| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Az elfogadás és jóváhagyás különbsége

János szerinti evangélium 8. fejezet 1-11.

„Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére.

De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket.

Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: »Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték.

Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?«

Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre.

Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: »Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.«

És lehajolva tovább írt a földre.

Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen.

Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: »Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?«

Ő így felelt: »Senki, Uram.« Jézus pedig ezt mondta neki: »Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!«”

Imádkozzunk!

Hálát adunk, mennyei Atyánk az elmúlt hét napjaiért, áldásaidért. Köszönjük, hogy megőrizted életünket, erőt adtál munkáinkhoz, és felüdítettél az életet adó esőkkel. Áldunk a testvéri közösségért, gyülekezetünkért. Kérlek, bocsásd meg bűneinket, amit tettünk vagy gondoltunk, mert tudjuk, hogy Te a lelkünkbe látsz. Mint ahogy a bűnös asszony történetében Jézus időt adott az embereknek, hogy a csendben, a lelkükben megszólaljon valami, mi is azt érezzük, hogy az Isten előtti csend arra való, hogy azt érezzük. Uram, hogyan állhatnék meg előtted? Bűnös ember vagyok. Csak Jézus által lehetséges, hogy az emberiségben szülessen meg valami új, valami csodálatos változás. Még a legsúlyosabb helyzetben is Ő adhat útmutatást. Add Urunk, hogy ezt minél többen átélhessük, és magunkba nézzünk, mielőtt másokat vádolunk. Egyedül neked van hatalmad arra, hogy bűneinket megbocsásd. Szentlelkeddel segíts, hogy a Krisztustól kapott megváltozott lélekkel élhessünk, és lehessünk embertársaink javára. Áldd meg az Ige hirdetőjét, hogy ebből a szent csodából ma is többet megérthessünk, hogy méltók legyünk a Tőled kapott bizalomra. Hitünket, reménységünket Szentlelkeddel erősítsd! Mert aki hálás a kegyelemért, az mindig újabb kegyelemben részesül.  Ámen.

Efezusi levél 1. fejezet 3-14.

„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.

Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.

Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.

Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.

Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.

Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban.

Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban…”

Szeretett Testvérek!

Az előbb olvasott Efézusi levél hosszú részlete az eredeti görög szövegben egyetlen egy mondat – a magyar fordításban több mondattá tagoltuk –, de ez az egyetlen egy mondat egy hatalmas ívet rajzol meg és mond el. Mielőtt egy kicsit részletesebben foglalkoznánk ennek a nagyon-nagyon gazdag bibliai szakasznak bizonyos mondanivalójával, előtte egy kicsit gondolkozzunk el azon, ami a közelmúltban már részben előjött a gyülekezet közösségében kérdésként, nevezetesen, hogy mit tesz a szülő, mit teszünk szülőként, amikor rosszcsont a gyermek. Kitagadjuk, mert nem azt tette, és nem úgy cselekedett, amire gondoltunk, ahogy mondtuk, amire tanítottuk? Vagy szeretjük, annak ellenére szeretjük, amilyen? Kitagadjuk, vagy elfogadjuk? Hogy is van mindez?

Ugye mégis elfogadjuk, mégis szeretjük, de ez nem jelenti azt, hogy mindent jóvá is hagyunk, ahogyan cselekszik időnként. Nagyon sokszor ez szokott gondot okozni, hogy hogyan is van az, hogy elfogadni, szeretni, és ugyanakkor mégsem jóváhagyni mindent, amit cselekszik, ahogyan viselkedik. Ezt a kettőt együtt gyakorolni: ez szokott a nagy kihívás lenni. És jóllehet, tudjuk, részben tudjuk, mert emlékszünk saját magunkra, meg a kollektív emberi tapasztalat az évezredek alatt igen bőségesen összegyűlt ilyen vonatkozásban; meg részben látjuk magunk körül is, mégis vállaljuk a következő gyermeket. Nem nagyon hiszem, hogy abban a reményben vállaljuk, hogy az tökéletes lesz. Tisztában vagyunk mindannyian azzal, hogy nem lesz az – már csak azért sem, mert két tökéletlen szülőtől származik. Akkor hogy is van az, hogy szeretni és mégsem jóváhagyni? Elfogadni és mégsem jóváhagyni?

Ezek után tegyük föl a kérdést, vajon Isten hogyan cselekszik? Szeret, és mégsem hagyja jóvá bűneinket? Tegyük föl a kérdést, gyülekezetként hogyan gondolkodunk és próbálunk cselekedni? Hogyan nézünk egymásra, és hogyan viszonyulunk érdeklődő, kereső, elinduló felebarátainkhoz? Szeretjük őket? Hogy történik az, hogy szeretjük, és mégsem hagyjuk jóvá minden cselekedetüket? Ez az állandó nagy kihívás nem csak a családban, hanem az Isten népe közösségében is. Sőt, a keresztyén missziónak ez a kulcskérdése. Ha ezt nem tudjuk a helyére tenni, ha ez bennünk nincs sem értelmileg, sem érzelmileg isteni módon a helyén, akkor a gyülekezet nem gyarapszik. Akkor ugyan imádkozunk megtérőkért, akkor ugyan szeretnénk, hogy jöjjenek emberek Istenhez, de valamiért nem nagyon működik a dolog. Ezt ráfoghatjuk a világra, meg sok minden egyéb dologra, amiben van részben igazság is, de valahol a nagy kérdés mégis ott motoszkál: hogy is van az elfogadás és a jóváhagyás különbsége? Mert ez a két dolog összetartozik, de tudnunk kell megkülönböztetni, szét nem szakíthatjuk, csak összetartozva megkülönböztetni.

A fölolvasott bibliai szakaszunkban, az Efézusi levél eme csodálatos, eredetileg egy hatalmas mondatban elmondott bizonyságtételében nagyszerűen megfogalmazódik, hogy az Isten hogyan látja mindezt, az Isten hogyan gondolja mindezt, és hogyan cselekedett. S nem egyszerűen csak az, hogy most hogyan látja, és hogyan cselekedett, hanem az örökkévalóság összefüggésében: az idő előtti örökkévalóságban már hogyan gondolkodott Isten! Az apostoli bizonyságtétel arról szól, hogy kiválasztott minket magának az Isten még a világ teremtése előtt. Bele tudunk ebbe gondolni? Mert, ha belegondolunk, nos, akkor jó, hogy ha ülünk. Szédítő ez a gondolat! Minket!

Minket, törékeny, kicsi embereket? Minket, akik engedetlenek vagyunk, sokszor még hívőként is? Minket már a világ teremtése előtt kiválasztott magának az Isten? Ez egy fantasztikus dolog! Ez egy olyan bizonyosságot, olyan alapot adhat az embernek, amit semmi nem tud adni ebben a világban! Halkan, őszintén azonban azonnal hozzá kell tenni, nyilván nem a mi érdemeinkért választott ki minket az Isten. Nem azért történik a kiválasztás, mert megérdemeljük. Az teljes tévedés, és igeellenes gondolat lenne.

Az ószövetség népét sem azért választotta – ott van az Írásban: nem azért választottalak titeket, mintha különbek lennétek a többi népnél. És minket sem azért választott az Isten, mert mi különbek leszünk egyszer, majd, amikor meg fogunk születni, hiszen a világ teremtése előtt választott ki az Isten – mondja az apostoli bizonyságtétel. Mégpedig azért választott ki, hogy „megáldjon minden lelki áldásával”. Az Isten áldást szeretne adni, áldást szeretne kiárasztani. Ez a „megáldalak és megáldatnak benned a népek” már az Ószövetségben megjelenő gondolat, amit az apostol itt az Újszövetségben megfogalmaz: azért választott ki az Isten, hogy megáldjon minket minden lelki áldásával.

Kiválasztott – ez a múlt, az idő előtti örökkévalósággal; még ez a mindenség meg sem formáltatott, még nem mozognak, forognak, keringenek itt a különböző égitestek, és még nem tudunk időt mérni, és az Isten már döntött, már elhatározott valamit. De ennek az áldásnak az a következménye is kell, hogy legyen, hogy „dicsőségének magasztalására legyünk”. Azért teremttettünk, hogy az Isten dicsőségének magasztalására legyünk – ez ugye háromszor is elhangzott az előbb olvasott szakaszban. Jóllehet – ahogyan mi szülőként is tudjuk – a legjobb szándékunk, legnagyszerűbb szülői nevelésünk ellenére sem lesz tökéletes a gyermekünk – mi sem vagyunk azok, pedig minket nagy szeretettel neveltek egykor a jóra. Nos, noha mindezt tudjuk, tudnunk kell akkor azt kimondani, hogy az Isten kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, jóllehet, tudta, hogy mi Ádámban az elbukott emberiséghez tartozunk. Mi Ádámban egy Istennek hátat fordított emberiségbe születünk bele, és ebbe születnek bele a gyermekeink is. Ebbe születnek az unokáink és a dédunokáink, és mindaddig, amíg lesz ez a világ, ebbe az Istennek hátat fordított emberiségbe születnek bele. Az Ádámban elbukott emberiségbe tartozunk mindannyian.

És az Isten szeret. Ennek ellenére szeret! Ha valamire éhezik az ember – akár évezredekkel ezelőtt, akár napjainkban, akár a XXI. század embere – az a szeretet. És az apostoli bizonyságtétel ezt a hatalmas üzenetet fogalmazza meg, hogy az Isten szeret. Szeret, annak ellenére, hogy…

Az Isten szeret, az Isten elfogad – noha az Ádámban elbukott emberiséghez tartozunk – mindaddig, amíg meg nem térünk. Az Isten szeret, viszont – és itt jelenik meg az elfogadás mellett az, hogy a jóváhagyás egy kicsit másabb dolog. Vagyis az elfogadás és a jóváhagyás azért különbözik is egymástól. Az Isten szeret bennünket kezdettől fogva, de nem hagyja jóvá tőle elfordult életünket. Nem hagyja jóvá bűnös gondolatainkat és cselekedeteinket. Nem azt mondja, hogy szeretlek, igaz, hogy csupa engedetlenség vagy, és az is akarsz maradni – hanem szeretne megváltoztatni az Isten bennünket. Újjá akar szülni bennünket.

És itt érkezünk el ennek a hatalmas, egy mondatban megfogalmazott, tulajdonképpen az egész Újszövetséget összefoglaló bizonyságtételnek a második fontos részéhez: „megajándékozott minket szeretett Fiában”. Az Atya kiválasztott magának már a világ teremtése előtt, és megajándékozott minket szeretett Fiában – ez már a jelen. Ez már a mi életünk is. Ez a „napjaink”. Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk…” – olvastuk az előbb az igét. Kiváltott minket. Itt az a kifejezés van a bibliai görög szövegben – amit ma kevésbé érzünk, inkább csak értjük valamelyest, hiszen az egy rabszolgatartó társadalom volt még a római birodalomban –, nos az a kifejezés van, amikor egy rabszolgát kiváltottak a rabszolgaságból. Újra szabad ember lehet. Azért, mert valaki kifizette a váltságdíjat, azért szabad lett. Nos, kiváltott minket a bűn rabszolgaságából a Jézus vére által. Aztán kegyelmével megajándékozott minket, hogy múltunkat lezárhassuk, hogy felé fordulva immár ne az Ádámban elbukott emberiséghez tartozunk, hanem a Krisztusban az új, megváltott emberiséghez. Ez a kiváltás. Ne a bűn rabszolgahadához tartozzunk ezután, mint annak foglyai, szó szerint rabszolgái, hanem a Krisztusban megváltott új emberiséghez. De még ez a nép sem tökéletes. Még a megtért ember sem tökéletes. Mi sem vagyunk tökéletesek, de kiváltott, kiszabadított bennünket ebből a rabságból, a bűn rabságából, és most már tartozhatunk az Ő népéhez.

Az Isten szeret, hiszen a megváltás is ebből a szeretetből és ezért történik. Vagyis az Isten Krisztusban elfogad bennünket, de nem hagyja jóvá még most sem életünk minden cselekedetét. Mert újjászületve, megtérve még nem lettünk tökéletesek. Ugye az irány változott meg. Eddig az Istentől elfordult emberiséggel együtt haladtunk, most Isten felé fordulunk a megtérésben, az újjászületésben, de nem lettünk tökéletesek. Egy nagyon-nagyon fontos változás megtörtént, és ebből kell, hogy következzen majd a megszentelődés.

S most érkezünk el a harmadik, a Szentháromság Isten munkájának a csodálatos harmadik egységéhez: megajándékozott minket a megígért Szentlélekkel. Elpecsételt minket magának a Szentlélekkel. Miután hallottuk az üdvösség igéjét, evangéliumát, miután hívőkké lettünk. Az Ő Szentlelkét adja. Ilyen kifejezéseket olvasunk itt, hogy „örökségünk zálogaként”. Ugye a zálog tulajdonképpen az első részlet. Mint a foglaló, amikor meg akarunk vásárolni egy lakást, és lefoglalózzuk. Az már az árnak az első része. Az Ő Szentlelkét, mint zálogot adta nekünk. Az Isten Lelke – mint isteni megvalósító – végrehajtja bennünk Krisztus művét, hogy a megszentelődés útján haladjunk tovább. Elfogadott tehát az Isten kiválasztó döntésében, elfogadott a Jézus Krisztusban, amikor a bűnbocsánatot fölkínálta, és a megtérőnek megadta, és az Ő Szentlelkét adta nekünk, aki bennünk tovább munkálja már a megszentelődést, hogy ne csak az irány legyen jó, hanem a részcselekedetek is egyre inkább az Ő akarata szerint valók legyenek. A megszentelődés útján pedig van még előttünk jócskán lehetőség és feladat. Mi sem mondhatjuk, hogy elértük, vagy hogy tökéletesek lennénk, de azt kell mondanunk, hogy igyekszünk. Azt kell mondanunk, hogy igyekszünk, hogy szeretnénk, hogy akarjuk, így engedjük, hogy az Isten lelke a mi életünket megszentelje. Nos, szeretett testvérek, az Atya múltbeli döntése, mint szeretet, a Fiúban megajándékozott bennünket, mint megváltóban az Ő kegyelmével, és nekünk adja az Ő Lelkét, hogy munkálja bennünk most már, mint megtért emberekben a megszentelődést.

És akkor most tegyük fel újra a bevezetőben említett kérdést: Hogyan cselekszik Isten? És mit tegyünk mi, mint gyülekezet? Hogyan cselekszik a szülő? Pedig mi nem szent és tökéletes emberek vagyunk. A szülő szereti gyermekét, ezért elfogadja, de nem hagyja jóvá gyermekének minden cselekedetét. Nem azért szereti és fogadja el, mert némelyik gyermek rendesebb, hanem mert szereti. Isten szeret minden teremtményt, de nem hagyja jóvá tévelygéseinket. Ezért a megváltás útját elkészítette, és aki elindult a Krisztus követésének útján, még ott sem hagyja jóvá minden lépésünket, mert nem mindig neki engedelmeskedünk. Ha tehát Isten így cselekszik, vagyis mint embereket szeretetteljesen elfogad bennünket, de nem hagyja jóvá bűneinket, nem hagyja jóvá minden lépésünket, akkor hogyan kell nekünk cselekednünk? És ez már missziói kérdés. Nagyon-nagyon fontos missziói kérdés. Ha az Isten elfogadott bennünket annak ellenére, hogy… Sőt már a világ teremtése előtt, noha tisztában volt vele, hogy nem tökéletes emberek leszünk (mármint nem engedelmesek leszünk, és ebben nem leszünk tökéletesek), hogy bizony az Ádám útján járunk, de szeretett minket és ezért: a megváltás útját elkészítette, de még a megváltott embernek sem hagyja jóvá minden tettét. Akkor mi, mint gyülekezet, hogyan cselekedjünk? És innen kezdve az egész szakasz tulajdonképpen egy missziói szakasz is, amit olvastunk az előbb.

Korunk egyik neves igehirdetője így fogalmaz többek között: Nem várhatjuk el, hogy a hitetlenek hívőkként viselkedjenek, amíg nem azok. Ez egy kulcskérdés a misszióban. Nagyon sokszor tapasztalom azt, hogy csupa jó szándékkal, meg csupa szeretettel gyülekezetek, gyülekezeti tagok, hívő emberek a még nem hívő embertől – legyen a saját gyermekünk, unokánk, testvérünk, rokonunk, szomszédunk, munkatársunk –, a még meg nem tért embertől hívő életmódot várnak el. Ez képtelenség! Lehet igyekezni rendes embernek lenni, de nem erről szól az élet, és nem erről szól az Isten szeretete, hanem arról szól, hogy meg kell térnie mindenkinek. Vagyis, ha mi az erőinket arra pazaroljuk, hogy igyekezzünk az embereket egy kicsit jobbá tenni, akkor mi célt tévesztettünk. Pál apostol szavával szólva mi a levegőt öklözzük – ahogy hozza a sportból a példát. Nem a levegőbe csapkodunk, mondja az apostol. Nem várhatjuk el a hitetlenektől, hogy hívőkként viselkedjenek, ha nem azok. Amíg belülről nem történik meg a változás, addig ugyan mi következhetne abból, ami nem történt meg? Csak az óember cselekedete lehet, amit nyesegethetünk, és kell is, de ez nem azonos a Krisztus követésével. Bizony nagyon sokszor ezért gyenge a szolgálatunk, bizonyságtételünk, mert alapjaiban rosszul látjuk, bár jó szándékkal próbálunk cselekedni. Nem úgy cselekszünk, ahogy az Isten velünk cselekedett, és ahogy az Isten ránk bízta a szolgálatot. Isten szeret bennünket, és szeretetteljesen elfogad, annak ellenére, hogy milyenek vagyunk. De nem hagyja jóvá a tetteinket! Mi nagyon sokszor azt mondjuk, hogy nem baj, nem kell megtérned, nem kell megváltoznod, belülről nem kell semminek változni, de úgy kívülről legyél kicsit rendesebb, próbálj már úgy viselkedni, ahogy általában a hívők viselkednek. Hát, ha egy fiatalember nem szereti azt a bizonyos leányzót, akkor hogy várjuk el ettől a fiatalembertől, hogy úgy viselkedjen vele kapcsolatosan, mint egy szerelmes? Elkötelezetten, odaadóan, szeretetteljesen – hát nem fog! Nincs, ami belülről Őt erre indítsa. Ha ügyes színész, akkor a színpadon eljátszhatja a nagy szerelmes jelenetet, de az színház. Ha minket Isten szeretetteljesen elfogadott, bár bűneinket nem hagyja jóvá – hiszen ez a szakasz arról szól, hogy kiválasztott magának bennünket, mert azt mondja, hogy meg kell térned, ezért küldtem el Jézust, hogy megtérhess, és ha megtértél, meg kell szentelődnöd, vagyis nem hagyja jóvá –, mindent megtesz a változásért, de először meg kell térni. Először hívővé kell lenni. Azután jelenhetnek meg a gyümölcsök, a Lélek gyümölcsei. Lássuk tehát tisztán és világosan a kettő közötti különbséget. A szeretetteljes elfogadás nem azt jelenti, hogy nem baj, minden úgy van, ahogy eddig volt az életedben, csak egy kis vallásos mázt kenjünk rá; engedd meg, hogy egy kis vallásos mázzal becsomagoljuk. Nem erről van szó! Az embert kell szeretettel elfogadnunk. De egyértelművé kell tennünk, hogy meg kell változni. Meg kell térned! Figyeljük meg, hogy a Jézus által vonzott sokaság hívők és nem hívők keveréke volt. Mindig keverék tömeg volt ott. Voltak ezek között, akik elszánt követői voltak Jézusnak, voltak őszinte kereső emberek, voltak kételkedők, sőt, még ellenséges indulatúak is nagyon sokszor ott voltak; ez egy tömeg, de a tömeg nem azonos azokkal, akik döntöttek, és odaszentelték az életüket. És ez a gyülekezetben is így van, és így kell, hogy legyen először. Másképp nem tudunk vonzani embereket. Jézust nem zavarta ez. Nem zavarta, hogy ilyen keverék tömeg volt ott körülötte. Szerette mindegyiküket. Gondoljunk a tanítványokra, mennyire különbözőek, és sokszor milyen gyarló viselkedésűek voltak. Mindegyiküket szerette. A gyülekezetet a közösség alkotja, nem pedig a tömeg, de ha nincs tömeg, akkor nem lesz gyülekezet, ezt világosan látni kell. Hogyan cselekedett Isten? Mint embereket, szeretetteljesen elfogadott, de nem hagyja jóvá a bűnt. Meg kell térni, és a megszentelődésben előbbre kell haladni. Mit jelent ez akkor a mi számunkra? Tanuljuk meg mindezt, éljünk általa, gondolkozzunk így, gyakoroljuk ezt mi is. Vagyis más viselkedést kell elvárnunk a megtért hívő emberektől, a gyülekezet valóságos tagjaitól, és mást a résztvevőktől: az érdeklődőktől, a keresőktől, akikben az Isten Lelke munkálkodik, de még nem volt megtérés és újjászületés. Ne akarjuk rájuk erőltetni, mert abból csak bajok jönnek. Őket is becsapjuk, magunkat is becsapjuk. Nagyon sokszor ez a nehéz a gyermekek nevelésében is. Hívő szülőknek a gyereke is hívő módon viselkedjen! De ha ez még őbenne nem érett be! Akkor rá lehet erőszakolni egy darabig, aztán úgyis kitör belőle.

Isten nem erőszakolja ránk, de szeret. Szeretnünk kell úgy gyermekeinket, mint bárkit, aki jön, de egyértelművé kell tennünk, hogy téged szeretünk, mert az Isten szeret, de bűneidet nem hagyjuk jóvá! Abban változni kell, de ahhoz először belülről kell megváltozni. Ha az a fiatalember szerelmes abba a leányzóba, akkor olyan változás következik be az életében, amit külső erőszakkal nem tudnánk elérni egyébként. Tanuljuk meg tehát, éljünk általa és gyakoroljuk mi is, hogy szeretettel elfogadjuk egymást, hogy megtérve haladjunk a megszentelődés útján, és befogadó szeretettel hívogassunk másokat is. És végül ki kell mondanunk: semmilyen missziós módszer, semmilyen program – bármilyen jó és ügyes, és semmilyen technika nem pótolhatja a hitetlenek iránti szeretetet. A misszióban a szeretet az első. Feltétel nélkül szeretni, de nem jóváhagyni a bűnöket. Mi ezt meg szoktuk gyakran fordítani, és feltételeket támasztunk, hogy ilyen meg ilyen jó legyél, és akkor azt hisszük, és azt hitetjük el vele, hogy ettől hívő vagy. Ettől színész lesz. Eljátssza a nagy szerelmest, amíg ez muszáj, vagy amíg ez az érdeke, de amikor majd ő maga dönthet szabadon, akkor már nem lesz olyan nagy szerelmes, egész pontosan más felé lesz szerelmes, másnak adja oda az életét.

Szükségesek a módszerek, nem mindegy a program, nem mindegy úgymond a technika, de a szeretet az első számú, mert ez az isteni szeretet tudott minket is megváltoztatni, és ez az isteni szeretet tud másokat is megváltoztatni.

Szeretett Testvérek! Mai igehirdetésemnek ezt a nehézkes címet adtam magamban: Az elfogadás és a jóváhagyás különbsége. Mert szükséges szeretettel elfogadni feltétel nélkül, de ez nem jelenti azt, hogy jóváhagyni minden bűnt és engedetlenséget; ez nem jelenti azt, hogy a megtérést meg lehet spórolni, hogy akkor a megszentelődés az lényegtelen – lássuk mi is tisztán. Az előbb olvasott bibliai bizonyságtételnek ez a hatalmas, áradó mozzanata, amiben az Atya, Fiú, Szentlélek Isten érettünk, bennünk végzett munkájáról van szó, mindez bátorítson és vezessen bennünket, hogy a mi életünk is alkalmas legyen ennek az isteni szeretetnek a továbbadására; mert az megragadja az embereket, de egyértelműen a tudtukra kell adnunk, hogy a megtérést és a megszentelődést nem spórolhatjuk meg.

Kiválasztott bennünket az Atya, megajándékozott minket szeretett Fiában, megígért Szentlelkével elpecsételt magának. Ha mi így kaptuk az Isten szeretetét, akkor így is adjuk tovább. Ámen.

Istenünk! Csodálatos dolog fölismernünk a gyakran kiszámíthatatlannak és veszélyesnek látszó világunkban teremtő és gondviselő hatalmadat. Magasztalunk a nekünk adott szabadságért, útmutató szavadért. Dicsőítünk üdvözítő tervedért, és életünket megváltó áldozatos szeretetedért, kegyelmedért. Hálát adunk, hogy kiválasztó kegyelmed ad biztonságot életünknek. Segíts, Urunk, hogy mi is szeretettel fogadjuk el egymást. Segíts, Urunk, hogy meg tudjuk különböztetni a felebaráti elfogadó szeretetet, és azt, hogy ezzel a szeretettel nem hagyhatjuk jóvá a bűnöket. Segíts, Urunk, hogy szereteted ösztökéljen minket is a megszentelődésre. Könyörgünk nemzetünkért, hogy sokakat megragadjon életüket elfogadó szereteted a mi szolgálatunk által is. Könyörgünk, hogy befogadó szereteted által sokan elhagyják a szándékos vétkek útját, és Hozzád térjenek. Tedd, Urunk, a mi életünket áldássá ebben a szolgálatban és bizonyságtételben! Ments meg bennünket a kegyeskedés törvényeskedésétől, és segíts, hogy a Tőled kapott szeretetet tudjuk árasztani mások felé, hogy Hozzád, a Te kegyelmedhez vonzhassuk az embereket. Könyörgünk mindazokért, akik erőtlenek, betegek, gyászolók, akik az élet hétköznapi gondjaiban szomorkodnak, Te légy számukra reménység és vigasztalás. Könyörgünk a tervezett vakációs gyülekezeti gyerekhétért, könyörgünk gyülekezeti nagytáborunkért, a nyári gyülekezeti programokért, alkalmakért, közösségért. És könyörgünk, hogy a mi gyülekezeti életünk lehetőségeinek bővülése is megadasson. Urunk, Istenünk, magunkat odaszánjuk… odaszánjuk, hogy amit Tőled kaptunk, szeretetet, kegyelmet, ezzel a szeretettel forduljunk másokhoz, és odaszánjuk magunkat a megszentelődésben, hogy a mi életünk is alkalmasabbá lehessen a jó bizonyságtételre. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |