|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
A szabad ember felszabadítása
Jeremiás próféta könyvéből szól az ige, Jeremiás
könyve 2. fejezetéből a 27. verstől a 32-ig:
Jeremiás könyve
2. fejezet 27-32.
27Mert ezt mondják a fának: Te vagy az apám! - a kőnek
pedig: Te szültél engem! A hátukat fordítják felém, és nem az arcukat, de
majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk!
28Hol vannak isteneid, amelyeket csináltál? Keljenek
föl, segítsenek rajtad bajodban, ha tudnak! Hiszen annyi istened van, Júda,
ahány városod!
29Miért pereltek velem? Hiszen ti hagytatok el hűtlenül
- így szól az ÚR.
30Hiába vertem fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtuk.
Fegyveretek úgy irtotta prófétáitokat, mint a pusztító oroszlán.
31Ti, mai emberek! Figyeljetek az ÚR igéjére! Olyan
lettem én Izráelnek, mint a puszta, vagy mint a homályba borult föld? Miért
mondta az én népem: A magunk útján járunk, többé nem megyünk hozzád!
32Elfeledkezik-e ékszereiről a lány, díszes övéről a
menyasszony? Rólam elfeledkezett népem számtalanszor.
Hallottuk az Igét, lélekben elcsendesedve imádkozzunk!
Mennyei Atyám! Fejet hajt a mindenség lábaid előtt,
és mi is alázatos szívvel hajtjuk meg fejünket előtted. Hálát adunk Szent
Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért, aki által megáldattunk és
megszabadultunk. Atyám! Te ismered bűneinket, és csak Te tudsz bennünket ezektől
megszabadítani. Köszönjük, hogy nem szolgaságban kell élnünk, és bocsáss
meg, ha ez a földi szabadság eltakarja előlünk az igazi szabadságot, melyet
Te készítettél számunkra. Taníts bennünket Atyánk, hogy jól sáfárkodjunk a
nekünk adott talentumokkal. Szabadíts fel bűneink alól és újíts meg
bennünket. Köszönjük, hogy az Úr Jézus kereszthalált halt érettünk, köszönjük,
hogy az ő sebeiben meggyógyultunk. Köszönjük, hogy segítségül hívhatjuk a Te
neved a nyomorúság idején, és Te megszabadítasz bennünket, és hogy
dicsőíthetünk Téged. Uram! Keskeny az az út, amely a mennybe visz, de
széles az, amely a pokolba. Kérünk! Segíts a keskeny úton járni és Téged
követni Úr Jézus. Hozzád fohászkodunk, Te adj erőt, bölcsességet, Te adj
élő hitet, hogy az evangélium szabadságát tudjuk másoknak hirdetni. Adj Benned
bízó hitet, hogy betölthessük a só és a világosság szerepét azon a helyen,
ahová állítottál bennünket. Mi ezt magunktól nem tudjuk megtenni, mert
sokszor másokra tekintünk, és a földi szabadság eltakarja előlünk a Te általad
kínált igazi szabadságot. Urunk add, hogy Benned bízó, tiszta szívű emberek
legyünk, hogy tettünkkel minden képmutatás nélkül bátran vallhassunk.
Segíts, hogy szívünkben szabad utat készítsünk a Te számodra, hogy hitben
megerősödjünk, és minden napon Téged magasztaljunk, és sugározzuk a Tőled
kapott igaz szeretetet. Uram! Áldd meg a pásztorainkat, és a gyülekezet
minden tagját. Testben és lélekben építsd a gyülekezeti tábor résztvevőit.
Légy a betegekkel, és a Te csodádat ma is éreztesd velük, hogy a betegség
rabságából csak Te vagy a szabadító számukra. Adj alkalmat, hogy a
körülöttünk élőknek szabadon szólhassunk arról, hogy milyen nagyszerű dolog
a Te közeledben élni. Ámen.
Mily jó, ha bűntől már
szabad,
Az Úr szolgája vagy:
A bűn szolgája gyáva rab,
A Krisztusé szabad.
A bűn sötétben tévelyeg
És bajba dönt vakon:
De Krisztus kézen fog s vezet
Világos útakon.
A bűnben kín van s gyűlölet,
Mi mást, más minket öl:
Öröm köt egybe s szeretet
Az Úr szívén belől.
467.
dicséret 1-3.
János evangéliuma 8. fejezetéből olvassuk tovább az
igét a 28-36. verséig:
János
evangéliuma 8. fejezet 28-36.
28Jézus tehát ezt mondta: »Amikor felemelitek az
Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek
semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket.
29És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott
egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.«
30Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne.
31Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik
hittek benne: »Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim
vagytok;
32megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít
titeket.«
33Ők ezt kérdezték tőle: »Ábrahám utódai vagyunk, és
soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká
lesztek?«
34Jézus így válaszolt nekik: »Bizony, bizony, mondom
néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.
A szolga pedig
nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre.
36Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok
lesztek.«”
Szabadok vagyunk.
Miért nem örültök?
Szabadok vagyunk? – Hát akkor ezt meg miért kérdezi a
lelkész?
Hogy van hát mindez? Valóban szabadok vagyunk? Mi is
a szabad világhoz tartozunk, ahova ácsingóztunk évtizedeken keresztül?
Szabadok vagyunk a legutóbbi diktatúrától. No ennek
nem mindenki örül még ma sem.
Szabadok vagyunk, mert elmentek az idegen csapatok.
Igaz, hogy szinte a kisujjunkat sem mozdítottuk ennek érdekében. Más okok
miatt mentek el innen. De mintha népünk nem örülne neki. Nem vette elő
senki a dobokat, a cintányért, vagy éppen az aktuális hangszerét, és nem
énekeltünk örvendező éneket, amikor sok évtized után kis hazánk határát
végre megtalálták az ideiglenesen itt állomásozók, és elmentek.
Emlékezzünk csak! Az Egyiptomból kiszabadult nép a
Vörös-tengeren átkelve, táncolva, dobolva ünnepelt, hogy végre szabadok. És
a mi népünk mintha észre se vette volna.
Vége van egy korszaknak – úgymond szabadok vagyunk.
Valóban? Vége van egy megszállásnak – úgymond szabadok vagyunk. Valóban?
Mert úgy gondolom, hogy már többekben megfogalmazódott: de jött helyette
más. Ha nem is fegyveres megszállók, de valami más. És sajnos sok igazság
van benne. Hiszen jött a teljesítménykényszer világa. A régi, nagyon
kényelmes munkahelyek után, a holtig biztos munkahelyek után jött az a
világ, ahol, ha nem teljesítesz, lemaradsz, és kis pénzed lesz. Nem lehet
ugyanannyit keresni fél munkával, mint teljes munkával.
Szabadok vagyunk? Vagy a teljesítménykényszer
feszültségében őrlődnek emberek? Vagy a fogyasztási kényszer jött?
Nem tudom mennyire figyeltünk föl a reformnak
nevezett megszorítások világában, most nem az állam adósodik el (bár az
is), mint korábban, hanem most az állampolgárok adósodnak el. Vészesen
adósodnak el az emberek, mert az életszínvonalat ott akarjuk tartani, ahol
volt tegnapelőtt, és akkor személyi hitel, és személyi hitel és újabb hitel…
csak valakinek ki kell fizetni. Mert a fogyasztási kényszer világában
élünk, mert állandóan ezt nyomják felénk, hogy még ez is kell, az is kell…
és ez nekünk jár… és akkor fogunk igazi életet élni, ha még ezt is
megszerezzük – igaz, hogy nincs már rá elég pénzünk. Nem baj. Nulla
forinttal viheted az autót, majd visszavesszük tőled – ha nem tudod
törleszteni.
Szabadok vagyunk? – amikor ilyen nyomás alatt kell
élnünk a profit világában? Vagy szabadok vagyunk, amikor a média állandóan
nyomja és nyomja, amit belenyomatnak?
Szóval megértem, amikor az elején azt mondtam: szabadok
vagyunk – olyan rezzenéstelen arccal ült itt mindenki. Megértem, de mégis
végig kell gondolnunk, mert lehet, hogy valamifajta végzetes félreértésben
élünk mi is: úgymond a szabad világhoz tartozunk most már – ahogy legalábbis
régebben neveztük a világ nyugati részét.
De valóban szabadok vagyunk mi? Mit jelent ez a
szabadság? – ami úgy hirtelen ránk szakadt, amivel a magyar társadalom
jelentős része nem tud jól élni; nem tanították meg rá, nem készítették fel
rá, és ugyanakkor másmilyen kényszerekkel pedig más irányba mozgatják.
Mit mondtak Jézusnak a körülötte állók? Amikor Jézus
szabadításról beszélt?
– Soha senkinek nem voltunk a szolgái… mit dumálsz te
is szabadításról? Milyen szabadításról beszélsz te Mester? Mi soha,
senkinek nem voltunk a szolgái! Mi Ábrahám utódai vagyunk… Sárától való
utódok, de nem a szolgáló Hágártól – hogy értsük az akkoriak szavát, mert
itt erről van szó. Hiszen tulajdonképpen kicsit ironikus ez, ahogy János
evangélista idézi az akkori emberek véleményét: mi soha, senkinek nem
szolgáltunk! Hát, ha végiglapozzuk az Ószövetséget, és benne Izrael
történetét, akkor mit látunk? Azt: nem megyünk többet hozzád! – ahogy
Jeremiás kortársai is mondták. Nem megyünk többet Istenhez! Mi a magunk
útján járunk! És mi történt? Asszír-Babilon szolgaságba kerültek.
Vagy, gondoljunk az egyiptomi szolgaság évszázadaira.
Vagy az állandó szabadság küzdelmeire. Tulajdonképpen mindig szolgák voltak,
különösen akkor, amikor Istentől elfordultak. És akkor azt mondják: mi soha
senkinek nem szolgáltunk! Mi szabadok vagyunk. Kik mondták? Az a nemzedék,
annak a nemzetnek a fiai, akik az akkori világbirodalom, a Római Birodalom
meghódított kis része volt. Mi soha senkinek nem szolgáltunk – igaz, hogy
császárunk van.
Nem így beszél vajon a mai világ is? És néha nem így
beszélünk mi magunk is? Mi szabad emberek vagyunk! Valóban? Mit jelent ez a
szabadság? Nem romantikus önértékelés ez? Valamik szeretnénk lenni!
Szeretnénk szabadok lenni, és azt gondoljuk (mert gondoltuk már), már azok
is vagyunk. Nagyon veszélyes mindez. Annak idején Jézus nem etnikai
szabadságról beszélt, még csak nem is jogi szabadságról. Ezek mind
fontosak. De nem erről beszélt.
A kortársak fennen hangoztatták, hogy ők szabad
emberek, soha senkinek nem szolgáltak. Na de hát nevetséges volt az egész! Egy
önáltatás volt! A római birodalom igáját nyögve akkor is, amikor a mondatot
mondták, hogy: mi soha senkinek nem szolgáltunk! Nem önmagát csapta be ez a
nemzedék? És nem csapja be a mai nemzedék, a posztmodern ember is önmagát? Nem
csapja be a magyar nemzet önmagát, amikor azt hiszi, hogy szabad? Valóban
összeomlott egy diktatúra önmagától. Elmentek az idegen tankok, de akkor
most szabadok vagyunk?
Mit tudna ez a Jézus adni? Tudna-e többet adni, mint
amit olyan büszkén mondtak:
– Mi szabadok vagyunk! Nekünk ne beszélj itt
szabadságról! Igaz, hogy szeretnénk a rómaiakat elkergetni, mert a nyakunkon
ülnek, de mi szabadnak mondjuk magunkat.
Tudna Jézus többet adni? Tudna a modern embernek vagy
a posztmodern embernek többet adni, tudna a magyar nemzetnek többet adni
Jézus? Amikor mi magunk sem értékeljük a megkapott szabadság egy valós
részét, és nem vesszük észre, hogy állandó kényszerek nyomása alatt vagy
rabságában élünk; hogy egészen kívülről diktálnak nekünk sok mindent. És
akkor azt gondoljuk romantikus módon, hogy szabadok vagyunk?
Vajon tudna-e Jézus többet adni? Miről beszélt Jézus
az akkoriaknak? És mit mond nekünk az Isten igéje? Először is, akár az itt
olvasott jézusi mondatok, akár a többi, amit olvashatunk az evangéliumokban:
reális önismeretre segít. Reális
önismeretre. Mert ez egy romantikus elképzelés volt, hogy mi szabadok
vagyunk; és nagyon sokszor áltatja az ember magát olyannal, ami, ő maga is
tudja, nem igaz. De nincs annál jobb, mint ha az ember önmagának hazudik,
és valami álomvilágba menekül. Jézus reális önismeretre segít, és erre ma
is nagyon nagy szükségünk van. Hogy reálisan lássuk, ismerjük önmagunkat,
saját helyzetünket, és ne valamiféle álomvilágban éljünk, vagy abba
meneküljünk.
Jézus még többet tudna adni? Látnunk kell, hogy nem a
változó világ kényszereitől akar megszabadítani. Azok voltak, vannak,
lesznek, változnak, újabbak jönnek, elmúlnak, mások jelentkeznek, de mindig
jön valami, ami a maga rabságába, a szolgaságába akar kényszeríteni
bennünket. Ha ezek nem tankok, akkor majd a nemzetközi nagytőke lesz. Ha
ezek nem diktatúrák, akkor másmilyen módon jelennek meg. Mindig jön a
világban sok minden. Talán éppen fogyasztási kényszer, amibe bele próbálnak
kényszeríteni. Nagyon sok ember már benne is van, észre sem vette, mert
neki túl kell tennie a szomszédon, akkor is, ha beleroppan, ha nem tudja
finanszírozni. Mert akkor ő valaki! – hát néhány napig.
Jézus nem a változó világ változó kényszereitől – mindig
meglévő, csak változó kényszereitől – akar megszabadítani. Ennél egy
fontosabb dologról szeretne szólni, és egy fontosabb valamiért jött. Jézus
egzisztenciális szabadságra akar vinni, hogy személyünkben legyünk
szabadok, miközben ebben a világban kell élnünk. „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból… – könyörgött
tanítványaiért, és mindazokért, akik hisznek neki (vagyis érettünk is), – hanem őrizd meg a gonosztól őket.”
Nekünk ebben a világban kell élni. Ugyan mondhatjuk a zsoltáríróval nagyon
szépen: „hogyha énnékem szárnyam lett
volna, én innen rég elrepültem volna”. Lehet. El lehet menni a világ
más országába, ott is vannak kényszerek, és nagyon sok minden ott is
ugyanúgy ér bennünket, mint itt. Valami fontosabb szabadság kellene. A bűn,
a céltévesztettség rabságából akar megszabadítani. Mert amíg ebből nem
vagyunk szabadok, addig nehezen tudunk mit kezdeni a felénk áradó egyéb
kényszerekkel, és nehezen tudunk megbirkózni a modern rabságunkkal.
Jézus, amikor arról beszél, hogy „ha a Fiú megszabadít titeket, akkor
valóban szabadok lesztek”, akkor egyértelműen és világosan kimond
valamit. Nevezetesen azt, hogy a bűn uralma alól megszabadít, de csak akkor
szabad az ember, ha az Úr uralma alatt van. Csak akkor. Ebben a világban
mindig jönnek kényszerek és szolgaságok, és mindig uralkodni akarnak rajtunk
és fölöttünk. Itt abszolút szabadság soha nem lesz! Jézus határozottan
arról beszél, aki szabad akar lenni, az az Úr szolgája legyen. Másképp
igazán szabad ember sose leszel! Különösképpen nem a mindenkori világ
nyomása közepette.
Jézus nem illúziókról beszél, nem romantikus álmokról
beszél, valami elvont szabadság vonatkozásában. Arról beszél, hogy gazdánk
van. Az igazi kérdés az, hogy ki a gazdám. Az, akiben, és aki által szabad
lehetsz, az Úr – vagy bármi más lesz a gazdád, és soha nem leszel szabad
ember.
Jézus egyértelműen beszél. És az egész írás
egyértelműen beszél. Vagyis, mondjuk ki: akit Isten alávet a maga
királyságának, azok a szabadok. Akik a teremtő, megváltó Istenhez
tartoznak, az ő szolgái, az ő gondolata, terve, akarata szerint élnek, azok
a szabadok. De nem úgy, hogy én nem ismerek se Istent, se embert, nekem teljesen
mindegy mi van körülöttem: én szabad ember vagyok! Ez önámítás. Ilyen nincs
és soha nem is lesz! De lehet szabadság!
Amikor Ábrahám utódaiként definiálják magukat Jézus
hallgatói, akkor Jézus egy nagyon érdekes megfogalmazást használ: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki
bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban
örökre: a fiú marad ott örökre”. „Mi Ábrahám utódai vagyunk…” – mondták
büszkén – a Sára vonalán, vagyis az ígéret vonalán; nem Hágár, az emberi
okoskodás és ügyeskedés pótcselekvésének leszármazottai vagyunk. És Jézus
ezt a gondolatot ismeri nagyon jól föl, és mondja: igen, a házban a fiak
maradnak. Azok az örökösök. A szolgák jönnek, mennek, azok nem örökösök egy
házban, egy gazdaságban. Ők egy ideig szolgálatban vannak. Vagyis valóban
fiakká kellene lennetek, hogy szabadok legyetek.
Ha tovább olvasnánk, akkor kifejti Jézus, hogy de ti
nem fiakként viselkedtek. Vér szerint ugyan Sára, Ábrahám vonalán az ígéret
gyermekei lennétek, de nem úgy viselkedtek. Fiakként kellene viselkedni,
ahhoz, hogy szabadok legyetek.
Ki a szabad? Hát nem a gyermek a szabad a házi
szolgához képest? A gyermek mindennek örököse. A gyermek mindent szabadon
használhat. Felügyelet alatt van, de mindent szabadon használhat. A
szolgának parancsolnak, és a szolga csak ott lehet, és akkor lehet, ha oda utasítják.
És ha lejárt az ideje, el kell hagynia a szolgálatot. El kell hagynia a
házat.
Hogyan éljünk? – mint Krisztusban szabadok, a
kényszerek világában? Az állandóan szolgaságba kényszerítő erők világában?
Hogyan lehet élnünk ma? Próbáljuk lefordítani a mi mai nyelvünkre mindezt,
amit Jézus ott, akkor mondott a nem létező szabadságukat oly büszkén
hangoztató hallgatóinak.
Először is: értékrendünket
a gazdánk, Krisztus határozza meg. Ha nem ő, akkor mindenki más meg
fogja határozni. Mindenki más, a fogyasztási kényszertől kezdve a
teljesítménykényszeren át, a politikai manipuláción keresztül… Sorolhatnánk,
mennyi mindenen keresztül meg fogják határozni a gondolatát, a
cselekedeteit az embereknek – ha nem az Úr határozza meg számunkra. A kettő
közül lehet választani. A szabadság csak így definiálható.
Értékrendünket
tehát a gazdánk, Krisztus határozza meg. Ez az első – hogy tudniillik hogyan éljünk,
mint Krisztus-követők, mint keresztyén emberek egy mai világban. Mert ne
azon álmodozzunk, hogy egyszer lesz egy abszolút szabadság! Olyan nem lesz.
Mégis Krisztusban szabad emberként lehet élni az éppen ilyen vagy olyan
világban. Ez azt is jelentheti másodszor, hogy a világ sodrása ugyan hat ránk, de a gazdánk határozza meg a
gondolkozásunkat és cselekedeteinket. Nem a világ sodrása! Mert a kettő
közül választhatunk. Mindig próbál a világ a maga módján sodorni, olykor
kényszeríteni, néha kemény agymosással is. Nem tudunk kirepülni innen! De
választhatjuk az Urat és a benne kapott szabadságot.
Hogyan éljünk a kényszerek világában? Hogyan éljünk
egy mai Magyarországon? Csak a Krisztusban
szabad lélekkel tudunk szembe úszni az árral. Szembe úszni azzal, ami
sodorni akar bennünket, mint a szemetet vagy a döglött halakat. Csak szabad
lélekkel. A Krisztusban kapott szabadsággal. Csak akkor tudunk szembe úszni,
amikor szembe kell úszni, hogyha valóban az Úr a mi gazdánk.
Hogyan éljünk a mai világban? Ahol annyi minden
fogságban, kényszerek között akar tartani bennünket? Nagyon fontos, hogy a
Krisztusban szabadságot kapva, keressük
egymást. A fiak maradnak a házban. Keressük egymást, mint az Isten
gyermekei, és a hit önkéntes közösségét gyakoroljuk. Szabadok vagyunk arra,
hogy a hitben testvérek legyünk egymás számára. Szabadok vagyunk arra, hogy
ne a pénzvilág nyomása, ne a pillanatnyi ilyen vagy olyan külső kényszerek
és érdekek határozzák meg emberi kapcsolatainkat, hanem a Krisztusban
kapott bűnbocsánat és szeretet, és az ennek továbbadása. Szabadok vagyunk
arra, hogy például a táborban segítsük egymást. A táborba való eljutásra
segítsük egymást. Szabadok vagyunk arra, hogy a hit önkéntes közösségét
vállaljuk, mert szükségünk van egymásra. Mert az Isten szeretne egymás
által is erősíteni bennünket.
Hogyan éljünk a mai kényszerek világában? Úgy, hogy
tudjuk és éljük meg, hogy az atyai
ház közössége védelmet és biztonságot ad.
Szeretett Testvérek!
Mindennek milyen hatása lesz? Milyen hatása lesz,
hogyha valóban a Krisztusban szabad emberek, a Krisztus iránt elkötelezett
emberek, keresztyén módon élnek? Milyen hatása lesz a világra? Krisztusi
értékrendünk minden tökéletlenségünk ellenére is: jel. Jel ebben a világban, hogy lehet, hogy lehet másként is
élni és gondolkozni. Jel ebben a világban, Istenre mutató jel. Az Istenre,
aki ma is munkálkodik lelke és igéje által, és ma is tud megszabadítani a
modern rabságokból – hogy szabadon gondolkozzak, és ne e világtól függjek
teljesen. Merjük komolyan venni, hogy ha a Krisztusban való szabadságunkat
megéljük, akkor jellé leszünk a világban – akarjuk, nem akarjuk! – nem kell
rájátszani erre, jel leszünk. Jel leszünk – önmagában az, hogy 330-an (hétvégén,
ha igaz 370-en) együtt leszünk a táborban. Az ilyenre mindig felkapják az
emberek a fejüket. Miért megy ennyi ember egy hétig egy helyre? Ki fizeti
ezeket ezért? Hát nem jobb elmenni, végre kiszabadulni ebből a nyomorult
világból és a mindenféle kényszerekből, munkahelyről, meg családból, meg a
szomszédokból, és végre elbújni valahol a hegyek között vagy egy vízparton
csak úgy magányosan? Elmennek keresztyén táborokba?! Jel. Vegyük komolyan!
Keresztyén szabadságunk hatással van a világra. Hiszen válságba jutott
világunknak utat mutat. Egy másmilyen lehetőséget mutat fel. Lehet
másképpen élni! A Krisztus iránti elkötelezettségünk, a Krisztusban való
szabadságunk egy más értékrendet kezd (minden tökéletlenségünk ellenére),
egy más értékrendet mutat föl ennek a világnak.
Ha a keresztyén szabadságunkkal valóban jól élünk,
akkor ez azt is jelenti harmadszor a világ számára, hogy reménységet lehet mutatni, reménységet
lehet adni csalódott népünknek. Hiszen annyira látjuk, hogy az emberek
kiábrándultak, úgy érzik, hogy tehetetlenek, hogy itt szinte semmit nem
lehet most tenni. Pedig lehet. Csak észre kell vennünk azokat az utakat,
amelyeket az Isten ad nekünk a cselekvésre. Reménységet adhatunk, ha
valóban a Krisztus-hit határoz meg bennünket, akkor látunk jövőt. Nem az
alagút végét, amit évtizedek óta ígérnek, csak mindig valahogy egy másik
alagútba kavarodunk bele, hanem valóban jövőt láthatunk.
És népünknek is nagy szüksége van a reménységre. Nem arra
a reménységre, ami belőlünk fakad, a mi okosságunkból, a mi erőnkből, a mi
bölcsességünkből; hanem arra a reménységre, amelyet mi is kaptunk a
Krisztusban, és ami bennünket éltet.
Keresztyén szabadságunk megélése, ha fiak próbálunk
lenni, akkor negyedszer: azt is jelentheti a világ számára, hogy föl kell,
hogy ismerjék: „a szabad embert” is fel kell szabadítani, hogy valóban
szabad legyen. A szabad, magát szabadnak gondoló embert is fel kell
szabadítani. Nem tankokkal, nem pénzzel, hanem a Krisztus bűnbocsátó
szeretete által – hogy valóban szabad legyen. Hogy azzá lehessen, amivé az
Isten szeretne formálni. Szeretne formálni még bennünket is, és szeretne
sokakat.
A mai igehirdetésnek éppen ezért ezt a címet adtam: A szabad ember felszabadítása.
Éljük meg a Krisztusban kapott szabadságunkat, hogy
ez jel legyen, útmutatás legyen, reménység legyen, és helyes önismeretre
segítsen sokakat. Éljük meg, akár itthon maradva a jövő héten, akár a
táborban majd együtt, de nem csak a ránk következő héten, hanem az Isten
által nekünk adott időben mindvégig. Ámen.
Szent igédet vallanom,
Adjad tisztán, homály nélkül,
És szolgádnak mondatnom
Minden képmutatás nélkül:
Kinccsel semmit sem gondolok,
Más jutalmat várok:
A szentek seregében,
Tarts meg gyülekezetében.
E napot is engedd meg,
Uram békével megfutnom,
Hivatalom hasznával
Magam s cselédim táplálnom,
Hogy szent nevedet dícsérjem,
Oltalmadat nyerjem:
Testemnek megmaradást,
Lelkemnek adj boldog
szállást.
487.
dicséret 6. és 7. vers
Ima
Urunk Istenünk! Ebben a világban kell élnünk, de
kiváltságunk, hogy nem kell e világ szerint élnünk.
Bocsásd meg nekünk, hogy keresztyén emberként mégis
túlságosan ez a világ határozza meg a mi gondolkozásunkat és
cselekedeteinket is gyakran. Bocsásd meg, amikor mi is sokszor hagyjuk
magunkat sodortatni, bocsásd meg, amikor mi is gyakran elkeseredettek
vagyunk, mintha nem lenne reménységünk. Bocsásd meg, amikor passzívak
vagyunk, mintha nem lenne Tőled való feladatunk és elhívásunk.
Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy a mi számunkra előre
elhatároztad a szabadítást. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban adsz
szabadítást, nem vetsz ki ebből a világból, de köszönjük, hogy Benne és
általa kegyelmes szereteteddel felszabadítasz bennünket a bűn, a halál
vermének rabságából. Köszönjük, hogy Benne és általa, az Ő áldozatáért
lehet új életet kezdeni, lezárni a régit, bevallani és elhagyni a múlt
bűneit. Köszönjük, hogy lehet újat kezdeni, magunkat odaszentelni, és
amikor el-elbotlunk, újra Hozzád menekülni. Magasztalunk Istenünk, hogy a
mi életünknek nem csupán teremtője vagy, hanem általunk önként vállalt
gazdája, Ura, királya, szabadítója is szeretnél lenni. És magasztalunk, akik
ezt el is tudjuk mondani, hogy Te vagy a mi Urunk, királyunk, Te vagy a mi
szabadítónk. Magunkat odaszánjuk a Te szolgálatodra, mert Veled járni, Rád
hallgatni, az az igazi szabadság nekünk. Segíts, hogy ebben a szabadságban
éljünk, és megéljük keresztyén szabadságunkat, hogy jellé lehessen a mi
életünk, hogy tudjunk utat mutatni, tőled való, hozzád vezető utat, így
reménységet adni nemzetünknek is.
És könyörgünk mindazokért, akik a földi élet
hétköznapi gondjaiban vergődnek. Könyörgünk munkanélküliekért, könyörgünk
betegekért. Könyörgünk azokért, akik a családi hétköznapi összefüggések
fogságából nehezen tudnak kiutat találni, mert elrontottak valamit.
Könyörgünk mindazokért, akikre túlságosan erősen nehezedik a világ nyomása,
és ők maguk gyengék. Urunk, Istenünk! Könyörgünk gyászolókért, hogy Te légy
reménységük és vigasztalásuk, hogy a földi életet és a látóhatárt ne a
koporsó határozza meg, hanem a Krisztus föltámadása. Magunkat odaszánjuk
Urunk, Istenünk. Oda a Te szolgálatodra, hogy mint fiak, mint a Te
gyermekeid, a Tőled kapott szabadságban, a Te akaratodat cselekedve járjunk
ebben a világban nemzetünk javára. Ámen.
„A reménység
Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel,
hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek által.” Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|