| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Vezetettség, vezéreltség

Apostolok cselekedetei második fejezetéből, a második fejezet első 12 versét olvassuk:

Apostolok cselekedetei 2. fejezet 1-12.

¹Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,

²hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.

³Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.

⁴Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.

⁵Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek.

⁶Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.

⁷Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: »Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e?

⁸Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén:

⁹pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában,

¹⁰Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények,

¹¹zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.«

¹²Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: »Mi akar ez lenni?«”

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk! Téged magasztal teremtett mindenséged, téged dicsőítenek a hatalmas fellegek, amelyek bőséges áldást tudnak hozni. Téged dicsőítenek a virágok és növények, minden, mely teremtő akaratod szerint él és mozog ezen a földön.

Urunk Istenünk! Téged dicsőít irgalmas szereteted, mely Jézus Krisztusban emberré lett, téged magasztal és rólad beszél a golgotai kereszt, a helyettünk, érettünk, miattunk való áldozat, és téged magasztal, hatalmadat dicsőíti a nyitott sír, a föltámadott Úr, hogy legyőzted a bűnt és halált, hogy a reménytelen embernek új reménységet hoztál.

Urunk Istenünk! Téged magasztal minden! Köszönjük, hogy most ezen az ünnepen különösképpen dicsőíthetünk téged azért, hogy mindazt, amit Atyai hatalmadban fölöttünk, gondviselő szeretetedben a mi javunkra munkáltál, mindazt, amit helyettünk és érettünk cselekedtél a te Szentlelked által akarod megértetni velünk jobban, és a te Lelked által akarod személyessé tenni életünkben, a te Lelked által akarod elmélyíteni. Köszönjük, hogy a te Lelked által új népet hívtál ki, és köszönjük, hogy ennek a népnek tagjaivá lettünk.

Hálát adunk Urunk, Istenünk, hogy ünnepelhetünk, hálát adunk, hogy Téged magasztalhatunk, dicsőíthetünk. Segíts bennünket is, hogy ne csupán a »mi akar ez lenni?« kérdése maradjon meg bennünk, mert nem mindig értjük hatalmas dolgaidat, hanem a te Lelked által megértett akaratod élet legyen, élet bennünk és általad. Szenteld meg életünket, figyelmünket, szívünket, szenteld meg úrvacsorai közösségünket. Ámen.

Egyszerűvé formálj

Belső, lelkiképpen,

Békességben, csöndességben.

Tisztogasd meg szívem:

Tisztaságod lássam

Lélekben és igazságban.

Szívemmel

Mindig fel-

Szállhassak sasszárnyon:

Csak te légy világom!

Jöjj és lakozz bennem:

Hadd legyen már itt lenn

Templomoddá szívem-lelkem!

Mindig közellévő:

Jelentsd magad nékem,

Ne lakhasson más e szívben:

Már itt lenn

Mindenben

Csakis téged lásson,

Leborulva áldjon!

165. dicséret 5. és 6. vers

Rómaiakhoz írott levél 8. rész 14, 15 és 16. vers

¹⁴Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.

¹⁵Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: »Abbá, Atya!«

¹⁶Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.

Szeretett Testvérek!

Vezéreltség, vezetettség szempontjából egy tudós szociológus három csoportba sorolta az embereket.

Az első csoportba azokat helyezte, akiket így nevezett el, hogy hátulról vezérelt emberek. A második csoportba azokat, hogy belülről vezérelt emberek. És a harmadik csoportba pedig kívülről vezetett embereknek nevezte őket. (Majd még hozzá fogok tenni egy csoportosítást, de most nem akarok előreszaladni.) Hanem vizsgáljuk meg ezt a három csoportot vezetettség, vezéreltség szempontjából. Óvatosan mondok egy példát, de mégse ez maradjon meg teljesen bennünk:

Olyan ez, mint mikor egy mozdonyt hátulról kell lökdösni – az első esetben. Ismerjük ezt a műveletet, amikor egy tolatómozdony kell, hogy rendezze a pályaudvaron a mozdonyokat vagy a szerelvényeket, de nem az egész távolságot ezzel a tolatómozdonnyal kell, hogy megtegyék.

A másik olyan, minthogyha belül lenne valami elem egy mozdonyban (ez tényleg képletesen kifejezve), de erről pedig tudjuk, hogy az elemek lemerülnek, kimerülnek és csak egy bizonyos helyig viszik el az őket kísérő szerelvényeket.

A harmadik esetben pedig azt figyelhetnénk meg, mintha egy mágnes ide-oda rángatná azt a szerelvényt vagy mozdonyt, olykor kibillentve a pályájáról, mintegy kívülről vezetetten, olykor visszazökkentve, és aztán megint ki-, megint be, attól függ, hogy melyik pólusával merre felé mutat.

De most nézzük akkor az elméletet. A hátulról vezetett emberekre azt mondja ez az elmélet, hogy csak a tradíciók, csak a hagyományok vezetik ezeket az embereket, azt kötelező tovább vinni, a szülőktől örökölt rendszereket tovább kell élni, másolni kell az előző generáció dolgait. De érvényes volt ez akár még nép vonatkozásában is, amikor Amerikában angol puritán telepesek telepedtek le, akkor oda is átvitték azt a kultúrát, amiben addig éltek, ugyanolyan házakat, ugyanolyan templomokat építettek, ugyanolyan törvényeket léptettek életbe, mint ami volt az előző környezetükben.

Most nézzük meg, hogy mit jelenthet ez vallási értelemben. Vallási értelemben Pál apostol éppen az előző szakaszban nagyon hosszan beszél arról, hogy hogyan próbálnak emberek a test cselekedeteiben bízni. Tudjuk, hogy az ószövetségi zsidó nép mennyire bízott a törvény megtartásában, a test cselekedeteiben. Péter majd így fogja ezt fogalmazni, hogy az atyáitoktól örökölt hiábavaló életeteket akarjátok tovább élni, és ebből vált majd meg az Úr Jézus Krisztus. De tudjuk, hogy a törvénynek való megfelelés, az mindig félelmet ad az ember szívébe, hiszen mindig ott van a kérdés, hogy meg tudok felelni a törvénynek teljesen?

Azt mondja itt az igénk, hogy nem a félelem lelkét kaptátok, nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem valami egészen mást. Ez a megfelelés, ez bizonyos értelemben hozzákötődik a mi emberi civilizációnkhoz. Talán így fognak itt állni, vagy így álltak itt a mi konfirmandusaink, hogy meg kell felelni valami elvárásnak, fel kell mondani a leckét – de ez kevés lenne. Érezzük mindannyian, hogy ez önmagában kevés, felmondani egy leckét, vagy kényszerből megcselekedni valamit, a test cselekedeteit. Muszáj tökéletesnek lenni, muszáj megfelelni az emberi kihívásoknak. Vallási értelemben tehát a hátulról vezetett ember nem igazán érzi az Isten kegyelmét, az Isten vezetését.

Aztán vannak a belülről vezetett emberek. Szépen hangzik. Hiszen nagyon sokan hivatkoznak erre: én tudom, hogy mit akarok csinálni. Én majd megvalósítom magamat. És valahogy a lelkiismeret tényleg ott van mindannyiunk életében. Isten a teremtésben adta nekünk ezt a lehetőséget, hogy valamit érezzünk belülről. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez a lelkiismeret, ez a belső világ nem egyformán érzékeny, elaltatható, befolyásolható, elrontható szerkezet tud lenni; lemerülhet, mint az az elem, és akkor hogy megyünk tovább.

Aztán benne van ebben az is, hogy bennünk van az önzés, a magunk szeretete, és hogyha ez vezérel bennünket csupán, akkor nem mindig foglalkozunk a mellettünk élőkkel.

József Attila magasztosan mondja, és szokták is emlegetni, hogy az „én vezérem belsőmből vezérel”. És ez nagyon szépen hangzik, de sajnos tudjuk, hogy József Attila hova vezéreltetett a bensőjétől. És ugyan ő írja egy másik versében, hogy „én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség barlangja szívem”, vagyis, hogy mi van az én bensőmben. És rádöbben, hogy mennyi szörnyűség is van oly sokszor a mi belsőnkben. És hogyha ez a szörnyűség vezérel, akkor pedig megint tudjuk, hogy mi lesz az eredménye annak, hogyha ilyen szörnyűségek vezérelnek embereket, akár minket is, amikor a bűn, az önzés, a másiknak az eltiprása vezérel embereket.

Vallásosság szempontjából ez majdnem jó lenne, hogy belülről motiválódik egyfajta vallásos igény. Így mondjuk ezt, hogy nagyon sok emberben van spirituális igény. Mindenkiben van egy vágy, hogy találkozzon valami felsőbbel. De nagyon sokszor ez abban merül ki, hogy ahogy a kategória mondja: a maga módján vallásos valaki. A maga módján. Hiszek én az Istenben, de… És akkor már tudjuk, hogy a ‘de’ után mi következik: azért nem tartok vele kapcsolatot, azért nem járok templomba, azért nem feltétlen olvasom a Bibliát. És itt meg is áll ez a motiváltság, hogy igen, valamit érzek, valamit gondolok, de ez kevés a vezetettséghez.

Aztán nézzük a kívülről vezetett embert. Sajnos ebből is nagyon sok van a környezetünkben. Amikor emberek döntése attól függ, hogy mit tesznek mások, mit tesz a szomszédom, mit tesz a barátom, mi a divat, mi a sláger? Úgy akarok élni, ahogy a többség él. És tudjuk, hogy így tudnak elsodródni akár fiatalok, akár idősek. Bármilyen körülménynek kitéve bizony nagyon sokan elsodródtak már az Istentől való vezetettségtől. Vallásos köntösben ez úgy jelentkezik, hogy csak külsőleg motiválódik az ember, vagyis ismerjük azt a jelenséget: egy kis faluban mindenki jár templomba, hát akkor én is megyek. A többség dönt, én a többséggel tartok. Vagy az is jellemző, pl. a határon túlról hazánkba jövő, az anyaországba jövő emberekre (akár Kárpátalján, akár Erdélyben), hogy „odaát jártunk mi templomba – mondják sokan –, de hát itt, amikor idejöttünk, rájöttünk, hogy itt nem mindenki jár”. És bizony ez már sokakat befolyásolt arra, hogy hát „akkor én se”. Ami odakint nagyon fontos volt, az már itt talán nem annyira lesz fontos (tisztelet a kivételnek). Szomorú, hogy sokan hasonulnak az itteni mentalitáshoz.

Aztán gondolhatunk rendszerekre, rendszerváltásra, a rendszerváltáskor való gondolkozásra: hát akkor most már mindenki azt az értéket fogja újra képviselni, és akkor többen megindultak. De aztán rájöttek, hogy a körülmények nem azt diktálják, hogy nekünk mindig az egyháznál kell lenni, és akkor elmaradtak sokan az egyháztól.

Igen, a kívülről való vezetettség mágnesszerűen ide-oda vonzza az embert, hol a jó, hol a rossz helyzetbe, oldalra, és aztán kiderül, hogy valahogy nem maradok a pályán, nem tudok haladni, és nincs igazi vezetés az életemben.

Mindháromban van valami, ami fontos, hiszen nem dobjuk ki a tradíciót, ami fontos volt, és mindannyian úgy indultunk, hogy valaki átadta nekünk azokat a tradíciókat, azokat a törvényeket, azokat az ismereteket, ami alapján elindulhattunk. Mindannyiunkban benne van egy jó érzés, egy vágy Isten felé (és ez is nagyon fontos!). És aztán persze befolyásolnak a körülmények is. De mind ez a három kevés.

Rájöhetünk arra, hogy ez a három kategória magába foglalja ugyan az emberek vezetettségét, de valami hiányzik. Az igazán hívő ember élete valahogy nincs benne ezekben a kategóriákban, mert amit olvastam itt az igéből: „akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai”. És itt jön be ez a negyedik kategória. Itt kell, hogy bejöjjön a mi számunkra az a nagyon fontos mondanivaló, és nagyon fontos vezetettség, hogy kell nekünk egy felső vezetés. És hogyha a mozdony példáját hoztam (igaz óvatosan kicsit), akkor most talán a villanymozdony képe van előttünk, hogy a felső vezetékre rákapcsolódik. Mert egy állandó kapcsolat kell ahhoz, hogy haladjon a mozdony. A mozdony is hozzáteszi a maga képességét és erejét, de kell hozzá a felső vezetés. Hogyan? Azt mondja az igénk, hogy „nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek”. Nem a külső megfelelés az elsődleges. Nem egy látszólagos jó viselkedésre van szükség az Isten előtt. Nem szolgai cselekvést vár el az Isten, hanem szabadságot ad. A konfirmandusok megtanultak egy ilyen választ, hogy nem akarja Isten, hogy rabszolgaként vagy automataként szolgáljuk őt, hanem szabadságot adott nekünk. Szabadon szolgálhatjuk őt, követhetjük őt.

És a másik dolog pedig, hogy „a fiúság lelkét kaptátok”. Gyerekeknek így szoktam ezt mondani, hogy ha egyest viszel haza, akkor kitagadnak otthon? Hát persze hogy nem! Ha valami rosszat csinálsz, akkor kitesznek az ajtón, és többé nem mehetsz haza? Hát persze hogy nem! Nem ezek a külső megfelelési sémák, amik érvényesek, a mi keresztyén életünkbe sem, hanem az, hogy a fiúság lelkét kaptuk. Amíg fiak vagyunk, haza mehetünk akár a bűnbánatunkkal, akár a szégyenünkkel, akár a bűnbocsánatkérésünkkel. De haza mehetünk az Atyához. Aki által mondjuk: „Abbá Atya”. Atyának szólíthatjuk, mint tékozló fiak és lányok, mint elveszett fiak és lányok az Atyát, a Lélek által. Ez az, amit a mi számunkra nagyon is nagy ajándékként ad a mi Urunk Istenünk. Azt mondja, hogy bizonyságot tesz arról, hogy Isten fiai vagyunk. Így is mondhatnánk, hogy bebizonyítja, hogy Isten gyermekei vagyunk, hogy Isten fiai vagyunk.

És hogyha a pünkösdi történetre gondolunk, akkor ott a tanítványok számára is nyilvánvalóvá válik, hogy ők most már Isten gyermekei lettek. Eddig is követték az Úr Jézust; követték test szerint, követték a szavait szó szerint, követték akár kilométereken át, de most már, hogy nincs közöttük, Lélek szerint kell, hogy kövessék őt. Igen, a Szentlélek így akar az ő vezérlő mesterük is lenni, így akar a mi vezérlő mesterünk is lenni, hogy elvezet annak felismerésére és megismerésére, hogy az Úr Jézus Krisztus miérettünk jött ebbe a világba; hogy a Szentlélek megvilágosítja előttünk, hogy miattam, helyettem és érettem történt a kereszthalál. És az is igaz, hogy az kapja igazán a Szentlelket, akiben megvan a felismerése annak, hogy vannak bűneim, tékozló, elveszett gyermek vagyok, de megtalált a kegyelem. És benne van a kereszt titka ebben a felismerésben, hogy bármelyik tékozlónak, bármelyik elveszettnek felkínálja Isten a bűnbocsátó szeretetét, és aztán a Szentlélek késztet arra, hogy kövessük a mi Urunkat.

Amikor majd ott Péter prédikál, és körülötte vannak sok ezren, azt kérdezgetik, hogy mit cselekedjünk? Mit kell tennünk? És akkor Péter egyértelműen mondja, hogy: „térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan és kapjátok a Szentlelket”. Igen, kaphatjuk mindannyian az Isten vezetését, kaphatjuk mindannyian a Lélek vezetését. Kérnünk kell! Kérnünk kell, és ragaszkodnunk kell ehhez az állandó vezetéshez.

Megvan bennünk az elhatározás? Megvan bennünk a készség? Vagy még ragaszkodunk azokhoz a többi kategóriákhoz, amikben csak olyan kis részeredményeket tudunk elérni, amikben csak kis távolságot tudunk megtenni. Isten azt akarja, hogy vele mi az egész életünket a vezetésében járjuk. És hadd legyen így ez az ige, ami számunkra újra megerősítés, mindazok számára, akik már régen a hit útján járnak, hogy a Lélek ma is bizonyítja, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha megkérdőjelezik is a külvilág részéről, a Lélek megtanít bennünket arra, bebizonyítja, hogy mi Isten gyermekei vagyunk.

Sokan úgy várják Istentől a parancsot, hogy konkrétan megmondja, hogy most mit kell tennem. Az Isten Lelke segít nekünk, az Isten Lelke mellettünk van, de nem dönt helyettünk, hanem velünk együtt akar dönteni. Ezt így mondja itt az ige, hogy „a fiúság lelkét kaptátok… maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk”. Együtt. Nem tőlünk függetlenül, és nem csak magunkból, a magunk erőfeszítéséből, hanem együtt tudjuk meghozni a döntéseket.

Nem dönthet helyettem, hogy hogyan osszam be az időmet, de megmutatja, hogy hogyan érdemes. Aztán nem írja elő, hogy kinek segítsek, de felhívja a figyelmemet a szükséget látó felebarátomra. Aztán nem írja elő, hogy hány forintot adjak az egyháznak, de azt igenis mutatja, hogy adakozz és adj az Isten ügyére.

Igen, az Isten bekapcsolja a mi szabadságunkat. Bekapcsolja úgy a mi szabadságunkat, hogy már nem csak a törvény cselekedete, nem a törvény cselekedete által, hanem a mi döntésünk alapján mehetünk, követhetjük Őt. Ahogyan a kisgyermeket járni tanítjuk, először még sokat kell támogatni, mellette kell lenni, aztán egy önjárás, önmagától is elkezd járni. Igen, így tudunk mi is a Lélek szerint járni nap, mint nap. Rajtunk van az Isten szeme. Közvetlen kapcsolatban kell, hogy legyünk ővele, és ebben látjuk, hogy valóban nem elég az, hogy csak a törvényt emlegessük, hogy csak hátulról a tradíciókban bízzunk, és azokat cselekedjük meg. És nem elég az, hogyha csak önmagunkat valósítjuk meg, hanem együtt az Isten Lelke az, ami segít nekünk. Felülről és belülről vezetettek lehetünk. Nem minket kikapcsolva vezet tehát a Szentlélek, hanem belevon az Isten akaratába. Amikor a szülő csak ráerőszakolja a döntéseit a gyermekre, az általában dacot vált ki. De hogyha meg tudjuk győzni gyermekeinket a jó felől, akkor önként engedelmeskednek nekünk.

Igen, valahogy így akar meggyőzni minket is a Lélek, hogy vele járjunk, hogy az Isten szerinti cselekedeteket cselekedjük. Maga a Lélek vezet bennünket, vezérel bennünket, és valóban így lehetünk az Isten Lelke által vezérelt emberek. „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” Legyen most ez a mi örömhírünk ezen a pünkösdön, és valóban merjük odakapcsolni a mi életünket, döntésünket, saját belső hitünket az ő Lelke szolgálatába, az ő Lelke vezetése alá, hogy valóban őáltala vezéreltek legyünk. Ámen.

Imádkozzunk!

Nem mindig kértelek dicső Uram, hogy így vezess. Magam kerestem, választám utam, de most vezess. Az énekíróval együtt valljuk Urunk, hogy sok kudarcunk, bukásunk amiatt történt, hogy nem kerestük a te vezetésedet. De azt is megvalljuk, hogy olykor sikeres önfejűségünk ugyanúgy akadály volt abban, hogy a te vezetésedben járjunk.

Kérünk téged, hogy vezess el minket az igazságra, vezess el minket Jézus Krisztus áldozatának megértésére, vezess el, hogy megértsük milyen nagy kiváltság Isten gyermekének neveztetni.

Kérünk téged, vedd el a mi félelmeinket, és támogass minket az engedelmesség Lelkével.

Kérünk fiataljainkért, vezesd őket tovább az elkezdett útjukon, hogy ne csak a külső dolgok legyenek rájuk hatással, hanem tőled engedjék magukat vezetni.

Kérünk mindazokért, akik a körülmények miatt nem merik rád hagyni életüket.

Kérünk azokért, akik most talán megszomorodott szívük miatt kérdőjeleket tesznek fel. Te vigasztald és bátorítsd meg őket.

Kérünk, Urunk, a régen a hit útján járókért, hogy ne csak megszokásból cselekedjenek és szóljanak, hanem élő kapcsolatban legyenek teveled.

Kérünk téged, hogy Szentlelked járja át a megüresedett életünket, tisztíts meg minket újra és újra személyesen, és tisztíts meg minket, mint a te népedet, a te gyülekezetedet, hogy valóban neked szolgáljunk, és a te tetszésedre éljünk.

Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

Emlékezzél, Úr Isten híveidről,

Lelki-testi sokféle szükséginkről,

Viselj gondot irgalmasságodból,

Különösen te szentegyházadról.

Adjad nékünk a kenyeret éltünkben,

Amely táplál és erősít hitünkben,

Nevekedést ád reménységünkben

És megszentel lelkünkben-testünkben.

Ne hagyj minket, Úr Isten szomjúhoznunk,

Az élő víz adassék most minékünk,

Mely víz után soha nem szomjúzunk,

Mert te benned örökké vígadunk.

379. dicséret 1-3.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |