| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Bocsásd meg vétkeinket…”

Máté evangéliuma 6. fejezet 11-12. vers

…mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

Nagyon feszült világban élünk. Észre sem vesszük, hogy milyen gyakran beszélünk emelt hangon, legfeljebb akkor, ha valaki figyelmeztet bennünket. A legtöbb hivatalban verni kell az asztalt, különben nem figyelnek az emberre, lerázzák, hiszen annyi az ügyfél! Gyerekek között is vannak tanárok, akik csak kiabálnak, mert különben képtelenek túlbeszélni az állandó alapzsivajt. A fiatalok pedig fel sem veszik, mert már nincs tekintélye a torkát szétkiabáló, dühös tanárnak, sokkal inkább nevetnek rajta.

Aztán az ember hazaviszi a feszültséget, beleköt a társába, gyerekébe. Pszichológusok megfigyelték az indulat-levezetés módját a családi ranglétrán lefelé haladva. Az már más kérdés, hogy mindeközben hány sebet osztunk és kapunk naponta.

Nem véletlen, hogy a legtöbb megbetegedés mögött ott az elfojtott indulat, fájdalom. Nem véletlenek a magyarban, amely egy nagyon képies nyelv, a sok erre utaló kifejezés. Pl. valamit a szívére vesz, vagy emészti magát. Döbbenetes, hogy mennyire kevesen tartják értékesnek magukat. Ez talán nem is csoda, hiszen a rosszat, a hibát, olyan könnyen a másik fejéhez vágjuk, de milyen nehezen jönnek a szánkra az elismerő szavak! Azt egyértelműnek tartjuk, hogy tudja a másik – pedig nem.

Fiatalokkal rendszeresen megcsináltatom, hogy írják le, hogy milyennek látják magukat. Írjanak jó és rossz tulajdonságokat. A rosszal mindig megtöltenek sok-sok sort, a jóknál dilemmáznak, és nem csak azért, mert arról nem illik beszélni. Amiket írnak, azokon látszik sok helyen, hogy olyasmik, amiket haragból, indulatból vágtak a fejükhöz, és azonosítják, sőt vádolják mindazzal magukat. Mennyi rejtett fájdalom, régről hurcolt, be nem hegedt seb van az emberekben! Nagyon sokat pedig mi tépegetünk fel újra és újra. Képtelenek vagyunk konfliktust kezelni, legyen szó önmagunkról, vagy másról.

Nem véletlen, hogy a Miatyánkban a kenyérért való könyörgés és a bocsánatért való imádkozás között és kötőszó van. Egyformán szükség van a fizikai jólétre, és a lelki egészségre. Nem lehet igazán boldog az az ember, akinek naponta azon kell aggódnia, hogy mit ad este a gyerekeinek enni, hiába van szép családja, ugyanígy az az ember sem lehet boldog, akinek mindene megvan, de otthon állandóan áll a bál, vagy épp a lelkében dúl háború!

Kell az, hogy az ember ki legyen békülve a környezetével, és ki legyen békülve önmagával is! Azonban egyik sem mehet igazán, főleg nem hosszú távon Isten nélkül!

Nem véletlen, hogy világi pszichológusok néha elküldenek embereket keresztyén lelkigondozóhoz, mert van valami, amit csak Istentől kaphat meg az ember: a feloldozást! Sokan elrontott életük romjai alól képtelenek kimászni, mert önmaguknak már nem tudnak megbocsátani, más pedig hiába mondaná. Nem véletlen, hogy a lelkigondozói beszélgetések végén imádkozunk, hiszen Isten az, akinek át lehet adni terheinket, akinél bocsánatot, feloldozást lehet nyerni, új kezdetet.

Istennél mit jelent a bocsánat? Nem azt, mint nálunk embereknél, hogy szorongatom, szorongatom, és egy váratlan pillanatban, fejbeváglak vele! Nem is azt, hogy megbocsátok, de nem felejtek, ahogy azt sokan gyakorolják továbbra is óvatosan bánva a másikkal, hanem Isten hozzáállása ez: „megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” Az a bűn, amit Isten megbocsátott, nincs többé!

Ha azt akarom, hogy sok tekintetben gyógyuljon az életem, rendeznem kell az életemet, a tetteimet, önmagamról és másokról való látásomat, és elsősorban az Istennel való kapcsolatomat, Vele. Nem lehet úgy újat kezdeni, ha nem veszem komolyan, hogy van, mit rendezzek, és nem rendezem azokat! Nem véletlen, hogy Izráel népe újra és újra kollektíven is, de egyénileg is leborult Isten előtt bűnbánattal. Rendezte azt, amit épp kellett. Legyen az bálványimádat bűne, idegen népekhez fordulás segítségért, kételkedés, engedetlenség, paráznaság… stb. Csak akkor lehet új kezdet, ha előbb rendeztem a sorokat az életemben.

Ehhez azonban komolyan kell venni azt, hogy meg vannak a bűneink bocsátva, ha már egyszer letettük azokat. Nem viselkedhetünk úgy, mint a Misszió című film egyik szereplője, aki hurcolta magán a bűnének jeleit, majd meghalt a terhek alatt, mert képtelen volt elhinni, hogy Istentől bocsánatot nyert, és akkor már önmagát sem kell büntetnie! Ne lopkodjuk vissza az Úr asztaláról a megbánt és lerakott bűnöket, amelyekre meghirdette a lelkész a bűnbocsánatot az úrvacsora osztáskor!

Ugyanakkor csak akkor van hitele és értelme Istennel rendezni az életem, ha embertársam felé is ugyanez az indulat lesz bennem. Ugyanúgy megbocsátani a másiknak, ahogyan nekem megbocsátott az Isten!

„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk!” Valóban úgy szeretnénk, ha Isten megbocsátana nekünk, ahogy mi bocsátunk meg másoknak? Valóban ugyanaz az indulat legyen benne is? Csak akkor mondhatunk igen-t erre a kérdésre, ha az isteni indulattal bocsátunk meg mi magunk a másiknak! Mindent elfeledve, a tenger mélyére dobva, fel nem hánytorgatva, tiszta, fehér lapot adva. Isten adja, hogy így legyen. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |