| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Remény a reménytelenségben

Zsoltárok könyve 37. fejezet 1-11.

„¹Dávidé. Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre!

²Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények.

³Bízzál az ÚRban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.

⁴Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!

⁵Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik:

⁶világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.

⁷Légy csendben, és várj az ÚRra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!

⁸Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!

⁹Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az ÚRban reménykednek, azok öröklik a földet.

¹⁰Egy kis idő még, és nem lesz meg a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod.

¹¹Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.”

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Reménységgel állunk színed elé a mai napon is. Köszönjük, hogy örömmel vállalhatjuk hitünket, félelem nélkül jöhetünk a templomba. Magasztalunk, hogy az új év első napjaiban is körülvettél kegyelmeddel. Érezhetjük mi is, ha Benned bízunk, biztonságban élhetünk. Milyen csodálatos, hogy meghallgatod szívünk kéréseit. Még a nehézségek közepette is adsz reménységet, vigasztalást, erőt a kitartáshoz. Köszönjük, hogy hitünk által világossá teszed a dolgokat, amiket nem értünk. Bocsásd meg, ha sokszor nem tudunk csendben maradni, ha elragadnak indulataink, nincs bennünk alázat, és csak a sérelmeinket gyűjtögetjük. Add Urunk a Te nyugalmadat, hogy teljes szívvel bízzunk Benned, mert Te igen-igen megsegítesz. Kérünk, erősítsd hitünket, ismeretünket a mai istentiszteleten is. Áldd meg az Ige hirdetőjét és hallgatóit. Segíts Urunk, hogy a zsoltáríróval együtt tudjuk vallani: lelkünk az Urat várja, Ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk. Maradjon velünk Uram szereteted, mert mi is gyengélkedtünk eddig. Ámen.

„Imádkozzatok és buzgón kérjetek!”,

Bűnös voltunkért, Uram, ó ne vess meg!

Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk.

Hallgass meg Fiad nevébe, ha kérünk.

„Keressetek buzgón és megtaláltok!” –

Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok

Erőt ne vegyen mi rajtunk, légy nékünk

Égi útunk, igazságunk, életünk.

„Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” – 

Elfáradtunk, Uram, e világ zaján:

Ó, nyisd meg az égi béke szép honát,

Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

475. dicséret

Lukács evangéliuma 19. fejezet 1-10. vers

¹Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta.

²Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.

³Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.

⁴Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.

⁵Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: »Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.«

⁶Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta.

⁷Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg.«

⁸Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.«

⁹Jézus így felelt neki: »Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.

¹⁰Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.«”

Szeretett Testvérek!

Hol vannak már a rendszerváltás reményei? Netalán illúziói?

Miről és hogyan beszélnek ma az emberek ebben az országban?

Valószínűleg áremelésekről, megszorításokról, leépítésekről, és valószínűleg igen sokan kiábrándultan, csalódottan, reménytelenül szólnak.

Reménytelen, nehéz helyzet gyakran volt a történelemben. A mainál sokkal nehezebb időszakok is voltak, közöttünk is vannak olyanok, akik bizonyára el tudnák mondani saját életükből, hogy sokkal-sokkal nehezebb időket is át kellett élniük. Voltak nehéz helyzetek, reménytelennek látszó helyzetek, és a fölolvasott bibliai szakaszunk is egy ilyen világról beszél.

A nagyon ismert Zákeus történetnek a kortörténeti hátterét, ha megnézzük, az sem volt könnyű világ. Hiszen római fennhatóság alatt él ez a maroknyi nép is sok más meghódított néppel együtt. Vagyis nincs meg a szabadság, nem élhetnek úgy, ahogy ők maguk szeretnék. Nagyon jól tudjuk, hogy a társadalmi igazságtalanságok nagyon jellemezték ezt a korszakot. A kizsákmányolás – ahogy mondanánk az újkor kifejezésével szólva – igen erős volt, hiszen a birodalom maga egy rabszolgatartó birodalom volt. Kizsákmányolták a meghódított népeket. Volt egy vékony, kis létszámú, de igen gazdag réteg, és ott voltak a szegények tömegei is, hatalmas szociális gondok feszítették az akkori világot is, hiszen nagyon sok embernek a betevő falat alig volt meg. Voltak, vannak reménytelennek látszó helyzetek, nemcsak a külső körülmények vonatkozásában, hanem, hogyha a belsőt, a személyes életet nézzük, akkor is. Hiszen Jézus korában is nagyon sok ember belső lelki személyes válságban volt, mint ahogy azóta is, és ma is, napjainkban is. Nagyon sok ember elvesztette az élete úgymond értelmét, célját, nagyon sok ember csalódott, talán szeretteiben, talán munkájában, talán az őt körülvevő világ kecsegtető reményeiben (merthogy abból neki nem sok jutott). Nagyon sok emberben ott van, általában titkolt módon egy belső céltalanság. Nem tudja igazán, mit csináljon. Talán úgy fogalmazná meg sok ember, ahogy meg is fogalmazza ma: mi értelme van az életemnek? Van-e még értelme az életemnek? A belső céltalanság (mert ezt általában, amíg lehet, titkolni szokták az emberek, magukban hordozzák) napjainkban is egyre több embert feszít.

És mindez a reménytelenség, mindez a csalódottság, mindaz, ami egyfajta rossz hangulatot szül, alapvetően azért van, mert a szűkös emberi forrásokat látjuk. Mert csak arra nézünk, ami előttünk van, ami a szemünk előtt van, ami körülvesz bennünket, és azok lehet, hogy a korábbiakhoz képest, 5-6-7-10 %-kal szűkösebbek. De voltak olyan idők, amikor a mostani úgymond életszínvonalunkhoz képest 30-50 vagy 70 %-kal is szűkösebb időket kellett átélni, hiszen mondjuk a háború és a háború utáni közvetlen évek sokkal nehezebb körülmények voltak, mint ma. Ha az ember csak azt nézi, ami a szeme előtt van, ha csak a szűkös forrásokat, erőforrásokat látjuk, vagy a szűkülő lehetőségeket látjuk, akkor mindez csüggedtté tesz bennünket. És hogyha a csüggedés úrrá lesz az emberen, akkor az nagyon hamar passzívvá tesz bennünket. A csüggedt, csalódott ember aztán lehet, ha nem a passzivitásba menekül, akkor megalkuvásba fog menekülni. Mindegy milyen áron, elveimet, meggyőződésemet is feladva, de valahogy próbáljunk fennmaradni anyagilag. Vagy talán (bibliai szóval élve) zélótává tesz. A zélóta réteg volt az Jézus korában, amelyik a mai nyelven szólva akár terrorcselekménnyel, úgymond fegyverrel, fegyveres erőszakkal próbált szabadságot, jobblétet szervezni vagy szerezni. Vagyis hangzatos lázadóvá is válhat az ember. Vajon csak a körülményekre nézünk, és csak ennyit látunk? Akkor valóban sokszor reménytelen vagy egyre reménytelenebb a helyzet. Vagy annak látjuk.

Zákeus történetében erre kevésbé szoktunk odafigyelni. Arra szoktunk odafigyelni: egy gazdag fővámszedő. Az adott szűk kis társadalmon belül viszonylag jó pozíciója van, jó megélhetése van, a hódító hatalom a maga fegyveres erejével mellette áll, hiszen őket szolgálja ki, nekik hajtja be, szedi be a vámot. De az a világ!… Zákeus szavai mutatják – „a szegények között szétosztom felét, amit pedig erőszakkal, zsarolással, törvénytelenül préseltem ki emberekből, négyszeresét visszaadom” – Zákeust is egy olyan világ vette körül, ahol nagyon sok szegény ember volt, nagyon sok tönkretett ember volt, nagyon sok csalódott ember volt. És hogyha csak a körülményekre néznek, akkor még inkább azzá válhattak.

Ebben a történetben – a Zákeus történetében – melyet jól ismerünk szinte mindannyian, jó néhány olyan gondolat van, amit ha élünk, néhány vasárnap tanulmányoznánk. Úgyhogy ne lepődjön meg senki, ma nem fogok az egész történettel foglalkozni. Azonban mindjárt az elején észre kell vennünk, hogy nemcsak az adott társadalmi világ volt olyan, hogy egy szűk réteg meggazdagodott ilyen vagy olyan eszközökkel és módon, és egy széles társadalmi réteg pedig mindennapi gonddal küszködött. Hanem észre kell vennünk valami mást is. Vagyis nemcsak a reménytelennek látszó helyzetet, hanem a reményteljes isteni perspektívát is. Mert ez is benne van ebben a történetben. Benne van a történetben, hiszen az örökkévaló Isten akkor is Úr volt és a korábbi századokban is (ahogy ezt az előbb a 37. Zsoltárból hallottuk), és Úr azóta is, és ma is. A reményteljes isteni perspektíva is jelen van itt ebben a történetben is, és jelen van napjainkban is. Csak ezt mi könnyen el szoktuk felejteni. Mert ha csak arra nézünk, ami a szemünk előtt van, akkor annyit látunk, ami a szemünk előtt van. Az pedig nem mindig biztató. Sőt néha kimondottan kiábrándító vagy csüggedésre okot adó.

Mi a reményteljes isteni perspektíva ebben a történetben? Az, hogy Jézus arra járt. Arra, ahol nagyon sok szegény ember élt – arra, Jerikóban egyfajta határállomás volt, ezért voltak jelen ott a vámszedők –, arra járt, ahol a sok szegény ember között éltek néhányan tehetősek, gazdagok, arra járt, ahol talán sokan nem is gondolták. De Jézus arra járt. Közel van az Úr. Nemcsak a nyomorúság, nemcsak a hódítók, nemcsak a hódítókat kiszolgálók, hanem az Úr is jelen van. Mégpedig közel van. És ma is közel van az Isten.

Mennyire látjuk mi ezt? Mennyire valóságos nekünk, hívő embereknek az Isten jelenléte, az Isten közel volta? Vagy csak a napi hírek a valóság? Ami nem is mindig biztos, hogy teljesen úgy van, ahogy nekünk tálalják, mert mindig csak egy töredékét halljuk a dolgoknak.

Mennyire valóság az, hogy közel van az Úr? Azért ott van ez a Jerikó… és jön valaki, aki emberileg ugyanúgy néz ki, mint mindenki más, mondhatnánk a mezítlábas názáreti rabbi. Egy ember. Hát hol van itt az isteni perspektíva? Hol van itt egy sokkal nagyobb távlat? Hol van itt a reményteljes jövő? Jön egy valaki… Jön, akiről ugyan már igen nagy hírek keringtek, hiszen éppen előtte egy vak meggyógyításának történetéről olvashatunk… de mégis, hát hol van itt az Isten? Jön egy ember, aki elég híres. De hát csak egy ember! – ha ránézünk. Közel van az Úr ma is – hát hol? Jerikóban közel volt az isteni kegyelem és szeretet? Hát jött egy hozzánk hasonló ember. Hol van itt az Úr és az ő hatalma?

Ma is közel van. Hiszen a mi számunkra a bibliai kijelentésben adta bátorító üzenetét. Ma is közel van az Úr, hiszen van lét ebben a világban, ebben az országban, Debrecenben is. Közel van az Úr, hiszen vannak hívő emberek, akik próbálnak életükkel, szavukkal bizonyságot tenni, rámutatni. Közel van az Úr ma is. Közel vannak a lelki, isteni erőforrások is. Vajon ezt mennyire látjuk? Mennyire tudatos bennünk, hívő emberekben, hogy a reményteljes isteni perspektíva is itt van. Nemcsak a csüggedésre, csalódásra, háborgásra okot adó valóság.

Ha viszont látjuk, és újra és újra tudatosan odafigyelünk az isteni távlatokra, akkor van remény! És a remény szintén hatással van az emberre, nemcsak a reménytelenség. A reménytelenség csüggedtté, passzívvá tesz, esetleg megalkuvóvá tesz, másokat esetleg alkatuk szerint hangsúlyosan lázadóvá, zélótává, de a remény is mozgósít. Sőt a remény mozgósít igazán. Mindenkit mozgósít. Valamilyen szinten. De a remény az, ami mozgósíthat, kimozdíthat ebből a passzív helyzetből, kimozdíthat a keserves morgásból, kimozdíthat bennünket, ha valóban betölt ez a reménység.

Mit olvastunk itt? Azt olvastuk: szerette volna látni Jézust. De ez mit jelentett? Nem azt jelentette, hogy otthon nyomogatta a gombot: melyik csatorna közvetíti? – Mert hát én nem fogom kiröhögtetni magam, hogy kimegyek, és ott leszek, és rám mutogassanak, hogy „na még Zákeus is itt van! Volt képe idejönni!” De azért otthon sutyiban mégis megpróbálom nyomon követni a dolgokat. Zákeus nem az embereit küldte ki. Megfizethette volna őket: menjetek, hozzatok hírt! Volt hozzá vagyona. Begyűjthetett volna egy csomó információt. Zákeust annyira megmozdította a hír, hogy Jézus jön, hogy látni szerette volna, ki az a Jézus? Ennyire mozdít bennünket az isteni perspektíva? Ennyire mozdít meg bennünket Krisztus-hitünk? Félek, hogy nem mindig.

Zákeus gondolatait, érdeklődését, fantáziáját nagyon felkelthette a hír, mert már hallott Jézusról. Bizonyára sok mindent hallott. Látni akarta. Mondjanak, amit mondanak. Mert azért egy ilyen fővámszedő ember, aki mivel az idegen hatalom talpnyaló, kiszolgáló embere volt, hát nem éppen örvendett köztiszteletnek. Egy ilyen ember után nagy valószínűséggel nem egyszer köptek az emberek – ha nem előtte. Egy ilyen ember nem igazán szerette azt, hogyha úgy a tömegben el kell vegyülni, mert ki tudja nem éri-e majd inzultus viselkedése miatt. De látni akarta Jézust. Csak látni.

A történet további részéből tudjuk, hogy sokkal mélyebb dolgokról van szó. Nem egyszerűen csak a kíváncsiság: lássuk már hogy néz ki? Sokkal nagyobb dologról van szó. Ebben az emberben (tudjuk a történet egész összefüggéséből), ebben az emberben belül voltak nagy kérdések. Ez egy reménytelen ember volt. Valahol az élet értelmét nem találta meg. Pedig karriert csinált, meggazdagodott, irigyelt ember volt, szerencsés ember volt, ő lett volna a menő. A televízióban valószínűleg bemutatták volna, hogy így kell meggazdagodni, ilyet még Amerikában sem lehet csinálni. De Zákeus élete tulajdonképpen zátonyra futott. Ez a viselkedéséből derült ki. Hiszen mit olvastunk? Alacsony termete révén, hát előre futott, fölmászott egy vadfügefára, amely olyan növésű, hogy igen alacsonyan már igen komoly ágak vannak, elég sűrű lombozatú, elég jól el lehet benne rejtőzni, és viszonylag könnyen föl lehet rá kapaszkodni, mint egy természetes emelvényre. Aki ennyi mindent megtesz, mert látni akarja Jézust, annál az embernél van egy belső nagy vágyakozás. Valami Zákeus életéből hiányzott. Mindent tulajdonképpen elért, amit ebben a világban el lehet, és ami reményforrás lehetne. De aki ennyit meg tud tenni, hogy lássa jézust, abban az emberben belül egy óriási üresség, egy hatalmas vágy van, abban az emberben egy nagy csalódottság van, és keres. Aki ennyi mindent felvállal, abban az emberben belül valami hiányzik. Valami nagyon mozgatja, valami nagy-nagy éhség van benne, és ezért dönt: megyek.

Figyeljük meg, hogy milyen csodálatosan fogalmaz az evangélista: „látni akarta, előre futott, felmászott, hogy láthassa”. Micsoda mozgás van itt! Milyen röviden, tömören írja le az evangélista. Igen. Mi mozgatta ezt az embert? – hogy nem érdekli, ha kinevetik, nem érdekli, ha megszólják.

Nyílván két dolog találkozhatott: az egyik az a belső éhség, a másik pedig a Jézusról keringő hírek. Azok reményteljesek voltak. Zákeus valami olyasmit tudhatott meg, sejthetett meg talán még csak, hogy Jézust látni kell. – Ő… ez a látás hiányzik az életemből. Egyébként mindenem megvan, csak éppen a legfontosabb hiányzik, és ezért megtesz mindent, hogy legalább láthassa.

A remény mozgósít, nemcsak a reménytelenség van hatással ránk. Valamifajta kicsiny hit, kicsiny bizalom már ott van ebben az emberben. Ott van, megmozdítja őt, megteszi az első lépéseket, előre futott. Képzeljük a lelki szemeink elé, hogy ha ma egy igen gazdag, tehetős, jó magas beosztásban lévő ember, mondjuk egy gyülekezeti alkalommal, mondjuk egy nagy egyházi alkalommal, ahol sok ember van, ott rohanna a tömeget megkerülve, hogy gyorsan jó helyre kerüljön, hogy ott legyen valahol közel.

Mekkora vágyakozás kell ehhez!, és micsoda belső éhség kell, ami embert mozgat, hajtana egy embert, hogy mindezt fölvállalja, hogy az emberek ott forgolódnak és lökdösik egymást könyökükkel: nézd már, hogy igyekszik! Mit akar ez itt?

És jött. Valami hiányzott, és valamit Jézustól remélt, amit senki mástól nem kapott meg. És ennyire megmozdítja.

Szeretett Testvérek!

Ma is van remény a reménytelenségben. Vajon bennünket mennyire tölt be? Mert lehet, hogy a korábbiakhoz képest kicsit reménytelenebbnek látszik a 2007-es esztendő. Nehezebb lesz egy kicsit, ez nagyon valószínű.

De vajon hívő emberként a reménytelenség határoz meg bennünket, vagy a remény határoz meg bennünket? – mert mind a kettő valamire mozgósít. Mind a kettőnek lesz következménye. Melyik az erősebb bennünk? Mire figyelünk? Csak arra, ami bennünket körülvesz, pillanatnyilag amit látunk, vagy az isteni távlatok, az isteni ígéretek, az isteni perspektíva, és ugyanolyan valóság? Csak a láthatókra nézünk, vagy a láthatatlanokra is? A láthatókra, ami ideig valók, vagy a láthatatlanokra, amelyek örökkévalók is? Melyik határoz meg bennünket jobban? Mert ebben a világban kell élnünk, és hatással van ránk mindaz, ami körülvesz. De az győz le minket, vagy pedig a hitünk lesz az erősebb? Melyik határoz meg jobban, aszerint tapasztaljuk meg annak erejét. Ha a reménytelenséget hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk, annak következményét fogjuk még jobban megtapasztalni. Ha viszont az isteni valóság határozhat meg bennünket, akkor a remény lesz erősebb, és ez a remény, ez a Krisztus-hitből fakadó remény fog bennünket mozgatni. És akkor kiderül, hogy a reménytelenségben a reménység követei lehetünk. A reménység követei.

És népünknek nagyon nagy szüksége van a reményre. Nagyon nagy szüksége van arra, hogy hívő emberekként megjelenve a remény emberei legyünk, és ezt képviselve, ezt hirdessük. Reményteljesek legyünk, a körülmények ellenére is. Örvendező életünk legyen, hogy ez határozza meg a közbeszédet Magyarországon, hogy egyre inkább ez határozza meg a közhangulatot Magyarországon, hogy az emberek előre akarjanak futni, hogy találkozni akarjanak egy hívő emberrel, hogy hallani akarjanak arról, hogy az Isten jelen van, hogy közel van az Úr segítsége ma is, hogy az egész életet megváltoztathatja ez a hit.

Legyünk reményteljes emberek, mert van miért, hogy reménység töltsön be bennünket, és örvendező életünk így határozza meg a közbeszédet, a közhangulatot is ebben az országban. Erre hivattunk. Erre küldettünk el.

A mai igehirdetésnek ennyi címet adtam: Remény a reménytelenségben.

A reménytelenségnek sokféle oka lehet: külső körülmények, lehet belső, mint Zákeusnak. A reménységnek igazán egyetlen egy nagy oka van: az Úr itt jár. Ez a reménység töltsön be bennünket. Ámen.

Jövel mihozzánk is, részeltess ajándékidban,

Lakozzál mibennünk, mint élő templomaidban!

Adj hitet, adj jó reménységet,

Adj szentid között egyességet,

Békességet és idvességet.

Oszlasd el homályos elménknek tudatlanságát,

Enyhítsd meg elepedt szívünknek szomorúságát:

Éreztessed még itt létünkben

Az örömöt a mi lelkünkben,

Melyet adsz örök életünkben!

376. dicséret 3. és 4. vers

Teremtő Istenünk!

Te azt tanácsoltad kezdettől fogva nekünk, hogy a jó és rossz felismerésében és választásában Rád hallgassunk. De őseinkkel együtt mi is a magunk hatalmába vettük a döntést, és gyakran nagyon megrontottuk ezért emberi kapcsolatainkat is. Bocsásd meg, amikor a magunk teremtette reménytelen helyzetekért is Téged vádoltunk.

Magasztalunk Urunk, Istenünk, hogy Krisztus által közel jöttél hozzánk kegyelmeddel, hogy hit által új távlatokat nyitottál meg előttünk. Téged dicsőítünk Urunk, hogy reménytelen világunkba mentő szereteted által új reménységet hoztál nekünk, hogy a hit közösségével ajándékoztál meg bennünket.

Segíts Urunk, hogy napi személyes, családi társadalmi gondjaink közepette szent reménységünk határozza meg gondolatainkat és cselekedeteinket, beszédünket.

És kérünk, segíts Urunk, hogy hitünkből fakadó reménységünkkel biztatássá, áldássá legyünk környezetünknek.

Segíts Urunk, hogy többen ne saját erejükben, földi bálványokban bizakodjanak, hanem akarjanak megismerni téged.

És segíts, hogy nemzetünkben szolgálatunk által lelki ébredés, sokak megtérése lehessen.

És könyörgünk azokért, akik az élet személyes gondjai közepette járnak, betegekért, könyörgünk gyászoló családokért. Kérünk munkanélküliséggel küszködőkért, könyörgünk mindazokért, akik a napi pillanatnyi gondok közepette már-már elkeserednek, hogy megerősödjön beléd vetett hitük, hogy új reménységet nyerjenek általad, és ez a reménység segítsen nékik a napi gondokból, bajokból is felemelkedni.

Urunk, Istenünk! Kérünk, hogy a reménységet, a hitet, a láthatatlanokra való figyelést és az ebből fakadó új lendületet, örömet, cselekvő-készséget erősítsd mindannyiunkban. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |