| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Megtérést munkáló szeretet

Hallgassunk meg egy megtörtént esetet Gyökössy Endre írásából, a Mai példázatok-ból:

Zákeus a cseresznyefán

Ökumenikus közösségnek hívtak meg előadást tartani. Hozzá is szóltak. Többek között egy 40 körüli fiatalember szintén felállt. Nem annyira az fogott meg, milyen egyszerűen mondta el, mit jelent neki ma Jézus követése, és hogyan próbálgatja családjával együtt, hanem az, ahogyan mondta. A kimondhatatlant aligha lehet kimondani, a leírhatatlant leírni, de talán ez a szó közelíti meg legjobban: sugárzott. S ez tette hitelessé mindazt, amiről beszélt. Láttam, mások számára is. Az összejövetelről elmenvén belém karolt, rám mosolygott, s azt kérdezte: megismerem-e? Látva zavaromat bemutatkozott. Abban a pillanatban megjelent előttem egy loboncos hajú, csapzott, nyegle ifjonc, egy régen hallott hívő barátom minden ellen lázadó fia, aki miatt az apja, az ébredési időkben lelkes munkatársunk, annyit szomorkodott és panaszkodott, vagy éppen tanácsot kért. De ugyan ki és mit tudott volna tanácsolni a bibliai tékozló fiú apjának, ha az effélét kért volna, mit tegyen a fiával, hogy ne durcáskodjék, ne kérje ki az örökségét, ne költözzék távoli vidékre, s ne éljen kicsapongó életet. A fiatal férfi láthatta arcomon a csodálkozást és az öröm váltakozását, s azt, hogy késő este lévén sietnék, megkérdezte:

– Hazavihetem? Itt az autóm.

Megköszöntem a gyorsabb hazaérkezési lehetőséget, így a kocsiban, majd házunk előtt ebben üldögélve mondta el azt, amit csak leírni tudok, de sugárzását hozzáadni nem. Néhány szóval beszámolt, hogy azért csak elvégezte a főiskolát.

– Diplomát szereztem, ha nem is kitüntetéssel, tűrhető állást is, de hülyeségemről nem tudtam leszokni, legkevésbé lányvadászataimról, az akkor már özvegy édesanyám szomorúságára, aki gyakran mondta, mondogatta, úgy látszik, öregapád vadász szenvedélyét örökölted, de annak legalább volt valami haszna. Ma már tudom, valami önbizonyításféle lehetett ez nálam. Alacsonyabbra sikerültem, mint szerettem volna. Egy ilyen cserkészés közben ismerkedtem meg – folytatta – egy szelíd, széplánnyal. Amikor megtudtam róla, hogy valami hívő közösségbe jár, elhatároztam, megmutatom, hogy azok se különbek, mint a többiek, ahogy rám-rám prédikáló apám állította, amíg élt. Szóval mindent bevetettem. Ő szívesen, de tartózkodóan fogadta nyegle bókjaimat, virágaimat, kísérgetéseimet. Jó fél évbe telt, amíg egy szép tavaszi napon rá tudtam venni, hogy kiránduljon velem a Dunakanyarban lévő kis faházas telkünkre, piknikre. Kikötötte, hogy a szendvicseket ő hozza. Megvallom, nem minden sanda szándék nélkül csábítottam ki oda. Akkoriban a kertben egy nagy, éppen gyümölcsét érlelő fa alatt a kerek kőasztalra csomagolta ki a magával hozott elemózsiát. Ám amikor meglátta a feje fölött pirosló cseresznyéket, arra kért, másszak fel a fára néhány marokért. Jó lenne ráadásnak, úgyis elfogyott már bennünk a C-vitamin – nevetett rám. Én feltornáztam magam, s a fa hegyéből dobáltam az érett szemeket piknikes kosarába, és kakaskodva igyekeztem szórakoztatni éretlen bemondásaimmal, célzásaimmal. Egyszer csak megszólalt. Most már lejöhetsz Zákeus, kész az uzsonna. Amíg a fáról lekászálódtam, eszembe jutott valami gyermek-istentiszteleti töredék a kistermetű, fára mászó Zákeusról. A vámszedőről. Derengett, hogy amikor Jézus lehívta és meglátogatta, az úgy meghatódott, hogy mindent visszaadott, amit másoktól kizsarolt, még meg is tetézte. Méregbe gurultam. S amíg dühösen lecsúsztam, alaposan felhorzsoltam a lábam, valami jó visszavágáson törtem a fejem. De alig hogy lehuppantam, már nyújtott felém egy szendvicset:

– Sonkás. Szereted? Akarod?

És búzavirág-kék volt a szeme. Hol őt, hol kinyújtott tenyerén a szendvicset néztem, és olyasmit éreztem, amit még soha. Kibukott a számon: igen. Szeretem és akarom, de csak veled együtt. Amikor láttam, hogy szemében kialszik a fény, hozzátettem: szendvicsestől feleségül akarlak. Mire ő:

– Jól van Zákeusom, én is megszerettelek. Hozzád is megyek, de csak egy év múlva.

– Miért csak egy év múlva? – kérdeztem kissé sértődötten.

– Azért, mert Zákeusnak is volt egy s más elintézni valója, mielőtt üdvösségre jutott háza népével együtt. Nem olvastad soha az evangéliumot?

– Valamikor olvastam – nyögtem, s mondtam valamit gyermekkoromról és apámról.

No nem részleteztem, vártam egy évet, nagyon hosszú évet. Ebben a várakozásban, s a vele való beszélgetések melegében, a közösségben, ahova befogadtak, ahol tüskéim ellenére körülszeretgettek, hozzá- és hazataláltam. Most már üdvössége van a házunknak. – Így mondta Jézus Zákeusnak?

– Igen így mondta – válaszoltam, majd elhallgattunk. Ő törte meg a csendet.

– Ne haragudjék, hogy életemmel untattam. Sietek haza. Harmadik gyerekünkkel van GYES-en a párom. Vár még egy kis házimunka és ők.

Újra felsugárzott, aztán kisegített a kocsiból. Megöleltük egymást.

– Isten áldja meg! – mondta, és már indított is. Néztem utána, amíg a piros lámpáig láthattam. Éreztem, hogy az Isten ezen az estén éppen azt tette velem, amit fiatal barátom kívánt nekem.

Filemonhoz írott levél 4-20. verséig:

„⁴Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban,

⁵mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned, ⁶és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk.

⁷A te szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem.

⁸Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, ⁹a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért.

¹⁰Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onézimoszért, ¹¹aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos.

¹²Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, ¹³pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban.

¹⁴Döntésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.

¹⁵Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, ¹⁶most már nem úgy mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred.

¹⁷Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem.

¹⁸Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel.

¹⁹Én, Pál, saját kezemmel írom ezt, megadom neked! Azt ugyanis nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem.

²⁰Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban.”

Az egykor szökött tolvaj, de megtért rabszolga története után imádkozzunk:

Urunk! Itt állunk előtted, és amikor imára hajtjuk le a fejünket, rögtön eszünkbe jutnak a sérelmeink, fájdalmaink, hiányaink, és soroljuk neked. Könyörülj rajtunk, és vedd el szemeink elől önmagunkat, hadd gyönyörködjünk abban, ahogyan Te létezel, ahogyan Te viszonyulsz mihozzánk. Uram, minden emberi logikának ellentmond az, ahogy Te szeretsz bennünket, hiszen mi magunkra maradt árváknak érezzük magunkat, akik rettegünk a mindennapokban, hogy visszautasítanak, a munkahelyeinkről elküldenek, és akit már el is küldtek, az retteg, hogy mi lesz vele, és még itt a testvéri közösségben is sokszor akár szándék nélkül is megbántjuk egymást, elmegyünk, elküldenek… és ezekkel jövünk Tehozzád. De hadd figyeljünk téged, és hadd járja át szívünket a melegség, mert Te szerető Isten vagy. Olyan Isten, aki szeret bennünket, aki odafordul hozzánk. Aki felemel akkor is, hogyha nyomorultak vagyunk, akkor is, hogyha megbántottak, akkor is, hogyha mi bántottunk meg mást; ha mi loptunk, akkor is, ha minket loptak meg; akkor is, ha nincstelenek vagyunk, akkor is, hogyha kevés az, amit adni tudunk, akkor sem utasítasz vissza. Akkor is ilyen szeretettel emelsz föl. Tiéd a magasztalás. Téged dicsőítünk. S egyedül Tebenned bízunk. Kicsodánk van, aki a bűnöket megbocsátja? Csak Te vagy Istenem. Köszönöm, hogy Te így viszonyulsz mihozzánk, és Te így akarsz testvérként is egymásnak adni. Uram indíts önvizsgálatra bennünket, ne engedd meg, hogy túllépjünk saját bűneinken, vétkeinken, s az alapján cselekedjünk. Te munkáld ki, hogy a Te szereteted erősödjön meg a szíveinkben, és így tudjunk egymásra is nézni úgy, mint szeretett testvérre, aki szinte a szívünk, s így tudjunk egymáshoz fordulni és rendezni mindazt, amit rendezni kell, s elfogadni mindazt, amit Te akarsz adni nekünk. Most ez az istentisztelet se múljon el anélkül, hogy meglátnánk azt, amit Te ki akarsz venni az életünkből. Ne múljon el úgy, hogy ne akarjuk azt, amit Te akarsz. Hogy induljunk egymás felé, és rendezzük, amit rendezni kell. Uram, hadd növekedjen bennünk a kegyelem, a szeretet a Te dicsőségedre és a mi örömünkre. Jézus Krisztusért kérjük mindezt. Ámen.

Jézus nyájas és szelíd, láss meg engemet,

Hallgassad meg hű Megváltóm, gyermekedet!

Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit:

Törjed össze balga szívem bálványait!

Szabadságot adj nekem És tiszta szívet,

Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!

Vezess engem útadon: Magad légy az út,

Melyen lelkem a halálból életre jut.

Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet:

El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!

469. dicséret

Lukács evangéliuma 19. fejezet 1-10. vers

„¹Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta.

²Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt.

³Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.

⁴Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.

⁵Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: »Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.«

⁶Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta.

⁷Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: »Bűnös embernél szállt meg.«

⁸Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.«

⁹Jézus így felelt neki: »Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.

¹⁰Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.«”

Komoly bajok vannak hazánkban. Mit tegyünk? Időnként, amikor összegyűlik egy-egy társadalomban a baj, a nyomorúság, a gond, a feszültség, akkor talán bekövetkezik egy rendszerváltás. Vagy időnként megpróbáljuk a törvényeket módosítani… és úgy gondoljuk, hogy ha a törvényeket módosítottuk, akkor talán minden rendben lesz. Igen ám, csak elég szerény haszna van mindezeknek, hiszen megváltoztathatjuk a rendszert, a törvényeket felülírhatjuk, de az új keretekbe a régi tartalommal megyünk bele. A régi tartalommal, és akkor, ha a régi tartalommal akarunk belemenni, akkor ott minden ugyanolyan lesz, mint régen volt. Ugyanolyan, vagyis elrontunk mindent. Elrontjuk azt, ami az új keretek között nem tud új lenni, mert mi az ó-emberünkkel megyünk oda.

Mit tehetünk tehát ilyen körülmények között? Mit tehetünk ilyenkor keresztyénként, gyülekezetként? Ha körülnézünk a történelemben, akár a régmúlt időben, akár a közelmúltban, akkor, ott látunk jó néhány példát arra, ahogyan megpróbálták az embereket megváltoztatni. Mégpedig erőszakkal.

Most néhány példát hadd idézzünk föl a Szentírásból:

·        Gondoljunk vissza arra az időre, amikor az asszír Babilon birodalom a deportálások által próbált új embert formálni. Vagyis a meghódított kis népek egy részét elvitte a birodalom másik részére, kényszerlakhelyre költöztette őket, onnan másokat hozott. Így került Izrael népének egy része a babiloni helyi területekre fogságba, és így került a birodalom más részéről Samáriába olyan népcsoport, amely nem ott volt, és nem az volt a hazája. Gyökértelenné tenni tehát az embereket, összekeverni mindent, mert akkor a gondolkozásukra valami kényszerrel, hatással leszünk.

·        Vagy gondoljunk a Dániel könyve történetéből a nagy arany állóképre, amikor minden duda, lant, citera és hárfa megszólal… akkor mindenki boruljon le a nagy arany állókép előtt. Ha nem borul le, akkor az izzó tüzes kemencébe vetik. Ha nem borul le, akkor lesz Hortobágy, vagy Recsk, vagy lesz Gulág, vagyis az emberekre hatni, az emberek gondolkozását megváltoztatni erőszakkal.

·        Emlékezzünk arra, amikor a Próféták könyvében olvashatunk több ilyen beszámolót, hogy már a bibliai korban, az ószövetségi korban is voltak udvari próféták, akik így mondja az Ige, hogy „a király asztaláról ettek”, vagyis akiket a hatalom fizetett, és ők mondták azt a szöveget, ami a hatalomnak kellett.

·        Gondoljunk Jeremiás könyvéből pl. arra a szakaszra, amikor az udvari próféták mondják: békesség, békesség, békesség!; az Úr meg azt mondja, hogy loptok, öltök, csaltok, paráználkodtok, bálványoknak áldoztok. Az ország egyre mélyebbre süllyed. Jönnek a hamis próféták, jönnek az udvari próféták – vagy jön, ahogy napjainkban mondanánk talán a királyi TV, jön a média –, akiket azért fizetnek, hogy mondja, mondják azt, amit megrendeltek tőle. Az emberek gondolkozását megváltoztató szándékkal. Mit lehet tehát tenni?

·        Ezékiel könyvét olvasgatva a 13. fejezetben többek között arról olvasunk, hogy „hiábavaló látomást láttatok, és hazug jóslatokat mondtatok”, vágyak szerinti hangzatos hazugságot, amit hallani szeretnének bizonyos emberek.

·        Vagy az Ezékiel 13-ban olvashatjuk azt is, hogy „lelkeket biztattok élettel a magatok érdekében”. Lelkeket biztattok élettel a magatok érdekében. Ez Ezékiel könyvében úgy folytatódik, hogy „néhány marék árpáért és néhány falat kenyérért”, vagyis azt, amit majd a hatalom ad, azért biztató szöveget mondotok, de a helyzet nem változik. Vagyis látszateredmények, ugyanakkor a bajok maradnak.

Nézzük, hogy miről szól a mai Ige? Miről beszél a Szentírás? – szemben az előbb olvasott, az ókorból való történettel, bibliai történetekkel, ahol az emberek megváltoztatásának erőszakos módszereit látjuk. Mert ezt nem a XX. század találta ki, és sajnos nem lehetünk nyugodtak afelől, hogy nem lesz ilyen a XXI. században is. Nos ezzel szemben arról olvashatunk, és a Zákeus történet is arról beszél nekünk már hetek óta, hogy a Jézusi szeretet radikális változást hozhat. A jézusi szeretet radikális változást hozhat, mégpedig önkéntes alapon. Hiszen Zákeust megragadja az a szeretet, ahogy Jézus közeledik hozzá. Ő – aki felé eddig csak a vagyona miatt közeledtek emberek. Vagy a pozíciója miatt némelyek próbáltak hozzádörgölődzni, kapcsolatba kerülni vele, ugródeszkának felhasználni. De az ember Zákeus nem kellett senkinek. Zákeust megdöbbenti, hogy ‘engem!’ valaki szeret. Nem a pozíciómat, nem a vagyonomat, hanem engem. Zákeust megragadja az a jézusi szeretet, hogy „noha bűnös vagyok” (hiszen tudta ő ezt azért), „noha kiközösített vagyok” (a kortársak kiközösítették, hiszen az idegen hatalmat kiszolgáló ember volt, ráadásul harácsoló ember), és akkor most kiderül, hogy „engem valaki szeret”. Nos ez az a szeretet, amelyik meg tudja változtatni az embert. Ez a megbocsátó szeretet.

Figyeljük meg, hogy Jézus ilyen bűnbocsátó szeretettel fordul mindannyiunk felé! És mi hányszor hibázunk ott az emberekkel, gyermekeinkkel kapcsolatosan is, hogy mi kegyelmet kaptunk, mi szeretetet kaptunk, feléjük viszont már a törvényt mondjuk: Így kell viselkedni! Ilyen a rendes ember! Ilyen leszel rendesen majd gyerekem! – követelményeket támasztunk, miközben még belülről őket kevésbé ragadta meg ez a megbocsátó szeretet. Így lehet nagyon könnyen jó szándékkal a kegyelemből kegyes törvényt csinálni. Talán a cseresznyefás Zákeus fiatalemberünk is, akiről hallottuk az előbb a történetet, talán ő is néha ezzel találta szemben magát: az elvárások, amivel a hívő szülők vele szemben is ott voltak. Ő csak az elvárásokat látta. Kevésbé érezte meg az elfogadó szeretetet. Az előírásokat látta: ilyennek kell lenni!

Nos Zákeust megragadja az, hogy nem törvényt támasztanak vele szemben. Az biztos, hogy támasztottak a Jerikóbeliek: a rendes ember, az így viselkedik. A zsinagógába, aki eljöhet, annak így kell viselkedni. És most Zákeusnak nem azt mondja Jézus, hogy ha ezután rendesen viselkedsz, akkor hajlandó vagyok bemenni a házadba. Hanem annak ellenére, amilyen vagy, hajlandó vagyok veled szóba állni. Ez az a szeretet, amely radikális változást hozhat az emberek életében. Ezért fogalmaz Jézus így, hogy az ember Fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Nem azért jött, hogy a rendes embereket összegyűjtse a maga táborába. Mi néha ebből a kegyelmes szeretetből ilyen vallásos maszlagot tudunk csinálni, hogy a rendes embereket összegyűjtjük, másokat meg nem. Ez a Jézusi szeretet megbotránkoztatott sokakat akkor is, és azóta is. De ez a szeretet meg tud változtatni embereket. Ezt a szeretetet önként elfogadja, sőt ennél több történik Zákeus életében.

Az igehirdetési sorozat utolsó, ötödik igehirdetése kapcsán fogalmazzuk meg tehát, hogy a személyes megváltozásnak, a személyes megtérésnek – személyes rendszerváltásnak neveztem korábban az igehirdetési sorozat címeként – következményei vannak. Ha valóságos volt, vannak pozitív következményei. Észre kell vennünk az evangéliumokból, ha egymás mellé tesszük a történeteket.

Jön valaki Jézushoz (akit gazdag ifjúnak ismerünk). Ez a valaki előadja, amit előad, és Jézus azt mondja:

– Jó rendben van, te megtartottad a törvényt, akkor semmi probléma nincs. Hagyd ott a bálványodat, ami neked a vagyonod volt, gyere és kövess engem. Mert ugye azt mondtad, hogy a törvényt megtartod. Az így kezdődik: „Én az Úr vagyok a Te Istened és nincsenek idegen isteneid…”.

És kiderül, hogy van. Bár odamegy Jézushoz, de a saját Istenét, a bálványát nem hagyja el. És elmegy megszomorodva.

Ekkor teszi föl a kérdést: „Kicsoda üdvözülhet tehát?” És kimondja Jézus: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges”.

Nos, a Zákeus története az isteni lehetőségről szól, arról szól, hogy mégis lehetséges. Van következménye a személyes megtérésnek, a személyes rendszerváltásnak: gazdacsere, értékrend. Igen, ez a megtérés nem mentesít bennünket attól, hogy amit vetettünk korábban, annak még bizonyos következményeit el kell rendeznünk. A történetünkben – amit a bevezetőben hallottunk – a leányzó azt mondta a kezét megkérő fiatalembernek:

– Rendben van, én is megszerettelek, hozzád megyek, de csak egy év múlva.

– Hogy-hogy egy év múlva?

Zákeusnak is idő kellett ahhoz, hogy amit korábban elrontott, és ami abból rendbe hozható, azt rendbe is tegye. Nem csak kimondom, hogy megtértem, és minden folytatódik a régiben, hanem Zákeus előáll, és megpróbálja rendezni, amit még tud rendezni. Ez mintegy bizonyítéka is annak, hogy valóban megragadta őt az isteni szeretet, és őbenne itt valóságos változás indult el.

A mózesi törvény szerint egyötödöt, húsz százalékot kellett kártérítésként adni. Zákeus négyszáz százalékot ígért – akinek vissza tudja adni. Nyílván nem mindenkinél tudta, nem mindenkire emlékezett már, hogy kit, hogyan károsított meg. De akinél tudom, megpróbálom jóvátenni, amit korábban vele szemben elrontottam. Megpróbálom jóvátenni, visszaadni, amit erőszakkal elvettem.

Láthatjuk tehát, hogy a megtérésnek milyen következménye van. Láthatjuk egyik oldalról, hogy jótékony hatással van Zákeusra, hiszen radikálisan megváltozik az élete. És jótékony hatással van a környezetére is.

És itt szeretnék visszautalni arra, ahogy a Filemonhoz írott levélből halottuk a történetet. Adott egy római birodalom embertelen törvényeivel, rabszolgatartó társadalmi berendezkedésével. Az apostol nem megy neki a rendszernek, nem hirdet forradalmat (mármint külsőt), hanem az evangéliumot hirdeti, mert erre kapott megbízást. És ez az evangélium változtat meg embereket. Akár a rabszolgát, Onézimust, akár a gazdáját, Filemont. És ezért írhatja le az apostol, hogy most már testvérek vagytok, és testvérként viselkedjetek, bár tudom, hogy a római törvény téged rabszolgatartónak és jogokkal felruházott embernek tekint, őt meg még embernek se tekinti. De te testvérnek tekintsd. Ez sokkal nagyobb változás, mint amit erőszakkal el lehet átmenetileg érni az emberek átformálásával.

Tegyük föl tehát újra a bevezetőben elhangzott kérdést: mit tehetünk keresztyénként, mit tehetünk egyházként ma Magyarországon, ahol komoly bajok vannak? Mire van nekünk egyáltalán küldetésünk?

Először szeretnék emlékeztetni az előző négy igehirdetés úgymond címére, központi gondolatára. Amit tehetünk, és amit tennünk lehet, kell, hogy komolyan vegyük, hogy az Úr ma is Úr. Jézus ma is Úr. Komolyan vegyük, hogy itt van Isten köztünk, és ne csak szépen elénekeljük. És akkor ez a remény mozgósít a reménytelenség közepette is. Megmozdít bennünket is, és aktivizál bennünket.

Aztán mit tehetünk ma keresztyénként, gyülekezetként, egyházként? Áldás ott lesz, ahol nem az emberi önzés, hanem az isteni mentőszeretet érvényesül – ott lesz áldás. Formálhatjuk a törvényeket, de ha az ó-emberi indulattal próbáljuk az újabb törvényeket megvalósítani, akkor azokat a törvényeket is meg fogjuk változtatni. Megint változtatjuk (ránk fér nagyon sokszor, félre ne értsük!), de amíg mi magunk nem változunk, addig mit várhatunk?

Mi az, amit tehát tehetünk? Az isteni mentő szeretet kell-je mozgasson bennünket, és ne engedjük, hogy mindenféle egyéb tanítás szele, vagy ideológia, vagy önzés hajtson.

Harmadszor mit tehetünk? Mentegetődzés helyett örömmel fogadjuk el, fogadjuk be mi is az isteni megbocsátó kegyelmet. Mert amíg ez nem lesz ilyen öröm a mi életünkben, amíg a mi életünket nem változtathatja meg, addig mutogathatunk arra, hogy na újabb törvények kellenének! – sok helyen kellenének, de nem sok változás lesz. Mert az új törvények között is a régi indulatainkkal fogjuk kijátszani azokat. Örömmel befogadni bálványaink helyett, hogy Jézus legyen a mi életünk gazdája.

Mit lehet, és mit kell tenni ma nekünk keresztyénként, egyénként, hívő emberként és gyülekezetként? Komolyan kell vennünk, hogy önelégült jóságunk csak megszegényítő zúgolódásra elég, de megtérést munkáló szeretetre nem. Amikor az isteni kegyelmes szeretetből mi elvárt, kötelező keresztyén erények törvényét csináljuk, ezt általában elutasítják az emberek. Előbb a szeretetet kell továbbadni. Azt, amit kaptunk, ami minket is megragadott és megváltoztatott.

Fogalmazzuk meg tehát végül is, hogy egyházként, keresztyén közösségként első számú kiváltságunk és feladatunk, hogy hittel hirdessük a megtérés, a személyes rendszerváltás szükségességét és lehetőségét. És ezzel tehetünk legtöbbet társadalmunk, nemzetünk újulásáért is. Ebben a hitben merjünk megerősödni, és ezt a kegyelmes szeretetet merjük továbbárasztani, és akkor a cseresznyefás Zákeusunk, vagy a jerikói Zákeusunk, vagy a mai Zákeusok közül is egyre többen belülről változnak meg minden külső kényszer nélkül. És ez a belső, krisztusi szeretet által megragadott szívű emberek lehetnek az Isten mentő szeretetének újabb eszközei.

Szánjuk oda a mi életünket örömmel erre a szolgálatra. Ámen.

Szeretlek és bizonnyal,

Lelkem hozzád kiterjed.

Bár halnék meg azonnal,

Ha szívem rád nem gerjed:

Mert halál és ítélet

Nálad nélkül az élet.

Szívem vallástételét

Jó lelkiismeretettel

Megtartom, s adom jelét

Kegyes és szent élettel,

Hogy életem folyása

Légyen másnak lámpása.

Szent lábaidnál ülök,

Hallgatok törvényedre,

Bűnt útálok, kerülök,

Hogy lehessek kedvedre:

S megmutassam valóban:

Örül szívem a jóban.

449. dicséret 5, 6, és 7. vers

Teremtő Istenünk! Gazdag világodban elhelyeztél bennünket, tanácsaiddal, útmutatásaiddal is elláttál minket. Mégis megszegényítettük magunkat és felebarátainkat engedetlenségünk által.

Bocsásd meg önzésünket, előítéleteinket, kishitűségeinket. Bocsásd meg öntelt kegyességünket, vagy magunk gyártotta vallásosságunk törvényeskedéseit. Bocsásd meg, hogy az elfogadott kegyelemből oly hamar elvárt kötelességet formáltunk, és csak azt hirdettük.

Magasztalunk, hogy Krisztusban elfogadtál minket, és megbocsátottad vétkeinket, melyeket bevallottunk Neked. Dicsőítünk Téged, hogy új élettel ajándékoztál meg bennünket, hogy munkálod ma is megszentelődésünket.

Segíts Urunk, hogy megfáradt, csalódott népünk számára hirdessük az életet megújító isteni kegyelmedet. Segíts, hogy gyülekezeteink és a mi közösségünk is, minden gyarlóságunk ellenére, létével, hitével, cselekedeteivel hirdesse ezt a bűnbocsátó szeretetet. És segíts Urunk, hogy betöltsük evangéliumot hirdető küldetésünket népünk javára.

Könyörgünk Urunk mindazokért, akik mélységben vannak. Könyörgünk mindazokért, akik betegségben járnak. Kérünk, hogy tudjanak Feléd fordulni, Benned reménykedni.

Könyörgünk azokért, akik szívében gyász van, akiknek búcsúzniuk kellett az elmúlt napokban, hogy a mélységből, a halál árnyéka völgyéből Reád, a föltámadott Úrra tudjanak nézni. Hogy a mi szeretetünk és vigasztalásunk állhasson életükben.

Könyörgünk népünkért. Kérünk mindazokért, akik munka nélkül vannak, akiknek egyre reménytelenebb az élet. Könyörgünk, hogy újra és újra tudjanak, s akarjanak magasabb távlatra tekinteni, keresni Téged, hogy lélekben belülről megerősödve kereshessék feladatukat, és megtalálhassák azt. Könyörgünk mindazokért, akik a napi gondokba elmerülve próbálják megoldani az éppen aznapi feladatot, de nem látnak távlatokat.

Odaszánjuk magunkat Urunk, életünket, megtapasztalt kegyelmedet, a Tőled kapott szeretetet, hogy továbbadhassuk. Odaszánjuk magunkat, hogy hittel bizonyságot tegyünk életeket megváltoztató, megújító kegyelmedről. Neked van hatalmad Urunk, hogy a mi életünket is áldássá tedd. Így szánjuk oda magunkat a te dicsőségedre. Ámen.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |