünk jó gyümölccsel lehessen Rád mutató jel. És könyörgünk szülőkért, nagyszülőkért, mindazokért, akik sok mindent átéltek és megtapasztaltak, mindazokért, akik fölismerhették már szabadító szeretetedet, hogy erről jó bizonyságot tudjanak tenni a fiatalabb nemzedékeknek. Könyörgünk mindazokért, akiket most különösképpen sújt a napi gond, a megélhetés gondja. Könyörgünk mindazokért, akik kétségekkel indulnak az új esztendőnek, hiszen talán munkájuk, munkahelyük is veszélyben van, vagy talán éppen nincs is most munka. Teelőtted minden lehetséges, hogy ajtók nyíljanak számukra is. De legelőször is segíts, hogy jó hírrel, irgalmas szereteteddel tudjuk bátorítani a kétségeskedőket. Könyörgünk azokért, akik kapaszkodókat keresnek újra elbizonytalanodott világunkban, hogy ne téves gondolatokban keressenek és – átmenetileg – találjanak valamit, ne téves cselekedetekben bizakodjanak, hanem tudjanak Hozzád találni. És talán ebben a keresésben életünk is Feléd mutató útjelző tábla legyen.

Könyörgünk városunkért. Kérünk, Te adj ébredést gyülekezetekben, felbuzdulást a jó szolgálatra, Te adj lelki ébredést. Könyörgünk nemzetünkért, nemzetünk erkölcsi felemelkedéséért, és kérünk a gyülekezetekért, az egyházakért, magunkért, hívő emberekért, hogy ebben az esztendőben a Te utadat tudjuk még jobban készíteni, hogy szabadításodat sokan megismerjék.

Urunk, Istenünk! Odaszánjuk magunkat erre. Odaszánjuk, s kérünk, az engedelmesség lelkével támogass minket! Legyen áldásod népeden, és kérünk, hogy amikor magunkat odaszánjuk, akkor életünk, szolgálatunk – minden gyarlósága ellenére is – legyen alkalmas segítség nemzetünk megújulásában.

Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |