| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Megváltva…

Ézsaiás könyve 53. fejezet 1-9. vers

Isten szenvedő szolgájáról ezt hirdette Ézsaiás:

¹Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR hatalma?

²Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.

³Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.

⁴Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.

⁵Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.

⁶Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.

⁷Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.

⁸Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!

⁹A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.

Imádkozzunk!

Mindenható Isten, mennyei Édesatyánk! Hálaadással köszönjük neked, hogy itt lehetünk szent házadban. Számosan vagyunk, akik tudjuk testi gyarlóságaink miatt, hogy milyen drága ajándékod ez nekünk. Legyen kedves előtted minden hálaadásunk és köszönetmondásunk.

Megváltó Istenünk! E napon kiváltképpen köszönjük neked a próféciákat, a beteljesedett ígéreteket, a Jézus Krisztusban hirdetett és megadott bűnbocsánatot.

Megváltó Urunk! Váltsághalálod emléknapján áldunk a csodáért, üdvösségünkért. Engedj újra és újra hozzád térnünk, veled halnunk, veled élnünk.

Szentlélek Istenünk! Áldd meg az Ige hirdetőjét, hogy legyen most is alázatos eszközöd, érthető szócsöved, és mi, minden igehallgató, legyünk áhítatos életű gyermekeid. Hallásra és engedelmességre készek. Legyen idvességes emlékezésünk, előtted való megalázkodásunk. Nyisd meg füleinket és szívünket, áldd meg ünnepszentelésünket, imádásunkat.

Szentháromság Isten! Bűnbocsánatod és üdvösségünk öröme és békessége töltsön be minket ez órában és egész életünkben. Ámen.

Aki értem megnyíltál,

Rejts el ó örök kőszál!

Az a víz s a drága vér,

Melyet ontál a bűnér’

Gyógyír légyen lelkemnek,

Bűntől s vádtól mentsen meg!

Jövök, semmit nem hozva,

Keresztedbe fogózva,

Meztelen, hogy felruházz,

Árván, bízva, hogy megszánsz;

Nem hagy a bűn pihenést:

Mosd le, ó, mert megemészt!

458. dicséret 1-3.

Istennek Igéjét Péter apostol első leveléből, az első rész 18. és 19. verséből olvasom:

1Péter 1:18-19

¹⁸…Tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, ¹⁹hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.

Szeretett Testvérek!

Múlt évben Mel Gibson: A passió című filmje nagy viharokat kavart. Sokan túl véresnek gondolták, sokan túl naturalisztikusnak tartották. Túlságosan elborzasztotta őket, amit láttak Jézusról. Igen, súlyos látnivaló, mert valóságosak voltak azok a korbácsütések, valóságos volt a kiserkedt vér, valóságosnak látszott minden, és nagyon is sok vért láthattak, akik ezt a filmet megnézték. De akik nem láttuk ezt a filmet, addig is elképzeltük, hogy milyen gyötrelembe került az Úr Jézusnak a mi váltsághalálunk. Súlyos látnivalók és súlyos gondolatok – a mai ember nem mindig szereti látni, nem mindig szeret szembesülni vele. De azt is tudhatjuk, hogy aki igazán szívéhez engedte ezeket a mondanivalókat, azoknak az életét pedig megváltoztatta. Tudunk olyanról is, aki a film kapcsán kezdte keresni az Úr Jézus Krisztussal való igazi közösséget. Pál apostol azt mondja a galáciaiaknak, hogy úgy íratott meg nekünk, úgy mondtuk el nektek Jézus Krisztus szenvedését, mintha közöttetek feszíttetett volna meg. Igen, igazán el kell tudnunk képzelni, és igazán éreznünk kell, hogy mit tett értünk a mi Urunk, Jézus Krisztus.

Egy afrikai törzsfőnökről jegyezték föl, hogy amikor először hallotta, hogy mit tett Jézus Krisztus miérettünk, milyen kínhalált vállalt érte is, akkor könnyes szemmel felugrott, és így kiáltott:

– Vegyétek le onnan a keresztről! Nekem kellene ott lennem, nem Jézusnak! Nem a Te helyed az, hanem az enyém!

Igen, ezt az afrikai temperamentumban látjuk, és a ő szenvedélyességével valóban igaznak találjuk. Talán mi nem ugrunk föl és kiáltunk föl, de remélem, érezzük, hogy nekünk lenne ott a helyünk, és tudnunk kellene, hogy nem az Úr Jézus szolgált rá a kereszthalálra, hanem mi adtuk oda őt. Miénk a bűn, miénk kellene, hogy legyen a szenvedés, miénk kellene, hogy legyen a halál, de Ő ezt mind magára vette, hogy vére által mi is megváltassunk. Tóth Árpád drámaian érez rá a Tetemrehívás című versében:

„Ilyenkor egy nagy csöpp isten-vér
Az alvadt sebből fölfakad,
Legördül lassan, s átzuhogja
A végtelen világokat.

Egy nagy csöpp, bús, meleg isten-vér -
S a földön bíbor alkonyat
Gyúl tőle a sötét hegyek közt -
S én fölemelem arcomat,

És úgy érzem, e fájó arcnak
Nem lehet többé mosolya,
Mert ember vagyok én is, én is,
Az isten véres gyilkosa...”

Biztos szembesültünk már ezzel a gondolattal: „… ember vagyok én is, én is, / Az isten véres gyilkosa”. A római százados, aki ott ált Jézus keresztjénél, szokva volt a vérhez, szokva volt a kivégzéshez, a szenvedéshez. Talán azt mondhatnánk róla, hogy ő már immunis volt ezekre a dolgokra. Mégis, amikor látja Jézust szenvedni, és hallja azokat a szavakat, amiket mond, akkor ő is megrendül, és dicsőíti az Istent, és ki meri mondani: „Bizony, ez az ember igaz volt”. Nem neki kellene ott lenni, hanem nekem, az én bűneimért kapott sebeket.

„Mind, ami kín s ütés ért, Magam hoztam Reád” – énekeljük egyik énekünkben – „Uram, e szenvedésért, Lelkemben ég a vád.”

Először is, nagypénteken ott kell, hogy legyen a mi szívünkben is ez a súlyos gondolat, hogy igen, mindezt mi hoztuk az Úr Jézus Krisztusra. Aki nem érzi magát felelősnek, nem érzi magát okozójának a Jézus Krisztus halálának, az, tulajdonképpen azt mondja ki, hogy nincs szüksége a keresztre, nincs szüksége a váltságra, nincs szüksége arra, hogy az Isten ilyen drága árat fizessen érte, de aki igazán megérzi és igazán tudatosan magáénak gondolja ezt a bűnét, az megértheti, és magáénak tudhatja a megváltás gondolatát valóságosan is. Isten óvjon bennünket az érzéketlenségtől, a fásultságtól, a megszokástól – hogy újra halljuk, és már nem jelenti ugyanazt számunkra. Sajnos a mai nemzedék, akik azon nőnek fel, hogy sok-sok véres jelenetet látnak ilyen-olyan filmekben, sokszor elfásulnak a halált látva. Talán könnyelműen gondolkodnak róla mindaddig, amíg nem a közelükben történik haláleset, de még talán akkor is látszik ez a fásultság és talán ez a vállrándítás, hogy „na és akkor mi van, ha valaki meghal!”. Isten óvjon minket a fásultságtól keresztyénként is úgy, hogy már hallottam nem tudom hányszor, hogy már olvastam nagyon sokszor az Igéből, és talán sokszor azok a félmondatok, hogy „az Ő vére által”, „az Ő vére érdeméért”, „az Ő vére megtisztít”, ezek már nem jelentenek számunkra olyan nagy erőt, hogyha hagyjuk a megszokást. Hogyha nem kérjük újra meg újra az Isten Lelkének megelevenítő erejét. Ha végiggondoljuk, akkor igenis nagyon véres jelenetek zajlottak ott le a Golgotán, de az Ószövetség bűnért való áldozatával is – elgondolhatjuk, hogy – mennyi vér kellett, hogy lemossa az ember bűneit. Több ezer állat halt meg évenként ott a templomban. Mosdómedencére is azért volt szükség, mert ahogy a papok végezték az áldozati állat leölését, úgy beszennyezték kezeiket, lábaikat, ruháikat, és meg kellett, hogy mosakodjanak, mielőtt az Istennel közösségbe kerülnek. Igen, Isten igazsága megkövetelte, hogy a bűn büntetést kapjon, és ott az ószövetségben az ártatlan állatok sokasága hordozta a nép bűneit, hogy megfizessen a vétkesek helyett, és hogy Isten és az ember között helyreállhasson a kapcsolat. A mi bűneink elválasztanak Istentől, és ezt valakinek helyre kell hozni. Az ártatlanul kifolyt vér az, ami ezt a szakadékot áthidalja. A hittel végzett áldozat az Ószövetségben is jó volt, de amikor már megszokottá vált, amikor már csak rutinszerűen végezték, akkor arra Isten azt mondja: utálom a ti istentiszteleteiteket, nem gyönyörködöm a ti áldozat bemutatásotokban; megvetem a ti ünnepléseteket.

Igen, amikor valami megszokottá válik, elkopik, akkor jó nekünk újra és újra frissíteni, és kérni, hogy Isten erősítse meg, elevenítse meg bennünk mindazt, amit Ő már megmondott nekünk.

Ézsaiás próféciája a szenvedő szolgáról úgy szól, hogy előtte megtörténik a bűnbocsánat hirdetés, és mégis hatalmasan szól az Isten arról, hogy majd jön egy igaz szolga. Megtörtént az ószövetségi áldozatbemutatás, megtörtént a bűnbocsánat hirdetés, és mégis érzi és tudja a próféta, hogy szükség lesz egy nagyobbra, egy jobbra. Arra az igaz szolgára, aki sokakat tesz majd igazzá az Ő halálával, és hordozza bűneiket. A szolga egyszerre pap és áldozat, aki önmagát áldozza oda szó nélkül, de mégis a saját beleegyezésével.

A próféta által Isten megígéri, hogy majd jön egy igaz szolga, jön az Isten ártatlan Báránya, a hibátlan és szeplőtlen bárány, aki odaadja magát a világ bűneiért. Keresztelő János is prófétai módon ismeri föl az éppen csak, hogy szolgálatba álló Jézus Krisztusban, és hirdeti a prófétai szót: „Íme, az Isten báránya, aki hordozza a világ bűnét”.

Hordozza a világ bűnét, és utána már nem lesz szükség az ószövetségi áldozatra, bár végzik azt még Krisztus után is, ott Jeruzsálemben is, amíg csak a templomot le nem rombolják, de végzik a mai napig is, pedig már van, aki hordozza a világ bűneit. Jézus szenvedése valóságos szenvedés. Jézus szenvedése valóságos terhet jelentett az Ő számára, hogy elhordozza a mi bűneink terhét.

A töviskoszorú, amit a fejébe nyomtak, valóságosan szúrta Őt, és kiserkedt az Ő vére. Valóságosak voltak a korbácsütések, és valóságos volt a szegek helyén előretörő vér, és az oldalán ütött sebek is valóságosak voltak. Majd Tamás illetheti ezeket a sebeket, miután nem hitte el csak a szó bizonyságtételét, hanem látnia is kellett a sebek helyét.

Péter apostol azt mondja, hogy „nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, hanem drága véren”, és ha már mást nem, ezt az Igét mélyen a szívünkbe kell, hogy véssük! Nem veszendő holmin, nem olyanon, amit bármikor adhat a világ is, amit bármikor megszerezhet akárki – bár a mai ember sokszor talán úgy vélekedne, hogy jobb lenne, ha Isten pénzen, aranyon, ezüstön váltaná meg az Ő életét, mert nem gondolkodik komolyan, hiszen tudhatná, hogy az, múlandó boldogságot, múlandó örömöt adhat csupán, és lelki értelemben nem jelenthet megváltást. Nem veszendő holmin, ezüstön, vagy aranyon váltattatok meg… Egy rabszolgát a rabszolgaságból kiválthattak pénzen, de még ezzel nem adták vissza az ő életének a boldogságát, és nem adták vissza a teljességét. A bűn szolgaságából viszont nem lehet pénzen megváltani az életünket. Az arany és az ezüst erőtlen ahhoz, hogy minket felszabadítson. Amire szükség van, az egyedül a Bárány Jézus vére. Jézus vére tehet eleget isten igazságosságának, és helyreállíthatja a kapcsolatot Isten és ember között. Ahogy Jézus ott az utolsó vacsorán mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki”(Lk. 22,20). „Az én vérem által” új szövetség köttetik Isten és az ember között.

És ez a szövetség azt fogja jelenteni, hogy egy önként vállalt szövetségről van szó. Nem egy hagyományozódó szövetségről, hanem egy önként vállalt szövetségről, amire ezt mondja már a próféta is, de később idézi az Újszövetség is több helyen: „Törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom”. Ilyen vérrel pecsételt szövetségünk van az Úristennel. Jézus Krisztus kereszthalála éppen akkor következett be, amikor a templom udvarán szokás volt az áldozati állatokat levágni. De mennyire más ez az áldozat, az Úr Jézus Krisztus áldozata, mint voltak azok az állatáldozatok, amit végezni kellett újra és újra! Ott, a kereszten találkozhatott az ember bűne – amely elhatalmasodott az egész földön – az Isten szeretetével, és ez alkotja a keresztet. Ez alkotja a váltságot, mert ez a szeretet vette magára minden bűnünket.

Valaki így fogalmaz: „A világ bűne és keserve egyetlen szívcsatornán folyt keresztül”. Az Úr Jézus Krisztus vérén, az Úr Jézus Krisztus szívcsatornáján folyt keresztül a világ bűne és keserve, és ugyanott volt az Isten szeretete, és itt valósulhatott meg ez a tökéletes váltság, ez a tökéletes áldozat az Úr Jézus Krisztusban, és közben ezáltal igazzá lehetett az, hogy Jézus Krisztus vére megtisztít minden bűntől. A vér az élet hordozója. A vér az ószövetségben is nagyon fontos volt. A vért kellett odatenni az oltárra. Oda kellett helyezni évenként a frigyládára, benn a szentek szentjében. A vér az, ami viszi az Isten elé, és kéri a bűnbocsánatot. Viszi az Isten elé az emberek vétkét, az emberek vétkéért történt halált, és ugyanakkor adja az életet, adja a bűnbocsánatot. Hogyha a szervezetünkben levő vérre gondolunk, érdemes belegondolni abba, hogy mennyi káros anyagot visz el a mi vérünk, tisztít meg nap mint nap, hiszen összeszedi a szén-dioxidot, és adja helyette az oxigént. Összeszedi a káros anyagokat, küldi a tisztítóhelyekre – tüdőbe, májba vagy lépbe –, majd küldi vissza a szervezetnek a megtisztított vért a táplálékkal, a tápláló oxigénnel feltöltött vért minden sejtnek. Amikor valami fertőzés ér bennünket, mekkora szerepe van a vérnek, de tulajdonképpen a mindennapokban, vagy minden szívdobbanásunkban mekkora szerepe van! S amikor valamilyen sebet kapunk, akkor pedig arra van szükség, hogy a vér, azokat az elemeit mozgósítsa, amelyek tudnak ezen a fertőzésen segíteni, tudják minél hamarabb elősegíteni a tisztulást. A vér a mi beteg életünk számára is nélkülözhetetlen, elengedhetetlen. Az Úr Jézus Krisztus valóságos vére, az Ő szenvedése tud minket megtisztítani mindazoktól a káros dolgoktól, amik megfertőzik, amik károsítják a mi életünket. A mi bűneinktől Ő tehet szabaddá. Az Ő vére az, ami tisztára mos bennünket. Így lett számunkra az Ő szenvedése a mi megigazulásunkra, a mi megszabadulásunkra, és így lesz az számunkra áldássá, hogy az Atya Őt tette bűnné miérettünk, a mi bűneinkért, hogy legyőzze a bűnt, és halállá lett, hogy megtörje a halál hatalmát. Jézus vére megtisztít minket minden bűntől. Az ember néha be szeretné csapni magát. Talán úgy, mint Pilátus akarta becsapni magát is és a környezetét is, hogy: „mosom kezeimet”, én megpróbálom magamat tisztává tenni. Talán emberek előtt lehet, de Isten előtt csak úgy tudunk igazán megtisztulni, hogyha kérjük az Ő bűntől megtisztító áldozatát a mi életünkre személyesen is. S miközben beleremegünk abba a gondolatba, hogy Isten véres gyilkosai vagyunk, hogy mindez miattunk, helyettünk és érettünk történt, hogy az Úr Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért, közben áldhatjuk Őt, és áldjuk Őt, teljes hálánkból, hogy önként vállalta értünk a kereszthalált, hogy vérét hullatta értünk. Miérettünk, juhokért, akik tévelyegtünk, Ő, az ártatlan Bárány az életét adta, és Ő lehetett az a csatorna, amely Isten kegyelmét továbbítja mifelénk, bűnösök felé.

Az ószövetségi áldozat bizonyos tisztulást eredményezett. Így ír erről a zsidókhoz írt levél: „Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,  akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.” (Zsid. 9,13-14 )

Az ószövetségi áldozat külsőleg, vagy időszakosan segített. De az Úr Jézus Krisztus áldozata a Lélek által megtisztítja a mi legbelső területünket is, a mi lelkiismeretünket, a mi lelki életünket, és a holt cselekedetektől is megment minket. Nagypéntek így lehet együtt a szomorúság, a halál, és ugyanakkor pedig az öröm ünnepe is, hiszen szabadulást szerzett nekünk a mi Urunk, Istenünk, és tisztulást adott nekünk a legbensőnkben is, a mi lelkiismeretünkben. Mindez miérettünk egyen-egyenként, de nemcsak azért, hogy mi ilyen örömben éljünk, vagy ilyen felszabadultan, megszabadítottan éljünk, hanem azt írja a zsidókhoz írt levél, hogy „szolgáljunk az élő Istennek!”.

Így hozhatja az egész ember tisztulását a nagypéntek, és így adhatja a reménységet, hogy a halálon túl az Övé minden hatalom mennyen és földön. Ámen.

Krisztus, ártatlan Bárány,

Ki miértünk megholtál,

A keresztfa oltárán

Nagy engedelmes voltál.

Hordozván bűneinket,

Te váltottál meg minket:

184. dicséret

Jöjjetek, imádkozzunk!

Megváltva, – boldogan valljuk a Bárány szent vére árán. Megváltva, oly végtelen áldás, hogy gyermeked vagyok immár. Megváltva, ó hála neked, jó Atyám! Kegyelmed oly végtelen gazdag, a szívem csak téged imád – valljuk az énekkel együtt, és kérjük a Te Szentlelked segítségét Urunk, Istenünk, hogy ne halványuljon el bennünk a hála. Segíts, hogy ne legyen megszokottá, amikor kereszthalálodat emlegetjük, hanem élő valóságként legyen jelen életünkben mindaz, amit értünk tettél. Tisztítsd meg szívünket mindentől, ami ott mérgez minket: bűneinktől és gonosz indulatainktól. Te változtasd szeretetlenségünket szeretetté, és irgalommá a mi irgalmatlanságunkat. Tisztíts meg Lélek szerint, tisztíts meg lelkiismeretünkben, és adj igazi lelki látást és vezetést mindannyiunknak. Adj reménységet, hogy a halálon túl Tied minden hatalom, és van élet és feltámadás. Add ezt az élő reménységet a szívünkbe. Szenteld meg így a mi hétköznapjainkat és ünnepnapjainkat, míg itt, e földön járunk, hogy a Te dicsőségedre éljünk. Tedd áldássá a mi úrasztali közösségünket az ünnepen, hogy ott valóban a Te érettünk megtöretett tested és kiontatott véred ereje járjon át bennünket. Kérünk Téged, hogy újíts meg, tisztíts meg minket, hogy valóban Neked éljünk, és Téged kövessünk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |