| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A szabad ember felszabadítása

Jeremiás próféta könyvéből szól az ige, Jeremiás könyve 2. fejezetéből a 27. verstől a 32-ig:

Jeremiás könyve 2. fejezet 27-32.

²⁷Mert ezt mondják a fának: Te vagy az apám! - a kőnek pedig: Te szültél engem! A hátukat fordítják felém, és nem az arcukat, de majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk!

²⁸Hol vannak isteneid, amelyeket csináltál? Keljenek föl, segítsenek rajtad bajodban, ha tudnak! Hiszen annyi istened van, Júda, ahány városod!

²⁹Miért pereltek velem? Hiszen ti hagytatok el hűtlenül - így szól az ÚR.

³⁰Hiába vertem fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtuk. Fegyveretek úgy irtotta prófétáitokat, mint a pusztító oroszlán.

³¹Ti, mai emberek! Figyeljetek az ÚR igéjére! Olyan lettem én Izráelnek, mint a puszta, vagy mint a homályba borult föld? Miért mondta az én népem: A magunk útján járunk, többé nem megyünk hozzád!

³²Elfeledkezik-e ékszereiről a lány, díszes övéről a menyasszony? Rólam elfeledkezett népem számtalanszor.

Hallottuk az Igét, lélekben elcsendesedve imádkozzunk!

Mennyei Atyám! Fejet hajt a mindenség lábaid előtt, és mi is alázatos szívvel hajtjuk meg fejünket előtted. Hálát adunk Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért, aki által megáldattunk és megszabadultunk. Atyám! Te ismered bűneinket, és csak Te tudsz bennünket ezektől megszabadítani. Köszönjük, hogy nem szolgaságban kell élnünk, és bocsáss meg, ha ez a földi szabadság eltakarja előlünk az igazi szabadságot, melyet Te készítettél számunkra. Taníts bennünket Atyánk, hogy jól sáfárkodjunk a nekünk adott talentumokkal. Szabadíts fel bűneink alól és újíts meg bennünket. Köszönjük, hogy az Úr Jézus kereszthalált halt érettünk, köszönjük, hogy az ő sebeiben meggyógyultunk. Köszönjük, hogy segítségül hívhatjuk a Te neved a nyomorúság idején, és Te megszabadítasz bennünket, és hogy dicsőíthetünk Téged. Uram! Keskeny az az út, amely a mennybe visz, de széles az, amely a pokolba. Kérünk! Segíts a keskeny úton járni és Téged követni Úr Jézus. Hozzád fohászkodunk, Te adj erőt, bölcsességet, Te adj élő hitet, hogy az evangélium szabadságát tudjuk másoknak hirdetni. Adj Benned bízó hitet, hogy betölthessük a só és a világosság szerepét azon a helyen, ahová állítottál bennünket. Mi ezt magunktól nem tudjuk megtenni, mert sokszor másokra tekintünk, és a földi szabadság eltakarja előlünk a Te általad kínált igazi szabadságot. Urunk add, hogy Benned bízó, tiszta szívű emberek legyünk, hogy tettünkkel minden képmutatás nélkül bátran vallhassunk. Segíts, hogy szívünkben szabad utat készítsünk a Te számodra, hogy hitben megerősödjünk, és minden napon Téged magasztaljunk, és sugározzuk a Tőled kapott igaz szeretetet. Uram! Áldd meg a pásztorainkat, és a gyülekezet minden tagját. Testben és lélekben építsd a gyülekezeti tábor résztvevőit. Légy a betegekkel, és a Te csodádat ma is éreztesd velük, hogy a betegség rabságából csak Te vagy a szabadító számukra. Adj alkalmat, hogy a körülöttünk élőknek szabadon szólhassunk arról, hogy milyen nagyszerű dolog a Te közeledben élni. Ámen.

Mily jó, ha bűntől már szabad,

Az Úr szolgája vagy:

A bűn szolgája gyáva rab,

A Krisztusé szabad.

A bűn sötétben tévelyeg

És bajba dönt vakon:

De Krisztus kézen fog s vezet

Világos útakon.

A bűnben kín van s gyűlölet,

Mi mást, más minket öl:

Öröm köt egybe s szeretet

Az Úr szívén belől.

                          467. dicséret 1-3.

János evangéliuma 8. fejezetéből olvassuk tovább az igét a 28-36. verséig:

János evangéliuma 8. fejezet 28-36.

²⁸Jézus tehát ezt mondta: »Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket.

²⁹És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.«

³⁰Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

³¹Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: »Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;

³²megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.«

³³Ők ezt kérdezték tőle: »Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?«

³⁴Jézus így válaszolt nekik: »Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.

A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre.

³⁶Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.«”

Szabadok vagyunk.

Miért nem örültök?

Szabadok vagyunk? – Hát akkor ezt meg miért kérdezi a lelkész?

Hogy van hát mindez? Valóban szabadok vagyunk? Mi is a szabad világhoz tartozunk, ahova ácsingóztunk évtizedeken keresztül?

Szabadok vagyunk a legutóbbi diktatúrától. No ennek nem mindenki örül még ma sem.

Szabadok vagyunk, mert elmentek az idegen csapatok. Igaz, hogy szinte a kisujjunkat sem mozdítottuk ennek érdekében. Más okok miatt mentek el innen. De mintha népünk nem örülne neki. Nem vette elő senki a dobokat, a cintányért, vagy éppen az aktuális hangszerét, és nem énekeltünk örvendező éneket, amikor sok évtized után kis hazánk határát végre megtalálták az ideiglenesen itt állomásozók, és elmentek.

Emlékezzünk csak! Az Egyiptomból kiszabadult nép a Vörös-tengeren átkelve, táncolva, dobolva ünnepelt, hogy végre szabadok. És a mi népünk mintha észre se vette volna.

Vége van egy korszaknak – úgymond szabadok vagyunk. Valóban? Vége van egy megszállásnak – úgymond szabadok vagyunk. Valóban? Mert úgy gondolom, hogy már többekben megfogalmazódott: de jött helyette más. Ha nem is fegyveres megszállók, de valami más. És sajnos sok igazság van benne. Hiszen jött a teljesítménykényszer világa. A régi, nagyon kényelmes munkahelyek után, a holtig biztos munkahelyek után jött az a világ, ahol, ha nem teljesítesz, lemaradsz, és kis pénzed lesz. Nem lehet ugyanannyit keresni fél munkával, mint teljes munkával.

Szabadok vagyunk? Vagy a teljesítménykényszer feszültségében őrlődnek emberek? Vagy a fogyasztási kényszer jött?

Nem tudom mennyire figyeltünk föl a reformnak nevezett megszorítások világában, most nem az állam adósodik el (bár az is), mint korábban, hanem most az állampolgárok adósodnak el. Vészesen adósodnak el az emberek, mert az életszínvonalat ott akarjuk tartani, ahol volt tegnapelőtt, és akkor személyi hitel, és személyi hitel és újabb hitel… csak valakinek ki kell fizetni. Mert a fogyasztási kényszer világában élünk, mert állandóan ezt nyomják felénk, hogy még ez is kell, az is kell… és ez nekünk jár… és akkor fogunk igazi életet élni, ha még ezt is megszerezzük – igaz, hogy nincs már rá elég pénzünk. Nem baj. Nulla forinttal viheted az autót, majd visszavesszük tőled – ha nem tudod törleszteni.

Szabadok vagyunk? – amikor ilyen nyomás alatt kell élnünk a profit világában? Vagy szabadok vagyunk, amikor a média állandóan nyomja és nyomja, amit belenyomatnak?

Szóval megértem, amikor az elején azt mondtam: szabadok vagyunk – olyan rezzenéstelen arccal ült itt mindenki. Megértem, de mégis végig kell gondolnunk, mert lehet, hogy valamifajta végzetes félreértésben élünk mi is: úgymond a szabad világhoz tartozunk most már – ahogy legalábbis régebben neveztük a világ nyugati részét.

De valóban szabadok vagyunk mi? Mit jelent ez a szabadság? – ami úgy hirtelen ránk szakadt, amivel a magyar társadalom jelentős része nem tud jól élni; nem tanították meg rá, nem készítették fel rá, és ugyanakkor másmilyen kényszerekkel pedig más irányba mozgatják.

Mit mondtak Jézusnak a körülötte állók? Amikor Jézus szabadításról beszélt?

– Soha senkinek nem voltunk a szolgái… mit dumálsz te is szabadításról? Milyen szabadításról beszélsz te Mester? Mi soha, senkinek nem voltunk a szolgái! Mi Ábrahám utódai vagyunk… Sárától való utódok, de nem a szolgáló Hágártól – hogy értsük az akkoriak szavát, mert itt erről van szó. Hiszen tulajdonképpen kicsit ironikus ez, ahogy János evangélista idézi az akkori emberek véleményét: mi soha, senkinek nem szolgáltunk! Hát, ha végiglapozzuk az Ószövetséget, és benne Izrael történetét, akkor mit látunk? Azt: nem megyünk többet hozzád! – ahogy Jeremiás kortársai is mondták. Nem megyünk többet Istenhez! Mi a magunk útján járunk! És mi történt? Asszír-Babilon szolgaságba kerültek.

Vagy, gondoljunk az egyiptomi szolgaság évszázadaira. Vagy az állandó szabadság küzdelmeire. Tulajdonképpen mindig szolgák voltak, különösen akkor, amikor Istentől elfordultak. És akkor azt mondják: mi soha senkinek nem szolgáltunk! Mi szabadok vagyunk. Kik mondták? Az a nemzedék, annak a nemzetnek a fiai, akik az akkori világbirodalom, a Római Birodalom meghódított kis része volt. Mi soha senkinek nem szolgáltunk – igaz, hogy császárunk van.

Nem így beszél vajon a mai világ is? És néha nem így beszélünk mi magunk is? Mi szabad emberek vagyunk! Valóban? Mit jelent ez a szabadság? Nem romantikus önértékelés ez? Valamik szeretnénk lenni! Szeretnénk szabadok lenni, és azt gondoljuk (mert gondoltuk már), már azok is vagyunk. Nagyon veszélyes mindez. Annak idején Jézus nem etnikai szabadságról beszélt, még csak nem is jogi szabadságról. Ezek mind fontosak. De nem erről beszélt.

A kortársak fennen hangoztatták, hogy ők szabad emberek, soha senkinek nem szolgáltak. Na de hát nevetséges volt az egész! Egy önáltatás volt! A római birodalom igáját nyögve akkor is, amikor a mondatot mondták, hogy: mi soha senkinek nem szolgáltunk! Nem önmagát csapta be ez a nemzedék? És nem csapja be a mai nemzedék, a posztmodern ember is önmagát? Nem csapja be a magyar nemzet önmagát, amikor azt hiszi, hogy szabad? Valóban összeomlott egy diktatúra önmagától. Elmentek az idegen tankok, de akkor most szabadok vagyunk?

Mit tudna ez a Jézus adni? Tudna-e többet adni, mint amit olyan büszkén mondtak:

– Mi szabadok vagyunk! Nekünk ne beszélj itt szabadságról! Igaz, hogy szeretnénk a rómaiakat elkergetni, mert a nyakunkon ülnek, de mi szabadnak mondjuk magunkat.

Tudna Jézus többet adni? Tudna a modern embernek vagy a posztmodern embernek többet adni, tudna a magyar nemzetnek többet adni Jézus? Amikor mi magunk sem értékeljük a megkapott szabadság egy valós részét, és nem vesszük észre, hogy állandó kényszerek nyomása alatt vagy rabságában élünk; hogy egészen kívülről diktálnak nekünk sok mindent. És akkor azt gondoljuk romantikus módon, hogy szabadok vagyunk?

Vajon tudna-e Jézus többet adni? Miről beszélt Jézus az akkoriaknak? És mit mond nekünk az Isten igéje? Először is, akár az itt olvasott jézusi mondatok, akár a többi, amit olvashatunk az evangéliumokban: reális önismeretre segít. Reális önismeretre. Mert ez egy romantikus elképzelés volt, hogy mi szabadok vagyunk; és nagyon sokszor áltatja az ember magát olyannal, ami, ő maga is tudja, nem igaz. De nincs annál jobb, mint ha az ember önmagának hazudik, és valami álomvilágba menekül. Jézus reális önismeretre segít, és erre ma is nagyon nagy szükségünk van. Hogy reálisan lássuk, ismerjük önmagunkat, saját helyzetünket, és ne valamiféle álomvilágban éljünk, vagy abba meneküljünk.

Jézus még többet tudna adni? Látnunk kell, hogy nem a változó világ kényszereitől akar megszabadítani. Azok voltak, vannak, lesznek, változnak, újabbak jönnek, elmúlnak, mások jelentkeznek, de mindig jön valami, ami a maga rabságába, a szolgaságába akar kényszeríteni bennünket. Ha ezek nem tankok, akkor majd a nemzetközi nagytőke lesz. Ha ezek nem diktatúrák, akkor másmilyen módon jelennek meg. Mindig jön a világban sok minden. Talán éppen fogyasztási kényszer, amibe bele próbálnak kényszeríteni. Nagyon sok ember már benne is van, észre sem vette, mert neki túl kell tennie a szomszédon, akkor is, ha beleroppan, ha nem tudja finanszírozni. Mert akkor ő valaki! – hát néhány napig.

Jézus nem a változó világ változó kényszereitől – mindig meglévő, csak változó kényszereitől – akar megszabadítani. Ennél egy fontosabb dologról szeretne szólni, és egy fontosabb valamiért jött. Jézus egzisztenciális szabadságra akar vinni, hogy személyünkben legyünk szabadok, miközben ebben a világban kell élnünk. „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból… – könyörgött tanítványaiért, és mindazokért, akik hisznek neki (vagyis érettünk is), – hanem őrizd meg a gonosztól őket.” Nekünk ebben a világban kell élni. Ugyan mondhatjuk a zsoltáríróval nagyon szépen: „hogyha énnékem szárnyam lett volna, én innen rég elrepültem volna”. Lehet. El lehet menni a világ más országába, ott is vannak kényszerek, és nagyon sok minden ott is ugyanúgy ér bennünket, mint itt. Valami fontosabb szabadság kellene. A bűn, a céltévesztettség rabságából akar megszabadítani. Mert amíg ebből nem vagyunk szabadok, addig nehezen tudunk mit kezdeni a felénk áradó egyéb kényszerekkel, és nehezen tudunk megbirkózni a modern rabságunkkal.

Jézus, amikor arról beszél, hogy „ha a Fiú megszabadít titeket, akkor valóban szabadok lesztek”, akkor egyértelműen és világosan kimond valamit. Nevezetesen azt, hogy a bűn uralma alól megszabadít, de csak akkor szabad az ember, ha az Úr uralma alatt van. Csak akkor. Ebben a világban mindig jönnek kényszerek és szolgaságok, és mindig uralkodni akarnak rajtunk és fölöttünk. Itt abszolút szabadság soha nem lesz! Jézus határozottan arról beszél, aki szabad akar lenni, az az Úr szolgája legyen. Másképp igazán szabad ember sose leszel! Különösképpen nem a mindenkori világ nyomása közepette.

Jézus nem illúziókról beszél, nem romantikus álmokról beszél, valami elvont szabadság vonatkozásában. Arról beszél, hogy gazdánk van. Az igazi kérdés az, hogy ki a gazdám. Az, akiben, és aki által szabad lehetsz, az Úr – vagy bármi más lesz a gazdád, és soha nem leszel szabad ember.

Jézus egyértelműen beszél. És az egész írás egyértelműen beszél. Vagyis, mondjuk ki: akit Isten alávet a maga királyságának, azok a szabadok. Akik a teremtő, megváltó Istenhez tartoznak, az ő szolgái, az ő gondolata, terve, akarata szerint élnek, azok a szabadok. De nem úgy, hogy én nem ismerek se Istent, se embert, nekem teljesen mindegy mi van körülöttem: én szabad ember vagyok! Ez önámítás. Ilyen nincs és soha nem is lesz! De lehet szabadság!

Amikor Ábrahám utódaiként definiálják magukat Jézus hallgatói, akkor Jézus egy nagyon érdekes megfogalmazást használ: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre”. „Mi Ábrahám utódai vagyunk…” – mondták büszkén – a Sára vonalán, vagyis az ígéret vonalán; nem Hágár, az emberi okoskodás és ügyeskedés pótcselekvésének leszármazottai vagyunk. És Jézus ezt a gondolatot ismeri nagyon jól föl, és mondja: igen, a házban a fiak maradnak. Azok az örökösök. A szolgák jönnek, mennek, azok nem örökösök egy házban, egy gazdaságban. Ők egy ideig szolgálatban vannak. Vagyis valóban fiakká kellene lennetek, hogy szabadok legyetek.

Ha tovább olvasnánk, akkor kifejti Jézus, hogy de ti nem fiakként viselkedtek. Vér szerint ugyan Sára, Ábrahám vonalán az ígéret gyermekei lennétek, de nem úgy viselkedtek. Fiakként kellene viselkedni, ahhoz, hogy szabadok legyetek.

Ki a szabad? Hát nem a gyermek a szabad a házi szolgához képest? A gyermek mindennek örököse. A gyermek mindent szabadon használhat. Felügyelet alatt van, de mindent szabadon használhat. A szolgának parancsolnak, és a szolga csak ott lehet, és akkor lehet, ha oda utasítják. És ha lejárt az ideje, el kell hagynia a szolgálatot. El kell hagynia a házat.

Hogyan éljünk? – mint Krisztusban szabadok, a kényszerek világában? Az állandóan szolgaságba kényszerítő erők világában? Hogyan lehet élnünk ma? Próbáljuk lefordítani a mi mai nyelvünkre mindezt, amit Jézus ott, akkor mondott a nem létező szabadságukat oly büszkén hangoztató hallgatóinak.

Először is: értékrendünket a gazdánk, Krisztus határozza meg. Ha nem ő, akkor mindenki más meg fogja határozni. Mindenki más, a fogyasztási kényszertől kezdve a teljesítménykényszeren át, a politikai manipuláción keresztül… Sorolhatnánk, mennyi mindenen keresztül meg fogják határozni a gondolatát, a cselekedeteit az embereknek – ha nem az Úr határozza meg számunkra. A kettő közül lehet választani. A szabadság csak így definiálható.

Értékrendünket tehát a gazdánk, Krisztus határozza meg. Ez az első – hogy tudniillik hogyan éljünk, mint Krisztus-követők, mint keresztyén emberek egy mai világban. Mert ne azon álmodozzunk, hogy egyszer lesz egy abszolút szabadság! Olyan nem lesz. Mégis Krisztusban szabad emberként lehet élni az éppen ilyen vagy olyan világban. Ez azt is jelentheti másodszor, hogy a világ sodrása ugyan hat ránk, de a gazdánk határozza meg a gondolkozásunkat és cselekedeteinket. Nem a világ sodrása! Mert a kettő közül választhatunk. Mindig próbál a világ a maga módján sodorni, olykor kényszeríteni, néha kemény agymosással is. Nem tudunk kirepülni innen! De választhatjuk az Urat és a benne kapott szabadságot.

Hogyan éljünk a kényszerek világában? Hogyan éljünk egy mai Magyarországon? Csak a Krisztusban szabad lélekkel tudunk szembe úszni az árral. Szembe úszni azzal, ami sodorni akar bennünket, mint a szemetet vagy a döglött halakat. Csak szabad lélekkel. A Krisztusban kapott szabadsággal. Csak akkor tudunk szembe úszni, amikor szembe kell úszni, hogyha valóban az Úr a mi gazdánk.

Hogyan éljünk a mai világban? Ahol annyi minden fogságban, kényszerek között akar tartani bennünket? Nagyon fontos, hogy a Krisztusban szabadságot kapva, keressük egymást. A fiak maradnak a házban. Keressük egymást, mint az Isten gyermekei, és a hit önkéntes közösségét gyakoroljuk. Szabadok vagyunk arra, hogy a hitben testvérek legyünk egymás számára. Szabadok vagyunk arra, hogy ne a pénzvilág nyomása, ne a pillanatnyi ilyen vagy olyan külső kényszerek és érdekek határozzák meg emberi kapcsolatainkat, hanem a Krisztusban kapott bűnbocsánat és szeretet, és az ennek továbbadása. Szabadok vagyunk arra, hogy például a táborban segítsük egymást. A táborba való eljutásra segítsük egymást. Szabadok vagyunk arra, hogy a hit önkéntes közösségét vállaljuk, mert szükségünk van egymásra. Mert az Isten szeretne egymás által is erősíteni bennünket.

Hogyan éljünk a mai kényszerek világában? Úgy, hogy tudjuk és éljük meg, hogy az atyai ház közössége védelmet és biztonságot ad.

Szeretett Testvérek!

Mindennek milyen hatása lesz? Milyen hatása lesz, hogyha valóban a Krisztusban szabad emberek, a Krisztus iránt elkötelezett emberek, keresztyén módon élnek? Milyen hatása lesz a világra? Krisztusi értékrendünk minden tökéletlenségünk ellenére is: jel. Jel ebben a világban, hogy lehet, hogy lehet másként is élni és gondolkozni. Jel ebben a világban, Istenre mutató jel. Az Istenre, aki ma is munkálkodik lelke és igéje által, és ma is tud megszabadítani a modern rabságokból – hogy szabadon gondolkozzak, és ne e világtól függjek teljesen. Merjük komolyan venni, hogy ha a Krisztusban való szabadságunkat megéljük, akkor jellé leszünk a világban – akarjuk, nem akarjuk! – nem kell rájátszani erre, jel leszünk. Jel leszünk – önmagában az, hogy 330-an (hétvégén, ha igaz 370-en) együtt leszünk a táborban. Az ilyenre mindig felkapják az emberek a fejüket. Miért megy ennyi ember egy hétig egy helyre? Ki fizeti ezeket ezért? Hát nem jobb elmenni, végre kiszabadulni ebből a nyomorult világból és a mindenféle kényszerekből, munkahelyről, meg családból, meg a szomszédokból, és végre elbújni valahol a hegyek között vagy egy vízparton csak úgy magányosan? Elmennek keresztyén táborokba?! Jel. Vegyük komolyan! Keresztyén szabadságunk hatással van a világra. Hiszen válságba jutott világunknak utat mutat. Egy másmilyen lehetőséget mutat fel. Lehet másképpen élni! A Krisztus iránti elkötelezettségünk, a Krisztusban való szabadságunk egy más értékrendet kezd (minden tökéletlenségünk ellenére), egy más értékrendet mutat föl ennek a világnak.

Ha a keresztyén szabadságunkkal valóban jól élünk, akkor ez azt is jelenti harmadszor a világ számára, hogy reménységet lehet mutatni, reménységet lehet adni csalódott népünknek. Hiszen annyira látjuk, hogy az emberek kiábrándultak, úgy érzik, hogy tehetetlenek, hogy itt szinte semmit nem lehet most tenni. Pedig lehet. Csak észre kell vennünk azokat az utakat, amelyeket az Isten ad nekünk a cselekvésre. Reménységet adhatunk, ha valóban a Krisztus-hit határoz meg bennünket, akkor látunk jövőt. Nem az alagút végét, amit évtizedek óta ígérnek, csak mindig valahogy egy másik alagútba kavarodunk bele, hanem valóban jövőt láthatunk.

És népünknek is nagy szüksége van a reménységre. Nem arra a reménységre, ami belőlünk fakad, a mi okosságunkból, a mi erőnkből, a mi bölcsességünkből; hanem arra a reménységre, amelyet mi is kaptunk a Krisztusban, és ami bennünket éltet.

Keresztyén szabadságunk megélése, ha fiak próbálunk lenni, akkor negyedszer: azt is jelentheti a világ számára, hogy föl kell, hogy ismerjék: „a szabad embert” is fel kell szabadítani, hogy valóban szabad legyen. A szabad, magát szabadnak gondoló embert is fel kell szabadítani. Nem tankokkal, nem pénzzel, hanem a Krisztus bűnbocsátó szeretete által – hogy valóban szabad legyen. Hogy azzá lehessen, amivé az Isten szeretne formálni. Szeretne formálni még bennünket is, és szeretne sokakat.

A mai igehirdetésnek éppen ezért ezt a címet adtam: A szabad ember felszabadítása.

Éljük meg a Krisztusban kapott szabadságunkat, hogy ez jel legyen, útmutatás legyen, reménység legyen, és helyes önismeretre segítsen sokakat. Éljük meg, akár itthon maradva a jövő héten, akár a táborban majd együtt, de nem csak a ránk következő héten, hanem az Isten által nekünk adott időben mindvégig. Ámen.

Szent igédet vallanom,

Adjad tisztán, homály nélkül,

És szolgádnak mondatnom

Minden képmutatás nélkül:

Kinccsel semmit sem gondolok,

Más jutalmat várok:

A szentek seregében,

Tarts meg gyülekezetében.

E napot is engedd meg,

Uram békével megfutnom,

Hivatalom hasznával

Magam s cselédim táplálnom,

Hogy szent nevedet dícsérjem,

Oltalmadat nyerjem:

Testemnek megmaradást,

Lelkemnek adj boldog szállást.

            487. dicséret 6. és 7. vers

Ima

Urunk Istenünk! Ebben a világban kell élnünk, de kiváltságunk, hogy nem kell e világ szerint élnünk.

Bocsásd meg nekünk, hogy keresztyén emberként mégis túlságosan ez a világ határozza meg a mi gondolkozásunkat és cselekedeteinket is gyakran. Bocsásd meg, amikor mi is sokszor hagyjuk magunkat sodortatni, bocsásd meg, amikor mi is gyakran elkeseredettek vagyunk, mintha nem lenne reménységünk. Bocsásd meg, amikor passzívak vagyunk, mintha nem lenne Tőled való feladatunk és elhívásunk.

Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy a mi számunkra előre elhatároztad a szabadítást. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban adsz szabadítást, nem vetsz ki ebből a világból, de köszönjük, hogy Benne és általa kegyelmes szereteteddel felszabadítasz bennünket a bűn, a halál vermének rabságából. Köszönjük, hogy Benne és általa, az Ő áldozatáért lehet új életet kezdeni, lezárni a régit, bevallani és elhagyni a múlt bűneit. Köszönjük, hogy lehet újat kezdeni, magunkat odaszentelni, és amikor el-elbotlunk, újra Hozzád menekülni. Magasztalunk Istenünk, hogy a mi életünknek nem csupán teremtője vagy, hanem általunk önként vállalt gazdája, Ura, királya, szabadítója is szeretnél lenni. És magasztalunk, akik ezt el is tudjuk mondani, hogy Te vagy a mi Urunk, királyunk, Te vagy a mi szabadítónk. Magunkat odaszánjuk a Te szolgálatodra, mert Veled járni, Rád hallgatni, az az igazi szabadság nekünk. Segíts, hogy ebben a szabadságban éljünk, és megéljük keresztyén szabadságunkat, hogy jellé lehessen a mi életünk, hogy tudjunk utat mutatni, tőled való, hozzád vezető utat, így reménységet adni nemzetünknek is.

És könyörgünk mindazokért, akik a földi élet hétköznapi gondjaiban vergődnek. Könyörgünk munkanélküliekért, könyörgünk betegekért. Könyörgünk azokért, akik a családi hétköznapi összefüggések fogságából nehezen tudnak kiutat találni, mert elrontottak valamit. Könyörgünk mindazokért, akikre túlságosan erősen nehezedik a világ nyomása, és ők maguk gyengék. Urunk, Istenünk! Könyörgünk gyászolókért, hogy Te légy reménységük és vigasztalásuk, hogy a földi életet és a látóhatárt ne a koporsó határozza meg, hanem a Krisztus föltámadása. Magunkat odaszánjuk Urunk, Istenünk. Oda a Te szolgálatodra, hogy mint fiak, mint a Te gyermekeid, a Tőled kapott szabadságban, a Te akaratodat cselekedve járjunk ebben a világban nemzetünk javára. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |