| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Isteni „kell”

Efézusbeliekhez írott levél 1. rész 3-14. vers

„³Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.

⁴Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.

⁵Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint,

⁶hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.

⁷Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából,

⁸amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.

⁹Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne

 * kijelentett őbenne: Más értelmezés szerint: eleve elhatározott magában

¹⁰az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.

¹¹Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik;

¹²hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban.

¹³Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel,

¹⁴örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.”

Imádkozzunk!

Mindenható Atyánk! Hálás szívvel fordulunk feléd. Megszólítottál és összegyűjtöttél minket e mai napon is a Te házadban, az elmúlt hétköznapok során számon tartottál, óvtál és segítettél bennünket. Köszönjük, hogy áldásaidban részesítesz minket. Egész életünk során volt hová forduljunk bajainkban, enyhítetted terheinket, amikor nehéznek tűntek. Amikor minden irányból gondot, betegséget, fenyegetést éreztünk, számtalanszor képes voltál eloszlatni azt, ami emberi szemmel vizsgálva legyőzhetetlennek látszott. Köszönjük, hogy kiválasztottál minket, bár senkinél nem vagyunk különbek és jobbak, mindaddig, amíg nem a Te titkos akaratod irányítja lépteinket. Könyörgünk hozzád, hogy minden helyzetben megérthessük szándékaidat, hogy környezetünk javára és üdvösségünk érdekében cselekedjünk. Hogy úgy szolgálhassuk népünket, hogy kiérdemelje kegyelmedet. Könyörgünk hozzád, hogy a jövőben is naponként tapasztaljuk türelmedet és szeretetedet. Segíts minket, hogy Jézus Krisztus által fogadott fiaid képviselhessük magunkat, hogy ne hozzunk szégyent a nevedre. Add, hogy életünkkel is valóban hirdethessük a Te dicsőségedet. Ámen.

Hallgass meg minket nagy Úr Isten,

E mostani nagy szükségünkben

És tekints meg minket mi életünkben,

Hogy ne essünk e földön hitetlenségbe,

Ördög kezébe.

Adj Szentlelket a tanítóknak,

Egyetemben a hallgatóknak,

Hogy mind engedhessünk akaratodnak,

Dícséretet mondhassunk te szent Fiadnak,

Jézus Krisztusnak.

235. dicséret 1. és 4. vers

Lukács evangéliuma 19. fejezet 1-10. vers

¹Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta.

²Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.

³Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.

⁴Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.

⁵Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: »Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.«

⁶Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta.

⁷Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg.«

⁸Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.«

⁹Jézus így felelt neki: »Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.

¹⁰Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.«”

Szeretett Testvérek!

Vörösmarty Mihály írta egykor:

Szép vagy ó hon! Bérc, völgy változnak gazdag öledben,

Téridet országos négy folyam árja szegi:

Ám természettől mindez lelketlen ajándék:

Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.

De milyen akarat? Milyen elvárások? Milyen szándékok? Milyen akaratok hatnak? Milyen szándékok, elvárások, akaratok hatnak reánk is? Talán a szülőké? Vagy egy idő múlva a gyermekeké: „kell, de akarom, de add ide!”? Vagy éppen a munkahelyi, gazdasági kényszerek? Milyen elvárások, szándékok, akaratok mozgatnak bennünket? Minek engedünk? Talán a politika változó kihívásainak? Vagy a társadalom ingadozó értékrendjének engedünk? Vagy éppen iskolai elvárásoknak akarunk megfelelni? Netalán valamilyen fajta vallási elképzeléseknek? Milyen elvárások és szándékok mozgatnak? Mert, hogy hatnak ránk akaratok, érezzük újra és újra: hogy innen és onnan, mintha azt mondanák, hogy „kell, így kell, ezt kell!”. No, de melyiknek engedjünk? Merthogy ezek nagyon különbözőek, és a következmény még inkább, azt mindannyian tapasztaltuk már.

Nézzük meg először az emberi „kell”-jeink sorát, néhányat abból, és azoknak a következményeit.

Leggyakrabban a saját önzésünk, a saját akaratunk az, amelyik kimondja a „kell”-t; valamire kimondjuk. Aztán lehet, hogy bekövetkezik az, amit Gonzsarov orosz regényíró írt egy jó évszázaddal ezelőtt: „Ma megkívántad, holnap eléred, amit szenvedélyesen kívántál. Aztán átkozod az életet, hogy miért teljesítette kívánságod. Lám ez származik abból, ha valaki az életben önállót, s merészet lép az önfejű akarok-ból.” Van akarat, ami belőlünk származik. Lehet, hogy ez lesz az eredménye?

Az emberi „kell”, az emberi akarat másik területe, amikor kívülről, nevezzük: a társadalom, a politika valamifajta elvárással, kényszerrel, paranccsal fordul felénk.

Ismerjük talán: megparancsoljuk mindenkinek, hogy amikor minden lant, duda, citera, hárfa és egyéb hangszer megszólal, akkor mindenki boruljon le és hódoljon a nagy arany állókép előtt – olvashatjuk Dániel könyvéből. Azóta jó néhány nagy arany állókép leborult már, ledöntötték, de mindegyik előtt elhangzott ez, hogy itt kell hódolni, így kell cselekedni. Ez az elvárt norma, ez a jövő útja. Ha pedig nem teszi meg valaki – olvashattuk Dániel könyvében – azt az izzó tüzes kemencébe vetik. Lehet, hogy ezt a múlt században gulágnak hívták, lehet, hogy Recsknek, lehet, hogy hortobágyi tábornak, de amikor ezek a külső, a politika által megszólaló „kell” bekövetkezett, annak nagyon sokszor ilyen pusztulás, pusztítás lett a következménye.

Vagy amikor arról volt szó, hogy a földet be kell vinni a közösbe – mert az a jövő útja. És ezt a „kell”-t néha rendőri erővel is segítették. Aztán rá kellett jönni, hogy zsákutca – az emberi „kell”, az emberi akarat, ami különböző formában jelenik meg.

A Zsoltárok könyve 73. fejezetében panaszolja a zsoltáros, hogy elnyomással fenyegetőznek a gazdagok dölyfösen. Van ilyen „kell” is, ma is, amikor a gazdasági erő diktál, hogy jót vagy rosszat, na ezen vitatkozhatnánk.

És a Jelenések könyve egészen félelmetes dolgot fogalmaz meg a 13. fejezetben: csak a fenevad bélyegét hordozók adhassanak és vehessenek. Amikor szinte már minden életteret lenyom, elfoglal, elvesz másoktól bizonyos erő. Igen, az emberi kell, az emberi akarat akár egyénileg, akár úgymond közösségileg, annak valamilyen formájában jelenik meg, ott nem marad szabadság, ott esetleg képmutatóvá torzítja az egyébként is arra hajló embert.

A fölolvasott történetünkben pedig elhangzik egy „kell”: „Ma a te házadban kell megszállnom”. Na akkor most mit csináljunk? Akkor mit csináljunk, hiszen itt egy nagyon komoly akaratról, egy nagyon komoly szándékról olvasunk a Zákeus történetében.

Vizsgáljuk meg az isteni szeretet kell-jét is, mert nem úgy van a világ, hogy abszolút szabadságunk van, mint ahogy azt némelyek hirdetnék, sőt politikai programmá teszik. Olyan nincs. Sőt rendkívül veszedelmes, és valószínűleg Gonzsarov gondolata lesz igaz, hogy „átkozni fogod majd, ha netalán sikerül megvalósítani”.

Az isteni szeretet „kell”-je szólal meg az előbbi történetünkből. Emlékezzünk arra, hogy a vámszedőkre hogyan nézett a korabeli társadalom. Ugye az elnyomó, idegen, római hatalomnak szedték a vámot, ehhez az akkori, vagy a mindenkori politikai hatalom adta az erőszakfedezetet, ha kellett a katonai fedezetet is, és ezek a vámszedők, miután kibérelték maguknak az adott posztot, azután igyekeztek a saját zsebükre is dolgozni kellő haszonnal. És ez a Zákeus ráadásul a vámszedők főnöke volt. Valószínűleg nem nagyon kellett anyagilag sajnálni szegényt. Mert volt kikből kipréselni a mindennapi kenyérre valót. Igen ám, csak éppen ezért, mert pogányokkal napi kapcsolatban álltak, a korabeli vallásos zsidó gondolkozás és gyakorlat a kultikus közösségből kizárta őket. Mert akik úgymond tisztátalanokkal folyamatosan kapcsolatba vannak, azok nem vehettek részt a vallási kultikus közösségben. Nemcsak megvetették, mint népnyúzókat, idegen hatalmat kiszolgálókat, hanem ki is zárták soraikból. És itt van ez a Zákeus, az ország egyik vámszedő helyének főnöke, és akkor jön Jézus, és azt mondja: „ma a te házadban kell megszállnom”. Nem Zákeus kezdeményezte, mármint direkt módon, hogy megszólította Jézust – „Uram ne haragudj, ha nem röstelled szívesen látlak. Tudom, hogy nem illik neked, engemet eléggé kiközösítenek, de hátha talán te nem!” –, hanem Jézus mondja.

A te házadban kell…  Akkor most mit csináljunk? Hát ér bennünket annyi akarat, szándék, elvárás család, munkahely, gazdaság, politika és egyéb oldalról. És akkor még ez is? Hát hol van akkor a szabadság? Hogy fogok én akkor élni?

De vegyük észre, ebben az isteni „kell”-ben az isteni számontartást. Vegyük észre az isteni szeretetet. Vegyük észre, hogy azt, akit mindenki kiközösít, azt is számon tartja az Isten. Az Isten azt is számon tartja, akiről netalán a családtagok is már-már megfeledkeznek. Az Isten számon tart mindannyiunkat és ismeri vágyainkat is. Ahogy a 139. zsoltárban a zsoltáros írja: még nyelvemen sincs a szó, te már érted Uram. Jézus ismerte Zákeus belső vágyakozását. Nem csak az ott, közel az út szélén tolongó kegyes zsidókat. Hanem azt is, aki ott egy faágon ül, és onnan figyel. Az Úr ismeri gondolatainkat és vágyainkat. És az Isten személyesen szólít meg bennünket: ma a te házadban kell… Jerikóban laktak pedig sokan. Biztos, hogy voltak rendesebb emberek ott. Sőt buzgó vallásos emberek. És Jézus pontosan egy ilyen Zákeus felé mondja azt, hogy a te házadban kell… Nem azt mondja, hogy esetleg, ha megengednéd. Hanem kimondja azt, hogy kell.

Ez egyik oldalról félelmetesen hangzik. De másik oldalról, ha végiggondoljuk, valóban az isteni szeretet, megmentő szeretet kell-je.

Megszólít tehát az Úr, ahogy őt megszólította. Megszólít ma is. Gondoljunk arra, hogy Pál apostol ezt megfogalmazza a Római levél elején, hogy a teremtett világ értelmes vizsgálata révén az Isten istensége, bölcsessége, hatalma megismerhető. A teremtett mindenség által, ezen szép virágok által az Isten beszél hozzánk. Mindenkit megszólít. Nemcsak Zákeust, hanem minden embert. Mit fogok válaszolni? Megszólított minden embert úgy is, hogy a kezünkbe adta a Szentírást, hogy azt olvassuk, hogy belőle és általa meghalljuk az ő szeretetének hívó szavát. Megszólít az Isten ma is úgy is, hogy hirdettetik az Isten Igéje – bár sokan el akarták már hallgattatni, múzeumba szerették volna zárni, de az Isten Igéje hirdettetik és az Isten ellenes erők kerülnek múzeumba.

Személyesen megszólít ma is az Isten. Nem kell fölmászni a vadfügefa ágára, már csak azért sem, mert itt most nincs. De megszólít másképp. Vedd észre, hogy az Isten megszólít téged is. Vegyem észre, hogy megszólít engem is, ráadásul különböző módon. Másképp szólított meg egy másik vámszedőt (hogy azért szakmabelit említsünk). Ő ott ült a vámszedő asztalnál és neki azt mondta, hogy „kövess engem”. Zákeus a faágon volt, onnan hívta le, és azt mondta, hogy „ma a te házadban kell, hogy megszálljak” – találkozni akarok veled… Van valami mondanivalóm számodra.

Emlékezzünk egy harmadik bibliai személyre: Simon, van valami mondanivalóm. Ott már a házában volt. Az Isten sokféleképpen szól ma is. Az isteni szeretet mentő kell-je ma is megszólal. Neked is és nekem is. És azoknak is, akik most az utcán szaladgálnak, hogy végre nem kellett munkahelyre menni – hát most délig lustálkodok. Nekik is szól, csak vegyék észre.

Aztán nézzük meg, mi ennek az isteni szándéknak, ennek az isteni kell-nek a célja? Már az Ószövetségben, Ezékiel könyve 34. fejezetében olvasunk részben a hűtlen pásztorokról, akiket azért rendelt, küldött az Isten, hogy az ő mentő szeretetének, szavának hírnökei legyenek; hogy pásztorolják a népet, de nem hűségesen tették, és ezt olvassuk, ezt mondja az Úr, „magam keresem meg nyájamat”. Az isteni szándék így valósul meg. Maga az Úr jön, hogy megkeresse az ő nyáját. Ahogyan a pásztor odaadja, és elmegy az egyért is.

Az isteni szándék célja, ahogy a szeretethimnusz bizonyos részeit sokan nagyon szeretik hallani, köztük talán azt is, hogy „a szeretet nem keresi a maga hasznát”. Az isteni szeretet nem az önmaga hasznát keresi. Az isteni szándék célja, ahogy az előbb az Efézusi levélből csodálatos tömörséggel és igen részletesen olvashattuk és hallhattuk: „előre el is határozta, hogy fiává fogad minket”. „Még nem éltem e föld színén, te értem megszülettél, még rólad mit sem tudtam én, tulajdonoddá tettél, még meg sem formált szent kezed, már elválasztál engemet, hogy társam légy e földön.” Az isteni szeretet célja az, hogy fiává fogadjon bennünket, össze-vissza, szanaszét kóborolt bárányokat. A szakadék szélén ácsorgó, imbolygó embereket.  Az isteni szeretet, az isteni szándék, az isteni „kell” célja az, hogy őbenne (olvassuk az Efézusi levélben), azaz Jézus Krisztusban van megváltásunk és bűneink bocsánata. Mert így fogadhat vissza, ha bűneink rendeződnek, a Krisztusért megbocsáttatnak. Kiválasztott magának, már a világ teremtése előtt.

Itt kapaszkodjunk meg. Vagy mondhatom: jó, hogy ül a gyülekezet. Belegondoltunk mi ennek a mélységébe? – A világ teremtése előtt kiválasztott magának. Ez az isteni szeretet „kell”-je: a megmentő szeretet, a megmentő akarat. Még semmiről sem tudtam semmit. Még nem is láttam meg Isten teremtett világának napfényét, szépségét, az Isten mentő szeretete már el volt nekem készítve. Készen volt minden és kiválasztott magának. És jön és megszólít, és elmondja, hogy ez a kell az, amire igazán szükséged van. – A te házadban Zákeus… Mondhatnak a Jerikóbeliek, amit akarnak, majd látjuk is, mondják a magukét, de az Úr megszólít személyesen. Lehet, hogy ott a kis Jerikóban. Bár bizonyára ott volt a kis városka minden lakója szinte az útszélen: lássuk a csodát, jön Jézus!, de lehet, hogy csak egyetlen ember volt igazán várakozó szívvel. Merthogy szeretünk néha szájtátiként is ott lenni: no lássunk már, még ilyet úgysem láttam, no elmegyek, megnézem már! De nyitott szívvel, vágyakozó lélekkel ott lenni, az az igazi. Úgy van értelme ott lenni. Egyébként nem történik több mint: – láttad a TV-ben? – Láttam. – Na és? Lett hasznod belőle, vagy csak pletykatéma marad?

Nem tudjuk, hogy Jerikóban hányan és milyen szívvel voltak. De Jézus tisztában volt vele, az evangéliumi beszámolóból ez kiderül. És megszólítja Zákeust. Tisztában volt gondolataival, vágyakozásával, tisztában volt azzal, hogy Zákeusnak szüksége van a mentő szeretetre. És ezt ki is mondja: „Ma a te házadban kell megszállnom”.

Az Efézusi levél végül azt is megfogalmazza ott a bevezető szakaszban, nem csupán kiválasztott magának a világ teremtése előtt, hanem van ennek célja: hogy szentek legyünk szeretetben őelőtte. A szent életre választott ki. Ezért bocsátja meg bűneinket. Hogy szentek legyünk szeretetben, mindezt kegyelméből – ahogy ott olvastuk.

Tegyük föl végül a kérdést: mivel nagyon sok szándék, mivel nagyon sok akarat, mivel nagyon sok elvárás, mivel nagyon sok „kell” hangzik felénk, melyikre érdemes igent mondani? Melyikre? Mert majdnem mindenki hasra esett az arany állókép előtt, akkor nekünk is azt kell tenni? Ezt érdemes? Ez jó? Ez használ? Mert hogy kell! Persze… – Hát nem volt szabad, tetszik tudni abban az időben! No óvatosan a fogalmazással, mert akkor én sem lennék itt, meg sokan nem lennénk itt. Akkor ma már gyülekezet se nagyon lenne. Hogy nehezebb volt az idő, hogy más elé akartak vezényelni, hogy ott kell leborulni, az igaz. De hogy egyáltalán nem volt szabad, az nem igaz. Ne mentegessük magunkat!

Melyik előtt érdemes leborulni. Ne hajts térdet ilyen arany állóképek előtt bármennyire sulykolják is, hogy „kell”. Mert az neked nem lesz jó. Némelyek, lehet, hogy karriert csinálnak, és a szalonnát sütögetik maguk számára ott, de majd nekik is el kell számolni az Isten előtt.

Melyik „kell”-re érdemes igent mondani? Arra, ami ma akar mozgatni és diktálni? A nagytőke mindenekfölötti haszonszerzésének kell-je? Beleértve a vásárlási szokásainkat is. Ők akarják meghatározni? – Nincs ugyan rá szükséged, de most ha egyet fizetsz, kettőt kapsz. No akkor gyorsan vegyük meg! Kell ez? Hát persze, hogyha már megvettük, akkor most már azt fogjuk használni. Biztos, hogy érdemes ezekre mindig igent mondani? Vagy önző kell-jeinkre? Nem járunk velük úgy, ahogy Gonzsarov megfogalmazta, hogy ma megkívántad, holnap eléred, amit szenvedélyesen kívántál, aztán átkozod az életet, hogy miért teljesítette kívánságod? Melyik akaratra, melyik kell-re, szándékra mondunk igazat? Melyikre igent? Melyiket érdemes elfogadni, hogy valóban igaz?

Fogalmazzuk meg most már pozitív módon is. Engedd életedbe, házadba az Isten szeretetét, mert az az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön. „Ma a te házadban kell megszállnom.” Most ne beszélj mellé, hogy „Uram, most nincs kitakarítva! Majd holnap gyere… meg most az unokám jön… meg tudod most mit mondanak majd a beosztottak, ha azt látják, hogy hozzám jössz?”

Ma a te házadba kell…! Ma van itt az alkalmas idő, a megtérés napja.

Engedd be életedbe, amikor kopogtat az Úr! És engedd, hogy örökkévaló távlatot adjon életednek. És ne a pillanatnyi ilyen-olyan akaratok, kellek, és szándékok mozgassanak össze-vissza, mint valamifajta kis Jancsit a zsinóron!

Engedd, hogy Isten életeket megújító csodájának te is részese, átélője lehess! Ámen.

Ó, Jézus árva csendben az ajtón kívül állsz,

Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz.

Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel:

Ó szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.

Ó Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz:

Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz.

Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár!

Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!

Ó Jézus, szólsz s a szívhez a szó szelíden ér,

»Így bánsz velem?  – teérted hullt testemből a vér!«

Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már,

Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.

457. dicséret

Urunk, Istenünk, bocsásd meg nekünk, hogy bár Téged Atyánknak vallunk, mégis gyakran engedjük, hogy földi, társadalmi, politikai, munkahelyi, gazdasági elvárások határozzák meg gondolatainkat és viselkedésünket.

Bocsásd meg, hogy a média által sulykolt elvárások, erők sokszor jobban hathatnak ránk, mint a Te szavad, kegyelmed, szereteted.

Magasztalunk, hogy újra fölragyogtattad előttünk üdvösségre kiválasztó, Jézusban megjelent kegyelmedet. Dicsőítünk, hogy testünk a Te lelked temploma lehet, hogy meg akarod szentelni életünket, hajlékunkat, családunkat, a Te gyülekezetedet jelenléteddel. Megnyitjuk előtted életünket jobban, odaszánjuk magunkat a Te akaratod cselekvésére. Könyörgünk, hogy a sok e világi szándék, elvárás között sodródó felebarátaink egyre inkább meghallhassák – talán rajtunk keresztül is – az ő életüket is újjáformálni akaró szavadat, a nekik szánt mondanivalódat. Ámen.

„Úgy szerette Isten e-világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |