| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Megszegényítő zúgolódás

Lukács szerinti evangélium 15. fejezet 1-7.

¹A vámszedők és a bűnösök mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt.

²A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: „Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük.”

³Ő erre ezt a példázatot mondta nekik:

⁴„Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja?

⁵És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében,

⁶hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.

⁷Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.”

Hallottuk az Ige megszólító szavát, imádkozzunk!

Áldunk és magasztalunk Urunk, Istenünk, hogy a Te házadban együtt lehetünk, nevednek ünnepnapot szentelhetünk. Eléd hozzuk gyarlóságainkat, testi, lelki bajainkat, amelyek akadályoznak abban, hogy most egészen az Igére és Rád figyeljünk: betegség, szeretteink és a magunk jövőjéért való aggodalom, vagy éppen valamely siker fölötti öröm tölti be életünket és tart távol Tőled. Gyakran szem elől tévesztjük, hogy Te ismered szükségeinket, örömeinket, és a mindennapi kenyeret, amelyre szükségünk van, ráadásként akarod adni, ha előbb a Te országod dolgait keressük. Szeretnéd, ha mindnyájan felismernénk, elveszettként születtünk erre a világra, de a Jézus Krisztusban megtestesült szereteted keres bennünket is. Áldd meg az Ige szólóját, hogy csorbítatlanul tudja továbbadni az evangéliumot, bennünket, az Ige hallgatóit pedig készíts fel az Ige üzenetének megértésére és cselekvésére. Ámen.

Lukács evangéliuma 19. fejezet 1-10. vers

¹Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta.

²Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.

³Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.

⁴Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.

⁵Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: »Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.«

⁶Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta.

⁷Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg.«

⁸Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.«

⁹Jézus így felelt neki: »Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.

¹⁰Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.«”

Szeretett testvérek, Zákeus történetét immár negyedik vasárnap olvastuk újra, lassan talán kívülről fogjuk tudni. Most ez alkalommal is egy rövidke kis történettel szeretnék indítani, miszerint valaki egyszer azt kérdezte egy lelki tanítómestertől, hogy miért volt annyira bizalmatlan a vallással szemben.

– Hát nem a vallás a legnagyszerűbb dolog, ami az emberiség birtokában van?

A mester válasza titokzatos volt.

– A legnagyszerűbb és a legrosszabb. Ilyen a vallás természete.

– Hogyhogy a legrosszabb?

– Mert az emberek többsége csak annyi vallásossággal bír, ami elég ahhoz, hogy gyűlöljön, de ahhoz nem, hogy szeressen – magyarázta a tanítómester.

Szeretett testvérek, történetünkben is valakire – egy Zákeus nevezetű emberre – egyértelműen, határozottan kimondják: bűnös ember! Nos, Zákeus az is volt, hiszen a hódítókat gátlástalanul kiszolgáló ember, a saját népét kizsákmányoló, ráadásul idegenek kezére játszó ember: bűnös ember; egy erőszakos, ráadásul a felebarátait is zsaroló ember – hát… bűnös ember. Valószínűleg a jerikóbeliek – emberi fogalmak szerint – teljesen igazat mondtak: Zákeus bűnös ember. Persze, ha egy picit elkezdünk gondolkodni, akkor azonnal felmerülhetnek kérdések. Például: Milyen mérce szerint? Honnan nézzük, honnan vizsgáljuk?

Hiszen ha a huszadik század kifejezéseit használva az egyik vagy a másik ideológia úgymond értékrend-gondolkodásmódja szerint vizsgálnánk, akkor láttunk már olyat, hogy hazaárulókat, saját népét kizsákmányolókat kitüntettek. Az volt úgymond a hazafias cselekedet némelyek szerint. Milyen mérce szerint bűnös? A nyugati mérce szerint? A keleti mérce szerint? Hiszen láttunk már a történelemben sokszor példát erre, hogy amit a társadalom egyik része bűnnek lát, azt a másik része egyáltalán nem ítéli annak. Sőt, Uram bocsánat, teljesen természetesnek tartja, ha vezető ember trágár módon beszél, ha az országáról úgy beszél… és ez a magyar fölmérések szerint a magyar társadalom felét nem zavarja.

Zákeus bűnös ember. Na, de melyik kultúra szerint? Milyen törvények szerint?

Parancsra tettem! – mondták sokan a második világháború után a számonkérésben, és mondták sokan ötvenhat után is a megtorlások résztvevőiként: parancsra tettem, én a törvény szerint viselkedtem!

Na de milyen törvény szerint? Hiszen a törvényeket mi, emberek alkottuk, és a törvényeket mindig változtatgattuk.

Könnyű kimondani: bűnös ember.

Na de milyen törvény szerint? Ki állapíthatja meg, hogy bűnös-e? És akkor elérkeztünk oda, hogy mi a bűn, mik a bűnök. Hiszen nagyon jól látjuk napjainkban is, hogy amit az egyik ember bűnnek gondol, a másik teljesen megengedhetőnek tartja. Netalán még dicséretesnek is.

Mi a bűn? – nagyon sokszor itt el szoktunk tévedni. Mert általában az egyébként nagyon fontos polgári tisztességet, hogy rendes ember legyen valaki, úgy gondoljuk, hogy ez pontosan elég ahhoz, hogy megállapítsuk, mi a tisztességes, mi a jó, és mi az, ami bűn. De azért ne tévesszen meg bennünket az, amit általában az emberek úgy szoktak megfogalmazni: ‘nem volt nekem dolgom a törvénnyel’.

Persze megint… melyikkel? Melyik korszakban? Csak az emberével? És vajon az Isten törvényével?

Mi a bűn? A bibliai gondolkodás és a bibliai szóhasználat szerint a bűn alapvetően céltévesztettség. Az egy irány. És vannak természetesen a bűnök: a céltévesztett ember konkrét cselekedetei. Már Jeremiás próféta korában az általunk úgynevezett istenfélő korabeli nép azt mondta a próféta megtérésre hívó szavára: „Nem megyünk többé az Istenhez, mi a magunk útján járunk”. Erre az Úr kénytelen azt mondani: „Ez a nép a hátát fordítja felém, s nem az arcát”. Céltévesztettség, amikor a teremtmény hátat fordít a Teremtőnek. Már életét nem rendeltetésszerűen éli, hanem valóban a maga feje szerint megy. Ez a bűn! – a bibliai gondolkodás szerint. Az általános polgári gondolkodás szerint: ha nem öltem, nem loptam, nem csaltam – körülbelül ennyiben merül ki a bűn gondolata. És természetesen vannak a bűnök, ezeket neveztem a céltévesztett ember konkrét vétkeinek. Amikor hátat fordítva az Istennek, tesszük a magunk kis ilyen és olyan ügyeit. Bizonyára másokhoz képest rendesebbek vagyunk, de ettől még mindig – ha Istennek háttal vagyunk – bűnös emberek vagyunk. Célt tévesztett emberek. Mert rossz irányba fordulva, rossz célhoz fogunk érkezni. És itt van valahol a nyitja annak, amit a bevezető kis történetben is próbáltam kifejezni, ábrázolni, nevezetesen, hogy félreértett, félrehangsúlyozott, s kicsit félregyakorolt vallásosság születik, ha nem pontos a bűn, a bűnök értelmezése. Amikor a civil jóságot Isteni mércévé emeljük: úgy általában, hétköznapi értelemben jó ember, tehát az Isten is köteles elismerni, hogy ő jó ember.

Meg kell azért állnunk, Szentírást ismerő emberek! Meg kell állnunk, és végig kell gondolnunk, hogy egyetérthetünk-e mi ezzel az egyébként általános emberi gondolkodással: ‘hát ez egy jó ember!’.

Valóban, civil fogalmak szerint bizonyára az, és legalább legyen az, de ez még nem azt jelenti, hogy az Isten előtt nyugodtan megállhatunk, hogy „Uram! Nálam minden rendben van”.

Ha a saját jóságunkat gondoljuk Istennek tetsző életként, akkor nagyon hamar elérkezünk oda, hogy a bűn helyett a bűnöst, az embert kezdjük utálni. És itt már félrecsúszott a gondolkodásunk, a vallásosság, félreértjük, hogyha  a magunk csinálta vallásosságot, jóságot tekintjük isteni mércének, ráadásul használjuk önigazolásunkra.

Emlékezzünk, odament Jézushoz valaki, és a beszélgetésben Jézus mondta: „Tudod a parancsolatokat…”. Hát persze!, „…kora ifjúságomtól mindet megtartottam”.

Aztán Jézus azt mondta, hogy akkor semmi probléma nincs, jöjj, és kövess engem, akkor gyere, hagyd az istenített vagyonodat, és engedd, hogy én legyek a te Urad.

És az megszomorodva elment. Vagyis kiderült azonnal, hogy messze nem tartotta be a parancsolatokat, bár bizonyára másokhoz képest rendesebb ember volt.

Amikor a magunk csinálta vallást aztán még önigazolásunkra használjuk, akkor nagyon könnyű kimondani valakinek, hogy ez bűnös ember.

Nézzük a történetünket, Zákeus történetét. Zúgolódtak a Jerikóbeli emberek: „bűnös ember házába ment be”. Hát ez mégis csak botrányos dolog! Hát egy tisztességes rabbi, egy tisztességes lelki tanító nem kompromittálja magát ilyen elemekkel! Hisz sor derék, becsületes, istenfélő ember lakik Jerikóban, hát legalább az ő házukat tisztelné meg!

Vajon nem ismerős ez a fajta gondolkodásmód Debrecenben, 2007-ben? Ugye ismerős? Mi is nagyon könnyen és nagyon hamar azt mondanánk, hogy a tisztességes, becsületes, vallásos embereket, hát tisztelje meg őket! Mi az, hogy ilyen Zákeus félék házába megy be? Bűnös ember házába ment be?

Na, de föl kell tennünk a kérdést: hova mehetett volna még be?

Volt Jerikóban még annak idején, vagy van ma 2007-ben Debrecenben olyan ház ahol nem bűnös ember lakik? Van ilyen? Hát akárhova ment volna be Jézus Jerikóban, mindenhol bűnös ember házába megy be! Persze, hogy a polgári gondolkodásunk szerint, a civil értékrendünk szerint az egyik bűnösebb, mert esetleg neki még a világi törvénnyel is volt dolga! Vagy legalábbis én úgy gondolom, egyik-másikunk egy kicsit rendesebb – ez ne tévesszen meg minket!

Az Úr Jerikóban is, ma is csak bűnös ember házába mehet be, mert nincs egyetlen egy igaz ember sem, aki hiánytalanul és pontosan cselekedné az Isten akaratát. Na de hát innen kezdve akkor mi az, hogy bűnös ember házába ment be? Mi ez a zúgolódás? Mi ez a felháborodás? Amikor ez történik, akkor itt egy megszegényítő zúgolódásról van szó, hiszen a Jerikóbeliek előítéleteik miatt nem látták meg a nagy lehetőséget, hogy éppen Zákeushoz bement Jézus. Nem látták meg a nagy lehetőséget, hogy hátha végre megváltozik! Zákeus. Hátha itt az alkalmas idő neki, hogy megtérjen. Azt a lehetőséget sem látták meg, hogy a saját gondolkodásmódjukat is meg kellene változtatni. S talán Jézusnak ez a viselkedése, hogy úgymond bűnös ember házába ment be, ez talán elgondolkodtathatta volna Jerikó tisztes, vallásos polgárait is, de ők előítéleteik miatt nem látták meg az isteni nagy lehetőséget. Valahol – talán előítéleteik miatt is – féltik viszonylagos önelégült jóságukat. Ez gyakran bennünket is megkísért: „Vagyok én olyan jó, tiszteletes úr, mint sok ember, aki magához a templomba jár!” – szokták nekem ezt mondani önigazolásul, hogy ők miért nem jönnek.

Én meg szoktam nyugtatni őket, hogy „Nyugodjanak meg! Tudom! Nem most világosítottak föl!” De azt is hozzá szoktam tenni, hogy teljesen félreértette a templom funkcióját. A templomba nem azért megyünk, mert most már megérdemeltük, mert olyan jó emberek vagyunk! Hanem éppen azért jövünk, mert szeretnénk tisztulni, szeretnénk szentebbek lenni. A kórházba nem azért megyünk, mert csupa egészségesek vagyunk! És megyünk minden nap megmutatni, vagy legalább hetente egyszer megmutatni magunkat, hogy lássák, milyen egészséges vagyok. Azért megyünk, mert tudjuk, hogy baj van, és segítséget keresünk. Amikor félreértjük a vallást, abból félelmetes következmények lehetnek. Az önelégült vallásosság valóban csak arra jó, hogy gyűlöljön, hogy másokat megvessen, ítélkezzen, lenézzen. Igen, Jerikóban is és napjainkban is nagyon sokan féltik viszonylagos önelégült jóságukat.

Hogy gondolkodnak? Nos, ezen gondolkodás szerint a vallás tulajdonképpen emberi teljesítmény: igyekszünk rendesebbek lenni. Nagyon sok embernek ma ennyi a vallás. Templomon kívül, netalán néha még belül is. De akkor teljesen félreértették! Hiszen az ilyen ember, aki a saját jó szándéka és emberi jócselekedetei teljesítményeként értelmezi a vallást, az nem a kegyelmesen cselekvő Isten megmentő munkáját látja. Márpedig erről szól az Írás. A kegyelmes Isten életeket megváltoztató munkájáról szól az Ige. Ez az isteni szeretet, amely még a Zákeusokat is szeretné megváltoztatni, megtisztítani, megszentelni – meg a mi életünket is. Megszegényítő zúgolódás támad, ha egy magunk gyártotta vallásos szisztémában gondolkodunk, ami alig-alig hasonlít ahhoz, amiről a Szentírás beszél. Ez a vallásoskodás valóban csak arra elég a bevezető példa szavaival szólva, hogy gyűlöljön az ember. Én rendesebb vagyok, mint Ő, tehát jogom van elítélni Őt. És az Úristen pedig méltasson engem arra, hogy dicsérgessen.

Ez nagyon messze van a Szentírás tanításától, de nagyon közel van az óemberi természetünkhöz – ahhoz nagyon közel van. Megszegényítő zúgolódás történt Jerikóban, és azóta is sokszor a mi emberi életünkben, hiszen megszegényítették magukat a Jerikóbeliek. Megszegényítették, mert ha így gondolkodnak, akkor nem is várták, nem is remélték, hogy a Jézusban megjelenő isteni szeretet életeket megváltoztató hatalom. Az így gondolkodó ember nem nagyon fog csodát látni, mert maga elzárkózik előle. Magukat megszegényítették, de mások megtérését is akadályozták. Ez a fajta vallásoskodás, ez a fajta önelégült jóságban való hit, ez megszegényít. Vagyis visszautalva az igehirdetési sorozat címére – tudniillik, hogy Személyes rendszerváltás – igen, először a Jerikóbeliekben is meg kellett volna történnie a megtérésnek: belülről nekik. Gondolkodásuknak, értékrendjüknek teljesen meg kellett volna változnia. Ezt neveztem személyes rendszerváltásnak. Egy új gazda, új rend, új értékrend, új gondolkodásmód, új életforma, megtérés, odaszentelt élet – ez kellett volna, hogy történjen! Ehelyett mi történt? – Bűnös emberhez ment be! Láttad? Hát szörnyű! Hát mégis csak felháborító!

Ma olvastunk Lukács evangéliumából egy másik szakaszt, a 15. fejezetből, ahol az elveszettek megkereséséről és megtalálásáról beszél Jézus. Most az elveszett juhról hallottunk, de utána következik az elveszett drachma és aztán az elveszett fiú – mi inkább tékozló fiúnak szoktuk mondani ezt a példázatot –, mindegyikben a zúgolódó Zákeus-történet, a jerikói zúgolódás ellentéteként ott van az, hogy „öröm van a mennyben egy megtérő bűnös felett”, hogy nem, mint 99 önigazoló felett, akik úgy gondolják, hogy nincsen szükségük megtérésre. „Nagyobb öröm van a mennyben…”

Azonban a jézusi példázatban, amit az előbb hallottunk, az elveszett juhról szóló példázatban is ilyet olvastunk, hogy amikor elment a pásztor és megkereste azt az egy elveszett bárányt, „…felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: »Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat«.

Örömében fölveszi és hazaviszi, másokat is összehív, s azt mondja: Ti is örüljetek velem! Nagyszerű dolog történt, megtaláltam! Mert sikerült megmenteni, nem a vadak fogják széttépni, mert elkóborolt a nyájtól.

Lukács evangéliumában, eme példázatok illetve történetek között ott feszül a félreértett vallásosság és a jézusi, bibliai gondolkodás közötti nagy különbség.

Jerikóban zúgolódnak a vakon született felett, hogy meggyógyította Jézus. Nem örülnek, hanem elkezdik piszkálni, bántani, vádolni: Ki volt az, aki meggyógyított? Mégiscsak szörnyű!

Meg: Bűnös emberhez megy be, micsoda dolog! Mi rendes emberek vagyunk, istenfélő emberek vagyunk!

S ebben az evangéliumban ott van újra meg újra, hogy örülnöd kellene! Az elveszett drachmánál is, amikor végre megtalálta azt az egy elgurult pénzdarabot, az egész házat föltakarítva, végigkutatva mindent, akkor hasonlóképpen összehívja szomszédait, és mondja: Örüljetek! Megvan!

A tékozló fiú testvére, aki nem akar hazamenni, aki nem akar bemenni, mert visszafogadta az apa azt a bizonyos bűnös öccsét – akkor mit mond az atya?

„Örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred, aki meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” Örülnöd kellene!

Ez a keresztyén élet: örülni!

Ehelyett megszegényítő zúgolódással elkezdünk méricskélni, melyikünk a rendesebb: Ez nem olyan rendes… Az? Hát talán az… Emez meg nagyon bűnös! S a legrendesebb én vagyok!

S csodálkozunk, hogy örömünk sincs. Nem vonzó, csak taszító az egész. Az ilyen fajta magunk gyártotta vallásosságra igaz lehet a bevezető történet szava, hogy az ilyen vallásossággal szemben bizalmatlannak kell lenni egy kicsit. Az ilyen vallásosság a legnagyszerűbb meg a legrosszabb, mert az ilyen vallásosság csak arra elég, hogy gyűlöljünk, de arra nem, hogy szeressünk.

Kedves testvérek, jöjjetek és örüljetek! Összehívja barátait és szomszédait, hogy: Örüljetek velem, mert megtaláltam!

Jerikó nem tud örülni. Pedig vajon hányszor kérték az Istent, hogy egyszer szabadítaná meg őket ettől a népnyúzó Zákeustól! Most itt az alkalom! Most meg zúgolódnak! Most nem hiszik, hogy az Úr tud cselekedni. Ne önigazságunk, hanem Jézus által nézzünk tehát egymásra. Ha önigazságunk és önvallásosságunk által nézünk a másikra, akkor nagyon hamar mi is zúgolódunk, meg motyogunk, meg háborgunk, meg megsértődünk. De ha Jézus által nézünk egymásra, akkor eljuthatunk az örömig. Fölismerhetjük, hogy az Isten ma is munkálkodik. Még a Nagyerdei Gyülekezetben is tud munkálkodni, hogy még itt is térhetnek meg emberek!

Nagyobb öröm lesz! Örülnöd kellene! Igen, mert a jézusi szeretet, képes megváltoztatni a Zákeusokat is! A bűnösöket is. Mi is krisztusi megelőlegezett szeretettel segítsük másokban a megtérést, a személyes rendszerváltást. Ehhez azonban először bennünk kell megtörténni ennek a megtérésnek, újjászületésnek, hogy valóban, vallásosságunk ne csak a méricskélő gyűlölködésre legyen elég, hanem elég legyen a szeretetre. Merítsünk abból az isteni szeretetből, és merítsünk abból a kegyelemből, amely minket is elfogadott, mert Debrecenben is csak bűnösökhöz jöhet be az Úr. Hozzám is, meg hozzád is. Csak bűnösként tudjuk fogadni Őt. De azért jön, hogy életünk megváltozzon, hogy megtisztítson, hogy megszenteljen. Ennek a jó hírnek lehetünk munkásai és követei. Annak a jó hírnek, hogy az Istennél minden lehetséges, hogy az elveszettet megkeresi, megtalálja, és az elveszett megváltozik. Milyen nagyszerű dolog, hogy lehet örülni annak, hogy minket megkeresett, szeretetével körülvett. Ebből a szeretetből adok tovább másoknak, hogy ők is fölismerjék, és az ő életüket is megragadja, megváltoztassa ez a szeretet. A megszegényítő vallásos zúgolódás helyett örüljünk. Ámen.

Magasztalunk Istenünk, hogy bűneink ellenére szerettél, megszólítottál minket. Magasztalunk, hogy Jézus érdeméért megbocsátottad bevallott vétkeinket, és új élettel ajándékoztál meg. Téged dicsőítünk, hogy néped, gyülekezeted közösségébe fogadtál be bennünket.

Bocsásd meg Urunk, hogy kegyelmedből törvényt, szabályokat csináltunk. Bocsásd meg, hogy bocsánatot nyert bűnösökből magunkat önigazságunkra büszke, jó emberekké nyilvánítottuk. Bocsásd meg, hogy másokat csak elítélni, gyakran gyűlölni tudtunk, eltorlaszolva az utat kegyelmes szeretetedhez. Segíts Urunk, hogy kegyelmes, bűnbocsátó szereteteddel tudjunk és akarjunk fordulni egymás felé. Kérünk, segíts, hogy erős hittel bízzunk életeket megváltoztató szereteted hatalmában, hogy megbocsátásra kész, ítélkezés nélküli szeretettel segítsünk sokakat a megtérésre.

Könyörgünk így gyülekezetünk belső, lelki, szeretetteljes megújulásáért. Könyörgünk épületeink bővítéséért, az ahhoz szükséges anyagi fedezetért. Kérünk Urunk, Istenünk, hogy betegek, gyászolók, az élet nehéz terhei alatt roskadozók számára Te légy támasz, vigasztalás, reménység, és szeretetünk által is kaphassanak valami segítséget.

Könyörgünk Urunk, lelki, erkölcsi válságban lévő nemzetünkért, hogy ne csak a következményként megjelenő gazdasági nehézségeket próbáljuk orvosolni, hanem ezek a változások a mi életünkben először lelki módon történjenek meg, hogy személyes életünk térjen meg. Bennünk legyen értékrend, bennünk legyen rendszerváltás, hogy másokat is segíthessünk a belső lelki megújulásban, hogy nemzetünk felemelkedhessen. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |