| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A mindennapi kenyér

Máté evangéliuma 6. fejezet 11. vers

…mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma…

Mára már nagyon megváltozott a világ. A kenyeret otthon dagasztották és sütötték az asszonyok. Komoly munka volt. Ma leszaladunk a boltba, és veszünk frisset, vagy beleöntjük a tésztakeveréket a kenyérsütő gépbe. Ha ránk penészedik, kicsit morgunk, és kidobjuk, majd veszünk egy újabb csomaggal. A szemétledobóban gyűjtötte egykori szomszédom a száraz kenyeret, és láttam, micsoda darabok kerültek így ki a konyhából! A kenyérnek nincs ma igazi becsülete – legalábbis sokak számára.

Régen, ha a szegényekre gondolt az ember, akkor a falujának, vagy épp városának – itt gondolhatunk akár Debrecenre –, koldusai jutottak eszébe. Ezeket az embereket rendszeresen segítették. Ma is van ilyen koldusa Debrecennek, talán nem is egy, akinek a személye szinte fogalom.

Azonban mára valami egész mással is szembe kell nézzünk ennél a kérdésnél. A kenyér-kérdést egyszerűen nem lehet egy legyintéssel elintézni. Mégpedig azért nem, mert nagyon kontrasztos az a kép, amely elénk tárul. Nem mindenki, de az emberek igen nagy része pazarol. Érdemes megvizsgálni, hogy hetente mennyi ételt dobunk ki. Vagy egyáltalán miket eszünk, és főleg mennyit. Mennyi olyan ételt, amely nem a létfenntartáshoz kell, hanem egyszerűen szeretjük, mert élményt jelent az evés. Nincs is ezzel semmi gond! Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy mi milyen egyszerűen imádkozzuk: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!”. Valahogy nincs igazi súlya, tétje ennek a mondatnak. Természetes, hogy van étel az asztalon. Sok gyerek nem is érti igazán, hogy miért kell evés előtt és után hálát adni, hiszen a legevidensebb dolog, hogy többféle ételből választunk akár naponta több alkalommal is az asztalhoz ülve.

De tanítottam már olyan csoportban, ahol nem azon akadt fenn a gyerek, hogy hálát kellene adni vacsora után, hanem azon, hogy mit jelent a vacsora szó. Közvetlen környezetünkben nőnek fel gyerekek, akik otthon nem esznek nemhogy eleget, de semmit. A miértje ennek egy másik kérdés. A mi környezetünkben is lehet olyan család, és talán észre sem vesszük, ahol a gyerek felkiált, amikor adnak nekik valamit, hogy „de jó, ma még nem is ettünk!” Nem biztos, hogy elsőre észrevesszük őket, mert nincs az emberekre ráírva, és sokuk megalázónak is érezné, ha kiderülne.

Gyakran elgondolkodom, hogy az ő szájukból mit jelent Jézus imájának ezen mondata! A minap olvastam az Interneten: "a 850 millió félig éhezőnek minősülő ember fele gyerek. A legtöbb gyerek Indiában (több mint 100 millió) és Kínában (csaknem 40 millió) éhezik. Ezenkívül Ázsia és Afrika többi országában összesen 100-100 millió ilyen gyerek tengődik, Latin-Amerikában pedig 30 millió a számuk. Végre meg kell oldani ezt a XXI. század számára oly szégyenletes problémát." Hazudott volna Jézus, amikor azt ígérte, hogy gondoskodik rólunk? A számok ezt mutatják! Percenként igen sokan halnak éhen naponta!

            Nem Isten hibázott. Ő egy gyönyörű, gazdag világot adott az embernek. Ő ránk, emberekre bízta azt, hogy őrizzük és műveljük. Az más kérdés, hogy mi ezt hogyan tesszük! Hogy látunk-e magunkon kívül másokat is?

Nigériában pl. több mint 800 000 öt évesnél fiatalabb gyerek éhezik. Az ENSZ egy 16 millió dolláros segélyalapot akart létrehozni, de hónapok alatt csak 3,8 milliót sikerült összegyűjteni a tagországoktól. Ez annak fényében érdekes kérdés, ha megnézzük egy-egy nagyobb világvállalat egy éves hasznát…

Ezek a gyerekek messze vannak, arctalanok, és mi rezignálttá váltunk. Annyi borzalmat látunk nap-nap után a TV-ben, hogy minden további nélkül átkapcsolunk egy másik csatornára, ha kiborzongtuk magunkat a látottakon, talán az épp vacsoraidőben menő magazinműsorok alatt.

De lehetne közelebb is menni, mondjuk Kárpátaljára, hol szintén tömérdek ember és gyermek hal meg, mert nincs elég ennivalója, mert nincs orvosi ellátás, és képtelenek segíteni magukon, mert nincs miből. Igen, a kormányok lehetnének ügyesebbek az ország vezetésében, de az a kukába kidobott kisgyerek ugyan mit tehet arról! Vagy azok a kárpátaljaiak, akik a földön fekszenek a gyógyszertelen kórházakban?

Nem nekünk kell megváltoztatni mindent, hiszen képtelenek is lennénk rá. Ráadásul egy-egy akció erejéig össze szoktunk fogni, és segítünk. Itt sokkal inkább a világlátásunkról van szó. Arról, hogy nem csukhatjuk be a szemünket a hétköznapokban, és nem mutogathatunk mindig másokra. Isten ránk is bízta a világ szegényeit, elesettjeit! Küldetésünk van feléjük!

Nagyon tetszett egy amerikai család hozzáállása, aki egy afrikai kisfiút támogatott napi 1 dollárral. Minden reggelinél egy tányérkára odatették az 1 dollárt egy kistányérra, amely fölött ott volt egy kisfiú képe. Ez a pénz ott annyi, mint itthon 1 százas, semmi, de annak a kisfiúnak egy napi élelemre elég! Havonta küldték azt a pár dollárt, a kisfiú pedig rendszeresen írt nekik. A család úgy nézett arra az idegen gyermekre, mint távoli családtagra egy idő után. Lehet kritizálni ezt a gyakorlatot, de legalább tettek valami kicsit minden egyes nap.

Isten rajtunk keresztül adhatja meg másoknak a mindennapi kenyeret. Jézus közösséget vállalt egykor ezekkel az emberekkel. Nem véletlen, hogy azt mondja: „a MI mindennapi kenyerünket!” Ő maga is tudta, hogy mi az éhség, tudta, hogy milyen komoly dolog a fizikai szükség. Nem csupán a lelkiekről beszélt ő egykor, hanem a fizikai szükségeket is jött megelégíteni. Nem véletlen az 5000 majd 4000 ember megvendégelése, a kánaáni csoda, vagy épp a csodálatos halfogás. Ő tudta azt, hogy milyen borzalmas az, ha nincs mit enni. Éhes embernek nem lehet Isten szeretetéről beszélni! Előbb meg kell etetni, és utána talán érdekelni fogja, amit mondunk neki!

De azt is tudta, hogy milyen borzalmas az, amikor az ember lelkileg éhezik! Nem véletlen, hogy az utolsó este a kenyeret töri meg, és mondja, „ez az én testem.” A fizikai és a lelki dolgoknak találkoznia kell. A mi életünkben is, akik élünk, és van mit együnk, de lelkileg kárt vallunk, Isten nélkül, vakon tapogatózunk, és azok életében is, akik talán éheznek, de egy-egy konferencián keresztyének milliói gyűlnek össze az utcákon!

„Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted.” (Ézs. 58,8) Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |