| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Jézus az Út…

„Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraira dicsérettel. Adjatok hálát neki, áldjátok nevét, mert jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre.” Ámen.

János evangéliuma 14. rész 1-11.

„¹»Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.

²Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?

³És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.

⁴Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.«

⁵Tamás erre így szólt hozzá: »Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?«

⁶Jézus így válaszolt: »Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. ⁷Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt.«

⁸Fülöp így szólt hozzá: »Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!«

⁹Jézus erre ezt mondta: »Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát?

¹⁰Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit.

¹¹Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek«.”

Imádkozzunk!

Urunk, Édesatyánk! Hálát adunk neked, hogy a Te kegyelmed által ma is együtt lehetünk a Te házadban, és hallgatjuk a Te Igédet, mellyel tanítasz bennünket. Köszönjük neked az elmúlt hét ajándékait, vagy a mai megpróbáltatásait. Köszönjük, hogy örömünkkel és nehézségeinkkel Hozzád fordulhatunk. Kérjük, add, hogy Igédet szívünkbe fogadjuk, megtartsuk, hogy erőt adjon és vezessen bennünket. Kérjük, áldd meg az Ige hirdetőjét és hallgatóit. A mi Urunk Jézus Krisztus nevéért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Készítsük a mi szívünket az igehirdetés meghallására a 166. dicséretünk 1. és 2. versét énekelve:

Urunk, Jézus fordulj hozzánk,

Szent Lelkedet ma töltsd ki ránk,

Kegyelmeddel minket segélj,

Az egy igazságra vezérlj.

Nyisd meg szánkat hál'adásra,

Készítsd szívünk buzgóságra,

Hitünk s értelmünk neveljed,

Neved velünk ismertessed.

A már felolvasott szakaszból János evangéliuma 14. részéből a 6. verset olvasom:

János 14:6

„Jézus így válaszolt: Én vagyok az út az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”

Szeretett Testvérek!

A hosszabban felolvasott szakaszban többször hallottunk Jézus részéről kis helyreigazítást, kis korholást, szelíd dorgálást a tanítványok felé.

Most a lübecki Krisztus-szobor feliratát olvasom föl. Gondolkozzunk el rajta, és a Szentlélek mutassa meg, miben igaz ez a mi életünkre:

JÉZUS PANASZA

Ti Mesternek hívtok - és nem kérdeztek engem.

Útnak neveztek - és nem jártok rajtam.

Világosságnak hívtok - és nem néztek rám.

Életnek neveztek - és nem kerestek engem.

Bölcsnek hívtok - és nem követtek engem.

Hatalmasnak neveztek - és nem kértek engem.

Irgalmasnak hívtok - és nem bíztok bennem.

Igazságosnak neveztek - és nem féltek tőlem…

Ha egyszer örökre elvesztek - ne okoljatok engem!

(A lübecki Krisztus-szobor felirata)

Hangsúlyozom, ez egy költemény, ez egy elképzelés, de mégis sok mindenben igaz lehet, akár bármelyikünk életére. Ez a panasz nemcsak nem hívőknek szól, sőt mondanám, hogy inkább a hívőknek szól, hiszen már valamiféle keresésről szó van. Már valamiféleképpen Jézusra néz, aki elolvassa ezeket a szavakat.

De eszünkbe juthat a néhány hete olvasott könyv, a Jelenések könyve, amikor találkoztunk a Bibliában is azzal, hogy Jézusnak panasza van ellenünk, akár gyülekezetek ellen. Két hete innen a szószékről hangzott, hogy „az a panaszom ellened, hogy nincs meg benned az első szeretet”.

Aztán, ha tovább olvassuk a leveleket ott a Jelenések könyvében, akkor van ilyen panasz is, hogy vannak, akik a nikolaiták tanítását cselekszik. Vagy: van, ahol eltűrik a hamis prófétákat; nem találtam a te cselekedeteidet teljesnek.

Itt a felolvasott Igénkben szelíd dorgálás a tanítványok felé hangzik. És ha figyeltük, akkor már ott kellene hogy legyen a bizonyosság a tanítványok szívében, mégis ezt mondja Jézus, hogy nyugtalankodtok: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek…”. Aztán, már ismerni kellene sok mindent, azt mondja: „annyi ideje veletek vagyok és nem ismertél meg engem?”.

Vagy annyi tanítást hallottál, és így mondja Jézus: „Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és Ő bennem?”. És még valószínű folytathatnánk több bibliai Igével, hogy mi a panasza Jézusnak ellenünk, miben nem találja a mi cselekedeteinket teljesnek, miben nem találja a mi gondolkozásunkat teljesnek.

A felolvasott Ige még a szenvedéstörténet előtt szólt a tanítványokhoz. Még a tanítványok nem igazán értik a kereszt titkát, még nem jött el hozzájuk úgy a Szentlélek, mint majd el fog jönni pünkösdkor. De mi már megérthettük a kereszt titkát, mi már vehettük a Szentlelket, és mégis sok tekintetben igaz lehet, hogy valami panasza van ellenünk az Úrnak. Talán mi is nyugtalankodunk: hogy is lesz az az út, hogy is van az az út az Atyához; hogy is kell nekünk megtalálnunk az utunkat, a helyünket ebben a világban.

Jézus fel akarja készíteni az ő tanítványait, hogy amikor visszamegy az Atyához, hogyan boldogulhatnak, hogyan találják meg azt az utat, amin járniuk kell, és hogyan találják meg majd az Atyához vezető utat akkor, amikor ők is meg kell, hogy váljanak a földi élettől. Egyértelműen mondja Jézus: elmegyek, hogy helyet készítsek nektek, hogy majd visszajöjjek, és magamhoz vegyelek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok – ha majd elmentem újra jövök.

És itt az a probléma, hogy Jézus már szeretné azt látni a tanítványoknál, hogy ismerik ezt az utat, teljes bizalommal elfogadják ezt az utat, ezt a lehetőséget. És akkor megszólal Tamás, és azt mondja: nem tudjuk hová mégy, nem tudjuk az utat, nem ismerjük ezt az utat. És a tanítványok bizonytalansága sokszor sajnos akár még hívő emberekre is érvényes, talán még nálunk is felfedezhető.

Talán említettem már éppen erről a szószékről – olyan mély nyomot hagyott bennem –, egy evangélizáció alkalmával, ahol egy idősebb lelkész szolgált az előző gyülekezetünkben, egy szintén idős presbitert megkérdezett ez a lelkész testvérünk:

– Na, és mi lesz bátyám, hogyha majd meg kell válni ettől a földi élettől?

És akkor a bátyja annyit mondott csak:

– Hát majd lesz valahogy, majd az Isten elintézi.

Igen, nem volt meg a bizonyossága. Nem volt meg az a bizonyossága, hogy Jézus utat készített. Nem tudott rá válaszolni azzal a bizonyossággal, hogy én tudom, hogy elment érettem az Úr Jézus, és helyet készít számomra az ő országában.

De sajnos jellemző ez a földi élet során sok-sok keresztyénre is, hogy ebben a bizonytalanságban él: ez a jó vagy nem? Én még emlékszem azokra az időkre, amikor én magam is gondolkoztam, hogy vajon valóban a Krisztus útja a jó út? Vagy keressünk valami mást? És talán ma is nagyon sokan vannak, akik így gondolkoznak, hogy jó, hát megismerem, de nem biztos, hogy ezt választom. Nem biztos, hogy ez az, ami nekem kell.

De sajnos már olyan is van, amikor valaki rálép erre az útra és még mindig bizonytalan. Még mindig nem biztos abban, hogy ez az egyedüli út, ez a lehetőség a számára.

Valaki így fogalmazott, hogy a mai keresztyének sokszor olyan sápadtak és fakók, mert nincs meg bennük a bizonyosság afelől, hogy valóban ez a jó út, és valóban ez az út az Atyához. Olyan bágyadt, szürkévé válik minden az emberek életében, mert nincs meg a belső bizonyosságnak az az elevensége, vagy talán elveszett az idők folyamán. Nincs meg a megfelelő belső erőforrás sokak életében, és csak tétován mennek az útjukon. Nincs meg a cél és nincs meg a bizonyosság, hogy hová is haladunk. Van, aki sok-sok feladatot talál, de közben elveszti maga elől az igazi célt. A tanítványok napról-napra ott voltak Jézus mellett, talán apró dolgokban engedelmeskedtek is neki, de nem látták a nagy engedelmességnek az áldását, az előre néző célját magukban.

Most, hogy Jézus készítgeti a tanítványait arra az időre, amikor nem lesz ott közöttük, Tamás hangot ad ennek, hogy nem tudjuk az utat. És ebben az időben az út kifejezéshez más asszociáció, más gondolat is társult. Volt a görög gondolkozásnak egy olyan véleménye, miszerint az embernek nagyon zegzugos, nagyon nehéz utakat kell megtenni addig, amíg találkozhat az Istennel.

De volt ez a vallásos gondolkozásban is, hogy miket kell teljesíteni, amíg valaki találkozhat Istennel. És ezzel szemben Jézus most egyértelműen mondja: „én vagyok az út”; nyisd ki a szemed és nézz fel, és vedd észre, és vedd észre, hogy én vagyok az út. És Jézus nem azt mondja itt, hogy most én majd elmagyarázom neked, hogy hogyan kell élned, hanem azt mondja, hogy: „én vagyok…”. Ez a kijelentése önmagáról azt jelenti, hogy ő mindent magába foglal arról az útról, ami számunkra fontos lehet.

Vannak elképzelések az ember életében. Sokan úgy gondolják, hogy úgy tudom meg majd, hogy melyik a jó út, mint ahogy egy kísérlet mutatja: egereket labirintusba tereltek, és ezek az egerek kapják az ütést, ha rossz útra tértek; akkor keresnek egy másik utat, szaladgálnak össze-vissza, nem találják a helyes utat. Sokan így gondolkoznak, hogy nekünk embereknek is így kell tenni, hogy kipróbáljunk utakat, és rájövünk, hogy melyik a nem út, melyik nem jó út.

De ne felejtsük el, hogy a mi Istenünk a mi számunkra adott egy térképet, adott útirányt, adott célt, és nem kell nekünk össze-vissza rohangálni és keresgélni az utat utak között, hanem megkaphatjuk az útbaigazítást bármikor. Megkaphatjuk tőle, megkaphatjuk közvetlenül az ő Igéje és Lelke által. De ehhez az szükséges, hogy felismerjük, hogy a mi utunk az engedelmesség útja. Nem a magunk feje után való rohangálás, hanem az engedelmesség útja. És Jézus ebben is példa a mi számunkra. Ebben legnagyobb példa, hiszen Ő az egész élete folyamán az Atya akaratát cselekedte. Engedelmes volt halálig, a keresztfának haláláig. De ahogy ebben az Igében ki van fejezve: én azt mondom, amit az Atyám szólt. Nem a magamét mondom, hanem együtt az Atyával szólunk. Igen, Jézus tökéletesen engedelmeskedett az Atya akaratának. Ne úgy legyen, ahogy én akarom – mondja az imádságában – hanem, amint te. Tudunk-e ilyen engedelmesek lenni? Akarunk-e ilyen engedelmesen a teljességben, a teljes cél felé menni?

A légi irányításnak, a repülés tudományának az a jellemzője, hogy a repülősöknek, a pilótáknak tudniuk kell, hogy milyen törvényszerűségek hatnak a levegőben rájuk, és ezeknek a törvényszerűségeknek megfelelően kell nekik haladni. Közben pedig kapcsolatban kell hogy legyenek az irányító toronnyal, hogy megmondja számukra, hogy ez jó, vagy nem jó döntés volt. Igen, vannak törvényszerűségek, amiket figyelembe kell venni, közben pedig kapcsolatban kell lenni az irányítóval, azzal, aki napi, sőt pillanatnyi képet lát rólunk. Nem a repüléstudomány találta fel ezeket a törvényszerűségeket, hanem Isten adta bele ebbe a világba, ők csak felfedezték és használják azt. Mi nekünk olyan jó, hogy a kezünkben vannak azok a törvényszerűségek, törvények, amit Isten ad, hogy az alapján haladhatunk. Persze sokszor a magunk feje után menve falakba ütközünk, de tudnunk lehet, hogy Isten irányítani akarja a mi életünket.

A tanítványok most itt nagyon megijednek ezektől a szavaktól, amiket Jézus mond. Talán ők is úgy gondolják, hogy mi lesz most, nincs tovább, nem lesz tovább Jézussal itt e földi életben több időnk (a héten fogjuk ünnepelni csütörtökön a mennybemenetel ünnepét). A tanítványok már előre érzik, hogy nehéz lesz Jézus nélkül, a közvetlen követése nélkül lenni. De nagyon sokan vannak így, akik tétova szaladgálnak, és nem látják ezeket a törvényszerűségeket. Nem úgy vannak ott Jézus Krisztus követésében. Sokan úgy gondolják, amikor valami nem sikerül, hogy most már nincs tovább. És nagyon sok embertársunk gondolja úgy, amikor valami nem sikerül az életében, pedig megpróbálta. Akár a keresztyénség útján elindulva is sokan szoktak így védekezni: „én megpróbáltam!” – de nem adták át magukat teljesen annak az útnak, amire hívta őket az Úr.

Sokan szokták azt mondani, hogy az élet végével nincs tovább. Kiírták a Giblaltári szoros sziklájára, hogy non plusz ultra, és évezredekig így gondolták az emberek. Amikor Kolombusz mégis tovább ment, és mégis talált valamit tovább, akkor megdőlt ez a gondolkozás.

Talán sokan emlékeznek arra, amikor úgy gondolták, hogy nincs tovább, talán nincs tovább a földi élet után. De talán úgy is, hogy nincs megoldás az életemre itt e földi életben. De tudnunk kell, hogy mégis van tovább. Tudnunk kell, hogy Jézus Krisztus az út, és van tovább. Tőle kell kérnünk az eligazítást, tőle kell kérni, hogy tovább vezessen ezen az úton.

Az engedelmesség útja az azt jelenti, hogy figyelek. És az engedelmesség azt is jelenti, hogy úgy figyelek Jézus életére, Jézus közöttünk végzett szolgálatára, az Ő tanításaira, hogy közben az ő szeretetét meglátom, a világosságát elkérem. Így lehet a mi utunk a világosság útja és a szeretet útja.

János a levelében így ír erről: Aki szereti az ő atyjafiát, világosságban marad és nincs benne botránkoztató. Aki pedig gyűlöli a atyjafiát, sötétségben van és sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította a szemét.

A szeretet megvilágosít, a szeretet világosságban járat, de a sötétség megvakítja a szemet. És nyílván tudnunk lehet, hogy az az Isten útja, amikor világosságot gyújt a mi szívünkben és életünkben, és szeretetet ébreszt a másik ember iránt. Valaki szeret engem – azt mondja Jézus – megtartja az én Igéimet. A keresztyén életnek a gyakorlása ebben a felismerésben mélyít el bennünket, és tulajdonképpen már eljutottunk ezen az úton az igazsághoz. És nem is lehet elszakítani egymástól azt, hogy én vagyok az út az igazság és az élet, mert annyira összekapcsolódik a három. Elindulunk az úton, de nem úgy, hogy nem ismerjük közben az igazságot. Adja nekünk az Isten az ő igazságát, és úgy lehet teljessé az életünk. De mégis most vegyük külön kicsit az igazságot, amit adhat nekünk a mi Urunk. A modernizmus, a mai ember sok-sok apró igazságot felfedez, ezt nem kell nekünk megkérdőjelezni. Sok-sok apró igazságra rájön az ember, de az igazi igazságot csak Jézus Krisztusban találjuk meg. A sok-sok apró igazság talán egyikszer egyik irányba, máskor másik irányba visz.

Egy filozófust egyszer megkérdeztek, ahogy üldögélt és gondolkozott, hogy most mit csinál? Azt mondta: nem tudom. Hát ez az, amikor a sok-sok igazság között nem tudjuk, hogy merre induljunk el. Hogyha egy hívő embert megkérdeznek, akkor tudnunk kell, hogy mi az igazság, mi az, ami irányában elindulunk.

Egy konferenciáról olvastam, ahol természettudósok és teológusok voltak együtt: az egyik természettudós a teológusokhoz fordulva így szólt: „Önök őrzik az egyetlen olyan igazságot, amely mélyebbre nyúlik, mint annak a tudománynak az igazsága, amelyen az atomkorszak nyugszik. Önök olyan tudást őriznek az ember lényegéről, amely mélyebben gyökerezik az új kor racionalizmusánál. Újból és újból eljön elkerülhetetlenül az a pillanat, amikor miután a tervezés kudarcot vallott, az ember ezen igazság iránt érdeklődik.” Ezt nem a teológusok mondták ki, hanem egy tudós, aki megsejtette, hogy sok mindent elérhetünk a tudománnyal, sok mindent megérthetünk, de van, amikor kudarcot vall, van amikor zsákutcába megy, van, amikor ott nincs tovább megoldás, és az Isten igazságában mégis van megoldás.

Hisszük-e, hogy ez valóban így van? Vagy kívülről kell minket figyelmeztetni rá, hogy nálunk van? Ha megismertük az Úr Jézust, akkor nálunk van, nálunk lehet ez az igazság, őrizhetjük ezt az igazságot, és oszthatjuk ezt az igazságot. Ha igazán megismertük a Krisztust, azt a titkot, amiben megjelent itt e földön, akkor miénk lehet ez az igazság, és engedelmeskedhetünk ennek az igazságnak. És ha felismertük ezt az utat, felismertük ezt az igazságot, akkor lehet igaz, hogy életünk lehet az Úr Jézus Krisztusban.

Azt is nagyon sokszor halljuk a mi világunkban, hogy nagyon nehéz az élet, rögös az élet, ködös az élet – mert nem látunk tisztán. Vannak szakaszok, amikor talán valóban nem lát a keresztyén ember sem tisztán, de vannak olyan életek, akik egész életükben nem látnak tisztán, részigazságokat talán, részfeladatokat talán megoldanak, de kevés a teljes élethez. Kevés, mert nincs benne az az életerő, amit csak Krisztus adhat. Megismerhetjük az élettant, mint tant, de életet egyedül az Isten adhat.

A zsoltárok könyvében, a 16. részben a zsoltáros csodálatosan megsejt valamit, pedig még nem ismerte Krisztust. A 16. részben így olvassuk: megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon. Vagyis van tovább, van lehetőség, van az Atyánál elrejtett lehetőség az ember számára. De itt a földön az életünkben is kell, hogy legyen tovább és legyen értelme az életünknek. Sokan azt gondolják, hogy majd ők kialakítják: én vagyok az én életemnek az ura. Bizonyos értelemben meg kell tennünk mindent azért, hogy valóban életünk legyen. De azt mondja ez a valaki, hogy azt kell először szem előtt tartani, hogy mit kíván tőlünk az élet – és mit kíván tőlünk az élet Ura?

Igen, mit kíván tőlünk az élet Ura – a már említett szeretetet, világosságot és engedelmességet a mi életünk során, hiszen így vált felfoghatóvá a mi számunkra Jézus Krisztusban ez a szeretet. Így ismerhetjük meg ezt a szeretetet. És nem véletlen a korholás a tanítványok számára: ennyi ideje veletek vagyok és nem ismertetek meg engem? Nem fogtátok fel az Isten szeretetét?

Jézus az Ő kijelentésében összefoglalja ezt a hármat: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához csak én általam”. Jézus megláttatja az Atyát.

Azt is megfigyelhetjük, hogy sokan próbálnak olyan kérdéseket feltenni, hogy miért nem látjuk az Istent? Miért nem látjuk a mennyországot? Miért nem úgy adja az Isten, hogy látható legyen? Jézus azt mondja a tanítványoknak: „Aki engem látott, látta az Atyát”. Aki ismeri a Krisztustitkot, az láthatja az Atyát, annak közössége van az Atyával, hiszen én ugyanazokat cselekszem és ugyanazokat szóltam közöttetek. Jézus beszédei és Jézus tettei együtt különösképpen teljessé teszi az Atya szeretetét. És ebben a tökéletes egységben valóban meg kell, hogy vizsgáljon minket is az Isten Szentlelke, hogy mi mennyire ismertük föl azt az utat, azt az igazságot és életet, amely Jézus Krisztusban adatik, és aki által mehetünk az Atyához.

Befejezésül egy történetet mondok egy valakiről, aki rá tudott hagyatkozni erre az Igére, és rá tudott hagyatkozni Jézusra, aki úttá, igazsággá és életté lett, és általa mehetett az Atyához.

Egy idős ember súlyosan megbetegedett. Lelkésze meglátogatta, és a szobába lépve szeme egy üres széken akadt meg, amely szokatlanul állt ott az ágya mellett. Meg is kérdezte a beteget: mire kell neki ez az üres szék? A beteg így válaszolt: azt szoktam képzelni, hogy Jézus itt ül a széken, és én beszélgetek vele. Most is vele beszélgettem, mielőtt ide jött. Hosszú éveken át nehézségeim voltak az imádsággal. Egyszer az egyik barátom megmagyarázta, hogy az imádság nem más, mint beszélgetés Jézussal. Vele beszélgetek, s várom, hogy mit válaszol a szavaimra. Azóta semmi nehézségem nincs az imádkozással.

Néhány nap múlva az idős ember lánya csengetett a lelkésznél, és bejelentette, hogy az édesapja meghalt. Egy-két órára magára kellett hagynom – mondta a lány – mire visszamentem hozzá, már halott volt. A feje arra az üres székre támasztva nyugodott, aminek állandóan ott kellett állnia az ágya mellett.

Jézus az út az Atyához földi életünkben is és azon túl. Ámen.

Csak vezess, Uram végig és fogd kezem,

Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Mert nélküled az én erőm oly kevés,

De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

Szent irgalmaddal szívemet födjed bé,

Tedd örömben és bánatban csöndessé,

Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked,

Ki szem lehunyva téged híven követ.

Ha gyarlóságom meg nem is érzené:

A vak homályból te mutatsz ég felé:

Csak vezess Uram, végig, és fogd kezem,

Míg boldogan a célhoz elérkezem.

462. dicséretet

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk! Mutasd meg nekünk az utat, hogy el ne tévelyedjünk. Urunk, mi sokszor próbálunk kiutakat, amelyek aztán mégsem sikerülnek. Bocsáss meg nekünk, hogy nem mindig kértünk Téged, hogy vezess, hanem sokszor mentünk saját fejünk után. Mutasd meg nekünk, hogy mit kíván tőlünk az élet, mit kívánsz tőlünk életnek Ura, mit akarsz, hogy cselekedjünk.

Köszönjük, hogy az Úr Jézus Krisztusban úttá lettél a mi számunkra, és köszönjük, hogy követhetjük Őt. Add, hogy a mi követésünkben valóban engedelmeskedjünk. Köszönjük, hogy benne és általa utat nyitottál a Te országodba. Segíts, hogy teljes bizalommal Rád hagyatkozzunk, és nálad találjuk meg életünk értelmét. Add a Te Szentlelkedet, hogy elvezessen minket az igazság megismerésére, és hogy megérthessük a teljes élet szépségét.

Kérünk azokért az embertársainkért, akik még egyáltalán nem látják a Te útadat, és nem keresnek Téged. Tégy útjelzőkké bennünket, hogy Rád találhassanak, és szólj az ő szívükhöz, hogy melletted döntsenek.

Kérünk fiatalokért, akik keresik a saját útjaikat, és keresik a Te útaidat is. Áldd meg őket, hogy megtalálhassák és felismerjék, hogy Te vagy az út.

Így kérünk a jövő héten konfirmáló gyermekeinkért, fiataljainkért is, hogy sok mindent megismerve megtalálják a teljes igazságot Tebenned.

Kérünk azokért, akik a halál révén állnak, betegeinkért, hogy bizalommal engedjék át életüket Neked, tudva, hogy Te vagy az út az Atyához Úr Jézus Krisztusunk, és általad örök életet nyerhetünk.

Kérünk azokért a betegeinkért, akik még gyógyulásra várnak, erősítsd meg őket kegyelmedből, és az engedelmesség lelkével támogasd őket.

És kérünk magunkért, akik még el tudtunk jönni, akik még talán futunk sokfelé, sok mindenben adj nekünk is engedelmes szívet, hogy Rád figyeljünk, és Veled járjunk az élet útján.

Az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hallgasd meg a mi könyörgésünket. Ámen.

„Növekedjetek a kegyelemben, a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk megismerésében. Övé legyen a dicsőség most és mindörökké.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |