| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Örömmel befogadta”

Ézsaiás könyve 55. fejezet 6-13.

„⁶Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!

⁷Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.

⁸Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.

⁹Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.

¹⁰Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,

¹¹ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.

¹²Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.

¹³A tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az ÚR dicsőségére lesz ez, örök jelül, amely nem pusztul el.”

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk! Hálát adunk neked hitünkért, mellyel értelmet adsz, irányt szabsz életünknek. Köszönjük, hogy feladatok és próbák elé állítasz bennünket, és hogy mindezek által is megtapasztalhatjuk a Te segítő gondoskodásodat, Igéd útmutató voltát. Bátorítasz minket arra, hogy a gondok közepette a Te segítségedet kérjük, elfogadjuk, s lehetőséget biztosítasz a hálaadásra is. Pedig hányszor gondoljuk azt önteltség bűnébe esve, hogy megbirkózunk mi magunk is a ránk váró nehézségekkel. S talán a gondok, terhek ránk szabott részéért neheztelünk is. De Te Uram, irányult szereteteddel időt és lehetőséget adsz nekünk bűneink meglátására, s megajándékozol a bűnvallás ajándékával is. Hálát adunk néked a szeretetért, mellyel bennünket bátorítasz és biztatsz, s a szeretetért, mellyel mi magunk is bátoríthatjuk a bátortalanokat, biztathatjuk a hitükben ingadozókat. Urunk Istenünk! Kérünk Téged, adj nekünk szemet és fület ahhoz, hogy észrevegyük a közeledőket, s hogy jó segítőikké válhassunk a feléd vezető úton. És áldd meg Uram mindazok munkáját is, akik a Veled már egy közösségben lévőket segítik tovább. Ámen.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom,

Ily beteg voltomban, nincs kitől gyógyulnom,

Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom,

Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek,

És bennem virraszd fel napját kegyelmednek:

Igaz utat mutass nékem, szegényednek,

Járhassak kedvére te szent Felségednek.

226. dicséretünk 1. és 2. vers

Lukács evangéliuma 19. fejezet 1-10.

¹Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta.

²Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.

³Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.

⁴Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.

⁵Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: »Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.«

⁶Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta.

⁷Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg.«

⁸Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.«

⁹Jézus így felelt neki: »Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.

¹⁰Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.«”

Szeretett Testvérek!

Egy történet szerint egy lelki tanítómesterhez egyszer odament egy prédikátor és így szólt hozzá: – Engedje meg, hogy elmondjam az örömhírt, amelyet vallásom hirdet. A tanítómester csupa fül volt. – Isten a szeretet. Isten szeret, és örökké megjutalmaz bennünket, ha betartjuk a parancsait. – Ha? - kérdezte a tanítómester. Akkor nem is annyira örvendetes ez az örömhír. Eddig a kis történet.

És most Jerikó utcáin járunk újra. Jerikóban vajon mit láthattak a Jerikóbeliek, amikor Zákeusra néztek? Mire gondolhattak? Mi juthatott eszükbe? Nyilvánvaló az egyik, amit az evangélium is följegyez: ez a fővámszedő. Ez a főnök. A másik: gazdag, belőlünk gazdagodott meg. Kiszolgálta az idegen hódítókat, és nemcsak, hogy kiszolgálta, hanem túllihegte is, természetesen a maga zsebére is, ezt a kiszolgálást.

Mit láthattak Zákeusról a Jerikóbeliek? Láthatták azt, hogy könnyű így meggazdagodni, hogyha ott van a hatalmi hátszél, ha az éppen aktuális hatalom segít.

Talán azt láthatták: na ez karriert csinált! Ügyes ember! Így kell ezt csinálni!

Talán némelyek még arra is gondoltak, hát a gyerekemet is ilyen irányba kéne tanácsolni, így lehet pénzt csinálni. Ő a sikeres ember. Persze másik oldalról bizonyára sokan voltak, és a történetünk ezt támasztja alá, akik azt mondták: ez egy harácsoló ember, ez egy bűnös ember.

Megint mások talán úgy néztek Zákeusra, mint akit irigyelnek. Gazember, idegeneket kiszolgáló, tehát neki áll a világ. Jól megy neki, így kell pénzt csinálni. Bizonyára vegyesek voltak ezek az érzések, ezek a tapasztalatok, ezek a gondolatok, de Zákeust látva, ahogy ott, Jerikóban élt, mozgott, ahogy a vámszedők főnökeként cselekedett, bizonyára valami hasonlók fogalmazódtak meg a Jerikóbeliekben. És ennek természetes következményeképpen kiközösítették maguk közül. Miközben némelyek talán a vagyonáért irigyelték, ugyanakkor meg is vetették. Kiközösítették, hiszen a pogányokkal napi kapcsolatban kellett lennie munkája révén, ez pedig, egy tisztes, vallásos zsidó számára rituális értelemben egyfajta tisztátalanságot is jelentett, úgyhogy amikor Zákeusra néztek, akkor egyúttal a kiközösítés, a megvetés indulata ott lehetett a szívükben, a tekintetükben, esetleg még a szavakban is.

Mit láthattak, ha Zákeusra néztek? Mi juthatott eszükbe, ha Zákeusra néztek? Bizonyára valami hasonló.

És nekünk mi jut eszünkbe, amikor most ezt a gondolatot előhoztam? Talán eszünkbe jut egy ószövetségi történet, ahol a prófétának föl kellett volna kennie valakit királlyá, és amikor előállt a termetes, szép száll fiatalember Isai fiai közül, és azt gondolta a próféta: na ez az, ilyen kellene, egy fejjel kiemelkedik a többiek közül! Akkor az Úr azt mondja: nem! Nem őt. Jön a következő. A próféta megint úgy gondolja, ez is alkalmas lenne, legalább olyan, mint a bátyja. És végül a próféta meg kellett, hogy kapja az Úrtól a figyelmeztetést, „az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, az Isten azt nézi, ami a szívben van”.

Igen, Jerikóban is ott élt közöttük, szemük előtt Zákeus. Azt látták, amit kívülről látni lehetett. De az Úr nem csak ezt látta. Ő azt is látta és azt is tudta, ami belül volt. Amiről talán a Jerikóbelieknek sejtésük sem volt.

A múlt vasárnap a történetből az isteni „kell” volt hangsúlyos. Vagyis: „ma Zákeus a te házadban kell megszállnom”. Nem tudom, hogy fölfigyeltünk-e arra a mozzanatra, hogy Jézust többször meghívták. Még vámszedő is. Meghívták Jézust, tanítványait, megvendégelték, de ez az egyetlenegy eset, a Zákeus története, ahol Jézus hivattatja magát. Úgyhogy emiatt külön érdekessége van ennek a történetnek. És külön érdekes ez az egész szituáció. Ez az egyetlen eset.

Próbáljunk magunkat egy kicsit Zákeus helyébe képzelni. Vajon, ha az Úr minket szólított volna meg így, egy ekkora nyilvánosság előtt, ott az utcán, a szomszédok, az ismerősök, a beosztottak, az irigyek vagy az utáltak társaságában, azok füle hallatára – az Úr azt mondaná, hogy „ma a te házadban kell megszállnom!” – Vajon mi mit válaszolnánk?

Érdemes fölfigyelni arra, hogy Zákeus nem utasította vissza. Nem utasította vissza Jézust. Nem utasította vissza, hogy ilyen nyilvánosan meghivattatta magát Jézus. Nem hivatkozott a személyiségi jogaira. – Hát azért Uram! Ekkora nyilvánosság előtt kész tények elé állítasz? Hát az én jogaim! Hát ezek után, hogy merjek nemet mondani? Vagy igent! Hát belegázolsz a személyiségi jogaimba! – mondaná a posztmodern ember. Zákeus nem mondta.

Érdemes arra is fölfigyelnünk, hogy Zákeus nem kezdte el sorolni a korabeli kegyesek hibáit. A korabeli kegyesek ilyen-olyan elutasító magatartását nem kezdte el sorolni, hogy „Uram, hát persze, hát hiszem én az Istent, na de hát azért csak nem gondolod, hogy a házamba fogadlak? Hát azok a tanítványok! Tudnék egy-két dolgot mondani róluk! No meg az a másik! Hát az meg még kollegám is! Aztán van ott ilyen Júdás is már a csapatodban! Hát csak nem gondolod, hogy kompromittálom magamat ilyen társasággal? Örülj neki, hogy eljöttem, hogy legalább lássalak! És úgy messziről tisztelem és becsülöm a vallást, meg hát Téged is. De hát azért csak nem gondolod komolyan, hogy egy asztalhoz le fogunk ülni?” Emlékezzünk, hogy az ókori közel-keleti ember számára az asztalközösség talán még többet jelentett, mint a mi számunkra.

Nos, nem sorolta az elutasítást. Nem kezdte mondani a korabeli egyházi vezetők bűneit:

– Jó Uram, tudom, hogy te egy szent ember vagy, no de hát mégis azért ez az egész vallásos csapat, hát tudnék egy-két dolgot mesélgetni róluk!

Zákeus válasza az isteni kell-re, hogy „ma a te házadban kell megszállni”, nem jelentette azt, hogy akkor Zákeus feltételeket szab:

– Jó Uram, rendben van, de csak akkor, ha…!

Mi talán szabnánk ilyen feltételeket. A mai ember lehet, hogy szabna ilyen feltételeket. Például idői értelemben:

– Uram, most is alig tudtam kiszakítani ezt a kicsi időt, hogy kirohanjak ide az útfélre, hogy legalább lássalak. Örülj, hogy ennyire megtiszteltelek.

– Én egy magas beosztású ember vagyok. Gondold el, még ide a fára is képes voltam felmászni, amiért körbe fognak röhögni a Jerikóbeliek. Uram!

– Majd az előjegyzési naptáramba bejegyzem, hogy amikor lesz egy kis időm, akkor esetleg majd szeretettel látlak.

Nem szabott időt. Nem Zákeus kezdte diktálni, hogy mikor hajlandó az Úrral szóba állni. Mikor hajlandó befogadni. Nem szabott feltételeket. Az önigazságát sem hangoztatta:

– Tudod Uram, azért én nem vagyok olyan, mint egyéb emberek.

– Tudod Uram, engem megbecsülnek a rómaiak, én egy igen tisztességes ember vagyok, különben ilyen magas beosztásba nem is kerülhettem volna!

– Jó Uram, te jöhetsz, de a tanítványaid nem!

– Jó Uram, de majd azért én megmondom a feltételeket. A vallást magamnak én állítom össze.

A modern ember így akar vallásos lenni. Majd én megmondom, hogy mikből, milyen elemekből áll a vallásom, kikkel vagyok hajlandó szóba állni, vagy közösséget vállalni. No, de az, hogy Te így, ilyen nyilvánosság előtt, ennyire provokálsz!

Nem tudom, végiggondoltuk-e, hogy vajon mi ott mit tettünk volna? Mi lett volna a válaszunk erre az egyedülállóan megdöbbentőre: „ma a te házadban kell megszállnom!”? Az Úr tudta, az Úr értette, amit valószínűleg a Jerikóbeliek nem igazán értettek. Az Úr látta, ami a szívben van, amit a Jerikóbeliek nem láttak, talán nem is akartak látni. Az Úr értette ezt az előrefutást, ezt a faágra való fölmászást egy tekintélyes vezetőember részéről, hogy ez nem csupán kíváncsiság. Azért egy ilyen magas beosztású ember csak úgy kíváncsiságból nem nagyon szokott fölmászkálni egy faágra, meg előre rohangálni, ráadásul a város, azok szeme láttára, ahol él.. Az Úr nemcsak azt nézte, amit mi emberek, ami a szemünk előtt van, az Úr azt vizsgálja, és azt nézi, és azt ismeri, ami a szívben van.

Jézus többet értett ebből az előrefutásból, ebből a faágra fölmászásból. Egyáltalán, hogy Zákeus odajött! – hát azért ez akkor sem volt tipikus. Lehet, hogy belülről voltak gondjai. Lehet, hogy egy kereső ember volt, de ezt ma sem nagyon szokták elárulni az ilyen emberek:

– Hát nehogy kiderüljön már rólam a gyengeségem. Nehogy valamit megsejtsenek rólam, aki egy határozott vezető vagyok, hogy belülről gondok vannak.

Az Úr mindezt tudta. Nem véletlen mondta, hogy „ma a te házadban kell megszállnom!”.

És ennyit olvasunk, és ma igazán ez álljon a középpontban: Zákeus pedig örömmel befogadta. Nagyon röviden, nagyon tömören mondja el Lukács. Örömmel befogadta.

No de miért? Vajon miért fogadta be? Miért ez az öröm? Így olvassuk: „sietve leszállt és befogadta”. Nem halogatta. Nem mondta, hogy „ne haragudj Uram, de még hazaüzenek az otthoniaknak, hogy akkor tegyenek rendbe mindent; a gyanús kompromittáló iratokat, és a vámmal kapcsolatos gyanús dolgaimat úgy tüntessék el, nehogy meglásd”. Örömmel befogadta.

Vajon miért örült? Miért örült ez a Zákeus? Kívülről nézve semmi szüksége nem volt arra, hogy ez a názáreti rabbi az ő házába menjen. Kívülről nézve, ő a sikeres, ő a menő ember, ő a törtető ember, a hatalom mellette áll. Így kell karriert csinálni. Jó, aközben nagyon besározódik ám az ember. De hát a pénz, azért az pénz! És ez a Zákeus örömmel befogadta. Nem azt olvassuk egyszerűen, hogy befogadta. Sőt még ott sem kellene, hogy legyen az evangéliumban, hogy befogadta, hanem majd egyszerűen a végén arról olvasunk, amit már ismerünk a történetből. De Lukács följegyzi, hogy örömmel befogadta. Úgyhogy meg kell állnunk egy kicsit, és át kell gondolnunk.

Ha mindezeket végiggondoljuk, számomra az egyik ok, hogy miért örült, és miért fogadta be, az az lehetett, hogy végre valaki Zákeust észrevette, és nem nézett át rajta. Mert észrevenni észrevették a Jerikóbeliek, utálták is kellőképpen. De emberként észrevenni! Zákeust észrevenni! Nem a fővámszedőt, nem az idegen hatalom kiszolgálóját, hanem az embert észrevenni úgy, hogy nem nézünk át rajta, hogy nem köpünk a háta mögött egyet, és nem mondunk esetleg egy-két csúnya megjegyzést még a szemébe is. Valaki észrevette őt, az embert. Hiszen nagy a veszély, minél magasabb pozícióra kerül valaki, hogy már nem az embert látják, hanem a pozíciót nézik, és úgy viszonyulnak hozzá mások. Ez egy rettenetes gyötrelem tud lenni, vezető pozícióba kerülő embereknek. Mert előbb-utóbb becsapják. Mert hízelegnek, mert úgy forgolódnak a pozíciójának megfelelően, és nagyrészt nem őszinték. Egy idő múlva elveszti a realitás-érzékét egy-egy vezető ember, mert nem beszélnek vele úgy, mint egy emberrel, hanem mint a pozíciójával.

Zákeus számára bizonyára nagyon fontos volt, és többek között nagyon nagy örömet okozott, hogy végre valaki jön, aki nincs rászorulva arra, hogy a Zákeus fővámszedővel jó kapcsolatot ápoljon, hanem fordítva, Zákeusnek fontos ez a találkozás. Örömmel befogadta. Így fogalmazom meg: bűnei ellenére. Valószínűleg Zákeus is visszautasította volna, ha ezt ilyen direktbe mondtuk volna neki, de azért Zákeus is tisztában volt azzal, hogy nem mindig szabályszerűen ténykedett ő a munkahelyén és a hívatásában. Mert akkora vagyont tisztességesen nem tudott volna összeszedni. Ezt ugye később be is ismeri. Zákeus is tisztában van azzal, hogy az ő élete tisztátalan élet. És jön ez a szent ember, és hajlandó, sőt nem csak, hogy hajlandó, ő akar Zákeus házába menni. Zákeus örül. Hiszen Zákeust a viselkedése miatt kiközösítették. Hiába volt gazdag ember, sikeres ember, elveszett ember volt. Belülről érezte ő ezt.

Aztán bizonyára azért is örülhetett, hogy valaki közösséget vállalt vele, a kiközösítettel. Közösséget vállalt – az emberszámba vetténél még több, hogy közösséget vállalt. Közösséget, és nem azt nézte, hogy „na ilyen figurával nem kompromittálom magam! Még aztán hírbe hoznak engem, hogy milyen emberekkel vagyok kapcsolatba, ilyen Zákeus félékkel”. Zákeus nagyon sokra becsülhette, hogy vele valaki közösséget vállalt. Közösséget olyan valaki, akit egyfajta szent tanítónak tarthatott, olyan valaki, aki sokak gondolkozása szerint vallási értelemben ilyen emberrel végképp nem fog szorosabb közösséget vállalni. Zákeus örült. És erre nagyon érdemes odafigyelni. Örült, hogy felé szeretet árad, ha nagyon röviden akarnánk megfogalmazni. Mert a pénz, az áradt felé, a zsebe felé, de az emberek szeretete nem áradt Zákeus felé. És egy idő múlva a pénz kevés lesz, és a szeretet fog egyre inkább hiányozni, mint ahogy a mi világunkban is nagyon sokan törtetnek, hogy egy kicsit, vagy nagyon több legyen, aztán egyre inkább csodálkoznak, hogy egyre kevesebb szeretet fog belőlük áradni (legalább is az emberek részéről).

Ez egy teljesen megdöbbentő fordulat már itt, nem csak ott, ahogy majd a beszélgetés után előáll. Már itt megdöbbentő ez a fordulat, hiszen Zákeus tulajdonképpen már akkor döntött, amikor lemászott a fáról és elindult Jézussal. Ez már egy döntés volt. Még ugyan a kívül valók nem sokat tudtak, még értelmezték, ahogy értelmezték; és ma is sokan így vannak, amikor valaki elindul a Krisztus útján, akkor a családtagok, a környezete: „Na ez is megbolondult! Na vajon mit akar? Azt hiszi, hogy ebből is jó üzletet lehet csinálni! Óh minden csoda három napig tart! Majd abbahagyja!”

Valószínűleg akkor is gondoltak ilyeneket emberek. Hiszen ez egy megdöbbentő fordulat volt, de nem könnyű fordulat. Ehhez az kellett, hogy Zákeus megérezte, őt valaki szereti. Mert ilyen szeretetet nem kapott, pedig sok vallásos ember volt Jerikóban.

Aztán érdemes azt is észrevennünk, miközben ezt az örömöt vizsgáljuk, és ennek az örömnek a forrását és a következményét vizsgáljuk, hogy nem a körülményekre figyel, nem arra figyelt, hogy vajon mások mit csinálnának. Nem kérdezte meg a többieket:

– Figyeljetek! Befogadjam, ne fogadjam? Most mi a divat? Be szokták fogadni, nem szokták befogadni? Mert akkor én is úgy viselkedek.

Zákeus nem erre figyelt. Nem érdekelte, hogy mi lesz, ha megtudják a rómaiak, ha megtudják az ő főnökei ezt a tettét. Ez nem a nikodémusi éjszakai találkozás. Ez egy jerikói nyilvánosság előtt, egy kisváros nyilvánossága előtt indult el. Nem érdekelte Zákeust. Zákeust olyan öröm töltötte el, hogy valaki őt, az embert szereti, hogy nem érdekelte mindez. Még az sem érdekelte, hogy mi van, ha esetleg ez a szent ember netalán átlát rajta. Netalán a bűneit is a Jézus szentsége átvilágítja. Zákeus örült. És megfogalmazhatjuk, hogy vágya (tudniillik, hogy látni akarta Jézust) minden várakozást felülmúlóan teljesült. Nemcsak látta és aztán elmesélhette beosztottjainak, főnökeinek „képzeljétek tegnap, ám én is láttam!”, hanem ennél több történt. Sokkal több történt. Minden várakozást felülmúlóan teljesült be Zákeus vágya. Nemcsak láthatta távolról, hanem befogadhatta. És ahogy majd a történetből később tudjuk még, ennél is több történik, vagyis nemcsak a házába fogadta be.

Szeretett Testvérek! Itt egy hatalmas örömhír van a háttérben, amit az evangélista röviden csak így fejez ki Zákeus viselkedését jellemezve, hogy örömmel befogadta – egy hatalmas örömhír van.

A bevezető történetben ama bizonyos úgymond lelki tanítómesterhez odament egy prédikátor és így szólt:

– Engedje meg, hogy elmondjam az örömhírt, amit vallásom tanít – hallhatta a megszólított – Isten szeret, és örökké megjutalmaz bennünket, ha megtartjuk parancsait. És akkor ez a lelki tanítómester visszakérdezett:

– Ha? Ha megtartjuk? Hát akkor nem is annyira örvendetes ez az örömhír!

Hát mi hányszor tartjuk meg? Mennyiszer? Ha az Isten csak akkor szeret minket, amikor mi megtartjuk az ő parancsolatait, akkor ez nem olyan nagyon nagy örömhír. Az igazi nagy örömhír az, amit Zákeus fölismert, annak ellenére, amilyen vagyok, emberszámba vesz, szóba áll velem, nem megy el mellettem, nem szégyenít meg. Sőt házamba akar jönni. Velem akar találkozni. Ez az örömhír.

Szeretett Testvérek!

Az Isten ingyen kínálja ezt az örömöt ma is. Ha átélted, ha átéltük ezt az örömöt, ha befogadtuk, akkor emlékezzünk rá gyakrabban.

Folyamatosan legyen ott bennünk ennek az öröme, és merjünk ebből valamit tovább is sugározni. Annak az öröme, hogy engem is és téged is elfogadott az Isten annak ellenére, amilyenek vagyunk. Ez az evangélium. Nem az, hogy ha rendes leszel, akkor elfogad és szeret, hanem, hogy annak ellenére. Nagyon sok ember vallása addig terjed, hogy legyünk rendesebbek, akkor az Isten is rendes lesz hozzánk. Jézus nem ezt tette. Ő annak ellenére fordult szeretettel Zákeushoz, hogy lehetett volna sorolnia vétkeit Zákeusnak.

Ha valóban mi megtapasztaltuk, befogadtuk ezt a megbocsátó szeretetet, akkor gyakrabban emlékezzünk rá, és jobban sugározzon a mi életünkön, gyülekezeti közösségünkön, hogy rólunk is legalább ennyit le lehessen írni, vagy elmondani: örömmel befogadta!. Nem csak úgy savanyú úgymond keresztyén módon. Az Úr ingyen kínálja ezt az örömöt ma is. A mai Zákeusokat is kész elfogadni. Bűnei ellenére kész elfogadni. Hogyha talán ott van benned egy kicsi vágy, ő kész elfogadni. Szeretne a te házadban veled beszélni. Emberszámba vesz téged, bármi is mások véleménye.

Mert az Úr nemcsak akkor szeret és jutalmaz, ha megtartjuk parancsát, hanem annak ellenére, amilyenek vagyunk. Ez az evangélium. És ezt most mondhatnám liturgikus módon is, ahogy római testvéreink liturgiájában van, hogy ez az Isten Igéje, vagy ez az evangélium. Igen, ez az evangélium. Ez az az evangélium, amely képes megváltoztatni embereket, amit egész Jerikó nem tudott elérni a maga gyűlöletével, ítélkezésével, azt Jézus ezzel a megelőlegezett szeretettel elérte.

Zákeusban elindult egy nagy belső változás. És amikor ma mi misszióról beszélünk, akkor így kellene cselekednünk. Nagyon sokszor keressük a missziós trükköket, hogy hogy lehetne ügyesebben. Néha az sem ártana, hogy ne kétbalkezes módon. De igazán a megelőlegezett szeretet hírét kell vinnünk, kérnünk mások felé. Azt a szeretetet, amely Zákeust is elfogadja. Mert ez a szeretet mindent le tud győzni. Ez a szeretet tud megváltoztatni életeket.

Zákeus örömmel befogadta. Ha befogadtam, örüljek. Ha még nem fogadtad be, akkor pedig az Úr kész téged elfogadni, hogy végre örvendező ember légy. Ámen.

Ó emberi testbe öltözött

Jézusunk, lásd, mint gerjedez.

A mi szívünk az öröm között,

Úgy újul és úgy éledez.

Mint mikor a nap feljöttével,

Kilövellvén az életet,

Elűzi az éjjelt s fényével

Felkölti a természetet.

Jövel, fogadd el temagadnak

E szívet és lakozz ebben:

Ez az, amit adhatnak s adnak

Híveid legédesdebben

Ezért a csuda szeretetért,

Amelyet hozzánk mutattál,

Midőn a mi, már vesztére tért

Lelkünkért alászállottál.

323. dicséret 3. és 4. vers

Bocsásd meg Istenünk, hogy mi gyakran látszat szerint mondunk véleményt anélkül, hogy komolyabban meg akarnánk ismerni a belső lelki összefüggéseket is. Bocsásd meg Istenünk, hogy amikor megszólítasz minket, akkor mi gyakran keressük a kifogásokat, hogy ne kelljen életünknek megváltoznia. Bocsásd meg Istenünk, hogy ezért olykor megfosztjuk magunkat és környezetünket is a feltétel nélkül megszólító szereteted jó hírétől. Segíts Urunk, hogy megújuljunk a hitben, engedelmességben. Segíts, hogy bűnbocsátó kegyelmed ereje jobban átjárja életünket, és kérünk, segíts, hogy kegyelmes szereteted örömhíre rajtunk keresztül másokat is megragadhasson. Könyörgünk e mai napon, különösképpen, hogy a felekezetekre szakadozott néped ne csak látszat szerint, hanem az evangélium szerint is közeledjen egymáshoz. Könyörgünk, hogy gyülekezetünk is a bocsánatot nyertek örömével tudjon, s akarjon szolgálni a társadalom minden rétege felé. Kérünk betegeinkért, könyörgünk gyászolókért, mindazokért, akiket az élet különféle terhe, napi gondja, terhel és lehúz. Kérünk, segítsd őket, hogy tudjanak, akarjanak reád nézni, messzebb látni, mint ameddig lát a testi szem. És reád nézve újuljon reménységünk, Te adj megoldást a problémákra. Könyörgünk Urunk, hogy a magunk gyártotta bálványokban csalódott felebarátaink közül sokan felismerjék és befogadják életüknek új célt, értelmet és örömöt adó kegyelmes szeretetedet. Segíts, hogy mi ezt munkáljuk. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |