|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
„Minden nép számára”
„Kegyelem
néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, a mi Urunk Jézus Krisztustól.” Ámen.
Olvassuk és halljuk az Igét a Márk szerinti evangéliumból a 11. fejezetnek az első 11 verséből:
Márk
evangéliuma 11. fejezet 1-11.
1Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és
Betániához, az Olajfák hegyénél, elküldött tanítványai közül kettőt, 2és
így szólt hozzájuk: »Menjetek az előttetek levő faluba, és mindjárt, amint
beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki:
oldjátok el, és hozzátok ide.
3Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért teszitek
ezt? - mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is
küldi.«
4El is mentek, meg is találták a szamárcsikót az ajtó
elé kötve kinn az utcán, és eloldották.
5Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük:
»Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?«
6Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta; és
akkor elengedték őket.
7Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették
felsőruhájukat, ő pedig felült rá.
8Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a
mezőn vágott lombos ágakat; 9akik pedig előtte és utána mentek,
ezt kiáltották: »Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében!
10Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa!
Hozsánna a magasságban!”
11Jézus ekkor bement Jeruzsálemben a templomba; mikor
pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment
Betániába a tizenkettővel.”
Imádkozzunk!
Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! – mondták
az akkori Jeruzsálemben, ahol régóta várták a Szabadítót, az Isten által ígért
Megváltó érkezését. A prófécia beteljesedett. Mekkora öröm volt személyesen
részt venni, megélni ezt a csodát. Ennél is nagyobb, hogy azóta eltelt két
évezred, és ma is Jézus lehet a Megváltó mindannyiunk számára. Ahogy
énekeltük: „Boldog, akit te
elválasztál fogadván házadba”. Magasztalunk ezért, köszönjük a
felemelő érzést, életünk megváltozását. Bocsásd meg, ha ez nem tudjuk
sokszor megosztani másokkal. Ha a megtérést egyetlen nagy változásnak éljük
meg, pedig a hitünket folyamatosan táplálni kell; megélni a hívők
közösségében, és vonzóvá tenni azok számára is, akik Téged még nem
ismernek. Segíts Urunk, hogy a Jézus virágvasárnapi bevonulása
emlékezetessé váljon ma is, különösen azok által, akik felnőttként
konfirmálnak gyülekezetünkben. Köszönjük, hogy küldtél olyan embereket,
akik őket is Jézushoz vezették. Szentlelkeddel segíts, hogy életünk jellé
lehessen arra, hogy az ígéretek beteljesednek. Ha ő meggazdagított
bennünket, tudjunk mi is adni, másokkal törődni. Add Urunk, hogy üdvözítő
terveidnek szolgái lehessünk. Áldj meg bennünket Istenünk, hogy a virágvasárnapi
Igét megérthessük, és üzenetét szívünkbe fogadjuk a Jézus Krisztus nevében.
Ámen.
512. dicséret 1.
és 5. versét énekeljük:
Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja
szódat!
Így mondom, mert magam rég annak érezem,
Hadd járjak útadon, hadd várjam égi jódat
Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.
Szólj, szólj, én Istenem! – szól hangodból a jóság,
A lelkem megfeszül s a hallásban segít,
És szódban meglelem az örökkévalóság
Jó édességeit, jó édességeit.
A Márk
szerinti evangélium 11. fejezetéből a 15-19. versig ezt olvashatjuk:
Márk 11:15-19.
„15Azután
Jeruzsálembe értek. Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik
árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók
asztalait, a galambárusok székeit, 16és nem engedte, hogy valaki
edényt vigyen át a templomon.
17Azután így tanította őket: »Nincs-e megírva: Az én
házam imádság háza lesz minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává
tettétek.«
18Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és
keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása
magával ragadta az egész sokaságot.
19Amikor azután este lett, kimentek a városon kívülre.”
Szeretett Testvérek!
Virágvasárnap – minden templomba járó, Igét
olvasó embernek úgy gondolom, az jut eszébe, hogy Jézus bevonult Jeruzsálembe. Eszünkbe jut valami
szamárcsikó, eszünkbe jutnak pálmaágak, eszünkbe jut a ‘hozsánna’, a ‘segíts
meg’ kiáltása, amivel a sokaság fogadta, mintegy Messiás királyként. És ez
idáig teljesen rendben is lenne.
Hova vonult be Jézus, amikor most Jeruzsálembe ment?
– mert általában azt szoktuk mondani, hogy virágvasárnap Jézus bevonul
Jeruzsálembe. És ez igaz. De hova megy be? Mi az, amit nem hagy ki? Az a
templom. A templomba megy be. A lelkiség központjába megy be. És mielőtt
konkrétan a fölolvasott és eléggé ismert bibliai szakaszra figyelnénk,
először kérdezzük meg egy kicsit magunktól is, hogy mi a mi célunk? Mi a
mai gyülekezet, a mai keresztyén ember célja? Hogy könnyebb legyen,
mindjárt egy másik kérdést mellé teszek: Csak a vallási önfenntartás? Csak
a kultikus önfenntartás? – ez lenne a mi célunk? Mi a mi célunk? Mi volt
Izraelnek a célja azokban az időkben?
Bizony láthatjuk, hogy eléggé önmagukra
koncentráltak. Talán túlságosan is önmagukra figyeltek, és önmaguk
fönntartása töltötte be gondolataikat. A templom fönntartása, ami nyilvánvalóan
nem is kis áldozatba került, hiszen egy hatalmas építmény, a sok szertartás…
aztán a szertartások fönntartása, hogy az szépen, ünnepélyesen történjen
reggeltől estig, egész esztendőn át. De minthogyha erre szűkült volna le
minden. Ez legyen meg! És ha ennek a fényében vizsgáljuk az úgymond templommegtisztítások
történetét, akkor egy kicsit több is kibomlik előttünk, mint ami általában
első olvasásra, hallásra eszünkbe szokott jutni.
Fönntartani azt a templomot, fönntartani ott a
szertartásokat, rengeteg ember, díszes öltözet és sok minden más, ami
kellett mindehhez, az nyilvánvalóan pénzbe is került. Úgyhogy akkor is
nagyon jól jött valami egyéb bevétel. Nos jól jött az, hogy a messziről
érkező zarándokok nem hozták magukkal az áldozati állatot. Jól jött tehát
az a fajta kereskedelmi bevétel, ami a templommal, a szertartásokkal
kapcsolatosan keletkezhetett. De hogyan történhetett, hogy ebből úgymond a
templomnak legyen haszna…? – (ha visszagondolunk a jeruzsálemi templom
fölépítésére: volt ugye a pogányok udvara, ahova bármely nemzet fiai
bemehettek imádkozni; volt az az udvar, ahova Izrael fiai mentek, és ahol
maga az áldozati szertartás folyt; és maga a templom épülete) – Úgy, hogy
ez nem a piacon történt, hanem megengedték, hogy bent történjen, mégpedig a
nemzetek fiainak, az úgynevezett pogányoknak fönntartott udvaron. Ez az
udvar tele lett a szertartáshoz, az áldozatokhoz szükséges kellékekkel,
azok árusítóival, sátraival, asztalaival. Ott voltak a pénzváltók (a
templomadóknak külön pénzneme volt, azt át kellett váltani) és minden más.
Vagyis a pogányok udvarát teljesen elfoglalta mindez, amiből nyílván valami
haszna is volt az akkori templomnak, mármint pénzben. De ez azt is
jelentette, hogy kiszorította a népek fiait a templomból, mert azt a helyet
foglalták el, ahova ők jöhettek, hogy az Urat imádják. Vagyis a korabeli
kegyes közösség annyira önmagával volt elfoglalva, hogy megfeledkezett
küldetéséről.
És vajon azóta az egyház, vajon a mai gyülekezet,
gyülekezetként mi, hogy vagyunk ezzel? Vajon nem túlságosan önmagunkkal
vagyunk gyakran elfoglalva? Nem gyakran azzal vagyunk elfoglalva, hogy
éppen csak fönntartsuk mindazt, ami van? – épületeinket, hogy minden
működjön, és hogy szépen rendben legyen itt minden? Az, hogy szépen és
rendben legyen, ez szükséges! De ha csak ennyi a célunk, akkor valahol
kezdünk célt téveszteni. Ha csak annyi a célunk, hogy szokásainkat, szertartásainkat
fönntartsuk, megőrizzük, akkor ez egy kicsit kevés. Ennek nagyon hamar
egyfajta bezárkózás lesz a következménye, mint ahogy annak idején is a
népek fiai nem tudtak bemenni a templomba. A nekik fönntartott helyre nem
juthattak be, mert elfoglalta Izrael a maga önfenntartó tevékenységével. És
ez a fajta bezárkózás, amikor a mai gyülekezetek is, mi magunk is gyakran
csak önmagunk fenntartására koncentrálunk, ez bizony az engedetlenség
határát is súrolja, néha engedetlenségbe is átcsaphat.
A mi a célunk után, akkor mi a küldetésünk? Vajon
annak idején Izrael népének mi volt a küldetése? Ábrahámnak már milyen
ígéret adatott? – „Jöjj arra az útra,
jöjj arra a földre, amire én hívlak, megáldalak és megáldatnak benned a
népek.” Nem azt olvassuk, hogy megáldalak, és ezt mind sajátítsd ki
magadnak és senki másnak semmi köze az egészhez. Hanem azért áldalak meg,
hogy áldássá legyél, hogy ezt az áldást tovább add.
Igen, emlékezzünk, amikor ezt a bizonyos templomot
fölépítették, akkor Salamon templomszentelő imádságában, az 1.Királyok
8-ban olvashatjuk többek között, így imádkozott Salamon: Uram, az idegent is, ha eljön házadba,
hallgasd meg, hogy a föld minden népe megismerje nevedet és féljék neved.
Amikor fölszentelték a templomot, akkor Salamon így könyörgött. És egy
évezred múlva odaérkeztek, hogy az a része a templomnak, ahova bemehettek a
népek fiai, úgymond a pogányok, oda nem lehetett bejutni, mert az piactérré
vált, és annak a bevételéből tartották fönn részben a többit.
Vagy gondoljunk Ézsaiás könyvében az 56. fejezetre,
ahol ilyeneket olvasunk: „Az
idegeneket is, akik csatlakoznak az Úrhoz… elviszem házamba. Mert az én házam
imádság háza lesz minden nép számára”. A fogságból hazaérkező egykori
foglyok ezt az utasítást kapják. Isten azt mondja, én így akarok
cselekedni. Megszabadítottalak titeket, de ez nem azt jelenti, hogy amikor
majd újra fölépítitek a romokból a templomot, akkor kizárjátok a többi
népet, kizárjátok azokat, akik még nem ismernek engem, az idegeneket. Hanem
az idegenek is csatlakoznak az Úrhoz, és azt mondja az Úr, elviszem
házamba, és a házam imádság háza lesz nekik is, nemcsak nektek Izrael fiai.
Nekik is. Minden nép számára.
A mai igehirdetésnek ezt a címet is adtam: „Minden nép számára”. És bizony
Jézus korára már nem minden nép számára volt nyitva a templom. Nyitva volt
Izrael fiainak, nyitva volt a szertartásokhoz kapcsolódó kereskedelmi
tevékenységnek a pogányok udvara, és a népek fiai már be se juthattak a
templomba. Pedig az lett volna többek között a küldetés, hogy az úgymond
idegenek, a pogányok is megismerhessék az Urat, és imádhassák őt.
Vajon az újszövetségi egyháznak mi a küldetése? „Tegyetek tanítvánnyá minden népet…”
– ahogy ma is elhangzott a keresztelés alkalmával; minden népet. Nem arra
kaptunk küldetést, hogy hívőkké lettünk és magunkat dédelgessük; és minden
kis energiánkat csak erre kössük le, hogy önmagunkat fönntartsuk valahogy,
és szokásainkat éltessük.
A „Tegyetek
tanítvánnyá minden népet!” parancsot kapó egyház vajon hogy viselkedik
és cselekszik napjainkban? Mi szükséges küldetésünk teljesítéséhez? Nagy
valószínűséggel ugyanaz, ami annak idején is: a lelkiség megtisztítása.
Hiszen itt egy gondolkodásmódról van szó, és a gondolkodásmód torzulásáról.
Ezt a torzult gondolkozásmódot kellett megtisztítani. És Jézus ezt próbálja
megtisztítani jelképes cselekedetével, amikor a pogányoknak, a népek
fiainak fönntartott templomi területen fölforgatja az ottani kegyes zsidók
asztalait, és azt mondja, hogy ezt innen vigyétek ki, mert ez nem erre van,
hanem arra, hogy ide jöhessen mindenki az Urat imádni.
A közelmúltban, Németországban íródott könyv szerzője
többek között így ír: „Manapság szívesen beszélünk egyház-idegenekről. Ámde
a látószög, amellyel tesszük, némileg egyoldalú. A probléma nem annyira az,
hogy az emberek elidegenedtek az egyháztól, hanem az, hogy kultúrájában,
nyelvezetével, hagyományaival az idők folyamán az egyház idegenedett el az
emberektől. Elsáncoljuk magunkat a saját belterjes egyházi kultúránk
gettójába, ápoljuk saját nyelvezetünket, saját rítusainkat, hallgatjuk a
magunk muzsikáját és egyfajta szekértábor mentalitással óvjuk magunkat
minden kívülről jövő kulturális elidegenítéssel szemben. Ez mentalitás. Ez
lelkiség kérdése.” Majd ő így folytatja: „Lehet, hogy az emberek Jézus
Krisztushoz megtérnének, a mi egyházi kultúránkhoz azonban nem, és erre nem
is kötelesek. Nem várhatjuk el, hogy az emberek alkalmazkodjanak
Krisztushoz, ha mi nem alkalmazkodunk hozzájuk. A világ megváltoztatására, amire
törekszünk, bennünk, magunkban kell elkezdődnie.”.
Vajon nem erre hívta föl Jézus a figyelmet annak idején?
Mert a mindenkori Isten népét megkísérti az, így bennünket is megkísért az,
hogy csak önmagunkkal foglalkozzunk, csak a magunk személyes lelki
életével, a magunk kis gyülekezetével, esetleg a magunk egyházával; és a
világ fiait sajnáljuk, meg olykor vádoljuk: miért nem jönnek, hogy
elidegenedtek. Pedig lehet, hogy jönnének, csak azok a területek, a
pogányok udvara, az nincs nyitva. Nem tudnak jönni, mert mi magunk
akadályokat gördítettünk oda, önfenntartásunk címén.
A lelkiség megtisztítása az, amiről igazán szó van. Mert
az csak következménye, hogy akkor a népek fiainak fönntartott terület,
ahova bárki jöhetett annak idején is az Istent imádni, az szabad legyen,
nyitott legyen. Legyen olyan terület, ahova jöhessenek a keresők és
érdeklődők. Ez lelkiség kérdése.
Jézus a pogányok udvarát tisztította meg. Érdekes,
nem a belső udvarra telepedtek ezek, nem önmagukat szorították ki a templomból,
hanem a népek fiait szorították ki a templomból annak idején.
Lelkiségünktől, látásunktól függnek cselekedeteink.
Ha kegyességünk, ha lelkiségünk csak önfenntartó, önmagunk lelkét
dédelgető, akkor így is fogunk mi is cselekedni. Talán nem rossz
szándékkal, csak egy kicsit céltévesztetten. Vagyis ne csak önmagunk lelki
épülésével legyünk elfoglalva. Legyen szívünkben felelősség és hely a
pogányoknak is, de először bennünk legyen hely, mert akkor lesz hely a
gyülekezetben is.
Egy kicsit a mai napon jelképes is lehet, hiszen a
második istentiszteletünkön 16 felnőtt fog konfirmálni. Már most azért
készítettünk ide 16 széket, hogy a második istentiszteleten nekik legyen
hely. De nem itt kezdődik, hanem sokkal korábban, hogy legyen a
gyülekezetben hely, ahova beléphet egy kereső, érdeklődő felebarátunk.
Többek között a Bibliaiskolának nevezett alkalmaink is ilyen udvarhely
próbál lenni, előszoba próbál lenni a kereső, érdeklődő embereknek. De
kell, hogy legyen ilyen.
És ma délután, amikor történetesen éppen a mai napon a
hittanos gyermekeknek és szüleiknek lesz úgynevezett Családi istentisztelet,
az is egy kicsit előszoba, hiszen sok mindent nem tudnak, sok mindent nem
ismernek. No de hát, ha nem tanították őket, akkor valahol el kell
kezdenünk segíteni! Kell, hogy legyen egy olyan udvar, ahova ők is be
tudnak jönni, mert azonnal nem tudják fölvenni azt a fordulatszámot, ahol
talán mi tartunk.
Legyen tehát szívünkben először, gondolkozásunkban,
lelkiségünkben helye az embereknek, akikben talán van vágy, sőt sokszor
nagyon nagy spirituális éhség van, hogy az Istent megismerhessék. Ha
viszont csak vallásos szokásainkat és önmagunkat akarjuk fönntartani, akkor
észre sem vesszük, de egyfajta válaszfalat építünk, amit nagyon nehéz nekik
átlépni. Ahhoz, hogy hely legyen, ahhoz bizonyos áldozatot kell hozni.
Annak idején kényelmesebb dolog volt az, hogy a
pogányok udvarát, a pogányok számára fönntartott imádság helyét kiadták
piaci tevékenységre, és a helypénzt beszedték, és ebből fönntartották
részben a templomot. Ez olcsó volt a kegyes templomba járóknak, de
engedetlenség volt Isten iránt. És így egyre kevésbé tudtak az emberek Istenhez
térni.
Ha mi szeretnénk missziót végezni, az igenis
áldozatokkal is jár. Először önmagunkban, mert le kell mondanunk arról, hogy
csak önmagunkat dédelgessük; de áldozatokkal jár még zsebünk vonatkozásában
is, hogy legyen hely, alkalom, mód, ahova ők jöhetnek, hogy majd aztán
tovább tudjanak lépni.
Szeretett Testvérek! A templom megtisztítása, ami
szorosan kapcsolódik a Jézus Jeruzsálembe való bevonulásához, bizony újra
és újra időszerű jelképes cselekedete lenne az Úrnak. Mert ő a templomban
teszi ezt meg, de valójában ezzel hívja föl a figyelmet, hogy a
lelkiségben, a gondolkozásmódban hívő emberek, akik odajártok, akik
magatoknak helyet tarttatok ott, legyen helye másoknak is.
Kegyességi életünknek, gondolkozásunknak kell tehát
tisztulni, hogy legyen a mai gyülekezetekben is, először a szívünkben,
aztán a gyülekezeti közösségben, gyülekezeti alkalmainkat nézve,
épületeinket nézve legyen hely a kereső és érdeklődő idegeneknek is.
Forduljunk tehát előítélet nélkül a kereső és
érdeklődő emberekhez. Merjünk és akarjunk időt, erőt, anyagiakat,
szeretetet is áldozni reájuk. Mert nekik Jézushoz kellene megtérni, Benne
és Általa lehet új életet nyerni. És nem kötelezhetjük őket arra, hogy először
térjenek a mi vallásos kultúránkhoz. Mi sokszor először azt szeretnénk.
Először tanuljon meg mindent úgy csinálni, ahogy mi szoktuk csinálni.
Nagyon sok felnőttől hallottam, milyen iszonyatos
küzdelem volt neki a számára érthetetlen bibliai kifejezések sokasága.
Milyen küzdelem volt neki, hogy mégis jöjjön, mégis itt maradjon, mégis
megmaradjon a vágyakozás, míg eljutott oda, hogy kezdett megérteni is
valamit. Nekünk ezt segíteni kell, hogy megérthesse. Nekünk helyet kell
biztosítanunk a kereső embereknek. Jézus így fogalmazott, hogy az én Atyám
háza imádság háza, minden nép számára. Mert odáig mi is szoktuk mondani:
imádság háza – de általában magunkra gondolunk. De minden nép számára! – és
itt Ézsaiás prófétát idézi Jézus.
Szeretett Testvérek!
Legyen minden nép számára, bárhogy öltözködik is most
egy fiatal, vagy egy felnőtt, nem teljesen úgy, ahogy mi. Talán a haja is
másmilyen, de legyen mindenki számára hely a szívünkben és a
gyülekezetünkben. És legyen elérhető általunk is az Isten befogadó
szeretete mindenki számára, mert ha mi elfogadtuk az ő szeretetét, akkor
tartozunk azzal, hogy ezt adjuk tovább – a befogadó szeretet. Ne a pogányokkal
akarjuk magunkat eltartatni, hanem mi adjunk nekik abból, amit az Isten
adott nekünk, mert az templom, az az imádság háza – olvassuk Ézsaiás
könyvében, és idézi Jézus – de imádság háza minden nép számára.
Kiváltságunk, hogy ebben a szolgálatban lehetünk,
hogy valóban minden nép számára azzá legyen. Ámen.
483. dicséret
5. és 6. versét
énekeljük:
Gondolatunk és beszédünk,
sőt a mi egész életünk,
Úgy folyjon s úgy tündököljék,
Hogy mindenek megismerjék,
Hogy te vagy, szent Isten
Atyánk,
Fiaidnak te vagy példánk.
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD,
Töltse bé uralkodásod,
Ó, mi királyunk, e földet:
Szaporítsad seregedet,
Drága igédnek kész szállást,
Adj mindenütt szabad folyást.
Magasztalunk Istenünk, hogy kijelentetted Magadat, és
mi megismerhettük kegyelmedet. Hálát adunk, hogy visszafogadtál, és
gyermekeiddé lehettünk. Magasztalunk, hogy voltak emberek, akik hozzád
segítettek, és köszönjük, hogy nekünk is hasonló küldetést adtál, hogy
minden nép számára megismerhető legyen kegyelmes, új életet munkáló
szereteted.
Bocsásd meg, hogy bűnbocsátó kegyelmedet elfogadva
olyan hamar kisajátítottuk magunknak szeretetedet. Bocsásd meg, hogy
bezárkóztunk gyülekezetünk közösségébe, ahol már félszavakból is értjük
egymást, de nem értenek meg Téged mások. Bocsásd meg, hogy szinte már csak
gyülekezetünk, kegyességünk fenntartására fordítottuk erőnket és
figyelmünket, és így mások számára egyre nehezebb lett a megtérés és a Te
közösségedbe való betagolódás. Segíts, hogy nyitott, befogadó szívvel
forduljunk embertársaink felé. Segíts, hogy mi igazodjunk először
nyelvükhöz, gondolkozásukhoz, logikájukhoz, kultúrájukhoz, hogy könnyebben
eljuthasson hozzájuk a Te szereteted jó híre, hogy majd később jobban
megértsék azt a nyelvet is, ahogyan mi magasztalunk Téged. Segíts, hogy
több lehetőséget adjunk a spirituálisan vágyakozó barátainknak a hozzád találásra.
Könyörgünk azokért, akik a mai napon fognak
felnőttként hitvallást tenni, hogy testvéri szeretettel fogadjuk be őket
közösségünkbe. Könyörgünk, hogy erősítsd hitüket, vezesd őket a te utadon,
és használd fel a mi életünket is mindebben. Könyörgünk, hogy másokban is
föltámadjon a vágy a Te utad iránt, és használd föl életünket is, hogy
hozzád találhassanak. Könyörgünk a próbák, a gyász, a betegség mélységeiben
járókért, hogy megtapasztalhassák vigasztaló, gyógyító szeretetedet a mi
szolgálatunk által is. Könyörgünk a többi gyülekezetért is, hogy először a
Te néped közösségének lelkisége, spiritualitása, missziós látásuk újuljon
meg, hogy így sokan nyerhessenek hit által új életet Tőled. Ámen.
„Ti azonban
választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett
népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő
csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|