| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az Úr egyházlátogatása

Olvassuk az Igét a Lukács szerinti evangélium 10. fejezetéből a 38-42. verséig:

Lukács evangéliuma 10. fejezet 38-42. vers

„³⁸Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.

³⁹Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét.

⁴⁰Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: »Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!«

⁴¹Az Úr azonban így felelt neki: »Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz,

⁴²pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.«”

Olvastuk, hallottuk az Úr szavait, imádkozzunk!

Drága mennyei Atyánk!

Hála Neked ezért az újabb vasárnapért. Magasztalunk, hogy gyermekeidként jöhetünk eléd, hogy elhívtál minket, és mindannyiunkra feladatot bízol. Köszönjük, hogy Neked szolgálhatunk az életünkkel. Hála az időért és lehetőségért, hogy nálad megállhatunk, elcsendesedhetünk, és erőt gyűjthetünk a ránk váró feladatokhoz. Taníts minket a jó részt választani. Segíts, hogy mindig a te akaratodat keressük, hogy a tőlünk telhető legjobbat tudjuk neked adni. Kérjük, bocsásd meg, amikor a saját erőnkben bízva akarunk teljesíteni előtted és mások előtt. Bocsásd meg, amikor nem Téged teszünk az első helyre. Kérünk, hogy Szentlelked által legyél itt közöttünk. Áldd meg az Ige hirdetőjét és bennünket, hallgatóit. Add, hogy ma is tanulhassunk arról, hogyan tudunk leginkább Neked tetszően élni. Ámen.

Énekeljük a 428. dicséretünk 3. és 4. versét:

Világosítsd elménket,

Gerjeszd fel a mi szívünket,

Hogy dícsérhessünk tégedet,

És áldhassuk szent nevedet.

Hajlékoddá mi szívünket

Szenteljed, kérünk tégedet:

Szíveinkben lakodalmat

Szerezz, és nagy nyugodalmat.

A Jelenések könyve 2. fejezetéből olvassuk tovább az Igét az 1-7.  versét:

Jelenések 2:1-7

¹„Az efezusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár:

²Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket.

³Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, ⁴de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.

⁵Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.

⁶Az viszont megvan benned, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit, amelyeket én is gyűlölök.

⁷Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.”

Szeretett Testvérek! Ma újra egyházlátogatás van…

Vártam egy kicsit. Szándékosan és tudatosan. Hiszen múlt vasárnap az éves, szokásos egyházlátogatás volt, amikor is az egyházmegye küldöttei egy-egy gyülekezet életét megvizsgálják.

Mit tudnak vizsgálni emberek? Azt, ami a szemük előtt van, azt, amit eléjük teszünk.

És most újra egyházlátogatás van, hiszen a fölolvasott bibliai Igénk szerint – a mai újszövetségi Ige szerint – az egyház Ura látogatja meg a gyülekezetet. Ez persze nemcsak ma van, hanem rendszeresen – az egyház Ura, aki a szíveket vizsgálja, a veséket vizsgálja. Vajon mit láthat az egyház Ura? Mit láthat az, aki azt mondja magáról, hogy „én vagyok az első és az utolsó”. Mit láthat az Úr? Mit láthatott egykor, az Efézusi gyülekezetben? – abban a gyülekezetben, amely a Római Birodalom egyik világvárosában élt, egy olyan világvárosban, ahol mindenféle nemzet megjelent, ahol különféle vallások voltak, meg azok keveréke. Egy olyan világvárosban élt és szolgált az a gyülekezet, ahol az Artemisz kultusz, vagy az efézusi Diána templom (ahogy a régi fordítás szerint ismerjük), mint az ókor egyik csodája és fontos turista helye, vagy vallási turizmus helye és célpontja ott volt. Nos az egyház Ura látogatja meg az Efézusi gyülekezetet. Az egyház Ura látogat meg bennünket is, és azt mondja: „tudok cselekedeteidről”.

Nézzük, mit mondott az Úr az akkori Efézusi gyülekezetről. Arról a gyülekezetről, amely gyülekezetben egykor Pál apostol is hosszabb ideig munkálkodott. Arról a gyülekezetről, amelyről úgy tudjuk, hogy az idős János apostol is jó pár esztendeig élt, szolgált. Arról a gyülekezetről, amely abban a korban egy erős, nagy gyülekezetnek számított?

Nos a megerősödött gyülekezet gyümölcstermő gyülekezet volt. Ilyeneket olvasunk: „tudok cselekedeteidről, fáradozásodról, állhatatosságodról”. Tudok arról, „hogy nem viselheted el a gonoszokat”, hogy megpróbáltad a hamis tanítókat. Vagyis az Efézusi gyülekezet közössége egy tevékeny, szolgáló közösség volt. Az Efézusi gyülekezet állhatatosan, folyamatosan végezte a rábízott szolgálatot. Az Efézusi gyülekezet nem viselhette el a gonoszokat, vagyis egyfajta etikai következetességgel próbált az Ige szerint élni. Ez az Efézusi gyülekezet (merthogy abban az időben is mindig jöttek hamis tanítók, akik ráadásul magukat apostoloknak nevezték) vigyázott a tanítás, az evangéliumi tanítás tisztaságára, nagyon helyesen. Az Efézusi gyülekezetről azt mondja az egyház Ura, hogy „terhet viseltél az én nevemért”. Bár ennyi szépet és jót elmondhatna az egyház Ura a Nagyerdei gyülekezetről, mirólunk!  

Sok szépet olvasunk itt. Sok nagyszerűt olvasunk itt.

Az előbb olvasott Lukács evangéliuma 10. fejezetében található ún. Mária, Márta történetéből eszünkbe juthat, hogy Márta is dicséretet kapott: Márta, sokat szorgalmatoskodsz, sokat fáradozol. Nagyon tevékeny vagy.

Az Efézusi gyülekezetet is megdicséri az egyház Ura. Nem az egyházmegyei küldöttség, nem emberek – az Úr. Ez az egyik része persze mindannak, amit az Úr ennek a gyülekezetnek mond. Ez az egyik része annak, ami az egyházlátogatásnál az Úr részéről elhangzik. Van azonban egy másik része is: „de… nincs meg már benned az első szeretet”. Úgy gondolom, hogy talán ez a mondat a legismertebb sokunk számára a Jelenések könyvéből, a hét gyülekezetnek írott levelek közül, az Efézusi levélből: „nincs meg már benned az első szeretet”.

Egy igehirdető egyszer így fogalmazta meg: „Isten a szeretet cselekedeteit nem annyira nagyságuk, mint indító okuk szerint méri meg”. És ezt nagyon érdemes megjegyeznünk. Mert minket is megtéveszt nagyon sokszor a mennyiség. Az Úr azonban, aki a szíveket vizsgálja, ő az indító okokat nézi. Mert különböző okokból lehet nagyot is teljesíteni. Gondoljunk arra, hogy valaki vetélkedőn vesz részt, arra készül föl. Gondoljunk arra, hogy valaki sportversenyre készül, mert ő magának akarja a dicsőséget, és sokat fárad érte. És esetleg meg is szerzi az aranyérmet. De az indító ok nem egyszer: nekem, az én nevemnek legyen dicsőség! Én kerüljek az újságok címlapjára! – legalább egyszer-kétszer, mert aztán majd jönnek mások, és őket helyezik oda. Isten, aki újra és újra meglátogatja a gyülekezetet, vizsgál bennünket, a szeretet cselekedeteit tehát nem annyira nagyságuk miatt – mint ahogy mi szoktuk, hogy „hú de sokat cselekedett!” –, hanem az indító okuk miatt, és az alapján vizsgálja meg. Mert kiderülhet, hogy néha nagyon sokat cselekszik az ember, de az indító ok az eléggé tisztázatlan, netalán tisztátalan.

Nos: „nincs meg már benned az első szeretet”. Nagy veszély volt ott Efézusban, és minden megerősödött gyülekezet életében nagy veszély tud lenni (a mi életünkben is nagy veszély tud lenni), hogy miközben sokat fáradozunk, miközben a tanítás tisztaságáért küzdünk, miközben igyekszünk szolgálni állhatatosan, aközben megfeledkezünk magáról az Úrról. Már a feladatok vannak a középpontban, már az ügyekért dolgozunk, amelyek állítólag, eredetileg az Úr ügye, az Úr feladata, az Úrtól ránk bízott szolgálat, de valójában nagyon hamar bekövetkezhet az, hogy az ügyek már fontosabbak, mint maga az Úr. Vagyis itt valami felborult. Nagy az aktivitás, de valami kezd felborulni. És az első szeretet környékén vagyunk már, amikor az ügyek már fontosabbak, mint maga az Úr. Akkor ugyan még van gyümölcs, még van eredmény, lehet, hogy látványos eredmény is van, de egy vészes lejtőn indult el az ember és egy gyülekezet.

„Nincs meg benned az első szeretet” – hangzik a kritikai észrevétel. Vagyis, már alig van meg a szeretetnek az a lángolása, amely egykor megvolt az Úr iránt. Már az Úr jelenléte nem annyira fontos. Már az ügyekért lángolunk, ha még lángolunk. Már az ügyekért, már a feladatokért. Ezt én csinálom, azt te csinálod! Én téged túlteljesítelek, én a szolgálatban is nagyobb vagyok! Én vagyok az első! És ez egy nagy buzgóság, és egy darabig mozgathat is bennünket. De hol van az Úr? Hol van az a szeretet, amely megragadott egykor bennünket? Hol van az Úr iránti szeretet? Vajon nem az ügyek, a feladatok iránt lelkesedünk még? Kérdés az, hogy meddig persze. Meddig tudunk lelkesedni így majd a feladatokért.

Bizony megkísérthet bennünket is az, ami az Efézusi gyülekezetet is (egy erős gyülekezetet kísérthet meg ez elsősorban), megkísérthet tehát bennünket az is, hogy valami “szent pótlék” lesz, az veszi át az Úr helyét a gondolkozásunkban, a szívünkben és a szeretetünkben. Ez a “szent pótlék”, ez lehet maga az egyház is, mint intézmény. Lehet a magunk cselekedete is: Én ezt tettem!, és akkor esetleg egymáson is túllicitálunk. Állítólag az Úrért. De tapasztaltam már többször olyat, amikor egyfajta versengés alakult ki egy-egy olyan településen, ahol mondjuk kétféle felekezetben éltek a keresztyének. Mi ekkora tornyot építettünk! No akkor mi nagyobbat fogunk építeni! Hát az Úrért! De biztos, hogy itt az Úr dicsősége volt, az Úr iránti szeretet volt a középpontban? Vagy pedig a magunk dicsősége? Mi túlteljesítünk a másik közösség tettein is. És ilyenkor egyfajta “szent pótlék” elfoglalja az Úr helyét. Még vannak ágak, még gyümölcs is van, még van cselekedet, sőt nagyon nagy aktivitás is lehet, de a gyökerek, a lelki gyökerek kezdenek elszáradni. Az Úr iránt való szeretet, amivel indult a keresztyén életünk, tehát ez a bizonyos első szeretet, ez már kezd elsorvadni.

Milyen következményei lesznek mindennek? Amit egykor az Úr iránti szeretetből tettünk, azt most már szokásból tesszük, most már talán a tradíció miatt tesszük, netalán csak illendőségből – hát egy keresztyén ember illendő, hogy így cselekedjen. Vagyis nehogy mások megszóljanak, hogy állítólag keresztyén vagyok, és nem úgy cselekszem. Lehet, hogy rutinból cselekszünk (egyébként jót cselekszünk), lehet, hogy megüresedő formává válik, lehet, hogy kegyes kötelességgé válik mindez. De még tesszük. Még van erőnk. Még úgymond gyümölcse van mindennek. És ezek egy darabig még mozgatnak. De egyre kevésbé tudnak inspirálni. Ilyenkor következik be az, hogy belefárad az ember. Ilyenkor következik be az, hogy egyre kevésbé látjuk az értelmét, kevésbé lelkesít, és egyre kevésbé látjuk az örömöt benne. Ilyenkor következik be az, ami Mártánál, akit megdicsér az Úr ugyanúgy, mint az Efézusi gyülekezetet: sok mindenért aggódsz, nagyon szorgalmas vagy. De ez a nagyon szorgalmas Márta, miközben nagyon sok mindent úgymond az Úrért és tanítványaiért akart tenni, aközben már az Úr kiesett a látóképből, már magát a feladatot szerette, már azért lelkesedett. Aztán sok volt a feladat, belefáradt, és odamegy az Úrhoz, és felelősségre vonja. Odavan a lelkesedés. Belefárad az ember. Még kötelességszerűen egy darabig csináljuk, aztán a nagy lelkesedés egyre inkább csökken. És akkor jön a panaszunk, jön a keserűségünk, jön az összehasonlítgatásunk, jön a felháborodásunk: még meg se köszönték!, meg sok mindent tudunk ilyenkor aztán gondolni, netalán mondani. Még kötelességszerűen csináljuk, aztán elmaradozunk belőle, aztán már nem csináljuk. Hát minek csináljuk, ha úgyse ismerik el?!

Nincs meg az első szeretet bennünk. Márta is előállt, és azt az Urat vonja felelősségre, akiért állítólag ő szorgalmatoskodott. Hát akkor mennyire az Urat szerette, vagy mennyire azt a feladatkört, hogy én nagyszerű háziasszony tudok lenni, és én olyan vendéglátást fogok csinálni, hogy mindenki ezt fogja emlegetni a környéken. Az Urat már el is felejtik.

Mi hányszor vagyunk így gyülekezetben is, hogy én olyan szolgálatot fogok végezni, hogy rólam fognak beszélni. Ja, hogy az Úr is! Hát nem baj, hogyha néha majd Róla is.

Aztán ha nem jön ez az eredmény, akkor elmarad ez a szolgálat, netalán megsértődünk. Márta is fölháborodott, kiábrándult, csalódott és ment zúgolódni.

Hogy is van hát akkor mindez? – ez a bizonyos első szeretet? Mert ezt gyakran félre szoktuk érteni. Gyakran nem könnyű lefordítani ezt a görög kifejezést. Gyakran úgy szoktuk érteni, hogy igen, a megtérésünk első nagy fellángolása és lelkesedése, és hogy ez nem így van tíz, húsz, harminc év múlva. Gyakran úgy gondolják sokan, hogy ahogy két fiatal egymásba szerelmes lesz és lángol, és ha csak egymásra tudtak pillantani, már elolvadnak egymás tekintetétől; gyakran úgy gondolják sokan, hogy amikor két fiatal egymás kezét először megérinthette és odáig voltak, aztán később már kezet foghatnak, az sem mozgatja őket. Itt nem erről van szó. Itt valami másról van szó.

Miről? Hogyan kezelhető ez a gyökérbaj? Mert itt egy nagyon aktív, egy sok dicséretet kapott gyülekezetben meglévő gyökérbaj az, amiről az Úr beszél. Még ágak vannak, még gyümölcs van, még cselekedetek vannak, még megy a szekér, de valahol, pont a lelki gyökereknél kezd baj lenni.

Hogyan kezelhető tehát ez a gyökérbaj? Az egyházlátogató, az egyház Ura, Jézus, tud és akar segíteni. Nem egyszerűen csak megdicséri, meg elmarasztalja az Efézusi gyülekezetet, hanem segíteni akar.

Először is: térj meg és emlékezz vissza, hogy egykor, hogyan is cselekedtél! Emlékezz tehát, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet. Az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet. Nem azt olvassuk, hogy és újra úgy lángolj, mint a szerelem kezdeti napjaiban, hanem ugyanolyan lelki indíttatásból cselekedjél, mint ahogy korábban cselekedtél. Ne a megszokás, a tradíció, a “most már egymással vetélkedünk” – ne ez mozgasson! Bár ennek is lesz eredménye, és látszólag még mintha az Úrért is történt volna. De nem erről van szó.

Az egyházlátogató Úr az akkori gyülekezetnek is ezt mondja, hogy emlékezz vissza, állítsd helyre a sorrendet. Az Úr legyen az első helyen. Szereteted legeleje, legjava, az az Úré legyen, és majd azután az Úr ügyeié. Amikor mi ezt úgy szép lassan megcseréljük, és már az Úrért való (az én nevemért, ahogy itt olvastuk), az Úrért való cselekedeteim nagyobb hangsúlyt kapnak, mint maga az Úr, már a magunk tetteit jobban szeretjük, mint magát az Urat. No itt borult föl valami.

Emlékezz vissza, hogy ez nem így volt még korábban életedben. Hanem az Urat szeretted, és ezért cselekedtél. No ezt állítsd vissza! Ez álljon helyre, hogy az Urat szeresd.

Mit is mondott Jézus Mártának, aki nagyon szorgalmas volt, az Úrért akart dolgozni? De valójában már inkább a saját lendülete vitte őt! Megdicséri, hogy szorgalmas vagy, de a jó rész az az, hogy most, ahogy testvéred Mária ide leült, és itt van, és a közösséget velem vállalja és figyel a tanításomra. Most az Úr legyen a középpontban. Most azért jöttem, hogy veletek legyek. Hogy közösségben legyünk. Ez legyen az első helyen. Majd a megfelelő helyen a vendéglátás (már az adott történet szerint), a szolgálatod, majd az is sorra kerülhet. De hogyha megjöttem, és én már nem is kellek neked, te elvonulsz, és te nagyon tevékenykedsz, csak az Úr, én maradok ki. Hát akkor miért jöttem? Mi áldás lesz neked ebből?

Mária leült, és ideje, figyelme legjavát, legelejét, szeretete legelejét az Úrnak adta. Ez az a bizonyos első szeretet. És ez az az első szeretet, amire nekünk is emlékeznünk kell. Időnk, erőnk, szeretetünknek a legelejét, legjavát adjuk az Úrnak. Ne a cselekedeteknek úgy, hogy az Úr már-már kimarad. Mert akkor a cselekedetek kerülnek a középpontba, akkor én kerülök, az ember a középpontba, az én teljesítményem, és előbb-utóbb az én dicsőségem is. Amit el is várok, hogy ismerjenek el az emberek! De ez nem sokáig fog erőt adni és örömöt adni nekünk.

Az egyházlátogató Úr az Efézusi gyülekezetet is próbálja gyógyítani, megelőzni mielőtt nagy lesz a baj. Még dicséretesen fáradoznak, még dicséretesen vannak gyümölcsök, de az, aki a szíveket, veséket vizsgálja, látja, hogy az Úr, akinek az első helyen kellene lenni a szeretetünkben, már a második helyre szorult, mert már a tevékenységünket jobban szeretjük, mint magát az Urat.

Szól az Úr, időben szól. Mindig az Urat szeressük először és azután az ő ügyét. Erre is igaz lehetne egy kicsit az aggodalmaskodással kapcsolatosan, ami elhangzik, hogy „keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, a többi pedig mind megadatik”. Először az Urat szeressük, és mindig az Urat szeressük, akkor lesz elég erőnk, motivációnk ahhoz, hogy az ő ügyében szolgáljunk. De úgy szolgálni az Úr ügyében, hogy az Úr már a második helyre kerül, az első szeretet az már másé, ez egy veszedelmes lejtő.

Szeressük hát így mi is először az Urat. Mindenekelőtt az Urat, és ebből a szeretetből fakadjon minden cselekedetünk, minden szolgálatunk. Csak így lesz erőnk, lelkesedésünk helyesen, tartósan jó gyümölcsöt teremni, bármilyenek is a körülmények, és bármilyen legyen is a világ körülöttünk.

Az első szeretet. Igen. A parancsolat azt mondja, hogy „én az Úr vagyok a te Istened, és ne legyenek én előttem isteneid”. Engem szeress legelőször is. A „szeresd az Urat, a te Istenedet” ezt jelenti, hogy még az Isten ügye sem kerülhet az Isten elé, hanem az Urat szeressük, és ebből a szeretetből lesz mindig elég erőnk, hogy állhatatosak legyünk, hűségesek legyünk a fáradozásban, az Úr ügyéhez való munkálkodásban, sőt sok örömöt találjunk mindebben.

„Térj meg…” – mondja az akkori egyházlátogató Úr, és mondja ma is, nekünk is az Úr, mai Nagyerdei gyülekezetnek is: Térj meg! És vissza kell térnünk ahhoz, hogy először és mindenekelőtt az Urat szeretjük. És ezért szolgálunk neki. Ámen.

Csak te kellesz én Uram,

Benned mindent meglelek:

Támogasd, ki elzuhan,

Gyógyítsd meg, ki vak s beteg.

Szent szavadra hallgatok.

Tévedés az én bajom,

Én hamisság s bűn vagyok,

Te igazság s irgalom.

Kegyelem vagy, égi jó,

Mely minden bűnt eltörül.

Hagyd, hogy gyógyító folyó

Tisztogasson meg belül.

Élet-kút vagy, lüktetés,

Vízmerítni drága hely,

Ó buzogj fel bennem és

Öröklét felé emelj.

300. dicséret 3. és 4. vers

Hálát adunk Istenünk, hogy kijelentetted magad számunkra, és megismertetted velünk akaratodat, üdvözítő tervedet. Magasztalunk, hogy Jézus érdeméért megbocsátottad bevallott vétkeinket, és visszafogadtál gyermekeiddé bennünket.

Hálát adunk, hogy elhívtál a szolgálatra, hogy a veled való közösség örömét, szépségét, békességét árasszuk tovább az emberek felé. Hálát adunk, hogy fáradozhatunk a Te ügyedért, egyházunkért, gyülekezetünkért, családunkért. Bocsásd meg, hogy olykor szolgálatunk már inkább csak kötelességteljesítés, elvárásoknak, szokásoknak való megfelelés volt. Bocsásd meg, amikor belefáradtunk, és örömtelenül, lelkesedés nélkül cselekedtünk. Bocsásd meg, hogy így kevésbé tettük vonzóvá mások számára a Te utadat. És bocsásd meg, hogy gyakran már az ügyek, feladatok vannak az első helyen szeretetünkben, és nem Te. És bocsásd meg, hogy elhalványult bennünk az irántad való szeretet, és ezért szolgálatunk elvesztette erőforrását, célját és értelmét. Segíts mindig Rád figyelni, segíts először Téged szeretni. Segíts mindenekelőtt Hozzád ragaszkodni a legjobban. És kérünk, segíts, hogy az irántad való szeretet legyen minden szolgálatunk mozgató ereje.

Könyörgünk így gyülekezetünk, egyházunk lelki újulásáért. Kérünk, hogy ments meg bennünket attól, hogy már csak megszokásból igyekezzünk jót tenni. Könyörgünk városunkban lelki ébredésért, hogy az irántad való szeretet töltse be sokak életét. Könyörgünk a konfirmációra készülő fiataljainkért, a tervezett ifjúsági nap áldásaiért. Kérünk betegeinkért, gyászolókért, azokért, akik az élet terheivel jönnek Hozzád, hogy Nálad találjon lelkük gyógyulást. Könyörgünk mindazokért, akik szívük örömével tudnak jönni a Te hajlékodba, hogy ez az öröm hálaadás legyen bennük. És könyörgünk nyári táborunkért, Te készíts bennünket, hogy áldás legyen. Áldás legyen a Veled való és előtted való testvéri közösségünk. És könyörgünk épületünk bővítésének anyagi forrásaiért is, hogy miközben szolgálatunkat igyekszünk végezni, parancsold ki az ahhoz szükséges külső kereteket.

Segíts Urunk, hogy a Te egyházlátogatásod szelíd szava által megújuljunk az irántad való szeretetben, és így örömmel szolgáljunk Neked. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |