| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Misszió, de milyen eszközökkel?

Lekció: Efezus 6:10-20

Textus: 2Korinthus 10:3-5

Efezusi levél 6. fejezet 10-20. vers

„Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.

Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.

Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.

Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.

Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével.

Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.

Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.

2. Korinthusi levél 10. fejezet 3-5. vers

„Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk;

hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.

Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre…”

Szeretett Testvérek!

Vajon mindig bolondság az, ami bolondságnak látszik? Vagy: esetleg magasabb szintű ismeret szerinti logika és cselekvés?

Mindig bolondság az, ami bolondságnak látszik első megközelítésre? Vagy: egészen másmilyen megközelítése a valóságnak; másmilyen, mint amit addig alkalmaztak, addig ismertek az emberek.

Vajon, amikor Kolumbusz fejébe vette, hogy ő Indiába megy, de nem keletre indul el, hanem nyugatra, nekivágva az Atlanti-óceánnak, vajon hányan mutogatták ugyanazt, mint Jerikó lakói itt az előbb a gyermekek jelenetében? – Ennek a Kristófnak valami baja van! Ilyen őrültséget! Hát ott le fog egyszer zuhanni a világ végén! Hát ott nincs semmi! – Hiszen ugye hosszú évezredeken keresztül volt egyfajta világkép, amit akkor tulajdonképpen úgymond tudományos világképnek fogadtak el, és az emberek ehhez igazodtak. Volt tehát egy világkép, és ez a világkép meghatározta az ember gondolkozását. És kiderült, hogy ami bolondságnak látszott, az nem is bolondság. Mert addig úgy gondolták, hogy a Föld az egy lapos tányér valami nagy-nagy víz kellős közepén, akkor nyilvánvalóan ebben a gondolkozási sémában, ez őrültség volt; őrültség volt elindulni nyugatra, mondván, hogy a föld gömbölyű.

Nos, mindig bolondság az, ami bolondságnak látszik? Eme kérdés után figyeljünk azokra a bibliai szakaszokra, amelyeket az előbb olvastunk. Pál apostol a 2. Korinthusi levélben beszél arról, hogy folyamatosan küzdelemben vagyunk. Folyamatosan egy lelki-szellemi harcban vagyunk. Nevezetesen az istenellenes erők, az istenellenes gondolatok, az istenellenes indulatok, melyeket erődítményekké épített ki az emberiség az elmúlt évezredekben. Legalább olyan szellemi kőfalakat építettünk ki, mint Jerikó falai voltak annak idején.

Egy küzdelemben vagyunk – a gőgös emberi okoskodással szemben az Isten gondolatát hirdetni. Egy küzdelemben vagyunk benne, egy olyan világban élve, amely világ teljesen kihagyja a maga gondolkozásából, logikájából, világszemléletéből az Istent. De mielőtt elkezdenénk sajnálni magunkat (hogy hát mi sajnos ilyen korban születtünk), ne feledjük el, a bűneset óta ez mindig így volt. Mindig jelen volt ebben a világban, ha csak az ószövetségi példákat nézzük, még a választott népen belül is jelen volt ez a fajta gondolkozás: „nem megyünk többet Istenhez, mi a magunk feje után járunk” – mondták az Istenhez megtérésre hívó Jeremiásnak. Sőt, amikor Jeremiás mégis megtérésre hívott, akkor azt mondták, ha nem hagyod abba, meg fogunk ölni – a saját rokonai! az Isten nevében!

Benne élünk a világban, és ez a világ újra és újra Istennel szemben akar okos lenni. Aztán egy folyamatos szellemi küzdelemben vagyunk olyan értelemben is, hogy nagyon sokszor, nagyon lelkinek látszó, de valójában álteoretikus gondolatok jelennek meg. Olyan, úgymond Bibliára hivatkozó tanítások, gondolatok jelennek meg, amelyek az egész Szentírás mérlegén nem állnak meg. Előjönnek mindig emberek, akik magukat nagyon lelkinek, igazán csak magukat tartják az Isten népének, de hogyha a Szentírást vesszük kézbe, akkor bizony jó néhány kérdőjelet föl kell tennünk.

Emlékezzünk arra, hogy Pál apostol megfogalmazza mindezt: a zsidók jelt kívánnak, a görögök bölcsességet keresnek. Ma is így van. Némelyek jeleket akarnak látni, és hogyha úgymond ők nem veszik észre az Istentől való jeleket, majd produkálnak valami lelkinek látszó jeleket; mások bölcsességet keresnek, vagyis kizárólagosan az emberi értelem alapján akarnak mindent megérteni, ami nem érthető meg, azt pedig lesöprik. Esetleg bolondságnak minősítik.

Mielőtt félreértenénk: Pál apostol nem veti meg az Istentől kapott értelmet. Nem erről van szó. Nem ítéli el a gondolkozást – sőt, nem egyszer gondolkozásra hív, de nagyon keményen érvelve –, hanem az apostol egy dologra nagyon figyelmeztet: értelmünket, véges ismeretünket ne akarjuk mindenáron Istennel szemben használni. Ne Istennel dacolva próbáljunk okosak lenni, mert az valószínűleg nekünk nem lesz jó.

Tehát miközben szellemi küzdelemben állunk, az apostolt megvádolták többen – nem olvastam az előző néhány verset, mert ebben a szövegösszefüggésben írja mindazt, amit hallottunk –, hogy testies módon gondolkozik… hogy a levele ilyen, ha jelen van meg olyan… egyikszer kemény, máskor meg nagyon erőtelen. És ebben a szöveg-összefüggésben hangzik el az, hogy igen, testben élünk, de hadakozásunk fegyverei nem testiek – nem testiek. Nem emberi indulatból származók. Nem az emberi logika korlátai közé zártak. Bár ebben a világban és ebben a testben élünk.

Igen, hadakozásunk fegyverei nem testiek. Bizony az egyház is a történelem folyamán többször belecsúszott abba, hogy látszólag nemes cél érdekében, de külső, e világi eszközöket, módszereket, testi eszközöket, módszereket próbált használni. Emlékezzünk arra, amit nagyon röviden így szoktunk mondani, hogy tűzzel-vassal keresztyénné tette. Vigyázzunk, mi ebből az evangéliumi módszer, és mi az, ami inkább politika volt.

De európai történetünket, és így keresztyén történetünket is, bizony befolyásolta ez a fajta gondolkozásmód, amikor az állam a keresztyénségből ideológiát gyártva azt állami törvényekkel kötelezte. Ez nem személyes meggyőződés volt, hanem az állami erőszak előtt való főhajtás. Ennek aztán minden nyomorúsága is meghozta a maga gyümölcsét. Hadakozásunk, ez a lelki-szellemi küzdelmünk nem testi, nem testi módon. Hányszor jelent meg a történelemben már az anyagi érdekeltség kérdése. Az anyagi érdekeltség, amelyet hogy ha mi is eszközként próbálunk használni, akkor nem evangéliumi módon járunk el.

Gondoljunk azokra az időkre, amikor úgy lehetett előrébb lépni, ha egy bizonyos színű piros könyvecskével rendelkezett valaki. Nem az volt a kérdés, hogy azt hitte és vallotta-e! – legyen neki olyan! Akkor ez fontosabb volt, mint a szakmai felkészültség. És bizony, hányszor volt, hogy a világ is az anyagi érdekeltséggel próbált embereket szerezni (ezzel nem megnyerte, csak átmenetileg magához édesgette).

És vajon, hogyha az egyház csinál ilyet? Az Igéből egyértelműen tudnunk kell, hogy nem lehet. Nem jó, hogyha statisztikára dolgozunk. Nem jó, hogyha úgy gondolkozunk, a lényeg, hogy eggyel több név legyen a keresztelési anyakönyvben, a lényeg, hogy eggyel több név legyen a konfirmációi anyakönyvben. Hogy mi a tartalom? Óh, hát azt hagyjuk, csak legyen meg. Ez nagyon testies gondolkozás, amikor a látszatra és a látszatért cselekszünk.

Nem ügyeskedve! – mert bizony nagyon sokszor testi módszer az, amikor mi a saját emberi ügyeskedésünkkel akarjuk előrébb vinni az Isten ügyét, minthogyha az Ige nem lenne élő és ható. Az Isten ránk bízta a békéltetés szolgálatát, de amikor mi is úgy próbálunk cselekedni… Talán Ábrahám-Sára történetére visszautalhatok, hiszen szinte mindannyian ismerjük: „a megígért nagy névből semmi nem lesz, hiszen egy szem gyermek sem született, az Úr Isten tehetetlen, mi már megöregedtünk, valami nagy hiba történt, majd mi besegítünk”. Jövünk mi testi, emberi megoldással: „itt van a szolgálóm, szülessen tőle, megvan az ígéret, megvan a gyermek”. Tehát megszületett a gyermek, minden családi tragédiájával együtt. Amikor testi módon gondolkozunk – látszólag az Isten ügyéért – amikor netalán szülői terrort próbálunk alkalmazni, olyanfajta kényszert, ami utána ellenszenvet válthat ki az Igével szemben egy-egy gyermeknél és fiatalnál; amikor árukapcsolást csinálunk. Árukapcsolást, ami ismert. A közelmúlt történelmében is volt, de hogyha a keresztyén ember is ezt csinálja, akkor rettenetes nagy baj van. Árukapcsolás, amikor: vigyed névadóra a gyermeket! És emlékezzünk (mondjuk a 70-es években), a gyermek nevére megkapta a betétkönyvet, 400 Ft benne volt (ez akkor nem kis pénz volt!), csak ne vidd el megkereszteltetni. Árukapcsolás. Fizetünk, hogy más irányba menjél. De vajon, hogyha az egyház csinál ilyet? Merthogy a világ a maga módján gondolkozik, ez természetes. De vajon mi ilyen testi módon próbálunk gondolkozni?

Jó néhányszor találkoztam már azzal, amikor nagyszülők, szülők a következőképpen érveltek: hát nagyon szeretném, hogy az unokám, vagy a gyermekem konfirmáljon, de hát nem akar! Beígértem neki egy jó nagy ajándékot, csak menjen el. Elment. Igen, miközben hallotta az Isten Igéjét ott, aközben ő egy egész más tanítást kapott. Amiért megfizetnek, azt hajlandó vagyok csinálni. Így nagyon nehéz személyes meggyőződésre és hitre segíteni egy fiatalt, amikor ő előtte be lett injekciózva egy másmilyen testies gondolkozással. Az nem baj, ha majd utólag meglepetésként kapott valamit – emlékeztetőül. De ha előre megvásárolom, akkor ne higgyem, hogy az Isten ügyét segítettem. Sőt! Félő, hogy ártottam neki.

Hadakozásunk fegyverei nem testiek – írja az apostol. Ilyen árukapcsolással, ilyen megvesztegetéssel nem lehet evangéliumot hirdetni. De az sem jó (és ezzel is találkoztam már jó néhányszor), amikor úgy próbálunk cselekedni: „az Isten áldását házasságkötésedre csak akkor kérheted, hogyha még van három hónap, de gyorsan konfirmálsz”. És mi van, ha három hónap alatt nem jutott hitre? Akkor az Úr Isten színe előtt ünnepélyesen hazudtatjuk? Nemes célért, de testi okoskodással. Bizony hadakozásunk fegyverei nem testiek.

Aztán olykor lehet találkozni ebben a világban olyan fajta vallásosnak látszó jelenséggel, ahol tulajdonképpen pszihoterrort alkalmaznak. Olyan nyomásnak tesznek ki embereket, olyan lelki-szellemi nyomásnak, amely nem egyezik az evangéliummal. Bár hivatkoznak a Bibliára.

Vajon nem testies-e a gondolkozásunk, amikor az Úr Istent mumusnak használjuk például a gyermeknevelésben? – hiszen torz istenképet alakítunk ki benne. Vagy, amikor összemossuk azt, amit nem szabad összemosni? Vajon mennyire szabad ott a lelkiismeret, ahol az egyház a munkáltató (mondjuk egy-egy intézményben): „megtarthatod a helyedet, hogyha egy-két éven belül konfirmálsz”. És mi van, ha lelkileg nem érett be közben? A cél szép: hitre segíteni – de nem testi, e világi okoskodás és munkamódszer ez? Márpedig nem koronáztatik meg, aki nem szabályszerűen küzd – mondja az Ige.

Ha nem testi módszerekkel – no, de hát akkor hogyan? Hát akkor hogyan fog terjedni az evangélium? Akkor hogyan töltsük be a küldetésünket? Az apostol így fogalmazott (merthogy megvádolták, hogy testies módszerekkel cselekszik): „mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk. Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében”. Van erős, úgymond eszköz, de nem a mi testi okoskodásunk. „Erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” – írja az apostol. Tehát: „erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására”, meg „magaslatok” lerombolására. Itt az erődítmény, ez egy katonai kifejezés. Ahogyan Jerikónak komoly, hadászati szempontból abban az időben komoly kőfalai voltak. A magaslat kifejezés pedig, ugye a kánaáni pogány népek magas dombon egy-egy nagy zöld bujafa alatt (ahogy az ószövetségi fordításban ezt olvassuk), tehát egy nagyon szép, termékenynek látszó fa alatt végezte a maga termékenységkultuszát. A magaslat kifejezés, az a pogányság szolgálatát jelentette. Nos, erődítmények, istenellenes gondolatok, és istenellenes magaslatok lerombolásáról beszél az apostol. De amikor lerombolásról beszél, akkor nem ágyukról beszél, nem tankokról, nem pénzzel, vagy egyébbel való megvesztegetésről és lefizetésről beszél.

Itt érkeztünk el oda, ami az 1. Korinthusi levél-ben nagyon szépen meg van fogalmazva – ahogy az apostol mindjárt a levél első fejezetében kezdi:

„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.

Mert meg van írva: »Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem.«

Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét?

Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.

És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.

Mert az Isten »bolondsága« bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten »erőtlensége« erősebb az emberek erejénél.”

Aki gyors lovában bízik (ahogy énekeltük), az az evangélium szolgálatában nem jó úton jár. Ha önmagunkban bízunk, és földi, emberi, testi eszközöket, tisztátalan eszközöket akarunk fölhasználni, nem jó úton járunk.

Mit tegyünk hát? Az Efézusi levél-ből hallottuk az Igét, hogy a Lélek kardját vegyük föl. Az összes többi – a római katona öltözetét veszi képként az apostol – védekező eszköz volt. A Lélek kardja, vagyis az Isten Igéje az, ami védekező és úgymond támadó – a Lélek kardja – ahogy az Írás nevezi.

Igen, nagyon komolyan kell vennünk, hogy az Isten Igéje élő és ható. És vagy hisszük, vagy ha nem hisszük, akkor elkezdünk testi módszerekkel besegíteni az Úr Istennek.

Aztán hogyan küzdjünk? Az imádsággal. Annak nyilvános és titkos erejével. Bizony nagyon igaza van korunk egyik neves igehirdetőjének, amikor többek között ezt írja: „abba kellene hagynunk ezt az imát, Uram áldd meg, amit teszek” – azt mondja, ezt hagyjuk abba. Viszont el kellene kezdenünk egy másmilyen imádságot: „Uram segíts azt tenni, amit megáldasz”. A kettő nem azonos. Az egyik arról szól: „majd én tudom, majd én Uram, és adjál rá áldást!” – bármilyen eszközöket vetek is be, netalán evangéliumellenes módszereket –, vagyis „majd én diktálok, Te meg csak nyomjad az áldást!”. Vagyis olyan helyre szeretnénk áldást kérni, szerezni, ahova az Isten nem ígért. És akkor csodálkozunk, hogy az imádságunk nem hallgattatik meg. Egész pontosan nem teljesítik, mert hallani hallja, de nem teljesíttetik.

Bizony többször kellene azért imádkoznunk, Uram segíts azt tenni, amire áldást ígértél. Úgy cselekedni, ahová áldást ígértél. És akkor megdöbbenve tapasztaljuk, hogy valóban imádságmeghallgató az Úr. Hát nem arra tanított, hogy „legyen meg a te akaratod”? Ugye erre tanított az Úr? Akkor merjük ezt komolyan venni.

Bizony, a bolondságnak látszó igehirdetés, bizonyságtétel eszközét használja föl az Isten – annak látszik. Emberileg annak, bolondságnak – azonban az Isten ereje és hatalma. Mennyire vesszük mi komolyan, hogy a Lélek kardja, az Isten Igéje? Mennyire vesszük komolyan, hogy „a szél fú, ahová akar, zúgását hallod, nem tudod, honnan jön… így van mindenki, aki Lélektől született”. Vagy csak mi akarjuk valahogy hitre segíteni, erőltetni az embereket? És elfeledjük, és nem engedjük, hogy az Isten Lelke munkálkodhasson? Hát micsoda bolondságot kellett csinálni! „Kerüljétek körbe a várost!” – csöndben. Hát bizony erre nézegettek a jerikóbeliek először, „ilyen karnevált régen láttunk”. Másnap is ugyanez történt. Érdekes. Talán a harmadiknál már elkezdtek gondolkozni: nem valami hadi csel, az ellenség elaltatása ez? De bizonyára előbb-utóbb elérkeztek oda, amit a gyerekek próbáltak mutatni, hogy csúfolták őket. Mi kellett ahhoz, hogy a negyedik, az ötödik napon is, minden kardot és egyebet félretéve? „Menjetek, és azt tegyétek, amit mondok”. Ráadásul: maradjatok csöndben. Látszólag tétlenül, de hitből, engedelmesen. És a hetedik nap kürtölése – micsoda őrültség! Mondjuk a csatában, ilyen előfordul, hogy megriasszuk az ellenfelet. Bizony bolondságnak látszik sok minden. Mégis, mivel ez az Isten bölcsessége szerinti, magasabb bölcsesség szerinti út, föl kell tennünk a kérdést, mit tegyünk hát? Nyilvánvaló, bizony van ebben, amit be kell vallanunk, amit mint bűnt, mint engedetlenséget, mint rossz módszert, mert gyakran testies eszközökkel, tisztátalan indítékokkal és eszközökkel próbáltunk jó célú evangéliumi hirdetést. A bűnvallásunk mellett nagyon komolyan kell vennünk, hogy meg kell tanulnunk a misszió evangéliumi szabályait. Mert nem minden volt, amit az egyház csinált az elmúlt 2000 évben, evangélium szerinti.

És végül inspiráljon bennünket erősebb hitre, hiszen ide érkeztünk vissza – ez hitkérdés. Elhiszem-e, hogy az Isten Igéje élő és ható? Elhiszem-e, hogy nem tér vissza üresen? Elhiszem-e, hogy ahogy az Úr mondja, arra ad áldást? És cselekszek-e úgy?

Lerombolni a pogány istenellenes magaslatokat, és építeni az Isten akaratát és országát.

Azt mondja az apostol, hogy „foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre”. Itt ez egyúttal egy nagyon komoly értelmi tevékenység is. Nem veti el az apostol az emberi értelmet, hanem az evangélium szolgálatába hívja és állítja. És nem olvastam, de ezzel kezdődik ez a gondolati egység a második Korinthusi levél-ben, nevezetesen, amikor az apostolt megvádolták a maga szolgálatában, hogy testies módon, erősen, vagy erőtlenül szolgál, vagy írja leveleit, ezt írja: „a Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket”. Igen, határozottan, az evangéliumhoz ragaszkodva, de a Krisztus szelídségével és gyöngédségével.

Szeretett Testvérek!

Testben járunk, élünk ebben a világban. És miközben szeretnénk az evangéliumot hirdetni, továbbadni, merjük komolyan venni, hogy nem mindegy hogyan cselekszünk. Így fogalmaztam magam számára az igehirdetés címét: Misszió, de milyen eszközökkel? Milyen módon?

Merjünk mi is imádkozni és úgy cselekedni: Uram segíts azt tenni, amit megáldasz. Ámen.

Kész már az én szívem néked énekelni,

Kész most jóvoltodért nagy hálákat adni,

És mindenek előtt téged megvallani,

A te szent nevedet örökké dícsérni.

Kelj fel azért mostan, én nagy dicsőségem,

Légy mindenben nékem kedves segítségem,

Erőtlenségemben légy én erősségem

És veszedelmemben légy oltalmam nékem.

Én felmagasztalom irgalmasságodat,

Mindenkoron vallom te igazságodat,

Mind ez egész földön hatalmasságodat:

Mindenkor hirdetem a te jóvoltodat.

256. dicséret 6, 7, 8. vers

Jöjjetek, imádkozzunk!

Magasztalunk Istenünk, hogy Te voltál az, aki megbékéltetted magaddal a világot Jézus Krisztus által, nem tulajdonítván nekünk vétkeinket. És ránk bíztad alkalmatlanságunk ellenére a békéltetés szolgálatát.

Bocsásd meg nekünk, hogy az evangélium hirdetését gyakran testies módon, tisztátalan eszközökkel és céllal végeztük. Bocsásd meg nekünk, amikor nem Krisztushoz, hanem magunkhoz akartuk vonzani a tanítványokat. Bocsásd meg nekünk, amikor az ingyen kegyelmet olcsó kegyelemmé tettük.

Segíts Urunk, hogy erős hittel bízzunk az Ige életeket megváltoztató erejében. Segíts, hogy engedjünk Lelked újjászülető hatalmának, amellyel a mi életünket megváltoztatod, és megújítod, hogy valóban sokan Hozzád térhessenek. És segíts azt tenni, amit megáldasz.

Könyörgünk így megújuló misszióslátásért és elkötelezettségért, evangélium szerinti szolgálatért. Így kérünk, áldj meg bennünket is, újra és újra Igéd által vezess minket az engedelmesség útjára. Kérünk Urunk, hogy amikor készülünk, és együtt leszünk a gyülekezeti nagytáborban, egyre inkább keressük a Te akaratodat, a Tőled ígért áldásokat. És könyörgünk azért is, indíts föl bennünket, hogy anyagi nehézség, akadály miatt ne maradjon egyetlenegy vágyakozó lélek se itthon, hogy tudjunk segíteni. Könyörgünk épületünk bővítésének lehetőségéért. És kérünk Urunk mindazokért, akik Hozzád fordulnak mélységből, betegségből, erőtlenségből vagy gyászból, akik Téged keresnek. Használd föl a mi életünket is, hogy valóban Hozzád találjanak, hitben megújuljanak, vigasztalódjanak. Magunkat odaszánjuk Urunk, vezess bennünket, hogy evangélium szerint szolgáljunk a Te dicsőségedre és sokak üdvösségére. Ámen.

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |