| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Szeretsz-e?”

Lekció: 1.Korinthus 13. fejezet

¹Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

²És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.

³És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.

⁴A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

⁵Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.

⁶Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.

⁷Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

⁸A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni.

⁹Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk.

¹⁰Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.

¹¹Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.

¹²Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.

Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

Textus: János 21. fejezet 15-17. vers

¹⁵Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!”

¹⁶Másodszor is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!”

¹⁷Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat!

Mit jelent szeretni valakit? Hogyan definiálnánk a szeretet fogalmát? Ugye nem könnyű? Ha a szeretetre gondolunk, eszünkbe juthatnak képek, élmények: édesanya, ahogy rámosolyog ölében tartott gyermekére, szerelmesek, ahogy összebújva ülnek a buszon, a nagyapa, aki tutajt segít készíteni a kis unokának, a Stollwerck csoki, ami a reklámok szerint a szeretet íze, a Valentin-napi tömérdek piros szív és lufi, vagy épp a Kistemplom sarkán az órájukat nézegető vörös rózsát tartó fiúk és a férfiak. Esetleg a néni a szomszédból, aki becsönget hozzánk egy kistányér süteménnyel, vagy épp a csók a filmek végén. De az is lehet, hogy az, amit egy 6 éves kislány mondott: „A szeretet az, amikor az étteremben odaadod másnak a sült krumplidat, anélkül, hogy te kérnél az övéből.”

            Szóval mi is a szeretet? Olyan sokszor beszélünk róla, néha oly egyszerűen kimondjuk: „szeretlek”, más esetben pedig szinte pirulva dadogjuk, mert ennek a szónak súlya van. Mi a szeretet? Bizonyos anyagok keletkezése a szervezetünkben, amely a szeretet bizsergető érzését adja, vagyis kémia? Tanulás eredménye? Érzelem? Öröklődő tulajdonsága az embernek, vagy később alakul ki? De hát már a magzat is odasimul a pocakot simogató anyai kézhez!

            Talán egyik kor sem boncolgatta ennyire a szeretet szót, mint korunk. Könyvek tömege jelenik meg idézetekkel, a megőrzésének titkáról, a szeretetnyelvről, és mégis talán egyetlen kor embere sem szenvedett ennyit a hiányától, mint a mai ember. Kétségbeesetten vágyunk rá, keressük, kutatjuk, és mégis oly fájdalmas a hiánya, az elmúlása. Sokan mindent odaadnak érte, és mégis újra és újra kudarcot szenvednek, magányosak, sebzettek.

            Mi keresztyének azt mondjuk az Ige alapján, hogy az „Isten, szeretet.” De mit jelent ez? Kicsoda az Isten? Mit jelent az Ő szeretete? Tudjuk jól a jánosi Igét, talán fejből is, hogy „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Jn. 3,16) Igen, az Isten szeretete azt jelenti, hogy meghalt értünk a Golgotán, és feltámasztatott a 3. napon, erről szólt a húsvét, de mit jelent ez a hétköznapjainkra lebontva? Mit jelent az, hogy mi szeretjük az Urat?

Ugyanezzel a kérdéssel szembesült egykor Péter is ott a Genezáret-tó partján, amikor Jézus feltámadása után pár nappal megkérdi tőle: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ilyesmit kérdez tőle, hogy szereti-e? – csodálkozhatunk el – hiszen ő volt az, aki nem is olyan régen még ott fogadkozott, „ha mindnyájan megbotránkoznak is tebenned, én nem botránkozom.” Aztán a Gecsemáné-kertben levágta Málkus fülét. Egyrészt, hogy mesterét mentse, illetve, hogy jelt adjon az angyalok seregének, hogy lépjenek közbe, aszerint, ahogy akkor képzelték a Messiás uralmának eljöttét, hiszen minden nagy fogadkozása ellenére nem érti, amit Jézus korábban mondott a közelgő szenvedéseiről! Aztán mégsem volt jobb ő sem a többinél, elmenekült amint lehetett, és minden további nélkül letagadja Jézust a főpap udvarában, csak hogy önmagát mentse. Ugyan, mit akar még kezdeni Jézus ezzel az emberrel, hisz semmi értelme!

Mi olyan könnyen feladjuk az életben. Olyan könnyen kimondjuk az ítéletet a másik felett hibái, tévedései láttán, vagy ha egyszerűen nem úgy cselekszik, ahogy mi elvárnánk. Emberileg nézve Péter lelkesedően szangvinikus, megbízhatatlan volt, egyáltalán nem az a kőszikla, akinek Jézus mondta őt. Félreismerte volna őt az Úr? Aligha. Ha valaki, hát Jézus nagyon jól tudta, hogy az előtte álló, oly sokszor fogadkozó és elbukó ember, nem Péter, hanem csak Simon… még! Mert Ő nem azt nézi, akik most vagyunk, hanem azt, akik általa lehetünk.

A bibliai alakok közül talán Péter az egyik, aki leginkább a szívünkhöz nőtt, mert ő olyan, mint mi. Oly könnyen magunkra ismerünk az alakjában! Mi is hányszor fogadkozunk magunkban, hogy követjük az Urat, valljuk, hogy szeretjük Őt. Aztán elbukunk, amikor a tettekre kerül a sor. Sőt akár csak Péter, talán  abban a pillanatban észre sem vesszük, hogy mit csinálunk, legfeljebb később – ha ugyan rájövünk…

            De nem csupán a Jézus megtagadása, ha minden további nélkül tűrjük, hogy mások káromolják őt, vagy nem vállaljuk fel a hitünket. Sok egyéb formája és árnyalata van ennek. Hiszen mi másnak lehet azt mondani, például azt, amikor egy elit kaszttá alakítjuk a keresztyének táborát, amikor csak kategóriákban vagyunk képesek gondolkodni, hogy keresztyén, nem keresztyén, megtért, nem megtért, és bár nem mondjuk ki ezt, de érzékeltetjük. A nem megfelelő személy ki van rekesztve, vagy legalábbis elvárnánk, hogy hozzánk idomuljon.

Egy barátom írta csalódottan nekem a múltkor, hogy neki nagyon sok nem-keresztyén barátja van, aki nem csinál gondot abból, ha a másik keresztyén, és másképp gondolkodik az élet dolgairól. De valahogy a keresztyének egyből elvetik, aki nem az, vagy potenciális megtérítendőt látnak csupán benne, anélkül, hogy igazán a másik személye, élete érdekelné. Ez pedig a mai életben nagyon hasonló Péter egykori tettéhez. Szívével szerette ő mesterét, a tagadás pillanatában is, csak épp amikor másokkal került kapcsolatba, elbukott. Nem a krisztusi nézőpontból élte meg azt a helyzetet. Mi is sok esetben gyakorlatilag Őt tagadjuk meg, hiszen a keresztyénség sokaknak nem Jézus miatt nem kell, hanem miattunk, keresztyének miatt, akik sebeket okozunk, skatulyázunk könyörtelenül és szeretetlenül pont az Ő nevében.

Jézus ismeri Pétert, és ennek ellenére szereti. Erről szól a Szeretethimnusz is: „most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.” A szeretetet és ismeretet nem lehet különválasztani!

            Ma ez nem így van! A szeretet, a szerelem, legtöbb ember számára érzelem csupán. Nem azt akarom mondani, hogy nincs benne érzelem, hiszen ha szeret az ember, és meglátja a másikat, majd kiugrik a szíve a helyéből, alig várja a telefonhívását a másiknak, a másikkal akar lenni, adni, és kapni egyaránt, legyen szó szülői szeretetről, barátságról, vagy szerelemről. A szeretetet érzelemmel akarjuk megragadni. Persze a fejünkkel tudjuk, hogy jóval többet jelent, de az érzelmeinket bombázzák leginkább, ha szeretetről van szó! Nézzük csak meg a romantikus filmeket, amelyek mindig egy csókkal, vagy épp esküvői jelenettel érnek véget, de nincs ott, hogy hogyan dolgozzák fel nap-nap után a padló közepén hagyott koszos zoknik dolgát, vagy azt, amikor az édesanyának a pici gyerekek mellett alig jut ideje az urára, akire korábban mindig volt ideje. A reklámokban is mindig pajkosan szaladgáló gyerekek vannak, csodaszép anyukák, akik soha nem öregszenek meg, és nem ingerültek, hanem boldogan ugranak ki reggel az ágyból müzlit enni, vagy főzik épp a porból készült vacsorát. Nem csoda, ha ezek után rémülten vesszük észre, hogy az érzelmek hőfoka csökken, és nem tudjuk, mit tegyünk.

            De a szeretet ezeknél jóval több. Érzelmek mellett felelősség, elkötelezettség, és minden egyes szituációban meghozott döntés a másik mellett, az élet bármely területéről legyen is szó. No, ez az, ami nem ment egykor Péternek, és nem megy gyakran nekünk sem. Szeretni, és kitartani akkor is, ha a másik nem épp szeretetre méltó, vagy épp nagyon nem kellemes nekem az az élethelyzet, amiben a másik van.

            Péter szeretett, hiszen családot, megélhetést, mindent feladott Jézus hívására, és szeretete jeleként fogadkozik is, de ez a szeretet egykor még csak az érzelmeire épült. Tudja kicsoda Jézus, tudja, hogy a messiás, a Dávid Fia, de mégsem ismeri őt. Márpedig a szeretet és az ismeret együtt jár!

Az ismeret az ma mást jelent, mint egykor. Az ismeret napjainkban: tudás, műveltség, és diploma. Jézus korában a szeretet és ismeret egészen közel álltak egymáshoz. Az ismeret nem csupán intellektuális, racionális folyamat, hanem egyúttal magába foglalta a megismerés során kialakult személyes szeretetviszonyt, az engedelmességet. A szemünkkel látunk, fülünkkel hallunk, ugyanúgy a szívünkkel megértünk, megismerünk dolgokat. Az akkori kor embere tudta, hogy ismeret nélkül nem lehet igazán szeretni. A megismerés legfontosabb szerve pontosan ezért a szív volt. Nem véletlen, hogy az Ószövetség, a férfi és nő közötti beteljesedett szerelmet így írja le: Ábrahám, vagy épp Izsák megismerte az ő feleségét. Pálnál ugyanígy ikertestvérei egymásnak a szeretet és az ismeret szavak.

            Senkit és semmit sem ismerhetünk meg igazán, ha nem szeretjük. Aki a szíve mélyéig nem szeret valakit, azt nem is ismerheti meg igazán. Addig fog terjedni az ismeretünk, a másik iránt, ameddig szeretjük őt. Van egy ismerősöm, aki újra és újra megdöbbent a környezetéhez való viszonyával. Ha a barátai hibáival, hiányosságaival szembesül, és látja, hogy azok zavarba jönnek emiatt, hiszen esetleg megbántották őt, csak mosolyog, és azt mondja „ennyi belefér”. Nem lennék benne biztos, hogy mindenkinél minden beleférne. De ő a másik ember ismeretét a szívén keresztül végzi, és ekkor már az is beleférhet egy kapcsolatba, ha a másik hibázik.

            Jézus ugyanígy tekintett egykor Péterre. Nem veti őt el. Péter megtagadta mesterét, ezen nincs mit szépíteni, tette nem kicsinyelhető le, de Jézusnál még ez is „belefér”. Jézus előre tudta ezt, előre megmondta, és mégse ennek a tettének a fényében kezeli a továbbiakban tanítványát, hiszen a kiválasztása továbbra is érvényes, továbbra is emberhalász marad, a közeli és szeretett Simon, Jóna fia… aki egy napon majd Péterré lesz úgy igazán. Amikor kérdezi őt Jézus, azt Péter miatt teszi, hogy tanítványa lehessen. Isten mindentudó. Istenről tudjuk, hogy Ő a szeretet. Vagyis a teljes szeretet egyúttal teljes tudást is jelent.

Senki nem szereti, ha mindent tudnak róla. Rejtőzködünk. Ha valaki mindent tudna rólunk, sebezhetővé válnánk, kiszolgáltatottá. Nem véletlen, hogyha elmondunk valakinek egy mélyebb dolgot magunkról, gyakran a lelkére kötjük, „ezt ne mondd másnak”, mert egy harmadik talán megvetne, talán megsebezne egy váratlan pillanatban, kihasználná egy váratlan pillanatban a kapott információt.

Isten pedig valóban mindent tud rólunk. Még azokat az apróságokat is, amik fölött mi elsuhanunk, vagy épp azokat a súlyos dolgokat, amelyeket lenyomjuk a tudatalattinkba, hogy ne kelljen szembenézni velük. De Istennél nem kell félni, mert Ő a teljes szeretetén keresztül tud mindent rólunk.

Jézus ránéz az emberre, és tudja, mi van benne. Tudta mi volt a samáriai asszonyban, aki szépíti a helyzetét előtte, és mégsem alázta meg. Tudta miért volt Zákeus a fügefán, és ő mégsem gúnyolta, azt is tudta, hogy miért vallotta magát Simon bűnösnek a csodálatos halfogás után, és mégis Péternek nevezte, és emberhalászatra hívta. Jézus a földön járó Isten, vagyis a földön járó szeretet. Ezt tapasztalja meg Péter is itt a Genezáret-tó partján. Jézus szeretetén keresztül ismeri az előtte álló férfit, és ismeri meg Péter is saját magát.

„Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” „Agapász me?” Valóban jobban szeretsz, náluk, úgy ahogyan bizonygattad, Péter? Azzal az agapé szeretettel, amelyet tőlem tanultál, amely mindent odaad a másikért, amely mindennek ellenére szeret? És Péter válaszol: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” TE tudod, hogy szeretlek, de csak úgy, ahogyan tőlem, Pétertől telik. „Filó sze”. Nem úgy, ahogy Te szeretsz, de még csak nem is úgy, ahogyan tanítottad, csak úgy, ahogyan nekem megy. Itt már rég nincs szó a többiekről, akikkel hajdan összehasonlította magát. Már nem akar különb lenni a többinél. Látja már jól a maga igazi, töredékes voltát, amely oly könnyen hőzöng, fogadkozik, aki szereti ugyan Jézust, de igazán mégsem ismeri.

            Jézus tudja jól, hogy mi játszódik le benne, és a harmadik kérdésnél átveszi Péter válaszát: már nem agapéval kérdez, hanem így: fileisz me? Azt fejezi ki ez a két szó, hogy értelek téged, és én nem is kívánok tőled többet, mint ami tőled telik. De a tőled telhető szeretettel szeretsz-e? Ekkor Péter teljesen összetörik. Eddig mindig ő állt az első helyen, önmagát bizonygatta, most mintha eltűnne: „Uram, TE mindent tudsz, TE tudod, hogy szeretlek TÉGED.” Megrendülten ismétli a szót: filó sze! Szeretlek téged!

Jézus elfogadja azt, ami tőlünk telik. Ismer bennünket, és mégis, annak ellenére elfogad, mert a szeretetén át tekint reánk. Ez a szeretet hatalom, tudás és ismeret. Aki ezt mélységeiben átéli, annak engednie kell Jézus vonzásának. Valóban töredékes az ismeretünk, tükör által homályosan látjuk sokszor még önmagunkat is, ahogy egykor az ókori tükrök mutatták a beletekintőt, de ez a szeretet indíthat arra bennünket is, hogy többé akarjunk lenni, és vonzhat általunk másokat is Istenhez.

            Tizenévesen sok minden más mellett egy egyszerű mozdulat indított el igazán Isten felé, és döbbentett rá, hogy Ő mennyire valós, élő személy. Egykori gyülekezetemben az ittenihez hasonló volt a rend, csak ott nem ketten voltak, akik olvasták az Igét, majd imádkoztak az istentisztelet elején, hanem mindig egyetlen fiatal. Egyszer az egyik teológusunkra került sor, akinél a mai napig emlékszem arra, ahogy fogta a Bibliát. Nem volt abban semmi megkreált, vagy tudatos. Pont ez volt benne a szép. Tudattalanul oly sok tisztelettel, és szeretettel nyitotta ki, hogy a mozdulatra a mai napig emlékszem, szinte gyöngéden fogta a könyvet. Talán akkor először, szavak nélkül, értettem meg, hogy Isten több mint a bibliai történetek főszereplője. Ő valóságos, akit ez a fiatalember ismer, nagyon szeret és tisztel.

Péter Jézus szeretetén keresztül ismeri meg önmagát igazán, és bár első látásra úgy tűnik, kudarcot vall, hiszen egyre lentebb és lentebb kell tegye neki Jézus a lécet, mégis ekkor válik alkalmassá arra, hogy rá lehessen majd bízni nyájat, őrizőjévé, pásztorává válhasson a nyájnak. Teljes mértékben lelepleződik a gyengesége, kiszolgáltatottá válik Jézus előtt, és nem hogy megsebződne, hanem emberi gyengeségeivel együtt teszi őt Jézus azzá, akivé később válik. Hiszem, hogy ez az élmény teszi őt képessé később arra, hogy emberekkel foglalkozhasson, hogy könyörületes legyen a másik felé, amikor az még nincsen kész, amikor még csak úton van, hogy azzá lehessen, akivé Isten akarja formálni.

Addig terjed a tudásunk, annyira ismerjük gyermekünket, társunkat, a körülöttünk lévőket, akár a tárgyakat, a munkánk, vagy épp a tudományt, amennyire szeretjük. Ha nincs bennünk az a fajta szeretet, amellyel Isten tekint ránk, lehetünk mi a legjobb keresztyének, a leglelkesebb szolgálattevők, a leghűségesebb bibliakörösök, rá kell jöjjünk, hogy semmik vagyunk, annyik, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom, amelyek hangja elszáll, elviszi a szél. Így pedig nem lehet egy nyáj őrizőjévé, legeltetőjévé lenni, de még csak összegyűjtőjévé sem.

Nekünk is szükségünk van Jézussal egy olyan találkozásra, mint Péternek volt, talán már a Vele való sokéves együtt-járás idején, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy mit jelent Jézus bennünket való ismerete, és ennek ellenére való szeretete. Belőle táplálkozva élhetjük át, és élhetjük meg, hogy „a szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.” Mert lehet, hogy most még töredékes az ismeretem, sőt a szeretetem is, de egy napon, „úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.” – ahogy engem is megismert az Isten, úgy fogom én is ismerni a többi embert: agapé által. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |