| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Tedd ezt, és élni fogsz”

Rómabeliekhez írott levél 1. fejezet 16-25. vers

„¹⁶Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, ¹⁷mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: »Az igaz ember pedig hitből fog élni.«

¹⁸Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.

¹⁹Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra.

²⁰Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, ²¹hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.

²²Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, ²³és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével.

²⁴Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét.

²⁵Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.”

Hallottuk az Igét, lélekben elcsendesedve imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk! A Te Igéd tükrében látjuk magunkat. Valóban mi bölcseknek tartjuk magunkat, okosaknak, sőt embertársainknál is föltétlenül okosabbaknak és bölcsebbeknek, és mi oktatunk ki másokat. Mert nem szeretjük, hogyha bennünket tanítanak, bennünket, okosakat. Kritizáljuk lelkészünket, kritizáljuk vezetőinket, kritizáljuk az egész népünket okkal vagy oktalanul, sőt Urunk még Tégedet is kritizálunk, mi másképp vezetnénk a világnak a sorait, nem lennének háborúk, az emberek békességben élnének. Megfeledkezünk arról, hogy Te adtál nekünk szabadságot.

Urunk! Bocsásd meg ezt a hiúságot mibennünk. Kérünk, hogy Te intsél, fenyítsél a Te botoddal, vessződdel. Megérdemeljük. Megérdemeljük a szenvedést, és adjál nékünk alázatot. Tanítsál, kérünk, a mai istentiszteleten is bennünket, és adjál nekünk alázatot a Te színed előtt. Ámen.

Úr Jézus mely igen drága,

a te igédnek világa,

Mely bölccsé tévén az elmét,

szüli az Úrnak félelmét.

Gerjeszd fel most indulatunk,

hogy míg igédre hallgatunk,

Végyen bennünk épületet

A hit, reménység és szeretet:

Tégy bölcsekké, tégy szentekké!

154. dicséret

Lukács evangéliuma 10. fejezet 25-29. vers

²⁵Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: »Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?«

Ő pedig ezt mondta neki: »Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?«

Ő pedig így válaszolt: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.«

²⁸Jézus ezt mondta neki: »Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.«

²⁹Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: »De ki a felebarátom?«”

Szeretett Testvérek!

A mai napon, nagyon sok gyülekezetben konfirmandusok állnak az Úr asztala köré. Így lesz ez nálunk is ma délelőtt majd a második, fél 11-es istentiszteleten, a gyülekezet fél 11-es része elé állnak.

Konfirmáció – ha ezt a szót halljuk, akkor legtöbbünkben talán az a gondolat, az a kép jelenik meg: akkor kátékérdések. Kérdések, kérdések. Igen. Van gyülekezet, ahol mind a 112. kátékérdést fölkérdezik. Van, ahol nem ennyit kérdeznek, másképpen cselekszenek. De nagyon sokan azt mondanák: konfirmáció? – hát akkor kérdések. Vizsga. Bizonyos értelemben vizsga, de nem úgy, ahogy általában erre sokan gondolni szoktak, hogy kérdeznek, és felelni kell, vizsgázni kell – mármint a fiataloknak. Ha vizsgának említjük, akkor valóban lehet egyfajta vizsga. Vizsga nekünk a gyülekezetnek. Mit tettünk meg azért, hogy minél több fiatal ott lehessen az Úr asztalánál. Mit tettünk meg – és akkor vizsgázunk szülőként is, családként is – azért, hogy gyermekeink, szeretteink, unokáink ott legyenek. Mit tettünk meg szolgálatban lévők, hogy minél inkább föl legyenek készítve, és minél inkább megszülethessen a gyermekekben egy olyan döntés, ami még ugyan gyermeki hit, fiatalos hit, amely még majd élni fog.

Szóval kérdések. Igen, kérdések merülnek föl, de többszörös értelemben, és ezen belül ott van az is, hogy kátékérdések.

Másik oldalról viszont nézzük meg azt is, hogy milyen szándékkal szoktak az emberek kérdezni, milyen szándékkal kérdezünk mi magunk is.

Emlékezzünk arra a bibliai történetre, amikor néhányan mennek, és mondják: megtaláltuk a Messiást. És erre ugye valaki azt mondja: származhat-e jó Názáretből? Mert ti valami názáreti Messiásról beszéltek. Igen. Származhat-e valami jó, a Bibliából? – teszik föl a kérdést sokan. Származhat-e valami jó a templomból? Származhat-e valami jó az istentiszteletből? Aztán egy pillanatra azt is meg kell néznünk, hogy valóban hogy tesszük föl a kérdést. Nem csupán azt, hogy mit kérdezünk, hanem, hogy milyen lélekkel. Őszintén? Kíváncsiskodva? – mint ahogy ezt gyakran hittanórán, kátéórán előfordul: Tanár néni ezt tessék gyorsan nekem megmondani! És amikor elkezdi mondani a választ, a harmadik szónál már oda se figyel a kérdező. Ez részben életkori sajátosság – tudjuk. Kíváncsiskodó, de még nem igazán érdeklődő ember. Vagy talán kérdezünk, vagy kérdeznek emberek azért, hogy vitát szítsanak. Majd én zavarba hozom azt a hívő embert! Majd én zavarba hozom a hitoktatót! Majd én zavarba hozom a lelkészt! Majd én fölteszem a keresztkérdéseimet! Kérdeznek, kérdezünk, de milyen lélekkel, milyen célból? Talán úgy, hogy önmagamat igazoljam?

A fölolvasott bibliai történetünk, amely úgy gondolom mindannyiunk előtt többé-kevésbé ismerős, és amely párbeszédnek a folytatása az irgalmas samaritánus példázata lesz, nos ebben ez az ember kétszer is kérdez. És a második kérdése már egyértelműen önigazoló. No jó, de ki az én felebarátom? Kérdések. Vajon hamis szándékkal? Vajon mentegetőzve? Mert kérdezni sokféleképpen lehet.

Ez a bizonyos törvénytudó, akiről itt Lukács beszámol az evangéliumban, azért ment Jézushoz, hogy megkísértse: Ezt a kegyelmet hirdető Jézust most megfogom, és rábizonyítom, hogy nem becsüli a törvényt! Kegyelem hirdetésével szemben áll a törvénnyel, akkor pedig az Isten Igéjét megrontotta.

Igen. Lehet, hogy valaki ilyen lélekkel, ilyen szándékkal jön és kérdez, egyébként nagyon jót kérdezett: „mit cselekedjek, hogy az örök életet elnyerjem?”. Nagyon lényeges dolgot kérdez. De az a lelkület, amivel teszi, hát az bizony megkérdőjelezhető. És a jézusi válasz egészen megdöbbentően egyszerű. Azt mondja Jézus: hát hogyan olvasod? Te egy törvénytudó, egy Írást ismerő ember vagy. Hát hogyan olvasod? Egy tipikus rabinista úgymond fogás, amikor a kérdező felé visszakérdez. És Jézus kimondatja a törvénytudóval a választ. Tudod te ezt a választ nagyon jól, most csak jössz okoskodni, kötözködni, kísérteni. Na hogyan olvasod? És muszáj kimondania, mert be kell bizonyítania, hogy ő ismeri a mózesi törvényeket, ismeri az Írást, nem maradhat abban, hogy ‘ja, nem tudom!’. Ezt nem mondhatta. És amikor kimondja a választ: Szeresd az Urat, szeresd felebarátodat, akkor már elhangzott a válasz. Akkor már azt is mondhatta volna Jézus, akkor meg most mit kérdezel? Hát tudod te nagyon jól.

Vajon sokat vagy keveset tudunk, vagy tudnak az emberek Istenről? Úgy gondolom, hogy ez is igaz, meg az is. Nevezetesen, hogy vannak, akik viszonylag sokat, és másik oldalról meg mintha mégis keveset. Sokan tudnak idézni a Szentírásból. Remélem, hogy közülünk pedig sokan sokat tudnának idézni a Szentírásból. Mert olvassuk, ismerjük az Igét.

Másik oldalról viszont azt is tapasztaljuk (mondjuk ilyen televíziós műveltségi játékoknál), hogy amikor annyira egyszerű kis bibliai kérdést föltesznek, akkor az emberek túlnyomó többsége elvérzik. Mert ma Magyarországon még mindig nem része az általános műveltségnek a Szentírás ismerete – legalább nagy vonalakban való ismerete. Akkor most sokat vagy keveset tudnak az emberek az Isten Igéjéből?

Aztán némelyik hittanos többet tud, mint a szülei. És az sosem egészséges, hogyha a tanár kevesebbet tud, mint a diák. Az soha nem egészséges, amikor a szülő kevesebbet ismer és tud, mint a rábízott gyermek. Hiszen nekünk felnőtteknek kellene többet ismerni és tudni. Néha, és nem is egyszer tapasztaltam már: menjél gyerekem, jó a hittan, beírattalak, menjél, én nem megyek. És a gyermek valóban többet ismer már és tud.

Elég ez az ismeret vagy nem elég az örök életre? Ismeret kérdése lenne, az ismeret mennyiségétől függő lenne az örök élet? Mit kellene egyáltalán ismerni és tudni az örök élethez? „Mit kellene cselekedni, hogy elnyerjem az örök életet?” – tette föl a törvénytudó kicsit hamis lelkülettel, de az egyébként jó kérdést.

Nos, de miért kellene tudnunk a Heidelbergi Kátét? Ugye elvéreznénk rajta kedves idősebb testvérek, akik még egykor tanultátok a Heidelbergi Kátét – hiszen sok évtizeddel ezelőtt azt használtuk a konfirmációfölkészítésben is –, vagy esetleg egyházunk másik hitvallását, a második Helvét hitvallást. Mit kellene ismerni és tudni az örök élethez? Esetleg a mai konfirmációs kérdéseket? Talán mind a 112-t? Vagy a János 3,16-ot? Hogy szól az? János 3,16: „Úgy szerette Isten e-világot…” – ugye nagyon szolidak vagyunk templomban? Vagy nem ugrik be az evangélium summája? – „Úgy szerette Isten e-világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ez elég az örök élethez? Vagy a „Miatyánk”-ot kell tudni? – és akkor minden rendben van? Esetleg a „Hiszekegy”-et?

Hogy is van hát mindez? Jézus a kérdező emberhez fordulva visszakérdez: „hogy olvasod?”. Törvénytudó, az Írást állandóan tanulmányozó ember volt a kérdező. És ő nem tehetett mást, mint büszkén elmondta, hogy ő tudja: „szeresd az Urat… szeresd felebarátodat”.

És itt egy érdekes fordulat következik. Jézus megdicséri. Azt mondja, hogy jól feleltél: „helyesen feleltél”. Most már meg is nyugodhatnánk. Akkor itt az indexem, légy szíves a kitűnőt beírni Mester! Jól vizsgáztam! Én tudom!

Na jó, de akkor meg miért kérdezel? Ha tudod, akkor miért a kérdés? Jól feleltél – mondja Jézus – azonban nem ennyit mond csupán, hanem folytatja. Mi haszna lehet ennek az embernek, mi haszna lehet nekünk a Szentírás ismeretéből? Mi hasznunk lehet abból, hogy kevesebbet, vagy többet ismerünk az Isten Igéjéből? Fontos az ismeret, de ugye nem a mennyisége az első számú kérdés. Jó, ha ebben gyarapodunk az évek folyamán, szükséges, hogy gyarapodjunk. A megszentelődés elképzelhetetlen az Isten Igéjének egyre alaposabb ismerete nélkül. De az örök élethez döntés kell! Egy hitbeli döntés kell. Nem elég csupán tudni, ismerni valamit, esetleg nagyon szépen, precízen, szó szerint idézni is. Fejből mondani. Döntenünk is kell.

Azt hiszem többen ismerjük azt a mondást, amit nagyon szeret a mi népünk is: „maradj a problémánál, mentes leszel a döntéstől”.

Mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Most hogy is van akkor? Én református legyek, katolikus legyek, görög, római, evangélikus legyek, baptista legyek? Milyen legyek? Hát hol itt az igazság? És nem sorolom tovább az okoskodó kérdést – mert nagyrészt ez inkább okoskodó, kibúvót kereső kérdés szokott lenni. Szóval maradjunk a problémánál. Én mindig kérdezgetek, ha meg fogsz felelni nekem, újabb 10 kérdést fogok föltenni, csak ne kelljen döntenem. Maradjunk a problémánál. Vitatkozzunk rajta, okoskodjunk egy kicsit.

Nem tudom, hogy ha a háziorvoshoz elmennénk, és előhoznánk a bajunkat, és az orvos ott elbölcselkedne nagyon szakszerűen, nagyon okosan, 126 féle esetet is fölvázolva: hogy lehet, hogy ez így van, lehet, hogy annak olyan van, meg lehet emígy is… meg még az orvosi ismeretből följegyezték, hogy ekkor meg ekkor, a világ túlsó részén egyszer, ezzel a betegséggel kapcsolatosan valaki így, meg így járt… Meddig hallgatnánk mi ezt az egyébként nagyon okos, tudományos beszédet? Nem állítanánk le pár perc múlva, hogy „Bocsánat, beteg vagyok!”? Majd az orvosi egyetemen, az előadáson mondja el ezt mind, mert ez biztos nagyon okos és jó. Én nem a problémánál szeretnék maradni, megoldást szeretnék találni.

„Hogyan olvasod?” – „Szeresd az Urat…” – válaszol a törvénytudó. Igen, ugye ez azt jelenti, hogy döntened kell. Döntened kell, hogy az Úr a te Istened, vagy hiszel az Isten létében, de más valaki a te gazdád. És bizony nagyon sok úgynevezett istenfélő emberünk van, aki az Isten létében hisz, de Istent nem engedi, hogy élete gazdája legyen. Más az élete gazdája, vagyis más valami bálvánnyá lett életében.

„Szeresd az Urat…” – jól feleltél, mondja Jézus. Csak hogyha döntesz, ha valóban én az Úr vagyok a te Istened, és ne legyenek idegen Isteneid én előttem – ha valóban így is döntöttél, nem csak tudod a törvényt, akkor megváltozik az istensorrend az életedben. Mert mindenkinek van, vannak istenei, de akkor végre az Úr, az Isten kerül az első helyre. Ha döntöttünk, és valóban az Urat, az Istent szeretjük, mindenekelőtt, akkor az istensorrend változással az értéksorrend is változni kezd. Ez törvényszerűen be kell, hogy következzen; kicsi lépésekben, de ez a megszentelődés útja, amikor átrendeződik a mi életünk. Már nem a kérdések vannak (persze, hogy jönnek újabb és újabb kérdéseink is, az őszinte kérdést föl kell tenni, és keresni kell rá a választ), de már nem a takaró kérdések jönnek, ami mögé próbálunk elbújni. Pedig hányszor megpróbáljuk mi is, hívő emberként is, valljuk be: álkérdések mögé bújunk, hogy azon had problémázzunk el egy kicsit, a lelki tanácsadó is, a lelkész vagy a hívő testvér is had rágódjon rajta egy kicsit, én meg mögötte ott vagyok, mert nem akarok változni.

Tehát a tudás fontos, de kevés. Kevés ahhoz, hogy az örök élet az enyém legyen. Fontos a személyes döntés hozzá.

Kedves Testvérem! Nem tudom, hogy te hol tartasz. Nem tudom, hogy hol tartasz akár fiatalként, akár szülőként, nagyszülőként, esetleg már dédszülőként. Nem tudom, hogy hol tartasz. Még mindig a kérdéseknél? Talán már van több-kevesebb ismereted, talán döntöttél is az Úr mellett, talán már azt az ismeretet, amit kaptál, amit megszereztél, azt kezded hasznosítani is az életedben. Vagyis már a gyakorlatnál, a hívő élet gyakorlatánál tartasz? – nem tudom igazán. Én egyet tudok. Az Isten tovább akar vezetni. Mert még mindig van tovább. Ha a megtérésig nem jutott el valaki, akkor azért, ha a megtérés megtörtént, akkor pedig a megszentelődésben lehet tovább lépni. „Nem mondom, hogy elértem, vagy hogy tökéletes volnék, de igyekszem” – mondja Pál apostol. Igen. Lehet tovább menni, sőt szükséges. Az elmélettől, az ismerettől tovább lépni, vagy az alapján tovább lépni a megvalósítás útján. Merj bízni az Úr szavában, és merj lépni, merjünk együtt is lépni az Úr szava alapján. Ne csupán „szeresd az Urat, a te Istenedet”, még egy-két kátékérdést is talán el tudnánk mondani, meg még jó néhány bibliai Igét is tudnánk idézni, hanem merjünk bízni is ezekben az Igékben. Vagyis hitből lépve, hittapasztalatra teszünk szert. Tapasztalatra csak hitbeli döntés után lehet szert tenni. Ha csak egy kicsit is, de már léptem előrébb, akkor az Isten világának egy újabb területe tárul föl előttem.

Jézus mit mondott ennek a törvénytudónak? – aki kérdezett, jót kérdezett, igaz hamis lélekkel, de azért jó volt a kérdése. Hogy olvassuk: „Szeresd az Urat… szeresd felebarátodat”. Jó – cselekedd ezt és élni fogsz – mondja Jézus. Lépj tovább, amit ismersz és tudsz, azt most már hittel cselekedd. Vagyis legyen hited, igeismereted a mindennapokban életté, és ez az életed lesz másoknak is áldássá.

Most a konfirmáció vasárnapján, akkor is, ha talán már sok-sok évtizeddel ezelőtt vagy talán nem is olyan régen tinédzserként vagy felnőttként konfirmáltunk, bármikor is történt ez, merjünk egyet legalább előre lépni a megismert isteni akarat útján, merjük komolyan venni: „tedd ezt, és élni fogsz”. Ámen.

Adjad, hogy lássuk a világosságot,

Te szent igédet, az egy igazságot,

A Krisztus Jézust: örök vígasságot,

És boldogságot.

És ne ismerjünk többet a Krisztusnál,

Ne szerethessünk egyebet Jézusnál:

Maradhassunk meg a te szent Fiaddal,

Krisztus Urunkkal.

225. dicséret 5. és 6. vers

Imádkozzunk!

Magasztalunk Istenünk, hogy kutathatjuk e világmindenségbe teremtett természeti törvényszerűségeidet, és azokat mindannyiunk javára használhatjuk. Dicsőítünk Istenünk, hogy nem hagytál tudatlanságban minket, hanem Jézus Krisztus által megismertetted irgalmas szeretetedet velünk, hogy mi visszatérve hozzád új életet kérjünk.

Bocsásd meg, hogy gyakran alig vágyakoztunk akaratod megismerésére. Bocsásd meg, hogy olykor megelégedtünk a Biblia felszínes ismeretével, és bocsásd meg, hogy néha a magunk elképzeléséhez válogattuk a bibliai Igéket, és nem mi igazodtunk a Te szavadhoz. Bocsásd meg, hogy sokszor ugyan elméletben tudtuk a Te akaratodat, de nem, vagy csak hiányosan cselekedtük azt.

Könyörgünk, segíts Urunk, hogy megismert, megtanult Igéd életté legyenek bennünk. Segíts bennünket az engedelmesség útján járni, és kérünk a most konfirmáló fiataljainkért, sőt szerte az országban a konfirmáló ifjakért, és kérünk azokért is, akik már régebben tettek hitvallást először a gyülekezet közösségében, hogy gyermekeidként örömmel cselekedjük a megismert Igét, a Te akaratodat. Könyörgünk Urunk, Istenünk a konfirmálók családtagjaiért, hogy a cselekvő hit jó példájával segítsék gyermekeiket. Könyörgünk önmagunkért, a gyülekezet közösségéért, hogy befogadó szeretettel kínáljunk nekik is közösséget. És kérünk Urunk, Istenünk mindazokért, akik az élet próbáiban járnak. Könyörgünk betegeinkért, és kérünk azokért, akiknek gyász van szívükben, mert búcsúzniuk kellett a földi élet számára. Kérünk, segítsd őket, hogy hittel tudjanak, akarjanak Rád nézni, hogy szeretetünkből feléjük is áradjon valami.

Könyörgünk egyházunkért, az egyházak lelki újulásáért, hogy megújulásunk által legyen nemzetünkben lelki ébredés.

Urunk, Istenünk! A Te Lelked által tedd gyümölcsözővé mindazt, amit már megismertünk akaratodból, hogy a megújult gyülekezetek, megújult nemzetet szolgálhassanak, munkálhassanak.

Jézus Krisztusért hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |