| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Mit tegyünk?

Hallgassuk meg Istennek hozzánk szóló szavát, ami meg van írva János evangéliumában a 20. részben a 11-23. versig ekképpen:

János 20:11-23

¹¹Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, ¹²és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól.

¹³Azok így szóltak hozzá: »Asszony, miért sírsz?« Ő ezt felelte nekik: »Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.«

¹⁴Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.

¹⁵Jézus így szólt hozzá: »Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.«

¹⁶Jézus nevén szólította: »Mária!« Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: »Rabbuni!« - ami azt jelenti: Mester.

¹⁷Jézus ezt mondta neki: »Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.«

¹⁸Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: »Láttam az Urat!«, és hogy ezeket mondta neki.

¹⁹Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: »Békesség néktek!«

²⁰És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.

²¹Jézus erre ismét ezt mondta nekik: »Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.«

²²Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: »Vegyetek Szentlelket!

²³Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.«”

Meghallva a húsvéti örömhírt, csendesedjünk el és imádkozzunk:

Mindenható Istenünk! Áldunk és dicsőítünk Téged ezen a szép húsvéti reggelen azért, hogy beteljesítetted ígéretedet és nem hagytad Jézust a sírban, hanem feltámasztottad Őt a halálból.

Urunk dicsőítünk, hogy meghaltál a mi bűneinkért és feltámadtál a megigazulásunkra.

Megvalljuk bűnbánattal Urunk, hogy oly sok kétely kapcsolódik ehhez a hitvallásunkhoz. Megvalljuk, hogy olyan nehezen hiszünk el sok mindent, amit az Írásokból olvasunk, s amit Benned hívőktől hallunk.

Könyörülj rajtunk és segíts felemelnünk a tekintetünket Tereád. Engedd meglátnunk üres sírodat, és meghallanunk Neked, az élőnek, hozzánk szóló szavadat. Legyen most mindnyájunk számára a feltámadásod legfőbb bizonyítéka az, hogy egészen személyesen és meggyőzően megszólítasz itt minket. Ajándékozz meg bennünket Urunk Igéddel, amivel rendet teremtesz a fejünkben, a szívünkben, az életünkben, amivel helyünkre állítasz minket.

Kérünk most, hogy Szentlelked által munkálkodj közöttünk és bennünk, hogy ne legyen üres a húsvétunk, hanem legyen egy szent, és személyes találkozás Veled, aki élsz és uralkodsz örökkön örökké. Ámen.

Az Ige hirdetésére készülve énekeljük a 485. dicséret első 3 versét:

Jézus Krisztus szép fényes hajnal,

Ki feltámadsz új világgal,

És megáldasz minden jókkal.

Te vagy nékünk egy reménységünk,

Isten előtt közbenjárónk,

Szép koronánk, ékességünk.

Világosítsd a mi szívünket:

Ismerhessünk meg tégedet:

Tanulhassuk szent igédet.

Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 2. fejezetéből olvassuk, halljuk tovább az Igét a 22-23-24. verset, valamint a 37. verstől következők így szólnak:

Ap. Csel. 2:22-24; 37-47

²²Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok,

²³azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek.

²⁴De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.

³⁷Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: »Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?«

³⁸Péter így válaszolt: »Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.

³⁹Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.«

⁴⁰Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: »Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!«

⁴¹Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

⁴²Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.

⁴³Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.

⁴⁴Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.

⁴⁵Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.

⁴⁶Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;

⁴⁷dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.”

Szeretett Testvérek!

Mikor szoktuk föltenni azt a kérdést: mit tegyek? Mert előfordul életünkben többször is, hogy így kérdezünk: most mit tegyünk?

Én úgy gondolom, hogy leginkább akkor, amikor valami nagy horderejű esemény történik. Amikor valami rendkívüli dolog történik, akkor föltesszük a kérdést: no és akkor most mit tegyünk? Mert ha a megszokott események történnek, akkor szinte rutinszerűen, szinte megszokásból, szinte gépiesen cselekszünk. Cselekszünk úgy, ahogy egy előző, hasonló helyzetben is tettünk, mert már erre tudjuk, hogy hogyan szoktunk reagálni. Vagy: hogyan illik reagálni.

Mit tegyünk? Akkor szoktuk föltenni ezt a kérdést, amikor elbizonytalanodik az ember, amikor érzi, hogy az eddig megszokott megoldási formák nem működnek. Nem lehet úgy cselekedni, olyan rutinból, olyan megszokottan, olyan gépiesen, különösebb gondolkozás és elkötelezettség nélkül.

Mit tegyünk? Akkor szoktuk föltenni ezt a kérdést, amikor elképzeléseinkben, addigi hitünkben elbizonytalanodunk. Amikor érezzük, hogy a régi módon nem folytatható. Nem folytatható, újra kell gondolni mindent. Át kell gondolni, és megfontolt választ kell adni.

Ezt kérdezték Jeruzsálemben is. A fölolvasott bibliai szakaszunk szerint… És vannak, akik magukban talán arra gondoltak, tiszteletes úr elnézte a bibliai szakaszt, hát ezt inkább pünkösdkor szokták olvasni. Valóban pünkösdkor is olvashatnánk, hiszen Péter első pünkösdkor elmondott prédikációjának néhány mondatát olvastam föl. Nos, valami hasonló történt, és valami hasonló esemény miatt tették föl a kérdést annak idején is a fölolvasott bibliai szakaszunkban: „Mit tegyünk?”.

De először emlékezzünk erre a bizonyos pünkösdi prédikációra, annak néhány fontos mondatára. Mert megdöbbentő, amiről Péter beszélt. Nem tudom, hogy ha ma ilyen egyértelműen hangzanak prédikációk, jövő vasárnap vagy azután hány ember menne más templomba:

– Ilyen kemény beszédeket ne mondjon nekünk senki! Keresünk magunknak egy olyan valakit, aki a szájunk íze szerint beszél.

Merthogy amiről Péter beszél, ez nem mindennapi dolog.

Emlékezzünk csak: „A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel…” Már ez sem olyan megszokott volt akkor. Hiszen ne feledjük el, hogy mi történt néhány héttel előtte Jeruzsálemben; mi történt nagypénteken. Majd Péter arról beszél, hogy mindezt magatok is tudjátok. Tudjátok ki az a Jézus, tudjátok milyen jeleket tett, tudjátok, hogy Messiás voltáról hogyan tett bizonyságot úgymond a csodáival, a messiási jelekkel. Tudjátok, hogy erő volt, hiszen még az ellenségei is azt mondták, hogy ember így még nem tanított. Más helyen azt olvassuk, hogy erővel és hatalommal tanított, nem úgy, mint az írástudók és a farizeusok. Magatok is tudjátok, hogy mi történt. Nem valami új dolgot fogok nektek mondani. Aztán, ami történt, az az Isten elhatározott döntése és terve szerint történt. No és itt jön az a kemény beszéd: „ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek”. Ti öltétek meg – mondja Péter. Nem arról beszél, hogy ezek a rómaiak, hanem “ti”. A ti bűneitek miatt történt mindez így. Hogyha ennyire nyilvánvalóan hangzik, hogy a ti bűneitek miatt (nos erre utaltam az előbb), akkor lehet, hogy néhányan még a mai keresztyének közül is másik templomba pártolnának, hátha ott nem beszélnek a bűneikről. Csak olyan kis nyájas szeretetről mesélnek, mert az olyan jó langyos víz, ott semmit nem kell megváltoznunk, ott minden folytatódhat úgy, ahogy régen is volt.

Péter egyértelműen a hallgatóság, a tömeg szemébe mondja, hogy timiattatok került a golgotai keresztre. Ezt már mi is megszoktuk persze… olyan szépen el is énekeljük, de hogy komolyan is vegyük, az néha kérdőjeles.

És ebben a beszédben utal még Péter arra, hogy „de Őt az Isten föltámasztotta…”. És így még élesebb, hogy amit ti tettetek, azzal szemben az Isten Őt föltámasztotta. Vagyis szembe mentetek az Istennel. Noha ez egy vallásos tömeg volt, akiknek Péter beszélt. Nem istentagadó emberek sokasága állt ott, hanem komoly, vallásos neveltetést kapott emberek, úgymond istenhívő emberek, és ilyen határozottan, ilyen egyértelműen és keményen hangzott Péter szava.

És igazán engem az ragadott meg a bibliai szakaszból – elgondolkodtató –, hogy mi lett a beszéd következménye: amikor beszéltünk Jézusról, akit az Isten igazolt erőkkel, hatalommal, jelekkel és csodákkal. Mi lett a beszéd következménye, amikor elhangzott: ti magatok is tudjátok, hogy timiattatok került a keresztre, és ti magatok is tudjátok, hogy az Isten föltámasztotta Őt. Ti magatok is tudjátok, tanúi vagytok. Márpedig nagyon jól tudjuk (a mózesi törvények szerint is vagy napjainkban is), minden szó legalább két tanúval erősíttessék meg. Márpedig az evangéliumokból és az apostoli levelekből tudjuk, hogy Jézusnak, a föltámadottnak sok száz tanúja volt, akik találkoztak, beszéltek, akár együtt ettek a föltámadottal. Ti magatok is tudjátok, egy letagadhatatlan tény történt. Ti vagytok a tanúi mindannak, ami itt történt. Beleértve Jézus föltámadását is.

Nos, elgondolkoztató a beszéd következménye. Először is nem vitatták Jézus föltámadását. Ma, meg a történelem folyamán, már sokszor: ó, hát ilyen mesék! Nem vitatták. Tudták, maguk is tanúi voltak. Komolyan elfogadták. Péter tényekről beszél. Nem hazudozik össze-vissza, vagy nem szép vágyakat mesélget, hanem történelmi tényekről beszél. Letagadhatatlan, amiről Péter beszél, ez így van. Nincs befütyülés, záptojások vagy rendes tojások nem repültek. Nem tüntet a tömeg, nem hagyja ott egy része. Ezrek hallgatják Pétert, hiszen tudjuk, hogy csak a megtérő háromezer lesz, akkor mekkora tömeg lehetett ott.

Aztán elgondolkoztató kell, hogy legyen az is, hogy nem hárítják el, amikor Péter arról beszél, hogy „ti a pogányok keze által keresztre szegeztétek Jézust”. És a tömeg nem kezd el kiabálni:

– Nem mi voltunk, nem mi voltunk! A rómaiak voltak!

Nem mentegetik magukat. Vagyis ha ti magatok is tudjátok, hogy mi történt, az eseményeket maga a tömeg igazolja. Sok ezer ember igazolja. Mégpedig olyan összefüggésben, amikor előtte a prédikátor azt mondja, hogy ti szegeztétek keresztre – hát, hogyha nekünk ennyire szemünkbe mondják a bűnünket, akkor mi valljuk be, hogy igen hamar azt keressük, hogy tudnánk a másik néhány bűnét legalább ellensúlyozásként felsorolni. És a tömeg nem fütyül, a tömeg nem fojtja Péterbe a szót, hanem hallgatja tovább. Elképesztő, ami itt történik. Nem sokszor történt ilyen a történelemben.

Aztán elgondolkoztató kell, hogy legyen az is, hogy nem mentegetőznek, hogy mi rendes, dolgos emberek vagyunk. Pedig biztos, hogy sok rendes, dolgos ember volt ott. Napjainkban nagyon sokan ezzel próbálják áltatni magukat – mondjuk ki magyarul: esnek a kísértő csapdájába –, hogy mi rendes, dolgos emberek vagyunk. Igaz, hogy nem járunk templomba, igaz, hogy mi nem gyakoroljuk a vallásunkat, de mi rendes, derék, becsületes emberek vagyunk. Ezzel együtt gyönyörűen el lehet kárhozni. Az, hogy derék, becsületes, szorgalmas emberek vagyunk, közben bennünk dolgozik a halálos kór… a halálos kórral szemben nem a derék, becsületes szorgalmatosság, hanem az orvos-keresés a normális lépés. Segítséget kell keresni, amíg lehet. Nem elég magunkat azzal ringatni, hogy hát lehet, hogy csak néhány hónap van hátra, de én addig még gyorsan, szorgalmasan dolgozok.

Elképesztő, ami itt történik. Sok ezres sokaság hallgatja Pétert Jézus keresztre-feszítéséről, Jézus föltámadásáról, és nem egyszerűen csak az eseményekről. De érdekes: ez timiattatok volt így – és nem állnak elő azzal, amivel a mai ember előáll: mi rendes, becsületes, dolgos emberek vagyunk! Legyetek azok. De ne csapjátok be magatokat! A bűn miatt beteg embernek sürgősen orvosra van szüksége. Lelki orvosra van szüksége.

Nos figyeljük meg. Mi az tehát, amit nem tettek? Nem tagadták a föltámadás tényét. Nem hárították át a felelősséget, és nem mentegetőztek jóságukkal. Hanem mi az, amit tettek? Föltették a kérdést: „mit tegyünk?”. És Péter elmondja: változzatok meg. Változtassátok meg életetek irányát. Térjetek meg – ahogy olvastuk az Igében. Péter elmondja, hogy mit kell tenni. És mi lesz a válasz? Nyílván nem mindenki, de háromezer ember Krisztus-követővé lesz; egy ilyen beszéd után, amelyik arról szól, hogy ti szegeztétek keresztre, háromezer ember megtért. Mert föltették őszintén az élet legfontosabb kérdését: mit tegyünk? Itt nem lehet mellébeszélni, mert az halálosan veszedelmes. És látható változások történtek, megkeresztelkedtek, gyülekezet jön létre – méghozzá nem is pici, hanem egy hatalmas gyülekezet jön létre.

Krisztus föltámadott – ma is ez hirdettetik. Akkor mit ne tegyünk? Mit ne tegyünk mi mai emberek? Az isteni tényeket ma is értelmetlen, veszélyes tagadni. Ki kell mondanunk: ép értelemmel nem is lehet. Aminek sok ezer ember tanúja van, és ők maguk elfogadják még ilyen kemény, megtérésre hívó prédikáció után is, mint amit Péter mondott. Hiszen Péter azt mondja, ti magatok vagytok a tanúi, nem lehet mellébeszélni. És nem jelentkezik a tömeg, hogy tanúsítjuk, nem úgy volt, ahogy mondod. Te csak vallásos meséket mondasz. Az isteni tényeket, értelmetlen és veszélyes tagadni.

Aztán mi az, amit ne tegyünk? Értelmetlen a föltámadásról szóló elméleti vita. Nagyon kevés haszna van. Hogy kezdjük? Hogy lehet… nem lehet… Hát embereknél lehetetlen, ez teljesen természetes. Az Istennél minden lehetséges. Ez is teljesen természetes. Innen kezdve nincs miről vitatkozni. Értelmetlen. Olyan veszélyes, mint a halálos betegnek vitatkozni az egészségügy reformjáról. Neki orvosra van szüksége, de gyorsan. És magát oda kell bíznia.

Mit ne tegyünk? Itt egy világtörténelmi jelentőségű eseményről van szó. Ha tehát világtörténelmi jelentőségű eseményről van szó, akkor ebből a jóból nem szabad kimaradni. Le lehet késni a filmsorozat következő részéről – nem sokat fogunk veszíteni. Le lehet késni sok mindenről, amit ma kínál a világ. De egy ilyen világtörténelmi jelentőségű eseményből kimaradni végzetes hiba.

Mit tegyünk? Mert Krisztus föltámadott. Egy óriási tömeg, sok ezres tömeg érzi, itt olyan dolgok történtek, hogy a régi sablonok nem folytathatók. Nem működik. Az eddig bevált vallásos szokásaink szerint sem lehet folytatni az életet. Itt radikálisan újra kell gondolni mindent. Azt is mondhatnánk, újra kell gombolni a kabátot. És megteszik sokan.

Mit tegyünk? Ez az egyetlen és értelmes lépés, amit ilyen helyzetben lehet tenni. Ha itt ilyen világtörténelmi hatású esemény történik, ha az Isten ilyen nyilvánvaló dolgot cselekszik, akkor itt félre az okoskodást, félre azt, hogy hat iga ökröt vettem, meg az autómat még nem próbáltam ki, meg még a családomat nem látogattam meg… meg még… . Itt az alapvető kérdésre feleletet kell, de gyorsan találnunk. És nem Istennek kell megváltozni, bár nagyon sok vallásos ember vallása erről szól. Istent csinálni a magam képére és hasonlatosságára. Akiben csalódni fog – ezt, ahogy mondani szokták: írásba merem adni. Hanem nekünk kell megváltoznunk.

A „mit tegyünk?” az egyértelműen jelzi, hogy itt nekünk kell változni, és nem az Istennek. Vagyis a föltámadás fényében újra kell gondolni életünket, céljainkat, értékrendünket, kapcsolatainkat, reményeinket. Mindent újra kell gondolni. Nem lehet, életveszélyes a régi sablonok szerint, a régi vallásos sablonjaink szerint tovább folytatni. Az ottani sok ezres tömeg bizonyíték erre. Rájöttek, nem folytatható úgy tovább, ahogy eddig hittünk.

Mit tegyünk? Haljunk meg…, haljunk meg a bűnnek. És támadjunk fel a Krisztussal – ahogy ezt mondani szoktuk. Vagyis kezdjünk egy új életet a Krisztussal. Mert bűneink, a halálos kór csak Jézus által rendezhetők. Hagyjunk el tehát minden önmegváltó kísérletet. Hagyjuk el, hogy mi rendes, dolgos emberek vagyunk – és akkor itt minden rendben van. Semmi nincs rendben. Az, hogy rendes, dolgos emberek vagyunk, az bőségesen elég arra, hogy elvesszünk. Mert nem ez a megtartatás, hogy szorgalmas vagyok. Hanem Jézus Krisztus által van az üdvösségünk. Ezenkívül legyek szorgalmas és tisztességes, és hat napon át munkálkodjak. De ahhoz nincs üdvösséges ígéret, hogy ha hat napon át tisztességesen dolgozunk, akkor üdvösség lesz. Üdvösséges ígéret egyedül a föltámadott Krisztusban való hit által van. Ezért minden önmegváltó kísérletet, de minden más félelmet is el kell hagynunk. És mivel jövőnk, ha Krisztus mellett döntünk… Ha a Föltámadott mellett döntünk, jövőnk és örök életünk Krisztus által biztos, ezért felszabadult szívvel követhetjük Őt.

Ma nagyon sok ember görcsöl, mindenféle tanfolyamon, kurzuson részt vesz, ahol valami kis élettel kapcsolatos dolgot ígérnek neki. Mert érzi, hogy az hogy tisztességes próbálok lenni, ez még kevés. Az élet valami másról is szól, sőt igazán többről szól. A Krisztus-követő ember szíve szabadul föl. És hogyha fölszabadultunk, akkor szánjuk oda életünket a legnagyszerűbb hitnek. Embereket Jézushoz vezetni: az életnek ez a legnagyszerűbb értelme. Minden más csak a létfenntartásunkat szolgálja. De igazán értelmet az ad, örökkévaló értelmet és gyümölcsöt, ha Jézushoz vezetünk embereket. Ha csak magunkat akarjuk vallásilag egy kicsit táplálni, ez szép, de még ez is kevés. Ennél nagyobb küldetést kaptunk. Krisztus által új, örvendező életre segíteni embereket.

Mit tegyünk? Krisztus föltámadott. Radikálisan újat kell kezdenünk. Ennél lejjebb nem adhatjuk. Mert ennél többet kínál. És a Krisztus föltámadása által sokkal többet kínál nekünk az Isten.

Szeretett Testvérek!

Akkor szoktuk föltenni a kérdést, hogy mit tegyünk, ha nagy horderejű, nagy hatású események történnek; amikor ezek az események mindent megkérdőjelezik, ami eddig olyan megszokott volt. Merjük magunkat odaszánni fölszabadult szívvel, mint hívő emberek, és mint gyülekezet az Úr szolgálatára, hogy sokak föltegyék a kérdést: „mit tegyünk?”, és újjászülessenek. Hogy újabb és újabb gyülekezetek alakuljanak, mert ez az igazi értelme földi létünknek. Ámen.

Jertek imádkozzunk!

Istenünk! Megvalljuk, hogy mi is gyakran abban ringatjuk magunkat, hogy igyekszünk tisztességesen élni, dolgozni, családunkat szeretni. Sőt még hiszünk Benned, és úgy gondoljuk mi, így minden elég.

Bocsásd meg, hogy ritkán kérdezünk meg Téged, hogy mit cselekedjünk? Mert Te a legnagyobbat cselekedted. Bocsásd meg, hogy olykor észre sem vesszük, hogy már a világ sodor bennünket a maga útján. Bocsásd meg, hogy néha elmenekülünk az élet értelmének keresése elől a napi rohanásunkban. És bocsásd meg Urunk, hogy olykor belemenekülünk a magunk vallásosnak gondolt jóságába. Magasztalunk, hogy amit mi elrontottunk engedetlenségünkkel, azt Te Krisztus által újjá tudod teremteni a mi életünkben is. Magasztalunk, hogy kész vagy minden megtérőnek megbocsátani. Téged dicsőítünk, hogy Krisztus föltámadásának fényében földi életünknek csodálatos, új, örökkévaló távlatot nyitottál. Segíts, hogy Krisztus által új életben járjunk. Segíts, hogy erőnket, időnket, képességeinket, világmegváltó terved szolgálatába állítsuk. Segíts, hogy így igazi, új értelme, célja, tartalma legyen életünknek.

Így könyörgünk a betegeinkért, gyászoló szívekért, hogy a föltámadás fénye ragyogja be nehéz napjaikat. Könyörgünk, hogy a hitben, engedelmességben megújult keresztyének, gyülekezetek élete örömöt, reményt sugározzon tovább környezetükben.

Így szánjuk oda magunkat személyesen és közösségünket is, világmegváltó terved szolgálatára. Urunk! Te vezess bennünket. Urunk! Veled megyünk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |